Címke: Belga Nagydíj

  • Verstappen álmodni sem mert volna ilyen hétvégéről

    Verstappen álmodni sem mert volna ilyen hétvégéről

    Max Verstappen a 14. helyről rajtolva nyerte meg magabiztosan a Belga Nagydíjat.

    A Red Bull pénteken bejelentette, hogy erőforrást cserélnek a holland autójában, így a büntetés tudatában készültek a hétvégére. Ugyanakkor nem csak a 24 éves versenyző rajtolhatott emiatt hátulról. Legnagyobb riválisa, Charles Leclerc is hasonló cipőben járt.

    A versenyen viszont Verstappen gyorsan az élre küzdötte magát, majd magabiztosan masírozott át a célvonalon. A leintést követően így értékelte a látottakat.

    „Elég hektikus volt az első kör, megpróbáltam elkerülni a bajt, annyi minden történt. Amint kiment a Safety Car, megnyugodott minden, majd az autó olyan volt, mintha sínen húzták volna. Sikerült a megfelelő helyeket kiválasztanom az előzéseknél, majd utána spóroltunk az abroncsokkal. Hihetetlen volt ez a hétvége. Korábban álmodni sem mertem volna ilyenről. Még többet akarunk ebből, így továbbra is keményen fogunk dolgozni. Meglátjuk, hogy Zandvoortban mire leszünk képesek.” – nyilatkozta Verstappen.

  • Alonso szerint Hamilton hibázott, de „megesik” az ilyen

    Alonso szerint Hamilton hibázott, de „megesik” az ilyen

    Fernando Alonso határozottan Lewis Hamiltonra hárította a felelősséget a Belga Nagydíj rajtjánál történt incidensükért.

    Az első körben Hamilton a Les Combes bejáratnál kívülről próbálta meg megelőzni Alonsót a harmadik helyért, de ütközés lett a vége. Alonso megúszta a nagyobb sérüléseket, Hamilton autója azonban a levegőbe repült, majd a hétszeres világbajnok a pálya szélén kénytelen volt leparkolni a sérült autóval.

    Közvetlenül az ütközés után Alonso a csapatrádión így nyilatkozott: „Micsoda idióta, hogy kívülről bezárta a kaput. Szuper jó rajtunk volt, de ez a fickó csak azt tudja, hogyan kell az első helyen vezetni és rajtolni”.

    A futam után Alonso azt állította, hogy Hamilton hibája volt az eset, mert nem adott neki helyet, és az ütközést ahhoz hasonlította, amikor Hamilton 2014-ben ugyanabban a kanyarban összeakadt korábbi csapattársával, Nico Rosberggel.

    „Szerintem egy kicsit az ő részéről volt ez hiba, hogy így bezárta az ajtót” – mondta Alonso. „Az 5-ös kanyarban már sokszor láttuk itt, hogy párhuzamosan halad, és ugyanez történt vele és Rosberggel is pár évvel ezelőtt [2014-ben].”

    Mindenesetre Alonso tipikus versenybalesetnek tituálta utólag az esetet. Bár lehet nem lett volna ilyen megbocsátó, ha az ő versenye is befejeződött volna a rajt után.

    „Ez egy trükkös része a pályának, az biztos, és ez egy versenybaleset volt.”

    Utólag, a felvételeket visszanézve Hamilton is elismerte, hogy ő volt a vétkes.

  • Hamilton a futam után elismerte, hogy ezt benézte

    Hamilton a futam után elismerte, hogy ezt benézte

    Lewis Hamilton elismerte, hogy ő hibázott a Belga Nagydíj első köreiben.

    A hétszeres világbajnok jól kapta el a rajtot, ám Fernando Alonso a szélárnyéknak is köszönhetően megelőzte. Fordult a kocka, így a brit pilóta vissza akarta foglalni a pozíciót, ám az előzési kísérlet mentén „meglovagolta” a spanyol Alpine-ját.

    A versenyt a 37 éves pilóta nem tudta folytatni, míg a kétszeres világbajnok az 5. helyen fejezte be a viadalt. Ugyan az FIA versenybalesetnek minősítette az esetet, ám a felvételeken az látszott, hogy Hamilton nem hagyott elég helyet, és túl optimistán ment neki az előzésnek.

