Címke: Bernie Ecclestone

  • Rákérdeztünk, de nem mostanában lesz McLaren-Porsche

    Rákérdeztünk, de nem mostanában lesz McLaren-Porsche

    Andreas Seidl a Porsche gyári csapatától igazolt a McLaren istállójába, és először volt ott egy pénteki sajtótájékoztatón, amelyet általában a csapatvezetőknek szerveznek. A napokban Bernie Ecclestone megerősítette, hogy tárgyalt négy éve a Volkswagen csoporttal és közel álltak ahhoz, hogy beszálljanak. Feszegettük is egy kicsit ezt a témát nála, mert talán nem vagyunk egyedül azzal az igénnyel, hogy jó lenne újra a rajtrácson látni esetlegesen egy McLaren-Porsche összeállást. Nevetett, és elegánsan hárított:

    „Nos, láthatóan már egy új ing van rajtam, így nem igazán nyilatkozhatok arról, hogy mi történt az előző munkaadómnál. Összességében azonban úgy gondolom, hogy nagyon nehéz egy új gyártónak beszállnia. Ezért is vélem úgy, 2021 után is annak van értelme, hogy tartani kell a jelenlegi szabályokat, mert azt látjuk, hogy azzal, ha megtartjuk azokat, az erőforrások teljesítményben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ezt követően pedig úgy látom, hogy várnunk érdemes kicsit arra, hogy kiderüljön, hogy milyen irányba fejlődik az autóipar, és így a következő generációs szabályzás is. Ekkor lehet elgondolkozni azon, hogy jöhet-e esetlegesen új gyártó a sportágba.”

  • Ecclestone a tankolást is visszahozná a Forma-1-be

    Ecclestone a tankolást is visszahozná a Forma-1-be

    A Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone elárulta, ha rajta múlna újra lenne tankolás a Forma-1-ben. A brit üzletember szerint a tankolásnak és a kerékcseréknek köszönhetően úra a stratégia kerülne előtérbe a királykategóriában. Az ESPN kérdezte meg Mr. E-t, hogy mit tenne azért, hogy újra érdekesebbé váljon a királykategória. Ecclestone rögtön azzal kezdett, hogy kiírná a „Csapatok Bajnokságát is”, ami az újonnan csatlakozóknak is érdekes lehetne.

    Amikor arra terelődött a szó, hogy mit tenne azért, hogy a kisebb csapatok is kihívói lehessenek a Mercedesnek vagy a Ferrarinak, arra pedig bedobta a klasszikust, visszahozná a tankolást:

    „Először is, ha akarsz, miért is ne tankolhatnál újra. Van egy szett gumid, de ha akarsz állhass meg üzemanyagot is vételezni, meg lecserélni a gumikat. Aztán lehet, hogy az autók súlyán is változtatni kellene. Ha úgy gondoljuk, hogy az autók nem elég gyorsak, biztosak lehetünk benne, hogy az elkészített autók túl nehezek. Súlycsökkentéssel pedig akár 2 másodperccel is gyorsabbak lehetnek. A tankolással és a kerékcserékké más lehetőségeid is lesznek. Persze csak akkor, ha te is akarod. Amint te dönthess el. És még egy ötlet: a csapatok indíthassanak csak egy autót is, ha az nekik jobb.”

    Rengeteg ötlettel előállt hirtelen Ecclestone, és szerinte egy harmadik bajnokság megnyitása a csapatoknak is csak fokozná az élményt, és új csapatoknak is vonzóvá tehetné a forma-1-et

    „Tudom, hogy a Volkswagen az Audin keresztül négy éve közel állt már ahhoz, hogy csatlakozzon, mivel majdnem szerződtem velük. Ekkor azonban beütött a dízelbotrány Amerikában. Biztosak benne, hogy a mérnökeik kellően tehetségesek ahhoz, hogy megtervezzenek egy autót és egy motort, amivel két év alatt versenyképessé válhatnának. A konstruktőrök világbajnokságában ha nyersz akkor kiállhatsz, és mondhatod, hogy te vag a világbajnok. A csapat emberei meg mondhatnák azt, hogy miénk a csapatok világbajnoksága. Akár külön támogatója is lehetne a bajnokságoknak. Ugyanakkor bárki mondhatná a nézőtérről, hogy ez nem igazságos, mert ez a csapat 350 millió dollárból gazdálkodott egy évben, egy másik pedig csak 70 millió dollárból. Mindeközben amit látni akar, az a jó verseny. És ez a lényeg. Az az ötletem, hogy valahogy balanszot kell képezni a két különböző autóval, és az a csapat, amelyik csak 70 milliónyit költ, annak is legyen esélye dobogós helyezésre.

