Címke: Belgium

  • Spa szervezői szerint nézők nélküli futam azért még lehetséges

    Spa szervezői szerint nézők nélküli futam azért még lehetséges

    Spa-Francorchamps még nem tett le teljesen a Belga Nagydíjról 2020-ban, állítja a főszervező, Vanessa Maes. A verseny promótere azt már korábban bejelentette, hogy az előzetes terveknek megfelelően a verseny nem tartható meg, mivel Belgiumban minden nagy rendezvényt tiltanak augusztus végéig.

    Ugyanakkor elkezdett terjedni egy olyan Forma-1-es versenynaptár a héten, amelyet már a koronavírus helyzet miatt dolgoztak ki, és kikerült Spa, Monza és Zandvoort. Maes ezzel kapcsolatban a La Derniere Heure újságnak nyilatkozott:

    „Továbbra is egyeztetünk a FOM-mal, a kormányzattal, hogy megtarthassuk a versenyt, esetlegesen zárt kapuk mögött.”

  • Holland kommentátor: Hagyjátok a francba az eddigi naptárat!

    Holland kommentátor: Hagyjátok a francba az eddigi naptárat!

    A holland szakkommentátor, Olav Mol kifejtette azon véleményét, mely szerint nem ért egyet azzal, hogy Ausztriában indulna a szezon ahogy azt hallani pár napja. A Francia Nagydíj feltehetően elmarad a koronavírus-helyzet miatt, így a szomszédunkban lehet a szezon első futama. Olav a BNR National Car Show podcastjában nyilatkozott:

    „Kemény dolog volt meglépni ezt a Forma-1-ben és a fociban is, de most már lassan nyílnak az ablakok újra. Eléggé logikátlan lépés a Forma-1 világának elhagyni Angliát, ahol számos csapat található, és összejöhetne az első verseny.”

    Az 58 éves kommentátor kifejezetten ellene van annak, hogy ennyi csapatnak kellene utazgatnia egyik helyszínről a másikra. Ő minimalizálná a kockázatot:

    „Meg kell oldani, hogy a Forma-1-nek ne kelljen ennyit utaznia a világban. El kell dobni a versenynaptárat, és Nagy-Britanniában kell elindítani a szezont, hiszen csak 3 csapatnak kell odautaznia, az Alfa Romeónak, az AlphaTaurinak és a Ferrarinak. Két verseny megoldható lenne Silverstoneban, három azért már sok lenne. Ráadásul ott többféle vonalvezetés is van. Augusztusban indulnék, és utána jöhetne a cirkusz Hollandiába. Ezt követően menne tovább Belgiumba, Franciaországba, Spanyolországba, Olaszországba, Magyarországra majd Ausztriába. Ebben az esetben nem is kellene Európában össze-vissza utazni, ahogy volt az eredeti versenynaptárban.”

  • Massa: A Ferrari Alonsóval komolyabb volt, mint a Leclerc/Vettel páros

    Massa: A Ferrari Alonsóval komolyabb volt, mint a Leclerc/Vettel páros

    Felipe Massa szerint ő és Fernando Alonso a Ferrarinál jobb páros volt, mint most Charles Leclerc és Sebastian Vettel. A monacói pedig igazán megtett mindent, hogy a Forma-1 felfigyeljen rá tavaly, amikor csatlakozott a vörösökhöz, és jobb is lett, mint a négyszeres bajnok Vettel. Leclerc kétszer is nyert, Belgiumban és Olaszországban, míg Vettel egyszer diadalmaskodott, Szingapúrban. A monacói több pole pozíciót és több pontot is szerzett, mint a magasan jegyzett csapattársa. Vettelnek mindenképp vissza kell vágnia 2020-ban ha el akarja kerülni, hogy Leclerc legyen az első számú pilóta, már persze akkor, ha egyáltalán hosszabbítani akar a Ferrarival év végén.

