Címke: Belga Nagydíj

  • A Belga Nagydíj is akár végleges törlésre kerülhet!

    A Belga Nagydíj is akár végleges törlésre kerülhet!

    Feltehetően a híres Spa-Francorchamps pályáján sem lesz 2020-ban Belga Nagydíj. Kilenc futam már elesett a koronavírus-járvány miatt, de hivatalosan és teljesen törölve eddig csak Melbourne és Monaco lett. Belgium azonban csatlakozhat hozzájuk. A pálya promótere bejelentette, hogy augusztus 31-ig az országban minden tömegrendezvényt töröltek, így az eredeti terveknek megfelelően az augusztus 30-án kezdődő versenyhétvégét nem tarthatják meg. A közleményükben ez áll:

    „A mai nappal a 2020-as jegyvásárlási lehetőséget felfüggesztjük.”

    Vanessa Maes, a spa-i verseny promótere elismerte azt is, hogy egyáltalán nem lehet kizárni azt, hogy a versenyük teljesen törlésre kerül, és nem csak elhalasztják. A Belga hírügynökségnek nyilatkozott:

    „Semmi sem elképzelhetetlen. Minden eshetőséggel számolni kell, úgy mint halasztás, zárt ajtók mögötti verseny, vagy törlés. Ezeket most elemzik. Senki nem tudja megmondani jelenleg, hogy mi várható 4-5 hónap múlva. Mindenek előtt a belga emberek és a nézők egészsége a legfontosabb, akik ellátogatnának Spa-Francorchampsba. Ezért mindenben elfogadjuk a kormány döntését. A hír természetesen csalódás nekünk szervezőknek, de ilyen időszakban sportesemény rendezése eléggé reménytelennek tűnik. A mai naptól kezdve a kormánnyal egyeztetünk a lehetséges forgatókönyvekről. Ehhez a munkához azonban idő kell, illetve több különféle szakértő bevonása, végül a Liberty Media-val is meg kell egyezni, a lehető legjobb megoldásról.”

  • Correa éles kritikája az FIA felé: Senki nem törődött velem

    Correa éles kritikája az FIA felé: Senki nem törődött velem

    A tavalyi Belga Nagydíj F2-es főfutamán Juan Manuel Correa volt az egyik versenyző, aki az Anthoine Hubert halálát okozó horrorbalesetbe belekeveredett. Ám a dél-amerikai pilóta szerencsére életben maradt, noha sérülései miatt egy ideig életveszélyes állapotban volt.

    Azóta megindult a felépülés útján, és egy nap újra versenyautóba ülne. Ezt nemrég nyilatkozta az N-TV-nek, de azt is elárulta, hogy az FIA nem igazán törődött vele, válságos állapota ellenére sem.

    „Egy nappal a baleset után az egész Forma-2-es brigád Monza felé vette az irányt, míg én az életemért küzdöttem a kórházban” – mondta. „Az orvosoknak információkra volt szükségük a balesetemről, de senki nem jött az FIA-től, hogy ez ügyben intézkedjen. Senki nem törődött velem közülük. A kórházban a G-erőkkel és egy ilyen nagy ütközés következményeivel sem voltak tisztában. Emiatt majdnem meg is haltam a negyedik napon. Amikor magamhoz tértem a kórházban, annyit tudtam elmondani, hogy a lábaim nagymértékben sérültek és nagyon fájnak. De a legnehezebb pillanat az volt, amikor megtudtam, hogy Anthoine életét vesztette.”

    „Nagyon hiányzik a versenyzés. Remélem, egy nap képes leszek gázt adni a jobb lábammal, és bekerülhetek a Forma-1-be” – tette hozzá.

  • Giovinazzinak majdnem az ülésébe került a belga balesete

    Giovinazzinak majdnem az ülésébe került a belga balesete

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke Frederic Vasseur felfedte, hogy Antonio Giovinazzi a Belga Nagydíjon elszenvedett balesetét követően nagyon közel állt ahhoz, hogy elveszítse az ülését a csapatnál.

