Címke: Beyond the Grid

  • Pérez: Azt hittem, hogy a versenyzés számomra véget ért

    Pérez: Azt hittem, hogy a versenyzés számomra véget ért

    Sergio Pérez a tavalyi események alakulása miatt azt hitte, hogy véget fog érni az F1-es karrierje.

    A 31 éves pilóta helyzete nem volt egyszerű. Miután a Ferrari bejelentette, hogy nem szeretné Sebastian Vettel szerződését meghosszabbítani, az Aston Martinná váló Racing Point szemet vetett a négyszeres világbajnokra. Mivel Lance Stroll, édesapja csapatában bizonyíthat, így nem sok esély volt arra, hogy ő lesz az akinek adott esetben távoznia kell. A pletykák egyre erősödtek, továbbá Pérez megbetegedése sem javított a helyzeten. Szeptemberben azonban beigazolódtak a hírek, a mexikóinak távoznia kellett, ám akkora már nem sok lehetősége maradt. A végsőkig kivárt a pilóta, majd a szezon végén kapott egy ajánlatot a Red Bulltól.

    Pérez volt tehát az első, aki elkapta a koronavírust a mezőnyből, így két versenyt ki kellett hagynia. A Beyond the Grid legújabb podcast adásában visszaemlékezett arra az időszakra és elmondta, milyen érzések kavarogtak benne akkoriban.

    ,,A Forma-1 úgy gondolta, hogy mi ellen tudunk majd állni ennek. Számomra az egy elég nehéz időszak volt, mivel sok kritika ért akkoriban. Ez egy nagyon kritikus pont volt a karrieremben. Autóba kellett ülnöm, mert különben elveszítettem volna a lehetőséget a versenyzésre. Végül ezt elvesztettem, és akkor már az év vége felé jártunk, így nem volt sok lehetőség. Azt hittem, hogy ez nem fog újra megismétlődni, csak tovább akartam lépni.” – nyilatkozta Pérez.

    A Bikák ajánlatának köszönhetően a mexikói versenyző idén is a mezőny tagja lesz. Az osztrák gárdánál való szereplés nagyon motiválja a pilótát, így nagy lendülettel vág neki az idei szezonnak, és alig várja már azt, hogy 2022-ről egyezkedjenek.

    ,,Azt gondoltam, ha nem leszek itt 2021-ben, akkor sem fogom abbahagyni, inkább várok egy évet, és majd 2022-ben visszatérek. Ám a Red Bull nagyon is komolyan gondolta a dolgokat, így minden nagyszerűen alakult.” – folytatta a visszaemlékezést a 31 éves versenyző.

  • Schumacher saját zsebből adott prémiumot a szerelőinek

    Schumacher saját zsebből adott prémiumot a szerelőinek

    Alan Permane ma már a Renault sportigazgatója, de visszaemlékezett arra az időszakra, amikor Michael Schumacher fizette a szerelői prémiumát még a Benettonnál. Ő 1989 óta Enstoneban dolgozik, előbb a Benetton, majd a Renault alkalmazásában. Olyan nagyságokkal dolgozott együtt, mint Nelson Piquet, Gerhard Berger vagy Fernando Alonso. Mégis Schumacher tette rá a legnagyobb benyomást, főleg a munkamorálja miatt, illetve ahogy az alkalmazottakkal bánt, sokak emlékezetében pozitív kép maradt róla. Így volt ezzel Permane is, és ezt el is mesélte a Beyond the Grid podcastban:

    „Michael már hamar egyike volt a a legsokoldalúbb játékosoknak. Akkoriban az autóján dolgoztam, és mindannyiunkkal nagyon jól bánt.”

    Schumacher ráadásul bevezetett egy kisebbfajta bónuszrendszert az autóján dolgozó szerelők és a mérnökök között, amit saját maga fizetett, amiről ennyit árult el most Permane:

    „Nem volt összegszerűen sok, de amikor jó eredményt ért el, akkor fizetett némi bónuszt, és mindenkire odafigyelt.”

