Címke: Barum Rally

  • Cais: A Rally Hungary a kedvencem

    Cais: A Rally Hungary a kedvencem

    Mihályi Csaba blogja a Rally Hungaryről – Ma már rajt!

    Két éve még egy R2-es Fiestával szerezte meg az ERC3 második helyét Erik Cais. Tavaly ült át Rally2-es autóba, idén pedig igazán emlékezeteset repesztett a Barum Rallyn, amit kis híján megnyert. Magyarországon is nagyon népszerű a 22 éves cseh szupertehetség, aki imádja Magyarországot, a Rally Hungary a kedvence, de a Mikulás Rallyn is járt már nálunk. 

    Elképesztően ível felfelé Erik Cais pályafutása. Az első Rally Hungaryn, 2019-ben egy Fiesta R2T19-ben láthattuk. Tehetségét már akkor megvillantotta az RC4-es kategória győzelmével. Miután a cseh autósport szövetség támogatását is élvezte, várható volt, hogy a következő évben Rally2-esre vált, amivel tavaly 8. lett a Rally Hungaryn, idén azonban a verseny egyik – titkos – esélyesévé lépett elő. 

    Nem akármilyen pedigrével érkezett hazánkba, hiszen a Rally Hungary lesz az idei 15. versenye. Az Eb-n ugyan csak a hetedik helyen áll, de ki ne emlékezne rá, hogy pár hónappal ezelőtt egész egyszerűen oktatott a Barum Rallyn. Az utolsó gyorsasági előtt 20 másodperc előnnyel vezetett Jan Kopecky és 45-tel Andreas Mikkelsen előtt. 

    Nagyon sokan szurkoltak neki és a nagyon sok szív szakadt meg, amikor az utolsó gyorson lecsúszott az útról és kiesett. 

    Erik Cais–Jindriska Zakova, Ford Fiesta R5 MkII
    Kép: ERC, Erik Cais–Jindriska Zakova, Ford Fiesta R5 MkII

    „Pici hiba volt, de hatalmas következményei lettek – mesélte nevetve a Rally Hungary tesztnapján a DVTK stadion parkolójában Eric Cais. – Hatalmas dolog volt hét gyorsaságit megnyerni Mr. Kopecky előtt.“

    A mese hevében „Kopeki“-nek ejti, de gyorsan kijavítja, hogy ne tűnjön tiszteletlennek. A cseh versenyző nevét külföldön sokan ejtik Kopekinek, hasonlóképpen, mint Robert Kubica nevét Kubikának. 

    Na de térjünk vissza a Barumra: „Nem volt kellemes kiesni, gondolhatod, de nem is éreztem úgy, hogy most akkor összedőlt a világ. A következő feladatomra koncentráltam és próbáltam a részeredményekből erőt meríteni. Azt azért tudnod kell, hogy nagyon jól ismerem a Barum pályáit, ez előnyt jelentett.“

    Erik Cais–Jindriska Zakova, Ford Fiesta R5 MkII
    Kép: ERC, Erik Cais–Jindriska Zakova, Ford Fiesta R5 MkII

    Mint ahogyan Kopecky is, aki tízedszerre nyerte meg a cseh versenyt és bizony őt ezen a versenyen megverni, felér egy kisebb világbajnoki címmel. 

    „Nem, nem, azért azzal nem – nevet Cais –, de tényleg jól megy és tényleg rang volt ellene ilyen eredményt elérni.“

    A Barum mellett talán az egyik legjobb eredményét a múlt hétvégén, a Catalunya Rallyn érte el, ahol élete első vb-futamán RC2-ben ötödik lett, WRC2-ben pedig a harmadik helyet szerezte meg. 

     Eric Cais–Jindriska Zakova, Ford Fiesta Rally2, Rally Hungary 2021
    Kép: Makai Gergely MGR IMAGES, Eric Cais–Jindriska Zakova, Ford Fiesta Rally2, Rally Hungary 2021

    Jó lendületben van és a Rally Hungary pályái nagyon hasonlítanak a Baruméra. 

    „Imádom a Rally Hungaryt, a Barum után ez a kedvenc Eb-futamom, remélem, a hétvégén az eredményem is jó lesz.“

    A beszélgetés során megemlítettem neki, hogy amúgy nagyon népszerű a magyar szurkolók körében. 

