Címke: Belga Nagydíj

  • A Mercedes állítja, nem szegte meg a Ferraris egyezséget

    A Mercedes állítja, nem szegte meg a Ferraris egyezséget

    Úgy tudni, hogy a Ferrari és a Mercedes korábban szóbeli megállapodást kötött az erőforrásokkal kapcsolatban, Belgiumra vonatkozóan, ám Lewis Hamilton győzelme után a Ferrari azt sérelmezte, hogy a Mercedes megszegte ezt az egyezséget.

    A megállapodás elvileg arról szólt, hogy a német csapat elkészített egy új specifikációjú erőforrást, de megígérték, hogy azt csak Monzában vetik majd be, mikor amúgy is módosulnak a motorszabályok.

    „A pályán nagyon versenyképesek vagyunk.” – mondta Toto Wolff. „De ha pályán kívül bármi problémájuk van (a Ferrarinak), azt zárt ajtók mögött megvitatjuk velük. Fontos, hogy óvatosak legyünk, és ne a nyilvánosság előtt tegyük ezeket, mert úgy bármi félreérthető lehet.”

  • Palmer szerint Alonsónak büntetés járna

    Palmer szerint Alonsónak büntetés járna

    Jolyon Palmer véleménye szerinte Fernando Alonsonak büntetés járt volna, amiért leszorította őt a pályáról a Belga Nagydíjon a nyolcas kanyarban.

    A verseny felénél Alonso és Palmer a 12. pozícióért csatáztak, mikor a McLarenes versenyző leszorította Renault-s kollégáját a pályáról. Bár a versenybírák nem találták kifogásolhatónak az esetet, Palmer dühös a spanyol versenyzőre.

    „Beragadtunk Alonso mögé, aki elég egyértelműen leszorított engem a pályáról.” – mondta Palmer a verseny után. „Ha engem kérdeznek, ez semmivel sem volt különb eset, mint a Keviné és Hülké (Magnussen és Hülkenberg hungaroringi esete) volt. Ugyanaz az eset. Nem tudom, hogy kap-e büntetést. Meglátjuk. De én ezzel két helyet veszítettem.”

    Alonso nem kapott büntetést, ellenben kiesett a versenyből.

    „Ha Magnussen büntetést kapott, akkor Alonsónak is büntetés járna.” – vélekedik Palmer.

  • Räikkönen és Perez is büntetőpontokat kapott

    Räikkönen és Perez is büntetőpontokat kapott

    A Ferrari finn, illetve a Force India mexikói pilótája sem távozott üres kézzel a Belga Nagydíjról.

    Räikkönen figyelmen kívül hagyta a dupla sárga zászlót, miután Max Verstappen autója megállt a pálya szélén. Az ezért járó tíz másodperces stop/go büntetését már a futam alatt letöltötte, a bíráknak azonban ez nem volt elég, ugyanis három büntetőponttal is gazdagabb lett a finn világbajnok.

    „A felügyelők átvizsgálták a videókat, illetve a telemetriát, melyek világosan bizonyítják, hogy a versenyző nem vette figyelembe az érvényben lévő dupla sárgazászlós jelzést.” – olvasható a versenybírák által kiadott jegyzőkönyvben.

    Perez öt másodpercet kapott még a futam során, amiért elhagyta a pályát, így előnyt szerzett a Romain Grosjeannal vívott csatája közben. Ez azonban nem volt elég, a mexikói összesen hat büntetőponttal zárta a hétvégét.

  • Ricciardo és az előjáték esete

    Ricciardo és az előjáték esete

    Daniel Ricciardotól már megszokhattuk, hogy ha csak lehet, humorosan válaszol a neki címzett kérdésekre. Nem volt ez másként a Belga Nagydíj után sem, melyen a harmadik helyet szerezte meg, míg csapattársa, a majdnem hazai pályán szereplő Max Verstappen motorhiba miatt kiesett.

    Mikor a Race Express tudósítója arról kérdezte az ausztrál versenyzőt, hogy az ő finomabb vezetési stílusa lehet-e az oka annak, hogy alatta ritkábban hibásodik meg az autó, mint Verstappen alatt, Ricciardo így felelt: „Igen, határozottan… Sokat dolgozom a vezetési stílusomon, ami jó az autónak. Valójában sokat beszélek hozzá a verseny alatt. Masszírozom. Nem nevezném előjátéknak, de valami olyasmi, és Max meg fiatal, ő mindig belecsap a dolgok közepébe! Tudom, hogy most rázod a fejed, de érzem, hogy tudtad, hogy valami ilyesmi hülye választ fogsz kapni.” – mondta Ricciardo az újságírónak. „Komolyan nem tudok válaszolni erre. Tényleg…”

  • Horner: Nem ezért fizetünk a Renault-nak

    Horner: Nem ezért fizetünk a Renault-nak

    A Renault-nak sürgősen javítania kell megbízhatósági mutatóján, Christian Horner szerint ugyanis az árhoz képest nem nyújtanak megfelelő minőségű szolgáltatást a Red Bullnak.