    Az olasz versenyző a pontszerző kilencedik helyen haladt a versenyutolsó körében, amikor a Pouhonban elveszítette az uralmát az autója felett és a nagy sebességgel a falba csapódott. Giovinaziinak ez lett volna az első pontszerzése az Osztrák Nagydíj óta, ahol egy tizedik helyet szerzett.

    Mivel a csapattárs Kimi Räikkönen 31 pontot tudott szerezni a Spa-Fracorschamps-i versenyig, az ART Grand Prox egykori csapatvezetője elismerte, hogy közel álltak a Giovinazzival való szakításhoz, aki végül az Olasz Nagydíjon elért jó eredménye miatt tarthatta meg a helyét. Vasseur elismerte, hogy egyáltalán nem számított arra, hogy Giovinazzilyen jól fog majd menni a saját és az Alfa Romeo hazai versenyén.

    „A baleset minden egyes csapattagra sokként hatott, ugyanis egy jó lehetőségünk lett volna a pontszerzésre,” – nyilatkozta Vasseur a Motorsport.com-nak. „Antonio a semmiből jött vissza és az utolsó körben pedig balesetet szenvedett.

    „Nehéz volt meghoznunk a döntést Antonio helyzetével kapcsolatban, ugyanis ezek a dolgok akár a karrieredről is dönthetnek. A jövőről gondolkodtunk. Egy héttel később le kellett ülnünk, hogy megbeszélhessük a helyzetet Antonioval, aki a létező legjobban reagált a történtekre. Számomra nagyon fontos volt, ahogy Antonio szerepelt Monzában. A fejemben azonban nagyon megmaradt, amit Antonio Olaszországban produkált, több tízezer szurkoló előtt, a csapatunk hazai futamán. Rendkívül nagy volt rajta a nyomás, azonban nem rettent meg és magabiztos versenyzéssel szerzett fontos pontokat a csapatnak.”

    Giovinazzi a szezon második felében több pontot tudott szerezni a finn Jégembernél, ugyanis az olasz 13, Räikkönennek pedig 12 egységet sikerült gyűjtenie a 2019-es idény utolsó nyolc versenyén. Azonban Vasseur tisztában van vele, hogy az olasz akkor is jobban teljesített Räikkönennél, amikor a csapat nem volt valami versenyképes, még a többi középcsapathoz képest sem.

    „A probléma az volt, hogy Antonio pont akkor szerepelt jól, amikor az autó nem működött úgy, ahogyan kellett volna. Amikor a csapattársad előtt végzel és csak a tizennegyedik, tizenötödik helyen értek célba, arról nagyon kevesen beszélnek. Azonban, ha a hatodik és hetedik helyen értek célba és győzöd le a márkatársad, na az már beszédtéma.”

  • Albon: Volt bennem félelem, amikor csatlakoztam a Red Bullhoz

    Albon: Volt bennem félelem, amikor csatlakoztam a Red Bullhoz

    Alexander Albon elismerte, hogy amikor előléptették a Red Bullhoz, volt benne egy kis félsz.

    A thai pilóta még mindig csak szokja, mekkora figyelmet kapott az utóbbi pár hétben, hiszen csak ennyivel ezelőtt jelentették be, hogy csatlakozik a Red Bull Forma-1-es csapatához a gyengélkedő Pierre Gaslyt pótolva.

    Albon az F1 hivatalos podcastjében, a Beyond the Gridben szólalt meg nemrég, és beszélt erről. Amikor pedig arról kérdezték, meg volt-e rémülve, amikor közölték vele, hogy Belguimtól Red Bullt vezet, így válaszolt: „Egy kicsit igen. Inkább egy emlékeztető volt arról, mi történik. Amikor elmondták, hogy elő lettem léptetve, éppen Ausztriában voltam.  Elmondtam apukámnak és anyukámnak, és nagyjából ennyi.”

