Címke: Belga Nagydíj

  • Belga Nagydíj: Lewis Hamilton a pole-ban, mindkét Ferrari a Q2-ben kiesett

    Belga Nagydíj: Lewis Hamilton a pole-ban, mindkét Ferrari a Q2-ben kiesett

    Lewis Hamilton győzelmét hozta az idei Forma-1-es Belga Nagydíj időmérő edzése, ahol a Ferrarik idei gyengélkedése a mélypontra jutott, ugyanis csak a hetedik sort tudták kisajátítani.

    Az időmérő edzés első etapjában a két Haas kezdte meg a körözgetést, majd jött a mezőny többi része. A köridők fokozatosan javultak. A várakozásoknak megfelelően a két Williams mellett a három Ferrari motoros csapat küzdött a kiesés elkerüléséért, miközben a két Mercedes több, mint fél másodperccel magasodott a mezőny fölé. Végül mindkét gyári Ferrari bejutott a Q2-be, ám Räikkönen, Grosjean, Giovinazzi, Latifi és a legvégén kicsúszó Magnussen búcsúzott az első felvonásban. A finn jégember azonban csupán 87 ezredmásodperccel maradt el az utolsó továbbjutó Charles Leclerc mögött.

    A Q2-ben megkezdődött a taktikázás a holnapi versenyre, ugyanis a két Mercedes, a két Racing Point és Max Verstappen a közepes keveréken próbálkozott bejutni az időmérő utolsó etapjába. A két rózsaszín autó azonban a keményebb abroncsokon nem tudta volna abszolválni a második etapot, így kénytelenek voltak lágyakra váltani.  Így végül mindketten bejutott a Q3-ba akárcsak a két Mercedes, a két Red Bull, a két Renault és a két McLaren. A kiesők: Kvyat, Gasly, Leclerc, Vettel és Russell. A 2014-es Brit Nagydíjon fordult elő utoljára, hogy nem volt Ferrari a Q3-ban.

    Az utolsó részben Lewis Hamilton már elsőre új pályacsúcsot futott, hat tizedet adva a finn csapattársának, aki századokkal előzte csak meg első próbálkozásra Ricciardot és Verstappent. A második nekifutásra tudott javítani mindkét Mercedes, de a címvédő végül fél másodpercet adva a csapattársának szerezte meg karrierje 93. első rajtkockáját. Verstappen a harmadik helyen, mögötte a két Red Bullt elválasztó Daniel Ricciardo fért oda a második sorba. Majd őket Albon, Ocon, Sainz, Perez, Stroll és Norris követett.

  • Hamilton, Ocon, Norris a sorrend az időmérő előtt

    Hamilton, Ocon, Norris a sorrend az időmérő előtt

    Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj harmadik szabadedzésén, mögötte kisebb meglepetésre a Renault franciája, Esteban Ocon zárt.

    Hűvös idő köszöntötte a Forma-1 mezőnyét a Belga Nagydíj szombati szabadedzésén. A gyakorlás első része eseménytelenül telt, sokáig csak a két Haas futott mért időt. Az edzés egészére jellemző volt, hogy néhányszor elkezdett szemerkélni az eső a pálya egyes részein.

    Az igazán gyors körök csak az egyórás program végén jöttek, ekkor állt Hamilton is az élre. Ennek volt köszönhető, hogy Valtteri Bottas a másik Mercedesszel csak ötödik lett, mert ő az utolsó próbálkozásakor hibázott, így nem javított köridején. Verstappen sem tudott javítani egyébként hozzá hasonlóan, ő hatodik lett. A középmezőnyből így befért kettejük elé Ocon a második helyen, Norris pedig a harmadikon. Alex Albon is jól ment, a brit-thai versenyző a negyedik pozíciót szerezte meg.

    A legjobb tízbe még Ricciardo, Stroll, Sainz és Pérez fértek be. Ahogy arra számítani lehetett, a Ferrari motoros csapatok most sem remekeltek. Az utolsó hét helyből hatot ők hoztak el, csak Russell 18. helye miatt nem mondhatják el magukról, hogy mindenki megverte őket. Az már talán nagyobb meglepetés, hogy nem a gyári Ferrari vezeti az ő csoportjukat, hiszen Leclerc 17., Vettel pedig csak 20. lett.

