Címke: Bernie Ecclestone

  • Bernie Ecclestone beállt volna a Rich Energy mögé?

    Bernie Ecclestone beállt volna a Rich Energy mögé?

    A Rich Energy a Haas csapat főszponzora volt, de miután a magát luxus energiaitalgyártónak tartó márka egyre inkább csak a botrányaival került előtérbe, elváltak útjaik. A Rich Energy vezérigazgatója, William Storey azonban nyughatatlanul keresi a visszautat a Forma-1-be. Legalábbis ezt állítja.

    A legfrissebb közlésük szerint nagy bejelentésre készülnek.

    Pár napja pedig arról posztoltak kedvenc felületükön, a Twitteren, hogy a Forma-1 egykori vezetője, Bernie Ecclestone is támogatja őket…

    Egy képet osztottak meg, melyen Storey pózol Ecclestone-nal, és a következő szöveget mellékelték hozzá:

    „Hatalmas köszönet az F1 királyának, hogy ilyen nagyszerű támogatója a mi alapítónknak, William Storey-nak és támogat minket. Forma-1-be való visszatérésünkben nem kis szerepe van az üzleti zseni Bernie Ecclestone-nak.”

  • Ecclestone: Nem én mondtam nekik, hogy ne térdeljenek

    Ecclestone: Nem én mondtam nekik, hogy ne térdeljenek

    A 2020-as szezont a koronavíruson kívül a BLM nevű rasszizmus elleni mozgalom és a diverzitás középpontba helyezése bolygatta fel.

    Ezt első sorban az Amerikában eluralkodott rasszizmus váltotta ki, mely az egész világon témává lett. A Forma-1-be Lewis Hamilton hozta be a mozgalmat igen látványosan, amiért sok kritikát is kapott. Ő maga, a Mercedes és a Forma-1 is.

    Tovább fokozta a téma körüli zűrzavart F1-es berkekben Bernie Ecclestone is, aki azt nyilatkozta korábban, hogy „a fekete emberek rasszistábbak, mint a fehér emberek”. Ebből persze kisebb botrány lett, az F1 elhatárolódott, Hamilton pedig a sajtón keresztül szócsatázott az F1 egykori vezetőjével.

    Erről is mesélt Ecclestone legutóbb, a GQ magazinnak.

    „Olykor úgy fogalmazom meg a dolgokat, hogy nem úgy értelmezik azt, ahogy én akartam” – mondta. „Kicsit bajba sodortam ezzel magam, de őszintén mondom, hogy számomra a személy az személy. Aszerint bánok az emberekkel, hogy milyennek látom őket. Nem számít, hogy milyen a (bőr)színük, hogy nők-e vagy férfiak, hogy mi a vallásuk, vagy a nemzetiségük, hogy gazdagok-e, vagy szegények, milyen politikai oldalon állnak…”

    „Nézz rám: Az átlag magasság alatt vagyok, de nem érzem rosszul magam emiatt. Ugyanolyan vagyok, mint az, aki magasabb. Valójában egy repülőgép ülése még kényelmesebb is számomra, mint annak, aki magasabb. Mindennek van pozitív oldala. Semmi sem teljesen rossz.”

    Véleményezte a Take a knee akciót is,

    mely szintén megjelent a Forma-1-ben is tavaly.

    „Néhány évvel ezelőtt volt egy amerikai futball játékos (Colin Kaepernick), aki mindig letérdelt a meccsek előtt. Nos, ez sok haragot eredményezett.” – mondta Ecclestone. „Egy, vagy két versenyző a Forma-1-ben nyíltan beszélt erről, és végül nem tették. Nem térdeltek le. Azt mondták, azt kértéj tőlük, hogy ne tegyék. Nem mondták, hogy ki kérte őket erre, de nem én voltam. Én már nem voltam a Forma-1-ben. Nem tudom, hogy mi a helyzet idén. Azok a szörnyű dolgok, amelyek Amerikában történtek, már hosszú évtizedek óta történnek. Persze, jó dolog, hogy az emberekben tudatosították ezeket a történéseket. Remélem, ez változást hoz.”

