Címke: Belga Nagydíj

  • Ecclestone: Fizessen a Liberty a spái szurkolóknak a kétkörös futamért!

    Ecclestone: Fizessen a Liberty a spái szurkolóknak a kétkörös futamért!

    Bernie Ecclestone leszólta a Forma-1-et, és ahogyan kezelték a bohózatba fulladt kétkörösre sikeredett Belga Nagydíj helyzetét. A korábbi F1-főnök, a Liberty Media rendszeres kritikusa, mióta leváltották a sportág vezérigazgatói posztjáról, ezúttal „katasztrófának” nevezte a vasárnapi spái versenyt. A 90 éves üzletember az f1-insider.com-nak nyilatkozott:

    „Az időjárásra nincs ráhatásod, de arra igen, hogy hogyan kezeled azt. Látszott, hogy senki sem akarta vállalni a felelősséget és döntéseket hozni. Végül mindent együttesen csináltak rosszul.”

    Ecclestone még az általa is gyakran kritizált Lewis Hamilton pártjára áll, amiért rámutatott, hogy a biztonsági autó mögötti két kör lényegében csak a pénz motiválta cinikus húzás volt:

    „Hogyan lehet így megtenni két kört a biztonsági autó mögött, majd utána úgy viselkedni, mint Stefano (Domenicali), és azt mondani, hogy: „Ennek nem volt kereskedelmi oka!” Ez nem igaz, mert szerződések vannak. Azzal, hogy elindulnak a versenyen és teljesítik az eredményhez szükséges minimális köröket, teljesítik a szerződésüket. A szervező tehát köteles fizetni a jogtulajdonos felé.”

    Arra a kérdésre, hogy mit tett volna másképp, Ecclestone azt felelte, hogy „sokkal több körön” hagyta volna a mezőnyt a biztonsági autó mögött körözni:

    „Egyrészt, hogy tényleg legyen remény, hogy az időjárás javulni fog, de azért is, hogy ne úgy nézzen ki a dolog, mint most. Nem is lehetne árulkodóbb, mint pontosan két kör után leállni. Most már mindenki tudja, hogy ez csak kereskedelmi okokból történt.”

    Ecclestone felidézte, amikor 1976-ban Fujiban eleredt, majd szakadt az eső:

    „Ez volt az első globális televíziós közvetítésünk. Én akartam indulni (még csapatvezetőként a Brabham élén – a szerk.), ezért azt mondtam mindenkinek: „Nem kényszerítelek titeket arra, hogy vezessetek. Ha nem akartok vezetni, akkor ne tegyétek. De a verseny el fog indulni”. Niki Lauda az első kör után kiállt a boxba, és úgy gondoltam, hogy ez így rendben van.”

    Ecclestone most megszólította a Liberty Mediát, hogy a két biztonsági autós kör anyagi bevételét adja át az átázott spái nézőknek:

    „Abból a pénzből, amit a jogtulajdonosok abból a két bugyuta körből szereztek, kárpótolniuk kellene a szurkolókat, akik tíz órán keresztül álltak az esőben. Így is még mindig maradna elég profitjuk.”

  • Pérez sajnálja, hogy nem tudta meghálálni a szerelőinek a „hihetetlen” munkájukat

    Pérez sajnálja, hogy nem tudta meghálálni a szerelőinek a „hihetetlen” munkájukat

    Sergio Pérez azt mondja, csalódott volt, hogy nem tudta meghálálni a Red Bull szerelőinek azok erőfeszítéseit Spában.

    A Belga Nagydíjon, a rajtrácsra kivezető körön, vizes körülmények között Pérez a Les Combes-ban lecsúszott a pályáról, a gumifalba csúszott, a Red Bulljánal pedig megsérült a jobb első felfüggesztése. Emiatt úgy tűnt, hogy nem tud részt venni a versenyen.

    Mivel azonban a rajtot folyamatosan halasztották az eső miatt, a Red Bull szerelőinek sikerült megjavítaniuk Pérez autóját, és az FIA engedélyezte, hogy rajt esetén a mexikói a boxutcából ugyan, de elinduljon a versenyen.

