Címke: betegség

  • Ocont egy csúnya betegség gyötörte a téli szünetben

    Ocont egy csúnya betegség gyötörte a téli szünetben

    Esteban Ocon felfedte, hogy egy „aggasztó” tüdővírus miatt sokáig szenvedett a téli szünet folyamán. A francia azt is hozzátette, hogy a betegsége hatással volt a szezon előtti edzéstervére is.

    Az Alpine francia pilótája a tavalyi szezonban elkezdett intenzívebben edzeni annak érdekében, hogy még jobb formát tudjon nyújtani az autóban ülve. Ez is betudható annak, hogy Ocon élete legjobb F1-es szezonját zárta tavaly, ahol még a rendkívül peches Fernando Alonsónál is több pontot tudott gyűjteni.

    Habár a 2021-es Magyar Nagydíj győztese tavaly dobogó nélkül maradt, mégis képes volt 92 pontot szerezni, amivel az egyéni bajnokság 8. helyén lett rangsorolva a végelszámolásnál. Ezzel a pontmennyiséggel a francia istálló konstruktőri 4. helyéhez is nagyban hozzájárult, ami miatt Otmar Szafnauerék rendkívül elégedettek is voltak a teljesítményével.

    Azonban a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően Ocon elkapta a súlyos tüdőbetegséget, ami miatt edzeni sem tudott úgy, mint régen, ráadásul a kihagyása miatt az állóképessége és a fizikai állapota is rosszabb lett.

    „Másfél hónapig nem abban a fizikai állapotban voltam, mint azt szerettem volna” – ismerte el Ocon, akinek az idei szezontól kezdődően Pierre Gasly lesz a csapattársa az enstone-i istállónál. – Azonban a csapatommal és az edzőimmel remek munkát végeztünk, így végül sikerült visszanyernem a tavalyi formámat.

    „Most már jól érzem magam, de ezek a vírusok eléggé ki tudnak tolni az emberrel. Emiatt pedig mindenkinek óvatosnak kell lennie.”

    Ocon most már tényleg „100%-os formában” van, de amikor a vírus miatt 6 hétig nem volt képes normálisan edzeni, nagyon megijedt, mert a kardio gyakorlatokat például nagyon hosszú ideig nem tudta csinálni.

    Még Pierre Gasly is kedveli ezt – bemutatkozott az Alpine autója is

  • James Hunt fia aggódik, mert túl sok szerette halt meg idejekorán

    James Hunt fia aggódik, mert túl sok szerette halt meg idejekorán

    James Hunt noha „csak” egy Forma-1-es bajnoki címet nyert, mégis a legnagyobb legendák között van számon tartva. Vitathatatlan tény, hogy az F1 történetének egyik legkarakteresebb versenyzője volt.

    A versenyzésen kívül csapongó életmódjáról, az alkohol és a nők szeretetéről volt híres. Suzy Millerrel való házasságának egy részét a Rush című film is feldolgozta. Miután elváltak, Hunt Sarah Lomax-szel házasodott össze, akitől két fia született. Freddie jelenleg 35, Tom pedig 37 éves.

    James Hunt visszavonulása után kommentátor is volt, míg nem szívroham következtében 1993-ban elhunyt, mindössze 45 évesen.

    A Hunt család nem áll jól élettartam és egészség tekintetében. Freddie-t pedig ez mostanra aggasztani kezdte, ugyanis nem csak édesapját veszítette el túl korán.

    Apai nagybátyja szintén szívrohamban halt meg 55 éves kora körül, akárcsak anyai nagyapja 65 évesen. Eközben édesanyja, Sarah Lomax is tragikusan fiatalon, 57 évesen halt meg mellrákban, és apai ágon két másik nagybátyja is rákban halt meg.

    Freddie, bár nem Forma-1-es szinten, de apjához hasonlóan autóversenyző

    Mostanra viszont azon is elkezdett gondolkodni, hogy vajon csak a sebesség iránti szenvedélyt örökölte-e, vagy kevésbé jó dolgokat is? Freddie fiatalabb korában nem sokat gondolkodott az egészségéről, de édesanyja 2014-ben bekövetkezett halála nagyon megviselte.

    „27 éves voltam, amikor édesanyám meghalt” – mondja Freddie. „Akkoriban nem voltam túl jó passzban. Teljesen padlóra küldött. A legrosszabb az volt, hogy csak néhány héttel előtte tudtam meg, hogy meg fog halni. Azt hittem, hogy túléli.”