    Negyedik podcast epizódunkban épp kibeszéltük, hogy túlzás-e már, vagy sem, az F1-ben a rasszizmus ellene kampány…

     

  • Bernie Ecclestone elmondta, mi volt F1-es sikerének titka

    Bernie Ecclestone elmondta, mi volt F1-es sikerének titka

    Bernie Ecclestone eleinte csapattulajdonos volt a Forma-1-ben, üzleti érzékének köszönhetően azonban hamar más szerepet talált magának. Felismerte a sportban rejlő kereskedelmi értékeket és hamarosan kézbe is vette az irányítást, és ő lett a Forma-1 vezérigazgatója.

    (Akit érdekel részletesen, hogy miként jutott Ecclestone ilyen pozícióba, annak ajánljuk Tom Bower Bernie Ecclestone titkos élete c. könyvét. Kimondottan izgalmas olvasmány az F1 rajongók számára!)

    Több, mint 40 évet töltött a sportban, míg nem 2017 januárjábnan átadta a stafétát az új tulajdonos, a Liberty Media emberének, Chase Cares-nek – akinek helyére egyébként idén már Stefano Domenicali került.

    A 90 éves Ecclestone, akinek nem régiben született meg első fia, a GQ Magazinnak mesélt arról, hogy hiányzik-e neki az F1, hogy mi lehetett a sikere titka.

    „A titkom a kézfogásom” – idézi Ecclestone-t a GQ Magazin brit kiadása. „Az emberek bíznak bennem, hogy úgy cselekszem, hogy az minden érintettnek a legjobb legyen. Az emberek szeretnek sokat beszélni. Mindig jobb tenni valamit, mint beszélni róla. Ha azt mondod, hogy tenni fogsz valamit, akkor csináld! Utálom, mikor az emberek azt mondják, hogy meg fognak tenni valamit, de nem teszik. Nem foglalkozom velük többet.”

    Míg az F1 vezérigazgatója volt, számos emberrel került kapcsolatba, a sportban és azon kívül is.

    Több prominens személlyel jó barátságot is kötött

    Volt, akit meg is nevezett az interjúban.

    „Mr. (Enzo) Ferrrari. Ő nagyon különleges volt és volt és megtanított arra, hogy a sport az asztalon, míg az üzlet az alatt zajlik. A Forma-1 a Ferrari és a Ferrari a Forma-1. Ez ilyen egyszerű. Colin (Chapman) volt a másik. Ő egy zseni volt. És nagyon gyors versenyző is.”

    Idén már az 5 szezon kezdődik majd úgy, hogy nem Ecclestone áll a sport élén. Elmondta, mi az, ami hiányzik neki.

    „Hiányzik pár megállapodás, különösen néhány pálya promóterével – néhány talán el is merült volna, ha nem vontuk volna be magunkat és nem segítettünk volna egy kicsit – és a megállapodások pár nagy szponzorral, akik (szerződése) évtizedek óta megújul. Nézem a versenyeket. És még mindig kapok furcsa hívásokat tanácsért.”

  • Ecclestone nem tolerálná Hamilton követeléseit, hiszen mindenki pótolható

    Ecclestone nem tolerálná Hamilton követeléseit, hiszen mindenki pótolható

    Sir Lewis Hamilton jelenleg munkanélküli, noha a Mercedes biztos benne, hogy marad velük versenyezni 2021-ben is. Továbbra is mindenki arra vár, hogy bejelentsék a szerződés hosszabbítást az idei évre, és már sokan lehozták, hogy a héten sikerült megegyezniük egy évenkénti 35 millió fontos fizetésben. Az elmúlt hetekben azonban mindenki azon spekulált, hogy a friss lovag és az Ezüstnyilak miért nem haladnak a kontraktus aláírásával.

