Címke: betegség

  • Lauda: Életem legrosszabb élményén vagyok túl

    Lauda: Életem legrosszabb élményén vagyok túl

    Niki Lauda jó pár megpróbáltatáson esett át karrierje során, ám nem rég azt nyilatkozta, az utóbbi időben elvégzett tüdő transzplantáció volt az eddig legrosszabb élménye élete során. Az 69 éves osztrák ex-versenyző felépülése jó ütemben halad, és már bele is ült az egyik autójába, hogy száguldhasson kicsit.

    ,,Háromszor vezettem már itt (a farmján). A bal lábammal kell fékeznem, mert a jobbal még nem tudok. Jól vagyok, a tüdőm jól működik, ez most a legfontosabb dolog.  Vissza kell nyernem az erőmet, 5 hónapig feküdtem ágyba, ezért az izmaim szinte eltűntek.” –nyilatkozta Lauda az osztrák OE24-nek.

    ,,Csak erősítő gyakorlatokat kell végeznem, egész nap három szakemberrel dolgozom együtt. Hamarosan tudok járni segítség nélkül is, reggel 8-kor szoktam kelni, edzek, együtt reggelizek a gyerekekkel, majd a teniszpályára megyek.”

    Az interjú során előjött az 1976-os balesete és annak következményei, mikor is Lauda súlyos égési sérüléseket szenvedett, ám a Mercedes tanácsadója a mostani esetet sokkal rosszabbul élte meg.

    ,,Sosem gondoltam arra, most fogok meghalni, ám annyi biztos a legrosszabb élmény volt az életem során. Nem fogtam fel milyen súlyos is volt a helyzet, ám Brigit és a gyerekek mellettem voltak és elmesélték milyen nehéz volt számukra az az időszak.”

  • Lauda hamarosan elhagyhatja az intenzív osztályt

    Lauda hamarosan elhagyhatja az intenzív osztályt

    Niki Lauda, a korábbi háromszoros Forma-1-es világbajnok nemsokára elhagyhatja az intenzív osztályt – adták hírül osztrák források.

    Lauda bő két hónapja tüdőtranszplantáción esett át Bécsben, azóta pedig intenzív osztályon ápolják. Osztrák lapok szerint a 69 éves üzletember hamarosan elhagyhatja az intenzívet, és a rehabilitációs osztályon folytatja felépülését.

    A beszámoló alapján Niki akár már ma a rehabilitáción folytathatná, ám a hosszú ideje tartó fekvés miatt legyengült az izomzata és nehezen tud két lábra állni segítség nélkül. A Mercedes Forma-1-es csapatának résztulajdonosa mindent megtesz, hogy mielőbb visszanyerje régi formáját, ezért az elkövetkezendő hetekben három gyógytornásszal dolgozik majd célja elérése érdekében.

    „Amint az izmai ismét jó állapotba kerülnek, elhagyhatja a bécsi kórházat és a rehabilitáción folytatja felépülését.  A felesége úgy véli, erre október végén vagy november elején kerül sor” – olvasható a riportban.

    Jelenleg úgy tűnik, hogy Lauda legkorábban a következő szezon elején térhet vissza az F1-es paddockba.

  • Rubens Barrichello: Csoda, hogy élek!

    Rubens Barrichello: Csoda, hogy élek!

    Rubens Barrichello, egykori Forma-1-es, jelenlegi Stock Car versenytő a brazil Globo TV-nek adott interjújában mesélte el, hogy milyen megpróbáltatáson ment át az elmúlt hónapokban. Januárban tumort fedeztek fel a brazil versenyző nyakában. Megműtötték, és szerencsére már minden rendben.

