Címke: Bernie Ecclestone

  • Ecclestone szerint a Renault is illene Vettelhez

    Ecclestone szerint a Renault is illene Vettelhez

    Bernie Ecclestone úgy véli, ha Sebastian Vettel maradni szeretne a következő szezonban is, akkor próbálkoznia kéne egy „fejlődés alatt” álló csapattal.

    A héten jelentette be Sebastian Vettel és a Ferrari, hogy a 2020-as szezonjuk lesz az utolsó közös évük. 5 év bajnoki cím nélkül, azonban Vetteléknek nincs „közös vágyuk”, hogy együtt maradjanak, ezért döntöttek az elválás mellett.

    Azonban, nem jelenti azt, hogy Vettel teljesen elhagyná a Formula 1-et. Bár időközben a McLaren és a Ferrari is bejelentette az új igazolásokat, addig a Renault-nál még mindig lehet helye a németnek. Bernie Ecclestone szerint nem szabadna ezt a lehetőséget kizárnia Vettelnek.

    „Nem látok túl sok okot amellett, hogy például a Mercedeshez menjen. Abszolút nyertes lehetne egy olyan csapattal is, aki még fejlődés alatt áll és ez is jó lenne számára, mivel teljesen új dolgot kezdhetne, mint egykor a Red Bullal is” – fogalmazott az egykori supremo.

    Talán, most Vettel is a lehetőségein gondolkozik. Nyilatkozatában arról is a német, hogy az utóbbo hónapok történései miatt sokat gondolkozott az életünk prioritásain.

  • Ecclestone nem tudja elképzelni a Ferrari távozását

    Ecclestone nem tudja elképzelni a Ferrari távozását

    Bernie Ecclestone, a sportág egykori vezetője nem tudja elképzelni a Formula 1-et a Ferrari nélkül.

    Az utóbbi időben egyre többször esik szó a 2021-es költségvetési korlát bevezetéséről, és a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto arra is utalt már, hogy a maranellói csapat akár más autósportban is kipróbálhatja magát.

    „Nem tudnám elképzelni a Formula 1-et a Ferrari nélkül” – nyilatkozta Bernie Ecclestone az olasz Il Giornale lapnak.

    „A Formula 1 a Ferrari és a Ferrari a Formula 1. Megtörténhet, de nem igazán tudom elképzelni” – tette hozzá a 89 éves egykori vezető.

    Ecclestone tisztázta a Binottoval kapcsolatos legutóbbi észrevételeit is és azt javasolta, hogy ne legyen a Ferrari csapat vezetője.

    „Nem nyilatkoztam róla rosszul. Azt mondtam, hogy egy szuper mérnök és mindent tud a Ferrariról” – magyarázta Ecclestone. Azonban hozzátette, szerinte Flavio Briatore jobb jelölt lenne a feladatra.

    „Mindig azt gondoltam, hogy ő jobb személy lehet. Ha Flavio észreveszi a jót egy másik csapatban, akkor elveszi. Nem tudom, hogy Binotto ugyanezt tenné-e.”

    Ecclestone azt is elárulta, hogy a tervezett 2021-es és az azutáni költségvetési sapkának nem támogatója.

    „A számok, amiket egy átlagos csapat elkölt, teljesen eszement. De mindig voltak gazdag csapatok és pénz nélküli csapatok a Forma-1-ben. Emlékszem, amikor a Brabham-et vezettem, egyáltalán nem volt pénzünk, miközben a Ferrarinak háromszor, négyszer több volt a kerete, mint nekünk vagy a Lotusnak. Mi és a Lotus is ugyanannyi világbajnoki címet nyert – mind nyerhettünk, de ma más a helyzet” – fogalmazott Ecclestone.

    Ecclestone-t Lewis Hamiltonról is kérdezték, aki idén utolérheti Michael Schumachert a világbajnoki címek tekintetében.

    „Nagyon, nagyon, nagyon tehetséges, egy nagyon, nagyon erős csapattal a háta mögött. Ha meg kell nevezned a valaha volt legjobb 5 pilótát, akkor Lewist közéjük kell helyezned” – mondta.

  • Olasz sajtó: Akár Montezemolo is lehet az FIA új elnöke

    Olasz sajtó: Akár Montezemolo is lehet az FIA új elnöke

    Olasz lapértesülések szerint a Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo is azon jelöltek között van, akik átvehetik  Jean Todt helyét és az FIA élére állhatnak.