    Számos publikáció olyan forrásokat idézett, akik szerint a hétszeres világbajnok fizetési igénye miatt álltak az egyeztetések, míg mások azt állították, hogy a brit pilóta és a csapat az új szerződés időtartamában nem tudott megegyezni. A témában a legfrissebb, hogy Hamilton egy ún. „Verstappen-záradékot” akar tudni a szerződésben, ami lehetővé tenné azt, hogy nagyobb befolyása lehessen arra, hogy a Mercedes kit ültethet be a csapattársaként.

    A legutolsó hírekre reagált már a Forma-1 korábbi ura is, Bernie Ecclestone, aki elmondta, hogy nem tolerálna ilyen igényeket egy pilótájától, függetlenül annak a tehetségétől és serlegeinek a mennyiségétől. Így nyilatkozott a héten az F1-Insider.com-nak:

    „Mekkora lehet egyes pilóták ráhatása egy csapaton belül? Én már világossá tettem volna Lewis számára is. Elfogadod azt, amit most kínálunk, vagy leléphetsz. Mindenki helyettesíthető. Egyvalaki döntheti el azt, hogy ki vezetne nálam: az pedig én vagyok!”

    Miközben mindenki arra vár, hogy hivatalossá váljon az elképesztően sikeres Hamilton-Mercedes kapcsolat, és folytatják a sikereiket 2021-ben is, valójában az Ezüstnyilak oldaláról a Formula1News.co.uk-nak azt mondta egy forrásuk, hogy vegyék úgy, mintha már be is jelentették volna:

    „Minden olyan híresztelés, mely szerint Lewis nem lesz idén velünk, az egyszerűen fake news. Ez ilyen egyszerű. Nincs semmilyen más ok, hogy ne ő és Valtteri vezesse a 2021-es autóinkat. Tehát vegyétek akár megerősítettnek ezt. Soha nem volt kétséges Lewis jövője nálunk, csak idő kell neki. Biztos vagyok benne, hogy mindez tisztázva lesz már valamikor februárban, és bejelentésre is kerül.”

  • Ecclestone: A Ferrari maga a Forma-1

    Ecclestone: A Ferrari maga a Forma-1

    A Forma-1 korábbi vezetője Bernie Ecclestone szerint a Ferrari akkora névnek számít a sorozatban, hogy már azonosnak lehet tekinteni magával a bajnoksággal.

    Ecclestone gyakorlatilag egész életét a Forma-1-nek szentelte, 1958-ban két futamra is megpróbálta kvalifikálni magát, sikertelenül, majd a 70-es 80-as években sikerre vezette a Brabham csapatot, majd ezt követően 2017-ig számított ő a Forma-1 első emberének.

    Az évek során így belülről tudta követni a száguldó cirkusz életét, változásait, ő magát pedig sokan ellentmondásos karakternek tartották, de most úgy érzi, sokszor félre értették őt.

    „Néha úgy fogalmaztam meg dolgokat, hogy sokan nem úgy értették, mint amire gondoltam. Emiatt néha bajba sodortam magamat. Számomra minden ember egyforma.” – kezdte a GQ Magazin-nak.

    „Olyan embereket karolok fel, amilyennek látom őket. Nem számít, hogy milyen bőrszínűek, neműek, vallásúak, nemzetiségűek, illetve, hogy gazdagok vagy szegények-e. Nézzenek rám, az átlagnál alacsonyabb vagyok, de nem érzem rosszul magam emiatt, ugyanolyan ember vagyok, mint egy magasabb személy. Mondjuk az tény, hogy egy repülő ülésén kényelmesebben érzem magam, mint egy magasabb valaki. Mindennek van előnye és hátránya.”

    A brit üzletember nagyon kevés emberrel alakít ki szoros kapcsolatot, de az egyik ilyen a Ferrari legendás alapítója, Enzo Ferrari volt, sokat tanult az olasztól.

    „Ferrari Úr egy nagyon különleges ember volt, rengeteget segített nekem, ő rá néztem fel a leginkább. Azt tanította nekem, hogy a sport van a csúcson, és az üzlet csak ez alatt. A Forma-1 a Ferrari és a Ferrari a Forma-1. Ez ilyen egyszerű. Colin Chapman volt egy másik ilyen személyiség. Ő is egy géniusz volt, és nagyon gyors pilóta is egyben.” – elmélkedett Ecclestone.