    Massának nem idegen ez a helyzet, hiszen annak idején Fernando Alonso szárnysegédje volt, amikor 2010 és 2013 között voltak együtt a Scuderiánál, és úgy véli, hogy neki nehezebb dolga volt, mint Leclercnek most Vettellel. Így nyilatkozott a Gazetta dello Sportnak:

    „Nekem szerintem nehezebb dolgom volt Alonsóval, mint mint neki Vettellel. Fernando nagyon jó volt abban, hogy nyomás alá helyez. Nem hagy békén, gyakorlatilag egyedül Hamilton volt képes ennek ellenállni. Leclerc egy született tehetség. Nagyon gyorsan tanulja meg az új pályákat, jók a a megérzései, ezen felül okos, és jól átgondolja, hogy mit is akar az autóval. Ez pedig segít neki abban, hogy kevesebbet hibázzon. Tavaly fejlődött a szezon során, ellentétben Verstappennel, aki azért hibázgatott. Leclerc gyorsabban fejlődött.”

    Amennyiben a Ferrari elő tud állni egy olyan autóval amivel képesek a Mercedes szintjén menni, akkor Massa szerint Leclerc megnyerné a bajnoki címet:

    „Mindig is tudtam, hogy Leclerc olyan nyomás alá tudja helyezni Vettelt, mint Ricciardo tette azt a Red Bullnál. Először egy szponzoreseményen találkoztam vele Monte Carloban, ahol ott volt Jules bianchi is, meg Charles, még egy kedves gyerekként. Követem a karrierjét, láttam a GP3-ban, és egyből gondoltam, hogy fel fog érni a csúcsra. Egy igazán nagy tehetségnek tartom. Gyors volt minden kategóriában, mindenütt nyert, és amikor elért a Forma-1-be, rögtön megmutatta a képességeit a Sauberrel, majd a Ferrarinál. Ha jó autót kap, akkor elég jó ahhoz, hogy megmérkőzzön a Mercedesszel, és megnyerje a bajnoki címet.”

  • Hahn hatszoros kamion Európa-bajnok lehet Le Mansban!

    Hahn hatszoros kamion Európa-bajnok lehet Le Mansban!

    A 2019-es FIA kamion Európa-bajnokság utolsó előtti versenyhétvégéjét Franciaországban rendezik a hétvégén Le Mansban, Jochen Hahn pedig akár bajnok lehet. 85 pont az előnye, 8 verseny van már csak hátra, és a németnek egyértelműen az lehet a célja, hogy a hatodik elsőségét már itt bebiztosítsa. Pontosan egy éve ugyanígy érkezett Hahn Franciaországba, és sikerült is a vasárnapi győzelmével megszereznie a címet.

    2019-ben Jochen az IVECO-jával mindenütt nyert már az eddigi versenypályákon, és megállíthatatlannak tűnik. Átlagban 45 pontot gyűjtött versenyhétvégénként, és két győzelmet biztosan bezsebelt ilyenkor, kivéve az eső áztatta vasárnapon a Cseh Köztársaságban. 11 pole pozíciót szerzett 12 alkalomból, egyedül csak Kiss Norbi tudta legyőzni egyszer még Misanoban, a vasárnapi napon. Zolderban is természetesen behúzta a szombati és a vasárnapi első futamot, de kivételesen nem lehetett elégedett egy defekt miatt. Le Mansban is sikeres, 2016-ban is duplázott itt.

    A német legfőbb üldözője Antonio Albacete, aki két hete Zolderban nyerni tudott. A Truck Sport Lutz Bernau pilótája tavaly nyerni tudott Franciaországban, és gyakorlatilag az egyetlen versenyző a mezőnyben, aki miatt idén fájhat kicsit a feje Hahnnak.

    Adam Lacko is győzni menne ide a Buggyrájával. Egyetlen idei sikere még a Nürburgringen volt, júliusban. A hátralévő versenyeken gyarapítani szeretné a győzelmei számát, utoljára ilyen a bemutatkozó évében fordult elő, hogy csak egy győzelme volt a szezonban, annak meg már 9 éve.

