Címke: Bernie Ecclestone

  • Ecclestone nagy tisztelője a fekete versenyző, Willy T. Ribbs!

    Ecclestone nagy tisztelője a fekete versenyző, Willy T. Ribbs!

    Az állítólagos rasszista kijelentései miatt Bernie Ecclestone váratlan támogatást kapott: egy veterán visszavonult amerikai pilóta, Willy T. Ribbs állt az oldalára. Napokkal ezelőtti állításáért a Forma-1 volt ura kapott kritikát rendesen, amikor azt állította, hogy „sok esetben a feketék rasszistábbak, mint a fehér emberek„. Willy azonban elárulta, hogy Ecclestone volt az, aki adott esélyt neki egyáltalán arra, hogy a Forma-1 közelébe kerülhessen. A korábbi NASCAR és IndyCar pilóta Ribbs az 1986-os Brabham tesztjéről beszélt a CNN-nek, amely csapat tulajdonosa akkoriban Bernie volt:

    „Engem akart az autójába, és azt akarta, hogy versenyezhessek a Forma-1-ben. Akkoriban azonban olasz támogatói voltak, akik hazai versenyzőjüket akarták látni a volánnál. Nagyon tisztelem őt, soha nem volt vele semmi gondom. A célom az volt, hogy a királykategóriába kerülhessek. Bernie Ecclestone pedig ezt lehetővé tette, és megmutatta, hogy ő az első, aki az első színes bőrűt, az első fekete embert Forma-1-es autóba ültette. Csakis tisztelettel beszélhetek róla. Nem tudom, hogy nélküle lenne-e még egyáltalán ma Forma-1?”

    Estorilban tesztelhetett tehát William Theodore Ribbs Jr., de végül versenyen nem indulhatott. 1987-ben a Brabham kizárólag három olasz pilótával, Andrea de Cesaris, Stefano Modena és Riccardo Patresével indult a versenyeken.

    https://www.instagram.com/p/B9P-F5TBcyk/?utm_source=ig_web_copy_link

  • Tung: Hamilton a közösségi médiája miatt is lett szupersztár

    Tung: Hamilton a közösségi médiája miatt is lett szupersztár

    Ho-Pin Tung szerint Lewis Hamilton úttörő szerepet töltött be a közösségi média kezelésében, amely egyre nagyobb hatással van a társadalmunkra. A Forma-1 ugyan lemaradt ebben, de nagy ütemben zárkóznak fel az utóbbi években. Tung a Formule1.nl oldalon vezetett rovatában emelte ki, hogy mennyit változott a sportág az elmúlt 10 évben. Amikor még Bernie Ecclestone irányítása alatt állt a Forma-1, akkor nagyon a televíziós szerződésektől függött egy nagydíj megjelenítése, amit különféle módon reagáltak. A csapatok és a versenyzők burkoltan fogalmaztak.

    Tung szerint Hamilton volt az első, aki felismerte a közösségi média platformok hozzáadott értékeit:

    „Lewis Hamilton a szupersztár státuszát nem csak a hat világbajnoki címének köszönheti, hanem a közösségi médiás jelenlétének is. Elsők között volt aktív, hiszen felismerte ezen formának az erejét.”

    Időközben elképzelhetetlenné vált az, hogy a Forma-1 meglegyen közösségi médiás megjelenés nélkül. Maga a szervezet, de a legtöbb csapat és versenyző is próbál amennyire csak lehet láthatóvá válni az interneten, ami a támogatók felé is hasznos, hiszen nem függenek annyira a hó versenyeredményektől. Tung leszögezte, hogy változott az elmúlt években a legtöbb versenyző kommunikációja is a közösségi médiában. Először könnyed üzeneteket és filmecskék voltak jellemzően, ahol bemutatták olykor a fényűző életmódjukat is, most társadalmi kérdésekkel foglalkoznak. Hamilton ebben is természetesen élen jár, így ezzel zár Tung:

    „Ami feltűnt, hogy az utóbbi időben Hamilton kevesebbet posztol a magánéletéről. Sokkal inkább társadalmi kérdések foglalkoztatják. A közösségi médiáját egyre inkább egy társadalmi platformként használja, sem mint bemutassa a privát dolgait.”

