Címke: Bernie Ecclestone

  • Ecclestone szerint Vettel visszavonulhat a 2020-as szezon után

    Ecclestone szerint Vettel visszavonulhat a 2020-as szezon után

    Bernie Ecclestone úgy gondolja, hogy Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája elvesztette a versengés utáni hajlandóságát.

    Jelenleg a szakértők is vitatják a Ferrari pilótafelállását, miután a négyszeres világbajnok Sevastian Vettel első számú pilóta szerepe megváltozott 2019-ben. A páros összetűzése Brazíliában tetőzött, de Ecclestone szerint a fő probléma az lehet, hogy Vettel elveszítette a sikerre való éhségét.

    „Mostanában nem láttam rajta, hogy hajlandó lenne bármit tenni a győzelemért” – nyilatkozta az egykori vezető a német Sport Bildnek.

    Ecclestone – aki mindig is támogatta és barátjának is hívta a németet – úgy gondolja, hogy megeshet az is, hogy Vettel elhagyja a Száguldó Cirkuszt a 2020-as szezont követően, miután lejár a szerződése.

    „Nem tenném fel rá a pénzem” – válaszolta arra a kérdésre, hogy Vettel ott lesz-e a 2021-es mezőnyben. – „De meghozza majd a megfelelő döntést”.

    Leclerc-kel kapcsolatban Ecclestone elismerte, hogy lenyűgözte a 22 éves pilóta, aki nagyon emlékeztetni Michael Schumacher.

  • Ecclestone: A Ferrarinak nagyban köszönhető, hogy olyan a Forma-1 amilyen

    Ecclestone: A Ferrarinak nagyban köszönhető, hogy olyan a Forma-1 amilyen

    Bernie Ecclestone főszerepet játszott abban a folyamatban, amelynek köszönhetően a Forma-1 népszerű sportág lett, és szerinte ebben a Ferrarinak volt kulcsszerepe. Mr. E a Beyond the Gridnek mesélte mindezt el:

    „Azt hiszem, hogy a Ferrarinak nagyban köszönhető az, hogy ma a Forma-1 az, ami. A kezdetektől fogva ott vannak, ez egy mágikus név. Ha bárkit megkérdezel erről, aki a motorsportban dolgozik, szintén a Ferrari nevét fogják mondani. Mindig is közeli kapcsolatban kellett lennem Ferrari úrral. Ez nem volt egyszerű, mert nem beszélt angolul, én meg nem beszéltem olaszul. Mindig kellett tehát egy közvetítő, de mindig nagyon pozitív volt, és segítőkész.”

    A 89 éves üzletembert már leváltották a Formula One Group éléről, még ha nyugalmazott vezérigazgatóként is tanácsadóként maradt az igazgatótanácsban.

  • Bernie Ecclestone védelmébe vette a Ferrarit

    Bernie Ecclestone védelmébe vette a Ferrarit

    A Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone kiállt a csalással vádolt Ferrari mellett. Az FIA az elmúlt hetekben komoly vizsgálat alá vette a Ferrarit, hogy teljes mértékben szabályosak-e.

    A Red Bull holland pilótája Max Verstappen már célzott arra, hogy a vörösök csalnak, ám többet nem kíván foglalkozni ezzel a témával.

    „Jobbnak találom, ha többet nem kommentelem ezt a dolgot. Várom már a szezon utolsó versenyét, de az mindenképp jó, hogy az FIA most igyekszik ezen probléma felé kerekedni.” – fogalmazott Verstappen.

    Csapatfőnöke Chrisitan Horner pedig gyanúsnak találja a Ferrari erejének hirtelen visszaesését.

    „Nehéz megérteni a visszaesésüket. Van három motor, amelyek elég közel vannak egymáshoz, ám a Ferrarinak hatalmas előnye volt. Nem tudtuk utolérni őket a télen. Azonban két verseny óta a Ferrari egyenesbéli motorerő fölénye valamiért lecsökkent.” – célozgatott a brit.