    A futam után a Mercedes versenyzője elmondta, hogy csak saját magát hibáztathatja a kiesése miatt:

    „A felvételeket visszanéztem. Pont a holtteremben volt, és nem hagytam neki túl sok helyet. Ez az én hibám volt. Ki fogunk ebből jönni és visszatérünk.” – nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak.

    A verseny hevében Alonso idiótának nevezte egykori csapattársát, majd hozzátette,  csak jó autóval, és az élről tud nyerni. Ám a hétszeres világbajnok nem akart véleményt formálni a felé intézett kritikáról.

    „Inkább ezt nem kommentálnám. Különböző eredményeink voltak a pályafutásunk során. Ez egy olyan dolog, amit az ember a pillanat hevében mond.”

  • 1,5 percen múlott Gasly indulása a 100. futamán

    1,5 percen múlott Gasly indulása a 100. futamán

    A hétvégén jubilált Pierre Gasly a Forma-1-ben. A fiatal francia még a 2017-es Maláj Nagydíjon mutatkozhatott be és most Belgiumban csatlakozott a 100-asok klubjába, ami a futamokat illeti. Ugyanakkor nem sokon múlott, hogy a francia 100. futama egy negatív dolog miatt legyen emlékezetes.

    A mezőnyből sokan most vállalták be a motorbüntetéseket, aminek köszönhetően igencsak kaotikus lett a Belga Nagydíj rajtrácsa. Gasly a 8. rajtkockát foglalhatta volna el, ha az autójának nem lett volna egy elektronikai gondja. Az AlphaTauri franciája így a csapattársa, Yuki Tsunoda mellől indulhatott a bokszutcából. Azonban Gasly – akit nemrégiben az Alpine-nal is hírbe hoztak – remekül versenyzett és ennek egy 9. hely és az azért járó 2 pont lett a jutalma.

    „Nyilvánvalóan frusztrált voltam a rajt előtt, mert a 8. helyről indultam volna, de az autó a világért sem akart beindulni” – nyilatkozta a fiatal francia pilóta. – Nem tudom, mi történhetett, valószínűleg elektronikai problémánk volt.”

    „Ezután visszatoltak a garázsba és azt mondták a fülemre, hogy még az is benne van a pakliban, hogy nem leszünk képesek részt venni a versenyen. 90 másodperccel a rajt előtt azonban az autó újra életre kelt és azonnal ki is tudtam gördülni a pályára.”

    A faenzai kicsapat egyelőre nem teljesít valami jól az új szabályok első évében, ugyanis 2021-hez képes visszább esett a teljesítményük. Ezt a konstruktőri bajnokságban elfoglalt 8. helyük is tökéletesen példázza, valamint az is, hogy Gaslyék az eddigi 14 futam alatt összesen csupán 29 pontot voltak képesek gyűjteni.

  • Steiner: Ricciardo jobb lenne, mint Schumacher

    Steiner: Ricciardo jobb lenne, mint Schumacher

    Vasárnap ugyan a Belga Nagydíj napja lesz, de a szerződéseket felügyelő bizottság hétfői genfi ülése miatt is lázban égnek sokan a 2023-as pilótakeringő miatt. Amennyiben az most várható, az FIA szerződési vitás eljárása szabaddá teszi az utat Oscar Piastrinak, hogy otthagyhassa az Alpine-t és a McLarenhez menjen, a következő dominó nem sokkal később dőlhet el.

    Mick Schumachert mostanában rendre szóra hozzák az Alpine-nál megüresedett versenyülésbe, a Haas pedig potenciálisan a McLarentől menekülő Daniel Ricciardo következő célpontja lehet. Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke az Auto Bildnek így nyilatkozott:

    „Vállalunk-e kockázatot egy olyan új pilótával, mint Daniel Ricciardo, aki nehéz időszakon ment keresztül a McLarennél, vagy maradunk annál, akit ismerünk? Másrészt, ki mondta, hogy Mick megy? Ezt a média állítja, nem én. Én azt mondom, minden nyitott.”