    Steffi Halmnak végre kijött a lépés, és Zolderban egy második és egy negyedik helyet szerzett a korábbi kiábrándító helyezései után. Kiss Norbert is elégedett lehet, mert Belgiumból 35 ponttal távozott, nem úgy, mint a hónap elején Autodrom Mostból, ahol nem szerzett pontokat. A kétszeres kamion Európa-bajnok 2017-ben nyert utoljára Le Mansban, és mindig képes meglepetést okozni a Tankpool24 által felkészített Mercedes-Benzzel. És csak egy ponttal van lemaradva Halm mögött az összetettben.

    René Reinert idei harmadik győzelmét szerezte meg 2019-ben Belgiumban, és ezzel Sascha Lenz elé ugrott a bajnokságban. Utóbbinak katasztrofális hétvégéje volt ott: pont Reinerttel ütköztek, így a következő versenyen a rajtrács végéről kellett felküzdenie magát a pontokba.

    André Kursim sem elégedetlenkedhet, jó sebessége volt, 31 pontot szerzett Zolderben. Reinert mögött az utolsó futamon a második helyen ért a célba. José Rodriguez is újra odateszi majd magát, a portugál is dobogóra állna.

    Az újra visszatérő versenyző ezúttal pedig Shane Bereton lesz, a feltűnő lila festésű MAN-jével.

  • Correa már nincs kómában, de komoly műtétek várnak rá

    Correa már nincs kómában, de komoly műtétek várnak rá

    Juan Manuel Correa F2-es versenyzőt már nem tartják mesterséges kómában, három héttel a súlyos balesete után, amelynek során elhunyt Anthoine Hubert francia versenyző. A családja által kiadott legfrissebb közlemény szerint nagy lépést tett meg a jó irányba a 20 éves ecuadori-amerikai pilóta, de továbbra is versenyben van az idővel:

    „Juan Manuel orvosai elsődlegesen most már a láb és tüdősérüléseivel törődnek, amelyek még több mint két hete keletkeztek, és a baleset napja óta nem kezeltek a sürgősségi beavatkozáson kívül. A doktorok az idő ellen versenyeznek, és egy komoly műtétet kell elvégezniük ahhoz, hogy minimalizálják a kockázatát a jobb alsó végtag visszafordíthatatlan állapotának. Ezt azonban addig nem tudják elvégezni, amíg a tüdeje nem áll készen egy hosszabb műtétre.”

    Correa gerincsérülést szenvedett, valamint a lába is eltörött az ütközését követően, szeptember 3-án pedig Belgiumból egy speciális intenzív osztályra szállították Londonba. A pénteki tájékoztatás kitér arra is, hogy az ECMO gépet nem kell már igénybe vennie, valamint a tudatánál van, bár nem teljesen ébren:

    „Az orvosok szerint ez pár napig eltarthat, hiszen két hétig kómában volt. Azt is kijelentették, hogy Juan Manuel sérülékeny és kiszolgáltatott, ezért továbbra is az intenzív osztályon kezelik.”

    A versenyző állapota már nem kritikus.

  • Az F2 és az F3 is bemutatta a 2020-as versenynaptárát

    Az F2 és az F3 is bemutatta a 2020-as versenynaptárát

    A Formula 2 és az F3 is 2020-ban a királykategória betétversenyei lesznek, ahogy azt eddig is már megszokhattuk. Most már hivatalos, hogy a 12 futamos F2-es bajnokság Bahreinben indul majd március 20-22-én, majd Zandvoort következik nekik május 3-án. Ezt követi majd Barcelona, majd a megszokott európai versenyhelyszínek a nyáron. Az egyetlen változás az, hogy Franciaországba nem mennek majd el.