    A Forma-1 korábbi teljhatalmú vezetője Bernie Ecclestone szerint azonban szó sincs csalásról.

    „Nem gondolom, hogy a Ferrari csalt volna. Ez a Forma-1-ben mindig így megy, ha egy csapat gyorsabb, mint a többiek, akkor az egyik vesztes csapat csalással vádolja a győztest.” – vélekedett a 89 éves üzletember.

  • Ecclestone arról beszélt, hogy miért nem ment el Lauda temetésére

    Ecclestone arról beszélt, hogy miért nem ment el Lauda temetésére

    A Forma 1 egy komoly veszteséget is elkönyvelhetett a 2019-es szezon során: májusban elhunyt a háromszoros világbajnok versenyzőlegenda, Niki Lauda.

    Halálhíre mindenkit lesújtott, köztük a 89 éves Bernie Ecclestone-t is, aki jó barátja volt Laudának. Ennek ellenére a Forma-1 korábbi vezetője nem ment el Lauda bécsi temetésére. Elmondta miért.

    „Én próbálom ezt más perspektívából nézni.” – mondta Ecclestone az ORF-nek. „Ezért én nem járok temetésekre. Én máshogy kezelem ezt.”

    Két ferraris világbajnoki címe után Lauda a Brabhamhez igazolt, ami akkor Ecclestone-é volt.

    „Jó barát volt. Olyasvalaki, akire támaszkodhattam. Egy igazi barát.” – mesélte Ecclestone.

    „Niki nem halott számomra. Nem lepne meg ha egyszer hirtelen besétálna az ajtón. Ő mindig velünk van. Nem halott számomra. Egyszerűen csak most nincs itt.”

  • Ecclestone megszüntetné az egyéni pontversenyt, és érmeket osztana

    Ecclestone megszüntetné az egyéni pontversenyt, és érmeket osztana

    Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi vezetője kételkedik benne, hogy a 2021-re tervezett új szabályok meghozzák majd a várt hatást.

    A főként aerodinamikai változtatások a tervek szerint azt a célt szolgálják majd, hogy szorosabb, izgalmasabb versenyeket láthassunk. Ezt segítené elő a költségvetési korlát is, hogy a top csapatok ne tudjanak olyan drasztikusan többet költeni, mint kisebb ellenfeleik.
    Ecclestone szerint azonban ennél is komolyabb szabálymódosításokra lenne szükség, ha komoly változást akarnak elérni.

    „Ezek a szabályok nem fogják azt eredményezni, amit szeretnének, mert a versenyzők arra keresik a stratégiát, hogyan lehetnek harmadikból vagy másodikból elsők.” – mondta Ecclestone a Daily Mailnek. „Nincs szükségük a versenyzésre. A boxutca falán lévő emberek többet versenyeznek, mint a versenyzők.”

    „Az egyik, amit tennék, hogy megszabadulok a pontoktól. Meghagynám a konstruktőri bajnokságot, de az egyénit nem. Érmeket osztanék inkább. Aranyat, ezüstöt és bronzot.”

    „Sokkal szebben mutatnának. Jobban hangozna azt mondani, hogy bronz- vagy ezüstérmes lettél, mint azt, hogy 186 pontot, vagy mennyit gyűjtöttél. Kit érdekel?”

    „Ez összehangolna minket más sportokkal. Tovább élne a szezon, még akkor is, ha a szezon első felében a legtöbb futamot ugyanaz az ember nyerte.” – véli Ecclestone.

    „Eljutottunk oda, hogy a 9 helyett már 10 pont járt a győzelemért, majd 25, szóval a rekordok nem sokat jelentenek. Ez eléggé idétlen.”

  • Ecclestone: A Ferrari előbb választaná Verstappent, mint Hamiltont!

    Ecclestone: A Ferrari előbb választaná Verstappent, mint Hamiltont!