    A Spa-Francorchamps-i paddockban egy új pletyka szerint az Alpine megpróbálhatja kiszedni Pierre Gasly-t a Red Bull szerződéséből. Ez egy potenciális helyet nyitna meg Schumachernek az AlphaTaurinál. Amikor erről kérdezték Belgiumban, a 23 éves Schumacher felnevetett:

    „Az a pletyka járja, hogy holnap versenyzem, és már igencsak várom.”

    Mivel azonban a németet az Alpine-nal és az AlphaTaurival is kapcsolatba hozták, az a feltételezés, hogy a Haas átfésüli majd a pilótapiacot, valamint Schumacher is menni fog. Steiner így folytatta:

    „Ha menni akar, hát legyen. Akkor ez a mi hibánk lesz, és rá találunk más megoldást. Most az a dolgom, hogy azon gondolkodjak, ki a jobb, és ez nem könnyű. Ricciardo jobb lehet, amennyiben visszanyeri a régi formáját.”

    Steiner elismerte, hogy az augusztusi szünet alatt váltott néhány SMS-t a 33 éves ausztrállal:

    „Hülkenberg kockázatos lenne, Ricciardo is kockázatot jelentene. Mindenki kockázatot jelent, kivéve Lewis Hamiltont vagy Max Verstappent. Amivel egyetértek, hogy Mick a legkisebb kockázat. De ez nem jelenti azt, hogy a legkisebb kockázatot akarjuk vállalni. Amennyiben Mick a következő három futamon úgy vezet, mint Spielbergben, akkor a döntés automatikus lesz.”

  • Pontverseny: Verstappen előnye közel négy futamnyi

    Pontverseny: Verstappen előnye közel négy futamnyi

    A Belga Nagydíjon aratott győzelmével Max Verstappen még tovább növelte a már korábban is tetemes előnyét a pontversenyben. Charles Leclerc-rel szemben már 98 pont pont a fölénye. Leclerc azonban egy pozíciót bukott is, mivel a második helyet átvette tőle Sergio Pérez.

    Carlos Sainz egy pozíciót javított, ahogy Fernando Alonso és Alex Albon is, Sebastian Vettel pedig két helyet lépett előre.

    Mindeközben, ami a konstruktőri pontversenyt illeti, a Red Bull előnye 118 pont a Ferrari előtt.

    A pontversenyek állása a Belga Nagydíj után:

    # Versenyző Csapat Pontok
    1 Max Verstappen RED BULL RACING 284
    2 Sergio Perez RED BULL RACING 191
    3 Charles Leclerc FERRARI 186
    4 Carlos Sainz FERRARI 171
    5 George Russell MERCEDES 170
    6 Lewis Hamilton MERCEDES 146
    7 Lando Norris MCLAREN 76
    8 Esteban Ocon ALPINE 64
    9 Fernando Alonso ALPINE 51
    10 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 46
    11 Kevin Magnussen HAAS 22
    12 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 20
    13 Daniel Ricciardo MCLAREN 19
    14 Pierre Gasly ALPHATAURI 18
    15 Mick Schumacher HAAS 12
    16 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 11
    17 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 5
    18 Alexander Albon WILLIAMS 4
    19 Lance Stroll ASTON MARTIN 4
    20 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
    21 Nico Hülkenberg ASTON MARTIN 0

     

    # Csapat Pontok
    1 RED BULL RACING RBPT 475
    2 FERRARI 357
    3 MERCEDES 316
    4 ALPINE RENAULT 115
    5 MCLAREN MERCEDES 95
    6 ALFA ROMEO FERRARI 51
    7 HAAS FERRARI 34
    8 ALPHATAURI RBPT 29
    9 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 24
    10 WILLIAMS MERCEDES 4
  • Határozott véleménye volt a közönségnek a nap versenyzőjéről

    Határozott véleménye volt a közönségnek a nap versenyzőjéről

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A Belga Nagydíjon azonban Max Verstappen olyan könnyedén nyerte meg a versenyt a 14. helyről, hogy ezzel egyértelműen a nap versenyzője lett.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Max Verstappen – 31.9%
    Sebastian Vettel – 7.6%
    Alex Albon – 6.8%
    Charles Leclerc – 6.5%
    George Russell – 6.4%

