Címke: Belga Nagydíj

  • Verstappen: „Szégyen” lenne, ha holnap nem a dobogón végeznék

    Verstappen: „Szégyen” lenne, ha holnap nem a dobogón végeznék

    Max Verstappen ugyan a leggyorsabb kört autózta az időmérőn, ám holnap nem ő indulhat az első rajtkockából.

    A holland versenyző az időmérő utolsó szakaszában mindössze egy kört teljesített, ám az is elég volt arra, hogy az élen végezzen. Ám a motorcsere miatt a mezőny hátsó traktusából fog indulni, csakúgy, mint fő ellenfele Charles Leclerc.

    A 24 éves pilóta elégedetten zárta a napot, a kvalifikáción így nyilatkozott:

    „Nagyszerű időmérő volt. Egész hétvégén a csúcson voltunk, az autónk remekül működik itt. Egy kis finomhangolást még el kellett végeznünk, de a kvalifikáción már minden összejött. Kicsit óvatosnak kellett lennem, hogy ne használjak el túl sok abroncsot, különösen a holnapra való tekintettel. Nagyon elégedett vagyok az időeredményemmel. Nagyszerű itt versenyezni, a szurkolók fantasztikusak, csakúgy, mint a pálya. ” – magyarázta Verstappen.

    A Red Bull versenyzője hozzátette, ‘szégyen’ lenne, ha ezzel az autóval nem állna dobogón a büntetése ellenére.

    „Előre kell lépdelnünk holnap. Úgy vélem, hogy egy ilyen autóval, szégyen lenne ha nem a pódiumon végeznék.”

     

  • Verstappen volt a leggyorsabb, mégis Sainz indul majd az élről

    Verstappen volt a leggyorsabb, mégis Sainz indul majd az élről

    A Belga Nagydíj kvalifikációja kapásból késve kezdődött. Ennek oka, hogy az F1-esek előtt a Porsche Szuperkupa időmérője során megsérült egy helyen a szalagkorlát, amit helyre kellett állítani.

    Mindeközben – valójában még a harmadik szabadedzés idején – az is kiderült, hogy Guanyu Zhou is csatlakozik azok közé, akik motorcsere miatt rajtbüntetést kapnak majd.

    Az időmérő így 16.00 helyett 16.25-kor kezdődött.

    Q1

    Latifi volt az első, aki pályára hajtott, és az egyetlen, aki ezt azonnal megtette. A többiek a boxban várakoztak még.

    Miután mindenki kimerészkedett, Verstappen az élre állt, és elsőként is zárta az első szakaszt. Albont is ki kell emelni aki az 5. helyen zárt a Williamsszel.

    Akik kiestek: Vettel, Latifi, Magnussen, Tsunoda, és Bottas.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1563539171968356353

    Gyorskörét Bottas be sem fejezte, nem volt jelentősége, mivel egyébként is rajtbüntetés vár rá (is).

    Q2

    Ismét hamar az élre állt Verstappen, és ott is maradt, nyomában csapattársával, Sergio Pérezzel, egészen a leintésig. Azonban a leintés pillanatában még gyorskörön lévő Leclerc átvette a vezetést.

    Akik nem jutottak tovább: Ricciardo, Gasl, Zhou, Stroll és Schumacher.

    Q3

    Sorra futották a a srácok a köröket. hamar Verstappen került ismét az élre.

    Leclerc egy későbbi próbálkozása során nem az előzetesen eltervezett gumikat kapta autójára.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1563546596394278912

    Verstappen kényelmes előnnyel állt az élen – és rajtbüntetése is lesz – így 2 perccel a vége előtt ő már ki is szállt az autójából.

    De Leclerc és Norris sem próbálkozott már gorskörrel a Q3 végén, hiszen ők is büntetve lesznek motorcsere miatt. Leclerc azonban mégis pályára lépett az utolsó pillanatban, hogy szélárnyékkal segítse Sainzot. A spanyol azonban megcsípte a kavicságyat, és nem tudott javítani idején, a második maradt Verstappen mögött.

    Holnap azonban Verstappen rajtbüntetése miatt Sainz indulhat a pole-ból.