  • Újabb öt évre szerződnénk az V. Kamion EB és Fesztivál után!

    Újabb öt évre szerződnénk az V. Kamion EB és Fesztivál után!

    Sikeres volt az újkori magyar kamionversenyzés hazai versenye, az V. Kamion EB és Fesztivál. 25.000 néző látogatott el június közepén Kiss Norbi viadalaira a Hungaroringen, ami azt is jelenti 2019-ben, hogy több nézőt vonzott ezúttal a FIA ETRC, mint a túraautó világkupa. Az ötödik rendezéssel sikerült immáron felülmúlni az ős szerveződést, amelyet még Frankl András és a Hungarocamion hozott össze 1987 és 1990 között, és volt anno akkora siker, hogy még a Forma-1-ben Bernie Ecclestonenak is fájt a feje tőle. 

    Norbin nem múlott a szórakoztatási faktor: a kb. 110 lóerőnyivel gyengébb motorja ellenére derekasan helytállt idén is, sőt vasárnap a dobogóra is felfért, még ha egy kis szerencsével is, de ehhez a sporthoz ez is kell. Ugyan neki jobb lett volna az eső, hiszen akkor a vezetői képességek jobban kijönnek a kanyargós mogyoródi aszfaltcsíkon, de a közönség „igényeit” figyelembe véve kegyes volt az időjárás, mert jó ha másfél órányit esett csak összesen vasárnap. Így aki emiatt maradt távol a rendezvénytől, igazán bánhatja. 

    Érdemes mérlegelni azt is, hogy soha akkora hátszéllel, mint volt az a nyolcvanas években, sőt kis túlzással egy „családi vállalkozás” az egyik legjobb nyári családi autósportos programot hozza össze immáron évről-évre, és stabilan. Pedig valahol ez a dolog egykoron csak Őry Tamás álmából indult, aki miután tinédzserként ott lehetett a rajtrácson Krasznai János vagy Dinnyés László mellett, felnőttként visszahozta az országba a kamionversenyzést. Arról nem is beszélve, hogy idén is találkozott a múlt is a jelen: a szervezők által alapított Krasznai-díjat, amelyet a nap leggyorsabb versenyzője kap, újra KisDinnyés adhatta át, ezúttal is Jochen Hahnnak. 

    A Truck Race Promotion Kft-nek 2020-ra is még szerződése van az ETRA-val a rendezvényre, így az már biztosnak mondható, hogy jövőre is lesz kamionverseny a Hungaroringen. Őry Tamás elmondása szerint ugyanakkor törekednének arra, hogy az ezt követő időszakban is egy stabil pont legyen a Hungaroring életében ez a sportág, így szeretnének szerződni 2021-2025 közötti időszakra is. Amennyiben ez megvalósul, akkor pedig a Forma-1 után kijelenthető lesz az, hogy a Hungaroringre a kamionok látogattak el a második legtöbbször, annak megnyitása óta…

  • Láttad már Ecclestone-t Spice Girls-ös pólóban?

    Láttad már Ecclestone-t Spice Girls-ös pólóban?

    Hát most láthatod!

    Az újra összeállt Spice Girls 12 koncertből álló Egyesüli Királységbeli turnéja ma este a végéhez ér. Zárásként a lányegyüttes egymás utáni napokon, három koncertet adtak/adnak a Wembley stadionban, ennek utolsója kerül megrendezésre ma.

    Ginger Spice-ot, vagyis Geri Hornert ezúttal nem csak férje, a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner kísérte el, hanem többen is a csapatfból, így többek között Max Verstappen, Helmut Marko, Adrian Newey és Pierre Gasly is, sőt még Bernie Ecclestone és felesége, Fabiana is!

    Természetesen alkalomhoz illő pólóban feszítettek, legtöbben Ginger Spice felirattal és egy fotóval a fiatal Geriről. De még Ecclestone is magára öltött egy Spice Girls pólót!

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Team Ginger Spice at Wembley last night!!! ?