    Erik Cais–Jindriska Zakova, Ford Fiesta R5 MkII
    Kép: ERC, Erik Cais–Jindriska Zakova, Ford Fiesta R5 MkII

    „Tényleg? Ezt örömmel hallom. Nagyon köszönöm nekik! Mindig szívesen jövök hozzátok versenyezni. Bocs, de mennem kell a következő tesztkörre. A versenyen találkozunk.“

    Úgy legyen! Szerintem nem csak a tegnapi ebédtársam, Sami Pajari nevét érdemes megtanulni, hanem Erik Caisét is. Fogjuk őt még látni a vb-n, és remélhetőleg, még párszor a Rally Hungaryn is. 

  • Herczig Norberték beszámolója a Barum Rallyról

    Herczig Norberték beszámolója a Barum Rallyról

    Negyedik helyen ért célba a Barum Rallyn Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A rali Európa-bajnokság idei negyedik versenyén ismét végig az élmezőnyben autózott a SKODA Rally Team Hungaria párosa. A változatos időjárás miatt a szokottnál is nehezebb Barum Rallyn hibátlan versenyzéssel bizonyították, hogy az ERC élmezőnyéhez tartoznak.

    Ez egy óriási eredmény, és most nem csupán a mezőny erőssége miatt, hanem azért is, mert ilyen körülmények között ezek a pályák brutálisak. Szavakban nem lehet visszaadni azt, hogy milyen volt ez a verseny. A Barum Rally „normál” időjárási körülmények között is nagyon nehéz, ami pedig ezen a hétvégén volt, az maga a totális ralis káosz. Az amúgy is folyamatosan változó aszfalt, most állandóan váltakozott a száraz, a kicsit nedves, az esős és a saras állapot között. Ezt kellett valahogy kezelni, ebben segített az eddigi Eb rutinunk, valamint az idei nagyon intenzív tesztprogramunk. Nagyon boldogok vagyunk, hogy célba értünk, és újra az élmezőnyben végeztünk” – mondta Herczig Norbert.

    A verseny legnehezebb szakasza a szombati utolsó gyorsasági volt. A 19 kilométeres Pindula nevű pályát ráadásul sötétben kezdte a mezőny. A SKODA Rally Team Hungaria párosa itt sem jött zavarba, egy parádés negyedik hellyel okoztak meglepetést a riválisoknak.

    Nemcsak a sötét, hanem a sár is nehezítette ezt a szakaszt, és hogy még ezt is lehetett fokozni, azt a nagy esőnek köszönhettük. A szakadó eső miatt biztonsági okokból eltolták a rajtot, de ezalatt kihűltek az abroncsok is. Tudni kell, hogy a Pindula gyorsasági az egyik legnehezebb Európában, a ralis társadalom „normál” körülmények közt is megsüvegeli ezt a szakaszt. Na ezen kellett sötétben, vízen-sáron, gyorsan menni. Így utólag persze már azt mondom, hogy nagy élmény, férfimunka volt, de egy hosszú nap végén nem erről álmodik pilóta és navigátor. Büszkék vagyunk erre a szakaszra, mert ott csak a pályaismerettel rendelkező cseh versenyzők tudtak minket megelőzni” – mesélte Norbi a szombati utolsó gyorsasági eseményeit.

    A napot a hetedik helyen zárta a páros, de nem alakultak ki nagy különbségek, így a vasárnapi hat gyorsaságira maradt a döntés. Igaz, Norbiéknak némi gumihátránnyal is meg kellett küzdeniük a zárónapon.

    „A kvalifikációra vizes gumikat tettünk fel, mert magabiztosabb voltam vele, és úgy számoltuk, hogy a hétvégén úgyis szükség lesz a vizes abroncsokra. Az időjárás tekintetében nem jött be a számításunk, mert bár sokszor esett, de nem kellettek az esős gumik. Mivel a versenyen használható 16 abroncsba a kvalifikáción használtak is beleszámítottak, emiatt mi gyakorlatilag 12 gumival teljesítettük a Barumot, miközben a többiek intermédia gumikat választottak a kvalifikációra, és ezeket a versenyen is fel tudták használni. Ez elég nagy hátrányt jelentett, de látni kell, hogy hiába voltunk itt harmadszor, most először értünk célba, tehát most szereztük meg azt a pályaismeretet, amire később építeni tudunk” – árulta el Herczig Norbert.