  • Ecclestone vette meg Briatore lefoglalt luxushajóját, a Force Blue-t

    Ecclestone vette meg Briatore lefoglalt luxushajóját, a Force Blue-t

    Bernie Ecclestone, korábbi F1 főnök lett az új tulajdonosa a barátja hajójának, amelyet bírósági aukció keretén belül értékesítettek. Bernie tehát megvásárolta a 63 méter hosszú Force Blue jachtot, amely korábban az üzleti partner és barát Flavio Briatore tulajdona volt. Számos olasz lap írt erről, köztük az Il Fatto Quotidiano is.

    A hajót a Benetton és Renault korábbi menedzserétől 2010-ben foglalták le, egy 3.6 millió eurós adóelkerüléssel kapcsolatos vizsgálat részeként. Briatore 18 hónapnyi felfüggesztett büntetést kapott, végül a Legfelsőbb Bíróságon.

    Ecclestone 7 millió 460 ezer euróért vitte el végül a jachtot. Kikiáltási ára 7 millió euró volt. Lefoglaláskor az értéke azonban 20 millió euró volt, tehát majdnem a háromszorosa. Az elmúlt hetekben Briatore próbálta akadályozni az eladást, de a genovai fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy folytatja az értékesítést, a hajó kényszerű inaktivitás miatti romlásának a kockázata miatt, különös tekintettel a koronavírus-járvány miatti helyzetre. Az aukció január 27-én volt.

  • Ecclestone szerint csak a show-ról szól a Mercedes-Hamilton dráma

    Ecclestone szerint csak a show-ról szól a Mercedes-Hamilton dráma

    Bernie Ecclestone szerint Lewis Hamilton és a Mercedes szerződésének ügye nem szól másról, csak a show-ról.

    A brit versenyző jelenleg kontraktus nélkül tengeti napjait, ugyanis a csillagosokkal kötött szerződése az új év kezdetével lejárt. Sajtóértesülések szerint a felek a fizetésen, valamint további privilégiumok megadásáról vitatkoznak, ugyanis a hétszeres világbajnok szeretne jobban profitálni az új megállapodásból. A német gárda viszont ezeket a feltételezéseket rendre meg is cáfolja, ugyanakkor szerintük akár a téli tesztidőszakig is várathat magára a megállapodás.

    Eddie Jordan a napokban megosztotta álláspontját, illetve értesüléseit az üggyel kapcsolatban. Az egykori csapatfőnök úgy tudja, hogy a nagyobb fizetés mellett, a 36 éves versenyző a Mercedes Csoportból is kivenné a részesedését, ám ez a Daimlernek nincs ínyére. Az ír szakértő ennek okán megjegyezte, hogy ő keményebben járna el, és kerek-perec megmondaná a brit pilótának, hogy vagy az adott feltételek mellett versenyez, vagy mehet amerre lát.

    Az ügy kapcsán Roger Benoit-nak, a svájci Blick veterán újságírójának, Ecclestone megjegyezte, hogy nem igazán dől be ennek az egésznek, ugyanis szerinte csak azért tétováznak a felek, hogy róluk szóljanak a hírek:

    ,,Ez mind csak a show kedvéért van. Így gyakorlatilag Lewis (Hamilton) a címlapokon szerepelhet ezekben a nehéz napokban is.” – magyarázta álláspontját az egykori vezető.

  • Jordan a Daimler helyében megmutatná Hamiltonnak merre van az ajtó

    Jordan a Daimler helyében megmutatná Hamiltonnak merre van az ajtó

    Eddie Jordan nemrég elmondta, ő sokkal erélyesebben járna el Lewis Hamilton szerződése kapcsán, mint a Mercedes avagy a Daimler.