  • Bernie Ecclestone-t nem érdekli, hogy ki milyen bőrszínű

    Bernie Ecclestone-t nem érdekli, hogy ki milyen bőrszínű

    Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi vezetője még jobban megbolygatta a közvéleményt a rasszizmus témájában, azt találta ugyanis mondani, hogy a feketék rasszistábbak, mint a fehérek. Kijelentésétől a Forma-1 azonnal elhatárolódott, majd persze Lewis Hamilton sem hagyta szó nélkül a dolgot.

    Ecclestone mindezek hatására újra reagált, némileg megmagyarázta kijelentését. Elmondása szerint őt egyáltalán nem zavarja, hogy ki milyen nemzetiségű, vagy bőrszínű.

    Az F1 Ecclestone-tól elvette a nyugalmazott elnök titulust is, kijelentése miatt.

    „Eltiltanának a versenyekről?” – mondta Ecclestone a The Mailnek. „Azt nem tanácsolnám nekik.”

    „Talán Oroszországban próbálnák meg” – utalt Ecclestone arra, hogy meglehetősen jóban van az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal. „Szerintem akkor is hozzájutnék a belépőhöz.”

    „Mikor Chase (Carey) azt mondta nekem, hogy lépjek le, jól felnagyította, hogy milyen fontos is volt az a titulus, amit ő nekem adott. Azt mondta, hogy ezért az emberek Amerikában megölnének engem.”

    „Engem ez nem érdekel” – folytatta Ecclestone. „Engem érdekelnek a titulusok. Ennél komolyabbat is utasítottam már vissza Nagy-Britanniában. Doktor lettem egy angol egyetemen (Imperial College London), 20 évvel ezelőtt. De nem hívatom magam Dr Ecclestone-nak.”

    Chase Carey is kritikát kapott

    „Boldog vagyok, hogy azt mondhatom, hogy már nincs szerepem a Forma-1-ben, így nem azonosítanak azokkal a dolgokkal, amiket ők csinálnak. Hirtelen rárepültek a rasszizmus témára az Amerikában történtek miatt. Most Chase összeszedett 1 millió dollárt, ami arra elég, hogy az ember szerezzen egy mérnököt gokartozáshoz. Talán arra kéne koncentrálnia, amit a társtulajdonosok akarnak. A Covid is jól jött neki. Hibáztathatja mindenért, amit nem sikerült elérnie.”

    Ecclestone nincs a feketék ellen

    „Én nem vagyok a fekete emberek ellen. Épp ellenkezőleg” – mondja. „Mindig is szimpatizáltam velük. Valójában Lewis apja üzletelni akart velem. Készített pár klassz evezőgépet. Soha nem vettem volna ezt fontolóra, ha a feketék ellen lennék. Ha jó lett volna a projekt, beszálltam volna.”

    „Az évek során megismertem sok fehér embert, akiket nem kedvelek, de olyan feketét sosem, akit ne kedvelnék.”

    „Többször kiraboltak, egyszer három fekete fickó volt. Kórházban kötöttem ki, de még ez után sem voltam soha senki ellen, aki fekete volt. Lewisra sem úgy tekintek, mint feketére, vagy ilyesmi. Ő csak Lewis számomra” – tette hozzá Ecclestone.

    „Ha egy fekete, vagy egy fehér személyt elutasítanak egy munkára, meg kell tudni, miért. A bőrszíne miatt-e, vagy azért mert nem volt alkalmas a munkára? Én erről beszélek.”

    „És aztán az emberek továbbmennek ezekre a felvonulásokra, amiket olyan kvázi Marxisták szerveznek, akik el akarják nyomni a rendőrséget, ami katasztrófa lenne az ország számára. Ha megkérdeznék őket, hogy pontosan miért is tüntetnek, kiderülne, hogy aa többségük nem is tudja.”

    „Nem az én hibám, hogy fehér vagyok, vagy hogy egy kicsit alacsonyabb vagyok, mint a másik ember. Az iskolában vakarcsnak hívtak. Felismertem, hogy ezzel kezdenem kell valamit. A fekete embereknek vigyázniuk kellene magukra.”

    Nem Hamilton az első fekete, aki F1-es autót vezetett

    „Ron Dennis (a McLaren korábbi főnöke) nem állt Lewis útjába, mikor kisfiú volt. Figyelt rá. Willy T (Ribbs) volt az első fekete ember, aki F1-es autót vezetett, nálam (a Brabham csapattal, ahol akkor Ecclestone volt a tulajdonos), a hetvenes években.”

