Címke: Bianca Bustamante

  • Véletlen kattintással és autista testvérével védekezik az össztűz alá került McLaren-versenyző

    Véletlen kattintással és autista testvérével védekezik az össztűz alá került McLaren-versenyző

    A közösségi médiában került támadások kereszttüzébe Bianca Bustamante, a McLaren 18 éves juniorversenyzője, miután Twitteren egy olyan bejegyzést kedvelt, amelyben valaki autistának nevezte az Aston Martin F1-es pilótáját, Lance Strollt. Azt mondja, csak félrekattintott.

    Első ránézésre hasonlóan felfújt ügynek tűnik ez, mint az elmúlt szezonok néhány olyan esete, amikor az online versenyzés közbeni káromkodásért kellett karrierje értékes éveivel fizetnie Európában Jüri Vipsnek, az USA-ban pedig Kyle Larsonnak, ám a fülöp-szigeteki hölggyel történtek ismét figyelmeztetnek arra, hogy a mai világban egy ismert sportolónak (és bármilyen hírességnek) minden egyes mozdulatát kétszer át kell gondolnia, hiszen mindig akadnak olyanok, akik ezekre a hibákra vadásznak. És persze olyanok is, akiket érzékenyen érinthet egy-egy az online térben tett elszólás vagy kiállás, ami aztán a sportolóval kapcsolatba hozható csapaton és támogatókon is lecsapódhat.

    Bustamantét december 27-én a Twitteren egyes követői azon kapták, hogy egy másik felhasználó olyan üzenetét kedvelte, amelyben az illető éppen Bustamante képességeit védte meg, kontrasztba állítva őt Stroll-lal, aki szerinte „az apuka pénze” nélkül nem lehetne az F1-es mezőny tagja. A hozzászóló az „autista” jelzővel illette Strollt, a botrány pedig akörül alakult ki, hogy a versenyzőhölgy kedvelt egy üzenetet, amelyben szellemi fogyatékosnak neveznek egy pilótát.

    https://twitter.com/aus2311/status/1739993482813714818

    Nem ez az első eset, hogy valaki bajba kerül, amiért az autista jelzőt használta Strollra, 2022-ben az Osztrák Nagydíj alatt egy belga kommentátort függesztettek fel emiatt.

    Bianca Bustamantét néhány hónapja vette szárnyai alá a McLaren, hogy a csapat színeiben induljon a női versenyzők számára kiírt F1 Academy jövő évi, második szezonjában. Miután támadások kereszttüzébe került a közösségi médiában, a versenyzőhölgy sűrű bocsánatkérések közepette írta meg az alábbi üzenetét:

    „Őszintén bocsánatot kérek. Elismerem a hibámat, hogy egy nem megfelelő tweetet kedveltem, és el sem tudom képzelni, hány embert bántottam meg ezzel. Görgetés közben véletlenül bekedveltem azt a tweetet, de amint később ezt felfedeztem, azonnal kivettem a kedvelést.

    Mivel az egyetlen fiútestvérem autista, teljes mértékben átérzem, milyen kihívásokkal áll szemben egy autista személy. Sohasem lennék előítéletes egy fogyatékossággal élő személlyel szemben, és sohasem támogatnám egy ilyen üzenet íróját egy versenyzőtársammal szemben. Nagyon komolyan veszem az autizmus ügyét, mert személyesen is érintett vagyok.

    Őszintén bocsánatot kérek Lance Strolltól és mindenkitől, akit megbántottam. Nem támogatom az ilyen megjegyzéseket. Remélem, a versenyzői közösség megérti, hogy ez 100%-ban véletlen volt, és bocsánatot kérek ezért a nagy hibáért.”

    A McLaren nem reagált nyilvánosan az esetre. A későbbiekben Bustamante még egy videót is közzétett autista testvéréről.

    https://twitter.com/racerbia/status/1740054801675886724

    Felmerülhet azonban, hogy a nyilvánosság és a versenyzőhölgy is a rossz végénél fogta meg a botot ebben az ügyben. Néhány szemfüles Twitter-felhasználó megörökítette, hogy Bustamante több olyan üzenetet is kedvelt, amelyek Stroll versenyzői képességeinek becsmérlésével és az apja általi finanszírozásával kapcsolatosak. Sokkal valószínűbb tehát, hogy Bustamante nem az autista jelzőn szórakozott, sokkal inkább az F1-ben az Aston Martin révén saját csapattal és kirobbanthatatlan versenyzői üléssel rendelkező Stroll családon – ami szintén nem méltányos, de efelett mégis elsiklott a történet. A kritikák kereszttüzébe kerülő Twitter-üzenet ráadásul egy egyértelmű Bustamante melletti kiállás volt, így talán nem olyan mélységesen elítélendő, hogy rákattintott a kedvelést jelző kis szívecskére…

