Címke: bioüzemanyag

  • Az F1 meg akarja változtatni az EU álláspontját

    Az F1 meg akarja változtatni az EU álláspontját

    Az Európai Bizottság 2035-től betiltaná a hagyományos belsőégésű motorral hajtott autók értékesítését, de a Forma-1 szeretne felvázolni alternatív irányt is a döntéshozóknak a szennyezőanyag-kibocsátás mérséklésére.

    A Forma-1 az évtized végére karbonsemlegessé szeretne válni, azaz a működése során termelt szén-dioxid kibocsátást ellensúlyozni akarja ugyanekkora mennyiségű szén-dioxid légkörből való kivonásával. A tervek szerint a 2026-ban érkező új motorokat (a jelenlegi 10%-kal szemben) már 100%-ban fenntartható forrásból származó üzemanyag fogja hajtani, méghozzá 2027-től úgy, hogy a hajtóanyag alapja levegőből kivont szén-dioxid legyen.

    Az Auto Motor und Sport információi szerint a Forma-1 képviselői egy tanulmány összeállításán dolgoznak, amellyel megpróbálják meggyőzni az EU illetékeseit arról, hogy a klímacélok megvalósítása nem csak a kizárólag elektromos hajtáslánccal lehetséges, hanem az előbbi formában is, azaz a hibrid hajtáslánc és a teljes mértékben fenntartható üzemanyag egyvelegével. Az autóipar fontos szereplőjeként, kísérleti terepasztalaként a sportágnak lehet beleszólása az irányelvekbe, talán változtatást is el tudnak érni.

    A 100%-ban fenntartható forrásból származó üzemanyag célja az IndyCar-ban már megvalósult az idei szezontól, és a tapasztalatok pozitívak. Az F2-ben és az F3-ban 2027-től óhajtják 100%-ra növelni ezt az arányt az üzemanyagban, ami az idei évtől 55%.

    https://500miles.hu/indycar/az-indycar-lekorozte-az-f1-et-legujabb-fejlesztesevel/

  • Kísérletezett a Mercedes: 89%-kal csökkent az emisszió

    Kísérletezett a Mercedes: 89%-kal csökkent az emisszió

    Komoly eredményt ért el a Mercedes Forma-1-es csapata a környezetvédelem jegyében egy idei kísérlettel. A világbajnoki címvédő istálló az utolsó három európai futam idejére a dízel helyett biozüemanyaggal tankolta meg a szállító kamionjait.

    A Mercedes a Belga, a Holland és az Olasz Nagydíjak közötti logisztikája során 16 kamionjában a dízel üzemanyag helyett, egy hidrogénezett növényi olajból előállított üzemanyagot használtak. Az angol rövidítésből (Hydrotreated Vegetable Oil) fakadóan csak HVO-ként nevezett formulát elsősorban használt ételmaradékból, leginkább sütőolajból állítják elő.

    Az 1400 km-es tesztutak során az ezzel az üzemanyaggal hajtott járművek jóval kevesebb szén-dioxidot bocsájtottak ki, egészen pontosan 44 091 kg-mal kevesebbet juttattak a légtérbe, amely 89%-os csökkenést jelent a dízeles hajtáshoz képest.

    A hosszú út során mindig az éppen helyben előállított HVO-t használták, amellyel a helyi termelést és előállítást is nagyban segítették.

    Hogy ez miért is nagy eredmény? Azért, mert a Forma-1 erősen elkötelezte magát a környzetvédelem iránt, márpedig, ha a Forma-1-et, mint egy egész rendszert veszünk figyelembe, akkor az ilyen háttérmegoldások dobnak nagyon sokat az emisszió csökkentésében. A magyarázat nagyon egyszerű, az egész rendszerben maguknak az F1-es autóknak a károsanyag kibocsátása gyakorlatilag elhanyagolható. Hiszen egy F1-es autó egy hétvége alatt kb. 300 kg üzemanyagot éget el, ami felszorozva a húsz fős mezőnnyel és a 23 futamos naptárral, összesen nagyjából 138 ezer kg elégetett üzemanyagot jelent. Ennek a mennyiségnek a harmadát tehát egy F1-es csapat 16 kamionja három futam alatt tudta megspórolni, így nyilván nem nehéz belátni, hogy a logisztikai feladatok a kulcskérdések a karbonsemlegesség tekintetében, amely felé a Mercedes most tett egy nagy lépést.