    Pino Allievi, az Autosprint szakírója írta meg a lap hasábjain, hogy az olasz üzletember is lehetséges jelöltek között van, akik átvehetik a francia pozícióját. Todt mandátuma jövőre lejár, és a szabályok szerint újraválasztani már nem lehet, ezért 2022-től egy új vezetőt köszönthet majd a Szövetség. A francia még nem nevezte meg lehetséges utódját, ám sejtések szerint a korábbi rally versenyző Mohammed Ben Sulayem sejk a legesélyesebb a posztra.

    A választást szavazásos úton ejtik majd meg, amin a nemzeti automobil szövetségek képviselői voksolhatnak. A szavatok egyenlőek, így nem fordulhat elő az, hogy egy olyan ország szava, ahol nagyobb jelentősége van a motorsportnak többet nyom a latba.

    Az olasz lap viszont úgy tudja, Todt nem Montezemolot fogja támogatni, a Ferrari egykori elnöke mellett Bernie Ecclestone áll, aki jelenleg brazil birtokán tölti napjait.

    Miután napvilágot látott az elmélet, az itáliai sajtó kíváncsian várja, hogyan reagál az érintett a feltételezésekre. Kevésbé hiteles források szerint egy másik olasz is közbeszólhat és elorozhatja a hőn áhított posztot. Egyes pletykák szerint tehát Flavio Briatore is a jelöltek között van, sőt Alejandor Agag, David Richards és Stefano Domanicali neve is bekerült a „kalapba”

  • Ecclestone: 8 futam nem elég a 2020-as szezonhoz

    Ecclestone: 8 futam nem elég a 2020-as szezonhoz

    Bernie Ecclestone úgy véli, az idei szezonban legalább nyolc futamot meg kellene szervezni probléma nélkül.

    A Liberty Media reménykedik, hogy idén több versenyt is meg tudnak szervezni, Európában akár visszatérő hétvégékkel, nézők nélkül. Bernie Ecclestone nemrég Christian Sylt-nek nyilatkozott erről: az egykori vezető szerint a sportágnak „legalább nyolc versenyt meg kéne szerveznie, minden probléma nélkül”.

    „A probléma az lehet, hogy a csapatok ki tudnak-e jönni Olaszországból, vagy az, hogy a gumiabroncs-társaság kiutazhat-e Olaszországból. Ez lesz a nehézség” – mondta.

    Az egyik csapat vezetője névtelenül nyilatkozott az Auto Motor und Sportnak arról, hogy nyolc verseny nem lesz elég.

    „Pénzt veszítenénk a nyolc versenyhétvégével. Akkor az utazási és logisztikai költségeink meghaladnák a bevételt” – nyilatkozott a névtelen csapatfőnök.

    Alain Prost szerint az adott körülmények között a 18-19 verseny elegendőnek kell lennie a Forma-1-ben. A Canal Plusnak elmondta, egyesek szerint 18 gyönyörű verseny kell egy gyönyörű bajnoksághoz. Hozzátette, amikor ő kezdte a versenyzést 1980-ban, akkor csak 11 verseny volt, de általában 15 vagy 16 helyszínen rendeztek futamot.

    Magyarország azt reméli, hogy újabb helyszíne lehet az úgynevezett „szellemversenyeknek”: egy nemrég kiadott közleményben a szervezők hangsúlyozták, reménykednek egy zárt ajtós verseny megrendezésében, hiszen még ez is jobb, mintha semmi sem lenne.

    Alex Wurz, a Grand Prix Drivers’ Association elnöke szerint egy másik intézkedést lehetne bevezetni a versenyek biztonságosabbá tételének érdekében. Hozzátette: véleménye szerint valószínűbb, hogy a szezont Ausztriában kezdhetik meg – szeptemberben.

    „Szigorú belső irányelvekkel és a nemzetközi iránymutatásokkal valószínűleg előfordulhat, hogy Ausztriában versenyezünk és így ott nyithatjuk meg a szezont.”

  • Ecclestone Hitlerről, Trumpról, Putyinról és Johnsonról

    Ecclestone Hitlerről, Trumpról, Putyinról és Johnsonról

    A Forma-1 korábbi vezető embere, a most 89 éves Bernie Ecclestone az Autocarnak adott telefonos interjút. Csokorba szedték azt is, hogy Mr. E hogyan vélekedik egykori és mai politikusokról.

    Adolf Hitler: „Valójában sosem mondtam, hogy csodálnám őt. De miután az 1930-as években hatalomra került, egyértelmű, hogy tett dolgokat, amik lenyűgözőek. Kórházakat, vonatokat és ilyesmiket. Ami ezt követte azonban nyilvánvalóan őrült és rossz.”

