Címke: Ben Hodgkinson

  • A Legfelsőbb Bíróságon is összecsapott a Red Bull és a Mercedes

    A Legfelsőbb Bíróságon is összecsapott a Red Bull és a Mercedes

    Christian Horner elmondta, hogy még a Legfelsőbb Bíróság előtt is meg kellett küzdeniük a Mercedesszel.

    A Honda tavaly döntött úgy, hogy ettől az évtől hivatalosan nem kíván részt venni a Forma-1-ben. Ám az erőforrásokat felügyeli és javítja az új motorszabályok megjelenéséig.

    A Bikáknak így saját kezükbe kell venni az irányítást, ezért meg is alakították a Red Bull Powertrainst, ami 2026-tól gyárthat saját motorokat. Az új részleghez szakemberek is kellettek, így „bevásárlókörútra” indult az osztrák istálló.

    Ben Hodgkinson korábban a Mercedes motorrészlegét erősítette, ám a jövőben a Red Bull új divíziójának vezetője lesz. Helmut Marko szerint a szakembert még 50-en követték az új projektbe.

    A csillagosok idén motorikusan eléggé le vanna maradva. Horner szerint ez amiatt lehet, hogy annyi szakembert veszítettek, ám az Ezüst Nyilak ezt nem ismerik el. A Mercedes úgy nyilatkozott, hogy csak 15 ember igazolt el tőlük, így nem ez lesz a gond forrása.

    Ugyanakkor a Red Bull csapatfőnöke elárulta a Telegraph-nak, hogy a Legfelsőbb Bíróságig vezetett az út pár mérnök esetében.

    „Egy millió fontot költöttünk a Legfelsőbb Bíróságon, hogy harcoljunk némelyikükért. Ilyet nem teszel azokért, akiket amúgy is el akarsz veszíteni. Ne akarják nekem bemesélni, hogyha kiveszed a képletből a tervezőmérnököt, az energia-visszanyerő rendszerért felelős és a gyártásvezető mérnököt az nincs rájuk hatással.”

  • Sikerült megegyezni a Mercedes kulcsemberének Red Bullhoz igazolásának időpontjáról

    Sikerült megegyezni a Mercedes kulcsemberének Red Bullhoz igazolásának időpontjáról

    A Mercedes és a Red Bull végre megegyezett egymással Ben Hodgkinson átigazolása kapcsán, miután ezt bejelentették, még tavaly áprilisban.

    Hodgkinson volt az egyik első neves szakember, akit a Red Bull átcsábított magához a formálódó motorrészlegébe. Egyébként két évtizede dolgozott a Mercedes AMG High Performance Powertrains-nél a főmérnök pozícióban, és idén május 24-én áll hivatalosan munkába a Red Bullnál, ahol a részleg igazgatója lesz.

    „A Mercedes F1 és a Red Bull F1 ma megállapodott Ben Hodgkinson kinevezéséről” – állt a két szóbanforgó csapat közösen kiadott közleményében. „Ennek értelmében Ben, aki 2001 augusztusában csatlakozott a Mercedeshez, 2022. május 24-től szabadon csatlakozhat a Red Bull Powertrainshez.”

  • Az Alpine nemrég menesztett mérnöke a Red Bullba tart?

    Az Alpine nemrég menesztett mérnöke a Red Bullba tart?

    A paddockban terjengő pletykák szerint a nemrég menesztett Rémi Taffin a Red Bull Powertrainshez igazolhat.

    Tegnap jelentette be a francia csapat, hogy megválik a motorrészlegének vezetőjétől. Az intézkedést Laurent Rossi rendelt el, ugyanis a döntés része annak a tervezetnek, ami alapján fejleszteni szeretné a csapatot.

    Taffin 20 éven át erősítette a Renault-t, így köze volt Fernando Alonso 2005-ös és 2006-os világbajnoki címeihez is. 2016-ban léptették elő, és nevezték ki a motorrészleg technikai igazgatójává. Így Viry-Châtillonban ő felelt az erőforrásokért.

    Azonban a pletykák szerint nem sokáig marad munka nélkül, ugyanis ő is csatlakozhat a Bikák motorprogramjához. Mivel a Honda év végén kiszáll a Forma-1-ből, a Red Bull átveszi tőlük az erőforrást, és 2025-től saját hajtáslánc gyártásba kezd.