    Akkoriban a nyilvánosság előtt Schumacher ambiciózusnak, sőt olykor arrogánsnak tűnt. Akik viszont szorosan mellette dolgoztak, bennük teljesen más kép volt róla meséli tovább Permane:

    „Lehet beszélni azon emberekkel, akik akkoribán más dolgokért voltak felelősek, mint a PR, média vagy marketing. Mindannyian nagyon szívélyesen beszélnek róla. Egyszerűen csak rendkívül profi volt. Biztos vagyok benne, hogy sok pilótának borzasztó volt ezt a dolgot így csinálni, de Michael nagyszerű volt ebben. Rendkívül sokoldalú volt.”

  • Wolff elmondta, hogy végül miért nem tárgyaltak Vettellel

    Wolff elmondta, hogy végül miért nem tárgyaltak Vettellel

    Toto Wolff a versenyzői iránt érzett hűség miatt nem tárgyalt Sebastian Vettellel.

    A német pilóta májusban tudta meg, hogy jövőre a Ferrari már nem tart igényt a szolgálataira. Ezután folyamatosan azt találgatta a sajtó, hogy hova igazolhat majd a négyszeres világbajnok. Egy rövid idegi a McLaren is azon a bizonyos listán szerepelt, ám ők gyorsan eloszlatták a kétségeket azzal, hogy bejelentették Daniel Ricciardo érkezését. Utána a Mercedes tűnt a legnépszerűbb opciónak, majd következett a Red Bull és a Racing Point.

    Végül Vettel az utóbbi csapattal egyezett meg, ugyanakkor sokan megnézték volna őt a csillagosoknál. Az osztrák csapatfőnök mindig is elismerően beszélt a 33 éves pilótáról, így sokáig fennmaradt azt a tévhit, hogy valamilyen megbeszélés zajlik a felek között. Wolff azonban a Beyond the Grid legújabb részében elmondta, az ő fejében meg is fordult a megállapodás gondolata, viszont a versenyzői iránt érzett hűség közbeszólt:

    ,,Régóta ismerjük már egymást, viszont sosem beszéltünk igazán arról, hogy mi történik a pályán. Végül nem beszéltem Sebbel erről (esetleges megállapodás), mert nem tisztáztuk még a versenyzőink helyzetét. Hűséges vagyok Valtteri Bottashoz és Lewis Hamiltonhoz.”

    Ugyanakkor az Aston Martin részvényese örül annak, hogy a négyszeres világbajnok talált magának egy csapatot. Az átalakuló Racing Point új motivációval szolgálhat, így Vettel ismét kivirágozhat.

    ,,Minden versenyzőnek, jól kellene éreznie magát egy csapatnál. Neki arra van szüksége, hogy az alakult támogassa, és ezt meg is fogja kapni az új istállónál. A pillanat sajnos most ellene dolgozik. Ha egyszer elkap a negatív spirál, akkor nagyon nehéz utána kikerülni belőle. Véleményem szerint viszont ismét ki fog virágozni az Aston Martinnál.” -tette hozzá Wolff.

  • Vettel szomorúnak, sokkolónak és elbűvölőnek tartja a gazdálkodást

    Vettel szomorúnak, sokkolónak és elbűvölőnek tartja a gazdálkodást

    Sebastian Vettel az F1 Beyond the Grid legújabb adásában a jelenlegi csapatáról, a nagy döntéséről és a gazdálkodásról is beszélt.

    Májusban jelentette be a Scuderia, hogy jövőre nem tartanak igényt a német szolgálataira, így nem kívánnak szerződést hosszabbítani vele. Ezt követően kihirdették, hogy Carlos Sainz fog csatlakozni 2021-ben hozzájuk, viszont a négyszeres világbajnok akkor még nem tudta, hogy mit tartogat számára a jövő. Szóba hozták őt a Red Bull-lal, a Mercedesszel és a Racing Pointtal is, míg végül az utóbbi alakulat ajánlatát fogadta el.