    Oroszország és Abu Dhabi lesz újfent az a két messzebbi helyszín, ami már „repülős” lesz, és a szezon november 29-én ér véget majd Yas Marina pályáján.

    A Formula 3-as versenynaptár is bemutatásra került, kilenc alkalommal lesznek majd F1 betétfutam, köztük Zandvoortban is.

    Mindkét bajnokságban lesz majd szezon előtti teszt, ennek időpontja és helyszíne később derül majd ki.

    FIA FORMULA 2 – 2020 VERSENYNAPTÁR
    FUTAM DÁTUM HELYSZÍN
    1 március 20-22. Sakhir, Bahrain
    2 május 1-3. Zandvoort, Hollandia
    3 május 8-10. Barcelona, Spanyolország
    4 május 21-23. Monte-Carlo, Monaco
    5 június 5-7. Baku, Azerbajdzsán
    6 július 3-5. Spielberg, Ausztria
    7 július 17-19. Silverstone, Nagy-Britannia
    8 július 31-augusztus 2. Mogyoród, Magyarország
    9 augusztus 28-30. Spa-Francorchamps, Belgium
    10 szeptember 4-6. Monza, Olaszország
    11 szeptember 25-27. Szocsi, Oroszország
    12 november 27-29. Yas Marina, Egyesült Arab Emirátusok

     

    FIA FORMULA 3 – 2020 VERSENYNAPTÁR
    FUTAM DÁTUM HELYSZÍN
    1 március 20-22. Sakhir, Bahrain
    2 május 1-3. Zandvoort, Hollandia
    3 május 8-10. Barcelona, Spanyolország
    4 július 3-5. Spielberg, Ausztria
    5 július 17-19. Silverstone, Nagy-Britannia
    6 július 31-augusztus 2. Mogyoród, Magyarország
    7 augusztus 28-30. Spa-Francorchamps, Belgium
    8 szeptember 4-6. Monza, Olaszország
    9 szeptember 25-27. Szocsi, Oroszország
  • Piros zászlókkal teli futamon Kiss Norbert harmadik lett Zolderben

    Piros zászlókkal teli futamon Kiss Norbert harmadik lett Zolderben

    Fontos helyezéssel fontos pontokat szerzett Kiss Norbert a kamion-Eb zolderi második futamán. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzője harmadik helyezett lett a legendás belgiumi pályán a Mercedes kamionnal, ezzel megerősítette helyét a bajnokság éllovasai között.

    A FIA ETRC mezőnyének gyorsulását és erősödését mutatja, hogy a szombathelyi versenyző az időmérőn most hatodik lett századra ugyanazzal a köridővel, amivel tavaly az élmezőnyben végzett.

    Az első zolderi futamon rajtpozíciójához képest egy helyet tudott javítani Kiss, így az eseménytelen versenyen ötödik lett. Helyezése negyedik rajtkockát jelentett a második futamra, ami már sokkal kalandosabban telt, mint az első.

    “Kétszer is volt piros zászló, kétszer is újraindították a versenyt, mert mögöttünk, a mezőny végén balesetek voltak. Az első indításkor feljöttem a második helyre, tudtam is volna tartani, de jött az újabb piros. A második újrarajtnál így a második helyről indulhattam, de az ellenfeleim a rajtnál jobbak, úgyhogy visszacsúsztam a harmadikra. Antonio Albacete végig támadott, de sikerült kivédekezni, vagyis meglett a dobogó, aminek nagyon örülök” – foglalta össze a második verseny eseményeit Kiss.

    Kiss Norbert összetettben 137 ponttal az ötödik helyen áll.

    A zolderi hétvége vasárnap a kamion-Eb újabb két versenyével folytatódik 13.50-kor, majd 16.05 perctől.