    A hétszeres világbajnoknak jelenleg még nincs érvényes kontraktusa, ugyanis a csillagosokhoz fűződő szerződése az új év kezdetével lejárt. A tervek szerint két hónap múlva elkezdődik az új szezon, így a Fekete Nyilaknak és versenyzőjüknek előbb-utóbb meg kell állapodniuk egymással, ha együtt akarják folytatni.

    Különböző sajtóorgánumok az elmúlt időszakban megírták, hogy vajon mi akadályozhatja a megegyezést, ám a Mercedes szerint ezek az állítások nem igazak.

    Az F1-insider.com a jelenlegi szituáció miatt felkereste az egykor csapatfőnökként tevékenykedő Jordant, és megkérte arra, hogy fejtse ki véleményét az ügyről. A Channel 4 szakértője nem hazudtolta meg magát, ugyanis odaszólt a tétovázó Hamiltonnak és Mercedesnek.

    ,,Ha én lennék a Daimler vezetője, akkor én megmutatnám neki merre van az ajtó. Vagy a mi feltételeink szerint versenyzel, vagy elmész.”- magyarázta az álláspontját az ír.

    Jordan megjegyezte, hogy még mindig közel van ahhoz a bizonyos tűzhöz, így információi szerint a 36 éves pilóta nemcsak magasabb fizetést kért, hanem nagyobb befolyásra is szert akart tenni a Mercedes Csoporton belül. A 72 éves ex-csapatfőnök szerint a Daimler szemszögéből logikus az, hogy nem akarnak erre rábólintani, főleg úgy, hogy Hamilton sem pótolhatatlan.

    ,,Ezen felül azt is elmondanám neki, hogy Bernie Ecclestone mit mondott Ayrton Senna halála után.” – folytatta Jordan. – ,, Annak ellenére, hogy meg volt döbbenve és szomorú volt, mint mindenki más, ő nyerte vissza legelőször az önuralmát. Ezután azt mondta nekünk: most már fejezzétek be a nyafogást. Mindenki pótolható.”

  • Ecclestone: Szabaduljunk meg ezektől az átkozott, hülye motoroktól

    Ecclestone: Szabaduljunk meg ezektől az átkozott, hülye motoroktól

    A hibrid éra lassan a végéhez közeledik a Forma-1-ben, így lassan itt az ideje dönteni a folytatásról. A legtöbb szó fenntartható motorokról van, azonban Ecclestone a V8-asok visszatérésére szavazna inkább.

    Az elmúlt években a Forma-1 a fenntarthatóság felé mozdult a hibrid erőforrásokkal. Egyébként ezek a motorok rendkívül összetettek, és rendkívül költségesek is. Ezen két komponens pedig sok márkát visszatart a sportágba való belépéstől. Egy olcsóbb megoldást kell kitalálni, és az F1 korábbi nagyfőnöke, Bernie Ecclestone tudja, hogy mi volna a legjobb megoldás:

    „Bajban lennék ebben a kérdésben, de hozzuk vissza a normál szívó motorokat. Mindenki ismeri őket, a költség azonnal lejjebb esne. Tudnánk őket használni a következő öt évben, addig pedig kitalálnánk, hogy mi legyen a jövőben.” – mondta Ecclestone a Motorsportmagazine.com-nak.

    Természetesen könnyebb azt mondani, hogy hozzuk vissza a régi erőforrásokhoz, mint ténylegesen visszahozni őket, főleg attól, aki okolható a jelenlegieket választotta ki. Amikor ezeket a motorokat kiválasztották, Bernie Ecclestone állt a Forma-1 élén, de már megváltozott a véleménye a dolgot illetően:

    „Nem kell, hogy a Forma-1 egyfajta iránymutatás legyen az autóipar számára. Az emberek elfelejtik, hogy az F1 a szórakoztatóipar része. Dobjuk ki ezeket az átkozott hülye motorokat, amik most vannak. A lelátókon ülve az embereket nem érdekli, hogy milyen szuper hatékonyak, mennyit fogyasztanak, és milyen erősek. Max Mosley azt mondta, hogy a hang nem számít, pedig szerintem mindig is számított.” – zárta Ecclestone.

