Címke: BMW M4

  • Hatalmas hűtőráccsal érkezik a BMW Batmobilra emlékeztető Hypercarja

    Hatalmas hűtőráccsal érkezik a BMW Batmobilra emlékeztető Hypercarja

    A Toyota, a Glickenhaus és a Peugeot után a BMW is nyilvánosságra hozta első grafikáját a 2023-ban bemutatkozó Hypercarjáról.

    Az új autóból kettőt terveznek indítani az amerikai endurance bajnokságban (IMSA), amit a Rahal Letterman Lanigan Racing készít majd fel. Európában mindössze a Le Mans-i 24 óráson láthatjuk majd a BMW M LMDh-t.

    A hétvégi Petit Le Mans-on tett bejelentéskor azt is felfedték, 2022-től két új (DTM-ben is induló) M4 GT3-at indítanak majd az IMSA GTD Pro kategóriájában.

    „Személyesen és professzionális szempontból is egy álmom valósult meg.” – nyilatkozta Bobby Rahal, a csapatfőnök. – „Előbb velünk megy pályára egy vadiúj autó, a BMW M4 GT3. Aztán még egylépést teszünk, és az összesített győzelmekért küzdhetünk az LMDh kategóriában.”

    „Mindenképpen ilyen irányban akartunk fejlődni, ezért rendkívül elégedett, büszke és hálás vagyok, hogy ezt a BMW M Motorsporttal tehetjük meg.”

    Franciscus van Meel, a cég ügyvezető igazgatója azt is elárulta, rögtön kettőt bocsátanak majd a Dallara kasznira épített autóból az amerikai csapat rendelkezésére. Mindezt már 2023-ban, az IMSA első hypercar szezonjában.

    A német gyártó ezzel a harmadik, aki ott lesz a tengerentúli rajtrácson a Cadillac és az Acura mellett. Utóbbi szintén az LMDh szabályok (átvett kaszni) indulnak, ahogy majd teszi ezt Európában az Audi és a Porsche is.

    BMW M LMDh, racingline.hu
    Fotó: BMW AG
  • Spengler „mindent megtenne”, hogy újra DTM pilóta lehessen

    Spengler „mindent megtenne”, hogy újra DTM pilóta lehessen

    Bár az elmúlt két évet Amerikában töltötte a BMW kötelékében, Bruno Spengler visszatérne az átalakult DTM-be.

    A kanadai tavaly negyedik lett az IMSA GTLM kategóriájában, idén viszont csak az endurance versenyeken vehetett részt, mivel a bajor márka csökkentette jelenlétüket a tengerentúlon. A hétvégi Petit Le Mans után ráadásul visszavonul az M8-as, így csak a GTD Pro kategória maradna Spengler számára.

    Nem kell azonban félteni, a DTM szezonzáróján, a Norisringen személyesen is felmérte a lehetőségeit.

    „Mindenképpen hiányzik az, hogy csak én üljek az autóban.” – nyilatkozta Spengler a Motorsport-Total.com-nak. – „15 évig vezettem a DTM-ben, szóval tényleg hiányzik. Már most érzem a gyomromban. Ezért nézek errefelé, és teszek meg mindent, hogy visszakerüljek. Az egy mega sorozat.”

    „Most az új autókkal nagy jövő áll előtte. Élvezetes is. Már beszéltem kicsit a versenyzőkkel, és minden nagyon menő. Nagy kihívás, ahogy mindig is az volt.” – tekint vissza a DTM 2012-es bajnoka.

    „Az IMSA-ban is megvan ez a fajta hangulat. Egy ideig nem voltak nézők, de most visszatértek. De azt a légkört, ami a DTM-ben van, nem lehet megtalálni sehol máshol.”

    A BMW már jól halad a M4 GT3 fejlesztésével [ami az idei M6-ost váltja – a szerk., Spengler pedig már vezethette is az autót.

    „Már volt hozzá szerencsém a Lausitzringen. Nem tudom, mikor lesz legközelebb, de remélem, hamarosan.”

    „Nagyon élveztem. A srácok nagyon keményen dolgozva megváltoztatták az egész koncepciót az előző GT-autókhoz képest.  Ebből az irányból nagyon érdekes a dolog. Jól néz ki az autó is, már várom, hogy vezessem az első versenyen.”

    A BMW-nek van egy másik nagyobb projektje is, amiben Spengler részt vehet majd, de még biztosan nem idén kerül rá sor. Szintén az IMSA-ban, az LMDh szabályok szerint indítanának autót 2023-ben, egy Le Mans-i kiruccanással.

    „Amikor egy olyan márka, mint a BMW belép egy nagyobb sorozatba, az mindig nagyon különleges. Mint pilóta, természetesen érdekelne.” – jegyezte meg sokat sejtetően.

