Címke: bírósági per

  • Pert nyert a Williams az egykori legfőbb támogatójával szemben

    Pert nyert a Williams az egykori legfőbb támogatójával szemben

    A Williams és a ROKiT között tartó pereskedés nemrégiben a végéhez ért. A bíróság ítélete alapján a grove-i istálló került ki az ügyből győztesként, ami miatt a telekommunikációs cégnek sokmilliós kártérítést kell majd kifizetnie annak az F1-es csapatnak, akiket támogattak egykoron.

    A két fél együttműködése 2019-ben kezdődött el és 2020-ban ért véget, miután a ROKiT váratlanul kihátrált a Williams mögül. A grove-i istálló perre vitte az ügyet és végül ez a megközelítésük ki is fizetődött a számára szó szerint, ugyanis a cégnek egy óriási, 35,7 millió dolláros kártérítést kell megfizetnie.

    Az ügyben a Los Angeles-i legfelsőbb bíróság hozott ítéletet és ez a vaskos összeg kapóra jön a Jost Capito által vezetett csapat számára, akik a felmerülő anyagi problémáik miatt még egy tulajdonosváltáson is keresztül kellett menniük.

    A patinás brit istálló színeit Alex Albon és Nicholas Latifi képviselheti majd 2022-ben és a csapatfőnökük elmondása szerint a két pilóta kezdetben egyenlő bánásmódban fog majd részesülni.

  • Az FIA örökre eltiltaná az őrjöngő gokart pilótát

    Az FIA örökre eltiltaná az őrjöngő gokart pilótát

    Luca Corberit akár örökre eltilthatja az FIA bármilyen nemű autóversenyzéstől.

    Az olasz fiatal megbocsáthatatlan dolgot tett egy világbajnoki gokartverseny során, amikor a gokartjáról letört elemet vágta hozzá versenyző társához, aki versenyben maradt az ütközésüket követően. Ezért kaphatja az örökös eltiltást a Nemzetközi Automobil Szövetségtől.

    Corberi azóta megbánta tettét és bejelentette, hogy soha többé nem fog versenyezni, azonban az FIA most véglegesen beütheti az utolsó szöget Corberi karrierjének koporsójába, ha valamilyen úton módon az olasz meggondolná magát.

    A FIA dolgozói szerint ugyanis Corberi tettét csakis kizárólag az autosporttól való örökös eltiltással lehetne szankcionálni.

    A világbajnoki futam versenyigazgatója Pasquale Lupoli szemtanúja volt a páratlan eseménynek és az eset után elárulta, hogy még soha korábban nem látott és tapasztalt soha ehhez hasonlót. Hozzá téve, a tettet súlyosbítja az is, hogy Corberi még a versenyt követően elkezdett verekedni annak ellenére, hogy azalatt az idő alatt simán lenyugodhatott volna.

    Corberi ügyvédje azzal védekezett, hogy védence felindulásból követte el a tettét, valamint az egészet Michael Schumacher esetéhez hasonlította, ami az 1998-as Belga Nagydíjon esett meg az akkor még kétszeres világbajnok Ferrari pilótával.

    Történt ugyanis, hogy Schumacher magabiztosan vezetve a versenyt a két Jordan előtt és éppen lekörözte volna a McLarennél versenyző David Coulthardot. Azonban a két fél ütközött, és Schumacher a kiesését követően azonnal a McLaren boksz felé vette az irányt és azzal vádolta Coulhardot, hogy direkt húzódott elé és hogy a manőverével „meg akarta ölni” őt.

    Az FIA ennek ellenére hajthatatlan és a soron következő peren végre el akarják érni a céljukat: örökre eltiltani a versenyzéstől az „őrült” Corberit.