Címke: Bernie Ecclestone

  • Le akarták fejezni Ecclestone anyósát

    Le akarták fejezni Ecclestone anyósát

    A Forma-1 korábbi főnöke, Bernie Ecclestone, és felesége Fabiana, beszéltek arról az időről, mikor, hogy Fabiana édesanyját, vagyis Ecclestone anyósát elrabolták 2016-ban, Sao Paoloban.

    Aparecida Schunkot otthonából rabolták el magukat futárnak kiadott férfiak 2016 júliusában. Bekopogtak hozzá, leütötték és betették egy autóba.

    Bernie és Fabiana a Telegraphnak elmondták, épp Budapesten tartózkodtak a Magyar Nagydíj okán, mikor kaptak egy hívást Fabiana testvérétől, hogy anyjuk eltűnt a házából.

    Az emberrablók 80 millió font váltságdíjat akartak a nő szabadon engedéséért, és fenyegetőztek, hogy ha nem kapják meg az összeget, akkor lefejezik és megerőszakolják Mrs Schunkot. Ezen kívül olyan videó linkeket is küldtek, melyeken lefejezés látható.

    „Azt mondták, ‘így fogjuk kiszállítani az anyád fejét a húgod lakására’.” – emlékezett vissza Fabiana.

    Kilenc nappal az elrablás után találtak rá Mrs Schunkra foglyul ejtőivel, egy bérelt lakásban, Sao Paolo peremén. Az asszonyt nagyon megviselte, ami vele történt, de sértetlenül megúszta.

    „Anyát egy nagyon kis szobában találták meg, ahol csak egy matrac és egy-két takaró volt.” – mondta Fabiana. „Meg akarták kötözni a kezét. Még mindig vannak visszatérő emlékképei és pánikrohama volt, mikor legutóbb Brazíliában jártuk.

    Ecclestone egykori helikopterpilótáját, Jorge Eurico da Silva Fariát és hét másik férfit tartóztattak le az emberrablásért. Fariát 2017-ben elítélték és 14 év börtönbüntetést kapott, noha ő azt állítja, hogy az egész esetet Ecclestone-ék találták ki, és valójában nem is történt meg.

    „Úgy hiszem, hogy Fabiana és családja van emögött.” – mondta a férfi a The Mirrornak. „Az egész emberrablásnak semmi értelme.”

    Ezt pedig például azzal próbálja alátámasztani, hogy Mrs Schunk sértetlen maradt. Fabiana azonban cáfolja ezt.

    „Anyát megverték az arcán. Nyitott ajtó mellett kellett zuhanyoznia és WC-re mennie. Ott ültek az ágya sarkánál és folyamatosan figyelték.”

    Ecclestone szintén nonszensznek tartja Faria állításait. Szerinte a férfi csak „megpróbál mindent megtenni, hogy kijusson (a börtönből)”.

    „Ezért nem lehet hibáztatni. Mindent megtesz azért, hogy szabadon engedjék, vagy átvigyék másik börtönbe.” – mondta Ecclestone.

    „Nem kérdéses, hogy elrabolták (az anyósát). Pénzért csinálta (Faria), 124 millió euróért, és mint már korábban is mondtam, senki nem ad ennyit az anyósáért.”

    https://www.instagram.com/p/BittCQ2BSXK/

  • Ecclestone idei karácsonyi képeslapja

    Ecclestone idei karácsonyi képeslapja

    Mint minden évben, Bernie Ecclestone idén is elkészítette karácsonyi F1-es képeslapját.

    Ugyan már nem ő irányítja a sportot, azért komolyan figyelemmel kíséri a történéseket, és persze véleménye is van mindenről.

    Az idei lapon az látható, amint Ecclestone a magasból vizslatja, hogy mit ténykednek a csapatfőnökök. Alatta két néző állapítja meg, hogy épp készülnek a cselszövések.

    A túloldalon, a boxutca fölött Chase Carey látható a már védjegyévé vált kávéval, és épp Jean Todt FIA elnökkel beszélget.

    A csapatfőnökök esetében pedig árulkodó, hogy kik kivel beszélgetnek, szervezkednek.

    https://www.instagram.com/p/BroNK69hhmQ/

  • Újra a Brit Nagydíjon volt a legtöbb néző

    Újra a Brit Nagydíjon volt a legtöbb néző

    A FOM kiadta az éves riportját 2018-ban, és a Brit Nagydíj újra a legnagyobb nézőszámmal büszkélkedhet az idei versenyek közül. Ettől függetlenül továbbra is bizonytalan a pálya sorsa, és kikerülhet a versenynaptárból. Az ok az, hogy továbbra is veszteséges, mert még a brit Bernie Ecclestone is olyan üzletet kötött a tulajdonosokkal, amelynek az értelmében magas jogdíjat kell fizetniük évente a Forma-1-ért.