    A szezon lassan véget ér, így Vettel ferraris kalandjából sincs sok hátra. Míg a „reflektorfény” inkább a pályán elkövetett hibáit világította meg az évek alatt, addig a háttérben is történtek olyan „harcok” amikbe nem feltétlenül kellett volna belefolynia. Ugyanakkor nem bánta meg azt, hogy a Scuderia versenyzője lett.

    ,,Visszatekintve, nem hinném, hogy bármit is meg kellene bánnom. Az igaz, hogy elbuktam, ugyanis azt a feladatot tűztem ki, hogy bajnokságot nyerek a Ferrarival. Elbuktam, mivel ezt nem tudtam végrehajtani. Voltak dolgok, amiket jobban is csinálhattam volna, amiket már korábban is észrevehettem volna. Harcok, amikbe nem feltétlenül kellett volna belemennem. Ugyanakkor, a történtek miatt kerültem oda, ahol most vagyok. Összességében nem a pályán lévő dolgokról beszélek. Elveszteni az autó irányítását a félig száraz, félig nedves körülmények között Hockenheimben, – a legtöbben erre gondolnak, mikor a mélypontok kerülnek szóba, viszont én nem ilyen dolgokra gondolok. Amikről én beszélek, azok a pályán kívül történtek. Viszont igen, ha igazságos és őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy elbuktam. Voltak ennek okai? Valószínűleg igen, de kifogásként ezeket nem fogadom el. Tehát, akármi is történt, azok miatt tettem meg a következő lépéseket. – magyarázta Vettel.

    Mikor megkérték, hogy fejtse ki jobban, milyen harcok esetében kívánta azt, hogy bárcsak ne vívta volna meg őket, így válaszolt:

    ,,Nem, nem mondanám, hogy azt kívánom. Visszagondolva, talán ezekbe nem volt érdemes belemenni, ha érted mire gondolok. Talán ez része a természetemnek, valami olyasmi, ami számomra evidens, ám úgy vélem volt is némi igazam ezekben a kisebb csatákban és ütközetekben. Mindenesetre ezekből tanulunk, és ezek által válunk érettebbé is. Ahogy már mondtam, nem bántam meg az elmúlt éveimet, rengeteget tanultam a Ferrarinál, boldogan lépek tovább. Egy teljesen másmilyen csapatról beszélünk, különböző kultúrával, ahol sok baráti kapcsolatot alakítottam ki. A Ferrari sok szempontból is egy különleges istálló.”

    Piros overallból „zöld” lesz:

    A Scuderia ünnepi versenyhétvégéjén jelentette be a Racing Point, hogy jövőre, Sebastian Vettel az ő oldalukon próbál szerencsét. A kanadai-brit csapat, viszont nem csak új versenyzővel vág neki kalandnak, hanem új névvel is, ugyanis Aston Martin F1 Team-ként kezdik majd meg az új esztendőt. Ugyanakkor az istálló jelenleg a középmezőnyt uralja, így felmerült a kérdés, mi vagy ki győzte meg a 33 éves pilótát arról, hogy jó választás lesz számára az alakulat?

    ,,Lawrence (Stroll) volt az, valamint az a tény, hogy a csapat egyre növekszik. Rengeteg oka volt tehát. Egyszerű volt azokat a bizonyos rubrikákat kipipálnom: a teljesítményt, a versenyzés körüli dolgokat, azt, hogy hol áll most az istálló, tovább azt, hogy hol lehet majd, mi a bennük rejlő potenciál, és így tovább. Ezen felül ott volt az a gondolkodásmód is, amivel rendelkeznek. Az a bizonyos elkötelezettség az iránt, hogy csináljunk valami jót és hozzuk össze ezt együtt. Mókás projektnek hangzik, olyannak, aminek a részese akarok lenni. Teljesen különbözik a Ferraritól, hiszen ott majd sok „első alkalom” lesz. Ez az út az egész csapat számára tele lesz rendkívüli kihívásokkal. A csatlakozásommal remélem, hogy az autóban ülve és azon kívül is sok mindenhez hozzájárulhatok.”

