Címke: Bernie Ecclestone

  • A „Lucky” címet kapja az Ecclestone-ról készülő doku-sororat

    A „Lucky” címet kapja az Ecclestone-ról készülő doku-sororat

    A „Lucky”, azaz „szerencsés” címet kapja az a nyolcrészes dokumentumfilm, amely azt mutatja majd be, hogy Bernie Ecclestone miként futtatta fel a Forma-1-et.

    A dokumentumfilmet Manish Pandy írja és rendezi, aki a BAFTA-díjas „Senna” című film producere is volt. A korábbi F1-vezérigazgató kizárólagos jogokat adott Pandy cégének, a Jiva Mayának, és azt mondja, hogy a „Lucky” elmeséli majd annak az időszaknak a történetét, amikor a sportág kereskedelmileg is nagyon sikeressé vált.

    „Ez az első alkalom, hogy bárkire is rábíztam, hogy elmesélje az én történetemet és a Forma-1 történetét, és Manish az egyetlen olyan mesélő és rendező, aki szerintem képes ezeket a filmvászonra vinni” – mondta Ecclestone. „Ő nem csak nagyszerű történetmesélő, nagyszerű rajongó is. Amióta csak járni tud, nézi a Forma-1-et, ismeretei a világról és annak mozgatórugóiról mindent felölelő, szenvedélye pedig felülmúlhatatlan”

    Az F1 jelenlegi tulajdonosa, a Liberty Media is részt vett a munkában, lehetővé téve Pandy számára, hogy nagy mennyiségű archív felvételeket használjon fel. Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója biztos benne, hogy a rajongókat érdekelni fogja Ecclestone története.

    „A Forma-1 egy igazán globális sport, amelynek több mint 70 éves történelmét Bernie teremtette meg, akinek óriási szerepe van abban, hogy a sportág azzá vált, ami” – mondta Domenicali. „Félmilliárd globális rajongóval és 23 országban megrendezett futamokkal a Forma-1 körüli érdeklődés és izgalom óriási, és izgatottan várják majd a sorozatot is, amely a nézőket a sport egyik legérdekesebb karakterének életébe kalauzolja el” – tette hozzá.

    Az Ecclestone-nal folytatott forgatások nagy része az elmúlt 18 hónapban a gstaadi otthonában zajlott.

    „Bernie nem csak arra reagált, hogy ő minden idők egyik legnagyobb sportimpresszáriója, hanem az életéről is beszélt” – mondta Pandey. „A 90 év alatt beutazta a világot, és mindenkivel találkozott, aki számít, mégis hihetetlenül szimpatikus és mérhetetlenül vicces maradt. Öröm, hogy most először mesélhetjük el teljes egészében rendkívüli történetét”

  • Maurizio Arrivabene lesz a Juventus új vezérigazgatója

    Maurizio Arrivabene lesz a Juventus új vezérigazgatója

    A Ferrari korábbi csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene már 2012 óta tagja a Juventus vezetőségének, most azonban eggyel feljebb lép majd.

    Az olasz 2014 és 2018 között volt a Scuderia első embere, akkor azonban a Sergio Marchionne halála által kiváltott belső átrendeződés miatt távoznia kellett a vörös csapattól.

    Arrivabene életében nem ez lenne az első nagyobb váltás, hiszen a Philip Morrisnál kezdte karrierjét, a Marlboro révén került a motorsport közelébe is.

    Federico Cherubinihez csatlakozik majd, aki a sportigazgató posztját foglalja majd el a felső vezetés távozása után.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Juventus (@juventus) által megosztott bejegyzés

    EcclA hivatalos bejelentés a következő néhány napban várható.

    A két csapat közötti kapcsolat nem meglepő, a Juventus sztárja, Christiano Ronaldo nemrég meglátogatta a Ferrarit.

    Nem ő lenne az első a Forma-1 világából, akinek focicsapatban van érdekeltsége. Bernie Ecclestone a Queen Park Rangers többségi tulajdonosa volt.