    A pálya tulajdonosai ezért érvényesítenék a szerződés azon kitételét, amely szerint 2019-ben lenne az utolsó verseny Silverstoneban. Idén pedig 340.000 néző látogatott el ide, amivel vezeti a nézőszámot már vagy 10 éve a Forma-1-ben. Emiatt viszont szeretnének mindenképp egy új megállapodást kötni.

    Második helyen a Mexikói Nagydíj végzett, 334.946 néző látogatott el 2018-ban az Autodromo Hermanos Rodriguezre.A rajongók összességében 7.83%-kal többen látogattak el a versenyhelyszínekre, Baku pedig 30%-os növekedést könyvelhetett el idén.

  • Lesz élő közvetítés a téli F1 tesztről!

    Lesz élő közvetítés a téli F1 tesztről!

    Matt Roberts, aki a Forma-1 piackutatási igazgatója megerősítette, hogy a királykategória téli tesztje 2019-ben látható lesz majd az F1 TV-n. Az még nem eldöntött, hogy csak ezen az exkluzív platformon lesz-e csak elérhető az adás.

    Amióta 2017-ben  megvette az F1 jogait a Liberty Media, rendre változtatnak az addigi bevett szokásokon, és egyre több élő videót adnak közre, akár az előszezoni tesztekről is, amit viszont egykoron Bernie Ecclestone kifejezetten tiltott.

    A rajongók számtalanszor kifejezték az elmúlt években az igényüket arra vonatkozóan, hogy szeretnék látni az új autókat először a pályán streamelt videó formájában, az előszezoni tesztekről. 2013-ban a Sky már közvetített ilyet, de azt csak az ő előfizetőik láthatták az Egyesült Királyságban és Írországban. Roberts most a Redditen erősítette meg azt, hogy újra lesz közvetítés 2019-ben. A tesztidőszak február 18-án kezdődik, majd márciusban folytatódik.

  • Ecclestone megvette volna a silverstone-i pályát

    Ecclestone megvette volna a silverstone-i pályát

    Régóta beszélnek róla, hogy a Brit Nagydíj sorsa Silverstoneban eléggé kétséges, és akár már a következő, nyáron megrendezésre kerülő verseny után kikerülhet a versenynaptárból.

    Most azonban kiderült, hogy állítólag Bernie Ecclestone jelezte, hogy szívesen megvásárolná a legendás brit versenypályát, azonban azt a választ kapta, hogy az nem eladó.

    „Megállapodásra juthatnak, de szerintem előfognak állni valami ötlettel, hogy megosszák a veszteségeket. Vagy a profitot, vagy akármit.” – mondta Ecclestone.

    „Megkérdeztem őket, hogy nem akarnák-e eladni, mert én megvenném, de nem akarják eladni. Nem érdekelte őket.”

    „Kényelmesen elvannak. Nem akarják eladni, szóval kényelmesek. Nincsenek kétségbe esve.”

    Az F1 vezérigazgatója, Chase Carey elmondta, hogy szeretné, ha maradna a verseny a legendás helyszínen, de nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy másik brit versenypályára kerüljön a verseny, vagy éppen London utcáira.

    Ecclestone azonban ezzel kapcsolatban szkeptikus, hiszen jól tudja, milyen pénzügyi nehézségekkel jár egy ilyen esemény létrehozása.

    „Már megvizsgáltuk. Megvizsgáltuk az egész dolgot úgy 8-10 éve.” – mondta. „Túl bonyolult, túl sok a korlátozás. Úgy értem ez az egész dolog ki lett jelölve London közepén, a Buckingham Palota mellett, minden kész volt. A megbeszélések során próbáltam elmagyarázni Westminster városának és a polgármesternek, hogy erre pénzt kell szerezni. És végül nézzük meg, mennyi pénz áll rendelkezésre.”

    „A két fél között 3 millió font különbség mutatkozott. Azt mondtam, ‘Ez talán fedezi az ásványvíz költségét, ami a megbeszéléseinkre kell. Szóval szerintem felejtsük ezt el’.”

