Címke: Bernie Ecclestone

  • Ecclestone szerint Brawn a top F1-es munkára vágyik

    Ecclestone szerint Brawn a top F1-es munkára vágyik

    Bernie Ecclestone úgy véli, hogy Ross Brawn célja az, hogy ő legyen a góré a Forma-1-ben. Mielőtt leléptették a királykategória volt vezérét, Ecclestone azt mondta, hogy nem akar együtt dolgozni a korábbi Ferrari és Mercedes technikai igazgatóval a Formula One Managementben. A Liberty Media vette át aztán a céget, kirakták Ecclestone urat, és sportért felelős igazgatónak behozták Brawnt.

    Mr. E. azonban most úgy véli, hogy Brawn Chase Carey munkáját venné el, és el is mondta a német Welt magazinnak:
    „Vannak olyan pletykák, amik arról szóltak, hogy Ross akarta azt, hogy én elmenjek. Ha ez így van, akkor most ennek nyilván örül, de akkor lesz csak igazán boldog, ha majd meg tud szabadulni Chase Careytől is.”

    Jelenleg Brawn a legfelsőbb menedzseri szinten van, Carey és Sean Bratches mellett. Megkérdezték arról is a 87 éves Ecclestone-t, hogy ki nyerne hármójuk közül, ha egyvalakinek kellene irányítania a sportot, erre így válaszolt:
    „Ross. Chase nem akar Angliában élni, és ez igaz Sean esetében is. Ők amerikaiak, teljesen más életfelfogással. Ross Angliában akar élni, ami a Forma-1 Szilícium-völgye. Amennyiben igaz az, hogy a FOM-ot áttelepítenék attól mér Ross ugyanúgy Angliából is tudná első emberként irányítani a Forma-1-et. Ross nem azért jött vissza a, hogy másodhegedűse legyen két amerikainak.”

    Arra a kérdésre, hogy szerinte Brawn egyedül is el tudná-e vezetni a sportot, Ecclestone ennyit mondott:
    „Meglátjuk, de ahhoz nem szabad túlságosan ragaszkodnia a múltjához.”

  • Bernie Ecclestone 2019-ben is mehet bíróságra

    Bernie Ecclestone 2019-ben is mehet bíróságra

    Újra látogathatja a bíróságot jövőre Bernie Ecclestone, még a vesztegetési botránya miatt. 2014-ben a korábbi Forma-1 fővezér megúszta a börtönt, pedig korrupcióval vádolták, miután 100 millió dollár óvadékot fizetett a müncheni bíróságon.

    Ecclestone most már 87 éves, és azzal vádolták, hogy 44 millió dollárt fizetett egy német bankárnak, hogy biztosítsa azt, hogy a Forma-1-et annak adják el, akinek ő akarta, a CVC-nek. Az ügyet most azonban elővette a londoni legfelsőbb bíróság, akik megerősítették, hogy a tárgyalás időpontja 2019. október 1.

    2014-ben egy Bluewaters nevű cég azt állította, hogy ők kínálták a legmagasabb árat a Forma-1-ért 2005-ben. Ennek ellenére a CVC nyerte meg az üzletet, mert Ecclestone lefizethette Gerhard Gribkowsky-t, aki börtönbe is került a 44 millió dollár elfogadásáért. 2014-ben a Bluewaterst egy new-yorki bíróság elutasította, de a londoni tárgyaláson ezúttal meghallgatják őket is. Simon Bushell, a Bluewaters ügyvédje ennyit mondott:
    „Ügyfelem elégedett, amiért a bíróság már most kitűzte a meghallgatás időpontját Londonban.”

  • Ecclestone szerint túl biztonságos az F1, így már nem hősiesek a versenyzők

    Ecclestone szerint túl biztonságos az F1, így már nem hősiesek a versenyzők

    Brenie Ecclestone szerint az, hogy a Forma-1 ilyen görcsösen törekszik a biztonság növelésére, és igyekszik költség- és környezetkímélő megoldásokat alkalmazni, megváltoztatja a közvéleményt a versenyzőkről, már nem tűnnek annyira hősiesnek.