    Christian Horner (@christianhornerofficial) által megosztott bejegyzés,

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Supporting the Spice Girls!! Incredible show!?Next stop must be Vegas ? #spicegirlstour2019 #spiceupyourlife #wembley

    Fabiana Ecclestone (@fabianaecclestone) által megosztott bejegyzés,

  • Ecclestone nem lesz ott Lauda temetésén

    Ecclestone nem lesz ott Lauda temetésén

    A Forma-1 korábbi irányítója, Bernie Ecclestone jó kapcsolatot ápolt a múlt héten elhunyt legendás versenyzővel, Niki Laudával. Ráadásul 1978-79-ben versenyzett is Ecclestone akkori csapatánál, a Brabhamnél.

    Lauda temetése szerdán lesz Bécsben, Ecclestone azonban nem lesz jelen és ezt meg is indokolta.

    „Nem akarom Nikit holtan látni.” – mondta a 88 éves Ecclestone a német Bildnek. „Meglátogattam Nikit Fabianaval (Ecclestone felesége) április végén Svájcban, a klinikán. Aztán ráeszméltünk, hogy milyen gyenge. Tudtuk, hogy már nem fog normális életet élni.”

    Bernie és Fabiana tavaly is meglátogatták Laudát a Baleár-szigeteken, tüdőtranszplantációja után és az Újévet vele és feleségével, Brigittel töltötték.

    „Úgy tűnt, hogy javul (Lauda állapota). Aztán Niki hirtelen egyre rosszabbul lett.”

  • Bernie Ecclestone: Niki Lauda már nem szenved többet

    Bernie Ecclestone: Niki Lauda már nem szenved többet

    Niki Lauda azt mondta egyszer régen, nincsenek igazi barátai, mégis szinte mindenki megemlékezett az elhunyt versenyzőről és mélységes szomorúságukat fejezték ki, amiért elment a legenda.

    Tegnap a motorsportok nagy még élő alakjai, aktuális versenyzői csapatfőnökök vettek búcsút a háromszoros világbajnoktól, és a lista ma is bővül, a barátok és egykori kollégák mesélnek Niki Laudáról.

    ,,Nikinek mindig is meg volt a saját véleménye, és ez nagyon ritka a Formula 1-ben.” – nyilatkozta érzelmesen Bernie Ecclestone

    Még áprilisban látogatta meg a brit üzletember Laudát a svájci otthonában, aki már akkor legyengült volt.

    ,,Meglátogattam Svájcban, már akkor nagyon gyenge volt, nagyon aggódtam érte. Most már, nem szenved tovább, büszkeséggel tudott távozni erről a világról.”

    Az osztrák Kurier magazinnak Lauda egyik legjobb barátja is nyilatkozott, aki két héttel halála előtt látogatta meg a világbajnokot.

    ,,Rosszul érezte magát, elvitték Svájcba, azonban ezért már nem tudtam találkozni vele olyan sűrűn. Mikor utoljára láttam őt, nagyon elkeseredett volt, ugyanis rájött arra, hogy nem fog olyan könnyen felépülni, viszont ő egy igazi harcos típus volt ezért nehezen emésztette meg ezt, azonban egy bizonyos ponton tudatosul benne, hogy nincs már több esélye.” – osztotta meg emlékeit Bertl Wimmer.

    Egy másik régi barát, Arturo Merzario, aki annak idején többedmagával kihúzta Laudát az égő Ferrariból is mondott pár szót az osztrákról.

    ,,Egy hónapja beszéltem vele telefonon, nagyon fáradtnak tűnt a hangja. Aggódom, Niki nélkül a Mercedesnél kapkodva fognak döntéseket hozni, azonban remélem, hogy nem lesz igazam.”

    Alain Prost, aki még az osztrák legenda mellett is versenyzett a McLarennél, elmondta, sokkolta barátja halálhíre.

    ,,Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatással lesz rám ez a hír. Vannak még bajnokok, ám egy olyan úriembert veszítettünk el, aki sosem panaszkodott az állapota miatt. Ő egy olyan ember volt, aki mindig csak előre tekintett.”

  • Ecclestone elismerte, tévedett mikor rossz ötletnek titulálta Leclerc szerződtetését

    Ecclestone elismerte, tévedett mikor rossz ötletnek titulálta Leclerc szerződtetését

    Bernie Ecclestone elismerte, talán rosszul ítélte meg Charles Leclerc korai előléptetését, ugyanis a monacói ezalatt a négy futam alatt bebizonyította, hogy igen is megérett arra, hogy egy Ferrarit vezethessen, sőt, talán már most sokkal gyorsabb is, mint Sebastian Vettel.