    A harmadik helyen Pérez végzett.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Max Verstappen RED BULL 1:44.581 1:44.723 1:43.665
    2 Carlos Sainz FERRARI 1:45.050 1:45.418 1:44.297
    3 Sergio Perez RED BULL 1:45.377 1:44.794 1:44.462
    4 Charles Leclerc FERRARI 1:45.572 1:44.551 1:44.553
    5 Esteban Ocon ALPINE 1:46.039 1:45.475 1:45.180
    6 Fernando Alonso ALPINE 1:46.075 1:45.552 1:45.368
    7 Lewis Hamilton MERCEDES 1:45.736 1:45.420 1:45.503
    8 George Russell MERCEDES 1:45.650 1:45.461 1:45.776
    9 Alexander Albon WILLIAMS 1:45.672 1:45.675 1:45.837
    10 Lando Norris MCLAREN 1:45.745 1:45.603 1:46.178
    11 Daniel Ricciardo MCLAREN 1:46.212 1:45.767
    12 Pierre Gasly ALPHATAURI 1:46.183 1:45.827
    13 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 1:46.178 1:46.085
    14 Lance Stroll ASTON MARTIN 1:46.256 1:46.611
    15 Mick Schumacher HAAS 1:46.342 1:47.718
    16 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 1:46.344
    17 Nicholas Latifi WILLIAMS 1:46.401
    18 Kevin Magnussen HAAS 1:46.557
    19 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 1:46.692
    20 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 1:47.866

     

  • FP3: Pérez az élen, Leclerc koccolta a falat

    FP3: Pérez az élen, Leclerc koccolta a falat

    15 fokos levegő és 20 fokos aszfalthőmérséklet mellett kezdődött a Belga Nagydíj harmadik szabadedzése, száraz, ám borús időben.

    15 perc elteltével a két Ferrarin (és Magnussenen) kívül mindenki teljesített már gyorskört. Az élen Guanyu Zhou állt az Alfával, 1:42.795-ös idővel, őt pedig csapattársa, Valtteri Bottas követett.

    Féltávra változott csak meg a helyzet. A két Ferrari vette át a vezetést Sainz-Leclerc sorrendben, de Albon és Magnussen is bejött a két Alfa elé. Sőt utána Albon a második helyre lépett előre, a két Ferrari közé.

    Nem sokkal később Sergio Pérez állt az élre 1:45.972-vel. Nem sokáig. Verstappen 1:45.480-ra javított.

    A legjobb köröket mindenki lágy keverékű Pirelliken futotta.

    Norris sokáig a tabella alsó részén foglalt helyet, ám, negyedórával a vége előtt a második helyre javított, ám közvetlenül utána Sainz vette át a második helyet.

    9 perc volt már csak hátra, mikor Leclerc kicsúszott a kavicságyba, az autó jobb oldalával le is vette a falat, de vissza tudott térni a pályára és visszament a boxba. Ennek ellenére piros zászlóval megszakították az edzést, míg letakarították a pályáról a kavicsot.

    Leclerc új orrkúpot és első szárnyat kapott, majd négy perccel a leintés előtt folytatódhatott a szabadedzés.

    Fél perccel a vége előtt jelentették, hogy a pálya egyes részein esőcseppek jelentek meg, de az edzést ez már nem befolyásolta.

    A legvégén Pérez az élre állt, és ezzel megnyerte a szabadedzést. Őt Verstappen, Sainz és Norris követi.

    Az utolsó helyen Schumacher zárt, akinek műszaki gondjai voltak.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

    # Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök
    1 Sergio Perez Red Bull 1:45.047 19
    2 Max Verstappen Red Bull 1:45.184 0.137 19
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:45.824 0.777 13
    4 Lando Norris McLaren 1:45.965 0.918 20
    5 Fernando Alonso Alpine 1:46.061 1.014 16
    6 George Russell Mercedes 1:46.071 1.024 19
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:46.120 1.073 12
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:46.166 1.119 18
    9 Esteban Ocon Alpine 1:46.601 1.554 24
    10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:46.604 1.557 19
    11 Daniel Ricciardo McLaren 1:46.646 1.599 18
    12 Lewis Hamilton Mercedes 1:46.769 1.722 20
    13 Nicholas Latifi Williams 1:46.811 1.764 20
    14 Alex Albon Williams 1:46.836 1.789 20
    15 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:46.881 1.834 20
    16 Lance Stroll Aston Martin 1:46.975 1.928 16
    17 Kevin Magnussen Haas 1:46.982 1.935 14
    18 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:47.035 1.988 23
    19 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:47.089 2.042 20
    20 Mick Schumacher Haas 1:52.494 7.447 6

     

     

     

  • Hamilton: Nagyon messze vagyunk a többiektől

    Hamilton: Nagyon messze vagyunk a többiektől

    Lewis Hamilton a Belga Nagydíj pénteki edzésnapjának végén elmondta, hogy szerinte a Mercedes messze le van maradva a többi csapathoz képest. 