    „Tavaly beszéltem Sebastiannal (Vettel) és Lewis-zal (Hamilton) a kockázat fogalmáról.” – mondta az F1 korábbi vezetője a belga Le Soir-nak. „Nem hiszem, hogy ezek a srácok meggondolatlanok lennének, különösen Sebastian, aki már édesapa. Mégis mindketten azt mondták nekem, hogy úgy érzik, olyasmit csinálnak, amire egy átlagember sosem lenne képes, és ezért csodálják őket.”

    „Nézzék meg a cirkuszi akrobatákat, akik kötélen sétálnak a magasban, akik magukra vonzanak minden figyelmet. Természetesen csodálják őket. De a tömeget épp azért érdekli, mert nagyon kockázatos. Ha ők is meg tudnák csinálni ugyanazt a föld felett, akkor senki nem nézné!”

    Ecclestone elismeri, hogy bizonyos mértékben a sportnak törekednie kell a biztonság növelésére, de Haloval nem ért egyet

    „A mai autók átlagon felül biztonságosak mondhatók és ez nagyon jó dolog, ne értsenek félre. De ez a Halo! Hogy lehet egzakt tudományként bemutatni valamit, és azt állítani, hogy az üzembiztos… Ennek semmi értelme. Ez azt jelenti, hogy a Forma-1 ma már nem olyan veszélyes és ezért kevésbé izgalmas is, és kevésbé érdekes az emberek számára, akik azért mennek a cirkuszba, hogy lássák az akrobatákat leesni…”

    Miközben mindenki abban reménykedik, hogy az idei szezon izgalmasabb, lesz, mint a tavalyi, Ecclestone szerint egyértelmű, hogy ki fog nyerni.

    „Legyünk reálisak: A Forma-1 már nem olyan izgalmas, mint amilyennek lennie kéne.” – vélekedik. „Hogy vajon ki fog nyerni idén? Hamilton, természetesen!”

    „Szóval miért lenne érdekes kimenni egy versenyre? Csak megnézik majd a tévén, és azt gondolják, hogy mindegy mi történik, a végén úgyis Lewis nyer.”

  • Ecclestone: A Ferrari valóban kiszállhat a Forma-1-ből

    Ecclestone: A Ferrari valóban kiszállhat a Forma-1-ből

    A Forma-1 korábbi vezetője Bernie Ecclestone újra felhívta a figyelmet, hogy szerinte van valóság alapja, hogy a Ferrari kiszállhat a száguldó cirkuszból.

    Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke már többször is kijelentette, hogy 2020 után hátat fordítanak a Forma-1-nek, amennyiben az új tulajdonos, a Liberty Media nem változtat néhány tervén.

    A Ferrari az egyetlen csapat, aki a sorozat 1950-es indulása óta mindig ott volt a mezőnyben.

    Ecclestone szerint hiba lenne csak üres szavaknak tekinteni az olaszok üzenetét, majd hozzátette, hogyha kiszállnak és rivális sorozatot fognak indítani, az komoly veszélyt jelentene a Forma-1-re.

    „Ha az FIA nem veszi komolyan Sergio szavait, és nem változtatott bizonyos dolgokon, akkor le fognak lépni.” – mondta a londoni irodájában adott interjújában.

    „Nem hiszem, hogy ők csak dobálóznának a szavakkal. Ő nem olyan fickó, aki nem tartja magát a szavaihoz. A képlet egyszerű: a Ferrari a Forma-1 és a Forma-1 a Ferrari. Bárhol a világon a Ferrari szó hallatán az embereknek nem az utcai autók jutnak eszükbe, hanem a Forma-1. Nem szeretnék Ferrari nélküli Forma-1-et látni.”

    „Néhány embernek már megvan a fejében az új sorozat terve. Sergio pedig már beszélt is velük. Ők azok, akik azonnal csatlakoznának a Ferrarihoz egy, a Forma-1-hez hasonló, csak olcsóbb bajnokságba.” – tett hozzá a 87 éves üzletember.

  • Ecclestone: A Libertynek át kellene gondolnia a teljesen elektromos F1-et!

    Ecclestone: A Libertynek át kellene gondolnia a teljesen elektromos F1-et!