  • Domenicali: Az F1 kénytelen volt a zöld utat választani

    Domenicali: Az F1 kénytelen volt a zöld utat választani

    A Forma-1-nek nincs más választása, mint csatlakozni a világ többi részéhez, és a fenntarthatóságot előtérbe helyezni, állítja Stefano Domenicali.

    A sportág mintegy nyolc évvel ezelőtt úttörő szerepet játszott a rendkívül hatékony erőforrás-technológiában, de a vezérigazgató szerint nem állhat meg itt. Az F1 2030-ra a nettó nulla karbon-kibocsátás célját szorgalmazza, és folytatni kívánja a fenntartható bioüzemanyagok fokozatos bevezetését. Domenicali erről az olasz Skynak ennyit mondott:

    „Manapság, ha nincs hiteles fenntarthatósági projekted, akkor már senki sem akar veled dolgozni. Komoly programtervünk van, és lehetőségünk van arra, hogy megmagyarázzuk a logikánkat. A fogyasztásunknak még az 1 százaléka sem történik a pályán. Azért döntöttünk a fenntartható üzemanyag mellett, mert lényeges, hogy legyenek céljaink.”

    A Liberty Media tulajdonában lévő korszak alatt a Forma-1 eltökélten folytatja a modernizálást – ami azt jelenti, hogy még az olyan történelmi pályák, mint Monza sem védettek az ellen, hogy kimaradhatnak a versenynaptárból. Így folytatta Domenicali:

    „Mindig készen kell állnunk arra, hogy új ötleteket adjunk elő. A pályán zajló versenyeket kell úgy javítanunk, hogy egyedi eseményeket ajánlunk azoknak, akik eljönnek megnézni őket. A Forma-1 akarja Monzát, ez teljesen igaz, ugyanakkor Monza is akarja a Forma-1-et. Azonban ha komplex rendszerekről van szó, tényekre van szükségünk.”

    Az Imolában született, és 2014-ig a Ferrari irányításáról ismertté vált Domenicali nagy dilemma az, hogy számos, mélyebb zsebbel rendelkező ország sürgeti a már így is felduzzadt versenynaptárba való bekapcsolódást:

    „Globálisan más platformokhoz képest a Forma-1 ma már biztosan a dobogón van, ebben biztos vagyok. Nagy érdeklődést kelt az új rajongók és az új generációknak, akik megjelennek, és egyre több és több tartalmat akarnak. A munkánk három irányba vett: pénzügyi fenntarthatóságot biztosítunk a pályán lévő főszereplőknek, tudjuk, hogy van egy új közösség, amelyet a múlttól eltérő módon kell tájékoztatni, és üzleti platformot ajánlunk a velünk együttműködő vállalatoknak.”

  • A boripar táplálja majd Le Mans jövőbeli üzemanyagát

    A boripar táplálja majd Le Mans jövőbeli üzemanyagát

    A fenntarthatóság jegyében újfajta üzemanyagot használnak majd, már a 2022-es Le mans-i 24 óráson.

    Az ACO – Le Mans és a WEC szervezője – bejelentése alapján a TotalEnergies bioetanol alapú benzint szolgáltat majd. Az állattenyésztés salakanyagához borseprőt és szőlőmagot kevernek, amit a francia boripar szereznek be.

    „Ez az üzemanyag legalább 65 százalékkal csökkenti majd a versenyautók szén-dioxid-kibocsátását. Ugyanúgy versenyminőségű marad, de közben az autógyártók és az FIA fenntartható üzemanyag kritériumait is teljesíti majd.” – olvasható a közleményben.