    A brackley-i istálló a nyári szünet utáni első hétvégén nagyon szeretett volna George Russell Hungaroringen megszerzett pole-pozíciójára építeni és ehhez minden lehetőség meg is volt adva a számukra. Azonban a pénteki napon a két brit egyaránt szenvedett a W13 volánja mögött a felújított Spa-Francorschampsban.

    A hétszeres világbajnok a délutáni edzésen a 6. helyet szerezte meg, azonban a hátránya már több, mint 1,3 másodpercre rúgott a motorbüntetést kapó Max Verstappennel szemben. Ehhez képes Russell csak a 8. helyen lett rangsorolva és még Hamilton legjobb idejéhez képest is 2 tizedmásodperccel lassabb volt.

    Hamilton szerint „a Mercedes egyszerűen nem volt gyors pénteken”, azonban még saját maga sem tudja, hogy ennek mi lehet az oka.

    „Kimentünk a pályára és minden tőlünk telhetőt beleadtunk. Lehetett baj a gumikkal, azoknak hőmérsékletével vagy akár a szárnyállásokkal is, nem tudom. Azonban az autóban ülve egyáltalán éreztem magamat annyira rosszul. Egyszerűen nem voltunk gyorsak és néha alapján be szokott jönni az, hogy ha változtatunk az autón szombatra. Remélem, hogy ez most sem lesz másképp.”

    „A mai este folyamán keményen fogunk dolgozni és ki fogjuk elemezni a rendelkezésünkre álló adatokat és megpróbáljuk megfejteni, hogyan lehetnénk jobbak.”

    A Mercedes pilótáinak most minden lehetősége meglenne arra, hogy akár az idei első sikerüket is megszerezzék, ugyanis Verstappen mellett a bajnoki riválisa, Charles Leclerc is csak a mezőny legvégéről kezdheti majd meg a vasárnapi 44 körös Belga Nagydíjat.

  • Verstappen volt a leggyorsabb, köridején még Leclerc is meglepődött

    Verstappen volt a leggyorsabb, köridején még Leclerc is meglepődött

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj második szabadedzésén, a második pozíciót érő időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Lando Norris lett.

    A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára, hogy folytassák a felkészülést a hétvégre. A sárga oldalfalú abroncsokon Max Verstappen került az élre, Carlos Sainz és Sergio Pérez zárkózott fel mögé. Charles Leclerc azonban elvette csapattársától a második helyet, így mindenki bukott egy pozíciót.

    Sainz nagy igyekezetében kiszélesítette a pályát és elkapta a sóderágy szélét, ám még így is az élre került. Verstappen mindeközben magának okozott problémát azzal, hogy a letépett sisakfóliája beragadt a hátsó fékhűtésbe. Ám a menet közben kiesett a darab, így folytathatta tovább a munkát.

    Fél óra elteltével Max Verstappen ugrott az élre, mögötte Charles Leclerc már 8 tizedes hátrányt szedett össze. Lando Norris állt a harmadik helyen, míg mögötte Lance Stroll, Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Fernando Alonso, George Russell, Daniel Ricciardo és Alex Albon fért be az első 10-be.

    Pierre Gasly meglátogatta a Brüsszel kanyarban a sóderágyat, míg a mezőny nagy része már a versenyszimulációkat teljesítette.

    Az eső ismét megnézte a pályát és a mezőnyt magának, így a pilóták óvatosan körözgettek a pályán. Lando Norris a bukótérbe menekült, miután elfékezte abroncsát, míg Kevin Magnussen megismételte a műveletet. Lewis Hamilton a Radillonba nézte meg a leaszfaltozott részt.