    Mostanában kezdett el komolyan gondolkodni a saját halandóságán, különösen azóta, hogy komoly kapcsolata lett a versenyzőnő, Aimee Watts-szal. Freddie és Aimee 2021 októberében ismerkedtek meg.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Reiter Engineering (@reiterengineering) által megosztott bejegyzés

    „Annyi veszteség ért már az életemben, hogy a gondolat, hogy még több lesz, nagyon felkavarja a gyomromat” – idézi a skóciai Isle of Bute-szigeten élő Freddiet a Mirror. „A gondolat, hogy elveszíthetem a menyasszonyomat, Aimee-t, vagy hogy bármelyik szerettemet elveszíthetem, szörnyű. Nem szeretném, ha bárki is keresztülmenne ezen.”

    „Egy szerettünk elvesztése borzalmas. Minden alkalommal, amikor ez történik, egy kis darabot kiragad belőlem. És ez már megtörtént néhányszor.”

    „Nagyon üres érzés marad utána bennem, és nem akarom, hogy ez többé megtörténjen.”
    „Mindent megteszek azért, hogy érett öregkoromig éljek. Nagyon szeretnék gyerekeket, és nem akarom ötéves korukban itthagyni őket.”

    Aimee ötlete volt, hogy Freddie vizsgáltassa ki magát, ami szerinte bölcs dolog volt.

    „Hogy őszinte legyek, azt sem tudtam, hogy genetikailag lehet rákot vagy szívproblémákat tesztelni. Aimee és az anyukája azt mondták, hogy utána kellene néznem, aztán értesültem a Goodbody klinikáról, ahol magánvizsgálatokat végeznek, és minden összeállt.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Aimee Watts (@aimeewatts.racing) által megosztott bejegyzés

    A DNS-teszthez otthon magának kellett nyálmintát vennie, hogy megállapítsák, hogy nyolc különböző ráktípus és négy különböző szívbetegség kialakulásának fokozott kockázata fennáll-e nála.

    „Körülbelül hat hétbe telt, amíg az eredményeim megérkeztek” – mondja. „És szerencsére azt mutatják, hogy nincs hajlamom semmilyen rákra vagy szívproblémára.”

    Így Freddie egy kicsit nyugodtabb lett az egészségét illetően, de ettől függetlenül maga is próbálja óvni azt, noha veszélyes sportot űz.

    2023-as célja, hogy megnyerje az European Le Mans-sorozatot.

  • Súlyos beteg a Red Bull legfőbb embere?

    Súlyos beteg a Red Bull legfőbb embere?

    Bár Max Verstappen minden bizonnyal megnyeri idén második bajnoki címét – akár már ezen a hétvégén, Szingapúrban -, és a Red Bull is jó eséllyel bajnok lesz idén, a csapat öröme nem lehet felhőtlen.

    Nagy az aggodalom ugyanis a Red Bull tulajdonosának, Dietrich Mateschitznek az egészségével kapcsolatban.

    Már egy ideje olyan pletykák keringenek, hogy a 78 éves üzletember, a világ leggazdagabb osztrákja súlyos betegségben szenved.

    „Nincs jól” – mondta Roger Benoit, a svájci Blick című lap veterán F1-es tudósítója.

    A Kronen Zeitung című osztrák lap riportere egyetért azzal, hogy aggasztó Mateschitz egészségi állapota, aki „hónapok óta” nem mutatkozott nyilvánosan.

    „Bennfentesek arról számoltak be, hogy az utóbbi időben még a legközelebbi alkalmazottai számára sem volt elérhető” – tette hozzá az lap.

    Red Bull, Dietrich Mateschitz, Max Verstappen
    Dietrich Mateschitz és Max Verstappen  |  Fotó: Peter Fox/Getty Images/ Red Bull Content Pool

    A Mateschitz által alapított energiaital-gyártó cég szóvivője elmondta: „Mint tudják, Mateschitz úr számára mindig is fontos volt, hogy magánéletét távol tartsa a nyilvánosságtól.”

    „Ez nem változott.”

    Tehát az most sem derült ki, hogy milyen állapotban van, de a válasz talán sugallja, hogy nem egészséges.

    Az osztrák Dr. Helmut Marko, aki Mateschitz legszorosabb kapcsolata a Forma-1 világával, szintén nem kívánt nyilatkozni a „nagyfőnökről”.

    „Nem nyilatkozom, ez magánügy. Nem kommentáljuk” – mondta Marko a német ntv televíziónak.

  • Verstappen beteg volt Austinban, de már jól van

    Verstappen beteg volt Austinban, de már jól van

    A világbajnokságot vezető Max Verstappen teljesen felépült és egészséges a hétvégi Mexikói Nagydíj előtt.