  • Ecclestone: Mosley ki akarta tenni a McLarent a Forma-1-ből

    Ecclestone: Mosley ki akarta tenni a McLarent a Forma-1-ből

    Ahogy arról már beszámoltunk, 81 évesen elhunyt az FIA korábbi elnöke Max Mosley. A Nemzetközi Szövetséget 26 éven át irányító brit remek kapcsolatot ápolt Bernie Ecclestone-nal, aki testvéreként gyászolja a rákban elhunyt sportvezetőt.

    Ecclestone és Mosley több évtizeden keresztül feleltek a Forma-1-ért, ezen időszak alatt számos incidens érte a száguldó cirkusz mezőnyét. Ám kétségkívül a 2007-es, kémbotrányként elhíresült történés marad a legemlékezetesebb a korszakukból.

    Bernie Ecclestone a RacingNews365-nek adott exkluzív interjújában emlékezett meg az elhunyt barátjáról és egyben felelevenítette a 14 évvel ezelőtt történteket, amiben a Ferrari és a McLaren volt érintett, végül az utóbbit mind máig példátlan nagyságú büntetéssel sújtották, ám a brit szavaiból az jön le, hogy Mosley még drasztikusabb szankciókat szeretett volna eszközölni ellenük.

    „Amikor kirobbant az egész kémbotrány a McLarennel, akkor Max kétévre teljesen kiakarta tiltani őket a bajnokságból. Én mondtam neki, hogy ezt nem teheti meg, mert ha meglépi és kiteszi őket, akkor végleg elveszítjük a csapatot, soha többé nem térnének vissza.” – kezdte a Forma-1 egykori ura.

    „Nem tudnak egyszer csak hirtelen bezárni, majd ismét kinyitni. Ezért azt javasoltam neki, hogy akkora pénzbüntetést rójunk ki rájuk, amennyit két év alatt keresnének. Kiszámoltam, és mondtam Maxnak, hogy büntessük meg őket 100 millió dollárra, végül belement ebbe.” – folytatta.

    „Bolondság lett volna kirakni a komplett csapatot, jól szervezettek, jól irányított csapat, és semmi gond nem volt Ronnal. [Dennis, a McLaren akkori csapatfőnöke – a szerk.] Max nem jött ki túl jól vele, de hallgatott rám, és támogatott amikor a Világtanács elé terjesztettem a büntetés mértékét.” – zárta.

    A McLarent végül 2007-ben az említett pénzbírság mellett még a konstruktőri bajnokságból is kizárták, de egy évvel később ott lehettek a mezőnyben, aminek a végén Lewis Hamiltonnal világbajnoki címet ünnepelhettek.

  • Ecclestone: Mosley halála olyan, mintha a testvéremet vesztettem volna el

    Ecclestone: Mosley halála olyan, mintha a testvéremet vesztettem volna el

    Bernie Ecclestone elárulta, hogy számára Max Mosley, volt FIA elnök halála olyan, mintha a testvérét veszítette volna el. A 81 éves Mosley családja kiadott egy közleményt, melyben megerősítették, hogy Jean Todt elődje tegnap éjszaka hunyt el, hosszas küzdelem után a rákkal. Arra kérnek mindenkit, hogy privát gyászolhassanak.

    A Forma-1 korábbi ura, a 90 éves Ecclestone ugyanakkor elárulta, hogy egyik legnehezebb döntés volt 2009-ben az, hogy támogatnia kellett a távozását az FIA elnöki posztjáról, amit nagyon bán. A DPA hírügynökségnek így fogalmazott:

    „Olyan, mint elveszteni egy családtagot. Számomra olyan volt ő, mint egy testvér, megértettük egymást. Ez azt is jelentette, hogy egyikünk kritizálhatta a másikat, ha valami nem tetszett. Ő egy jellemes ember volt, aki nem tolerálta a hülyéket.”

