Címke: Belga Nagydíj

  • Nem lesz több, a Belga Nagydíjhoz hasonló „káoszpontozás”

    Nem lesz több, a Belga Nagydíjhoz hasonló „káoszpontozás”

    Az FIA új szabályokat hozott a tavalyi Belga Nagydíjhoz hasonló rövidített futamok pontozására. A Nemzetközi Automobil Szövetség ezen intézkedésével megpróbálja, elkerülni azt a fajta káoszt, ami 2021-ben a hatalmas esőzés miatt alakult ki a legendás Spa-Francorschampsban.

    A tavalyi évben a száguldó cirkusz vezetői erősen vakarhatták a fejüket Belgiumban, amikor a verseny napján egyáltalán nem akart megszűnni az eső intenzitása. A rajtot folyamatosan el kellett halasztaniuk a rossz időjárási körülmények miatt, a versenyzők pedig csupán a biztonsági autó felvezetése mögött tettek meg köröket a 7 kilométer hosszú aszfaltcsíkon.

    Ezt követően jöttek a folyamatos megszakítások annak reményében, hogy az eső intenzitása lecsökken és a pályán nem lesz végig állóvíz. Azonban ez nem következett be, ami miatt a mezőny két versenykört teljesített a biztonsági autó mögött, hogy eleget tegyenek a szabályoknak és pontokat kaphassanak.

    Ezzel a 2021-es Belga Nagydíj lett a sportág történetének legrövidebb futama és „nem versenyt” így végül Max Verstappen nyerte meg George Russell és Lewis Hamilton előtt. A legjobb tíz pilótát félpontokkal jutalmazták, ami hatalmas felháborodást keltett a szurkolók között világszerte.

    Emiatt az FIA nem tehetett mást, meg is változtatták az erre vonatkozó szabályokat. Az új regulák értelmében csak akkor lehet pontokat osztani egy verseny végén, ha a mezőny megtett legalább két kört úgy, hogy nem volt közben sem biztonsági autó, sem pedig virtuális biztonsági autós fázis. Ebből következik, hogy ezen szabályok ellehetetlenítették volna azt, hogy pontokat osszanak a tavalyi Belga Nagydíjat követően.

    Nézzük meg a különböző eseteket!

    Ha a mezőny nem teljesít legalább két versenykört úgy, hogy közben nincs SC/VSC: senkinek nem jár pont

    Ha a versenyzők megtettek legalább kért kört, de nem teljesítették legalább a versenytáv negyedét, akkor:

    1. hely – 6 pont
    2. hely – 4 pont
    3. hely – 3 pont
    4. hely – 2 pont
    5. hely – 1 pont

    Ha a versenyzők megtették legalább a versenytáv negyedét, de a felét nem, akkor:

    1. hely – 13 pont
    2. hely – 10 pont
    3. hely – 8 pont
    4. hely – 6 pont
    5. hely – 5 pont
    6. hely – 4 pont
    7. hely – 3 pont
    8. hely – 2 pont
    9. hely – 1 pont

    Ha a versenyzők megtették legalább a versenytáv felét, de a háromnegyedét nem, akkor:

    1. hely – 19 pont
    2. hely – 14 pont
    3. hely – 12 pont
    4. hely – 9 pont
    5. hely – 8 pont
    6. hely – 6 pont
    7. hely – 5 pont
    8. hely – 3 pont
    9. hely – 2 pont
    10. hely – 1 pont

    Ezen szabályokat pedig több, mint valószínű, hogy rövid időn belül jóvá fogja hagyni a Világ Motorsport Tanácsa.

  • Több kavicságyas bukóteret kap a Spái versenypálya

    Több kavicságyas bukóteret kap a Spái versenypálya

    A Spa-Francorchamps pályán zajló átfogó munkálatok részeként egyes kanyarokban, visszatérnek a kavicságyak.

    Ami annak idején kavicsos és füves bukótér volt a pálya különböző részein, később leaszfaltozták, de most kiderült, hogy a pálya több nagy- és kissebességű kanyarjában részleges kavicságyal újbóli léteítésén dolgoznak.

    Az Eau Rouge és a Raidillon szakaszán már korábban is történtek változtatások a biztonság javítása és a bejárati sebesség csökkentése érdekében. A felújítások most a híres belga pálya többi részére is kiterjednek.