    Azt már eddig is tudni lehetett, hogy csapattársa, Sergio Pérez betegséggel küszködött az austini versenyen, de Dr. Helmut Marko elárulta, hogy Verstappen sem volt jól.

    „Mindkettejük teljesítménye lenyűgöző volt” – mondta Marko.

    „Max légzőgyakorlatokkal és vízivással hozta magát újra formába. Közben a szemei teljesen elsötétültek.”

    Marko most a német Sport1-nek elmondta, hogy a 24 éves holland az eltelt másfél hét alatt teljesen felépült.

    „Egy normális megfázásos vírus volt, amit még a koronavírusos időkben is el lehet kapni” – mondta a 78 éves osztrák.

    „Csak a verseny elején nem érezte magát igazán fittnek. Aztán sokat ivott a pilótafülkében, amitől jobban lett”.

    Néhányakban riadalmat keltett Marko korábbi kijelentése, miszerint Verstappen „szemei teljesen elsötétültek” a verseny alatt, ami biztonsági kérdéseket vetett fel.

    Marko azonban hangsúlyozta: „Soha semmilyen veszély nem fenyegette őt. Épp ellenkezőleg, az a sebesség, amit a versenyen mutatott, egyedülálló volt. Nem csak ez, hanem az az áttekintés, amit a nagydíj minden szakaszában mutatott, elképesztő volt.”

    „Például még a verseny közben is képes volt rámutatni arra, hogy most lenne a megfelelő pillanat Pérez taktikai bevetésére. Ez tulajdonképpen a mérnökök dolga a garázsban” – mosolygott.

    Általánosságban Marko bizakodó a Red Bull formáját illetően, nemcsak a hétvégi mexikói, hanem azt következően Brazíliában is. De továbbra is óvatos.

    „A Mercedes gyorsabban fel tudja gyorsítani az autóját, mint mi, ha a beállításokról van szó. A mi autónk bonyolultabb, ezért ez gyakran tovább tart” – mondta Marko.

    „De ha Max megnyeri a következő két futamot, akkor nagy lépést teszünk a bajnoki cím felé.”

  • Latifi is majdnem kihagyott egy futamot COVID miatt

    Latifi is majdnem kihagyott egy futamot COVID miatt

    Nicholas Latifi felfedte, volt egy veszélyes pillanat a szezon során, amikor azt hitte, ő is COVID-os lett.

    A 2020-as szezon során hárman – Sergio Pérez, Lance Stroll és Lewis Hamilton – kényszerültek kihagyni egy versenyt, mert elkapták a koronavírust.

    A szezon végén a Williams pilótája, Nicholas Latifi is felfedte, hogy majdnem ő is hasonló sorsra jutott a Spanyol Nagydíjon.

    „Mandulagyulladásom volt. Először azt hittem, koronavírus, mert kicsit lázas voltam. Végül sok-sok negatív teszt után ezt kizártuk.”

    „Nagyon rosszul éreztem magam egész hétvégén. Fájt mindenem, majdnem el sem indultam a versenyen. Azonban elköteleztem magam amellett, hogy rajthoz állok. A csapattal megegyeztünk, amennyiben rosszabbak lesznek a tünetek, kiállok a boxba.” – osztotta meg a kanadai.

    „Szerencsére, ahogy a haladtunk a versenyben, egy kicsit jobban lettem. A torkomnak így is gyötrelmes volt, alig tudtam nyelni, 10-ból kilencszer fájt.”

    „Elégedett vagyok azzal, hogy így is bemásztam az autóba, és végigcsináltam a hétvégét.”

    Bár nem szerzett pontot első szezonjában, Latifi így is jó első szezont teljesített, többször is 11. helyen végzett.

    „A legjobb pillanataim a monzai és imolai 11. helyem volt, mert csak egy helyre álltam a pontoktól. Az ausztriai 11. helyemet nem számítom ide, mert akkor mások hibáiból profitáltunk.”

    „A monzai eset fura volt, mert úgy éreztem, a pálya nem illik az autóhoz, ezzel szemben Imolában minden összejött, és jó volt a tempónk. Megtaláltam a ritmusomat, és tovább maradtam kint az első etapomon, később ebből tudtam profitálni.”

    „Mint kiderült, ez is egy olyan verseny volt, amikor jó tempót tudtam tartani, és következetesen vezetni, ami a mi autónkban nem a legegyszerűbb másfél órán át.” – magyarázta a Williams pilótája.