    Donald Trump: „Azt gondolom, hogy nagyszerű munkát végez, kiváló munkát. Vannak ötletei és érvényre is juttatja azokat.”

    Vlagyimir Putyin: „Van egy híre, de nem ezt a megítélést érdemli. Ő egy készséges, egyenes ember.”

    Boris Johnson: „Ő is egyenes. Mint minden ember az ő pozíciójában, ő is hibázik, de ezekre csak akkor emlékeznek az emberek, ha becsmérelni kell.”

    Véleménye a Brexitről: „Az EU-nak meg kell tisztogatnia a tevékenységeit, ha túl akar élni. Az eredeti ötlet fantasztikus volt, de túl demokratikus lett. Nem hiszem, hogy Nagy-Briattniának szükséges lenne Európában (az EU-ban) lennie. Szerintem üzletelnünk kell Európával és fordítva, de én eléggé biztos vagyok benne, hogy ez folytatódni fog.”

  • Ecclestone bírja Elon Muskot, mert diktatórikus

    Ecclestone bírja Elon Muskot, mert diktatórikus

    A Forma-1 korábbi vezető embere, a most 89 éves Bernie Ecclestone az Autocarnak adott telefonos interjút. Beszélt arról, milyennek látja a Forma-1 jelenét és jövőjét, de beszélt az elektromos irányzatról is.

    A Ferrari kiszállással való fenyegetésére is reagált, az Autocar pedig megkérdezte tőle, mit reagálna arra, ha azt mondanák neki, hogy a Tesla nagyobb márka, mint a Ferrari…

    „Szerintem a Teslát egy nap el fogják felejteni. A Ferrarit sosem feledik el.” – mondta.

    „Mások is készítenek majd elektromos autót. Ők (Tesla) a vezetők ma, de hamarosan már nem lesznek különlegesek.”

    A Tesla elnökéről, Elon Muskról is van persze véleménye.

    „Szerintem ő fantasztikus. Hihetetlen munkát végzett. Ő egy igazán tökös fickó. Volt idő, mikor az emberek azt gondolták, a Tesla reggelre eltűnik. Ő megmentette. Kész arra, hogy megtegye, amit kell.”

    „Én nem az az ember vagyok, aki hisz a demokráciában. Én a diktatúrában hiszek. Ő (Musk) egy diktátor és ezért működnek a dolgok. Sok mindent elértek a diktátorok és nem demokráciával.”

  • Ecclestone kíváncsiságból elmenne egy Formula E versenyre

    Ecclestone kíváncsiságból elmenne egy Formula E versenyre

    A Forma-1 korábbi vezető embere, a most 89 éves Bernie Ecclestone az Autocarnak adott telefonos interjút. Beszélt arról, milyennek látja a Forma-1 jelenét és jövőjét, de beszélt az elektromos irányzatról is.

    „Nem.” – felelte arra a kérdésre, hogy járt-e már Formula E versenyen.

    Hozzátette azonban, hogy tervez ellátogatni egy E-Prix-re, kíváncsiságból.

    Sokan úgy látják, hogy a Formula E egyre nagyobb veszélyt jelent a Forma-1 számára, mivel a Forma-1-ből egyre inkább kitáncolnak a motorgyártók, míg az elektromos bajnokságban egyre többen vannak jelen.

    „Sajnálom a srácokat, akik most viszik az F1-et, mivel fontolóra kell venniük a Formula E hatását is.” – mondta Ecclestone. „Eltemettem volna. Minden vitát megoldott volna. Ez nem történt volna meg, ha ott lettem volna. De most mindenki csak elektromos autókról beszél, szóval elég vakmerő dolog most ezzel szembe menni.”

  • Ecclestone szerint túl sterilek a versenyek és a versenyzők is

    Ecclestone szerint túl sterilek a versenyek és a versenyzők is

    A Forma-1 korábbi vezető embere, a most 89 éves Bernie Ecclestone az Autocarnak adott telefonos interjút. Elmondta, hogy szerinte manapság mi nem stimmel a Forma-1-gyel, és mi a véleménye a mesterségesen visszafogott versenyzőkről, és miben látja a sport javulásának lehetőségét.

    „Vannak ezek az ötletek az előzések számának növeléséért, de ma a versenyek nem különösebben mások, mint korábban volt.” – mondta Ecclestone. „Mi kell, az a verseny. Ha egy csapat dominál, az frusztráló lesz.”