    Max Verstappen motorprobléma miatt ismét kiállni kényszerült egy futamról – belga DNF-je idei hatodik kiesése volt, ebből négy mechanikai gondok miatt történt.

    „A Renault tisztában van vele, hogy a megbízhatósága és a terméke nem éri el a kívánt szintet” – jött a száraz megjegyzés Hornertől. „Az ő dolguk, ezt hogyan oldják meg. Mi fizető ügyfelek vagyunk, az általuk nyújtott szolgáltatás pedig jelen pillanatban nem megfelelő minőségű, amint az a megbízhatósági problémákból és a meghibásodásokból egyértelműen látszik. Egy talicskányi pénzt fizetünk azért a motorért – itt az ideje, hogy működjön is. Nekik is legalább annyira fájdalmas a dolog, mint nekünk. Ezen a szinten megengedhetetlen, hogy ilyen rendszerességgel meghibásodjanak a motorok.”

    Verstappen hibájának oka egyelőre nem ismeretes, de valószínűleg a szenzorral vagy a gyújtógyertyával akadtak gondok. Nem a holland volt az egyetlen azonban, aki Renault-problémába szaladt a Belga Nagydíj hétvégéjén: Daniil Kvyat Toro Rossójában a komplett erőforrást ki kellett cserélni az első szabadedzés után, a harmadik előtt pedig Verstappen és Jolyon Palmer belsőégésű motorja szorult cserére.

    „A három csapatra levetítve a megbízhatóság pocsék” – mondta Horner. „Turbóprobléma Kvyatnál, illetve két autó esetében is motorcserék, és ez csak itt Belgiumban. Egyáltalán nem elfogadható, messze van az ideálistól, és közel sem az a szint, amelyet egy versenyképességre áhítozó F1-es motorgyártónak hoznia kell. Keményen dolgoznak, és remélhetőleg hamarosan olyan folyamatoknak lehetünk szemtanúi, amelyek kiküszöbölik az eddig látott problémákat.”

    A lépten-nyomon megkotló autók egyéb negatív következményekkel is járhatnak a Red Bull szempontjából, Verstappen ugyanis könnyen otthagyhatja az osztrák istállót, amennyiben az elkövetkező másfél évben nem javul drasztikusan a megbízhatóság.

    „Nem meglepő módon nagyon frusztrált állapotban van” – fűzte hozzá Horner. „Ismét jó pozícióban halad és ismét önhibáján kívül motorhiba áldozata lesz. Alain Prost is személyesen kért tőle bocsánatot, ugyanezt a Renault is minden bizonnyal meg fogja tenni, de a helyzeten sajnos nem változtat.”

  • Hamilton fondorlatoskodásként tekint az SC-re

    Hamilton fondorlatoskodásként tekint az SC-re

    Lewis Hamilton szerint a Belga Nagydíjon „a NASCAR-hoz hasonlóan” mesterséges izgalomkeltés miatt küldték be a safety cart, hogy Sebastian Vettellel harcolnia kelljen a győzelemért.

    A safety car beküldésének idején – amely a két Force India kakaskodása és a célegyenest telehintő törmelék miatt került bevetésre – Hamilton két másodperccel vezetett Vettel előtt. A brit érezhetően ideges volt a rádión és azt hajtogatta, hogy „nincs is törmelék a pályán” és „elég szar döntést hoztak a stewardok”, a safety car azonban három körön át rendületlenül haladt előtte. Hamilton végül behozta a Mercedest az első helyre, később viszont ismét felhozta a témát és párhuzamot vont a NASCAR-ral, ahol néha a verseny felélénkítése céljából valóban élnek hasonlóan mesterséges eszközökkel.

    „Kicsit NASCAR-érzésem volt, ahol mindenféle mondvacsinált okokkal beküldögetik a safety cart” – mondta Hamilton. „Mire lelassítottunk, a szárnyat már elvitték, és akár virtuális safety carral is megoldhatták volna – de nem, nekik verseny kellett, így megkaptuk a rendes safety cart is.”

    Vettel annyira nem bánta a dolgot, ugyanis enélkül „nehéz lett volna lőtávolba kerülnöm”.

    „Elég jól álltam előtte is” – összegezte a verseny zárófelvonását a német. „15 kör volt hátra, valószínűleg akkor is ott fejeztem volna be. A safety carral kaptam egy másik esélyt, de nem volt tökéletes.”