    A Formula 1 egykori vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy az olasz alakulat hibázott, mikor elengedte Kimi Räikkönent, ám a 21 éves pilóta azóta bebizonyította ennek ellenkezőjét. Bahreinben egy motorhiba fosztotta meg őt a győzelemtől, míg Bakuban is ő volt a leggyorsabb, ám az időmérő második szakaszában elkövetett hibája miatt a pole pozíciós álmai gyorsan szerte foszlottak, és ezzel együtt már a futamgyőzelemtől is búcsúzhatott.

    Ecclestone-t nagyon lenyűgözte a fiatal monacói, olyannyira, hogy a brit üzletember egyenesen Gilles Villeneuve-höz hasonlította őt.

    ,,Hibáztam, mikor azt mondtam, rossz húzás volt Kimi Räikkönent elküldeni, termesztésen legközelebb várni fogok, mielőtt ítélkezem. Ebben a pillanatban Charles nagyon gyorsnak tűnik, kiválóan kontrollálja az autóját, és talán még Vettelnél is gyorsabb. Seb nem öregedett ki, nem ez a probléma, ám ami vele történik az nagyon furcsa. Talán azt hitte, hogy könnyű élete lesz, és nem számolt azzal, hogy Charles ennyire gyors lesz. Ugyanakkor, továbbra is úgy vélem, hogy Vettel világbajnok lehet.” –nyilatkozta Ecclestone a La Gazzetta dello Sportnak.

    A német világbajnok a harmadik helyen áll a tabellán, míg a monacói versenyző jelenleg az ötödik helyet foglalja el, ám kettőjük között mindössze öt pont a különbség. Sokak szerint azonban mindez csak a csapautasítások miatt alakult így, amiről maga Ecclestone is elmondta a véleményét:

    ,,Az évad ezen szakaszán ez teljesen felesleg volt. Az ehhez hasonló dolgokat csak később kellene bevetni, mikor már tisztább a kép a helyezéseket illetően, azonban most még nem lehet tudni, hogy mi fog történni a szezon során.”

  • Ecclestone szerint nem baj, hogy sokan küzdenek a gumikezeléssel

    Ecclestone szerint nem baj, hogy sokan küzdenek a gumikezeléssel

    Bernie Ecclestone kiállt a mostanában sokat kritizált Pirelli mellett.

    Sok kritikát kapnak az F1-ben használt gumik, túl nagy szerepet kap a gumikezelés.

    „Nem szabadna állandóan arról beszélnünk, hogy működnek a gumik.” – vélekedik a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner.

    Az alap problémát az okozza, hogy nagyon szűk az a tartomány, mely körülmények között jól működnek a gumik, és nehéz a megfelelő hőmérsékleten tartani azokat.

    A Racing Point technikai vezetője, Andy Green is úgy véli, hogy túlzottan sokat kell foglalkozni idén a gumikkal.

    „Sajnos ez pályáról pályára, aszfaltről aszfaltra változik.” – mondta Green az Auto Motor und Sportnak. „Minden alkalommal ki kell tapasztalnunk.”

    „A Pirelli változtatott a gumikon.” – mondta Steiner. „Vékonyabb lett a futófelület, így nehezebb megfelelő hőmérsékleten tartani őket.”

    Idén eddig minden futamot a Mercedes nyert, nekik megy a legjobban a gumikezelés. Ecclestone szerint pedig semmivel nem lenne jobb a helyzet, ha mindenki jól bánna velük.

    „Képzeljék el, ha mindenki értené a gumikat. Akkor mindig ugyanaz lenne a sorrend.” – véli a sport korábbi első számú embere.

  • 25 éve volt a Forma-1 fekete vasárnapja

    25 éve volt a Forma-1 fekete vasárnapja

    Imola egy gyönyörű versenypálya a festői Emilia-Romagna tartományban Olaszországban, és a Forma-1 fekete vasárnapja után Ayrton Senna rajongóinak is a zarándokhelyévé vált. Nem csoda, hiszen briliáns brazil bajnok itt vesztette az életét az 1994-es San Marino-i Nagydíjon. A hétvége a honfitársa, Rubens Barrichello hatalmas balesetével kezdődött még a pénteki edzésen, de ő enyhébb sérülésekkel megúszta a dolgot. A horror az osztrák Roland Ratzenberger végzetes balesetével folytatódott a szombati időmérő edzésen, végül az egész hétvége egy rémálommá vált Senna halálával a vasárnapi verseny hetedik körében. Az emlékek még élénkek, a sebek soha nem is fognak begyógyulni, és még most is csóválom csak a fejemet, ha visszagondolok a negyed évszázada történtekre.