    A pletykák szerint a megszokott pink színtől is búcsút int a csapat jövőre, így Tom Clarkson kíváncsi volt arra, hogyan viszonyul a heppenheimi a brit zöldhöz.

    ,,Igen, úgy vélem jól fog állni. A piros egy nehezebb szín, hiszen tudod, az mindenkinek jól áll, mivel a Ferrarit szimbolizálja. Viszont ha beszélsz valaki olyannal, aki ért a divathoz és a különféle stílusokhoz, akkor azt fogja mondani neked, hogy a pirosat sokkal nehezebb párosítani mással.”

    Fenntartható gazdálkodás:

    A négyszeres világbajnok nagyon is fontosnak tartja azt az elvet, hogy oda kell figyelnünk arra, mit viszünk a szervezetünkbe. Vettelt érdekli emellett a gazdálkodás is, ezért rendszeresen tartja a kapcsolatot Jody Scheckterrel, aki manapság organikus buffalo mozzarella sajtokkal foglalkozik. A 33 éves pilóta kihangsúlyozta, jelenleg a versenyzés tölti ki az élete nagy részét, viszont utána szívesen foglalkozna termesztessél. A gazdálkodás különböző érzelmeket vált ki belőle, ugyanakkor szembesíti azzal a felismeréssel is, hogy az emberek többsége nem igazán szentel figyelmet a terményeknek, továbbá annak sem, hogy mit, hogyan és hol termesztettek.

    ,,Igen, ez nagyon elbűvölő dolog, ugyanakkor elég távol áll a versenyzéstől. Ő (Scheckter) megmutatta, hogy amit megálmodtál azt meg is valósíthatod. Azt kell, hogy mondjam, szakértője lett annak, amit most csinál. Nagy élvezettel munkálkodik, érdekli is ez, és rengeteg olvasott róla. Nagyon érdekesnek találom a történeteit. Ha igazán beleásod magad, és nem csak úgy vagy vele, hogy vessük el a magot, öntözzük, és majd ha megérett rá, akkor arassuk le, ezután tegyük a tányérra, akkor rájössz, hogy ez nem könnyű. A nap végén ez is olyan, mint minden más, sokkal több van benne. Az elbűvölő dolog számomra ebben az, hogy a gazdálkodást szomorúnak, sokkolónak találom. Túl keveset tudunk róla és nem is igazán érdekel sokakat. Az emberek többségét ez hidegen hagyja, nem akarnak a színfalak mögé tekinteni.”

    A német ezen felül kiemeli, nem sokan törődnek azzal, amit a szervezetükbe bevisznek. Ugyanakkor kihangsúlyozta, élete nagy részében ő sem kísérte ezeket olyan nagy figyelemmel. A helyes táplálkozás és a megfelelő alapanyagok bevitele a teljesítmény matt volt fontos a számára, ugyanis így tudta „megfelelő üzemanyaggal ellátni a motorját.” Ám mikor egyre jobban beleásta magát a témába, csodálattal töltötte el. Vettel leszögezte, nem tartja magát specialistának, viszont sokat olvasott a témával kapcsolatban, és szívesen támaszkodik olyanok véleményére, akik már rendelkeznek némi tapasztalttal.

    A heppenheimi ezen felül úgy véli, az állatok mellett a növényeknek is van lelkük, így őket is védeni kell.

  • Brown elárulta miért nem akadályozták meg a Ferrari-Sainz házasságot

    Brown elárulta miért nem akadályozták meg a Ferrari-Sainz házasságot

    Zak Brown elismerte, megakadályozhatták volna azt, hogy Carlos Sainz elhagyja a McLarent.