    A javítás ellenére azonban Pérez nem tudott előrelépni a 20. helyről, hiszen valós verseny nem volt, csak a Safety Car mögött tettek meg két kört a versenyzők.

    „A rajtrácsra kivezető kör(ön történt eset) az én hibám volt, a körülmények és a látási viszonyok rendkívül rosszak voltak, egyszerűen rámentem a rázókőre, és elvesztettem (az irányítás az autó fölött)” – mondta Pérez.

    „Mindig tudtam, hogy van egy kis esély arra, hogy visszahozzuk az autót, a csapat pedig keményen nyomta, ami igazán megmutatta a Red Bull szellemiségét, amit jó volt látni.”

    „A csapatom azt tette, amihez a legjobban ért, és olyan gyorsan megjavították az autót, hogy az hihetetlen. Nagyon szerettem volna meghálálni nekik a kemény munkájukat a verseny alatt, de ez nem sikerült. Szerencsére néhány nap múlva újra versenyzünk.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is büszke volt a javítási munkára, amelyben Pérez és Max Verstappen szerelői is részt vettek.

    „Checo szerencsétlen, a kivezető körben való (gumi)falnak ütközése után hihetetlen volt látni, ahogy a szerelőink ismét nyomás alatt dolgoztak, és megjavították az autóját abban az időintervallumban, így megadtak neki (Péreznek) minden lehetőséget a versenyzésre” – mondta Horner.

    „Hatalmas munka volt, mivel a felfüggesztés mindkét oldala és a kormányrúd is megsérült, de nagyon kifizetődő volt látni a csapatmunkát, ahogy a garázs mindkét oldala együtt dolgozott a javításon.”

  • Lammers: Utoljára láthatta a régi Spa-Francorchampst a Forma-1

    Lammers: Utoljára láthatta a régi Spa-Francorchampst a Forma-1

    Vasárnap talán utoljára és gyalázatosan jelent meg a Forma-1 a hagyományos és legendásan klasszikus berendezkedésű Spa-Francorchamps pályáján.

    Még Jean Alesi, aki a bátorságáról és a sport iránti szenvedélyéről volt híres pilóta is azt mondja, hogy a közelmúlt eseményei azt mutatják, hogy ideje abbahagyni a versenyzést a jelenlegi kialakításon. A La Repubblica kérdezte őt erről:

    „A spái pályát felül kell vizsgálni. Jelenleg évente egy haláleset történik ott.”

    Miután a vasárnapi Belga Nagydíj hivatalosan is a biztonsági autó mögötti két körön keresztül zajlott csak, valamint Lando Norris egy nappal korábban az Eau Rouge-ban történt nagy balesete miatt komoly kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a pálya alkalmas-e az F1 számára.

    Anthoine Hubert 2019-ben meghalt egy szörnyű Formula 2-es balesetben itt, amelynek a súlyosan sérült Juan Manuel Correa is részese volt, és a közelmúltban a prémium sportkocsik és a W Series versenyein történt incidensek után is kórházba kerültek pilóták. A Holland Nagydíj vezére, és egyben korábbi F1 versenyző Jan Lammers erről már a NOS-nak beszélt:

    „Szinte biztos vagyok benne, hogy Spa-t a jelenlegi formájában utoljára láthattuk.”

    Egy másik ex-pilóta, Ralf Schumacher a német Skynak nyilatkozott:

    „Ez volt az utolsó verseny a talán leghíresebb versenykanyarral, az Eau Rouge-gal. Meg fogják változtatni és gyengébb lesz. Ilyen értelemben a versenyvezetés jó döntést hozott a hétvégén.”

    A belga futam előtt a jelenlegi F1-es pilótáknak megmutatták a Spában tervezett 80 millió eurós felújítási terveket, amelynek keretében az Eau Rouge szakaszát is átépítik, hogy biztonságosabbá tegyék 2022 előtt. Lammers erről így vélekedett:

    „Életveszélyes, az Anthoine Huberthez hasonló baleset újra megtörténhetnének. A kanyar jellege miatt, és ez is csak egy példa.”