    „Amikor elvesztettem a jogosítványomat, fekete sofőröm volt. Nem azért, mert fekete volt, azért, mert nem érdekelt, hogy fekete-e, vagy fehér. Most hirtelen divatos lett a diverzitásról beszélni.”

  • Hamilton már érti, hogy Ecclestone idején miért nem ült el a rasszizmus

    Hamilton már érti, hogy Ecclestone idején miért nem ült el a rasszizmus

    Lewis Hamilton reagált Bernie Ecclestone tegnap napvilágot látott velős megjegyzésére, mi szerint a feketék még rasszistábbak, mint a fehérek.

    Ecclestone véleménye kapcsán a Forma-1 azonnal közleményt adott ki, mi szerint teljesen elhatárolódnak a sport korábbi vezetőjének megnyilvánulásától. Hiszen épp a rasszizmus ellen (többek között) fogott össze a sport a #WeRaceAsOne kampány keretében.

    Mint arra számítani lehetett erre reflektált Lewis Hamilton is, a Forma-1 egyetlen színes bőrű versenyzője, aki a BLM (Black lives matter, azaz számítanak a fekete életek) mozgalmak védelmére kelt, és folyamatosan kampányol amellett, hogy az emberek tegyék félre előítéleteiket.

    Hamiltont lesújtották Ecclestone szavai, erről Instagram sztoriban írt.

    „Nagyon szomorú és kiábrándító ezeket a megjegyzéseket olvasni” – írta Hamilton. „Most már világos számomra, hogy miért nem mondtak, vagy tettek semmit eddig azért, hogy a sport sokszínűbb lehessen, vagy a faji sértések ellen, amit én is kaptam karrierem során.”

    „Ha valaki, aki évtizedeken keresztül vezeti a sportot, ennyire nincs tisztában az olyan mélyen gyökerező problémákkal, mint a feketék problémája, amivel nekünk feketéknek minden nap meg kell küzdenünk, akkor hogyan is várhatnánk, hogy az emberek, akik neki dolgoznak, megértsék. Ez a csúcson kezdődik.”

    „Most eljött a változás ideje. Nem állok le azon törekvéssel, hogy a sport jövője befogadóbb legyen, egyenlő feltételekkel mindenki számára. Hogy olyan világot alkossunk, mely egyenlő feltételeket nyújt a kisebbségeknek is. Továbbra is hallatni fogom a hangom, hogy képviseljem azokat, akiket senki nem képvisel és felszólaljak azokért, akik alulreprezentáltak, hogy lehetőségük legyen esélyt kapni a sportunkban.”

  • Az F1 elhatárolódik Ecclestone legutóbbi megjegyzésétől

    Az F1 elhatárolódik Ecclestone legutóbbi megjegyzésétől

    Az F1 hivatalos közleményben tudatta, hogy nem ért egyet Bernie Ecclestone azon kijelentésével, miszerint a „feketék rasszistábbak a fehéreknél.”

    A Forma-1 egykori tulajdonosa nemrég a CNN-nek adott interjút, melyben többek között Lewis Hamiltonról, kialakult helyzet okán mutatott szerepvállalásáról és a szobordöntögetésről értekezett. Ugyan a brit üzletember elismeri honfitársát, ám egy olyan kijelentést tett, amivel többeket megsértett.

    A sportág ezért úgy döntött, hogy kiad egy közleményt, melyben tudatja, nem értenek egyet Ecclestonnal és azzal amit az amerikai csatornának nyilatkozott.

    ,,Egy olyan időben, mikor összefogásra van szükség a rasszizmus és az egyenlőtlenség leküzdésére, nem értünk egyet Bernie Ecclestone megjegyzéseivel, amiknek sem a Forma-1-ben, sem a társadalomban nincs helye. Mr. Ecclestone 2017 nem tölt be jelentős szerepet az F1-ben, a tiszteletbeli Emeritus elnökségi címe pedig 2020 januárjában lejárt.”