    A programba már csatlakozott a mercedeses Ben Hodgkinson, aki technikai igazgatóként fogja felügyelni a munkálatokat. Ugyanakkor a szakember több társát is magával rántotta, így a csillagosoktól többen is a Red Bullban fogják folytatni a munkájukat.

  • A Red Bull további öt embert igazolt a Mercedes motorrészlegétől

    A Red Bull további öt embert igazolt a Mercedes motorrészlegétől

    A Red Bullnak sikerült további öt mérnököt átcsábítania a Mercedes motorrészlégtől annak érdekében, hogy ők is segítség a csapat első saját erőforrásának kifejlesztését az új motorformula érkezésére.

    Hetekkel a szintén Mercedest erősítő főmérnök Ben Hodkingson megszerzését követően a milton keynesi istálló nem állt le és tovább folytatják az új motorrészlegük erősítését. A Christian Horner által vezetett csapat pedig ismét a legfőbb riválisukró akasztott le öt olyan mérnököt, akik eddig a brackleyi istálló Brixworthban található motorrészlegén tevékenykedtek.

    Az Ezüst Nyilak gyártásért felelős vezetője Steve Bellett az erőforrás gyártásáért lesz majd felelős a Bikáknál.

    Omid Mostaghimi – aki jelenleg a Mercedes elektronikai osztályát vezeti – lesz az energia visszanyerő rendszerért és az elektronikárt felelős vezető a Red Bull Powerstainsen belül.

    A Mercedes erőforrásának kialakításáért felelős vezető Pip Clodeot is sikerült megszereznie a Red Bullnak és Milton Keynesben is hasonló szerepkörben fog majd dolgozni.

    Anton Mayo a belső égésű motor dizájnjáért, Steve Brodi pedig a belső égésű motor részlegéért fog majd felelni.

    A Red Bull mindezek mellett azt is bejelentette, hogy a mechanikai fejlesztésekért felelős vezetőt is be fognak majd jelenteni a soron következő napokban.

    Hodkingson és az előbb felsorolt öt név mind kivételes szakembernek számít, így nagyon úgy tűnik, hogy a Red Bull nem viccből hozta létre a saját motorrészlegét, miután a jelenlegi motorszállítójuknak a Hondának az idei az utolsó éve a száguldó cirkuszban.

    A jelenlegi motorformulát a 2025-ös szezon végéig fogják használni a Forma-1 csapatai, a vadonatúj motorszabályok ebből következően a 2026-os évad kezdetétől lépnek majd érvénybe. Addig pedig bőven lesz ideje a Mercedes szakembereinek, hogy egy ütőképes hajtásláncot hozzanak össze a Red Bull számára.

  • Marko bízik abban, hogy lehet akár Porsche vagy Audi együttműködés

    Marko bízik abban, hogy lehet akár Porsche vagy Audi együttműködés

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull elöljárója szerint sokkal komolyabb célok vezérlik őket, mint az, hogy legyen motorjuk a 2025-ös szabályzás szerint is. Nem véletlen tehát at, hogy a Red Bull további embereket csábítana el a domináns Mercedes motor üzletágából, állítja au olasz Corriere dello Sport.

    Ez az állítás azt követően hangzott el, hogy az energiaitalosoknak sikerült leigazolni Ben Hodgkinson mérnököt, aki jó ideje a Mercedesnél dolgozott, és az újonnan megalakuló Red Bull Powertrains technikai igazgatója lesz. Feltehetően a Mercedes az emberét 2022 végéig „kertészeti szabadságra” küldi, miközben a Red Bull már kénytelen jelenleg is a saját motorprogramjával foglalkozni, amely a jelenleg is használt Honda erőforráson alapul. Így fogalmazott Marko az Auto Motor und Sportnak:

    „A célunk az, hogy 2025-re magunk állíthassuk elő a motorjainkat.”

    Amikor rákérdeztek, hogy a Porsche vagy az Audi esetleges beszállásával a Forma-1-ben változna-e a hozzáállásuk, erre az osztrák szakember így felelt:

    „Ebben az esetben megnéznénk, hogy szóra jöhetne-e egy esetleges együttműködés.”