    A brit csapatba jövőre egy új versenyző érkezik Daniel Ricciardo személyében. Minderre azért van lehetőség, mert a spanyol úgy döntött, hogy igent mond a Scuderia ajánlatára, akik Sebastian Vettel helyére kerestek új pilótát. Ugyanakkor a már jól ismert forgatókönyv teljesen máshogy is alakulhatott volna, ugyanis a wokingi istállónak jogában állt mindezt „megvétózni”.

    Az amerikai vezető, a Beyond the Grid legújabb adásában elmondta, miért döntöttek végül úgy, hogy útjára engedik a 25 éves versenyzőjüket.

    ,,Megtarthattuk volna őt – volt egy egyezségünk ami alapján megállíthattuk volna, tehát volt erre opciónk. Évekkel ezelőtt (2018) megpróbáltuk Daniel Ricciardót becserkészni, így ő mindig is magas pozíciót töltött be a listánkon. Mikor Andreas (Seidl) csatlakozott hozzánk, még tartottuk a kapcsolatot Daniellel. Így elkezdtünk beszélgetni vele. Éreztük, hogy nem igazán boldog ott, ahol most van (Renault). Végül összeálltak a konstellációk: mi szerettük volna Danielt megnézni, míg Carlos (Sainz) a Ferrarinál akart szerencsét próbálni. Mondhattunk volna nemet, viszont mi érdeklődtünk Daniel iránt, így azt gondoltuk: „ha Daniel mellettünk köt ki, Carlos meg a Ferrarinál, akkor az mindannyiunk számára egy jó megoldással szolgálhat’. Sosem engedtük volna el Carlost akkor, ha nem éreztük volna azt, hogy megszerezhetjük Danielt. Mikor az ajtó kinyílt azt mondtuk: igen, próbáljuk ki. Kijelöltünk egy dátum arra, hogy visszataláljunk egymáshoz, ott kiderült hogy Daniel akar minket, a Ferrari pedig Carlost, így úgy voltunk vele, hogy ‘nagyszerű, csináljuk meg.’”

    A bejelentések még a szezon megkezdése előtt megtörténtek, így többek között a spanyolnak és a McLarennek úgy kell versenyezniük egymás oldalán, hogy tudják, jövőre elválnak útjaik. Bár Sainz idén gyakran adott hangot a csalódottságának, Brown mégis elégedett, ugyanis nem romlott meg a viszony a versenyző és a csapat között.

    ,,Ahogy elválunk egymástól – mert sosem tudhatod, hogy ki fog visszatérni hozzád – az nagyszerű, ugyanis a garázsban nagy az összhang. Carlos mindent belead, és mi is biztosítjuk neki azt, amink van. Mikor látod, hogy hogyan viselkedik egymással Vettel és a Ferrari, Perez és a Racing Point valamint Daniel és a Renault,  észreveheted, hogy nincs nagy harmónia ott. Ezért nagyon büszke vagyok a csapatra, ugyanis a kapcsolatok nagyon fontosak a számunkra. Carlos egy kiváló ember, és nagyon boldog vagyok amiatt, hogy sikerült olyan szituációt teremtünk, ahol mindenki elégedett lehet.” – zárta Brown.

  • Kovalainen: Jó volt Hamilton csapattársának lenni, csakhogy véget vetett a karrieremnek

    Kovalainen: Jó volt Hamilton csapattársának lenni, csakhogy véget vetett a karrieremnek

    Heikki Kovalainen elismerte, hogy az a két szezon, melyben Lewis Hamilton csapattársaként versenyzett, gyakorlatilag teljesen lerombolta a karrierjét.

    Kovalainen az F1 Beyond the Grid névre hallgató podcastjében beszélt erről és két közös évükről a McLarennél.