  • TOP 10 legolvasottabb cikkünk 2020-ból: Hamilton mindent vitt!

    TOP 10 legolvasottabb cikkünk 2020-ból: Hamilton mindent vitt!

    2017, 2018 és 2019 után is összeállítottuk azon cikkek listáját, amelyeket a legtöbben olvastatok idén.

    Ezúttal kissé egysíkúra sikerült a dolog, mondhatnánk úgy is, hogy Lewis Hamilton pályán és főleg pályán kívül viselt dolgai bőven adtak témát a szezonban. Itt jegyeznénk meg ugyanakkor azt is, hogy mindez nem azért történt, mert „hamiltonosok” vagyunk, hanem mert egész egyszerűen erre van igényetek. Tény, hogy ő kavarta fel leginkább az állóvizet, teátrálisan is tett érte, szült is komoly ellenreakciókat, nyilván fog is még. Ugyanakkor azt meg kell értenie mindenkinek, hogy a mai internet világa és pláne a közösségi médiáé úgy működik, hogy gyakorlatilag az algoritmusnak mindegy, hogy te milyen reakciót adtál egy adott platformon egy cikkre, az téged érdekelt, tehát ha legközelebb is lesz hír az alanyról, az orrod elé tolja a rendszer. Ezért minket vádolni bárki és bármifelé húzás miatt, több mint nevetséges.

    Nem tudunk, és nem is akarunk elmenni amellett sem, hogy több százan az olvasóink közül leszerepeltek, olyannyira, hogy változtattunk 2020-ban eddigi bevett gyakorlatunkon és moderálási elveinken. Nem kötelező szeretni Lewis Hamiltont, sőt, azzal sem árulok el nagy titkot, hogy egyikünknek sem a kedvence a szerkesztőségben, mondhatnánk, a vele kapcsolatos hírek esetén igyekszünk „csak” jó iparosmunkát végezni.

    Azt a szintű gyűlöletet viszont nem fogjuk nézni butasággal és szorgalommal párosulva, amellyel egyesek hangot adtak nem tetszésüknek, amint ő került terítékre. Eddig, minden évben csendben, december 24-én feloldottuk azon olvasóinknak a banját, akik valamiért rendesen kihúzták az év során a gyufát. Általában egy-egy erősebb jelzős esetnél még nyeltünk is és hagytuk, de itt olyan delikvensekről van szó, akik egy mondatban minimum két durvább és vállalhatatlan jelzővel illettek bárkit és bármit, amely bőven szembe megy akár a Facebook közösségi alapelveivel is. Nos, idén ők maradnak karanténban, hogy stílusosak legyünk 2020-hoz. Már csak azért is, mert a klubunkban emiatt már többször Zuckerbergék robotjai vagy adminjai is az orrunkra koppintottak, hogy nálunk nem viselkedik a jónép és minket büntettek ezért. Nos, ígérhetjük 2021-re, hogy de, fognak.

    Félreértés ne essék, elképesztően nem a szólásszabadság ellen vagyunk, amivel sokan takaróznak egy-egy balhé alatt, sőt! Azt gondolom, hogy az átlag magyar motorsportos médiához képest még mi vagyunk a legszabadabbak, ugyanakkor nálunk leginkább családias a hangulat. Ez pedig cél is, hogy így maradjon. A magyar nyelv pedig csodálatos, el lehet küldeni valakit bőven úgy is melegebb éghajlatra, hogy nem primitív és sértő jelzőket használunk, de megfelel a közösségi játékszabályoknak, olykor akár vicces is, a negatív tartalma ellenére.

    Most, hogy ezen túllendültünk, jöjjenek a cikkek!