  • Csinos versenyzőlányt szerződtetett a McLaren

    Csinos versenyzőlányt szerződtetett a McLaren

    A McLaren istálló támogatását élvezi a 18 éves Fülöp-szigeteki Bianca Bustamante, a következő szezonban a wokingiak segítik az F1 Academy-ben.

    A patinás csapat szerdán jelentette be, hogy a női versenysorozatban induló hölgyet felvették az utánpótlás-programba. Bustamante az F1 Academy idei utolsó fordulóját a tabella 7. helyéről várja, de két győzelmet már szerzett (az elsőről mi is megemlékeztünk, azóta Monzában is nyert).

    Az ART által üzemeltetett csapat autóján Bustamante a McLaren színeivel fog versenyezni a 2024-es idényben, amelyről a héten kiderült, hogy hét helyszínen rendezik (helyszínenként három futammal), és ezúttal mindegyik állomás az F1 egyik betétprogramja lesz – idén csak az F1 Academy szezonzáróján, a hétvégi Egyesült Államok Nagydíján van így, sokan kritizálták is emiatt a bajnokságot.

    2024-ben mind a tíz F1-es istálló a saját színeiben indít majd egy hölgyet az F1 Academy-ben.

    A McLaren nemrég az F3 idei bajnokát, Gabriel Bortoletót is leszerződtette az utánpótlás-programjába.

    Leigazolták az első két versenyzőnőt az új F1 Academy-be!

  • Óriási baleset az F1 Academy-ben, újra életet menthetett a glória (videó)

    Óriási baleset az F1 Academy-ben, újra életet menthetett a glória (videó)

    Hatalmas balesettel indult az F1 Academy monzai hétvégéje. Az eset után elkészült fényképek alapján pedig nyilvánvaló, hogy a halo egy újabb tragédiától menthette meg az autósport nagyközönségét.

    A balesetet a rajt után történt Bianca Bustamante és Chloe Grant között az egyes kanyarba menet. A skót versenyzőnő nekiment a fülöp-szigeteki származású Bustamante Premájának, ami miatt a levegőbe emelkedett, majd fejjel lefelé állt meg.

    Grantet a pályakórházba szállították az incidenst követően, ahonnan azóta már távozhatott, mivel szerencsére nem sérült meg komolyabban. Bustamante életét azonban a glória menthette meg, ugyanis a Premánál versenyző hölgy egy, a közösségi média oldalára feltöltött képen jól látszik, hogy az ütközés miatt nagy mértékben megsérült az autójának glóriája.

    „Szerencsére elsétálhattam az esetet követően” – írta Bustamante a Twitter oldalán. „[Ezt annak köszönhetem], hogy az autóm megvédett.”

    A monzai hétvége első versenyét Marta Garcia nyerte meg Lena Bühler előtt. A befutó pedig olyan szorosra sikeredett, hogy a két hölgy között mindössze 9 ezredmásodperc volt a különbség a verseny leintésének pillanatában. A dobogó legalsó fokára pedig Jessica Edgar állhatott fel.

  • Az F1-be igyekvő 18 éves versenyzőlány ámulatba ejtette hazáját

    Az F1-be igyekvő 18 éves versenyzőlány ámulatba ejtette hazáját

    A nők számára létrehozott F1 Academy bajnokság második állomásán, Valenciában az egyik futamot Bianca Bustamante nyerte, aki egy új nemzetet tett fel az autósport térképére.

    A 18 éves hölgy a Fülöp-szigetekről származik, és szülővárosában, az ország fővárosában Manilában annyira büszkék a sikerére, hogy az egyik toronyházon egy óriási molinón gratuláltak neki. Az ország elnöke, Bongbong Marcos is köszöntötte őt.

    „Büszkeséggel töl el minket, hogy a fülöp-szigeteki nemzeti himnuszt eljátszották egy F1-es eseményen, először! [Ezzel arra utalt, hogy a bajnokságot szoros F1-es kötődéssel szervezik.] Gratulálunk Biancának a valenciai győzelemhez! Folytatja a korlátok ledöntését és világszerte inspirálja a fiatal nőket” – írta az elnök.