    „A Raidillon tetején (4-es kanyar), a pálya jobb oldalán kiszélesítik az aszfaltcsíkot” – áll a pálya módosított tervében.

    „A Raidillon bal oldali részén (3-as kanyar) egy nagyobb aszfaltos bukótérnek adnak majd helyet. Ami a Raidillon lábát, az Eau Rouge-t (2-es kanyar) illeti, a korlátokat áthelyezik, hogy lehetővé tegyék a bukótér megnövelését.”

    „A Raidillon tetején aztán április végére egy fedett lelátót is építenek, amely 4600 férőhelyet és VIP-páholyokat foglal magában.”
    A nagy sebességű Double Gauche (Pouhon) kibővített buköterébe kavics kerül, hogy a pálya határait közelebb hozzák a rázókőhöz, ami kevesebb hibalehetőséget ad a versenyzők számára, a pálya egyik leggyorsabb részén.

    Ugyanez vonatkozik majd a „Buszmegálló” és a Les Combes fékezési zónáira is, a két bal-jobb kombinációnál kavicsot helyeznek el a lejtő egy részén, kifejezetten a Les Combes-nál pedig egy új szervizutat használnak majd.

    Az első, La Source nevű kanyarban szintén változások történnek a „pályabiztonság megerősítése” érdekében, ahol megnövelik a bukótér területét és kavicságyat telepítenek, hogy hatékonyabban lassítsák az autókat.

  • Így áll most az Eau Rouge átépítése

    Így áll most az Eau Rouge átépítése

    Az ígéreteknek híven a spái pálya vezetői ismét beszámoltak a pályán zajló építési munkálatokról.

    Korábban már mutattunk pár képet a belga aszfaltcsík megújulásáról, most pedig a pálya hivatalos weboldalára felkerültek friss képek több más, legendás pálya átalakulásáról.

    A legikonikusabb pontnak számító Eau Rouge (vagy más néven Raidillon kanyarok) esnek át a legjelentősebb átépítésen, mivel korábban ezt tartották a pálya legveszélyesebb pontjának. A kanyar mindkét oldalán nagyobb bukóteret alakítanak ki, a domb tetején – ahol korábban a jellegzetes házikó állt – egy 4600 fős lelátót építenek, VIP bokszokkal egyetemben.

    A 6-os és 7-es kanyarok, vagyis a Combes és a Malmedy aszfaltozott bukótereit kavicságyra cserélik, ezzel párhuzamosan pedig új szervizutakat is létesítenek.

  • Képeken a spái pálya átépítése

    Képeken a spái pálya átépítése

    Javában zajlik már a belga spái pálya átépítése a jövő évi esztendőre. Egy hónappal ezelőtt kezdődtek meg a nagyszabású munkálatok a legendás pályán.

    Az átépítésekre azért volt szükség, mert egyrészt 2022-ben újra motorversenyeket fognak rendezni, másfelől pedig az elmúlt években több súlyos, és tragikus baleset is történt a pályán. Emiatt a pálya vezetői úgy döntöttek, hogy számos helyen nagyobb és sóderágyazott bukótereket alakítanak ki.

    A pálya hivatalos oldala most beszámolt a munkálatok állapotáról, és számos képet is feltöltöttek az átalakuló kanyarokról. A biztonságosabbá tétel mellett az infrastruktúrát is fejlesztik, mivel a pálya létesítményei már elöregedtek, így a modernizálást egybe kötötték a pálya módosításával.

  • Tombolával kárpótolják a verseny nélkül maradt Belga Nagydíj nézőit

    Tombolával kárpótolják a verseny nélkül maradt Belga Nagydíj nézőit

    Az idei Belga Nagydíj egyáltalán nem tartozott a legizgalmasabb versenyek közé, mivel a Spa-Francorschampsban uralkodó zord időjárás tett róla, hogy ne rendezhessenek versenyt a több, mint 7 kilométer hosszú pályán. Sokan kérvényezték azt, hogy a csalódott nézők kapják vissza jegyük árát, azonban a verseny szervezői egy egyedi ötlettel álltak most elő, aminek nem sokan örülhetnek majd.