    Az idei Le Mans-i 24 órás már 10 százalékban tartalmazott továbbfejlesztett bioetanolt.

    „A hosszútávú versenyzés mindig nagyszerű kutatási és fejlesztési felületet nyújtott. Az különösen nagy lépés, hogy az Endurance-világbajnokság 100%-ban fenntartható üzemanyagra vált.” – jelentette ki Jean Todt, az FIA elnöke.

    „Az FIA egyik fő célja, hogy bevezessünk alternatív energiaforrásokat a befolyásunkon keresztül az összes szakágba.”

    A WEC mezőnye most egy bahreini dupla hétvégére tart, egy 6, majd egy 8 órás versenyre.

    Utána azonban minden visszaáll majd a rendes kerékvágásba. A jövő évi Le Mans-i verseny például újra a szokásos, júniusi időpontot kapta a 2022-es versenynaptárban.

  • A kamion Eb 100%-ban a TotalEnergies fenntartható üzemanyagára áll át

    A kamion Eb 100%-ban a TotalEnergies fenntartható üzemanyagára áll át

    A Hungaroringen kezdődik a hétvégén a 2021-es FIA kamion Európa-bajnokság, amely egy fontos mérföldkő lesz a sportág történelmében. 15 versenykamion feszül majd egymásnak, de először származik majd az üzemanyaguk teljes mértékben megújuló forrásokból, miután három évre szerződött az FIA és a TotalEnergies.

    A bajnokság promótere, az Európai Kamionverseny Szövetség (ETRA) közreműködésével az FIA Kamionverseny Bizottság 2019 óta egy fenntarthatósági terven dolgozik, hogy fokozatosan környezetbarát energiaforrásokat vezessen be a kamionversenyzésben, és rövid távú célként a bioüzemanyag bevezetését tűzte ki.

    A hivatalos pályázati eljárást és az FIA Motorsport Világtanácsának jóváhagyását követően az FIA ETRC 2021-re 100%-ban fenntartható üzemanyagra, a TotalEnergies által szállított HVO100 biodízelre áll át, ezzel az első olyan FIA által szabályozott versenysorozat lesz, akik ezt meglépték.

    A változás tükrözi az FIA ETRC azon törekvését, hogy a közúti áruszállítási ágazatban a fenntartható technológiák vezető platformjává váljon, ugyanakkor a kamionversenyzés releváns kutatási és fejlesztési felületévé váljon a gyártóknak.

    A HVO a Hydrotreated Vegetable Oil (hidrogénezett növényi olaj) rövidítése, amely100%-ban megújuló nyersanyagokból készült, fosszilis anyagoktól mentes prémium dízeltermék, és nem bocsát ki káros szén-dioxidot a légkörbe. Növényi olajok és állati zsírok hidrogénezésével állítják elő, és az eredmény egy olyan prémium minőségű üzemanyag, amelynek kémiai szerkezete közel azonos a hagyományos dízelolajéval, és így bármilyen módosítás nélkül használható hagyományos belsőégésű motorban. A TotalEnergies a HVO100 biodízelt teljesen megújuló forrásból állítja elő.

    Magas cetánszámának köszönhetően a HVO pozitív hatással van a teljesítményre a hagyományos dízelüzemanyaghoz képest. Ezenkívül csökkenti a kipufogógáz-kibocsátást és az égési zajt, valamint jobb hidegindítási teljesítményt ér el, így a termék jól megfelel a tehergépkocsival szállítmányozó ipar követelményeinek.

    A HVO megfelel az Advanced Sustainable (AS) üzemanyag kritériumoknak, mely szerint az üzemanyagnak a kúttól a kerékig tartó teljes ciklusban legalább 65%-os üvegházhatású gázkibocsátás-megtakarítást kell elérnie, és megfelel az Európai Unió megújuló energiaforrásokról szóló II. irányelvének (RED II).