    Azt kell mondanom azonban, hogy az imolai versenyszervezők nagyon is jól bánnak ezzel a sorssal. Nem lehet eltörölni a történelem nyomait, el kell azt fogadni és a legjobbat kell belőle kihozni, ebben pedig Imola kiemelkedőt nyújt manapság.

    A 25. évfordulóra idén minden rajongót emlékezni hívtak az „Ayrton Napra”, amikor egész nap a brazil karrierjét ünneplik. Számos bemutató lesz Ayrton egykori F1-es autóival, fotó- és festmény kiállítás, és összejönnek az F1 Grand Prix Drivers Club tagjai is. Délután egykor megnyitják a pályát a nézők előtt is, és a tömeget pontosan 14:17-re várják a Tamburello kanyarhoz, ahol Ayrton Williams autója elhagyta a pályát, és megkezdődik az emlékműsor Sennáról és Ratzenbergerről.

    Egyébként már egy hete tart Ayrton örökségének a bemutatása, a „Historic Minardi Days” keretein belül. Frits van Eerd holland versenyző és csapattulajdonos elhozta a lenyűgöző Forma-1-es autógyűjteményét Imolába:

    – azon Williams FW08C, amellyel valami fiatal brazil, Ayrton Senna da Silva névvel az első métereit tehette meg egy F1-es autóval Donington Parkban, 1983 júliusában. Ugyanezzel az autóval Keke Rosberg a Monacói Nagydíjat nyerte meg.
    – a McLaren MP4/5B, amellyel Senna megnyerte az 1990-es világbajnokságot. Nem csak 6 versenyt nyert vele, hanem ezzel az autóval ment neki riválisa Alain Prost Ferrarijának a Japán Nagydíj első kanyarjában, ami el is döntötte akkor a cím sorsát.
    – a McLaren MP4/7, amellyel a csapat 1992-ben indult, és 12 hengeres Honda motorja volt. Technikailag gyengének bizonyult, és csak Senna kezei között kelhetett versenyre a mindent vivő Williams FW14B-vel. Mégis nyert vele háromszor, és pole pozíciót is szerzett.
    – a végzetesnek bizonyult Williams FW16 amellyel a csapat 1994-ben indult. Három elsőséget szerzett vele az időmérő edzéseken, de egyszer sem tudott vele célba érni. Az autó kritikán aluli vezethetősége főszerepet játszott abban, hogy tragédiába torkollott az imolai hétvége.

    Rudolf Ratzenbergert, Roland édesapját is újra meghívták. Megjelent, tartott egy rövid beszédet, amelyet az F1 Grand Prix Drivers Club tagjai álló tapssal fogadtak. Jó volt látni, hogy ilyen szeretettel fogadták, ő pedig megköszönte azt, hogy Imola és Bernie Ecclestone mellette voltak a nehéz időkben is.

    2019 november 30-ig az imolai bokszutca feletti épület-ben a „Museo Checco Costa”-ban lehet megtekinteni az „Ayrton Magico” kiállítást. 15 euró a belépő, ahol egy újabb Williams FW16-ost lehet látni, valamint a JPS Lotus 97T-t 1985-ből, továbbá az egyik gokartját, két overálját, és három eredeti sisakját. Egy 15 perces videót is megtekinthetünk róla egy nagy vetítővásznon. Talán ez a kiállítás az egyetlen negatívuma a Senna hypeot kihasználó szervezésnek, nem éri meg a pénzt, és kicsit lehúzás szagú.