    „Aztán a maradék két hétben otthon pihentem a kanapén, majd elindultam Spába. Alig pár emberrel beszéltem a nyári szünet alatt, és amikor odaértem a pályára, el lehet képzelni, mennyi kamera fókuszált rám, és ekkor realizálódik benned, hogy amikor otthon vagy, a magad kis világában vagy. Amikor meg az F1-ben vagy, az pont a fordítottja.”

  • Leclerc örül annak, hogy győzelmeivel elhallgattatta kritikusait

    Leclerc örül annak, hogy győzelmeivel elhallgattatta kritikusait

    Charles Leclerc úgy véli, győzelmei megmutatták, jól döntött egy éve a Ferrari, mikor leszerződtették.

    A 21 éves versenyző tavaly csatlakozott a Száguldó Cirkuszhoz, még a Sauber színeiben. Abban az évben a svájci csapat szinte szárnyalt, így a figyelem középpontjába gyorsan bekerült a fiatal. Az évad második felében, jó teljesítménye miatt úgy döntött a Scuderia lecserélik Kimi Räikkönent és Leclerc-t hozzák a helyére. Ezután a döntés után mind a vörösök és mind a fiatal tehetség rengeteg kritikát kapott. Bahreinben a kritikusok egy kicsit elcsendesedtek, mikor a monacói majdnem megnyerte a futamot, ám hibák amiket az után elkövetett, újra felerősítették a kétkedő hangokat. A nyári szünet után azonban megnyerte a spa-i és a monzai futamot, és ezen eredmények birtokában Leclerc úgy érzi, sikerült elhallgattatni a kritikusait.

    ,,Nem kezdődött igazán jól ez a szezon, elkövettem pár hibát, de nem akarok kibúvókat keresni, tisztában vagyok azzal, mit rontottam el. Sok mindent tanultam az első futam óta. Megértettem azokat, akik tavaly kritizáltak, egy ilyen fiatal srácot a Ferrariba ültetni, aki ráadásul csak egy évet húzott le a sportágba túl korai, de ők (Ferrari) bíztak bennem. Rengeteg adat volt a kezükben amit ki tudta elemezni, és ezt meg is tették. Nem volt egy könnyű döntés a számukra. Én viszont boldog vagyok, ugyanis ezekkel az eredményekkel bebizonyítottam azt azoknak az embereknek, hogy készen álltam, jobban, mint ahogy gondolták volna.” -nyilatkozta Leclerc a Crash.net-nek.

  • Rosberg változtat a hangnemén miután Verstappen helyretette

    Rosberg változtat a hangnemén miután Verstappen helyretette

    Nico Rosberg vlogjai az utóbbi hetekben egyre nagyobb figyelmet kaptak, de az egyszeres világbajnok most behúzza a kéziféket: a kritikák miatt úgy véli, hogy változtatni fog a hangnemén. Az utóbbi adásaiban osztotta a korábbi csapattársát Lewis Hamiltont, mert szerinte a korából adódóan már nem annyira harcos mint kellene, és Max Verstappent is kritizálta amiért kiesett a Belga Nagydíjon. Mindkét megnevezett versenyző válaszolt a kritikákra, Verstappen egyenesen az „új Villeneuve”-nek nevezte. Rosberg visszavonulót fújt és a legutóbbi vlogjában már arról beszélt, hogy változtatni fog a hozzáállásán:

    „Az egyik dolog amit aktív versenyzőként utáltam, amikor konfrontálódnom kellett újságírókkal, vagy korábbi versenyzők illettek kritikával. Esetemben ez a személy gyakran David Coulthard volt. Az őrületbe kergetett, egyszerűen szörnyű volt. Szeretem ezeket az elemzéseket, ugyanakkor nagyon is tisztelem a versenyzőket. Szóval ahogy már említettem, mindig is utáltam konfrontálódni a korábbi pilóták kritikáival. Ezen nekem is változtatnom kell. Nem akarom, hogy a korábbi kollégáim akiket tisztelek, ilyesmiket halljanak tőlem. Emiatt változtatni fogok a hangnememen.”