  • Ecclestone: A feketék rasszistábbak, mint a fehérek

    Ecclestone: A feketék rasszistábbak, mint a fehérek

    Bernie Ecclestone is elmondta a véleményét most a rasszizmusról, jó kérdés, hogy mit fog reagálni erre Lewis Hamilton, miután Helmut Markóba is belekötött olyanért, amit nem is mondott. Mr. E. a CNN Sporton nyilatkozott, Amanda Davies faggatta, a legújabb interjújában:

    „Lewis különleges. Mondjuk úgy, hogy nagyon tehetséges versenyzőként, de most kiderülhet az is, hogy mennyire az szóvivőként. Jól teszi, hogy kiáll ilyenformán is a fekete közösségekért. A Forma-1-nek azonban nem hinném, hogy ez különösebben számítana. Arra készteti (Lewis) az embereket, hogy gondolkozzanak, mi a fontos számukra. Ez mindenkinek ugyanannyira fontos, és el kell engedni azokat akik ezt nem így látják, hiszen nem gondolkozhatunk mindannyian ugyanúgy. Sok esetben a feketék sokkal rasszistábbak, mint a fehér emberek. A szobordöntögetés meg teljesen hülyeség. Ott kellett volna hagyni őket, ahol vannak. Vegyék ki a gyerekeket az iskolából, mutassák meg, hogy miért vannak ott, mit tettek az emberek (a szobrokkal), és hogy mennyire is rossz az, amit tettek.”

    Ecclestone már 2008-ban is kritikák kereszttüzébe került, amikor nem állt ki Lewis mellett, amiért rajongók feketére sminkelve idegesítették őt, és a családját. Feltehetően ennek az interjúnak lesz még következménye, mindenesetre Bernie így zárt:

    „Az apja szerint minden oké vele, meg is lep, hogy ennyire megérintette ez a dolog. Nem gondoltam volna, hogy komolyan veszi ezeket az embereket, és törődik majd velük. Azt sem értem, hogy miért tesznek ilyesmit az emberek. Ez tényleg az ő dolga lenne, vagy mit gondoltak?”

  • Schumacher: A gyári támogatású csapatok is kiszállhatnak

    Schumacher: A gyári támogatású csapatok is kiszállhatnak

    Ralf Schumacher aggódik a németek jövőbeni jelenlétéért a Forma-1-ben. Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi ura is úgy véli, hogy van összefüggés Sebastian Vettel hanyatló karrierje és a 2020 után Németországban megszűnő szabadon sugárzott televíziós adás megszűnése között. A négyszeres világbajnok az utolsó német pilóta a rajtrácson, és Schumacher se látja úgy, hogy tömegével érkeznének hazájából az új tehetségek. A korábbi F1-es versenyző a DPA hírügynökségnek nyilatkozott:

    „egyáltalán nem látok fejlődést a fiataloknál. Németországban egy ideje ezt már elhanyagolták. Látom annak is a kockázatát, hogy akár egy-két gyártó is búcsút inthet a szériának, amilyen időket most élünk.”

    Michael Schumacher 44 éves öccse azt is látja, hogy egyes országokban nő, másutt pedig csökken a száguldó cirkusz iránti érdeklődés:

    „Nem ez lenne az első sportág, amely nehézségekkel küzd egy ideig, de ezen az úton kell most végigmenni.”

    A Williams és a Toyota korábbi versenyzője azt is elárulta, hogy 2010-ben azért volt hét német versenyző is a rajtrácson, mert a hazai cégek beálltak mögéjük:

    „Azon vállalatokkal könnyű volt, de most össze kell szednie magát a Forma-1-nek, mert kemény időszak következik. Az igazgatótanácsoknak arról kell dönteniük, hogy kirúgják-e az embereiket, vagy folytassák a Forma-1-es projektjeiket, ez pedig nem egyszerű döntés.”

  • Ecclestone: A Vettel-Hamilton páros jót tenne az F1-nek

    Ecclestone: A Vettel-Hamilton páros jót tenne az F1-nek

    Bernie Ecclestone hisz abban az ’álomcsapatban’, amit a Mercedes hozhat létre azzal, hogy Sebastian Vettelt és Lewis Hamiltont csapattársakká teszik.

    A németek négyszeres világbajnoka, aki az idény végén elhagyja a Ferrarit, óriási kavarodást okozott a pilótapiacon. Helyére Carlos Sainz érkezik, akinek ülését a Renaulttól távozó Daniel Ricciardo fogja átvenni a McLarennél.

    Azt ugyan még nem tudni, hogy hova fog igazolni Vettel, azonban korábban már szóba hozták őt a Mercedesszel, és a csapatfőnök Toto Wolff is megerősítette, a német pilóta jó választás lehetne.

    „Szeretném a Mercedesben látni őt.” – mondta Ecclestone az RTL-nek.

    „Szeretném látni őt Lewis Hamilton ellen versenyezni, úgy gondolom, hogy jót tenne a Forma-1-nek, jót tenne a sportnak, és jót tenne a nézőknek.”