    A HVO100 bevezetése a kamion Európa-bajnokságon része az FIA hosszú távú stratégiájának, amely a fenntartható energiaforrások bevezetésére irányul a motorsport-szakágak teljes portfóliójában, és így példát mutat a CO2-kibocsátás csökkentésének megközelítésében az új technológiák fejlesztésének és népszerűsítésének vezető szerepével a versenyeken.

    A motorsport környezetvédelemhez való pozitív hozzájárulása az FIA #PurposeDriven mozgalmának négy pillérének egyike, a másik három pedig az olyan területekhez való hozzájárulás, mint az egészség és biztonság, a sokszínűség és befogadás, valamint a közösségi szerepvállalás és fejlesztés.

    Georg Fuchs, az ETRA ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

    „A HVO bevezetése jelentős lépés a fenntarthatóbb jövő felé vezető úton. Szeretnénk sorozatunkat arra használni, hogy a változást ösztönözzük, és vezető megközelítést alkalmazzunk a különböző technikai fejlesztések befogadására, hogy csökkentsük az üvegházhatású gázok kibocsátását a versenypályán.”

    Manuel Vidal, az FIA Kamionverseny Bizottságának elnöke hozzátette:

    „A fenntartható energiák bevezetése az autósportban az FIA egyik legfontosabb stratégiai célkitűzése az elkövetkező évekre. Fontos, hogy meghatározzuk, hogy ezek melyik formája a legmegfelelőbb megoldás az egyes versenyeink számára. Ezért örülünk, hogy az FIA ETRC a HVO100 biodízelre való átállással utat mutat. A kamionos-szállító ipar szempontjából való relevanciája révén ez tükrözi a versenyről a közútra irányuló megközelítésünket, és bizonyítja, hogy a motorsport lehet egy nagyobb célt szolgáló laboratórium.”

    Pierre-Gautier Caloni, VP TotalEnergies Compétition, végezetül így zárt:

    „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az FIA minket választott ki, hogy a következő három évben mi legyünk a HVO100, a 100%-ban megújuló üzemanyag kizárólagos beszállítója a kamion Európa-bajnokság számára. Osztjuk az FIA és az ETRA törekvéseit a fenntartható jövő felé vezető úton, és ez összhangban áll a TotalEnergies tervével, amelynek célja, hogy 2050-re a társadalommal együtt elérje a nettó nulla károsanyag-kibocsátást a globális üzleti világban. A TotalEnergiesnél a versenypályát valódi laboratóriumként használjuk a fenntartható mobilitás jövőjének fejlesztésére, és a FIA ETRC egyértelműen ennek a bemutató terepe.”

  • 2021-től kezdve bioüzemanyagra vált a kamion Európa-bajnokság!

    2021-től kezdve bioüzemanyagra vált a kamion Európa-bajnokság!

    Az Európai Kamionverseny Szövetség (ETRA) a jövőben három stratégiai pontra támaszkodik majd: biztonság, fenntarthatóság és profi kamionversenyzők kiválogatása. Csatlakoznak a Párizsi Egyezményhez is, amellyel megnyitják a bajnokság következő fejezetét.

    Tavaly a szervezet, részvényesük az ADAC Mittelrhein, valamint az FIA elkötelezték magukat ezen kiemelt értékek mellett, valamint meghosszabbították a kamion Európa-bajnokság promóteri szerződését 2025-ig. Sokéves kemény munka után az FIA ETRC nyilvánosságra hozta a stratégiai céljait, hogy felkészítsék és alkalmazkodjon a kamionversenyzés platformja a jövőjére.