    10. Csalással nyert eddig a Red Bull és a Mercedes?

    A téma már klasszikussá érett: a hajlékony szárnyak esete. Bizonyítani még soha, nem sikerült senkinek sem, pedig Newey előszeretettel szokta a Forma-1 adta szabályok keretrendszerét karcolgatni. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy 2010 óta csak ez a két csapat adta a bajnokokat…

    9. Súlyos kritikát kapott Räikkönen öltözete: náci jelképet visel?

    Emiatt is kaptunk rendesen, mert sokak a mi történelmi ismereteinknek a vélt hiányát kérték rajtunk számon. A cikkben mindeközben világosan benne van, hogy mely újságíró és hol kérdőjelezte meg ezen jelkép használatát.

    8. Michael Schumacher már nem úgy fest, mint ahogy emlékszünk rá

    Nicola Acciari az év elején némileg más megvilágításba helyezte az eddig ismertek alapján Schumacher esetét. És hiába történt mindez már 7 éve, valójában továbbra sem tudunk semmit. Ameddig a család nem áll elő konkrétumokkal, addig sajnos maradnak az ilyen másodkézből származó információk. Senki sem azért teszi mindezt, mert félre akarná tájékoztatni a rajongókat, sőt…

    7. O’Sullivan nem ismeri el Hamilton eredményeit és szerinte nem kéne őt lovaggá ütni

    Röviden erről annyi a véleményünk, hogy nem valószínű, hogy a két brit sportoló valaha is megbarátkozna egymással, és talán senki sem akarja őket majd erre rákényszeríteni. A lovaggá ütés pedig gyakorlatilag órákon belül megtörténik…

    6. Hamilton a Renault-hoz megy – a Mercedes így szúrt oda a szurkolóknak

    Miközben a két fél hivatalosan továbbra sem egyezett meg a 2021-es folytatásról, arra azért nem voltak restek, hogy poénkodjanak egy sort azon, hogy nincs még megállapodás. Idén egyébként abszolút a Mercedes közösségi média menedzserét emelnénk ki a mezőnyből, aki a leginkább szórakoztatott minket a vicces posztjaival egész évben.

    5. Todt: Schumachert úgy kezelik, hogy visszatérhessen a normális életéhez

    Az FIA elnöke az aki rendre bebocsátást nyer a Schumacher család rezidenciájára, így leginkább neki lehetnek első kézből származó hiteles információi Michael állapotával kapcsolatban. Ő pedig egyre többet és többet árul el…

    4. Russell csütörtökön a Mercedesé: Mi lesz Hamiltonnal?

    Hatalmas volt a kavarodás a hónap elején, hiszen jó ideig nem lehetett tudni, hogy a szezonzárón ki vezetheti a W11-est. Tényleg szinte óránként változott a helyzet, és próbáltuk lekövetni az eseményeket, komoly időszak volt ez nekünk 2020-ban.

    3. Lewis Hamilton elismerte azt, amit amúgy már tudunk

    XNDA „lelepleződött”, azaz a zenei alteregója. Nem kell aggódnunk, ha majd egyszer megunja a Forma-1-et Lewis, fogunk még hallani róla valamely tevékenysége miatt.

    2. Nem várt fordulatot hozott a két autós lökdösődése

    Ezen mi is meglepődtünk. Több éves, kamu videó, azért raktuk ki, hogy valami legyen épp az akkori idősávban is, miközben már másik cikken dolgoztunk, de úgy néz ki, hogy megdöbbentően sokan nem ismerték még.

    1. Ecclestone Hamiltonnak: Ugyanannyi képzettségem van, mint neked, de nekem van mentségem

    Végül, de nem utolsósorban egy csörte Mr. E. és a magát hamarosan akár már Sir Hamiltonnak is nevezhető versenyző között. A téma a rasszizmussal vádolás után kialakult khm… műveltségi vetélkedő, melyben részt vett Mario Andretti és egy másik Sir is, Jackie Stewart.

    Mit is kívánhatnánk 2021-re? Leginkább azt, hogy találkozhassunk valamelyik pálya mellett újra, legyenek újra komoly magyar sikerek a nemzetközi autósportban. Nekünk is vannak olyan terveink, amelyek még nekünk is újak lesznek, de igyekszünk majd, ezt ígérhetjük.

    Minden kedves olvasónknak Boldog Új Évet kívánunk!