    Bernie Ecclestone úgy véli, hogy ha a Ferrarinak Lewis Hamilton és Max Verstappen közül kellene kiválasztania a versenyzőjét, akkor az olaszok a hollandra szavaznának. Verstappen jó ideje a Red Bull Racing alkalmazottja, azonban a jövője kétséges. A nyolcszoros futamgyőztesnek pedig 2020 végéig van szerződése Milton Keynes-szel.

    Hamilton hasonló helyzetben van, mint riválisa Verstappen, a hatszoros világbajnokot a jövő év végéig a Mercedeshez köti a szerződése, és talán máshol is körbenéznie, a már eddig is egyedülálló karrierjének a folytatásaként.

    A Forma-1 korábbi ura, Ecclestone szerint szerint ha csak ezt a párost nézi a Ferrari, akkor a fiatalabb és frissebb Verstappent választanák Charles Leclerc csapattársának. A Daily Mailnek nyilatkozott:

    „Ha a Ferrari Lewis és Max közül választhatna, akkor azt hiszem, hogy Maxot választanák, ugyanazért, amiért Charlesnak is bizalmat szavaztak. Sebastian Vettelnek vagy Lewisnak már csak pár éve van, a fiatalabbakban benne van akár még 10 év is. Lehet hogy Max a legjobb srác jelenleg, beleértve Lewist is.” – véli Ecclestone.

    [poll id=”146″]

  • A Ferrari megakadályozhatja, hogy Wolff legyen a Forma-1 ura

    A Ferrari megakadályozhatja, hogy Wolff legyen a Forma-1 ura

    Bernie Ecclestone egyáltalán nem biztos abban, hogy Toto Wolff lehet a Forma-1 következő irányítója. Wolff nincs ott Brazíliában, és a Mercedes főnök távolléte táplálja azon pletykákat, mely szerint Chase Carey örökébe léphetne a Liberty Media és így az F1 élén. Carey elődje, a 89 éves Bernie azonban elmondta a Daily Mailnek, hogy Wolff megválasztása azonban korántsem ilyen egyszerű menet:

    „Toto egy jó menedzser. Ezt megmutatta már a Mercedesnél, de ott könnyű dolga volt, mert egyet kellett értenie az embereknek vele. Nem vagyok benne biztos, hogy akkor is megállja a helyét, ha az embereket nem tudja kontroll alatt tartani.”

    Ráadásul nem csak ez az egyetlen probléma. Az olasz Corriere della Sera szerint a Ferrari megakadályozhatja azt, hogy Wolff megszerezze a Forma-1 legmagasabb szintű pozícióját. Tudósítójuk, Daniele Sparisci így fogalmazott:

    „Egyesek azt mondják, hogy Wolff már a jövőjével törődik. A neve rendre felmerül Chase Carey utódjaként, de úgy tűnik, hogy a Ferrari felkészült arra, hogy a sportpolitikai súlyát is bevetve megakadályozza azt, hogy bármelyik csapatfőnök felső szintre kerülhessen a Libertynél.”

    Ecclestone ezzel csak egyetérteni tud:

    „Igen, a Ferrari megvétózhatja ezt.”

  • Ecclestone szerint is kiszállhat a Mercedes az F1-ből!

    Ecclestone szerint is kiszállhat a Mercedes az F1-ből!

    Bernie Ecclestone szerint a Forma-1 világa ne vegye félvállról azon pletykákat, mely szerint a Mercedes otthagyná a sportágat. Brazíliában komoly témát ad az, hogy miután megnyerték hatszor egymás után a konstruktőrök és a versenyzők bajnoki címeit, akár Roger Penske vásárolhatja fel a német gyári alakulatot. Penske ugyan azonnal tagadta ezt, de a korábbi Forma-1 vezér Bernie Ecclestone másképp nyilatkozott erről a Daily Mailnek:

    „Nem lepne meg, ha a Mercedes leállna. Változás történt a felső vezetésükben, az új emberek pedig nem annyira elkötelezettek annyira a Forma-1 iránt, mint voltak a régiek. Úgy gondolkodnak majd, hogy megnyertünk hét világbajnoki címet, ami meglesz jövő év végére, így minek is maradjunk?”