  • Lirim Zendeli nyerte a Formula 3 első versenyét Belgiumban

    Lirim Zendeli nyerte a Formula 3 első versenyét Belgiumban

    A legnagyobb kérdést az egész hétvégén beharangozott eső jelentette, ami a Formula 3-asok első versenyére még nem érkezett meg. Azonban az időjárás nem a legbarátibb arcát mutatta, hiszen egészen hűvös időjárás fogadta a mezőnyt, a pálya is csak 15 fokos volt.

    Az utolsó futam győztesének Jake Hughesnak nem alakult jól a verseny kezdete, hiszen a rajtrácson maradt a felvezető körön, így a boxutcából kellett rajtolnia.

    A rajtnál viszonylag simán eljött a mezőny első fele, a hátsó traktusokban azonban történt egy két koccanás, melynek köszönhetően Novalak defektet kapott. A harmadik helyről rajtoló Smolyar nem kapta el túl jól az elindulás pillanatát, azonban a pálya adottságainak köszönhetően meg tudta tartani pozícióját.

    A 4. körben Deledda hibája után falba állította autóját, így bejött a virtuális biztonsági autó, azonban gyorsan dolgoztak a pályabírók, így másfél kör múlva már folytatódhatott a száguldás. Beckmann illetve Smolyer körről-körre, oda-vissza előzgették egymást az állítható hátsó szárny segítségével.

    A tizedik körben Piastri és Lawson vívott nagyon kemény csatát, amely csatában utóbbi pilóta leterelte a Prema versenyzőjét, össze is értek az autók, de mindketten tudták folytatni a versenyt.

    A pontversenyben élen álló Logan Sargeantnek motorproblémái voltak, így elsőként bajnoki legnagyobb kihívója Oscar Piastri előzte meg első ízben, majd Vesti is elment mellette.

    Lirim Zendeli rajt-cél győzelmet aratva, végig dominálva a futamot nyerte meg végül az első Formula 3-as futamot Spa-ban. A dobogó második fokára Theo Pourchaire, harmadik fokára pedig David Beckmann állhatott fel. Logan Sargeant nagy mentést mutatott be, hiszen hatalmas motorproblémái ellenére a nyolcadik helyen zárta a főversenyt.

    A holnapi sprintversenyt Verschoor – Lawson első sorral kezdik majd meg a pilóták.

     

  • Vettel nem lepődött meg azon, hogy ilyen lassú a Ferrari

    Vettel nem lepődött meg azon, hogy ilyen lassú a Ferrari

    Sebastian Vettelt nem érte váratlanul az, hogy ennyire lassúnak bizonyult a Ferrari Spa-ban.

    Tavaly a Scuderia a nyári szünet után úgy tört előre, mint egy ágyúgolyó az új motorjával. Azóta viszont kiderült, hogy valami trükközés folyt a 2019-es erőforrás körül, így az FIA-val kötött megállapodásuk részeként újra kellett tervezniük idén a hajtásláncukat. Így a vörösök motorját használó csapatok jócskán visszaestek a tavalyi tempójukhoz képest.

    Az olaszok az első két szabadedzésen meglepően hátra szorultak, ugyanis még az Alfa Romeo is megelőzte őket. A csapat a tegnap látott kép alapján még annak is örülhet, ha egyáltalán pontszerzőként hagyja majd el a Belgiumot.

    A német pilótát azonban nem lepte meg az, hogy ennyire rosszul kezdtek:

    ,,Nem bocsátkozom összehasonlításokba a tavalyi évhez képest, ugyanakkor ez nem egy nagy meglepetés. Ez a helyzet az összes pályán. Egy nehéz nap volt ez a számunkra, nagyon nem volt könnyű ma vezetni. Még nem vagyunk ott ahova tartozunk, így most keressük a lehetséges beállításokat. Sok mindent kipróbáltunk délután, viszont mindent újra kell kezdenünk és valami mással kell előhozakodnunk holnap.” – nyilatkozta Vettel a második edzés után.

    Nagy valószínűséggel a csapadék is tiszteletét teszi a hétvégén Belgiumban, ám a négyszeres világbajnok nem tartozik azok közé, akik esőtáncot járnak. Vettel szerint a változékony időjárás nem segítene a Scuderián, sőt, még több problémát okozna.

    ,,Ausztriában és Magyarországon már láthatunk arra példát mi a helyzet az esőben. Nyilvánvalóan nem lesz könnyű majd ez a számunkra, viszont van arra esély, hogy ez a mezőnyt egy kicsit megkavarja.” -tette hozzá a 33 éves pilóta.