    Mosley valóban sokszor állt a Forma-1-es csapatok kereszttüzében, mivel reformokat akart, amelyek közül sok ma már az ő öröksége a sportágban. Ecclestone így folytatta:

    „Max nagyon sok jó dolgot tett az autósportért, és az autóiparért is, az autók szuperbiztonságosak lettek.”

    Mosley-t azért is méltatták egyesek, amiért háborúzni kezdett a bulvárlapokkal, például a később megszűnt News of the World újsággal, amely lehozta a hírhedté vált ún. „beteg náci orgiáját”. Egyszer így beszélt erről:

    „Rájöttem, ha nem ezt teszem, akkor folytatják mindezt olyanokkal, akik nem tudják majd megvédeni magukat. Azt hiszem, hogy helyesen cselekedtem.”

    Damon Hill, 1996 világbajnoka így nyilatkozott róla hétfőn:

    „Az elkövetkezendő hónapokban és években sokat fognak beszélni erről a bonyolult és ellentmondásos emberről. De most Isten nyugosztalja a lelkét, és részvétem a családjának.”

    Az F1 közleményében ennyi áll:

    „Szomorúan hallottuk, hogy Max Mosley, az FIA korábbi elnöke elhunyt. A Forma-1 átalakulásának hatalmas alakja volt. Gondolataink a családjával és barátaival vannak ezekben a szomorú időkben.”

     

  • Wolff azt akarja, hogy a Forma-1 Londonban versenyezzen

    Wolff azt akarja, hogy a Forma-1 Londonban versenyezzen

    Toto Wolff egyértelműen jelezte a brit hatóságok felé, hogy örömmel venné, ha lenne Forma-1-es futam London utcáin. Az F1 korábbi ura, Bernie Ecclestone is szorgalmazta már, hogy a sportág a brit fővárosba költözzön, de a bürokratikus akadályok és a magas költségek miatt ez nem valósult meg.

    A Mercedes csapatfőnöke most az Evening Standard újságnak elmondta, hogy London persze azért nem veszélyeztethetné Silverstone helyét az éves versenynaptárban:

    Szeretném persze, ha Silverstone-ban lenne egy nagydíj, hiszen ezt szeretik a rajongók, Silverstone pedig a Forma-1 hagyományos helyszíneinek a része. De a londoni versenyzés mindent felülmúlna, és remélem, hogy London polgármestere és Johnson miniszterelnök úr olvassa ezt, és el tudjuk ezt indítani.”

    Wolff szerint a Forma-1 és London tökéletes kombináció:

    „Nekünk vannak a leghatékonyabb hibrid motorjaink a világon, a jelenlegi szupersztár egy brit srác, szóval a londoni versenyzés, amely bemutatja a technológiánkat és az innovációs képességünket jó, tehát menjünk.”

  • Simán meglesz Hamilton nyolcadik bajnoki címe?

    Simán meglesz Hamilton nyolcadik bajnoki címe?

    Lewis Hamilton „könnyedén” meg fogja verni Max Verstappent a 2021-es bajnoki címért folyó csatában, véli az F1 korábbi elsőszámú embere, Bernie Ecclestone.

    Amikor Bahreinben elkezdődött az új szezon, úgy tűnt, hogy a Red Bull előnyben van a Mercedesszel szemben. De négy futam elteltével Hamilton három győzelmet szerzett, míg Verstappen csak egyet. A nemzetközi sajtó szerint most a Mercedes pilótája van fölényben.

    „Verstappen a jövő, de Hamilton kétségkívül még mindig a jelen” – írta az AS című spanyol sportnapilap.

    A svájci Tages Anzeiger napilap egyetért: „Verstappen mindent jól csinál, az első kanyarban megelőzi Lewis Hamiltont – és nem nyeri meg a Spanyol Nagydíjat.”

    Giorgio Terruzzi a Corriere della Sera című lapban így írt: „Máris kifogyunk a szuperlatívuszokból Lewis Hamiltonra vonatkozóan.”

    Hamilton formája a 90 éves Ecclestone-t is meggyőzte arról, hogy a Forma-1 még idén  nyolcszoros világbajnokot avat.