    A szervezők ezt a fajta kompenzációs csomagot a jegyárak visszafizetése helyett sorolják majd ki a nézőknek. A verseny nélkül maradt szurkolók – akiknek a száma körülbelül 70.000-re tehető – egy tombolán vehetnek majd részt, ahol 170 jegyet fognak kisorsolni a 2022-es Belga Nagydíjra, egészen pontosan 100, Silver, 50 Gold és 20 VIP jegyet.

    A nyertesek még egy F1TV Pro előfizetést is nyerhetnek, ráadásul még egy különlegese eseményen is részt vehetnek majd, ami a futam előtti csütörtökön kerül majd megrendezésre.

    A rajongók egyáltalán nem örültek a hírnek, ami teljesen megérthető a részükről. „Kifizettem 900 eurót azért, hogy részt vehessek egy sorsoláson? Ez most egy vicc akar csak lenni, ugye”? – nyilatkozta egy csalódott drukker az RTL-nek. „Ezért a pénzért keményen meg kellett dolgoznom és még egyéb áldozatokat is hoznom kellett ezért, hogy elhozhassam a fiamat a versenyre.”

  • Kétségessé vált a 2022-es Belga Nagydíj a legendás Spa pályán!

    Kétségessé vált a 2022-es Belga Nagydíj a legendás Spa pályán!

    A történelmi Spa-Francorchamps helye, és a Belga Nagydíj helyszíne a 2022-es Forma-1-es versenynaptárban kétségessé válhat.

    Stijn de Boever, a verseny szervezőjének kereskedelmi igazgatója állítólag elismerte, hogy januárig nem derül ki, hogy a 2022-re megerősített augusztus 28-i versenydátum valóban megvalósulhat-e.

    A bizonytalanság a jelek szerint a legendás pálya felújításával függ össze, különösen az ikonikus Eau Rouge-Raidillon komplexum újraalkotásával, ahol az elmúlt években több súlyos baleset is történt. Olav Mol, a Ziggo Sport holland F1-es kommentátora idézte de Boever szavait:

    „A felújítás már elkezdődött.”

  • A Villeneuve és Pironi család együtt dolgoznak egy új dokumentumfilmen

    A Villeneuve és Pironi család együtt dolgoznak egy új dokumentumfilmen

    Gilles Villeneuve és Didier Pironi családja együttműködnek egy készülő dokumentumfilmen, amely a két Ferrari-pilóta tragikus 1982-es szezonjának történetét meséli el.

    A Sky Studios és a Noah Media Group közös filmjénél – amelynek producere a korábbi F1-es versenyző, Mark Webber – már elkezdődött a gyártás, és a tervek szerint jövő év vége felé kerül a mozikba.

    A dokumentumfilmben részt vesz Gilles Villeneuve felesége, Joann és fia, az 1997-es F1-es világbajnok Jacques Villeneuve, valamint nővére, Melanie is, míg Catherine Goux, Pironi élettársa, valamint két fia, Gilles és Didier szintén hozzájárulnak ehhez a sporttörténelmi projekthez.

    Villeneuve és Pironi szoros barátsága az 1982-es San Marinó-i Nagydíjon borult meg, amikor az előbbi átvette a futam irányítását, és azt gondolta, hogy csapattársa előtt cirkálhat a leintésig, pedig a Ferrari utasította őket, hogy a verseny utolsó szakaszában tartsák a pozíciójukat. Pironi azonban egyből figyelmen kívül hagyta a Scuderia boxutcai jelzéseit, és az utolsó körben megelőzte Villeneuve-t a vezetésért. A kanadai érthetően dühös volt a verseny után, és megfogadta, hogy soha többé nem beszél Pironival. Igazi versenyzőalkatként Villeneuve elhatározta, hogy a következő futamon, a zolderi Belga Nagydíjon bosszút áll rajta, a versenypályán.

    Sajnos a sors megtagadta a Ferrari legendás versenyzőjétől ezt a lehetőséget. Az időmérőn Villeneuve épp egy gyors körön volt, amikor belebotlott a lassan haladó Jochen Mass March autójába. Egy peches pillanat alatt a kanadai úgy döntött, hogy egy dupla jobbos kanyarhoz közeledve jobbról előzi meg a németet. A March azonban ugyanabba az irányba sodródott.