    A 89 éves Ecclestone az ideje nagy részét a brazil kávéültetvényein tölti, és úgy véli, hogy ha lelép a Mercedes, akkor ez a tökéletes alkalom arra is, hogy akár Lewis Hamilton felöltse magára egy másik csapat overálját:

    „Ha én lennék Lewis helyében, nyernék még egy bajnoki címet, majd kiszállnék. Amennyiben Charles Leclerc marad a Ferrarinál, rá fogadnék Lewis ellenében. Nem azért, mert feltétlenül jobb, hanem mert már összeszokott a csapattal. A Ferrari egy furcsa munkahely. Lewis nem beszél olaszul. Lehet, hogy összeállnak, sőt akár belé is szeretnek, de nem hinném azt, hogy olyan jó munkát végezne majd ott. Nem lenne annyira sikeres, mint jelenleg az a Mercedesszel. Sebastian Vettel vagy Lewis már csak pár évig aktív, de a két fiatal Leclerc és Verstappen akár még 10 évig is. Nem vagyok benne biztos, hogy Max lenne a legügyesebb srác jelenleg, ide értve Lewist is.”

  • Ecclestone: A Ferrarinak lesz a legerősebb pilótapárosa 2020-ban

    Ecclestone: A Ferrarinak lesz a legerősebb pilótapárosa 2020-ban

    Bernie Ecclestone azt gondolja, hogy a jövőre nézve a Ferrarinak van a legerősebb pilótapárosa.

    Szerinte Charles Leclerc egy igazi tehetség, de még szüksége van időre ahhoz, hogy fejlődhessen.

    „A fiú jó, de még túl sok hibát vét a Ferrarinál. Úgy, mint Max Verstappen karrierje elején” – nyilatkozta a Speedweeknek.

    Ezután kitért Vettelre: „Csak akkor harcolhatsz a bajnokságért, ha békére lelsz a cockpitban. Ez igaz a barátomra, Sebastian Vettelre is. Oké, elengedett pár versenyt, de szerencsére visszatért.”

    „A Ferrarié lesz a legerősebb pilótapáros 2020-ban.”

  • Vasziljev: Nem tárgyaltunk az F1-gyel az Igora Drive-ról

    Vasziljev: Nem tárgyaltunk az F1-gyel az Igora Drive-ról

    A Szentpétervártól északra található DTM pálya főnöke, Vlagyimir Vasziljev cáfolta a híreket, miszerint a pálya az F1-es naptárban szeretne helyet.

    Nemrég jelent meg a hír, hogy Putyin elnök szeretné, ha Szocsiból a cári városba költözne az Orosz Nagydíj.

    Hallottam, hogy átválthatnak Szentpétervárra” – erősítette meg a korábbi Forma-1 főnök, Bernie Ecclestone, aki köztudottan csodálója Putyinnak.

    DTM pedig a héten bejelentette, hogy az Igora Drive-on fog versenyezni. A pálya Priozerskben van, ami két órányira van Szentpétervártól. Ez pedig megindította a pletykát, miszerint a DTM futam csak főpróba, mielőtt a pálya F1-es rendezésre adná a fejét.

    „Ami a Forma-1-et illeti, nem kezdtünk egyeztetésbe.” –  mondta Vasziljev az orosz Sport-Expressnek. „Nem tudom, kitől jönnek ezek a pletykák.”

    Ennek ellenére, miközben az előzetes hírek arról szóltak, a pálya 2-es besorolást kap majd az FIA-tól, Vasziljev azt mondta, végül az 1-es kategóriába kerülnek, ami a Forma-1-es versenyek rendezéséhez szükséges szint.