    Max Verstappen bizonyult végül a leggyorsabbnak a második szabadedzésen, a második pozíciót Charles Leclerc szerezte meg, míg a harmadik Lando Norris lett. Lance Stroll meglepetésre felugrott a negyedik helyre, míg Carlos Sainz csak az ötödik pozíciót ‘kapta meg’. Mögöttük Lewis Hamilton, Fernando Alonso, George Russell, Daniel Ricciardo és Sergio Pérez alkotta az első 10-et.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:45.507s 19
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:46.369s + 0.862s 20
    3 Lando Norris McLaren 1:46.589s + 1.082s 15
    4 Lance Stroll Aston Martin 1:46.635s + 1.128s 16
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:46.649s + 1.142s 19
    6 Lewis Hamilton Mercedes 1:46.893s + 1.386s 17
    7 Fernando Alonso Alpine 1:46.975s + 1.468s 18
    8 George Russell Mercedes 1:47.042s + 1.535s 21
    9 Daniel Ricciardo McLaren 1:47.255s + 1.748s 17
    10 Sergio Pérez Red Bull 1:47.346s + 1.839s 14
    11 Alexander Albon Williams 1:47.520s + 2.013s 15
    12 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:47.617s + 2.110s 20
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:47.658s + 2.151s 15
    14 Pierre Gasly AlphaTauri 1:47.782s + 2.275s 18
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:47.867s + 2.360s 18
    16 Esteban Ocon Alpine 1:47.944s + 2.437s 20
    17 Kevin Magnussen Haas 1:48.208s + 2.701s 18
    18 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:48.419s + 2.912s 20
    19 Nicholas Latifi Williams 1:48.612s + 3.105s 14
    20 Mick Schumacher Haas 1:49.941s + 4.434s 22
  • Verstappen, Leclerc és további négy versenyző kap büntetést motorcsere miatt

    Verstappen, Leclerc és további négy versenyző kap büntetést motorcsere miatt

    Max Verstappen és Charles Leclerc a mezőny hátsó traktusából vág neki a vasárnapi Belga Nagydíjnak motorcsere miatt, azonban nem csak ők azok, akik új erőforrásegységeket kapnak.

    A belgiumi Spa-Francorchamps versenypálya évek óta szolgál remek helyszínként a sokszor elkerülhetetlen motorcserés büntetések letöltésére amiatt az egyszerű tény miatt, hogy az előzés meglehetősen könnyű a hét kilométeres aszfaltcsíkon.

    Nem véletlen tehát, hogy a bajnoki tabella élén álló kettős is a motorcsere mellett döntött. Sőt rajtuk kívül Lando Norris, Esteban Ocon, Valtteri Bottas és Mick Schumacher is új hajtásláncot kapnak, szintén rajtrácsbüntetés fejében.

    Ezenkívül Verstappen, Leclerc, Bottas és Schumacher új váltót is kapnak, ez is büntetést jelent majd.

    A bajnokesélyesek közül Verstappennél belsőégésű motort, turbófeltöltőt, MGU-H-t és MGU-K-t is cseréltek, míg Leclerc-nél MGU-K-t és akkumulátort.

  • Eső, piros zászló és Ferrari siker – Sainz és Leclerc nyerte az első edzést

    Eső, piros zászló és Ferrari siker – Sainz és Leclerc nyerte az első edzést

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj első szabadedzésén, a második helyet érő időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    Az eső elállt Spa-Francorchamps felett a gyakorlás elején. A mezőny fele azonnal kimerészkedett a pályára, hogy kipróbálják az újításokat és a pályát. A csapatok szépen-lassan ismét felvették a ritmust a három hetes szünet után.

    Lando Norris produkálta az első mérvadó időt, mögé Carlos Sainz és George Russell zárkózott fel. Max Vertappen mindeközben majdnem elvitte Nicholas Latifit a boxutcában. A Williams ugyanis ráengedte a hollandra a versenyzőjét, aki kis híján eltalálta a kanadait.

    Liam Lawson gyakorlatozott az első edzésen Pierre Gasly helyén, első mért köre a 9. helyre volt elég. Max Verstappen gyorsan az élre ugrott, míg Valtteri Bottas megfestett egy kicsit az Eau Rouge belső felét.

    Esteban Ocon problémát érzékelt az autója kapcsán, így jelezte is azonnal az Alpine-nak.

    Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen, mögé Lewis Hamilton és Sergio Pérez ugrott fel. A negyedik helyen a motorcserére készülő Charles Leclerc állt, míg mögötte Carlos Sainz, George Russell, Daniel Ricciardo, Lando Norris és Fernando Alonso alkotta az első 10-et.

    Kevin Magnussen autója megállt a pályán, így előkerült a sárga zászló is. Ám a versenyirányítás biztonsági okokból inkább a vörös színre szavazott. Így csak az idő ment tovább. Mindenkinek vissza kellett mennie a boxban, míg a dán autója pirosan villogott.