    Maga a pilóta is hozzászólt az F1 által is megosztott bejegyzéshez, közölve, hogy sosem hitte volna, hogy egy óriásplakátra felkerül, és egy meghatódott emojival köszönte meg a posztot.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

    Bustamante a bajnokság következő helyszínén, a három barcelonai verseny egyikén egy 4. hellyel jelentkezett, a 15 fős mezőnyben jelenleg a tabella 7. helyét foglalja el.

    A Fülöp-szigetek eddig nem sok autóversenyzőt adott a világnak, közülük talán a GP3-ban futamgyőzelmet is szerző Marlon Stockinger, vagy az Egyesült Államok utánpótlás formaautós bajnokságaiban viszonylag sikeres Jovy Marcelo neve ismertebb; utóbbi karrierje sajnos nem teljesedhetett ki az 1991-es Indy 500 edzésén elszenvedett halálos baleset miatt.

  • Leigazolták az első két versenyzőnőt az új F1 Academy-be!

    Leigazolták az első két versenyzőnőt az új F1 Academy-be!

    Léna Bühler lett az első versenyző, akit bejelentettek az F1 Academy – a Forma-1 új, kizárólag női versenyzőket tömörítő sorozatának – versenyzőjeként, miután megerősítették, hogy a bajnokság első szezonjában csatlakozik az ART Grand Prix-hez.

    A 25 éves svájci versenyző először nemzetközi szinten BMX-ben kezdett versenyezni, majd 2016-ban váltott át a gokartozásra. Négy évvel később Bühler debütált együléses versenyzőként, és hat top 10-es helyezést ért el a spanyol Formula 4-ben.

    Ezt követően 2021-ben első női versenyzőként indult az Alpine által szervezett Formula Regional Európa-bajnokságon, ahol legjobb eredménye a 20. hely volt (28 indulóból), ám tavaly már az év elején kénytelen volt befejezni szezonját.

    Bühler jelenleg a Formula 4 UAE bajnokságban versenyez, az F1 Academy-ben való debütálása előtt.

    „Nagy öröm számomra, hogy felfedezhetem az első F1 Academy bajnokságot, ráadásul az ART Grand Prix-vel, egy fantasztikus múlttal rendelkező csapattal” – mondta Bühler.

    „Nagy kihívás lesz számomra és a csapat számára, ahogy egyre többet tanulunk erről az új együlésesről. Alig várom, hogy megismerkedjek vele.”

    „Ez még csak a negyedik évem lesz a motorsportban, és még mindig sokat kell tanulnom, de készen állok arra, hogy mentálisan és fizikailag is 100%-ot nyújtsak, hogy tiszteletben tartsam az ART Grand Prix belém vetett bizalmát, a partnereimmel együtt, akik nélkül ez a kaland nem lenne lehetséges” – mondta.

    Az ART csapatfőnöke, Sebastien Philippe hozzátette: „Örömmel üdvözöljük Lénát a csapatunkban. Ő lesz a15 versenyző egyike, aki beírja a nevét az F1 Academy történelemkönyvébe.”

    „Ez tökéletesen megfelel az ART Grand Prix filozófiájának, mely szerint a fiatal versenyzőknek segíteni kell felkapaszkodni a junior bajnokságok létráján, melyek a motorsport legmagasabb szintjére vezetnek.”

    „A csapat mindent megtesz sportszakmailag, emberileg és technikailag is, hogy Lénával együtt vállalja ezt az új, történelmi kihívást.”

    Az ART versenyzőtriójának első bejelentett versenyzőjeként Bühler egy 15 autóból álló mezőnyben fog versenyezni, amelyben a Campos Racing, a Carlin, az MP Motorsport és a PREMA Racing is három-három autót indít.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Léna Bühler (@lena_buhler) által megosztott bejegyzés

    Az F1 Academy célja a fiatal női versenyzők fejlesztése és felkészítése a motorsport legmagasabb szintjének elérésére, és hét, alkalmanként három futamot (7×3=21 futamot), valamint 15 napos hivatalos tesztelést foglal magában.

    A bajnokság második versenyzőjét a PREMA jelentette be, a 18 éves Fülöp-szigeteki Bianca Bustamante (a nyitóképen) személyében.