    ERC Barum
    fotó: MGR Images

    A vasárnap reggeli gyorsasági szakaszon okozott némi hátrányt a kevesebb abroncs, itt „csak” nyolcadik lett Norbi és Ramón, de aztán úgy felgyorsultak, hogy a nap felénél már az ötödik helyen álltak. A három záró gyorsaságin előbb egy negyedik időt mentek, majd Jan Kopecky mögött mindössze 0.9 másodperces különbséggel villantottak egy második időt. A verseny utolsó szakszán megint nagy csata várt a SKODA Rally Team párosára. A negyedik helyen álltak, az előnyük 0.6 másodperc volt a hazai pályán versenyző Filip Mares előtt. A záró gyorsaságin harmadik idővel jöttek végig, ám a Maresék még gyorsabbak voltak és előreléptek. Az összetettben komoly előnnyel vezető Eric Cais azonban hibázott, felborultak, és ezzel mindenki egy helyet előre lépett, így Herczig Norbert és Ferencz Ramón végül a negyedik helyen fejezte be az utóbbi évek legkeményebb Barum Rallyját.

    Fantasztikus eredmény, nagyon boldogok vagyunk. Az első Barum Rally, ahol célba értünk, és csak hajszálra voltunk a dobogótól. Ez az a verseny, amire a ralihoz értők is azt mondják, hogy ha jól mész a Barumon, akkor mindenhol gyors vagy. Mi most nagyon jól mentünk a Barumon! Külön öröm, hogy ezt az eredményt a jubileumi 50. versenyen értük el, ahol a SKODA Motorsport is a 120. évfordulóját ünnepelte. Ahogy a verseny előtt mondtam, eddig nagyon sokat kaptam ettől a márkától, és most boldog vagyok, hogy a mi teljesítményünk is benne van abban, hogy a SKODA úgy ünnepelhetett, hogy az első hat helyen ŠKODA Fabia Rally2 evo-val induló páros végzett. Fontos volt ez a siker azért is, mert közel két év után most kezdtünk visszatérni a pandémia előtti időkhöz. A szurkolók végre bejöhettek a szervizparkba, és szokás szerint rengeteg magyar volt közöttük. Erre szükségünk is volt. Ahogy sokszor elmondtam már, nekünk hatalmas erőt ad az, amikor meglátunk egy magyar zászlót a pálya szélén, vagy meghalljuk a magyar szót a szervizparkban. A Barum emellett az a verseny, ami Csehországban népünnepély, rengetegen vannak, óriási az érdeklődés, és a csehek nemcsak szeretik, értik is a rallyt. Éreztük is a figyelmet, tudták, hogy mit jelentenek az idei eredményeink, és a verseny végén folyamatosan jött az elismerés felőlük is, és persze a versenytársaktól is” – értékelt Herczig Norbert.

    A szóbeli elismerés mellett pontokkal is honorálták a SKODA Rally Team Hungaria párosának teljesítményét. A Barum Rallyn 21 ERC bajnoki pontot szerzett a duó, ezzel Alexey Lukyanukkal holtversenyben az ötödik helyen állnak, de a második és harmadik helyezett sincs messze tőlük. A Rali Európa-bajnokság a Barum Rallyval a szezon feléhez érkezett, szeptember közepén az Azori-szigeteken újra murvás versennyel folytatódik a küzdelem.

    ERC Barum
    fotó: MGR Images
  • Kopecky újra megnyerte a Barum Rallyt, Herczigék a negyedikek

    Kopecky újra megnyerte a Barum Rallyt, Herczigék a negyedikek

    Jan Kopecky és Jan Hlousek nyerte a Barum Rallyt, Andreas Mikkelsen és Filip Mares előtt. Herczig Norbert és Ferencz Ramón mindössze 3.8 másodperc hátránnyal lett negyedik.

    Óriási drámával ért véget a Barum Rally, az utolsó gyorsasági előtt 20 másodperccel vezető Eric Cais a zárószakaszon felborult. A baleset után megállították a versenyt és nem is indították újra. Kopecky a célban is elismerte, hogy a Zlinben hazai pályán versenyző Caist illette volna a győzelem.