    Nem igazán ért egyet azzal sem, hogy a rövidebb futamok megoldást jelenthetnének a sport problémáira.

    „Nem hiszem, hogy ebbe az irányba kellene menni. Az F1 50 éve jött létre, miért változtassuk meg? Mármint, a világ olyan gyorsan változik, nehéz megmondani, hogy mit is akarnak igazán nézni az emberek, vagy miként akarnak szórakozni.”

    Arra a kérdésre, hogy itt lenne-e a sport vége, Ecclestone így felelt: „Nem.”

    „Biztosnak kell lennünk abban, hogy az F1 továbbra is egy szórakoztató csomag legyen. Én visszatérnék a normál szívómotorokhoz, amik egy kicsit zajosak és izgalmasan néznek ki.”

    Ez a meglátás azonban eléggé ellentétes azzal az iránnyal, amerre a modern világ tart.

    „Én nem látom azt, hogy a jelenlegi motorok, amik egyébként a legjobbak, amit a mérnökök valaha csináltak, nagyon érdekelnék a közönséget. Ami az embereket érdekli az az, hogy mennyi üzemanyagot használ egy motor, vagy mekkora a teljesítménye.”

    „A sport mindig is magában foglalta a mérnöki fejlődést, miközben izgalmas maradt. Ma a mérnöki szint kiváló, de ez szórakoztató is? Nem hiszem.”

    Ecclestone elmondta azt is, azzal sem ért egyet, hogy a versenyzők nyomában mindig ott lohol a csapat egyik sajtósa, felügyelve, hogy a versenyző mikor, mit és kinek mond. Véleménye szerint ez így „túl steril”.

    Csak úgy, mint a versenyek szabályai.

    „Megszoktuk, hogy legalább hat autó kiesik minden versenyen, műszaki hiba, vagy kockázatvállalás miatt. Manapság a versenyeket az dönti el, hogy milyen hosszúak a boxkiállások.”

    De akkor miben látja Ecclestone a megoldást?

    „Valakinek össze kellene tépnie a szabálykönyveket és tényleg újra írnia a szabályokat. Meg kell tartanunk az F1 alapjait, de el kell távolodni a szuper-csúcstechnológiától.”

    „Aztán abba kéne hagyni, hogy megmondjuk a versenyzőknek, hogy mit csináljanak. A határokat feszegető sportembereket akarok látni. Nem balesetezőket, de rendes kerék a kerék elleni versenyt. És ha az rosszul sül el? Emlékszünk arra, mikor Nelson (Piquet) kiszállt az autóból és megütötte Eliseo Salazart, miután összeütköztek egymással? Az emberek imádták. Emberi volt.”

  • Ecclestone: A Ferrari meglenne a Forma-1 nélkül, fordítva már nem

    Ecclestone: A Ferrari meglenne a Forma-1 nélkül, fordítva már nem

    A Forma-1 korábbi ura Bernie Ecclestone is reagált a Ferrari kilépéssel való fenyegetőzésére. A 89 éves üzletember elmondta, hogy az ő idejében sosem volt tudomása ilyen megnyilvánulásról, de hangsúlyozta, hogy ha a Ferrari komolyan ki akart volna szállni, akkor semmi nem állt volna az útjukba.

    A Forma-1 köztudottan a világ egyik legpolitikaibb sportja, éppen ezért a sport életét nagyban befolyásolja az istállók hatalma. Napjainkban a Ferrari nevezhető annak a csapatnak, amelyiknek a legnagyobb beleszólása van a Forma-1 életébe, és ha a dolgok nem a tetszésük szerint alakulnak, akkor elő szeretettel lebegtetik be a kiszállás tényét, tudván azt, hogy rengetegen miattuk követik a sorozatot.

    Bernie Ecclestone egyedi vezetési stílusa és elképzelései ellenére is elmondhatja, hogy sosem került nagy konfliktusba a Ferrarival a regnálása alatt.

    „Sosem volt tudomásom arról, hogy ki akarnának szállni. Olyan ember vagyok, aki csak annak szentel figyelmet, aminek csak saját magam szeretnék. Ha a Ferrari távozni akart volna, akkor így kellett volna tenniük. De sosem tették, így csak kellemes emlékeim vannak Ferrari úrról. Mindig elmondta nekem, hogy mi is a helyzet valójában, még akkor is, amikor azzal volt elfoglalva, hogy másoknak ellent mondjon.” – mesélte a brit üzletember.

    Az interjút készítő Autocar feltette azt a kérdést is Ecclestone, hogy az ő idejében melyik volt a nagyobb, a Ferrari vagy a Forma-1.