    „Egyik reggel épp zuhanyoztam, amikor hirtelen éles fájdalmat éreztem a fejemben, úgy érztem, fel akar robbanni, és le is zuhantam a földre.” – mesélte Barrichello. „Pár percbe telt, mire segítséget tudtam kérni Silvanától (a felesége). Emlékszem az elviselhetetlen fájdalomra és azonnal rájöttem, hogy itt valami súlyos probléma van. Egy orvos barátomhoz fordultam, aki érzékelte a helyzet súlyosságát. Szerencsém volt. Röviddel ezuán meg is műtöttek, és mikor kiengedtek a kórházból, azt mondták az orvosok, hogy az ebben a betegségben szenvedőknek csak a 14%-a tud teljesen felépülni. Miután megkönnyebbültem, hogy túléltem, attól tartorram, hogy nem leszek képes versenyezni többé, de szerencsére nem így lett.”

    https://www.youtube.com/watch?v=bkdiz8qnpcw

  • Latifi fertőzés miatt nem vezet a héten

    Latifi fertőzés miatt nem vezet a héten

    A Force India tartalékversenyzője, Nicholas Latifi mégsem vesz részt az e heti szezon előtti teszten a csapattal, egészségügyi okokból.

    A 22 éves kanadai a tervek szerint csütörtökön ült volna autóba; erre azonban mégsem kerül majd sor. Erről tájékoztatta a csapatot, majd Twitteren a közönséget is.

    „Nagyon csalódott vagyok, hogy nem lehetek ott a Force India bemutatóján Barcelonában, ma reggel.” – írta. „Súlyos fertőzés miatt múlt héten kórházba kerültem, most otthon lábadozok. Az a célom, hogy négy héten belül újra pályán lehessek.”

    A Force India még nem döntötte el, hogy csütörtökön ki vezet majd Latifi helyett.

  • Nem marad betétfutamok nélkül a Német Nagydíj

    Nem marad betétfutamok nélkül a Német Nagydíj

    Jövőre visszatér a Forma-1-es versenynaptárba a Német Nagydíj, mintegy részeként annak a tíz évvel ezelőtti megállapodásnak, mi szerint felváltva rendezi a versenyt Hockenheim és a Nürburgring. A Nürburgring a 2013-as esemény után kiszállt ebből, ennek eredményeképpen 2015-ben és 2017-ben nem volt Német Nagydíj, ám Hockenheim tartotta magát a megállapodáshoz és megrendezte a futamot a páros években. A szóban forgó szerződés 2018 után jár le.

    A Formula 2 – és annak elődje, a GP2 – rendre Forma-1-es hétvégék betétfutamai Európában, ahogy Monaco kivételével a GP3 is. A 2018-as Formula 2 és GP3 naptárban azonban mégsem szerepel a német helyszín, helyette azonban feltűnik benne Franciaország és Oroszország. Pedig az F2 mezőnye rendre ellátogatott a Német Nagydíj helyszínére: a széria elődjeit, a GP2-t és az International F3000-t is számítva már 1990 óta.

    Hockenheim azonban azt állítja, hogy a jövőre elmaradó betétfutamokat helyettesítik majd valamivel annak érdekében, hogy izgalmas időtöltéssel szolgáljanak a rajongóknak.

    „Megtudtuk, hogy nem szerepelünk a publikált Formula 2 és GP3 versenynaptárban.” – mondta a pálya szóvivője a GPUpdate.net-nek. „Ahogy a múltban, úgy most sem vagyunk érintettek a betétszériák szervezésében. De biztosak vagyunk benne, hogy a Forma-1 szervezőinek fontos, hogy a Forma-1-es versenyen kívül is izgalmas programokat nyújtsanak a rajongóknak. Már biztosítottak minket afelől, hogy már szervezik a betétversenyeket a 2018-as Német Nagydíjra.”

  • Perez meggyógyult a Japán Nagydíjra

    Perez meggyógyult a Japán Nagydíjra

    Sergio Perez időközben kigyógyult vírusfertőzéséből, mellyel Malajziában küzdött, és kis híján azt is megakadályozta, hogy vezethessen Sepangban. Suzukában azonban már semmi nem akadályozza őt.