  • Helmut Marko is úgy érzi, hogy februárban elkapta a koronavírust

    Helmut Marko is úgy érzi, hogy februárban elkapta a koronavírust

    Nemrég Flavio Briatore mondta azt, hogy túl van már a koronavíruson, most pedig a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko is hasonlóról számolt be.

    „Február közepén volt egy nagyon komoly megfázásom igen erős köhögéssel. Ez az állapotom legalább tíz napig tartott, ami nálam igencsak szokatlan. Ma már majdnem biztos vagyok benne, hogy ez a koronavírus volt.” – mesélte az osztrák.

    A 76 éves szakember szerint mivel legyőzte a vírust, ezért immunissá vált arra, emiatt pedig nem fertőződött meg akkor, amikor Ausztráliából Dubajon keresztül utazott haza.

    „Számomra ez volt a végső kapcsolatom a vírussal, ez pedig azt bizonyítja, hogy az idősek is képesek túlélni ezt. Fontos, hogy ne pánikoljunk nagyon mert így sokkal reálisabb e járvány legyőzése.” – fogalmazott.

    Marko pedig a jelenlegi életéről és környezetéről is mesélt. Reggeltől-estig dolgozik, de az erdőbe szokott kijárni felfrissülni, mivel Graz olyan, mint egy szellemváros.

    „Sosem éreztem magam még ennél fittebbnek. Az erdőben a fejem is kitisztul, amire szükségünk van a minket körülvevő bajokban. Grazban nagyon nagy korlátozások vannak. A közösségi élet gyakorlatilag meghalt a városban. Be kellett zárnom négy szállodát és a hozzájuk tartozó kávézókat is, amiket most alternatív kórházaknak alakítunk át. De ez nem segít azon félelmen, amiben most mindenki benne van. Olyan ez, mint egy háború.” – példálózott.

  • Bottas betegséggel küszködik a szezon utolsó hétvégéjén

    Bottas betegséggel küszködik a szezon utolsó hétvégéjén

    Valtteri Bottas az időmérő utáni sajtótájékoztatón elárulta, egész héten betegséggel küszködik.

    Manapság rá jár a rúd a finn versenyzőre, csütörtökön bejelentette, elválik feleségétől Emiliától, majd kiderült erőforrás cserét kell végrehajtani autójában, pénteken a második szabadedzésen Romain Grosjeannal ütközött, amiért megrovást kapott. Szombat reggel ismét hajtásláncot kellett cserélni konstrukciójában, azután a kvalifikáció után a Mercedes versenyzője felfedte, egész héten betegséggel küszködik.

    ,,Nos, már egy kicsit jobban érzem magam. Elég beteg voltam a héten, az egész hétfő este kezdődött. Mikor ide utaztam rosszabb lett az állapotom, ám az autóban ülve ez mit sem számít. Az adrenalin beüt és onnantól úgy érzed minden rendben van.”

    Bottas a pénteki szabadedzéseken gyorsabb volt, mint Lewis Hamilton, ám a Q3-ban nem tudott mit kezdeni csapattársa tempójával. A nastolai versenyző szerint még egy tökéletes kör sem lett volna elég ahhoz, hogy elorozza a brittől az első helyet.

    ,,A köröm rendben volt, Lewis gyorsabb volt egy kicsivel és a beállításaink is különböztek a kvalifikáció végén. Tegnap sokkal magabiztosabbnak éreztem magam az autóban, de én csak a versenyre koncentráltam, ugyanis tudtuk, hogy a rajtrács végéről fogok majd indulni.”

    A finn azonban bizakodó, és ha valami ‘őrültség’ történik a futamon, akkor akár egy szép eredménnyel  búcsúzhat el az idei szezontól:

    ,,Mindig minden lehetséges. Holnap nem lesz okom arra, hogy visszavegyek, minden lehetőséget meg fogok ragadni. Idén volt pár igazán örült verseny, gondoljunk csak vissza a két héttel ezelőtti Brazil Nagydíjra. Tehát bármi megtörténhet, kíváncsian várom milyen lehetőségek fognak adódni, de a legfontosabb az lesz, hogy jól érezzem magam az autóban.”

     

  • Russell betegen is vezet, Szirotkin készenlétben

    Russell betegen is vezet, Szirotkin készenlétben

    George Russell az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén problémával küzd, de állítása szerint ez nem akadályozza meg a verseny teljesítésében. A Williams már felkészült a pótlására.

    „Ez nem betegség, ez valami más. Még nem árulhatok többet, de amint lehet, mindent el fogok mondani. Nem vagyok száz százalékos, de tudok vezetni. A csapat úgy érzi, szüksége van egy B tervre.” – nyilatkozta fiatal brit.