    „Úgy érzem Erik megérdemelte volna, hogy nyerjen. Nagyon nehéz verseny volt, változó körülményekkel, néhol esett, néhol száraz volt. Köszönöm a csapatnak, jövőre visszatértünk” – mondta közvetlenül kilencedik Barum Rally győzelme után Kopecky.

    Andreas Mikelsen is előrelépett egy helyet, így második lett a Barumon, ezzel nagyot lépett a bajnokságban, és ellépett Lukyanuktól, aki a tesztbalesete után nem tudott indulni a versenyen.

    Hatalmas harc folyt a dobogó harmadik fokáért Herczig Norbert és Filip Mares között. A cseh versenyző hat tizedmásodperces hátrányban volt a 14. szakasz végén, de Norbiéknak nem sikerült megtartani a minimális előnyt. Hiába lettek harmadikak az utolsó gyorsaságin, Mares 4.4-másodperccel gyorsabb volt, és megszerezte a harmadik helyet.

    ERC Barum
    fotó: MGR Images/SKODA Rally Team Hungaria

    „Élveztük az utolsó gyorsaságit. Csúszós volt, nehéz körülményekkel, trükkös időjárással. Az eleje száraz volt, aztán esett, majd a vége megint száraz volt” – mondta az utolsó stopban hatalmas mosollyal Herczig Norbert. A magyar páros egy pillanatig sem volt csalódott, hogy ezúttal lemaradtak a dobogóról, mivel a teljesítményük az olaszországihoz hasonlóan kifogástalan volt. Az extrém nehéz Barum Rallyn csak Mikkelsen és a két cseh versenyző tudta megelőzni Norbit és Ramónt, az ötödik Marczyk pedig már 44 másodperccel volt mögöttük.

    A fiaerc élő közvetítésében Norbiék célba érkezése 29:11-től, Caisék balesete 32:10-nél.

    Az ERC2-ben magyar siker született, Érdi Tibor és Csökő Zoltán nagyot csatázott Victor Cartierrel, de az ellenfél Yarisa a 13 gyorsaságin megállt. Érdiéknek így csak be kellett érni a 14-es gyorson (a 15-öst nekik már törölték), és majd másfél perccel nyerték a kategóriát a második helyen végző Fiat Abarhttal induló Dariusz Polonski előtt.

    Az ERC3-ban négy másodperc hátránnyal lett negyedik László Martin és Berendi Dávid. Ez dobogót ért az ERC3 Juniorban. Ők nagy csatát vívtak Maior Norberttel és Franchescivel, végül a francia pilóta nyerte a Junior kategóriát, Maior lett a második, Lászlóék pedig a harmadikak.

    Szintén az ERC3-ban indult Vogel Adrienn és Notheisz Ivett, akik első Barumjukon csak célba akartak érni. Sikerült nekik, majd 10 perccel voltak lassabbak László Martinéknál.

    Célba ért Juhász Csaba és Juhász István is, ők ötödikek lettek az ERC2-ben, de bő negyedórát kaptak Érdiéktől is.

    ERC Barum
    fotó: MGR Images/SKODA Rally Team Hungaria

     

  • Eric Cais az élen a Barum első napján, Herczigék a hatodik helyen

    Eric Cais az élen a Barum első napján, Herczigék a hatodik helyen

    A cseh Eric Cais vezet a Barum Rallyn a szombati nap végén. A második Jan Kopecky, a harmadik Andres Mikkelsen. Herczig Norbert és Ferencz Ramón a hatodik helyen áll a kilencedik gyorsasági után.

    Az időjárás tette igazán nehézzé az idei Barum Rallyt. Esik, nem esik, vizes, száraz, félig nedves, az aszfalt minden elképzelhető állapotában fellelhető a pályákon. Ennek ellenére a versenyzőn nagyon élvezik, ahogy Herczig Norbi mondta a hetes gyorsasági végén: „Igazi rally”.

    Az élen pokoli küzdelem folyik Kopecky, Cais és Mikkelsen között. A két cseh pilóta között mindössze 2.1 másodperc a különbség, épp a kilences gyorsaságin cseréltek helyet. Mikkelsen pedig a nap utolsó gyorsaságiján szakadt le tőlük, az addig 9 másodperces hátránya 16-ra nőtt, mert nem akart kockáztatni.