    Annyit elárult még Marko, hogy az új motorrészlegük építése Milton Keynesben „teljes gőzzel halad”.

  • Az átigazolások kirobbantották a háborút a Red Bull és a Mercedes között?

    Az átigazolások kirobbantották a háborút a Red Bull és a Mercedes között?

    Ben Hodgkinson átigazolásával egy újabb háború robbanhatott ki a Mercedes és a Red Bull között.

    Jövőre már nem lesz jelen a Honda a Forma-1-ben, így a korábbi megegyezések szerint motorjaikat eladják a Bikáknak. Mivel 2022-től befagyasztja a sportág az erőforrások fejlesztését, az alakulatnak lesz alkalma és ideje arra, hogy felépítse és működtesse az új részlegét.

    A napokban a Red Bull bejelentette, hogy technikai igazgatóként fogja alkalmazni azt a Ben Hodgkinsont, aki kulcsembernek számít a csillagosoknál. Ezzel még egy csapást mért az Ezüst Nyilakra, akiknek most az összetartás lenne a célja, hiszen idén nincs akkora előnyük, mint az elmúlt években.

    Többen is távozhatnak a Mercedestől:

    Helmut Marko már utalt arra, hogy azok a brit szakemberek, akik egykoron a Hondánál dolgoztak (akiből lett a Brawn GP és a Mercedes) szinten követhetik majd Hodgkinsont. Ez újabb problémát okoz a német gárdának, hiszen nem tudják még pontosan hány ember áll fel és sétál át az ellenfélhez.

    Az osztrák tanácsadó ezen felül azt is kihangsúlyozta, hogy nekik még csak meg sem kellett keresniük a szakembert, ugyanis Hodgkinson jelentkezett náluk azzal a céllal, hogy szeretné betölteni az állást.

    ,,Ha Niki Lauda élne, akkor ezt nem tudtuk volna megtenni.” – tette hozzá a 78 éves vezető.

    A Bikák így nagy előnyre tehetnek szert több fronton is. Először is a jövőre csatlakozók által megismerhetik hogyan és miképp működik a csillagosok erőforrása, továbbá Hodgkinson vezetésével már egy új, saját hajtásláncot is képesek lesznek megálmodni 2025-re. Ezen felül a következő évekre felkavarják az állóvizet legnagyobb riválisuknál is, akinek pótolnia kell az eligazoló és sok mindent tudó szakembereit.

    A Red Bullnak türelmesnek kell lenni:

    A Mercedes az évek során átcsoportosítással kezelte a változásokat. Most azonban felütötte a baj a fejét Brackley-ben és Brixworth-ban, ugyanis az egyik kulcsember azon felül, hogy az ellenfelet akarja erősíteni, több munkatárását is buzdítja arra, hogy váltson térfelet. Toto Wolffnak, így tüzet kell oltania.

    A Motorsport.com olasz kiadása szerint a csillagosok ezért mindent elkövetnek annak érdekében, hogy elodázzák Hodgkinson távozását. Terveik szerint a búcsúzásra csak 2022 végén kerülne sor.

  • A Red Bull saját maga építi és fejleszti majd az erőforrását 2025-től

    A Red Bull saját maga építi és fejleszti majd az erőforrását 2025-től

    A Red Bull Racing a pénteki nap folyamán bejelentette, hogy 2025-től saját motort építenek majd és fognak fejleszteni ahelyett, hogy valamelyik nagyobb gyártó ügyfél csapatává váljon újfent.

    A milton keynesi istálló ennek apropójából a Mercedestől igazolt magának egy technikai igazgatót Ben Hodkinson személyében a Red Bull Powertrains élére. Hodkinson foga felügyelni és iránytani a Bikák első hajtásláncának építését és fejlesztését, amit a 2025-ös szezontól használhatnak majd eső ízben a Forma-1 csapatai.

    Miután a Honda az idei szezon kezdete előtt bejelentette, hogy a 2021-es szezon végén kivonul a száguldó cirkuszból, a Red Bullnál úgy döntöttek, hogy megveszik a japán gyártó technológiáját és erősen kampányoltak a motorszabályok befagyasztása mellett, amibe a végén a másik három gyártó is belement végül.