    A Forma-1 pilótái vasárnap egyetértettek a versenyvezetéssel abban, hogy a szakadó eső túlságosan veszélyessé tette a versenyzést. Az egyik kivétel Max Verstappen volt. Erre ennyit mondott Lammers:

    „Ez egy kicsit politika volt a részéről. Ő akarta azokat a világbajnoki pontokat. Ha megnézzük, mi történt az előző futamokon, szüksége volt egy kis szerencsére. Valamikor neki is rá kellett erre találnia.”

  • Berger: döntsük el, versenyzünk-e esőben, vagy sem!

    Berger: döntsük el, versenyzünk-e esőben, vagy sem!

    A DTM első embere, Gerhard Berger szerint lehetett volna versenyezni Belgiumban, hiszen az F1 részét képezik az esős versenyek is.

    A Belga Nagydíjon történtek után felkapott téma, hogy lehet-e két safety car mögött töltött kört versenynek nevezni.

    „Amikor látni a dobogós képeket és a trófeákat az újságban, az nem tűnik helyesnek.” – fejtette ki véleményét a korábbi pilóta, Gerhard Berger.

    „Nehéz volt a helyzet, ezt megértem. De el kellene döntenünk, hogy vezetünk-e esőben, vagy nem. Az amerikaiak azt mondták a NASCAR-ban, hogy egyszerűen nem teszik ezt.”

    Az osztrák nem tartaná rossznak, ha a Forma-1 továbbra is elindulna az esőben.

    „Tudjuk, mikor válik veszélyessé a dolog, és hol jelentkezhet a felúszás. Az egész karrierem során csak egy verseny volt kritikus, de akkor is azt mondtuk: nehéz, de menjünk!”

    Berger a Servus TV-n adott interjújában azt is elismerte, veszélyes volt a mostani verseny, de lehetséges volt vezetni a pályán.

    „Nagy bukóterek vannak. Ha kicsit lefolyik a víz, akkor lehetséges. Csak le kell emelned a lábad a gázról.”

    „A mi időnkben nagyon erős volt a vezetés. Bernie Ecclestone döntött, és mindig nagyon világosan fogalmazott. Még emlékszem, amikor elindította azt a versenyt Adelaide-ben [1991-ben – a szerk.].”

    Ennek ellenére Berger nem kritikus az új versenyigazgatóval, Michael Masivel szemben:

    „Jó munkát végez. Ezekben az esetekben sokkal nagyobb problémák is vannak, mint például a biztosítás és még sok minden.”

    „De az, hogy a szurkolók 10 órán keresztül ültek az esőben, és nem láttak semmit, az nem folytatódhat.”

    „Persze, mindig könnyebb beszélni másnap, de ez a véleményem, hogy ha vannak esős versenyek a Forma-1-ben, akkor lennie is kéne esős versenyeknek.”

  • Ricciardo: Szeretjük a kockázatot, de meghalni nem érdemes

    Ricciardo: Szeretjük a kockázatot, de meghalni nem érdemes

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy a versenyzők csak egy bizonyos szintig szeretik a kockázatot.

    Volt is Belga Nagydíj, meg nem is, mindenesetre a világ ismét egy kicsit jobban oda figyelt a Forma-1-re. Elégedetlen szurkolók, versenyzők és csapatok hagyták ugyanis ott vasárnap a spa-francorchamps-i aszfaltcsíkot. Sok néző azzal érvelt, hogy bezzeg anno ilyen időben is lehetett versenyezni, így most miért nem?

    Az ausztrál pilóta azonba helyre tett egy-két dolgot, és némileg választ is adott az elégedetlenkedők kérdéseire:

    ,,Megváltozott azóta a gondolkodásmód. Azokban az időkben még nem voltam itt, mikor gyakoriak voltak a halálesetek. Biztos vagyok abban, hogy nehéz volt elfogadni ezt akkor is, csak annyiszor fordult elő, hogy megszokottá vált. A mai tudással a hátam mögött versenyeztem-e volna a 60-as években? Nem! Ez egy sport. Szeretünk kockáztatni, ám amikor az életed a tét, akkor már nem éri meg azt vállalni. Még mindig egy veszélyes sportágban mérettetjük meg magunkat, ahol egy bizonyos határon táncolunk. Ám van különbség a veszély és bizonytalanság között.” – fejtegette az Independentnek a gondolatmenetét Ricciardo.