    A Ferrari teljes sebességgel lerepült Mass autójának hátuljáról, majd szaltózott, közben szétesett. A reményvesztett, még mindig az üléséhez szíjazott pilótát pedig a Terlamenbocht kanyar külső szélén lévő rácsba repítette. Villeneuve-t egy közeli kórházba szállították, ahol pár órával később meghalt. Joann Villeneuve így beszélt erről:

    „Ez az időszak és ezek az események traumatikusak voltak a családunknak, és több mint 40 év elteltével még mindig nagyon érzelmesek. Mivel kiemelt szemtanúja voltam ezeknek az eseményeknek, fontos, hogy ezt a történetet nagy tisztelettel meséljük el.”

    Catherine Goux elmondta, a családja megkönnyebbült, hogy együtt dolgozhatnak a film gyártócsapatával:

    „Nagyon várjuk, hogy a világ többet tudjon meg arról a két hihetetlen emberről, akik Gilles és Didier voltak. Persze azt is, hogy egy új generáció is felfedezze ezt az egyedülálló és inspiráló történetet, amely túlmutat magán a sportágon.”

    A társproducer, John McKenna, aki a nagy sikerű „Finding Jack Charlton” című dokumentumfilmben is dolgozott, hozzátette:

    „Rendkívül kiváltságosnak és hálásak vagyunk a Villeneuve és Pironi családnak, amiért a Noah Media Groupra bízták két hihetetlen ember igazán figyelemre méltó történetének elmesélését. Ez egy olyan film lesz, amelynek középpontjában hatalmas érzelmek állnak és a dráma.”

  • Az FIA esőben is vezethető autókat szeretne 2025-től

    Az FIA esőben is vezethető autókat szeretne 2025-től

    Nem feltétlenül volt a legizgalmasabb futam idén a Belga Nagydíj, ugyanis az FIA csupán a biztonsági autó mögötti körözést engedte. Több órás várakozás után a pilóták megtettek annyi versenykört, ami után már végeredményt lehetett hirdetni. A Nemzetközi Automobil Szövetség változtatna ezen a jövőben.

    Természetesen, ha őszinték vagyunk, akkor azt látnunk kell, hogy nem csak a víz mennyisége, hanem a láthatósági problémák is gátolták a versenyt Belgiumban. Az elképesztően nagy leszorítóerő, és a szélesebb gumik jóval több vizet vernek fel, mint elődjeik, ezzel létrehozva a kegyetlen rossz láthatóságot a pályán. Az FIA elnöke, Jean Todt egy jövőbeli célnak tűzné ki, hogy ezen az új erőforrásszabályokkal együtt változtassanak 2025-ben.

    Todt egyébként egyetért a Belga Nagydíjon hozott döntésekkel:
    „Sokan kritizálták azt, ami Belgiumban történt, de mi történt volna, ha a rajt után tíz autóval balesetet szenvedünk, sérülésekkel vagy még rosszabbal? Lemészároltak volna minket. És még sérülések nélkül is kritizáltak volna minket. – mondta az Autosport.com-nak.

    Ennek ellenére Todt elkerülné a hasonló eseteket a jövőben:
    „A 2025-ös szabályozásnál olyan autókra kell gondolnunk, amelyek esőben is vezethetők. Emlékeznek még Niki Laudára és a történtekre 1976-ból, Fujiból? Ő volt az egyetlen versenyző, aki feladta esőben a versenyzést. Ma már mindenki úgy gondolkodik, mint ő akkor” – zárta.

  • Bottas, Hamilton és Wolff együtt múlatta az időt Spában, egy kamionban

    Bottas, Hamilton és Wolff együtt múlatta az időt Spában, egy kamionban

    Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Toto Wolff Spában együtt tölthettek egy kis időt, egy kamionban múlatták az időt.

    A folyamatos esőzés Belgiumban hosszú várakozást eredményezett, míg nem az FIA túl veszélyesnek ítélte a nagyon nedves pálya körülményeit és rendes verseny nem is volt végül.

    Amíg azonban reménykedtek abban, hogy az idő kitisztul, a mezőny több órát töltött a pályán várakozva.

    Ez idő alatt a kamerák számos versenyzőt megörökítettek, akik megpróbálták elütni valahogy az időt. Lando Norris aludt, Sebastian Vettel focizott Mick Schumacherrel, Daniel Ricciardo pedig a helyi közönséget hullámoztatta.