  • Mennyire hajtotta szét Kubica a bérelt BMW-t a Nordschleifén?

    Mennyire hajtotta szét Kubica a bérelt BMW-t a Nordschleifén?

    Múlt héten Robert Kubica besétált Misha Charoudinék irodájába, az Apexhez, akik taxizni is szoktak a Nordschleifén, hogy menne pár kört. Aki nézte már a lengyel versenyeit a Forma-1-ben, a ralivilágbajnokságon, vagy a DTM-ben, tudhatja, hogy nem arról híres, hogy lazára veszi a dolgokat. Valójában pont ha kicsit visszafogta volna magát, akkor lehet, hogy most több trófeája lenne a szekrényében. Más oldalról megvizsgálva viszont pontosan ezért a hozzáállás miatt van annyi rajongója. Így ezen épp nyer, ha a másik oldalon veszít is.

    Miután kiszórakozta magát a Nürburgring nagy körén, szinte biztosan kijelenthetjük, hogy Robert Misha személyében nem csak egy újabb rajongót nyert, hanem talán barátot is. A volt Forma-1-es versenyzőt meghívta a csapatába valamelyik későbbi versenyükre, mire persze Kubica röhögve felelte, hogy: „Tudod, hogy drága vagyok.”, így a kis flörtjük eddig tartott egyelőre.

    Amióta feltöltésre kerül a közös videójuk, azóta ez az anyag lett a legnézettebb Misha csatornáján. Egyértelmű volt tehát, hogy meg kell mutatni azt is, hogy mi történt utána. Kubica 36 kört tett meg végül a Nürburgringen, tehát 750 km-t a határon autózva. Ahogy az várható volt, ilyen igénybevétel mellett a BMW-n akadt is pár dolog, amit cserélni kellett.

    Mishának feltehetően további oka, hogy ki kellett jönnie ezzel a videóval az lehetett, hogy egyesek elég tévesen úgy ítélték meg, hogy ő bizony félt az anyósülésen Kubica mellett. Ezért tiszta vizet akart önteni a pohárba. Másrészt, ezen filmecske jórészében azt láthatjuk, amint egy George nevű szimpatikus férfi mindent átnéz, megszerel vagy cserél Robert kőkemény maratonja után. Maradjunk annyiban, hogy húzós lett ez a lista, és drága is.

    Az érdekesség kedvéért: ha te akarsz menni 36 kört a Nordschleifén, a bérelt BMW M4-essel, az nagyjából 7000 euródba fájna. Ha te mész, azon nyer a cég, ha Robert Kubica, akkor a mérleg nyelve masszívan mínuszba megy. Nem haragszik rá azonban senki sem. Elmondható, hogy Misha és George egyáltalán nem mérgesek Robertre. Sőt, zavarba ejti őket, hogy egy profi pilóta pályázása után mennyi kopás és kár keletkezik. Pontosan tudják, hogy ezeket az autókat vezetésre tervezték, így senkit nem fognak meggátolni ebben a jövőben.

  • Kubica bérelt BMW M4-nek küldte a Nordschleifén, az oktató csak pislogott

    Kubica bérelt BMW M4-nek küldte a Nordschleifén, az oktató csak pislogott

    Robert Kubica ha már a Nürburgringen járt a DTM versenyei miatt, „levezetésképp” gondolt egyet, és egy bérelt BMW M4-essel megnézte magának a Nordschleifét is. A több mint 20 kilométeres pályaszakaszra instruktorral lehet csak felmenni, és nem árulunk el nagy titkot azzal, ha leírjuk, hogy Misha Charoudin oktatónak semmi dolga nem akadt a lengyel mellett. Miután kedélyesen kiromantikázták magukat a kör elején, Kubica odalépett neki, és úgy hagyott ott mindenkit aki akkor a pályára hajthatott, mintha azok csak a templomba mennének.

    Misha állítása szerint aki ki szeretné bérelni most ugyanezt a BMW-t hasonló célra, annak most várnia kell pár napot, mert épp újra kell építeniük, mert Robert annyira kitaposta a lelkét a bajorok büszkeségének.

  • Megérkezett a BMW M4 Cabrio Edition 30 Years különkiadás

    Megérkezett a BMW M4 Cabrio Edition 30 Years különkiadás

    A BMW M GmbH nagyteljesítményű kabriói immáron három évtizede testesítik meg a tökéletesen precíz vezethetőség, a lebilincselő menetdinamika és a határtalan szabadság magával ragadó egységét. A hamisítatlan versenysport-gének ötödik nemzedékét élő modelltörténetnek most egy exkluzív karosszériajegyekkel és kivételes felszereltségi tételekkel megáldott különkiadás állít emléket.