    A futamok élőben nézhetők az alábbi linkeken:

    Időmérő 11:30:

    Vasárnapi első futam, 13:50

    Vasárnapi második futam, 16:50

  • Kiss Norbert továbbra is harcban a bajnoki harmadik helyért

    Kiss Norbert továbbra is harcban a bajnoki harmadik helyért

    Az összetett ötödik helyéről várja a kamion-Eb folytatását Kiss Norbert. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzője most hétvégén Zolderben áll rajthoz Mercedes kamionjával, és reméli, hogy idén nem az igazságtalan büntetésekről szól majd a belgiumi hétvége, ahogyan tavaly.

    Továbbra is elérhető távolságra van a bajnokság harmadik helye a szombathelyi versenyző számára: 24 pont a lemaradása a jelenlegi bronzérmes Adam Lacko mögött. Ahhoz azonban, hogy közelebb kerüljön ellenfeléhez, fontos lenne a jó eredmény Zolderben.

    “Szeretem Zoldert, különleges helyszín, habár a tavalyi hétvégére nem szívesen gondolok vissza. Igazságtalan és aránytalan büntetéseket kaptam, őszintén remélem, hogy ez a hétvége most a versenyzésről fog szólni. Igazi régi stílusú pálya, kicsi bukóterekkel, betonfalakkal, veszélyes is kicsit, de pont ezért szeretem. Tele van nehéz, lassú sikánokkal, de az első szektorban vannak gyors kanyarok is komoly féktávokkal, szóval tényleg összetett feladat jó időt menni itt” – ismertette röviden a pályát Kiss Norbert.

    A magyar versenyzőnek szárazon és esőben is voltak sikerei Zolderben, a Mercedes-szel is tudott már győzni Belgiumban. Idén azonban a továbbra is fennálló motorerő-lemaradás miatt visszafogottak a várakozásai.

    “Szárazon már az is nagy eredmény lenne, ha dobogóra állhatnék. Ha viszont csak egy picit esne, akkor bármi megtörténhet, akár nyerhetünk is” – foglalta össze az esélyeket a pilóta.

    Zolderben a FIA ETRC-től megszokott menetrendben szombaton és vasárnap is időmérő + két verseny vár a mezőnyre.

    A kamion-Eb hétvégi, zolderi programja:

    Szeptember 14., szombat:
    10.45 – első időmérő + super pole
    14.00 – első futam
    16.15 – második futam

    Szeptember 15., vasárnap:
    11.30 – második időmérő + super pole
    13.50 – harmadik futam
    16.05 – negyedik futam

  • Norris: „VSC nélkül jobb eredményünk is lehetett volna…”

    Norris: „VSC nélkül jobb eredményünk is lehetett volna…”

    Annak ellenére, hogy Lando Norris kénytelen volt a rajtrács végéről indulni, remek munkát végzett, áthámozta magát a mezőnyön és végül 10. lett Monzában. A McLaren versenyzőjének jó versenye volt, de reménykedik abban, hogy Szingapúrban akár még jobb is lehet:

    „Egy tisztességes versenyt futottam, és rendben lesz az a pont is amit szereztem, figyelembe véve azt, hogy honnan rajtoltam. Persze az ember mindig többet akar. Kicsit balszerencsések voltunk: megvolt a bokszutcai kiállásunk, Perez alánk vágott, aztán jött a virtuális biztonsági autó, és szerencséje volt azzal, hogy elöl maradhatott, végül hetedik lett. Nem mondom azt, hogy mi is itt végezhettünk volna, mert  azt gondolom, hogy jobb volt a sebességük, de a VSC nélkül jobb eredményünk is lehetett volna. Végeredményben nem hiszem azt, hogy megmutattuk volna a maximális sebességünket, de be tudtuk fejezni a versenyt, és pontot szereztünk, ami jó dolog ahhoz képest, ami ért minket Belgiumban.”

    Norris reménykedik benne, hogy legközelebb több szerencséje lesz, és több pontot is tud majd gyűjteni.