    A negyedik helyen Simon Wagner áll, ő már 54 másodpercre van a vezető Caistól. Mögöttük Filip Mares, aki remek időt ment a nap végén, és ezzel lépett előre az ötödik helyre.

    „Vannak helyek ahol egy picit óvatosabbak vagyunk, de ezt érzem is belül. Ha ez nincs, akkor nyilván picivel talán lehetnénk előreébb, de egyáltalán nem vagyok elégedetlen, nagyon örülök, hogy itt vagyunk, és eddig nagyon jól sikerült számunkra” – mondta Herczig Norbi a nyolcas gyorsasági után. Érezte, hogy az abroncsválasztás lesz nehéz az utolsó két gyorsaságira, és igaza is lett. A nyolcadik szakaszon a teljesen esős és a száraz között változott a pálya. Szerencsére ők még átjutottak, de később megállították a szakaszt a rossz helyen álló nézők miatt. A kilencedik gyorsaságira leszakadt az ég, el is halasztották a rajtot. Az ominózus kilences gyorsaságin, már sötétben Norbiék repesztettek egy negyedik időt, Mikkelsent is verték két másodperccel, és ezzel csak 2.4 a hátrányuk Maresék mögött. „Extrém nehéz volt, és extrém óvatosak voltunk” – mondta a gyorsasági céljában Norbi. Mi lett volna, ha nem azok?

    A hetedik Marczyk nem ment jól az utolsó szakaszon, ezzel leszakadt Norbiéktól, és már 35 másodpercre van tőlük.

    ERC Barum
    fotó: MGR Images

    Az ERC2-ben is nagy volt a harc, de a hetedik gyors végére Érdiék már 15 másodperces előmyt építettek ki. Utána a balesetek, az eső, a sötétség és a rossz helyen álló nézők miatt akadozott a lebonyolítás. Sokat állt a mezőny, majd újraindultak és a nyolcadik szakasz után Érdiék 13.4 másodperccel vezettek, Juhászék pedig a hatodik helyen álltak. A nap végére az Érdi – Csökő páros előnye 36 másodpercre nőtt a kategóriában.

    ERC Barum
    fotó: Király Gábor

    Az RC4-ben a 8. gyorsasági végéig tiszta a kép. Marijan Griebel vezet egy Opel Corsával. László Martin és Berendi Dávid a hatodik, 2 perc 29 másodperc a hátrányuk. Az ERC3 Junor kategóriában ez a második helyet jelenti és csak 6 másodpercre vannak Maior Norbertéktől. Vogel Adriennék a 19. helyen vannak az RC4-ben, hét perc a hátrányuk.

    Vasárnap hat gyorsasági vár a mezőnyre.

    Végül egy kis ízelítő a Barum tempójából, Jan Kopecky és Pavel Dresler a harmadik gyorsasági szakaszon:

  • Mikkelsen volt leggyorsabb a Barum kvalifikációján

    Mikkelsen volt leggyorsabb a Barum kvalifikációján

    Andreas Mikkelsen nyerte a Barum Rally kvalifikációját Erik Cais és Jan Kopecky előtt. Herczig Norbert és Ferencz Ramón 11. lett.

    A 4 kilométeres Malenovice szakasz vizes pályával várta a Barum indulóit. Mind a négy magyar páros rendben teljesítette a kvalifikációt.

    Nehéz ez a nap és az egész hétvége az lesz minden versenyzőnek. Nagyon jó bemelegítés volt, eddig még nem mentünk vizes pályán” – mondta Herczig Norbert. A SKODA Rally Team Hungaria párosa a 11. lett, ám Mikkelsen mögött csak 2.928 másodperc volt a hátrányuk. Ez a minimális különbség ismét előrevetíti azt, hogy ERC élmezőnye nagyon szoros lesz. Norbiéknak valóban meg kellett szokni a vizes aszfaltot. A verseny előtti mecseki teszten Fekeden csak a reggeli első körben tudtak vizes aszfalton menni, utána már felszáradt a pálya. Az időeredményük azonban azt mutatja, hogy nem jelent számukra problémát az eső, és a beállítások is megvannak.