    Akiket azonban sehol sem lehetett látni, azok Hamilton és Bottas voltak. James Vowles pedig most megerősítette, hogy a főnökükkel és a csapat többi tagjával együtt töltötték el az időt.

    „Emlékszem, hogy néhányan a hőlégfúvókat használtak, hogy megszárítsák a cipőjüket, mert elég vizes volt az idő odakint, és a mi esetünkben az első néhány órában biztosan túlnyomórészt a boxfalnál maradtunk, majd amikor tudtuk, hogy van egy félórás időablakunk, átvándoroltunk a kamionhoz” – mondta a csapat stratégiai igazgatója az online beszámolóban.

    „Lewis is ott volt, Valtteri is ott volt, és Toto is ott volt, és lehetőségünk volt egy rövid megbeszélésre és eligazításra arról, hogy mi történhet a jövőben, át tudtuk nézni a szabályokat, hogy megértsük, mi fog történni az időjárás-előrejelzéssel, és újra összehangolhattuk a csapatot anélkül, hogy kint lettünk volna a hidegben.”

    „De ilyen körülmények között nagyjából végig versenykészen maradsz. Ahogy az utolsó kis értesítéssel láttátok, tíz percet kaptunk arra, hogy felkészüljünk, és ha máshol voltunk vagy felkészületlenek voltunk azon a ponton, akkor egyszerűen nem tudtuk volna az autót elindítani ennyi idő alatt. Tíz perc éppen elég idő arra, hogy a versenyzőt az autóba ültessük, beszíjazzuk, és felkészüljünk az indulásra.”

    Nem valószínű, hogy ebben az időszakban bármi 2021 utáni dologról is szó esett volna, hiszen szinte biztosnak tűnik, hogy George Russell váltja majd jövőre Bottast, míg a szóbeszéd szerint a finn az Alfa Romeóhoz csatlakozik a visszavonuló Kimi Räikkönen helyére.

  • Norris a balesetéről: Az első két évemben ez jobban megviselt volna

    Norris a balesetéről: Az első két évemben ez jobban megviselt volna

    Lando Norris úgy véli, első két évében jobban megviselte volna egy ilyen ütközés.

    A Q1-ben és a Q2-ben még az élen állt a brit pilóta, a kvalifikáció utolsó szakaszában viszont balesetet szenvedett. Sebastian Vettel korábban egyértelműen kijelentette, hogy a pálya nem alkalmas a versenyzésre, mivel túl sok a víz az aszfaltcsíkon, így inkább félbe kellene szakítani az időmérőt.

    Norris esete bizonyította, hogy a négyszeres világbajnoknak igaza volt. A német versenyző meg is állt az összetört autó mellett. Mikor a brit jelzett neki, hogy jól van, akkor hajtott csak tovább.

    Ugyanakkor Norris szerint sem kellett volna engedni, hogy tovább folytassák az időmérőt:

    ,,Sebnek (Vettel) igaza volt. Én is azt mondtam korábban, hogy jönnie kellene a piros zászlónak, és mint kiderült, Seb is ezt hangoztatta. Mivel a körülmények még rosszabbak voltak, mint vasárnap, rossz döntés volt tovább engedni a kvalifikációt. Nem vállaltam túl nagy kockázatot, vagy bármi hasonlók. Ez segít nekem, ugyanis így kevésbé érzem azt, hogy az én hibám volt, még úgy is, hogy tényleg az volt.”

    A fiatal brit a könyökét fájlalta az eset után, ám szerencsére kisebb zúzódásokkal megúszta a dolgot. Norris az eset kapcsán elmondta, örül annak, hogy ez nem az első két évében történt meg:

    ,,Ha az első két évében történik velem egy ilyen baleset, akkor sokkal jobban megérintett volna. Meg voltam győződve arról, hogy az első sorban végezhetek, és talán még Maxet (Verstappen) is megverhetem. Ez vasárnap nagyon jó eredményt hozott volna a számunkra, még úgy is, hogy szerintem nem kellett volna jutalmazni a szombati napot. Mikor felébredtem, nem éreztem magam túl jól, de néhány masszázs és hasonló dolgok segítettek. Mikor az autóban ültem, már nem éreztem semmit sem.” – nyilatkozta a fiatal versenyző a Motorsport-Total.com-nak.