  • Kedden lesz Anthoine Hubert temetése

    Kedden lesz Anthoine Hubert temetése

    Anthoine Hubert temetésére kedd délután kerül sor az észak-franciaországi Chartres-székesegyházban. A dátum most már hivatalos. A 22 éves francia versenyző a múlt hétvégén hunyt el egy tragikus balesetben a Belga Nagydíjon. A BWT Arden versenyzője volt, és pont egy ütközést akart elkerülni, de végül ő és a Charouz pilótája, Juan Manuel Correa ütköztek. A futamon egyből előkerült a piros zászló, az orvisi csapat küzdött Hubert életéért, de 90 perccel később a FIA megerősítette, hogy a fiatal versenyző elhunyt.

    A hétvége Formula 3-as és Forma-1-es versenye előtt egy perces gyász szünetet tartottak másnap a tiszteletére, a Formula 2-es verseny pedig elmaradt.

    Hubert temetése tehát szeptember 10-én lesz, a tervek szerint 14:00-kor, a Notre-Dame katedrálisban Chartres városában. Olivier Lamirault, aki a Lamirault Automobile vezetőjeként személyes támogatója is volt Hubertnek megerősítette a temetés dátumát a L’Echo Republicainnek, majd hozzátette:

    „Letört vagyok ami számomra bonyolult, de azt hiszem, hogy ez jó ideig így marad.”

    A baleset következményeként a BWT Arden csapata az Olasz Nagydíjon csak egy autóval indult, amelyet Tatiana Calderon vezet. A másik Alfa Romeo junior csapattársa, Juan Manuel Correa a másik versenyző, aki érintett volt a balesetben már átszállításra került egy brit kórházba. Mesterséges kómában tartják a légzési nehézségei miatt, ami a baleset egyik következménye.

  • Ricciardo: Megéri a családomat ekkora stressznek kitenni?

    Ricciardo: Megéri a családomat ekkora stressznek kitenni?

    Daniel Ricciardo továbbra is a Spa-ban történt tragikus esemény hatása alatt áll. Korábban már megírtuk, az ausztrál szombaton azt fontolgatta, nem indul el a vasárnapi futamon, ám Anthoine Hubert családja erőt adott neki.

    Monzába érve, a gondolatok ismét száguldoztak Ricciardo fejében. A Renault pilótája ismét mérlegelte a sport veszélyességét, és azt is, megéri-e a családját ekkora stressznek kitenni, minden egyes alkalommal, mikor autóba ül. A válasz végül ugyanaz lett, mint korábban, túlságosan is szereti a versenyzést és a száguldással jár adrenalin löketet.

    ,,Valóban megkérdőjeleztem mindent, ám az igazság az, hogy furcsamód túlságosan is imádom ezt. A versenyzés jó érzéssel tölt el. Nem akartam csinálni, de aztán beültem és utána minden rendben volt és normálisnak tűnt. Mikor gyerekként a TV képernyőjén keresztül láttad mi történik, nem voltál a része, nem voltál jelen. Úgy tűnt ezek az események a távolban történtek, vagy épp nem voltál tisztában azzal, hogy mi zajlik le ott. Ám, amikor itt vagy és mindez az egyik kollégáddal történik egy másik sorozatban, vagy ugyanazon a versenyen, amiben te is részt veszel, akkor valóságossá válik. Azt mondod magadban: ’Oké, ez bárkivel megeshet, ám most itt van, ez történik jelenleg. Az a felismerés, hogy nem vagy sebezhetetlen és legyőzhetetlen, leterít. Tudom, hogy a szüleim már így is eleget aggódnak értem, tudod, hogy van ez, néznek, miközben versenyzem, és a repülőn töltjük a napjaink nagy részét, mert utaznunk kell a világ körül. Ilyenkor felmerül a kérdés: megéri magamat és a családomat ekkora stressznek kitenni?”