  • Ecclestone nem hisz abban, hogy lesz Miami Nagydíj

    Ecclestone nem hisz abban, hogy lesz Miami Nagydíj

    Bernie Ecclestone kételkedik abban, hogy a Liberty Media a tervezett második Amerikai Nagydíjat Miamiban fogja megrendezni.

    Az elképzelések a verseny megrendezéséről egyelőre megbuktak, ám az F1 jelenlegi tulajdonosai nem adják fel a küzdelmet.

    ,,Sosem fog összejönni” – nyilatkozta a brit, aki hozzátette, egy utcai pályán nagyon nehéz versenyt szervezni, és a tervek az említett új helyszín beiktatásához túlságosan ambiciózusok. – ,,Úgy tudom, az amerikaiak nem szeretnek pénzt veszíteni. Túlságosan sietnek azzal, hogy új versenyeket tegyenek bele a naptárba. Mikor megérkeztek, azt mondták 25 verseny lesz, ebből hat Amerikába, ám nem tudják, hogy hajtsák ezt végre.”

    A Liberty Media egyelőre Vietnámot hozta be új helyszínként a versenysorozatba, ám a 88 éves ex-tulajdonos anno elutasította a tervet mondván, konkurenciát jelent a Szingapúri és a Japán Nagydíjak számára.

    ,,Én, elengedtem azt a projektet. Ha az ottani embereknek a Formula 1-ről kezdesz mesélni, fogalmuk sincs, miről beszélsz. Jó-e vagy rossz dolog, hogy helyet kaptak, nem tudom. Bárhol lehet találni megfelelő helyszínt, amíg az emberek kilátogatnak a pályára, avagy bekapcsolják a televíziót.”

    Az esetleges Londonban rendezett versenyről a brit így nyilatkozott:

    ,,Évekkel ezelőtt már utána néztünk, túlságosan bonyolult lenne megszervezni és sok lezárással járna a városban. Rengeteg tárgyaláson vettünk részt az ügy kapcsán, a végén pedig 3 millió fontnál tartottunk, akkor azt mondtam: ez azoknak a vizes üvegeknek az ára, ami az elkövetkezendő tárgyalásainkhoz szükségesek, ezért inkább felejtsük el az egészet.”

  • Ecclestone jobb autót intézett volna Kubicának

    Ecclestone jobb autót intézett volna Kubicának

    Robert Kubica 2019-ben nyolc év kihagyást követően tér vissza a Forma-1-be. A lengyel versenyző 2012 elején szenvedett súlyos ralibalesetet, mely megtörte a karrierjét.

    A 33 esztendős lengyel versenyző a Williams csapat versenyzőjeként vesz részt a jövő évi küzdelmekben. Kubica nem számíthat egyszerű szezonra, hiszen a korábbi többszörös világbajnok grove-i istálló utolsóként zárta az idei évet.

    „Ha továbbra is Bernie lenne az F1 vezetője, biztosan versenyképesebb autót keresett volna Robert számára” – mondta Marcin Czachorski, Kubica korábbi szóvivője.

    „Ebből a Forma-1 is profitálhatna. Robertnek azonban megvan a saját terve, és tudja, hogy mit kell tennie. Bíznunk kell a képességeiben.”

    Kubica csapattársa a Formula-2 idei bajnoka, a Mercedes által támogatott George Russell lesz.

  • Ecclestone: A Ferrari többet tett Räikkönenért, mint Vettelért

    Ecclestone: A Ferrari többet tett Räikkönenért, mint Vettelért

    Bernie Ecclestone úgy véli, hogy Sebastian Vettel idei bajnoki címe azért úszott el, mert a Ferrari nem támogatta eléggé.

    A német versenyző igen jól kezdte a szezont, úgy tűnt, idén talán tényleg neki áll a zászló, később azonban Lewis Hamilton és a Mercedes felülkerekedett.

    Ugyan Vettel is vétett hibákat, az F1 korábbi „ura” szerint nagyobb gond, hogy csapat nem támogatta eléggé.

    „Lewis Hamilton megérdemelten lett F1-es bajnok 2018-ban, Vettelhez pedig méltatlan a második hely a bajnokságban.” – mondta Ecclestone az Auto Bildnek. „Lewis kiemelkedő volt idén, de ő teljes támogatást kapott a csapatától. Ez Sebastian esetében nem mondható el. Marchionne halála után hiányzott az erős kéz, és inkább uralkodott káosz, mintsem struktúra. Kívülről nézve az embernek az a benyomása, hogy a Ferrari többet tett Kimiért, mint Sebastianért.”