    Bustamante tavaly debütált együléses versenyzőként a W Series-ben, és első versenyén a pontszerző kilencedik helyen végzett Miamiban. A szezon végén a 15. helyen végzett, ezzel ő lett a legjobb újonc.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy a 2023-as szezonban csatlakozhatok a PREMA-hoz. Újoncként a formula autókban a 2022-es év tele volt kihívásokkal, de a mai nap egyértelműen egy nagy előrelépés a karrieremben” – mondta Bustamante. „A PREMA a világ egyik legrangosabb versenyszervezete, és hihetetlenül hálás vagyok, hogy csatlakozhatok a versenyzői családjukhoz.”

    „A PREMA-val egy csúcs versenyzői fejlesztési programhoz csatlakozom a versenypályán és azon kívül is, és ami a legfontosabb, egy szigorú verseny- és tesztprogramban lesz részem, amely biztosítja számomra a szükséges vezetési időt ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt nyújthassam a versenyeken.”

    „Köszönöm a PREMA-nak, hogy bevontak a programba, és a Forma-1-nek, hogy elindította ezt a sorozatot a fiatal női versenyzők támogatására. A legfontosabb, hogy köszönöm Laurence Escalanténak, hogy hitt bennem és támogatta az utamat, így egy lépéssel közelebb kerültem az F1-es álmaimhoz.”

    Bustamante jelenleg a PREMA-val a Formula 4 UAE bajnokságban versenyez.

    Rene Rosin, a PREMA Racing csapatfőnöke elmondta: „Örömmel jelentjük be Biancát az új F1 Academy programunkba. Élvezzük a közös munkát az F4 UAE bajnokságban, és úgy érezzük, hogy nagy potenciál van benne, amire építhetünk a jövőben.”

    „Úgy gondolom, hogy már a kezdetektől fogva kiválóan illeszkedik majd a csapatba, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy mit tudott elérni az első tapasztalatai során; és eltökélt szándékunk, hogy a legjobb támogatásunkat nyújtsuk neki.”

  • Ma indul a W Series harmadik szezonja, Miamiban

    Ma indul a W Series harmadik szezonja, Miamiban

    A W Series bajnokság kimondottan női versenyzők számára jött létre. Az első szezon 2019-ben volt, majd a 2020-es bajnokságot a koronavírus-járvány miatt lefújták. 2021-ben folytatódott, idén pedig a harmadik szezon kezdődik, ezen a hétvégén, Miamiban.

    Míg a W Series „csapatos” formátumot követ, de a versenyzők azonos autókkal, Tatuus-Alfa Romeo F3 T-318-assal versenyeznek. Konstruktőri bajnokság azonban nincs, a csapatok pusztán szponzorációs és azonosítási céllal léteznek.

    Csapatok és versenyzők

    Click2Drive Bristol Street Motors Racing

    A Click2Drive Bristol Street Motors Racing egy teljesen brit felállással indul. A 2021-es második helyezett Alice Powell-lel – aki az F1-es Alpine csapat új „tehetségazonosítási és -fejlesztési mentora”. Powell női úttörőnek számít az autósportban. 2010-ben ő lett az első nő, aki megnyerte a brit Formula Renault bajnokságot, két évvel később pedig az első nő, aki GP3-as pontokat szerzett.

    Powell mellé a 27 éves Jessica Hawkins csatlakozik. Hawkins az Aston Martin F1 Team nagykövete és filmes kaszkadőr is egyben. Részt vett például a legutóbbi James Bond-film, a Nincs idő meghalni forgatásán is.

    Jessica Hawkins
    Jessica Hawkins  |  Fotó: W Series

    CortDAO

    A Community Owned Racing Team DAO, azaz CortDAO két olyan versenyzővel büszkélkedhet, akik már az első szezon óta versenyeznek a bajnokságban. Ők a 24 éves Fabienne Wohlwend, aki a W Series előtt a Ferrari Challenge Europe-ban versenyzett – 2018-ban a Pro-Am kategóriában a 2. helyen végzett, 2020-ban pedig a második Pro osztályú próbálkozásán a 2. helyen zárt – és a 21 éves Marta Garcia. Garcia 2015-ben megnyerte a CIK-FIA Karting Academy Trophy-t, valamint ugyanebben az évben a Trofeo delle Industrie-t is.