    „Megvolt a lendületem, amikor a McLarenhez igazoltam. Az első Forma-1-es szezonom rosszul kezdődött, azonban a második félévben sikerült fordítanom, ezt pedig magammal tudtam vinni 2008-ra. Sajnos viszont ezt nem tudtam megtartani, és 2009-ben teljesen szétestem” – nyilatkozta a korábbi versenyző.

    Az említett hanyatlás pedig nagyrészt Lewis Hamiltonnak volt köszönhető.

    „Két remek szezonom volt vele, és sosem voltak igazán nagy problémáink. Talán azért sem, mert sosem jelentettem neki komoly kihívást. Sosem kellett ellenem mindent beleadnia. Mindig is gyorsabb volt nálam egy kicsit, mindent ki kellett hoznom magamból. Másfél évvel később pedig szimplán kifogytam az energiából. Nem esik nehezemre kijelenteni, hogy Lewis gyorsabb volt nálam. Ő az egyik, ha nem a legjobb pilóta valaha. Nagyon boldog vagyok, hogy vele versenyezhettem, ugyanakkor ő jelentette karrierem végét” – zárta gondolatát.

  • Hülkenberg: Nem tudom pontosan mennyire voltam közel a Ferraris szerződéshez

    Hülkenberg: Nem tudom pontosan mennyire voltam közel a Ferraris szerződéshez

    Nico Hülkenberg elárulta, lett volna reális esélye arra, hogy a Ferrarihoz szerződjön 2014-re. A német versenyző azonban azt nem tudja, mennyire is volt közel a megállapodáshoz.

    Felipe Massa távozása után üresedett meg egy hely Fernando Alonso mellett a Scuderiánál. Többen is harcban voltak a pozícióért, ám a ’tendert’ végül Kimi Räikkönen nyerte meg. Hülkenberg, aki a kisebb kategóriákban bajnoki címet nyert sorozatban, azt hitte, rá is Michael Schumacher sorsa vár, ám se a Ferrari pilótája nem lett, és még dobogóra sem állhatott eddig karrierje során az F1-ben.

    A 31 éves versenyző szerződése 2013-ban járt le a Ferrari által támogatott Sauberben. Az adott évben nyújtott jó teljesítménye miatt a vörösök felvették vele akkor a kapcsolatot, ám végül nem lett megállapodás a beszélgetések után. Ezt a történetet mesélte el többek között a német pilóta a Beyond the Grid vendégeként a Formula 1 hivatalos podcast legújabb adásában:

    ,,Sosem tudhatod mennyire vagy közel a megállapodáshoz ezekben a helyzetekben, és azok az emberek, akik a döntéseket hozzák, nem is fogják elmondani. Talán egy centi, vagy egy tűhegynyi, nem tudom. Pár alkalommal beszélgettünk és én azt hittem reális esélyem van egy idő után, ám a végén kiestem a lehetséges versenyzők köréből.”

    Ha sikerül volna leszerződni 2014-re a Ferrarihoz, Hülkenberg Fernando Alonso csapattársa lett volna. Végül kiderült, hogy a spanyol sem maradt sokáig a fedélzeten az oly sok átélt kudarc után, ezért úgy döntött, hogy inkább a McLarennél próbál szerencsét, ám ekkor még nem sejtette, hogy ott nem a megváltás vár majd rá. A német pilóta viszont olykor-olykor elgondolkodik azon, hogy a kétszeres világbajnoknak, vajon volt-e szerepe abban, hogy ne őt válasszák végül. A Renault jelenlegi pilótája viszont úgy érezi erre a kérdésre sosem fog választ kapni.

    ,,Fernandónál sosem lehet tudni, hogy amit mond néha, azt komolyan is gondolja-e. Úgy vélem néha szeret játszani, ezért nem vagyok abban biztos hogy ellenezte-e vagy sem a dolgot, , de most már mindegy, ez a történet már a múlté.”

