Címke: biometrikus kesztyű

  • Idén jönnek a biometrikus kesztyűk

    Idén jönnek a biometrikus kesztyűk

    Idén már biometrikus kesztyűket viselnek majd a Forma-1-es versenyzők. Az FIA által fejlesztett kesztyűkben 3 mm vastagságú szenzor található, mely fontos információkat küld az orvosi delegációnak, és súlyos esetben akár életet is menthet.

    „Feltettük magunknak a kérdést, hogy miként tudnánk technológiailag segíteni az orvosi csapatot.” – mondta FIA-s Laurent Mekies. „A versenyzők nagyon támogatták ezt a biztonsági intézkedést.”

    „Ha nem tudjuk, hogy a versenyző mozog-e, és lélegzik-e, többféle döntés születhet. Például nem tudhatjuk, hogy gyorsan megmozgathatjuk-e az autót, hogy hozzáférjünk a versenyzőhöz, vagy óvatosabbnak kell lennünk?”

    A szenzorokkal ellátott kesztyű azonban folyamatosan valósidejű információt közöl az orvosokkal a versenyző életjelenségeiről, így fontos információk birtokában lesznek már addigra, hogy odaérnének a balesetet szenvedett versenyzőhöz.

  • Erősebb sisakok jönnek 2019-ben

    Erősebb sisakok jönnek 2019-ben

    Az FIA Biztonsági Bizottsága zöld utat adott az erősebb sisakoknak, melyeket 2019-ben mutatnak majd be a Forma-1-ben, a komolyabb biometriai megfigyeléssel együtt.

    Az FIA az utóbbi időben a versenyzők fejének védelmét helyezte középpontba, ennek köszönhetően debütál jövőre a Halo a Forma-1-ben és a Formula 2-ben is. A következő lépéskét az FIA jóváhagyta egy új, csúcsminőségű sisak koncepcióját, a biztonság fokozásának jegyében.

    Az új elképzelést mérföldkőnek tekintik a sisakfejlesztések terén.

    Jellemzői:

    • Korszerű ballisztikus védelem
    • Fokozott energiaelnyelő képesség
    • Szigorúbb hatásvizsgálat
    • Kiterjesztett védelmi terület

    A sisakszabvány bevezetésre kerül majd az FIA jelentősebb bajnokságaiban, először a Forma-1-ben, 2019-ben.

    Az új biometriai biztonsági előírásokat is megalkották, azzal az elsődleges céllal, hogy a teljesítményadatokat folyamatosan vizsgálni tudják. A tervek szerint így a versenyzők biometriai adatai a verseny előtt, közben és után is elérhetőek lesznek, mely segíti majd a felkészülésüket, könnyebb lesz kivédeni a sérüléseket és javítja a teljesítményüket.

    Az FIA mindemellett dolgozik a biometrikus kesztyűkön is, melyeket korábban már teszteltek is a Forma-1-ben.

  • Biometrikus érzékelő kerül a versenyzők kesztyűibe jövőre

    Biometrikus érzékelő kerül a versenyzők kesztyűibe jövőre

    A Forma-1 biometrikus kesztyű alkalmazását tervezi a következő szezontól, annak érdekében, hogy segítsenek az orvosoknak felmérni a versenyzők fizikai állapotát egy baleset után.

    A kesztyűkbe egy 3 mm vastag érzékelő kerül, mely monitorozza a versenyzők pulzusát, és a vérükben lévő oxigénmennyiséget. Később bővíteni tervezik a vizsgált egészségügyi tényezőket, így figyelnék a test hőmérsékletet és a légzésszámot is.

    Az elsőbb említett szenzor 2018-tól minden versenyző kesztyűjébe belekerül, miután a Magyar Nagydíjon tesztelték azt a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull versenyzői.

    „Tudjuk, hogy a versenyzők megfigyelése kulcsfontosságú az orvosi ellátás szempontjából.” – mondta az FIA orvosi csapatának képviselője, Dr. Ian Roberts az FIA AUTO magazinjának. „Balesetben a versenyzők között nincs különbség. Minden esetben mielőbb szeretnénk értékelni az állapotukat. De a jelenlegi berendezéseink elég terjedelmesek, és csak a balesetet követően tudjuk őket használni.”

    „Vannak azonban olyan esetek, amikor nem tudunk azonnal a versenyzőhöz jutni, így amíg nem látjuk őket valójában, vagy még nem jutottunk a közelükbe, (az új technológiával) már akkor is lesz némi információnk az állapotukról.”

    Roberts szerint ez leginkább olyan esetekkor lesz hasznos, mint például Carlos Sainz 2015-ös, Orosz Nagydíjas balesete, amikor becsúszott a védőfal alá, és időbe telt kiszabadítani onnan.

    „Lehetetlen volt pontosan megállapítani, hogy milyen állapotban volt, addig, míg hozzá nem fértünk, ki nem segítették a fal alól.” – mondta Roberts. „Ha azonnal lett volna információnk az állapotáról, jobbam meg tudtuk volna tervezni a mentését.”

    „Ezzel az új technológiával amint egy versenyző balesetet szenved, azonnal lesznek élettani információink, és figyelemmel tudjuk kísérni az állapotát a kezdetektől egészen addig míg, el nem jut az orvosi központig.”