    A McLaren pilótája ugyanakkor megcáfolta azt a teóriát is, miszerint a világ 20 legjobb versenyzője könnyen versenyezne az esőben:

    ,,A legegyszerűbb válasz, – és most nem akarok túl okoskodónak tűnni, hiszen ez egyszerű fizika – az hogy a konstrukció nem maradna a kijelölt úton. Lehetne lassabban menni? Úgy vélem igen. Ugyanakkor ha ezt tesszük, akkor lesznek olyan pilóták, akik meghaladják az autójuk fizikai képességeit, így még nagyobb baleset kerekedik ki az egészből, mert lassabban megyünk. Bizonyos értelemben ez még több problémát okozna.” – magyarázta a Ricciardo.

     

  • Spa pályaigazgatója: Túl korai a jegyek visszatérítéséről beszélni

    Spa pályaigazgatója: Túl korai a jegyek visszatérítéséről beszélni

    Túl korai még arról beszélni, hogy a történelem legrövidebb Forma-1-es versenyének látványáért cserébe kapnak-e valami kompenzációt.

    Elég érdekes óráknak lehettünk szemtanúi vasárnap. Hosszú-hosszú órák után végül elindulhatott a verseny. Majd ennek két biztonsági autó mögött megtett kör után véget is vetettek. Ezen körszámra ugyanis azért volt szükség, hogy legalább félpontokat lehessen osztani a versenyért. Sok olyan hangot lehet hallani, mely szerint az F1-nek vagy a pályának kompenzálnia kellene a csalódott szurkolókat:

    „Ezek fájdalmas pillanatok voltak.” – mondta Melchior Wathelet, Spa pályaigazgatója a Sporza nevű hírügynökségnek

    „Volt egy kis autózás, de látványosság nem akadt. Mentek néhány kört a biztonsági autó mögött, de mindenki csalódott. Nem ez a legjobb módja egy hétvége lezárásának.” – mondta Wathelet.

    Lewis Hamilton és sokan mások arra szólítják fel a hivatalos szerveket, hogy jelentsenek be kártérítési csomagot a nézőknek, akik 10 órán keresztül türelmesen vártak az esőben, azért, hogy 2 kört láthassanak a biztosnági autó mögött.

    „Amikor másodjára visszatértünk a pályára, hihetetlen volt látni, hogy a lelátók még mindig tele vannak.” – mondta Nikita Mazepin.

    „Én a helyükben már régen leléptem volna.”

    Mindezen események végett Wathelet nem zárja ki, hogy a nézők valamiféle kompenzációban részesüljenek:

    „El fogunk gondolkodni egy lehetséges gesztuson a nézők számára. Megnézzük, mi lehetséges, és mindenre nyitottak vagyunk.” – mondta.

    „Először is egy kicsit konkrétabbnak kell lenni. Nem fogunk hiú reményt kelteni a szurkolókban azért, hogy ezt az ígéretet aztán megszeghessük. Még túl korai lenne megmondani, hogy egyáltalán bármi lehetséges-e.” – mondta Wathelet.

    „Megértem a döntést. A versenyigazgató meg szerette volna tartani a nagydíjat, azonban ez nem működött. Mindenki osztozott a frusztrációban. Tudjuk, hogy erre most átfogó megoldást kell találnunk, ugyanakkor semmi megvalósíthatatlan megoldást nem fogunk számba venni.” – zárta Wathelet, Spa pályaigazgatója.

  • Gasly: Túl sok vizet vernek fel az autók maguk mögött

    Gasly: Túl sok vizet vernek fel az autók maguk mögött

    A múlt vasárnapi Belga Nagydíj egy izgalmas futamnak ígérkezett, ám végül akkora eső lett, hogy érdemben meg sem tudták rendezni a versenyt. Az egyik fő ok az volt, hogy az autók hatalmas vízfüggönyt húztak maguk mögött, így a láthatósági viszonyok elég viszontagságosak voltak.