    „Örülünk ennek az időnek, szeretek vezetni az esős, saras pályákon” – mondta ifj. Érdi Tibor. Állítását az ERC2 első helyével támaszototta alá, 3.1 másodperccel volt gyorsabb, mint a kategória második Toyota Yaris. A szabadedzésen jelentkező fékprobléma a kvalifikációra sem szűnt meg, a Mitsubishin picit ráztak a fékek. A csapat délután igyekszik orvosolni a problémát.

    ERC Barum
    fotó: Király Gábor

    Először vagyunk itt ezzel az autóval, és nagyon rossz időt futottunk. Nehéz, de lépésről lépésre haladunk” – nyilatkozta László Martin, aki az RC4 kilencedik helyén végzett, bő 10 másodperces hátránnyal.

    Szintén az RC4-ben lett 11. Vogel Adrien, aki már annak is örülne, ha célba érnének: „Első kvalifikációnk a Barumon, nagyon csúszós volt. Csak be akarjuk fejezni a versenyt, és tapasztalatot szeretnénk gyűjteni.”

    Jó móka volt és jó tempó. Sokat drifteltünk” – ezt már Juhász Csaba mondta, akik ugyan kaptak 30 másodpercet Érdiéktől, de ez nem zavarta őket, a lényeg, hogy élvezik a versenyzést.

    Folytatás péntek este 21:15-kor az első gyorsasági szakasszal Zlínben.

  • Herczig Norberték tökéletesen felkészültek a Barumra

    Herczig Norberték tökéletesen felkészültek a Barumra

    Feltöltődve, mentálisan és fizikálisan is kipihenten utazik Csehországba Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A SKODA Rally Team Hungaria párosa a római dobogó után bizakodva várja a jubileumi 50. Barum Rallyt

    Augusztus elején a ZEG Rally Shown a hazai szurkolókkal találkozott a páros, majd egy rövid pihenésre is jutott idő. Az ERC negyedik versenyére ismét egy mecseki teszttel hangolódott a páros, ami után elégedetten utaztak el Zlínbe.

    „Éppen annyi időt töltöttünk az autón kívül, hogy már újra hiányzik a versenyzés, de a lendület még megmaradt” – kezdte Herczig Norbert az utolsó teszt után. „Pontosan azt érzem, mint az olaszországi verseny előtt, alaposan felkészültünk, és nagyon várjuk már a versenyt. Zalaegerszegen a hónap elején még örömautóztunk, de ahogy ott is elmondtam, azért a Barum első városi gyorsaságija is szem előtt volt, arra is teszteltünk. Ebben az évben három kört megyünk Zlínben, ami már több mint kilenc kilométer lesz, ezért fontos, hogy ott is jó időnk legyen. A neheze azonban szombaton és vasárnap vár majd ránk, azokra a gyorsaságikra pedig a teszten sikerült megfelelően felkészülni.”

    A szombati napon nyolc, vasárnap pedig hat gyorsaságit jelöltek ki a szervezők a Barum Rallyra. A verseny gyorsaságijainak össztávja 210.9 kilométer lesz, és hiába ünnepi esemény az 50. Barum Rally, a verseny nem lesz könnyebb, a kihívás most is óriási lesz.

    Alkalmazkodni kell. Szinte méterről méterre. Folyamatosan változik az aszfalt minősége, az út szélessége, és ha még az időjárás sem lesz állandó, akkor az is bonyolítja a képet. Aszfaltos verseny ez is, mint az olaszországi forduló volt, mégis nagyon más a két esemény karaktere. Másképp is kell versenyeznünk, itt a siker egyik kulcsa az lesz, hogy megtaláljuk azt az egyensúlyt a tempóban, ami még nem túl sok, de nem is kevés. Húzós, pontos, de okos versenyzésre lesz szükség. Más beállításokkal is készültünk, és a teszten szerencsére meg is találtuk azt az optimumot, amit szerettünk volna. A cseh mérnökünktől vadonatúj lengéscsillapítókat kaptunk, és a teszten körröl körre egyre jobb lett a ŠKODA Fabia Rally2 evo. Most is úgy fejeztük be a gyakorlást, mint legutóbb, én is és Ramón is azt mondtuk a nap végén, hogy készen állunk” – mondta Herczig Norbert.