    2021-ben a fókusz a fenntarthatóságon lesz, és ennek volt első lépése a Párizsi egyezmény elfogadása az ETRA részéről, melyben vállalták, hogy 2038-ig elérik a zéró kibocsátási értékeket. Működése során az ETRA kidolgozott a részvényesével, az FIA-val taktikákat illetve egy sor intézkedést a megvalósulás érdekében. Ezzel biztosítják, hogy eleget tudjanak tenni a vállalásaiknak, együttműködhessenek az érdekelt felekkel, így a csapatokkal, rendezvényszervezőkkel és partnereikkel. Így válnának részévé a sportközösség éghajlatváltozás elleni küzdelmének. Georg Fuchs, az ETRA ügyvezetőjeként nyilatkozott:

    „Egy következő szintre akarjuk emelni a bajnokságot, és a célkitűzésünk az, hogy az iparág élvonalához akarunk tartozni. A fenntartható technológiák vezető platformjává akarunk válni a közúti fuvarozásban és a versenypályákon is.”

    Jelentős lépés az ETRA fenntarthatósági programjában az, hogy bevezetik a bioüzemanyagot a 2021-es kamion európa-bajnoki szezonban. Ezzel az első olyan az FIA által szabályozott versenysorozat lesznek, ahol teljesen megújuló forrásból származó üzemanyagra váltanak. További részletek a beszállítóról, a hidrogénezett növényi olaj alapú bioüzemanyagról, annak előnyeiről jellemzőiről hamarosan beszámol a széria. Így folytatta Fuchs:

    „Jó ideje dolgoztunk már ezen a kérdésen a részvényesünkkel, az FIA-val, a partnereinkkel, de tavaly a pandémia kissé megzavart minket. Most örömmel jelentjük be, hogy forognak a kerekek, és a következő hetekben, hónapokban a tettek mezejére lépünk.”

    Miközben továbbra is elsődleges téma a biztonság, az ETRC felhívja a figyelmet a #onetruckfamily kampányán keresztül a figyelmet arra, hogy a kellő számú hivatásos teherautósofőr hiányában milyen kihívásokkal küzdenek Európában. A világjárvány rámutatott arra, hogy mennyire fontos az ú munkájuk a mindennapi javak ellátásában. Így zárta gondolatait Fuchs:

    „Remek a platformunk, és felelőséget érzünk az iránt, hogy ezt felhasználjuk a változások ösztönzéséhez. Vezetők akarunk lenni az iparág technikai fejlődésében, miközben megőrizzük a szeretett versenysorozatunk izgalmasságát és egyediségét, amelyhez ragaszkodnak a rajongóink. Amennyiben bebizonyítjuk, hogy az új fejlesztések megbízhatóan működnek az extrém versenykörülmények között, az segít elfogadni az embereknek ezen új technológiákat.”

  • Megkapták a csapatok tesztelésre az új üzemanyagot

    Megkapták a csapatok tesztelésre az új üzemanyagot

    A Forma-1-es csapatok megkapták az első mintákat az FIA által fejleszetett fenntartható üzemanyagból.

    2022-től már az FIA szeretné, ha a csapatok és motorgyártók olyan üzemanyagot használnának, aminek már 10%-a bioetanol lenne. Ezt a százalékos mennyoséget pedig fokozatosan növelni szeretnék, míg nem 2025-re teljes egészében szintetikus üzemanyagot használnak majd.

    „Kifejlesztettük ezt a prototípust, mert magunk akartunk új technológiát találni, ami más, mint ami elérhető a piacon” – mondta az FIA motor részlegének vezetője, Gilles Simon az Auto Motor und Sportnak.

    „A koncepció, az egy dolog, de mikor azt mondjuk nekik (a piacon lévőknek), hogy kellene belőle 1000 liter, hirtelen azt mondják, két éven belül lesz meg.”

    „Szóval bár a prototípus, amit kifejlesztettünk nem tökéletes, de megfelel a Forma-1-es erőforrások fizikai igényeinek. Működik vele a motor.”

    Simon szerint a jelenleg elérhető e-üzemanyagok oktánszáma nem elég nagy a Forma-1 számára. 95 helyett 102-104-es oktánszámra van szükségük.

    Az FIA új üzemanyagából most minden csapat 200 litert kapott tesztelésre.