    Pierre Gasly is ezt emelte ki, a Motorsport.com hasábjain elmondta, hogy erre gyorsan ki kell találni valamiféle megoldást: „Szerintem azon kell dolgoznunk, hogy csökkentsük a vízpermetet az autók mögött, mert ez az igazi probléma. Amikor megnéztem az orvosi autót, természetesen sokkal kisebb sebességgel ment, de az ő vízfüggönye sokkal kisebb, mint amit mi verünk fel az autóinkkal.”

    „Úgy gondolom tehát, hogy az F1-nek erre a területre kell összpontosítania a következő néhány évben” – tette hozzá Gasly. „Ha csökkentjük a permetet és jobb a láthatóság, akkor a körülmények lehetnek trükkösek, lehet aquaplaning, lehet sok csúszás, lehet nagyon lassú, de akkor rajtunk, versenyzőkön múlik. Ekkor legalább eleget látnánk, mert vasárnap a látási viszonyok jelentették a problémát.”

    „Sajnos nem hiszem, hogy más lehetőség lett volna. Ha egy autó megáll a pályán, vagy bármilyen okból balesetet szenved, és közvetlenül mögötte sok más autó van, akkor tudjuk, hogy milyen következményekkel jár, ha az álló autóba autóba beleszállnak. Láttunk már elég szörnyű dolgot ezen a pályán” – zárta gondolatát a francia.

  • Sainz helyretette azon embereket, akik szerint versenyezni kellett volna

    Sainz helyretette azon embereket, akik szerint versenyezni kellett volna

    A 2021-es Belga Nagydíj volt a Forma-1 történelmének egyik legőrültebb és legfurcsább versenye. A „versenyt” végül Max Verstappen nyerte George Russell és Lewis Hamilton előtt és mivel a mezőny csupán két kört tett meg a biztonsági autó mögött, így fél pontokat osztottak a legjobb tízben végző pilótáknak. A hírről a wtf1.com számolt be.

    Az eredetileg 44 körös futam 15:00-kor vette volna kezdetét, azonban a borzalmas időjárási körülmények az FIA 25 perccel elhalasztotta a rajtot. Ezután ugyan elindult a körözés a Safety Car mögött, de a körülmények nem javultak, ami miatt piros zászlóval félbe kellet szakítani az eseményt. Ezután három óra várakozás következett és csak azt követően indulhattak el újra a pilóták a biztonsági autó mögött. Két kört ugyan megtettek, de az eső intenzitása nem hagyott alább és a rossz láthatósági körülmények miatt végül nem indították többet újra a futamot.

    „A 10. helyen semmi sem láttam, szóval el bírom képzelni, hogy milyen volt a helyzet a 16. vagy a 20. helyen” – mondta Sainz a verseny utáni interjújában. „Jó döntés volt nem elindítani a versenyt, mert vannak ilyen napok, amikor olyan rosszak a körülmények, hogy képtelenség normálisan versenyezni egy Forma-1-es autóval.”

    „Azokkal a kommentekkel pedig nem értek egyet, akik minket, Forma-1-es pilótákat kritizálnak azért, mert nem vállalunk elég kockázatot. Ostobaság. A mai napon, ha elengedtek volna minket, akkor valaki szinte biztosan csúnyán összetörte volna magát. Néha bele kell törődni a sorsba és ez most egy olyan pillanat volt.”

    A Ferrari spanyol pilótája végül 10. helyen lett rangsorolva, ami 0,5 pontot eredményezett a számára. Azonban Sainz úgy gondolja, hogy még ezt a 0,5 pontot sem érdemelte meg, mert szerinte nem kellett volna pontokat osztania az FIA-nak a Belga Nagydíjat követően.