    9 perccel az edzés vége előtt újra pályára léphettek az autók. Az eső is meglátogatta a mezőnyt, a 14-es kanyarban már érzékelték is a versenyzők az esőcseppeket. A Ferrari versenyzői még a piros zászlós szakasz előtt átvették a vezetést Verstappenttől. Így Carlos Sainz neve mellett szerepelt a legjobb köridő, míg mögé Charles Leclerc zárkózott fel.

    A versenyzők így inkább a boxba hajtottak, nem akartak kockáztatni az esőben. Daniel Ricciardo viszont kint maradt slick abroncsokon és araszolva próbált visszamenni csapatához.

    Lando Norris még az utolsó másodpercekben megnézte intermediate gumikkal a pályát, ám a szakadó esőben nem sok mindent tudott tenni.

    Így végül az első szabadedzésen Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett. Mögöttük George Russell, Lance Stroll, Alex Albon, Daniel Ricciardo, Yuki Tsunoda, Lewis Hamilton és Sergio Pérez fért be az első 10-be.

    1 Carlos Sainz Ferrari 1:46.538s 16
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:46.607s + 0.069s 16
    3 Max Verstappen Red Bull 1:46.755s + 0.217s 10
    4 George Russell Mercedes 1:47.396s + 0.858s 13
    5 Lance Stroll Aston Martin 1:47.437s + 0.899s 13
    6 Alexander Albon Williams 1:47.835s + 1.297s 15
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:48.081s + 1.543s 14
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:48.310s + 1.772s 16
    9 Lewis Hamilton Mercedes 1:48.420s + 1.882s 10
    10 Sergio Pérez Red Bull 1:48.474s + 1.936s 13
    11 Nicholas Latifi Williams 1:48.485s + 1.947s 13
    12 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:48.672s + 2.134s 15
    13 Lando Norris McLaren 1:49.470s + 2.932s 15
    14 Fernando Alonso Alpine 1:49.664s + 3.126s 17
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:49.813s + 3.275s 12
    16 Esteban Ocon Alpine 1:50.315s + 3.777s 5
    17 Kevin Magnussen Haas 1:50.982s + 4.444s 9
    18 Mick Schumacher Haas 1:51.259s + 4.721s 15
    19 Liam Lawson AlphaTauri 1:52.065s + 5.527s 14
    20 Valtteri Bottas Alfa Romeo
  • 6 spái futamgyőztes van az F1-es mezőnyben, vajon lesz hetedik?

    6 spái futamgyőztes van az F1-es mezőnyben, vajon lesz hetedik?

    Véget ért a nyári szünet, a Forma-1-es versenyzők és csapatok már Belgiumban vannak.

    A jelenlegi, 20 fős F1-es mezőnyben 5 olyan versenyző szerepel, akik legalább egyszer már tudtak nyerni a spái pályán.

    A legtöbbször ez Lewis Hamiltonnak sikerült, szám szerint négyszer (2010, 2015, 2017, 2020). Őt Sebastian Vettel követi, három győzelemmel (2011, 2013, 2018). Verstappen, Leclerc és Ricciardo pedig egy-egy alkalommal állt a dobogó legfelső fokán Spában.

    A legtöbb esély arra van, hogy Verstappen, vagy Leclerc, netán Hamilton fog újabb győzelmet aratni, Vettel és Ricciardo sikerére azonban nem sok kilátás van. Maximum egy esős, káoszversenyen jöhetne ki nekik a lépés. Viszont bár korábban volt szó esőről, jelenleg úgy tűnik, hogy nem lesz eső vasárnap a pálya területén, sőt már szombatra sem sok esélye van…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Leclerc: Nehéz lesz innen talpra állnom

    Leclerc: Nehéz lesz innen talpra állnom

    Charles Leclerc „a végsőkig hinni fog a bajnoki címben”, még annak ellenére is, hogy 80 pont a hátránya Max Verstappennel szemben 9 futammal a 2022-es Forma-1-es világbajnokság vége előtt.

    A monacói fiatal és a Ferrari a legutóbbi versenyeken közel sem úgy teljesített, mint ahogyan azt egy bajnokesélyes duótól azt elvárni lehet. Leclerc Franciaországban egy csúnya egyéni hibával vette el magától a győzelem megszerzésének a lehetőségét, amíg az olasz istálló pedig a Magyar Nagydíjon vétett egy kapitális taktikai hibát. Emiatt Leclerc csak a 6. helyen ért célba, amíg a Red Bull holland pilótája nyerni tudott, amivel még tovább tudta nyitni a kettejük között lévő ollót.