    „Még egy hónap lesz, mire megkapjuk az első eredményeket. Meg akarjuk várni az eredményeket mind a négy gyártótól, a Hondát is beleértve. Japánba küldeni és vissza pedig mindig is kicsit több időbe telik.”

    „Bármely Forma-1-es motor működik ezzel az üzemanyaggal, anélkül, hogy tönkremenne, ami elég nagy eredmény. Számítok némi teljesítmény csökkenésre, de még van időnk 2025-ig.”

    Egyes feltevések szerint a környezetbarát üzemanyag ára többek között az, hogy az erőforrások 20-30 lóerővel gyengébbek lesznek, mint most.

    „Nem hiszem, hogy rossz lenne” – mondta Simon. „A Forma-1-es autók így is gyorsak lennének. Fontosabb téma a megbízhatóság. Emiatt még pár évbe fog telni, míg (csak) ezt az üzemanyagot használják majd a Forma-1-ben.”

    „Aztán ott a mennyiség problémája. 1000 litert gyorsan le lehet gyártani, de milliókat már nehezebb.”

  • Vettel: a Forma-1 elhanyagol egy fontos dolgot, így el fog tűnni

    Vettel: a Forma-1 elhanyagol egy fontos dolgot, így el fog tűnni

    A sorozat négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel szerint a Forma-1 nem mutat úttörő szerepet a környezetvédelemben, pedig az autógyártókat ez is vonzaná.

    A német számonkérte a királykategória vezetését, mert szerinte komolyabb szerepet kéne vállalniuk az új technológiákban. 2022-re az üzemanyag 10%-ának bio előállításúnak kell lennie, de a világbajnok véleményében ez nem elég.

    „Ez nem újítás. Miért ennyire lemaradva az F1? Nagy lehetőség van abban, hogy biztosítsuk a sorozat jövőjét. De ezt valahogy mindenki figyelmen kívül hagyja.”

    „Úgy gondolom, pontosan az úttörő szerep az, amiért eddig fennmaradhatott ez a sport. Nekünk vannak a leghatékonyabb belső égésű motoraink a világon, de nem válnak a világ hasznára. Egyszerűen azért, mert ez a technológia sosem kerül majd a tömeggyártásba.”

    És bár sokan okolják a magas költségeket a gyártók távolmaradásáért, Vettel nem ezt tekinti a probléma forrásának, hanem a fenti összefüggést.

    „Az F1 mindig is sok pénzbe került. A versengő szellem és az ambíció azonban mindezidáig megnyitott elég vaskos pénztárcát.”

    Viszont amíg senki nem hajlandó feladni az eddig megszerzett előnyét, addig nem lesz változás.

    „Úgy tűnik, ez a helyzet. A helyzet komolyságát nem értik meg sokan. Ez pedig frusztráló. Tudunk egy jobb megoldást, mégsem csináljuk. És ezzel pecsételjük meg, hogy irrelevánssá válunk, majd eltűnünk.” – festett sötét képet a Forma-1 elé Vettel.

  • Elkészült a bioüzemanyag az F1 számára, már tesztelik a motorgyártók

    Elkészült a bioüzemanyag az F1 számára, már tesztelik a motorgyártók

    A Forma-1 kifejlesztette a 100%-ban fenntartható üzemanyagot, ami fontos lépés a sport számára a fenntartható jövő felé.

    A cél, hogy a sport 2030-ra nettó zéró karbonkibocsátású legyen, 2026-ra pedig már új, fenntartható motorok érkeznek. A Forma-1 azonban nem az elektromos irányvonalat nézte ki magának. Inkább speciális, fenntartható üzemanyagot fejlesztettek, melynek első szállítmányát már ki is küldték az F1-es motorgyártóknak tesztelésre.

    Az FIA azonban már rövidtávon is elkezdi használni a bioüzemanyagokat, egyre nagyobb százalékban.