  • Montezemolo: Alonso jelleme és a balszerencse akadályozta meg a Ferrarit a bajnokság megnyerésében

    Montezemolo: Alonso jelleme és a balszerencse akadályozta meg a Ferrarit a bajnokság megnyerésében

    A Ferrari korábbi elnöke Luca di Montezemolo szerint Fernando Alonsót két dolog hátráltatta a ferraris világbajnoki címtől, a spanyol pilóta jelleme és azok a szerencsétlen egybeesések, amik végig kísérték a páros pályafutásának időszakát.

    Mindezt az olasz vezető a Beyond the Grid legújabb adásában mondta el. Összesen négy évig dolgoztak együtt spanyollal, Montezemolo elismeri, egykori versenyzője kvalitásait ám szerintem nem vonhatunk párhuzamot aközött, ahogy Alonso viselkedett Schumacherhez és Laudához képes a nehéz időszakban.

    Montezemolo összeszedte azokat az okokat, amiért nem sikerült végül diadalmaskodniuk Sebastian Vettel és a Red Bull felett a 2010-es évek elején.

    ,,Először is szerencsétlenül jött ki a lépés, ugyanis a Red Bull azokban az időkben szinte olyan volt, mint a Ferrari a 2000-es évek elején. Másodszor, nehéz ezt kimondani, de meg kell tennem, Alonso maga is balszerencse áldozatává lett. Elvesztette a bajnokságot például 2012-ben, mikor a Brazil Nagydíjon Sebastian Bruno Sennával ütközött majd megforgott az első kanyarban, vagy amikor 2010-ben a csapat elszámolta magát az utolsó futamon, elég lett volna csak negyediknek befutni, de mi elvesztettük a bajnokságot. Harmadszor a jelleme is közre játszott. A legnagyobb különbség közte, Michael és Niki között az, hogy amikor ő nálunk versenyzett, akkor csak Alonso létezett, Alonso és a csapat helyett. Mikor nyert, akkor boldog volt, mikor viszont nem nyert, akkor az a csapat hibája volt, ő pedig boldogtalanná vált. Michael és Niki sokkal közelebb került a csapathoz. Különösen a nehéz időkben számít ez, mikor jól megy minden, akkor egyszerűbb szorossá fűzni a kapcsolatot.”

    ,,Alonso, mint versenyző nagyszerű volt és még most is az. Nem az ő hibája, hogy elvesztette a bajnokságot abban az időben, ha a körülmények nem úgy alakulnak, ha 2010-ben nincs az a taktika baki és 2012-ben Vettel szerencséje. Ha legalább egy címet nyert volna, akkor most másról beszélnénk, arról, hogy Alonso úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy nem az övé volt a legjobb autó.

  • Räikkönen: Jobban vezetek akkor, amikor azt csinálok a futamok között amit akarok

    Räikkönen: Jobban vezetek akkor, amikor azt csinálok a futamok között amit akarok

    Kimi Räikkönen lehet, hogy 39 éves és pályafutása utolsó szakaszában van, de még mindig ugyanaz az ember, akit megismerhettünk. A Beyond the Grid podcast legújabb vendégeként régi életéről és a bulizásról beszélt.

    A finn versenyző 2007-ben nyerte meg a világbajnokság a Ferrarival, azóta már elhagyta a sportot, majd újra visszajött a Lotus színeiben, aztán ismét a vörös alakulatnál kötött ki, idén pedig az Alfa Romeot fogja erősíteni. Räikkönen mindig is híres volt arról, hogy szereti „jól érezni magát”, ebből láthatunk egy kis ízelítőt az FIA Gálán tavaly, ám ezt a finn sosem rejtette véka alá, szerinte sokkal jobban tud versenyezni, ha előtte jól teltek a napjai.