    A biztonsági autó alatt lényegében az egész mezőny kereket cserélt, míg azonban Hamilton lágyakat kapott, Vettel kettővel puhább ultralágy papucsokat kapott a Ferraritól. Az újraindítást követően kifizetődni látszott az agresszív taktika: a Ferrari a Mercedes sebváltóján utazott fel az Eau Rouge-on és a Raidillonon keresztül a Kemmel-egyenesre, a Les Combes-ba menet védekezésre kényszerítve Hamiltont, aki sikeresen visszaverte a támadást és fokozatosan elhúzott a némettől.

    „Az egyes kanyarból kifele Lewis nyakán voltam, egyáltalán nem volt nehéz közel maradni hozzá” – magyarázta Vettel, akinek nem jött jól, hogy Hamilton elemelt egy kicsit az Eau Rouge-ban. „Talán ez volt a baj: túl jól kaptam el az újraindítást. Ha megismételhetném a dolgot, most más taktikával próbálkoznék.”

    Hamilton is hasonlóan látta a helyzetet, mondván, Vettel „kicsit túlzottan is közel jött”, aminek következtében a Ferrarinak „el kellett emelnie, ha nem akart kisodródni az Eau Rouge-ban”.

  • Hamilton idén először lett a nap versenyzője

    Hamilton idén először lett a nap versenyzője

    Tavaly óta megszokhattuk, hogy minden versenyen megszavazzák a rajongók az F1 hivatalos weboldalán, hogy szerintük ki volt az adott futam legjobbja, ki a nap versenyzője, hiszen ez nem minden esetben egyezik meg a futamgyőztessel.

    A Belga Nagydíjon azonban megegyezett, és idén első alkalommal Lewis Hamiltont szavazták meg a rajongók a futam legjobbjának.

    A 2017-es szezonban eddig ők voltak “a nap versenyzői”:

    • Belga Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Magyar Nagydíj: Kimi Räikkönen
    • Brit Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Osztrák Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Lance Stroll
    • Kanadai Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Monacói Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Spanyol Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Orosz Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Bahreini Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Kínai Nagydíj: Max Verstappen
    • Ausztrál Nagydíj: Sebastian Vettel
  • Verstappen: Alonsóval versenyzem kiesések terén

    Verstappen: Alonsóval versenyzem kiesések terén

    Max Verstappen abban a megtiszteltetésben részesül a 2017-es szezonban, hogy Fernando Alonso ellen vívhat privát csatát a nívós ’legtöbb kieséssel rendelkező pilóta’ címért.

    Verstappennek hengerprobléma miatt a Belga Nagydíj nyolcadik körében félre kellett állnia, a mintegy 80.000 helyszínre kilátogató holland szurkoló hatalmas bánatára. A legújabb motormeghibásodás az Olasz Nagydíjra valószínűleg legalább tízhelyes rajtbüntetést von maga után, az ismételt nullázás pedig továbbra is az összetett hatodik helyére kényszeríti Verstappent.

    „A versenyeim felén kiestem” – panaszkodott Max az NBC-nek. „Ahogy a rádión is mondtam, egyszerűen hihetetlen… nem tudom elhinni, hogy ezek megtörténhetnek. Az elején persze még elintézed annyival, hogy peches vagy, de mostanra már lényegében Fernandóval versenyzek a kieséseket illetően. Egyáltalán nem vagyok boldog. Nagyon csalódott vagyok a kiesés miatt, valamint a rajongók miatt is, akik azért vettek ilyen drágán jegyet, hogy nyolc kör után vége legyen. Nem találom a szavakat.”

    Verstappennek annyiban igaza van, hogy az eddigi 12 versenyből hatot nem fejezett be, ám ezek közül „csak” négy kiesésében játszott szerepet technikai probléma, Spanyolországban és Ausztriában ugyanis elsőkörös csetepaté áldozata lett. Alonso ezzel szemben nyolcszor esett ki, hétszer a technika tréfálta meg, egyszer pedig egy rajtbaleset – pontosan ugyanaz, amelyben Verstappen is kiesett Spielbergben. A Red Bull meglehetősen egyoldalú megbízhatatlansága (Daniel Ricciardo ugyanis ismételten felért a dobogóra) a holland türelemvesztésével járhat együtt és akár el is hagyhatja a Red Bull kötelékét.

    „Nem is gondolkozom ezen” – utalt közeli és kissé távolabbi jövőjére Verstappen. „Ezt a csapaton belül kell megoldanunk, mert egy élcsapatnál ilyen egyszerűen nem fordulhatna elő. Nem aggódom a jövő miatt, meg hogy mi lesz jövőre; csak be akarom fejezni a versenyeket és jó eredményeket összeszedni. Egész hétvégén keményen dolgoztunk, erre megint kiesek. Az eredmények elkerülnek, ilyen helyzetben pedig nem foglalkozol sokat a jövő évvel vagy az azutánival. Sok mindent meg kell beszélnünk. Jelenleg nem vagyok boldog ember, és alig várom, hogy hazaérjek.”