    A Forma-1 második generációs bioüzemanyaga olyan biohulladékból lett finomítva, melyek emberi és állati fogyasztásra már alkalmatlanok voltak. A motorgyártókat pedig arra kérték, hogy teszteljék az üzemanyagot, hogy bebizonyosodhasson, hogy a technológia alkalmazható a versenyeken.

    „A Forma-1 régóta platformként szolgál a következő generációs fejlesztések autóiparban való bevezetésére” – mondta Ross Brawn, az F1 motorsport igazgatója. „Örömünkre szolgál a lendület a fenntartható üzemanyagok kapcsán, mely tökéletesen illeszkedik a tervünkhöz, hogy 2030-ra a sport nettó nulla széndioxid-kibocsátású legyen.”

    „A legfontosabb prioritásunk fenntarthatósági szempontból most egy olyan ütemterv elkészítése a hibrid motor számára, amely csökkenti a károsanyag-kibocsátást és valós haszonnal jár a közúti autók számára is.”

    „Úgy gondoljuk, hogy erre lehetőségünk van egy új generációs motorral, amely ötvözi a hibrid technológiát és a fenntartható üzemanyagokat.”

    „A biohulladékból előállított, fenntartható üzemanyag kifejlesztésével, amely használható a Forma-1-ben, új lépést teszünk előre” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt. „A világ vezető energetikai vállalatainak támogatásával kombinálhatjuk a legjobb technológiai- és környezeti teljesítményt.”

    „Az FIA felelősséget vállal azért, hogy az autósportot és a mobilitást az alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövőbe felé irányítsa, hogy csökkentse tevékenységeink környezeti hatásait és hozzájáruljon egy zöldebb bolygó kialakításához.”

    A fenntartható Forma-1 kapcsán egy nagyszerű videó is született, a 2020-as mezőny szereplőivel:

  • Vettel: Ha már ennyi pénzt pazarlunk, fordítsuk valami hasznosra!

    Vettel: Ha már ennyi pénzt pazarlunk, fordítsuk valami hasznosra!

    Sebastian Vettel az elmúlt évek során többször is hangot adott véleményének, mi szerint ő nem elégedett a Forma-1 jelenlegi erőforrásaival. Véleménye szerint kevésbé látványos így a sport a versenyzők és a rajongók számára is. Míg a világ – az autóiparral együtt – az egyre zöldebb irányba tart, Vettel valójában a V12-es motorokat szeretné újra a Forma-1-ben látni. Annak ellenére, hogy egyéb területeken a német versenyző is igencsak környezettudatos.

    Ahogy más bajnokságoknak, úgy a Forma-1-nek is új irányt kell kijelölnie, annak érdekében, hogy a sport fenntarthatóbb, és kevésbé környezetszennyező legyen. A cél, hogy 2030-ra nettó nulla karbonkibocsátású legyen a sport. Általánosságban a közúti autózás és az autósportok is az elektromos autók irányába tart, a Forma-1-nek azonban más tervei vannak. Elektromos autók helyett szintetikus üzemanyagban gondolkodnak. Ez az irány pedig Vettelnek is sokkal jobban tetszik.

    „Vannak tervek a jövőre nézve és szerintem a legfontosabb az a szándék, hogy bio-, vagy szintetikus üzemanyagot használjunk a jövőben. Ez valóban változást hozhat.” – mondta Vettel a Sky Sportsnak.

    A szintetikus üzemanyagokhoz nem használnak fosszilis nyersanyagokat és ezt az üzemanyag elvileg klíma-semleges módon tud elégni. Ennek fejlesztése azonban még gyerekcipőben jár, de Vettel szerint az F1 fontos szerepet játszhat a folyamat felgyorsításában.

    „Megvan a technológiánk és a megfelelő mérnökeink a gyorsabb fejlődéshez és ez egy teljesen új szerep a Forma-1 számára. Megvannak az erőforrásaink és nagyon sok pénzt pazarlunk el. Szóval miért ne használnánk ezt valami hasznosra, amit idő közben meg lehet valósítani?” – vélekedik a német.