  • Így emlékeznek az egy éve elhunyt Anthoine Hubert-re ezen a hétvégén

    Így emlékeznek az egy éve elhunyt Anthoine Hubert-re ezen a hétvégén

    Anthoine Hubert tavaly augusztus 31-én szenvedett halálos balesetet Spában, most az egész paddock rá emlékezik majd.

    Tavaly az Formula 2 bejelentette, visszavonják a Hubert által is használt 19-es rajtszámot, idén azonban további intézkedéseket is tesznek majd.

    Az események megrázták a sportágat, ezért ezen a hétvégén minden – F1-es, F2-es és F3-as – autón ott lesz egy szimbólum, ami a történtekre emlékezik.

    Ezenkívül egy perces csönddel emlékeznek meg majd a szombati Formula 2-es főverseny, illetve a Belga Nagydíj előtt.

    https://www.instagram.com/p/CEZDtQXic4u/?igshid=bxc9tj5rhhdz

    A néhai pilóta közeli jóbarátja, Pierre Gasly szerint „mindenki gondolni fog rá ezen a hétvégén”. Ő maga – többedmagával együtt – virágot helyezett el a Raidillonban, és különleges sisafestéssel is készült.

    https://www.instagram.com/p/CEZuRDoCmKm/?igshid=1xplzmfp3ehgo

    A baleset másik kárvallottja, az amerikai Juan Manuel Correa szintén a helyszínen van, ő ezzel úgy nyilatkozott, lezárt egy korszakot, és jövőre már versenyezni térne majd vissza.

  • Bottas: A Mercedes nem változtat a fekete overálokon

    Bottas: A Mercedes nem változtat a fekete overálokon

    Valtteri Bottas panaszkodása ellenére sem fog változtatni a Mercedes a versenyzők fekete overálján.

    A finn versenyző a Spanyol Nagydíj után tett megjegyzést arra, hogy szerinte a fekete overálok miatt veszített 3 kilót a verseny alatt, egy olyan nagydíjon, ahol az aszfalt hőmérséklete is 40 fok fölött volt:

    „Tényleg rendkívül meleg volt az autóban. Ugyebár meg kellett változtatnunk az autók és az overálok színét. És köztudott, hogy a fekete szín miatt a dolgok jobban melegednek, főleg akkor, amikor direktben süti azokat a nap.” – mondta Bottas.

    „Nem tudok konkrét számokat mondani, hogy mégis hány fokkal van így több az autóban, de idén eszméletlen meleg volt. És akkor itt vannak az idei átszabott overálok, illetve az aláöltözők, nem tudom mégis mennyit tesznek ezek hozzá.”

    „Rendkívül nagy forróság volt és én azt mondtam, ’Srácok, ezek az overálok túlságosan melegek.’ Egyébként biztos, hogy az eddig megszokott fehér hűvösebb lenne némileg, illetve a versenyen veszítettem három kilót, ami rendkívül sok.” – folytatta Bottas.

    „Ez már az a mennyiség, ami befolyásolhatja a teljesítményedet. Tudom, hogy én vagyok az egyik legfittebb pilóta a mezőnyben, és így nem okozott óriási problémát, de persze sosem kellemes. Ebből is látszik, hogy mindig van hova fejlődni.”

    A Mercedes azonban ennek ellenére sem fog változtatni az idei fekete kinézeten, és ugyan olyan kinézetben pompáznak majd a pilóták és az autók, Spa-ban is.

    Bottas segítségére lehet az, hogy a Belga Nagydíj hétvégéjére esőt jósolnak, így vélhetően a nagy meleg nem jelent majd számára problémát. Az előrejelzés azt mutatja, hogy az időmérőre 20 százalék, míg a versenyre 70 százalék esőt valószínűsítenek.

    A finn pilóta még hozzátette: „Remélem, hogy ez volt a legmelegebb hétvége ebben a szezonban, és akkor nem lesz baj az overállal.”

  • Verstappen és Ricciardo az élen a második szabadedzésen

    Verstappen és Ricciardo az élen a második szabadedzésen

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj második szabadedzésén. Őt pedig némileg meglepetésre Daniel Ricciardo követi (Abiteboul készülhet a tetkóra?).

    Pedig az ausztrál versenyző az edzés elején még félre is parkolt és le kellett tolni a Renault-ját a pályáról, egy piros zászlós fázis alkalmával.

    A második piros zászlós fázis a gyakorlás végén volt, mikor az egyik reklámtábla került az aszfaltcsíkra és el kellett azt távolítani.