  • Ocon: Perez kétszer is meg akart ölni

    Ocon: Perez kétszer is meg akart ölni

    Esteban Ocon, a Force India újonc versenyzője továbbra is rendkívül dühös mexikói csapattársára, akivel ismét összeütközött, idén már nem az első alkalommal.

    Perez először a rajt után, az Eau Rouge kanyarba menet szorította a falba saját csapattársát, ám szerencséjükre egyik autó sem sérült.

    A verseny féltvája után ismét egymás mellé keveredett a két csapattárs, ekkor már nem is úszták meg törés nélkül: Ocon az első kanyar után külső íven próbálkozott elmenni csapattársa mellet, ám Perez ezúttal sem hagyott helyet, aminek következményeképp a mexikói defektet kapott, Oconnak pedig az első légterelője sérült.

    Ocon a verseny utáni nyilatkozatokat követően néhány perce Instagram oldalán is belerúgott egyet csapattársába: „Jó versenyünk volt, amíg Perez másodjára is meg akart ölni. Mindenesetre nem sikerült neki, így 9. lettem.”

    Ahogy arról már beszámoltunk, a Force India vezetősége is megunta a kakaskodások miatti pontvesztéseket, így szabályozni fogják a csapaton belüli versenyzést.

    https://www.instagram.com/p/BYTezmRFVxA/

  • Vége a szabadságnak a Force Indiánál

    Vége a szabadságnak a Force Indiánál

    Újabb verseny, újabb Force India-csetepaté, ezt azonban megunta a csapatvezetés: Sergio Pérez és Esteban Ocon nem versenyezhet ezentúl egymás ellen.

    Ocon és Pérez nem egyszer flörtöltek már egymással túl közelről a versenypályán, a Belga Nagydíjon viszont véglegesen elszabadult a pokol: a két Force India rögtön a rajt után összegabalyodott (azt még megúszták), majd a verseny kétharmadánál ismét egymásra találtak, amikor a mexikói az Eau Rouge felé vezető szakaszon a falra passzírozta francia csapattársát. A kontakt azonnal elvitte Ocon fél első szárnyát, míg Pérez egy jobb hátsó defekttel lett gazdagabb. A bakui összeérésüket követően a Force India még hősiesen kitartott a szabad versenyzés elve mellett, a belga eseménysorozat azonban úgy fest, más mederbe terelte a dolgokat, Otmar Szafnauer ugyanis véget vetett a nagy szabadságnak.

    „Csak annyit láttam, mint ti, de nekem úgy tűnt, hogy Sergio felkente Estebant a falra, majd pedig ő jött ki vesztesként a dologból” – nyilatkozta Szafnauer. „A jövőben ennek megismétlésére esélyük sem lesz. Eddig szabadon versenyezhettek, de ha ezt nem tudják a csapat érdekeit szem előtt tartva kivitelezni, akkor ezentúl nem versenyezhetnek. Ennek nem szabadna megtörténnie. Mindig a szabad versenyzés hívei voltunk, és ezt ők is pontosan tudták. Ám azt is megmondtuk, hogy ha ez még egyszer előfordul, hogyha egy Baku-féle incidens még egyszer megtörténik, onnantól mi irányítjuk a versenyt a pitwallról. Ha negyedikek maradunk [a konstruktőriben], akkor nem vesztünk vele semmit, de ma rengeteg pontot hagytunk a pályán.”

    A fizikai erőfitogtatást egy szóbeli perlekedés előzte meg, amikor Ocon felrótta csapatának, hogy pozícióelőnye ellenére Pérezt hívták ki először a boxba. A Force India ezt Pérez letöltendő ötmásodperces büntetésével indokolta, majd arra ösztökélték Ocont, hogy „tapadj rá, elvégre neked vannak frissebb gumijaid”. Az egész mizériából azonban a szurkolók jöhetnek ki a legrosszabbul, akik test-test elleni csatákat akarnak látni.

    „Ez természetes, ezért is hagytuk őket versenyezni” – szimpatizált a rajongókkal Szafnauer. „De amint elérkezik az a pont, ahol egymást és másokat veszélyeztetnek és összeütköznek, a kezünkbe kell vennünk az irányítást.”

    Az incidenst követően a pályán maradt törmelék miatt beküldték a safety cart, amelynek hála mindkét Force India-pilóta viszonylag kis időveszteséggel megúszta a dolgot. Ocon végül egy orrkúpcsere után a kilencedik helyen fejezte be a futamot, Pérezt azonban két körrel a verseny vége előtt véglegesen kihívták a boxba.