    Marta Garcia
    Marta Garcia  |  Fotó: W Series

    Jenner Racing

    A címvédő Jamie Chadwick átigazol a Caitlyn Jenner által újonnan létrehozott csapatban. Chadwick eddig a W Series mindkét szezonját megnyerte. A 2019-es teljesítménye felkeltette a Forma-1-es Williams Racing figyelmét és kinevezte őt csapat fejlesztőversenyzőjévé.

    Chadwick mellé a 17 éves amerikai Chloe Chambers csatlakozik, aki a motorsport-legenda, Al Unser Jr. szárnyai alá került a gokartozás után, az Egyesült Államok F4-es bajnokságában – itt a 26. helyen végzett.

    Puma

    A PUMA-nál a 19 éves cseh Tereza Babickova debütál, aki nem sok együléses tapasztalattal rendelkezik, de a 2021-es Rotax Max Challenge-en senior bajnokká koronázták, és ő volt az egyetlen nő, aki felállhatott a végső dobogóra.

    Tereza Babickova
    Tereza Babickova  |  Fotó: W Series

    A 32 éves Emma Kimilainen lesz a csapattársa. Mielőtt a W Seriesben versenyzett volna, a finn a Skandináv Túraautó Bajnokságban versenyzett. Kimiläinennek van egy 8 éves lánya, és úg tudni, épp válófélben van férjétől.

    Quantfury

    A Quantfury 2022-ben debütál, és kizárólag spanyol versenyzői vannak: Nerea Marti 2021-ben a negyedik helyen végzett a bajnokságban, korábban pedig a spanyol F4-ben versenyzett.

    Marti mellett Belen Garcia versenyez majd, aki az előző szezonban a 10. helyen végzett, miközben ugyanebben az évben a Formula Regionális Európa-bajnokságon is versenyzett. Csapattársához hasonlóan Garcia is indult a 2019-es spanyol F4-es szezonban, és egy hellyel Marti előtt, a 15. helyen végzett.

    Racing X

    Abbi Pulling az elmúlt szezonban a 7. helyen végzett az összesítésben, miközben részt vett a brit Formula 4-benn is. A 2022-es Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj előtt Pulling lett az egyik első nő, aki Forma-1-es autót vezethetett Szaúd-Arábiában, Aseel Al-Hamad mellett.

    A brazil Bruna Tomaselli teszi teljessé a Racing X felállását. Tomaselli 2015 óta versenyez Formula 4-es kategóriában. A 2021-ben a Veloce Racingnél a bajnok Jamie Chadwick csapattársa volt, és a szezont a 15. helyen fejezte be.

    Scuderia W

    A Scuderia W idén tapasztalt brit felállással büszkélkedhet. A 28 éves Sarah Moore 2009-ben tudta meg, milyen a győzelem íze, miután megnyerte a Ginetta Junior bajnokságot. A W Series minden szezonjában indult eddig.

    Annak ellenére, hogy Abbie Eaton komoly hátsérülést szerzett a 2021-ben a Circuit of the Americas-on, teljesen felépült, és az idei szezonban újra versenyezni fog. A 30 éves versenyző rengeteg tapasztalattal rendelkezik, többek között egy tavaly megszerzett GT Cup bajnoki címmel. Eaton a The Grand Tour rajongói számára is ismerős lehet, ahol tesztpilótaként szerepel.

    Sirin Racing

    A 2019-es második helyezett Beitske Visser harmadik W Series szezonját kezdi. Az ezt megelőző évben az Andretti Autosport Formula E teszt- és tartalékpilótája volt.

    A tisztán holland felállást a 19 éves Emely de Heus teszi teljessé, aki csak tavaly debütált együléses versenyzőként. Ő a holland téli gokartbajnokság bajnoka, tavaly pedig a spanyol Formula 4-es bajnokságban versenyzett.

    W Series Academy

    A csapatot két ígéretes fiatal versenyző alkotja, akik két évig garantáltan a W Series-ben vezethetnek. A mindössze 16 éves Bianca Bustamantét  háromszor választották meg az év Fülöp-szigeteki versenyzőjének a gokart kategóriában, és számos ázsiai gokart bajnoki címet gyűjtött.