    „Ebben a sportban most újra két pilóta van szem előtt, ahogy korábban Senna és Prost volt” – mondta az F1 egykori vezérigazgatója a Blick című lapnak.

    „De sajnos el kell vennem a holland harcos szurkolóinak reményét, mert Hamilton jobban vezet, mint valaha.”

    „Verstappennek is köszönhetően Lewis most hibátlan, nyugodt és megfontolt. Nem keveredik bajba, és mindig megadja az ellenfelének azt a teret és tiszteletet, amire szüksége van a túléléshez.”

    Ecclestone úgy véli, Hamilton most már egyensúlyban tartja a magán- és a szakmai életét.

    „Mindez még erősebbé teszi őt a pilótafülkében” – ért egyet. „Max talán egyenrangú vele, a vezetési képességeit illetően, de Lewis mindig számíthat arra, hogy jobb csapat és megbízhatóbb felszerelés áll mögötte.”

    „Ha nem lesznek furcsa incidensek, Lewis könnyedén lesz nyolcadszor is világbajnok.”

  • Ecclestone ezúttal a sprintfutam formátumát ítéli el, pedig ő találta ki

    Ecclestone ezúttal a sprintfutam formátumát ítéli el, pedig ő találta ki

    Bernie Ecclestone szerint a Forma-1 új formátuma egyszerűen nonszensz. Nemrégiben az FIA F1 Bizottsága jóváhagyta a 100 km-es kvalifikációs versenyt, amelyet három alkalommal alkalmaznak majd 2021-ben, és az F1 korábbi ura támogatónak is tűnt ebben a kérdésben korábban, hiszen a Sport1-nek így nyilatkozott:

    „Miért is ne? Nézzük meg, hogy a rajongók miképp fogadják majd a sprintfutamokat.”

    A 90 éves Ecclestone azt is elmondta, hogy fontos dolog az, hogy az új formátummal nem próbálják ki a fordított rajtrácsot, mert az szerinte szembe menne a királykategória DNS-ével:

    „Ez azt jelentené, hogy a leggyorsabbat büntetjük, nem pedig értékeljük.”

    A német Sport Bild magazinnak Mr. E. már homlokegyenest mást nyilatkozott a bevezetendő új formulával kapcsolatban:

    „Amit elfogadtak végül, az teljes képtelenség.”

    A brit üzletember szerint ez a formátum csak erősíti a leggyorsabb autók fölényét, különösen a top három sprintverseny helyezettét, hiszen extra pontokhoz jutnak:

    „Amennyiben a sprintfutam győztese is pontokat kap, és első a rajtrácson is,

    „Ha a sprintfutam győztese is pontokat kap, és a rajtrács első helyezettje lesz, az nem igazán fogja tükrözni, hogy ki is a legjobb pilóta a szezon végén. Az eredeti ötletem az volt, hogy adjunk a kvalifikációs verseny győztesének mondjuk 10 pontot, de akkor a főfutamon indítsuk őt a tizedik helyről, így egyszerűbb lenne látni a valódi képességeit.”

  • Ecclestone: „Ez eléggé ellentétes lett volna a Forma-1 DNS-ével”

    Ecclestone: „Ez eléggé ellentétes lett volna a Forma-1 DNS-ével”

    Bernie Ecclestone időszakában szó sem lehetett volna sprintfutamokról, noha a Forma-1 korábbi ura nem feltétlenül ellenezte volna azt. 2021-ben a királykategória kipróbálja ezen formátumot szombatonként, három versenyhétvégén is.

    Silverstoneban, Monzában, és egy további pályán lesz idén sprintverseny, és kipróbálják azt, miképp is működik ez egy versenyhétvégén. Ez azt jelenti, hogy pénteken lesz egy szabadedzés és egy időmérő, szombaton újabb szabadedzés, majd jönne a sprintfutam. Vasárnap pedig már egy megszokott hosszúságú verseny lenne. Ecclestone mindezt persze a partvonalon kívül nézi, de elemzett a német sport1.de-nek:

    „Egyértelmű, hogy a Forma-1 urai nem elégedettek a jelenlegi formátummal, különben nem próbálkoznának meg valami újjal. Miért is ne? Lássuk, hogy elfogadják-e a rajongók a sprintversenyeket.”