    „Az időmérőn szenvedtünk, nem találtuk a ritmust, azonban a futamon kaptam 0,5 pontot valamiért, amit szerintem egyáltalán nem érdemlek meg. Nincs értelme az egésznek, ugyanis a pályán semmi olyat nem tettem, ami alapján pontot érdemelnék. Nagyon remélem, hogy sikerül kivizsgálni a helyzetet és elkerülni a hasonlókat a jövőben.”

  • A Belga Nagydíj szervezői keresik már a megoldást a csalódott nézőknek

    A Belga Nagydíj szervezői keresik már a megoldást a csalódott nézőknek

    A gyakorlatilag elmaradt Belga Nagydíj nem csak a szurkolók és a Forma-1-es csapatok számára jelentett csalódást, Vanessa Maes is nagyon kiábrándult a helyzet miatt. A szervezők megpróbálják megtalálni a módját annak, hogy valamit visszaadja a szurkolóknak.

    Maes hónapok óta dolgozott a csapatával azon, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások mellett is megrendezhessék a versenyt, így büszke volt a kollégáira. Az elmúlt napok heves esőzései azonban lehetetlenné tették a futam hétvégi elindítását, így a kemény munka hiábavalónak bizonyult. A dhnet.be készített vele interjút:

    „A spa-i nagydíj a legmélyebb csalódottságát szeretné kifejezni a futam eredménye miatt, amely a csapatom számára egy egész éves munka lezárása, amelyben minden akadályt leküzdöttünk. Sajnos az időjárást nem lehet befolyásolni. Mindig is azt mondtam, hogy a közönségünk egészsége a legfontosabb, ahogy a versenyzők egészsége is.”

    A pálya szélén álló rajongók azonban nem láthattak versenyt, ezért megnézi a lehetőségeit, hogy mit tehet értük az elkövetkező időszakban:

    „A napokban megbeszélem a Forma-1 vezetőségével, hogyan tudjuk kárpótolni a nézőinket a vis maior helyzet miatt.”

  • A Minttufunboys javaslatai az FIA-nak, a Belga Nagydíj után

    A Minttufunboys javaslatai az FIA-nak, a Belga Nagydíj után

    Emlékeztek a Minttufunboysra? Azon finn szurkolókra, akik pár éve a Hungaroringen „Kimi for president” feliratú molinóval hívták fel magukra a figyelmet. Ha nem, klikkeljetek ide a velük készült interjúért.

    A srácok hosszú idő után újra kilátogattak egy versenyre, pechükre vagy sem, épp a Belga Nagydíjra, mely gyakorlatilag végül nem is volt. Kedvüket persze nem szegte a helyzet, hiszen volt sörük bőven, de miután némileg kijózanodtak, maguk is véleményezték a majd’ 4 órás „nem versenyt”.

    „Mélységesen elszomorít bennünket az FIA döntése, miszerint a versenyzők nem versenyezhettek normál, finn nyári (tavaszi, őszi és téli) körülmények között, azon a long drink-szürke vasárnapon, augusztus 29-én. Megértjük, hogy a versenyzők egészsége forog kockán, ezért arra kérjük az FIA-t, hogy javítsa az autók vezethetőségét nedves időben” – írták Instagramon.

    Persze nem csak a levegőbe beszélnek, javaslataik is vannak, komolytalanok és komolyabbak is!

    „Az MFB tanácsadó csoportja a következő javaslatokkal látja el az érdekelt feleket, akekhez ez az üzenet nagy valószínűséggel el is ér:

    1) Ablaktörlőket az autókra! (Viccet félretéve, az autóversenyzés csúcskategóriájában vizes körülmények között is tudni kellene vezetni. Rátok nézünk Pirelli és F1 aerodinamika)

    2) Hozzák el az F1-et Finnországba (például a Kimi-ringre). [Feltételezhetően a Kymi Ringre gondolnak – a szerk.]

    3) Térítsenek vissza egy kicsit a jegyárakból. Annyi sört vettünk, hogy tényleg bármi segít a következő hónap túlélésében.”

    Ti miként orvosolnátok a Belga Nagydíjon felmerült problémát a jövőben? Írjátok meg Facebookon kommentben!

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    @minttufunboys által megosztott bejegyzés