    Bianca Bustamante
    Bianca Bustamante  |  Fotó: W Series

    Mellette Juju Noda versenyet majd, aki az egyetlen olyan versenyző, aki „szabadkártyát” kapott az idei szezonban (azaz nem korábbi versenyzőként vagy az arizonai első előszezoni teszten nyújtott teljesítménye alapján kapott helyet a W Series-ben). Ennek ellenére Noda, aki a korábbi Forma-1-es pilóta, Hideki Noda lánya, jól ismeri a motorsportot. Már 14 évesen versenyzett a 2020-as, dán F4-es bajnokságban, ahol három dobogós helyezést és egy további futamgyőzelmet is szerzett.

    Juju Noda
    Juju Noda  |  Fotó: W Series
    A W Series 2022-es versenynaptára a következő:

    1. futam: május 6-8., Miami, USA
    2. futam: május 6-8., Miami, USA
    3. futam: május 20-22., Barcelona, Spanyolország
    4. futam: július 1-3., Silverstone, Egyesült Királyság
    5. futam: július 22-24., Le Castellet, Franciaország
    6. futam: július 29-31., Budapest, Magyarország
    7. futam: október 7-9., Suzuka, Japán
    8. futam: október 21-23., Austin, USA
    9. futam: október 28-30., Mexikóváros, Mexikó
    10. verseny: október 28-30., Mexikóváros, Mexikó

    A W Series versenyeit a hivatalos kiírás szerint Magyarországon a Sport 1/Sport 2 csatorna közvetíti a tévében, ezért hazánkból az online stream valószínűleg nem lesz elérhető. Ugyanakkor a miami versenek a Sport TV programjában sem szerepelnek…

    A Racingline.hu azonban beszámol majd a versenyekről. Kövessetek minket Facebookon, Twitteren, Instagramon, és TikTokon is.

  • Véglegessé vált, kik alkotják majd a W Series idei mezőnyét

    Véglegessé vált, kik alkotják majd a W Series idei mezőnyét

    A W Series közzétette azt a listát, amin a sorozatban idén résztvevő versenyzők nevei találhatók. Az eddig jól megszokott pilóták mellett idén öt új arcot is felfedezhetünk majd.

    A betétsorozat – ahol csakis kizárólag női pilóták versenyezhetnek egymás ellen Formula 3-as autók volánjai mögött – 17 versenyzőnőt nevezett meg, akik közül 8-an automatikusan felkerültek a listára, miután a bajnokságban elérték az ehhez megfelelő helyezést.

    2022-ben Juju Noda, Tereza Babickova, Bianca Bustamante, Chloe Chambers és Emely de Heus fog majd bemutatkozni a női sorozatban. Azért van ennyi új név a tavalyi évekhez képest, mert sokan kiestek a tavalyi mezőnyből és vannak egyedi esetek is: Irina Sidorkova például az oroszokra kivetett szankciók miatt lépett vissza a szezonban való részvételtől.

    Noda – aki rokona az 1990-es években a Forma-1-ben is megfordult Hideki Nodanak – lesz a mezőny legfiatalabb tagja a maga 16 évével. Az új arcok mellett a sorozat kétszeres bajnoka Jamie Chadwick is bejelentette visszatérését honfitársával, Alice Powell-lel egyetemben. A régebbi neve közül még ott lesz majd Fabienne Wohlwend, Emma Kimiläinen, Beitske Visser, Bruna Tomaselli és Sarah Moore is részét képezi majd a 17 pilótából álló mezőnynek.

    Az az Abbi Pulling is csatlakozik az előbb említett hölgyeknek, aki tavaly még csak tartalék pilóta volt, de az austini beugrása során meg is szerezte első dobogós helyezését.

    A sorozat első versenyét Miamiban fogják majd megrendezni május első hetében.

    A W Series idei indulói:

    Tereza Babickova (cseh) 18 éves
    Bianca Bustamante (fülöp-szigeteki) 17 éves
    Jamie Chadwick, (brit) 23 éves
    Chloe Chambers, (amerikai) 17 éves
    Emely De Heus, (holland) 19 éves
    Belén García, (spanyol) 22 éves
    Marta Garcia, (spanyol) 21 éves
    Jessica Hawkins, (brit) 27 éves
    Emma Kimiläinen, (finn), 32 éves
    Nerea Martí, (spanyol) 20 éves
    Sarah Moore, (brit) 28 éves
    Juju Noda, (japán) 16 éves
    Alice Powell, (brit) 29 éves
    Abbi Pulling, (brit) 18 éves
    Bruna Tomaselli, (brazil) 24 éves
    Beitske Visser, (holland) 26 éves
    Fabienne Wohlwend, (liechtensteini) 24 éves