    Bernie Ecclestone szerint átgondolhatná a Liberty Media azt, hogy a Forma-1-et teljesen elektromos szériává alakítsák át. A Forma-1 már elindult ebbe az irányba akkor, amikor a szabályok megengedték, hogy hibridmotorok jöhessenek 2014-től kezdve. Persze az elektromos hajtás mellett még a belső égésű motor teljesítményén van a hangsúly. Ecclestone vagy 40 évig irányította a Forma-1-et, 2017-ben azonban az új tulajdonos, a Liberty Media kitessékelte 2017 év elején, amikor átvették a hatalmat tőle.

    A Formula E jelenleg már a negyedik szezonjában van, és igen attraktív lett a vezető autógyáraknál, akik az elektromos autótechnológiájukat szeretnék fejleszteni. Ecclestone szerint a Forma-1-nek meg kellene fontolnia az átállást teljesen elektromos hajtásra, hogy fejlődjön az üzlet. A The Guardiannak ennyit mondott Mr. E:
    „Még mindig a miénk a Formula 1 név, és még mindig kapcsolatban állunk a promóterekkel. Csináljunk másmilyen autókat, beszéljünk a gyártókkal, és indítsunk el egy teljesen elektromos F1-et, ami a jövő Forma-1-e. Ne tudnánk ezt megcsinálni? A gyártók maguk állítanák elő az autóikat, amiket nem kellene kifizetnünk, mert masszív globális megjelenést kapnának érte. Olyasmi lenne ez, mint egy Szuper Formula E, ha úgy tetszik. Lehetne a Forma-1-hez hasonló autókat építeni, az egyetlen dolog, ami hiányozna, az a zaj, de nem hiszem azt, hogy előbb utóbb ne találna ki valaki valami olyasmit, amivel elő lehetne állítani a régi F1-es hangzást. A Libertynek tökösnek kellene lennie, és még ma meglépnie ezt. Szerintem kénytelenek is lesznek…”

  • Ecclestone: Hamarosan érkezhet Vietnam

    Ecclestone: Hamarosan érkezhet Vietnam

    A Forma-1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone szerint a 2020-as versenynaptárban már ott lehet majd Vietnam is.

    „Szerintem lesz verseny Vietnamban.” – mondta a 87 éves Ecclestone a londoni irodájában meghívott újságíróknak.

    Ecclestone szerint a vietnami kormány hajlandó jelentős összeget fizetni azért, hogy versenyt rendezhessenek a fővárosban, Hanoiban.

    A Maláj Nagydíj kikerült a versenynaptárból, az F1 főnökei pedig tárgyalnak arról, hogy Kínában terjeszkedjenek. De szóba jött Thaiföld is, bár ebből nem lett semmi, míg Vietnam egy fontos piac több Forma-1-es szponzor számára is, így például a Heinekennek.

    Ecclestone korábban már tárgyalt Vietnammal, de akkor ő a pénz ellenére is ellenezte a helyszínt, mert szerinte már van elég verseny a világ azon részén.

  • Azerbajdzsán szerint a jelenlegi Forma-1 szerződések elfogadhatatlanok

    Azerbajdzsán szerint a jelenlegi Forma-1 szerződések elfogadhatatlanok

    Az azerbajdzsáni kormány nem biztos abban, hogy a Forma-1 új vezetésével is szerződést kötnek majd. Baku 2016-ban tarthatott először versenyt, Baku utcáin, amelyre még Bernie Ecclestone kötött szerződést. Most sportminiszterük, Azad Rahimov szeretne leülni egyeztetni a Liberty Mediával is majd, a 2018 áprilisi versenyük után.

    A Tass hírügynökségnek így panaszkodott Rahimov:
    „Három hónappal a nagydíjrendezés után választ kell adnunk a Forma-1 vezetőinek, hogy kiterjesztenénk-e további öt évvel a szerződésünket, 2025-ig. Ugyanakkor mindenki tudja azt, hogy a jelenleg érvényben lévő szerződésünk elfogadhatatlan. Szerintem ezt megértette az F1 új vezetése is. Beszélni fogunk a kereskedelmi jogokról, a szponzorációs jogokról, és hogy mi ezért mennyit fizetünk. Célunk azonban nekünk, illetve a Forma-1 új vezetésének is az, hogy maradhasson nálunk a verseny.”