    „Szerintem a Forma-1 a Ferrari nélkül nem lenne annyira jó. Viszont a Ferrari márka olyan erős, hogy ha kiszállnának a sorozatból akkor is óriások maradnának. Még amikor nem is nyernek a Forma-1-ben, az utcán megkérdezve egy embert, arról, hogy ki nyerte meg a bajnokságot, azt mondaná, hogy a Ferrari.” – jegyezte meg.

  • Jacobi tisztázta az ősi pletykát: Senna el akart indulni Imolában 1994-ben!

    Jacobi tisztázta az ősi pletykát: Senna el akart indulni Imolában 1994-ben!

    Ayrton Senna egykori menedzsere helyretette a korábbi legendáriumot, mely szerint Senna nem akart versenyezni Imolában. Frank Williams ráadásul tényleg felajánlotta neki ezt a lehetőséget is.

    Senna halála után számtalan mítosz kering még mindig az 1994-es imolai fekete versenyhétvégével kapcsolatban. Tartja magát azon állítás is, mely szerint Senna komolyan gondolkodott rajta, hogy a versenyen egyáltalán nem vesz részt, miután pénteken honfitársa, Rubens Barrichello súlyos balesetet szenvedett, Roland Ratzenberger a szombati időmérőn pedig az életét vesztette.

    A háromszoros világbajnok brazil menedzsere, Julian Jacobi a „Beyond the Grid” podcastjában azonban azt állítja, hogy védence akkoriban annyira azért nem gondolta túl ezen kockázatokat:

    „Mindenki ezt állítja, hogy így volt. Természetesen dühös volt Rubens pénteki balesete miatt, majd Ratzenberger halálos szombati ütközését követően. Nem gondolom azonban azt, hogy egyszer is kételkedett volna a vasárnapi indulásában. Az emberek azt mondják, hogy pedig ez így volt. Valójában azonban nem.”

    Jacobi egyes jól értesültek kijelentéseivel ellentétben ott volt szombat este, amikor Senna beszélt Frank Williams, csapatvezetővel:

    „Frank azt mondta neki, hogy nem kell vezetnie, ha nem akar. Azonban mégis megtette.”

    Az imolai versenyhétvégére a pilótamenedzser nagyon is jól emlékszik még:

    „Nehéz szavakba önteni. Ez valami olyasmi volt, amivel soha nem számolunk, persze tudatában voltunk annak, hogy mennyire is veszélyes az autósport.”

    Azzal ő is tisztában volt, hogy a Forma-1 akkoriban sokkal biztonságosabbnak tűnt, mint akár csak egy évtizeddel is korábban. A 80-as években nem volt haláleset a királykategóriában, egészen Imoláig. Jakobi nagyszerű munkának is gondolja Max Mosley és Bernie Ecclestone és csapata erőfeszítéseit ezen a téren:

    „Ez sokként hatott a Forma-1-re. Először megtörténtek Ratzenberger és Senna esetei, majd jött Karl Wendlinger balesete Monacoban. Ez mind ébresztőként hatott.”

    Az akkori Forma-1-es vezetés ezért gondoskodott arról, hogy a száguldó cirkusz az elkövetkezendő években egyértelműen biztonságosabb lett. Jakobinak személyesen ugyanakkor nem Senna volt az utolsó nagy vesztesége. 2011-ben elvesztette Dan Wheldont egy IndyCar versenyen, 2005-ben pedig a volt ralivilágbajnok Richard Burns volt az, aki elhunyt rákban. Mindkettőtöknek Jacobi volt a menedzsere, de Senna elvesztése fáj még mindig talán a leginkább neki:

    „Van kockázata ennek a sportágnak, így megtörténhetnek ilyen esetek. Sajnos, engem ez már három alkalommal érintett. Senna esete volt az egyetlen, és remélem utolsó is, amelyik egy állami temetéssel végződött. Nagyon mélyen érintett. Addig nem is voltam tisztában vele, hogy gyakorlatilag Brazíliában ő egy nemzeti hős, talán még nagyobb is, mint a futball legenda Pelé. Pelé akkor már rég visszavonult, Senna azonban aktív volt. Brazíliát képviselte világszinten. Ezt fel sem fogtam egészen addig, amíg ott nem voltam, és mindezt átéltem.”

    Senna volt csapattársa és barátja, Gerhard Berger a „kicker”-nek azt is elmondta, hogy Senna a karrierje után Brazília államelnöke is lehetett volna. A fekete imolai hétvége azonban ezt megakadályozta.