    ,,Nyilvánvalóan ezzel gyakran viccelődnek, de szerintem több benne az igazság, mint a humor. Sokkal jobban vezetek akkor, amikor azt csinálok, amit akarok a futamok között, mint mikor nem szórakozom, nem iszok, és nem művelek hasonló dolgokat.”

    A nagy népszerűségnek örvendő pilóta egy rövid ideig kitért arra a bizony időszakra is, mikor 2012-ben, visszatérő évében Bahreini és a Spanyol Nagydíj között, elég sokszor öntött fel a garatra.

    ,,Túl sok teória kering erről… az ember jobban vezet, ha előtte kiszórakozta magát. Az egész nyár többé-kevésbé erről szólt, a versenyzésről és a bulikról, semmi újdonság nem volt ebben, számomra ez normális volt.”

  • Webber: Schumacher egy paranoiás perfekcionista volt

    Webber: Schumacher egy paranoiás perfekcionista volt

    Mark Webber a Beyond the Grid nevezetű podcastben hasonlította egymáshoz a Forma-1 három német világbajnokát, akikről komoly őszinteséggel beszélt.

    Az ausztrál ex-pilóta úgy véli, hogy a három német bajnok, Michael Schumacher, Nico Rosberg és Sebastian Vettel jellembeli és vezetői képességbeli tulajdonságaik között alig vehető észre különbség.

    A hétszeres világbajnokot „paranoiás perfekcionistának nevezte”, elsősorban a 2006-os monacói időmérő miatt, ahol ugyanis nemes egyszerűséggel leparkolt a Rascasse-ban a Ferrarival. Szerinte ugyanis a német kivételes tehetsége szükségtelenné tette ezeket a manővereket.

    „Néha követsz egy utat, amin nem tudsz visszafordulni. Különleges képességei voltak, de amikor felvette a bukósisakját rövidzárlatok alakulhattak ki nála.” – fogalmazott Webber.

    Egészen másképp vélekedik egykori Williamses csapattársáról, Nico Rosbergről.

    „A Forma-1 intenzív, és Nico a határon volt az első nyolc hónapban. Nem láttam nála a hitetet önmagában és az éhséget, amit Vettelen viszont észre lehetett venni.”

    Webber szerint csak később alakult ki Rosbergben az ambíció, a gyilkos ösztön ami hozzá segítette a 2016-os bajnoki sikeréhez. Az azévi szezon zárón, Abu Dhabiban el kellett viselnie azt a „mentális kínzást” amit Hamilton okozott neki azzal, hogy szándékosan feltartotta és visszatartotta őt, Webber pedig biztos abban, hogy emiatt döntött úgy, hogy abba hagyja.

    Webber ezután Vettellel folytatta. Visszaemlékezett egy 2005-ös Williams tesztre, ahol az akkori 18 éves Vettel fizikai túlterhelésnek tette ki magát.

    „Ez még túl korai volt neki. Három percnyi padlógáz után fejben szétesett.” – emlékezett vissza.

    Azt is hozzátette, hogy a négyszeres bajnok tanult az akkori hibájából, és hamar levetette ezt a gyengeségét. Mint csapattársát, úgy tudná leírni, mint egy kreatív személyiség, aki időnként nem volt olyan nyitott, mint szerették volna, illetve ha a dolgok nem úgy mentek, ahogy azt elvárták volna, akkor hajlamos volt kitörésekre is.

    „Gyűlölte azt a Q3-ban, mikor nem volt teljesen egyértelmű, hogy egy vagy két gyors kört tud még futni. Ez egyszerűen nem felelt meg a német pontosságának és precizitásának. Ilyenkor mindig a lehető legkevesebb időt akarta elvesztegetni, és az utolsó utáni pillanatban lépett rá a fékre és kapcsolta be a boxutca limitert. Szegény srác, ilyenkor általában mindig el szokta rontani.”

    Webber szerint a heppenheimi legnagyobb erőssége az volt, hogy kiváló módon tudta uralni és dominálni a versenyeket a pole-pozícióból.