    „Csak” a harmadik helyen végzett a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, míg az FP1 leggyorsabbja, a születésnapos Valtteri Bottas a 6. helyen zárt.

    A Ferrarik továbbra is küszködnek a hosszú egyenesekben; a Williamsekkel és a Haasokkal a mezőny végén végeztek.

    A második szabadedzés végeredménye:

    Versenyző Csapat Köridő Differencia Körök
    1 Max Verstappen Red Bull 1:43.744 21
    2 Daniel Ricciardo Renault 1:43.792 0.048 12
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:43.840 0.096 23
    4 Alex Albon Red Bull 1:44.134 0.39 21
    5 Sergio Perez Racing Point 1:44.137 0.393 23
    6 Valtteri Bottas Mercedes 1:44.162 0.418 27
    7 Lando Norris McLaren 1:44.168 0.424 22
    8 Esteban Ocon Renault 1:44.208 0.464 23
    9 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:44.474 0.73 23
    10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:44.600 0.856 27
    11 Lance Stroll Racing Point 1:44.678 0.934 23
    12 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:44.826 1.082 26
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:44.861 1.117 29
    14 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:44.896 1.152 23
    15 Charles Leclerc Ferrari 1:45.440 1.696 19
    16 George Russell Williams 1:45.463 1.719 25
    17 Sebastian Vettel Ferrari 1:45.683 1.939 21
    18 Nicholas Latifi Williams 1:45.774 2.03 26
    19 Romain Grosjean Haas 1:45.834 2.09 12
    20 Kevin Magnussen Haas 1:46.242 2.498 12
  • Pérez magabiztos, Stroll hallgatag, míg Vettel továbbra sem tud mit mondani

    Pérez magabiztos, Stroll hallgatag, míg Vettel továbbra sem tud mit mondani

    A héten is előkerült a sajtótájékoztatón Sebastian Vettel és a Racing Point esetleges megegyezése.

    Hónapok óta arról szólnak a hírek, hogy a német versenyzője jövőre az Aston Martin/Racing Point istállónál folytathatja a pályafutását, ám az ügy kapcsán konkrétumok még nem történtek. Ugyan Otmar Szafnauer már utalt arra, hogy beszélgetéseket folytatnak a négyszeres világbajnokkal, ám mindannyiszor kihangsúlyozta, mindkét versenyzőjükkel érvényes szerződésük van.

    Olasz illetve osztrák lapértesülések a hétvégére prognosztizálták a szerződés aláírását, ám a német RTL cáfolta ezeket a pletykákat. A csütörtöki sajtótájékoztatón természetesen megkérdezték Vettelt is a lehetséges folytatásról, míg a német jó kedélyűen a következőket válaszolta:

    ,,Ebben a pillanatban rengeteg opció áll nyitva előttem. Egy dolog azonban biztos: versenyezni fogok jövőre. Most tudni akarjátok, hogy hol, viszont erre még én sem tudom a választ. Őszintén… ezért nincs új hír ezzel a témával kapcsolatban. Rengetegen írják meg azt, hogy már aláírtam vagy alá fogok írni a közeljövőben valamit. Sok toll van nálam, de nem kifejezetten ezért. Nincs új fejlemény – egyszerűen csak másoljátok ki és illesszétek be a legutóbbi sajtótájékoztatón elhangzott választ.

    Sergio Pérez azonban nem félti a helyét, sőt azt is elárulta, hogy nem tárgyal más csapatokkal, hiába véli úgy a többség, hogy neki kell átadni az „autóját”, ha a német pilóta érkezik az alakulatba.

    ,,Mindannyian folytatni akarjuk és bízunk egymásban és a projektben. Így hát nincs miről beszélni. Úgy vélem jó nektek (média) az, hogy van miről értekeznetek. Én nagyon jól érzem magam a csapattal. Egy ideje már itt vagyok és látom azt, ahogy lépkedünk felfelé. Mindannyian úgy érezzük, hogy minden jól működik, ezért nincs okunk arra, hogy bármin is változtassunk. Remek szezont élünk meg a pályán, a dolgok nagyon jól működnek a csapatban. Ezért nem számítok arra, hogy változás fog történni.” -nyilatkozta a mexikói.

    Lance Stroll azonban elég szűkszavúan válaszolt a neki feltett kérdésre a témával kapcsolatban:

    ,,Nem tudok erről mit mondani.” – válaszolta.