    „Azt hiszem, hogy 100 százalékos vagyok a hétvégére.” – mondta Perez. „Komoly vírusfertőzésem volt, eléggé kiütött, aztán egy kis időbe telt felépülni. De hétfőn már sokkal jobban éreztem magam. A múlt vasárnapi a legnehezebb versenyem volt fizikai szempontból. Nagyon kemény volt. Olyan volt, mintha egyáltalán nem lenne erőm és nagyon küszködtem. Szerencsém volt, hogy sima versenyem volt. Csak simán menni is nagyon nehéz volt.”

  • Max Verstappen győzelme ellenére nincs túl jól

    Max Verstappen győzelme ellenére nincs túl jól

    Max Verstappen elárulta, hogy influenzával küszködik épp, és ezt már a Maláj Nagydíjon is érezte. Ennek ellenére sikerült elhappolnia a győzelmet Lewis Hamilton elől.

    Hétfőn Max a holland Ziggo Sport Totaalnak árulta el, hogy nincs jól.

    „Jól éreztem magam, de beteg voltam. Aznap este rosszul aludtam, így kicsit nehezebb volt a helyzet, mint az megszokott. Egy ideje már nem érzem jól magam. Influenzás vagyok, be van dugulva az orrom, fáj a fejem. Jobb lesz majd, de kell még egy kis idő ehhez.”

     

  • Perez hálás az orvosoknak

    Perez hálás az orvosoknak

    Sergio Perez háláját fejezte ki orvosainak, miután betegen is a hatodik helyen fejezte be a Maláj Nagydíjat.

    A mexikói pilóta egész hétvégén vírusos betegséggel küzdött, azonban a kilencedik helyről egészen a hatodikig sikerült felküzdenie magát.

    „Valószínűleg karrierem legnehezebb versenye volt. Sokszor éreztem úgy, hogy fel kell adnom.” – fogalmazott Perez. „Csodálatos eredményt sikerült elérnem, és szeretném megköszönni az orvosoknak, hogy segítettek abban, hogy rajthoz állhassak.”

    „A jó rajt kulcsfontosságú volt, ezután pedig már minden rendben volt. Kihasználtuk a lehetőségeinket és jól kezeltük a gumikat is. Nagyon fontos pontokat szereztünk, és örülök, hogy egy ilyen hétvége után így sikerült teljesítenem. Remélem, hogy Japánban már teljesen egészségesen térek vissza.”

  • Hivatalos: Massa helyett Di Resta folytatja a hétvégét

    Hivatalos: Massa helyett Di Resta folytatja a hétvégét

    Betegség miatt nem tudja folytatni a hétvégi versenyzést a brazil Felipe Massa. Helyére a csapat hivatalos tartalékpilótája a skót Paul Di Resta ül be.

    Massa ugyan még autóba ült a délelőtti szabadedzésen, de nem érezte jól magát. Hamarabb be is fejezte az edzést, majd saját maga döntött úgy, hogy nem erőlteti a dolgot.

    A csapat elfogadta a brazil pilóta döntését, és mindenben támogatják, hogy minél hamarabb felépülhessen.

    A szabályok ugyan kimondják, hogy legalább egy szabadedzést kell teljesítenie a beugró versenyzőnek az időmérő előtt. Ebben az esetben most kivételt tett az FIA és engedélyezte Di Resta versenyzését.

    Paul Di Resta tehát visszatér a Forma-1-be, még ha csak egy futam erejéig is. A skót versenyző 2011 és 2013 között 58 nagydíjon állt rajthoz a Force India színeiben. Miután kikerült a száguldó cirkuszból a DTM-be szerződött, ahol korábban már szerzett bajnoki címet.

    Az egykori DTM bajnok a 40-es rajtszámmal fog szerpelni a hétvége hátralévő részében.