    A nagyteljesítményű sportautókat építő BMW M GmbH modellpalettáján kereken harminc esztendővel ezelőtt debütált az első nyitott tetős négykerekű: a BMW M3 Cabrio bemutatkozó generációja 1988 nyarának elején ünnepelte piaci premierjét, felkínálva a motorsport-rajongóknak a hétköznapi használatra is kiváló, letaglózó erejű sportautó és a zárt versenypályákon bizonyított motor-, illetve futómű-technológia egészen egyedülálló kombinációját. A mindmáig páratlan koncepció ötödik nemzedékét élő, legkorszerűbb értelmezése a BMW M4 Cabrio képében ölt testet (100 kilométerre vetített 8,7 – 9,5 liter átlagos üzemanyag-fogyasztás és kilométerenkénti 203 – 218 gramm kombinált károsanyag-kibocsátás mellett), az immáron három évtizedre visszatekintő hagyománynak és a hamisítatlan modell exkluzivitásának pedig idén egy rendhagyó limitált széria állít emléket: bemutatkozik a BMW M4 Cabrio Edition 30 Years különkiadás.

    A mindössze háromszáz példányban elkészülő újdonság a Competition Package teljesítménynövelő csomaggal felszerelt BMW M4 Cabrio műszaki alapjaira építkezik, a dupla turbóval lélegeztetett, soros hathengeres benzinmotor 331 kW / 450 lóerő maximális teljesítményével, M Sport kipufogórendszerrel, típus-specifikus SPORT üzemmóddal és extrém sportosra konfigurált dinamikus menetstabilizáló rendszerrel (DSC – Dynamic Stability Control) felvértezett, adaptív M futóművel, valamint aktív M differenciálművel kiegészítve. A csúcstechnikát kifejezetten a különkiadáshoz tervezett karosszériajegyek, utastéri stíluselemek és felszereltségi tételek hirdetik.

    Szembeötlő megjelenés és egyedi felszereltség

    A BMW M4 Cabrio Edition 30 Years különkiadás kétféle tradicionális karosszéria-fényezéssel debütál. A Macao Blue metálfény az első nagyteljesítményű kabrió harminc évvel ezelőtti premierjére utal, míg a Mandarin II árnyalat az 1994-ben bemutatott, második BMW M3 Cabrio extrafelszereltségi palettáján megtalálható Dakar Yellow karosszéria-fényezés opcióját eleveníti fel.

    A kerek jubileumot ünneplő limitált széria már az alapfelszereltség részeként megkapja a BMW Individual Magasfényű Shadow Line külső felszereltségi csomagot, amely a hűtőrács-pár dupla keretét, az első kerékjárati ívek mögé integrált légkivezető nyílásokat, a típusjelzést és a csillagküllő-dizájnú, kovácsolt BMW M könnyűfém keréktárcsákat is exkluzív fénybe öltözteti. A 20” méretű felnik a különkiadás sajátosságaként eközben Orbit Grey matt árnyalatban gurulnak majd a háromszáz egyedi kabrió alatt.

    Az utastér teljes Merino bőrkárpitozásának árnyalatát a BMW M4 Cabrio Edition 30 Years különkiadás karosszéria-fényezése határozza meg. A Macao Blue metálfénnyel Black / Fjord Blue vagy Black / Silverstone kéttónusú bőrkárpitozás harmonizál, miközben a limitált széria exkluzivitását a fejtámlákon megegyező színű kontraszt-varrás, a BMW M szőnyegek esetében pedig ugyanilyen szegélyezés nyomatékosítja. A Mandarin II karosszéria-fényezési árnyalathoz sárga kontraszt-varrással díszített Black bőrkárpitozás társul, az utastéri betétek pedig mindegyik változat esetében szénszálból készülnek, már az alapfelszereltség részeként.

    A küszöbléceken, a fejtámlákon és a műszerfal jobb első utas előtti részén a „30 Jahre Edition” felirat olvasható, utóbbi esetben ráadásul a háromszázig skálázott sorszámok is utalnak a limitált szériára.

    BMW M4 Cabrio
    Fotó: BMW AG

    A lélegzetelállító menetteljesítmény és a nyitott tetős vezetési élmény hagyományokkal átitatott párosa, avagy a BMW M3 / M4 Cabrio harminc éves története

    A BMW M4 Cabrio Edition 30 Years különkiadás a lélegzetelállító menetteljesítmény és a nyitott tetős vezetési élmény öt modellgeneráción át érlelt párosának végeredménye. A zárt versenypályákon edzett járműkoncepció és a motorsport élvonalából származó technológia már az első BMW M3 Cabrio karakterét is meghatározta.