    Ecclestone azonban elégedett azzal, hogy a fordított rajtrácsos formátumot nem fogják kipróbálni egy Forma-1-es szezonban:

    „A legfontosabb az, hogy elvetették a fordított rajtrács ötletét. Ez eléggé ellentétes lett volna a Forma-1 DNS-ével. Végsősoron arról van szó, hogy a gyorsabb autókat értékeljük, nem pedig büntetjük.”

  • Colin Kolles: Toto Wolffot csak úgy becézik, hogy Lawrence Stroll ölebe

    Colin Kolles: Toto Wolffot csak úgy becézik, hogy Lawrence Stroll ölebe

    Colin Kolles szerint Toto Wolffot páran csak Lawrence Stroll ölebének hívják a háttérben.

    A korábbi csapatfőnök, aki a silverstone-i gárdát is irányította (még a Spyker és a Force India korszakban), markáns véleményt fogalmazott meg egykori kollégájával szemben.

    ,,Mr. Wolff valamikor az üzleti partnerem volt. Én vittem őt be a Forma-1-be, bár néhányan nem akarnak erről tudomást venni. Azt a struktúrát (Mercedes) amiben most van, különben Ross Brawn álmodta meg és hozta létre.” -nyilatkozta a korábbi román-német vezető a Sport1.de-nek.

    Az osztrák csapatfőnök az elmúlt években, részesedést vásárolt az Aston Martinból, aminek többségi tulajdonosa végül a kanadai milliárdos lett. Így nemcsak az autógyárak kapcsolata lett szorosabb, hanem némileg a két istálló barátsága is megerősödött. Kolles ugyanakkor nem nézi jó szemmel kettőjük üzleti kapcsolatát, ezért még az Aston Martinhoz szerződő Sebastian Vettelt is figyelmeztette arra, hogy nagyon vigyázzon újdonsült munkaadóival.

    ,,Az a véleményem, hogy Sebastian Vettel számára nagyon is veszélyes a Stroll-Wolff kombináció. Rengeteg dolog folyik ugyanis a háttérben. Különben is a háta mögött, csak úgy hívják őt (Wolff), hogy Mr. Stroll ölebe. Ezt még Bernie Ecclestone aggatta rá.”

  • Hivatalos: Róma nem rendez Forma-1-es versenyt!

    Hivatalos: Róma nem rendez Forma-1-es versenyt!

    Az olasz automobil klub elnöke elvetette azon javaslatot, mely szerint valamikor Róma Forma-1-es versenyt rendezhessen. Ezen a hétvégén az olasz fővárosban Formula E futamot tartanak, de Angelo Sticchi Damiani elárulta, hogy továbbra sincs elképzelés arról, hogy Róma nagydíjat rendezhessen, árulta el az ACI vezér a Corriere dello Sportnak:

    „Pár éve lett volna rá esély, hogy a Forma-1 Rómába menjen. Ez egy nagyon ambiciózus és drága projekt lett volna, és talán az alkalom sem lett volna megfelelő.”

    Ezért Sticchi Damiani úgy véli, hogy egy ilyen elképzelés továbbra is nehézségekbe ütközne ahhoz, hogy elinduljon:

    „A Forma-1-nek biztonság technikailag nézve sokkal magasabbak a költségei. Legalább háromszor annyiba kerülne, mint most a Formula E. Amikor ez ötletként felmerült, akkor még Bernie Ecclestone döntött mindenről, manapság ilyesmiről határozni már nehezebb, jobban meg kellene indokolni. Azt hiszem, hogy Olaszországban lehetséges a jövőben több verseny is, de nem Rómában.”