    Leclerc számára nagyon jól jött a nyári szünet, mert a 3 hét pihenő során „rendbe tudta tenni az érzéseit” és a Belga Nagydíj előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Ferrarinak ezentúl „maximalizálnia kell az előtte adódó lehetőségeket.”

    „Nagy szükségem volt a szünetre” – ismerte el Leclerc, akit a szezon első felében számos alkalommal hagyott cserben a csapata. – A szezon első fele egy igazi hullámvasút utazás volt, mert a jó pillanatok mellett voltak rosszak is és emiatt rengeteg érzés kavargott bennem. A felhalmozódott érzelmektől pedig el is fáradtam, szóval nagyon jót tett a nyaralás. Ezt a 3 hetet a pihenésre és a feltöltődésre próbáltam felhasználni.”

    „Csapatként erősnek kell lennünk és maximalizálnunk kell az előttünk adódó lehetőségeket az idén hátralévő futamok folyamán. Még mindig hiszek a bajnokság megnyerésében. Ugyan nehéz egy feladat áll előttünk, de amíg van esélyünk, én hinni fogok benne.”

    A monacói helyzetét az is megnehezítheti, hogy a 4. erőforrását már Montreál óta használja és azóta már 5 versenyhétvége eltelt. Mivel a Forma-1-ben használt hajtásláncok élete igencsak véges, ráadásul Zandvoortban és Monzában nem lenne túl sok értelme motort cserélnie a Ferrarinak, így lehetséges, hogy a mostani Belga Nagydíj során lépik majd meg ezt. Mondani sem kell, hogy a büntetés miatt a monacói csak a rajtrács legvégéről várhatná majd a vasárnapi 44 körös versenyt Spában.

  • Villeneuve: Igen veszélyes játékot űz Piastri

    Villeneuve: Igen veszélyes játékot űz Piastri

    Az Oscar Piastri-sztori fantasztikus tartalom lesz a Forma-1-ben rendkívül népszerű Netflix „Drive to Survive” című sorozatához, de a fiatal ausztrál veszélyes játékot űz, figyelmeztet Jacques Villeneuve.

    Annak ellené, hogy még nem szerepelt még az F1-es rajtrácson, a nagyra tartott Piastri került a McLaren és az Alpine közötti vita középpontjába a 21 éves versenyző szolgálataiért a következő szezonra. Az Alpine sokat költött Piastri F1-es felkészítésére, magánteszteket és több ezer kilométert tettek meg a tavalyi autóval.

    A francia csapat állítja, hogy Piastrinak szerződése van velük, és azt szeretnék, ha az Aston Martinhoz igazolt kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonsót váltaná, amit az ausztrál visszautasított. Úgy tűnik, Piastri legvágyottabb célpontja a McLaren, amely szerdán szabaddá tette a tavalyi Formula 2-es bajnoknak a helyet, miután Daniel Ricciardo megerősítette, hogy a szezon után távozik a csapattól.

    Piastri vélt elutasítása az Alpine-nál hozzájárult a Forma-1 drámai augusztusi szünetéhez, mielőtt a hétvégén a Belga Nagydíjjal folytatódna a versenysorozat. Villeneuve még a szerdai bejelentés előtt ennyit mondott a Reutersnek:

    „Ez egy mókás eset, amit jó nézni, mert egyszerűen mindenkit meglepett. Ilyen nyomás alatt elkezdeni pedig nem könnyű. Kérdőjelessé teszed a neved, hogy amikor egy csapat vagy egy szponzor szerződést kötne veled, mindig ott motoszkál bennük majd a kérdés, hm, hogyan fognak bánni velünk? Mi történhet, ha megbízunk ebben a személyben? Ez egy borzasztóan veszélyes játék.”

    Míg Piastri lenyűgöző referenciákkal rendelkezik, addig sokan mások szintúgy, állítja Villeneuve, de nem sokan lettek sikeresek:

    „Van a Forma-1, aztán ott van a világ többi része, és az évek során nagyon sok olyan pilóta volt, aki a versenyzés minden más formájában király volt, és mindent megnyert.

    Aztán amint az F1-be kerültek, egyszerűen nem tudtak megbirkózni vele, mert ez hatalmas lépés mind tehetségben, mind nyomásban, mind mentális képességekben. Piastri végig elképesztő volt, de hogy milyen a Forma-1-ben, azt még nem tudjuk. Ez a valós kérdés.”