Címke: Bern

  • Műtétje után Alonso szinte egyből elhagyhatta a kórházat

    Műtétje után Alonso szinte egyből elhagyhatta a kórházat

    A spanyol Forma-1-es versenyző, Fernando Alonso elhagyhatta a svájci kórházat, négy nappal azt követően, hogy elütötte egy autó, miközben biciklizett. A Cuatro tévécsatorna felvételei szerint a berni kórházat azt követően hagyta el a kétszeres világbajnok, miután megműtötték az állkapcsát, és hazatérhetett az otthonába, Luganóba.

    A 39 éves Alonso idén tér vissza a száguldó cirkuszba az Alpine csapattal, miután két évet kihagyott.

  • Orvosai szerint Alonso felépülhet már a bahreini tesztekre is

    Orvosai szerint Alonso felépülhet már a bahreini tesztekre is

    Fernando Alonso ma műtéten eshet át, hogy helyreállítsák a feltehetően törött állkapcsát és a fogait. Az Alpine megerősítette, hogy a 39 éves spanyol versenyzőjüket elütötte egy autó csütörtökön, miközben az országúton biciklizett otthonához közel, Svájcban. A márciusi szezonnyitó ugyanakkor közeleg Bahreinben, az enstone-i csapat pedig tudatta, hogy Alonso jól és a tudatánál van, de péntek reggel további vizsgálatok várnak rá.

    Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint a kétszeres világbajnok egyszer sem vesztette el az eszméletét, de feltehetően műtétileg kell helyreállítani az állkapcsát, illetve a fogainak a károsodását. Emiatt áthelyezhetik kifejezetten egy szakkórházba, Bernbe. A spanyol sportlap a Marca szerint az orvosai úgy vélik, hogy optimisták lehetnek, hiszen a sérülései állítólag nem súlyosak, és már jól lesz a hivatalos szezon előtti tesztekre, a következő hónap közepére. Dr. Jose Gonzalez, szakorvost pedig a szintén spanyol AS idézi:

    „Amennyiben állkapoccsonttörése van, akkor teszteket végeznek el, hogy lássák, történt-e elmozdulás, és kell-e implantátum. Amennyiben tiszta törés, akkor nem lesz szükség további vizsgálatokra. Akárhogy is lesz, nem komoly a sérülése. Szinte teljes bizonyossággal kijelenthető. hogy ott lesz az előszezoni teszteken Bahreinben, gondok nélkül.”

  • Minden, amit a Svájci ePrix-ről tudni érdemes

    Minden, amit a Svájci ePrix-ről tudni érdemes

    Az ABB FIA Formula E Championship következő versenyét Svájc fővárosában, Bernben rendezik majd meg. Ez lesz az elektromos széria történetének második Svájci ePrix-je. Íme minden fontos információ, amit a versenyhétvégéről tudni érdemes.

    A verseny teljes neve: Julius Baer Svájci ePrix

    A pálya neve: Bern Street Circuit

    Pályahossz: 1.65 mérföld

    Résztvevők: 11 csapat 22 versenyzője

    A hétvége programja:

    Szombat (július 22.)

    8:55 – Első szabadedzés

    11:20 – Második szabadedzés

    13:30 – Időmérő edzés

    14:15 – Super Pole

    18:00 – Verseny (45 perc + 1 kör)

    Előző nyertesek: 2018 Lucas di Grassi (Zürich)

    A korábbi időmérők nyertesei: Mivel ez lesz az első verseny a pályán, ezért nincs

    Versenyzői vélemény a pályáról: „Nagy kihívás lesz majd versenyezni Bernben. A pálya egyik fele a hong-kongira, a másik pedig a római pályához hasonlít leginkább. Van néhány emelkedő, azonban nem olyan vészesek, mint Rómában. Nehéz lesz majd előzni, ugyanis eléggé szűknek találtam a pályát a szimulátorban,” – nyilatkozta a pályáról a HWA brit versenyzője, Gary Paffett.

    Gumiszállító: Michelin

    Időjárás: Nagyrészt felhők és kisebb záporok is várhatók

    Az időmérőt és a futamot közvetíti majd az Eurosport, a szabadedzéseket pedig az oldalunkon megosztott élő adásban követhetitek majd.

  • Bern adhat otthont a 2019-es Svájci ePrixnek?

    Bern adhat otthont a 2019-es Svájci ePrixnek?

    Bern lehet a Svájci ePrix új helyszíne a Formula-E-ben, miután Zürichben nem a tervezett időpontban tartották az idei ePrixet, ugyanis a verseny időpontjában más rendezvények is voltak a városban.

    A Züri-Fascht fesztivált minden harmadik évben rendezik meg Zürichben. A következő ilyen fesztivált 2019 júliusában rendezik majd, szinte rögtön a Zürich Pride Fesztivál után.

    A zürichi kormány a weboldalukon azt írta, hogy „ha még több programot szerveznének Zürichben, az túl nagy teher lenne a lakosság számára. Ráadásul a fesztivál rengeteg olyan utcát érint, ami a zürichi utcai pálya része.

    A Formula-E vezetősége tisztában van vele, hogy másik helyszín után kell néznie Svájcban, ha továbbra is szeretnének ePrixet szeretnének rendezni az alpesi országban. A jövő évi naptárban a svájci hétvége június 9-én lesz megrendezve.

    Az új versenyhelyszín valószínűleg Svájc fővárosában, Bernben kerül majd megrendezésre, ugyanis Bern polgármestere támogatja a Formula-E-s verseny megrendezését.

    A zürichi kormány állítása szerint 2020-ban visszatérhet az ePrix a városukba, azonban egy teljesen más helyen lenne megrendezve, ugyanis rengeteg probléma volt a verseny szervezésével és az építkezéssel. A tavalyi Svájci ePrixet az Audi brazil versenyzője, Lucas di Grassi nyerte.

    „Sajnálatos módon nem sikerült megegyeznünk a város vezetésével a verseny lehetséges időpontjáról a következő szezonban, azonban lehet, hogy 2020-ban újra Zürich adhat majd otthont a Svájci ePrixnek,” – mondta a Formula-E egyik szóvivője.

    „A tavalyi ePrix óriási sikert aratott Svájcban is és nemzetközileg is, ugyanis a az esemény rengeteg szurkolót, szponzort és még a médiát is rendkívüli mértékben lenyűgözte. Erre természetesen a többi svájci város is felfigyelt és az embereink már tárgyalnak velük, mint lehetséges új helyszínekkel.

    „Jelen pillanatban a legfejlettebb technikai és kereskedelmi háttérrel rendelkező város lehet majd a befutó.

    „Az, hogy a Formula-E képes volt a motorsport világát visszahozni Svájcba több mint 60 év után, csak büszkék lehetünk rájuk,” – véli a Formula-E szóvivője.

    Láttad már videónkat a 2018-as zürichi Formula E-ről?