    Végül, de nem utolsósorban számomra különös és érzelmes fontossággal bír az „Ayrton Senna monumento”, a Tamburello kanyar másik oldalán, ahol Ayrton élete bevégeztetett 1994-ben. Ez a megkapó bronzszobor 1997-ben készült, és mindig tele van virágokkal és gyertyákkal. A kerítés is, amely elválasztja a pályát a parktól tele van Senna zászlókkal, pólókkal és személyes üzenetekkel. Az emberek még mindig sírnak itt, törölgetik a szemeiket, és megérintik a szobrot, ezek igazán érzelmes jelenetek, ami alól nehéz kivonnia magát az embernek. Ha valaha is Senna rajongó voltál, vagy még mindig az vagy, irány Imola, tedd a tiszteletedet, és soha nem fogod elfelejteni ezeket a pillanatokat…

     

    [Best_Wordpress_Gallery id=”214″ gal_title=”Senna múzeum, Imola, 2019″]

  • Dokumentumfilm a 25 éve elhunyt Roland Ratzenbergerről az Amazonon!

    Dokumentumfilm a 25 éve elhunyt Roland Ratzenbergerről az Amazonon!

    Peter Levay elmesélte, hogy miért készített dokumentumfilmet Roland Ratzenbergerről. Ma lesz 25 éve annak, hogy a fiatal osztrák pilóta elhunyt, egy nappal a legendás Ayrton Senna tragikus halála előtt. Levay nagyon szoros barátságba került Ratzenberger édesapjával Rudolffal, és ezúttal együtt mentek el Imolába, a tragédiák színhelyére. Az édesapa már negyedszer járt itt, és minden alkalom valamiért különlegességgel bírt.

    1995-ben Rudolf Ratzenberger először látogatott el Imolába, egy évvel a fia halála után. Akkor Bernie Ecclestone meghívásának tett eleget, és akkor a baleset helyszínén tartottak egy megemlékezést. Erről ennyit mondott:

    „Számomra ekkor vált világossá az, hogy Roland miért is akart mindenáron a Forma-1-be kerülni. Sosem tetszettek nekem a versenyzői ambíciói. Egy rendes állással jobban ki lettem volna békülve.”

    Édesapja ezen látogatás alkalmával döbbent rá valójában a fia eredményességére, és teljesítményére. 2004-ben a balesettel szemben a tribünön elhelyeztek egy emléktáblát. Ekkor mindkét szülő elutazott Imolába. A bolognai autóklub hívta meg őket, és egy ceremónia keretén belül leplezték le a táblát. Ez is egy igazán különleges alkalom volt a szüleinek. Sajnos a lelátó nehezen megközelíthető, mivel messze is van a főbejárattól. Ritkán jár arra valaki.

    2014-ben a Formula Passion szervezet a volt RAI kommentátor Ezio Zhermiani vezetésével tartott egy nagy megemlékezést, amelyen akkor 25.000 ember vett részt. Olyanok voltak ott, mint Gerhard Berger, Ricardo Patrese, Andrea de Cesaris, sőt az akkori Ferrari piloták Kimi Räikkönen és Fernando Alonso is a tiszteletüket tették. Ayrton Senna mellett Rolandról is megemlékeztek, amelyet Don Sergio Mantovani vezetett. Ekkor találkozott először Levay és Ratzenberger édesapja. Peter is ott volt a helyszínen, egy kisebb riport forgatása miatt, és véletlenül kezdtek el beszélgetni egymással. Egy barátság kezdete is volt ez, majd a következő hónapokban megformálódott egy hivatalos dokumentumfilm gondolata, hiszen az elmúlt 25 évben nem készült róla ilyen jellegű film. Régi kapcsolatok kerültek újra elő, és gazdagabbá tették Roland történeteit, és olyan esetek is kiderültek, amiről a szülei sem tudtak.

    Öt évig foglalkoztak a témával, ami egyáltalán nem volt egyszerű számukra. A film célja mégis az, hogy Rolandot ne felejtsék el, és minél többen megismerhessék az ő történetét, ez Rudolf akarata is.

    Idén nem sokkal a film mai bemutatója előtt az apánál már nagy poszter látható, amelyet a Progress vállalat készített el neki, és nyomtatta. Salzburgban már látható is reklámoszlopokon és a buszmegállókban. Most Imolában is kikerülnek látható helyekre. A Minardi testvérek pedig Levay-t és az idősebb Ratzenbergert is újfent meghívták, akiknek Senna mellett Roland is fontos. Felhajthatnak majd a pályára a saját autójukkal a pályára, és csatlakozhatnak a Minardi testvérek és a versenyigazgató vezette konvojhoz.

    https://www.facebook.com/autodromoimola/photos/a.177542578964744/2403170489735264/?type=3&theater

    A hivatalos trailer elérhető itt: KATT IDE!