    A nap versenyzője szavazás 2022-es nyertesei:

    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Szaúd-arábiai Nagydíj Charles Leclerc
    Ausztrál Nagydíj Charles Leclerc
    Emilia Romagna Nagydíj Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sergio Pérez
    Azerbajdzsáni Nagydíj Lewis Hamilton
    Kanadai Nagydíj Charles Leclerc
    Brit Nagydíj Sergio Pérez
    Osztrák Nagydíj Mick Schumacher
    Francia Nagydíj Carlos Sainz
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Max Verstappen
  • Leclerc a vb-címről: Kezd elúszni a hajó

    Leclerc a vb-címről: Kezd elúszni a hajó

    Charles Leclerc nem haragszik a Ferrarira, amiért a bónuszpontra vonatkozó tervük besült a Belga Nagydíj legvégén. A monacói fiatal ugyanakkor azt is érzi, hogy egyre távolabb kerül a világbajnoki címtől.

    Leclerc egy rendkívül eseménydús verseny végén ért célba az 5. helyen vasárnap Spa-Francorschapsban. Az 5-szörös futamgyőztes a büntetései miatt a mezőny végéről indulhatott csupán, de nagyon korán újra kellett kezdenie a felzárkózást egy nem várt kerékcsere miatt, amit a fékhűtőnyílásába ragadt sisakfólia miatt kellett meglépnie a Vörösöknek.

    A futamon az 5. hely volt a maximum Leclerc számára, de Mattia Binottóék úgy döntöttek, hogy megpróbálják elvenni a bónuszpontot Max Verstappentől. Emiatt behozták Leclerc-t friss lágya keverékekért, aki ugyan Fernando Alonso mögé jött vissza a pályára, aki az utolsó körben szélárnyékot is adott neki a Kemmel egyenesben.

    Azonban Leclerc hiába nyomta ki az autója szemét, nem tudta elvenni a hollandtól a bónusz egységet, ráadásul utólag kiderült, hogy egy szenzorhiba miatt túllépte a megengedett 80 km/órás sebességlimitet a bokszutcában. Ezért egy 5 másodperces büntetést kapott a stewardoktól, ami miatt visszaesett Alonso mögé a 6. helyre. A monacói nem is neheztel a csapatára az újabb blama miatt és magára is vállalta

    „A büntetésnél frusztrálóbb volt az, hogy a Red Bullok ennyivel gyorsabbak voltak nálunk” – nyilatkozta a 24 éves Leclerc a leintést követően. – Ezen dolgoznunk kell majd a közeljövőben.”

    „A Red Bull a mostani hétvégén egy másik ligában versenyzett. Találtak valamit, ami rendkívül aggasztó volt a mi szemszögünkből nézve. Ha ez így folytatódik, egyre csak nehezebb dolgunk lesz a bajnokság szempontjából. Nem fér a fejembe, hogyan csinálták ezt. Már-már olyan gyorsak az egyenesben, hogy azt hinné az ember, nem rendelkeznek leszorítóerővel. Ehhez képest még a kanyarokban is gyorsabbak nálunk, szóval ezért mondom azt, hogy aggasztó ez a szituáció.”

  • Verstappen még Hornert és a saját apját is meglepte a győzelmével

    Verstappen még Hornert és a saját apját is meglepte a győzelmével

    Max Verstappen valósággal sokkolta a Forma-1 világát a Belga Nagydíjon nyújtott produkciójával. A Bikák holland kiválósága a motorbüntetése miatt csak a 14. helyről kezdhette meg a spái futamot, azonban a 44 kör során csúnyán leiskolázta a mezőnyt és 20 másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt. Ezzel a teljesítményével pedig édesapját, Jos Verstappent és a csapatfőnökét, Christian Hornert is lenyűgözte.

    Verstappen a mai győzelmével idei 9. sikerét aratta és ezután már 93 ponttal vezeti az egyéni pontversenyt Sergio Pérez előtt, Charles Leclerc lemaradása pedig már 98 pontra rúg vele szemben. Ha az idei szezon hátralévő futamain nem történik semmi rendkívüli, akkor Verstappen már jóval az évad vége előtt meg is védheti a tavalyi szezonban megszerzett vb-címét.