  • Zolder csendjét versenykamionok verik fel a hétvégén

    Zolder csendjét versenykamionok verik fel a hétvégén

    A 2019-es FIA kamion Európa-bajnokság a belga Zolder városába tart, amely már az első állomása az év végi célegyenesüknek idén. Gyors egymásutánban ugyanis 12 verseny lesz az elkövetkezendő hónapban, melynek végén újfent bajnokká avatnak valakit a legversenyképesebb kamionos szériában.

    Belgiumba tartva Jochen Hahn kényelmes 75 pontos előnnyel érkezik, és az ETRC legsikeresebb pilótája 9 győzelmet aratott 18 futamon. Egyértelmű tehát, hogy a bajnoki címért a Hahn Racing IVECO-ja van harcban, és megszerezheti a német idén a hatodik elsőségét is. Ellenfeleinek jó esélyük lehetett volna arra, hogy csökkentsék a hátrányukat, de Autodrom Mostban vasárnap lehetetlenné vált a versenyzés az időjárás miatt. Két lehetőséggel kevesebb lett tehát, de Antonio Albacete és Adam Lacko még megpróbálkoznak Hahn levadászásával, hiszen ők állnak legközelebb hozzá a pontversenyben.

    Albacetének a Trucksport Lutz Bernau pilótájaként jó eredményei vannak Zolderből, egy éve is nyert. Erre alapozva is eltökélt szándéka az, hogy nyomást helyezzen a német kollégájára. Lackonak nem sikerült a hazai bravúr Csehországban az esős vasárnap miatt, így most extrém motiváltan érkezik Zolderba. A Buggyra Racing versenyzője idén csak egy győzelmet ratott az új Freightlinerével, és a szezon vége előtt azért még növelné a győzelmeinek a számát.

    Steffi Halm áll a bajnokság negyedik helyén, Mostban keveredett Kiss Norbert elé, két verseny alatt. Neki Nürburgring volt a vártnál nehezebb, és ő is már nyert Zolderban korábban, célja az, hogy ezeket megismételhesse.

    Kissnek pokoli szombatja volt Mostban a Tankpool24 Racing Mercedesével, így pontok nélkül távozott a Cseh Köztársaságból. A kétszeres Európa-bajnok nagyon 2015-ben, utoljára pedig 2017-ben volt sikeres Belgiumban, így most nagyon eltökélt ő is.

    René Reinert idei második győzelmét aratta a cseheknél, de a német pilóta is versenyben lehet egy újabb elsőségért Zolderben, amivel feltehetően javíthatna az összetettben is, ahol jelenleg a hatodik. 12 versennyel a vége előtt csak 35 pont választja el bajnoki harmadik Lackótól.

    Lenznek is sikerült a 2018-as jó sebességét átültetnie 2019-re is, és folyamatosan jól teljesít az SL Trucksport30 alakulata. Ugyan nehéz szombatja volt Autodrom Mostban, de nagyon is győzni akar ő is Zolderben.

    André Kursimnak is szép emlékei vannak innen, hiszen 2017-ben a legelső győzelmét itt ünnepelhette, akkor még a Tankpool24 versenyzőjeként. Most újra keresi ezen formáját a szűk és kanyargós pályán, de immáron a Don’t Touch Racing pilótájaként.

    Anthony Janiec is ott lesz Belgiumban a Lion Truck Racing MAN-jével, ahol utoljára 2016-ban járt. Akkor negyedik helyeket szerzett, de mindig benne van esetében az, hogy az élmenőkkel fog harcolni.

    José Rodriguezről sem érdemes elfeledkezni, ha a győzteseket latolgatjuk, hiszen 2018-ban az utolsó futamot Zolderben ő nyerte meg.

    Végül de nem utolsósorban először indul az idei szezonban David Jenkins is, így a hétvégén négy brit pilóta lesz majd a mezőnyben. A 2011-es brit bajnok utoljára 2017-ben Le Mansban indult a FIA ETRC-n, és akár meglepetést is okozhat a hétvégén.