  • Chase Carey drukkol 2018-ban Alonsonak!

    Chase Carey drukkol 2018-ban Alonsonak!

    A spanyol pilóta a Honda motoros McLarennel az elmúlt három évben csak szenvedett, de idén csapata már Renault erőforrásokra váltott. Carey a Corriere della Seranak árulta el, hogy mi a véleménye a dologról:
    „Remélem, a Renault motorjával újra magukra találnak. Alonso egy olyan versenyző, akit elismerünk és követünk. Tavaly nagyon kemény volt az, amikor kiszállt Oroszországban a bemelegítő edzésen.”

    Chase Carey némi meglepetésre azt is elárulta, hogy annak ellenére drukkol a Ferrarinak is, hogy most épp feszült a viszonya az olasz istállóval, hiszen kilépéssel fenyegetőznek a királykategóriából:
    „A Ferrari különleges fontossággal bír, és legendák, de ugyanúgy kell bánnunk velük is, ahogy a többi csapattal. Szeretnénk, ha maradnának a sorozatunkban, de a változásokat sportért hozzuk, nem a csapatok kérésére. Meg lehet egyezni, de a fő cél megkerülhetetlen: első a rajongók érdeklődése. Fejlesztenünk kell a műsort a pályán. Nem segít az aerodinamika, és értesítettek arról is, hogy pár pályánál gond van.”

    Összességében azonban Carey elégedett a Liberty Media első évével, ahogyan irányították a Forma-1-et:
    „A kezdetekben a fő prioritás a szervezési részleteken volt, de ezen már túl vagyunk. Utána az egész környezetnek friss levegőt adtunk, és az egyetlen negatív hang Bernie Ecclestoné volt, aki elárulta, hogy nem költene azért pénzt, hogy versenyt láthasson. Ma már minden nyitottabb, komoly közösségi aktivitásunk van, lejjebb mentek a jegyárak, és létrehoztunk a rajongóknak szórakoztató zónákat. Ez mind a változás jele.”

  • Ecclestone: A Liberty mindent elcsesz!

    Ecclestone: A Liberty mindent elcsesz!

    Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi vezére kiborult a sport új tulajdonosai, a Liberty Media miatt. A 87 éves üzletember a múlt héten már kifejtette, hogy iszonyatosan nem ért egyet a Liberty döntésével, mely szerint eltávolítják a grid girl-öket a rajtrácsról.

    A vasárnapi Blicknél még tovább megy: „Eddig egy olyan dolgot sem láttam tőlük, aminek értelme is lenne. Nagyjából mindent rosszul csinálnak.”

    Egyes teóriák szerint a Liberty – és azon belül a Forma-1-ért felelős Chase Carey, Ross Brawn és Sean Bratches szándékosan alakítják úgy a dolgokat, hogy megszüntessék Ecclestone örökségét. Ehhez Mr. E már csak ennyit tett hozzá: „Kívülről nézve legalábbis így látszik.”

  • Ecclestone is a grid girl-ök oldalán áll

    Ecclestone is a grid girl-ök oldalán áll

    Tegnap óta top téma a motorsport világában, hogy a Forma-1 vezetői úgy határoztak, nincs már szükség a grid girl-ökre, így idén már nem fogunk táblát tartó lányokat látni a versenyek előtt. A közönség felhördült, a rajtrácslányok pedig arról számoltak be, hogy közel sem igazak az „ellenük” felhozott érvek; épp ellenkezőleg.

    A döntésre a sport korábbi vezetője, Bernie Ecclestone is reagált, akinek meglátásai a legtöbb esetben ellentétes a Liberty Mediáéval.

    „Ezek a lányok is a show részei.” – mondta Ecclestone a The Sunnak. „A rajongók szeretik a csillogást.”

    „Engedni kellene a grid girl-öket, mert a versenyzők és a közönség is kedveli őket és ezzel most senki sem foglalkozik. Ezek a lányok a show, a látvány részei. Nem tudom, hogy egy szép lány, aki egy versenyző Forma-1-es autója előtt áll egy számmal, miért lenne sértő bárkinek is.”