    A 2.3 liter hengerűrtartalmú, négyhengeres, hengerenkénti négyszelepes, katalizátorral kiegészített, 143 kW / 195 lóerő maximális teljesítményre képes benzinmotor, az egyedi futómű-technológia és a kiszélesített kerékjárati ívekkel egybedolgozott, aerodinamikailag optimalizált karosszéria a kifejezetten a túraautó-futamokra kifejlesztett, keménytetős, kétajtós BMW M3 öröksége volt. A modellel Roberto Ravaglia, Wilfried Vogt és Eric van de Poele 1987-ben a túraautó-mezőny világbajnoki, Európa-bajnoki és németországi abszolút győzelmét is elhódította, az első BMW M3 iránti érdeklődés így ugrásszerű növekedésnek indult. Jóllehet, a motorsport élvonalának homologizációs előírásai okán a bajor prémiumgyártó eleinte a sportautó mindössze 5 000 darabos tömegtermelését tervezte, amikor azonban 1988 nyarán az első BMW M3 Cabrio (E30) is megérkezett a piacra, a keménytetős, kétajtós BMW M3 eladásai már a tízezres darabszámon túl jártak. Nyitott tetős testvérmodelljéből 1991-ig csupán 786 darab látott napvilágot, a BMW M3 / M4 Cabrio modelltörténetében így az első generáció a valaha készült legexkluzívabb kivitel. A XX. század végének egyik leggyorsabb nyitott tetős négyülésesét egy 158 kW / 215 lóerő maximális teljesítményű benzinmotor hajtotta.

    A BMW M3 Cabrio második modellgenerációja (E36) 1994-ben ünnepelte világpremierjét, magabiztos kiállással és fejlett biztonsági rendszerrel felszerelve. A motorháztető alatt dolgozó soros hathengeres benzinmotor 210 kW / 286 lóerő maximális teljesítménye utánozhatatlan kabrióélménnyel ajándékozta meg a vezetés szerelmeseit. Két évvel később bemutatkozott a soros hathengeres szív továbbfejlesztett változata, immáron 236 kW / 321 lóerő maximális teljesítménnyel. A BMW M3 Cabrio hátsó fejtámlái mögé ezzel párhuzamosan egy borulásvédő rendszer is bekerült, amely automatikusan kiemelkedett, ha a gépkocsi ütközésérzékelő szenzorjai felborulás veszélyét észlelték. Az innovatív rendszer és az első szélvédő megerősített kerete együttesen minden vezetési szituációban optimális utasbiztonságot garantált.

    A BMW M3 Cabrio modelltörténete harmadik nemzedékével (E46) és egy új sorhatos benzinmotorral lépett be a XXI. századba. A 2001-ben debütált nagyteljesítményű kabrió feltűnően laposabb és szélesebb karosszériával érkezett meg az utakra, ahol a motorháztető alá épített erőforrás már 252 kW / 343 lóerő maximális teljesítménnyel forgathatta a hátsó kerekeket. A letaglózó vezetési élményt azonban nem csupán a magas fordulatszám-tartományig kalibrált benzinmotor, de a nyitás és zárás arányát folyamatosan változtató BMW M differenciálzár, a strapabíró sport fékrendszer és az integrált biztonsági övekkel felszerelt sportülések egysége keltette életre.

    A 2008-ban bemutatott negyedik nemzedék (E92) számára a BMW M GmbH tervezőmérnökei egészen újat alkottak: a motorháztető alá egy 309 kW / 420 lóerő maximális teljesítményű V8-as benzinmotor került, amely a zabolátlan erőtöbbletet rendkívül széles fordulatszám-tartományban állította elő. Mindehhez a nyolchengeres motorblokkok összetéveszthetetlen orgánuma társult, amely lenyitott tetővel még tovább borzolta a kedélyeket. A BMW M3 Cabrio negyedik modellgenerációja már egy elektrohidraulikus működtetésű keménytetőt viselt, amely nem csupán a nagyteljesítményű kabrió maximális versenypályás kihasználását, de a sportmodell egész éves használatát is lehetővé tette.

    A ma is kapható, ötödik nemzedék (F33) 2014-es bemutatkozása egybeesett a járműkoncepció átfogó névváltoztatásával. A BMW M4 Cabrio meghajtásáról egy M TwinPower Turbo technológiával dolgozó, kivételesen magas fordulatszám-tartományig kalibrált, soros hathengeres benzinmotor gondoskodik, amely még a maximális fordulatszám közelében is azonnali gázreakcióval, elődmodelljéhez képest jelentős mértékben csökkentett saját tömeggel, az opcionális extrafelszereltség részeként Drivelogic-kal dolgozó, hétfokozatú BMW M duplakuplungos automataváltóval és aktív M differenciálművel nyűgözi le a bajor prémiumgyártó rajongóit. Mint ilyen, a BMW M4 Cabrio a zárt versenypályákon átélhető maximális vezetési élmény és a tökéletes hétköznapi használhatóság páratlan kettősét kelti életre.