    A kanadai pilóta korábban már megpedzegette azt, hogy nem neheztelne az apjára, ha esetleg neki kellene távoznia. Pérez magabiztosság előre vetítheti azt is, hogy ez a forgatókönyv lép életbe, így a 30 éves pilóta mellé érkezhet majd Vettel, ha sikerül megegyeznie az Aston Martinnal.

  • A születésnapos Bottas nyitott az élen Spában

    A születésnapos Bottas nyitott az élen Spában

    Az épp ma a születésnapját ünneplő Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj első szabadedzésén.

    Szorosan mögötte csapattársa, Lewis Hamilton végzett, akit a mondhatni hazai pályán versenyző (mivel Belgiumban született) Max Verstappen követ, szintén igencsak szorosan, hiszen az első három helyezett egy tized másodpercen belül van.

    Maradt a Racing Poointok jó formája is, ők szerezték meg a negyedik és ötödik helyet az eredményjelzőn.

    Nem teljesített mért kört a Haas, mivel problémát észleltek, és motort cseréltek a két autóban.

    Technikai probléma miatt az alfás Giovinazzi teljesített mért kört.

    Az edzést egyetlen sárga zászlós fázis színesítette, mikor versenyszimulációja során Bottas bal első defektet kapott. Ennek ellenére azonban vissza tudott jutni a boxba.

    Az első szabadedzés végeredménye:

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Differencia Körök
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:44.493 18
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:44.562 0.069 17
    3 Max Verstappen Red Bull 1:44.574 0.081 20
    4 Sergio Perez Racing Point 1:44.629 0.136 22
    5 Lance Stroll Racing Point 1:44.868 0.375 22
    6 Alex Albon Red Bull 1:45.049 0.556 22
    7 Esteban Ocon Renault 1:45.099 0.606 20
    8 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:45.222 0.729 24
    9 Daniel Ricciardo Renault 1:45.225 0.732 21
    10 Lando Norris McLaren 1:45.274 0.781 28
    11 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:45.447 0.954 25
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 1:45.503 1.01 17
    13 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:45.704 1.211 19
    14 Charles Leclerc Ferrari 1:45.759 1.266 18
    15 Sebastian Vettel Ferrari 1:46.179 1.686 15
    16 Nicholas Latifi Williams 1:46.488 1.995 19
    17 George Russell Williams 1:46.570 2.077 21
    18 Kevin Magnussen Haas 1
    19 Romain Grosjean Haas 2
    20 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 2
  • Spanyol sajtó: A McLaren és a Renault lesz a partimód betiltásának az áldozata

    Spanyol sajtó: A McLaren és a Renault lesz a partimód betiltásának az áldozata

    A spanyol média szerint a Renault és a McLaren fogja legjobban megszenvedni a partimód betiltását.

    A hónap elején az FIA egy közleményben tudatta a csapatokkal, hogy augusztus végére már nem használhatnak különböző motormódokat az időmérőn és a versenyen. Akkor még úgy tervezték, hogy Belgiumban vetnek véget a partimódnak, ám erről két csapat kérése miatt lemondtak.

    A szabályozás mentén ugyanis könnyebben nyomon követhető lesz majd az erőforrások vizsgálata, így egyszerűbben fedezhetik fel a trükközéseket, sőt az időmérőn is közelebb kerülhetnek így egymáshoz a csapatok, ami szorosabb és izgalmasabb kvalifikációt eredményezne.

    Az eredeti terv végül füst be ment, ugyanis a Szövetség úgy határozott, hogy inkább az Olasz Nagydíjtól teszi tiltólistára a partimódot. Az itáliai média úgy tudja, elsősorban a Mercedes és a Honda kért időt, mivel a tesztpadon akarták kipróbálni a hajtáslánc megbízhatóságát abban az esetben, ha csak egy módot használhatnak a hétvégén.

    A spanyol AS úgy véli, a legjobban a Renault motors autók fognak szenvedni. A számításaik alapján az időmérőn akár 2-3 tizeddel is lassabbak lehetnek. A legnagyobb nyertes viszont a Ferrari lehet, ugyanis állításuk szerint nekik nem is volt idén partimódjuk. A Honda is jól jöhet ki az ügyből, ugyanis az AS megállapítása mentén a japán erőforrás nem szárnyalt eddig sem a kvalifikáción, így őket sem érinti majd annyira a tilalom. A kérdés a Mercedes motoros autók kapcsán a Racing Point felé tendál, ugyanis kíváncsian várják mire megy a sokat fejlődött és vitatott RP20 így a német hajtáslánccal.