  • Leclerc most már készen áll arra, hogy bajnok legyen

    Leclerc most már készen áll arra, hogy bajnok legyen

    Charles Leclerc elmondta, végre úgy érzi, készen áll arra, hogy a világbajnoki címért küzdjön, miután Belgiumban megszerezte első Formula 1-es győzelmét.

    Tavaly a Sauberben bontogatta még a szárnyait a monacói versenyző, és hétvégéről-hétvégére bizonyította be érdemes lesz vele számolni a jövőben. A Ferrarit is meggyőzte az ifjú teljesítménye, így ülést biztosított a 22 éves versenyzőnek 2019-re. A szezon elején, Bahreinben már közel állt ahhoz, hogy bebiztosítsa első győzelmét, ám a technika ördöge közbe szólt, Ausztriában, pedig Max Verstappen sebesvonatként érkezve taszította le Leclerc-t az első helyről. Spa-ban azonban minden összeállt és az ifjú a dobogó legfelső fokára állhatott. A győzelem megszerzése után, máris új cél lobog a monacói szeme előtt, most a világbajnoki cím megszerzőről álmodozik.

    ,,Úgy vélem jobb formában vagyok nála (Vettel) az időmérőkön, már hat futam óta. Változtattam a hozzáállásomon egy kicsit. A verseny azonban már más tészta. Az előző két futamon (Spa-t leszámítva) egy kicsit szenvedtem, ám a változtatás, amit a nyári szünetben eszközöltem úgy néz ki kifizetődött, ami nagyszerű. Úgy érzem, készen állok arra, hogy részt vegyek a világbajnoki címért folytatott küzdelemben, végül is az autó és a csapat meg van hozzá. Természetesen van még min dolgoznunk, ugyanis egy kicsit szenvedünk a Mercedes mellett, és nyilvánvalóan nekem is van még mit tanulnom, de úgy érezem, készen állok a harcra.”

    Leclerc tisztában van azzal, hogy nagyon nehéz feladat előtt áll, ha meg akarja valósítani új célját. Ám véleménye szerint, ha nem lenne ilyen magabiztos és nem bízna ennyire képességeiben, akkor meg sem érdemelné azt a lehetőséget, amit a Ferraritól kapott azzal, hogy ilyen fiatalon náluk versenyezhet.

    ,,Ha már a megfelelő pozícióban vagy, akkor mindig készen kell állnod erre, ha nem így álltam volna hozzá a dolgokhoz korábban is, akkor nem itt ülnék.”

  • Kvyat nem volt elájulva Albon teljesítményétől

    Kvyat nem volt elájulva Albon teljesítményétől

    Remek ötödik helyet szerzett Alexander Albon az elmúlt hétvégén az első Red Bullos versenyén, emiatt rengeteg dicséretet is kapott. Ám ex-csapattársát, Danyil Kvyatot nem tudta lenyűgözni.

    A thai pilóta a 18.helyről indulva lett végül ötödik Spa-ban, azóta pedig sokan, többek között a csapatfőnöke Christian Horner és Helmut Marko is rendkívül elismerően beszélt a fiatal pilótájáról. Danyil Kvyat viszont nem így vélekedik.

    „Nem tudom az ilyet miért nevezik jó kezdésnek. 36 kört töltött mögöttem egy Red Bullal, úgy, hogy közvetlenül előlem rajtolt. Nem tudom, talán a jövőben majd jobb lesz. Normál esetben nem figyelek más versenyére, de az övét kénytelen voltam, mert az egész versenyen vele vívtam. Ha maradt volna a Toro Rossoban, akkor igen, egy remek versenyt futott volna így, de a Red Bullban…” – mondta ki őszintén.

    „Én csak azt mondom amit láttam. Talán ez volt a maximum neki amit ezzel az autóval el lehetett érni aznap, de az a tény, hogy egymással harcoltunk és magam mögött tudtam tartani egy Red Bullt szinte az egész futamon Spa-ban – ahol az autó sokat számít – akkor nagyon elégedett lehettem a versenyemmel.” – tette hozzá.