    „Ez egy álom eredmény a számunkra” – nyilatkozta Horner a Viaplay-nek. – Soha nem gondoltam volna, hogy Max (Verstappen – a szerző) képes lesz megnyerni a versenyt, de nagyon hamar pozícióba tudott kerülni és onnantól kezdve nem volt megállás. Emellett még a leggyorsabb körért járó bónuszpont is az övé lett, valamint Checo is 2. lett és ezzel lett tökéletes a hétvégénk.”

    Az idősebb Verstappen – aki nemrégiben mutatkozott be a WRC-ben – azt gondolta, hogy a fia maximum egy dobogós helyezész lesz képes elkönyvelni Spában, azonban a leintésnél nagyon meglepődött, hogy az 1-es rajtszámú Red Bullt látta meg az első pozícióban.

    „Max teljesítménye nagyon ott volt. Azt gondolta, hogy az egyik dobogós helyet el fogja csípni, de amikor megláttam, hogy mennyire gyors volt, már elkezdtem hinni a győzelemben. Mindenkit meglepett ezzel a fajta erődemonstrációjával.”

  • Horner és Verstappen csak nevetni tudott: Nem a méret a lényeg

    Horner és Verstappen csak nevetni tudott: Nem a méret a lényeg

    Max Verstappen és Christian Horner csak nevetni tudott azon, hogy mennyire „rosszul érintette” őket a delfinezés csökkentésére kiadott direktíva.

    A hétvégétől lépett életbe az FIA új iránymutatása. Toto Wolff már dörzsölte hetekkel ezelőtt a tenyerét, ugyanis abban reménykedett, hogy a változtatások közelebb vihetik őket az ellenfeleikhez. Ám csalódnia kellett a Mercedesnek, ugyanis a Red Bullt érintette legkevésbé a direktíva.

    A holland világbajnok tempóján mindenki meglepődött, még a Ferrari pilótái sem tudtak igazán mit kezdeni vele. A csillagosok lemaradása szembetűnő lett, Lewis Hamilton ugyanis 1.8 másodpercet kapott a 24 éves versenyzőtől az időmérőn.

    Horner már korábban elmondta, hogy nem félnek a változtatásoktól, ugyanis őket a megállapított paraméterek nem fogják negatívan érinteni.

    „A feleségem gyakran mondogatja nekem, hogy a méret nem számít. Szóval nem fogok túlságosan izgulni 10 mm miatt.” – kezdte mosolyogva a brit csapatfőnök, majd így folytatta. – „Kellemetlen, hogy most vezették ezt be, de ez mindenkinél így van. Tárgyaltunk a számokról, és végül egy olyan paraméternél kötöttünk ki, amire rá tudtunk bólintani.”

    Verstappen szerint nem meglepő az, hogy Spa-ban a Mercedes nem versenyképes.

    „Nos igen, a technikai direktíva nagyon-nagyon rosszul érintett minket.” – ironizált Verstappen. – „Nem számítottam arra, hogy nagy különbséggel bír majd ez az egész a számunkra. Azt nem tudom, hogy a Ferrarinál mi a helyzet. A Mercedesnek amúgy sem nagy a végsebessége idén, így nem meglepő az, hogy Spa-ban nem versenyképesek. Idén mi jók vagyunk az egyenesekben és ezt kombinálni tudtuk a kanyarokban elért sebességgel. Így emiatt itt nagy különbségekre lehet szert tenni. Viszont ekkora előnyre nem számítottam.”

    Helmut Marko szerint a győzelem merész álom lenne, ám a dobogó még meg lehet a hátulról induló hollandnak.

    „Győzelemről álmodni, egy kicsit merész lenne. Nem akarunk beképzeltek lenni. Ugyanakkor én sem zárnám ki.”

    Pierre Gasly szerint minden hétvégén büntetést kellene kapnia Verstappennek, ugyanis még úgyis nyerni tudna:

    „Mérföldekkel mindenki előtt járnak. Amikor megláttam, hogy Max milyen gyors, arra gondoltam, hogy minden futamon büntetést kellene kapnia, mert még úgyis nyerne.” – viccelődött a francia.