    Érdekes lesz majd megfigyelni, hogy majd az új szabályok bevezetésével hányadik legerősebb erőforrásával fog rendelkezni az energiaitalos gárda.

  • A Red Bull motorrészlege egy fontos szakembert nyúlt le a Mercedestől

    A Red Bull motorrészlege egy fontos szakembert nyúlt le a Mercedestől

    Elorozta a Red Bull az új motorrészlegének a Mercedes egyik kulcsemberét.

    Mialatt jó kedélyűen ugratták egymást a felek az Instagramon, a háttérben a Bikák egy egy fontos embert nyúltak le a csillagosoktól. Ben Hodgkinson, aki régóta az Ezüst Nyilakat erősítette, térfelet vált és Red Bull Powertrainshez csatlakozik.

    Hodgkingson 20 évig dolgozott a brixworthi-i központban, 2017 óta pedig fő szerelőként tevékenykedett a Mercedes High Performance Powertrain részlegében. Jelenleg még nem határozták meg azt ,mikor csatlakozhat új munkaadóihoz, ugyanis az érvényben lévő szerződési feltételeknek eleget kell tennie, és a csapatnak a távozását is jóvá kell még hagynia.

    Christian Horner nagy sikernek könyvelte el a szakembert megszerzését:

    ,,Nagy örömmel üdvözöljük és köszöntjük Bent, a Red Bull Powertrains új technikai igazgatójaként. Ebbe az izgalmas projektbe futamgyőztesként és innovátorként érkezik, aki képes a hasonló gondolkodású, magasan képzett mérnökök összefogására és irányítására. Mikor a Red Bull bejelentette, hogy létrehozza a Red Bull Powertrainst, azzal a vállalat új F1-es ambícióit is feltárta – miszerint az autó minden aspektusát házon belülre hozzuk át és így saját kezünkbe vesszük a sorsunkat. Ennek a végső kivetülését a Red Bull által tervezett erőforrás testesíti majd meg, ami meg fog felelni az F1-es motorszabályok következő generációjának. Ben kinevezésével a hosszútávú maradási szándékunkat vetítjük elő. Minden rendelkezésünkre álló erőforrással támogatni fogjuk őt és a csapatát.” – nyilatkozta az osztrák istálló csapatfőnöke.

    Hodgkinson elmondta, hogy nehéz döntés volt számára ennyi idő után otthagyni a Mercedest, de az előtte álló kihívás miatt nagyon izgatott és várja már azt, hogy munkába álljon:

    ,,Rendkívül izgatott vagyok amiatt, hogy technikai igazgatóként csatlakozhatok a Red Bull Powertrainshez. Nem volt könnyű 20 év után elhagyni a HPP-t, de ez a lehetőség, miszerint egy ilyen nagyszabású és fontos projekt részese lehetek, igazán megtisztelő. A Red Bull nagyon komoly játékos az F1-ben, és a legnagyobb riválisunk a hibrid-érában. Alig várom már, hogy lássam mit fogunk tudni majd elérni a céggel ezen az új úton.”

    További tehetségek érkezhetnek:

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy új részleget húz fel a Red Bull. A szárnyak 3 ikonikus személyről fogják kapni a nevüket, akik az osztrák motorsport vagy a csapat életében meghatározóak voltak.

    Horner azonban hozzátette, hogy a szakemberek keresése itt még nem ért véget, ugyanis a lehető legjobb munkaerőt akarja összetoborozni az istálló.

    ,,Pontosan ugyanazt a filozófiát fogjuk alkalmazni, mint a kaszni esetében, így biztosra akarunk menni a tekintetben, hogy bevonzzuk a legjobb és legmegfelelőbb tehetségeket.” -tette hozzá a brit vezető a Motorsport.com-nak.

    Helmut Marko eközben az Auto Motor und Sportnak elmondta, hogy az egykori Honda (akikből lett a Brawn GP és a Mercedes) brit szakemberi szintén csatlakozhatnak az új projekthez, így még többen hagyhatják ott a brixworth-i központot. A japán tehetségek elcsábítása viszont már trükkösebb, ugyanis ők a kultúrájukból adódón nehezen fordítanak hátat munkaadóiknak.