    Hozzátette: „Azt hiszem, probléma nélkül kijönnének egymással. Ez nem az egók harca, mindkettőjük egy óriási tehetség. Szóval ez egy meglehetősen szuper csapat lenne.”

    „Nem látok problémát azt illetően, hogy Hamiltont rosszul érintené és tudom, hogy Sebastian élne-halna a lehetőségért, hogy megküzdhessen vele.

    Ecclestone előált egy teóriával azt illetően, hogy Vettelnek miért nem sikerült megismételnie a gyerekkori hősének, Michael Schumachernek a sikerességét a Ferrarinál.

    „Michael szituációja egy picit más volt, mivel egyszer megkérdeztem tőle: ’Ki vezeti a csapatot?’ ’Én’ – felelte. Lehetséges, hogy ez volt az amiért olyan sikeres volt.”

    „A baj az olaszokkal szimplán annyi, hogy vezető alkatokból nincs olyan sok nekik… véleményem szerint nincsen vezérük.” – mondta.

  • Ecclestone reméli, igazságos bánásmódban részesül Vettel a Ferrarinál

    Ecclestone reméli, igazságos bánásmódban részesül Vettel a Ferrarinál

    Sebastian Vettel és a Ferrari már a szezon kezdete előtt tisztában vannak vele, hogy év végén befejezik a közös munkát. Egy ilyen speciális helyzet pedig teret adhat akár a csapatsorrendnek is. Bernie Ecclestone azonban abban bízik, ez nem fog megtörténni.

    „Sebastiannak most már csak egy célja van: gyorsabb lenni Charles-nál” – mondta Ecclestone a német helyzetéről. „Ez az időmérőre és a futamra is igaz. Ekkor az olaszok nem tudnak csapatsorrendhez folyamodni, habár remélem, őszinték lesznek Sebastiannal. Ő nagyon erős mentálisan, és pontosan tudja, mi történik egy csapaton belül.”

    Ha Vettel év végén távozik a Forma-1-ből, nem lenne német pilóta a királykategóriában, és Ecclestone valóban erre utaló jeleket lát: „Az, hogy a német RTL már nem fog közvetíteni Forma-1-et, Vettel távozásának köszönhető. Kíváncsi vagyok, mi lesz ezután Svájcban és Ausztriában.”

  • Ecclestone megpróbálta visszacsábítani Montoyát a Forma-1-be

    Ecclestone megpróbálta visszacsábítani Montoyát a Forma-1-be

    Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi ura egyszer megpróbálta rávenni Juan Pablo Montoyát, hogy térjen vissza a sportágába. A McLaren kegyeiből kiesett kolumbiai hat évnyi F1 után a 2006-os szezon közepén aláírt egy hosszútávú NASCAR szerződést. A ma 44 éves versenyző elárulta a kolumbiai sportcsatornának az Antena 2-nek, hogy nem bánta meg az akkori döntését:

    „Amikor leléptem, az ügy máris le volt zárva, hiszen a Forma-1-ben már semmi jóra nem számíthattam, és öt évre szerződtem Chip Ganassival. Ezután felhívott Bernie Ecclestone, de mondtam neki, hogy nincs kedvem visszatérni Európába. Annyit mondott, hogy: „ohh, oké, köszi.”

    Montoya úgy véli, hogy a királykategóriában versenyezhetett volna akár a Ferrarinál is, de a karrierje pont Michael Schumacher sikeres éveivel esett egybe:

    „Amennyiben Michael nem lett volna ott, elgondolkoztam volna a Ferrarin, hiszen egy remek csapat a mai napig. Akkoriban azonban Schumacher volt az első számú versenyzőjük, nekem meg nem vonzó a vízhordó szerep.”

    Azt is elismerte Montoya, hogy nem votl egyszerű az élete Kimi Räikkönen csapattársaként:

    „Nem voltak komolyabb gondok, de Kimivel nehéz kapcsolatba kerülne, mert egyszerűen nem érdekli. Megvoltak az értekezletek meg ilyesmi, de nem nagyon érdekelte mindez.”

    Montoya végül megerősítette, hogy most már azért visszatérne Európába a fia Sebastian versenyzői karriere miatt:

    „Az van, hogy megkezdődtek a tesztek, és megpróbáltunk volna oda utazni, de azt mondták a reptéren, hogy most sportolónak lenni nem olyan munkakör, ami nélkülözhetetlen lenne.”