    „Sebastian az áldozat, nem a bűnös.”

    „Ha Vettel olyan támogatást kapott volna, mint Lewis, Vettel lett volna a bajnok idén. Egy csapatnak erősítenie kellene a sztárját, nem gyengíteni.”

  • Ecclestone el sem hiszi, hogy Ocon ülés nélkül marad

    Ecclestone el sem hiszi, hogy Ocon ülés nélkül marad

    Bernie Ecclestone szerint szégyen, hogy végül nem jutott hely Oconnak a 2019-es szezonra.

    A franciának a Force Indiától távoznia kellett, de már megvan, mi lesz a jövő évi szerepköre. A Mercedes Abu Dhabiban jelentette be, hogy Ocon a gyári csapat harmadik számú pilótája lesz.

    Viszont Wolff megerősítette, hogy ezt a szerepet nem csak a német csapatnál tölti majd be, hanem a Force Indiánál is: „Nem csak a mi csapatunk tartalékja lesz, hanem a Force Indiáé is. Arra számítok, hogy szorosan dolgozik majd együtt velünk és valószínűleg másokkal is.”

    Ám ott van még a Williams is, akár az ő tartalékpilótájuk is lehet. Azonban Claire Williams Abu Dhabiban szűkszavú volt ezzel kapcsolatban: „Csak most jelentettük be Robertet, és már azt akarják, hogy jelentsünk be valaki mást?”

    Így tehát marad a tesztpilótai állás, két teljes év után Ocon oldalvonalon kívülre kényszerül, Bernie Ecclestone pedig nem örül ennek: „Lenyűgözött a teljesítménye az elmúlt két évben, nem hiszem el, hogy nem kap autót jövőre.”

    Ez viszont változhat 2020-ban, sokan pletykálnak arról, hogy Ocon Bottast váltja majd akkortól.

    „Valtteri teljesen korrekten reagált a konkurensre” – nyilatkozta Wolff. „Azt mondta, hogy mindig nyomás alatt van és teljesítenie kell. Bárcsak több szerencséje lett volna, jól ment neki az év első felében. Tudja, mit kell tennie.”

  • Briatore: Alonso idén bajnok lett volna a Ferrarival és 2019 csak pihenőév lesz neki

    Briatore: Alonso idén bajnok lett volna a Ferrarival és 2019 csak pihenőév lesz neki

    Flavio Briatore szerint Fernando Alonso 2019-es éve csak szabadság lesz.

    A spanyol immár túl van (jelen állás szerint) utolsó F1-es versenyén, ahol végül a 11. helyen ért célba.

    „A Ferrari idén bajnok lett volna Fernandóval, ez egyértelmű” – mondta az olasz Abu Dhabiban. Itt a pilóták jelentették a különbséget. Fernando a harmadik legjobb autóval harmadik lesz, ha győzelemre is képes a gép, akkor nyer vele. Sok esetben, még annál is többet hoz ki az autóból, mint amennyi benne van. Szerintem most szünetet fog tartani, meglátjuk, mi lesz. Négy igazán frusztráló éven van túl, a McLaren nevetséges teljesítménye miatt.”

    A Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone hasonló véleményen van, mint Briatore. Szerinte ez a nagydíj nem biztos, hogy az utolsó volt Alonso számára.

    „Van egy érzésem, hogy visszajön, mert az F1-nek szüksége van rá” – mondta a 88 éves üzletember. „Nem érdekel milyen csapattal, de nem hiszem, hogy a Ferrarival, vagy a McLarennel tér vissza. Tudom, hogyha győztes autója lenne, sosem lépne le. Talán rossz döntéseket hozott, amikor csapatot választott, de ez nem jelenti azt, hogy nem volt szomorú nézni a szenvedését.”

    Azonban Alonso nem egyszer elmondta már, hogy nem a rossz döntések vetettek véget a karrierjének. Ezt most is hangsúlyozta az RTBF hasábjain: „Max Verstappen hatalmas tehetség, de nem jött neki össze vb-cím. Daniel Ricciardo is hasonló cipőben jár, sőt Vettel is, mióta a Ferrarihoz ment. Nico Hülkenbergnek még a dobogó sem jött össze. Viszont senki sem mondja róluk, hogy rossz döntéseket hoztak.”