    A Williams újonnan bejelentett pilótája, Nicholas Latifi jó jelölt lehetne, de még nem szerezte meg a versenyen való részvételhez szükséges pontokat. Mindez csupán azért van, mert idei szezon még számára sem fejeződött be, a Formula 2 záró hétvégéje ugyanúgy Abu Dhabiban van.

    A Mercedes idei tesztpilótája Esteban Ocon is jó kapcsolatot ápol a csapattal, de a csütörtöki üléspróba után jelezte, nem kíván élni a lehetőséggel, ugyanis a lába nem fér el az autóban.

    A grove-iak tavalyi versenyzője Szergej Szirotkin is a helyszínen van, idén a Renault és a McLaren tesztpilótájaként tevékenykedett. Az Autosport úgy véli, neki sikeres volt az üléspróba, így ő a tartalék lehetőség a Williams számára.

    Amikor Russell állapotáról, és Szirotkin lehetséges újbóli alkalmazásáról kérdezték, Claire Williams nem kívánta kommentálni a híreket.

  • Hamilton már jobban van, és reméli, hétvégére teljesen meggyógyul

    Hamilton már jobban van, és reméli, hétvégére teljesen meggyógyul

    Lewis Hamilton közösségi oldalán adott helyzetjelentést állapotáról, ugyanis múlt hétvégén betegséggel küzdött.

    A helyzet olyan komoly volt, hogy Oconnak majdnem be kellett ugrania helyette az időmérőre Hockenheimben. Arra az időmérőre, amelyen aztán pole pozíciót szerzett. A futama viszont már nem alakult ilyen fényesen, 9. lett csak a két Alfa Romeo büntetése után.

    „Jó reggelt! Sajnálom, hogy el voltam tűnve” – kezdte a britek ötszörös bajnoka. „Sokkal jobban vagyok, és remélem, hogy a hétvégére már 100%-os állapotban leszek. Remélem, jól telik számotokra a hét, Budapest gyönyörű, az időjárás pedig remek. Fontos időszak ez, gyerünk!”

  • Elhunyt Harry Shaw, a kisfiú akit a Mercedes egy autóval ajándékozott meg

    Elhunyt Harry Shaw, a kisfiú akit a Mercedes egy autóval ajándékozott meg

    Meghalt Harry Shaw, az a ritka betegségben szenvedő kisfiú, akinek a Mercedes elküldte egyik autóját ajándékul.

    Az öt éves Harry szombaton hajtott álomra örökre fejét, 10 hónapos küzdelme után. A Royal Mardsen Cancer Charity közölése szerint a kisfiút utolsó napjaira hazaengedték, hogy szüleivel és testvérével töltse el maradék idejét.

    Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj versenye előtt osztotta meg a Harry videóüzenetét, melyben sok szerencsét kívánt az ötszörös világbajnoknak a futam megnyerésében. A brit pilóta a győzelem után a kisfiúnak ajánlotta sikerét, ezen felül a Mercedes elvitte Surrey-be, a család otthonába egy korábbi konstrukciójukat, valamint a Barcelonában kapott trófeát is mellékelték.

    Charlotte Shaw a kis Harry anyukája az ajándék kapcsán azt mondta, ez a gesztus mosolyt csalt fia arcára, abban az időszakban, mikor oly kevés lehetősége van a jókedvre. A szülők számára megható és különleges volt gyermekük öröme, és köszönetüket fejezték ki a jószívű Mercedes csapatnak.

    Június elsején viszont Hamilton ’angyala’ megpihent, a neki készített oldalon az alábbi búcsú szerepel:

    ,,2019. június 1-jén Harry Shaw 10 hónapos küzdelem után örökre álomra hajtotta fejét. Harry elvesztése miatt most már csak hárman vagyunk négy fő helyett. Elvesztettük az elsőszülött fiúnkat, és a két éves húga Georgia, elvesztette bátyját, akire valószínűleg nem is fog emlékezni, továbbá a tágabb családi kör egy unokát, egy unokaöcsöt veszített el. Szeretnénk közölni azt, hogy Harry békességben ment el, otthonában, a saját ágyában a játékai között és azok mellett, akik szerették őt, és akiket viszont szeretett. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az utolsó hetekben Harry olyan fájdalmakat élt át, amelyet nem hogy egy embernek, de egy öt éves kisfiúnak sosem szabadott volna.”

    A Racingline.hu minden munkatársa nevében szeretné részvétét kinyilvánítani a tragikusan elhunyt kisfiú gyászoló családjának.