    Bár a Barum eddig nem volt kegyes a pároshoz, egyszer baleset, egyszer pedig műszaki hiba miatt kellett kiállniuk, mégis örömmel tér vissza Csehországba Herczig Norbert.

    Azért is fontos verseny számunkra az idei Barum Rally, mert nemcsak a verseny történetének mérföldköve ez a jubileum, hanem a ŠKODA Motorsport is 120 éves fennállását ünnepli, én pedig ezer szállal kötődök a márkához. Sokat kaptam a ŠKODA-tól a pályafutásom során, most pedig már csak miattuk is mindent megteszünk azért, hogy a magunk részével hozzájáruljunk az ünnepléshez. Másrészről a Barum mindig óriási kihívás egy versenyzőnek. Annyira összetett, annyira más, mint a többi raliverseny, hogy egy itt elért jó eredménynek óriási értéke van.”

    Herczig Norbert és Ferenc Ramón a Rali Európa-bajnokság ötödik helyén érkezik a Barum Rallyra. Most sem lesz könnyű dolguk, mert ahogy ebben az évben minden alkalommal, az ERC mezőnye ezúttal is sokkal erősebb, mint a világbajnokság WRC2 kategóriája. A nevezési listán 29 Rally2-es versenyautóval induló páros neve szerepel, Herczig Norbert és Ferencz Ramón az 5-ös rajtszámmal indul majd.


    A Barum Czech Rally Zlín programja:

    2021. 08. 27. péntek:

    QS          Kvalifikáció – Malenovice                                     4.07 km            10:30
    Rajtceremónia                                                                                          17:00

    SS1         Zlin                                                                      9,18 km            21:15

    2021. 08.28. szombat:
    SS2         Brezova                                                              12.73 km            09:31
    SS3         Hostalkova                                                         18.86 km            10:29
    SS4         Komarov                                                              8.46 km            13:17
    SS5         Pindula                                                               18.95 km            13:55
    SS6         Brezova                                                              12.73 km            15:28
    SS7         Hostalkova                                                          18.86 km            16:26
    SS8         Brezova                                                              12.73 km            19:14
    SS9         Hostalkova                                                          18.86 km            19:52

    2021. 08. 29. vasárnap:
    SS10      Halenkovice                                                         8.85 km            08:03
    SS11      Biskupice                                                             7.59 km            08:51
    SS12      Majova                                                               25.43 km            09:54
    SS13      Halenkovice                                                         8.85 km            12:42
    SS14      Biskupice                                                             7.59 km            13:30
    SS15      Majova                                                               25.43 km            14:33
    Céldobogó                                                                                                   17:15

  • Lukyanuk nem tud elindulni a Barumon

    Lukyanuk nem tud elindulni a Barumon

    Alexey Lukyanuk a szerda délelőtti teszten annyira összetörte a Citroen C3 Rally2-t, hogy vissza kellett lépnie a Barum Rallytól.

    A Citroen Racing rövid közleményében az olvasható, hogy a „tesztbalesetet követően Alexey Lukyanuk és Alexey Arnautov nem tud elindulni a Barum Rallyn. A versenyzők jól vannak.

    Az ERC regnáló bajnoka anyira szerencsétlenül ütközött a teszten, hogy az autó eleje alaposan összetört. A strukturális részeket is érintő sérüléseket nem tudja megjavítani a csapat. Mivel a Saintéloc Junior Team nem rendelkezett tartalék autóval, a bajnokságot egy ponttal vezető páros visszavonta nevezését.

    Lukyanukék kiszállásával Andreas Mikkelsen kap hatalmas lehetőséget, de a hat pont hátrányban levő Llarena Efrén és a hét pont lemaradással negyedik Miko Marczyk is megelőzheti az oroszt.

  • Kopecký aggódik a Barum miatt

    Kopecký aggódik a Barum miatt

    Jan Kopecký attól fél, hogy öt éve tartó egyeduralma véget ér a Barum Rallyn. 2013 ERC bajnoka amiatt aggódik, hogy az elmúlt két évben keveset ült autóban.

    Összesen nyolcszor nyert a Barum Rallyn ERC vagy IRC versenyen Kopecký ezzel természetesen övé a rekord. Sőt 2004-ben egy Fabia WRC-vel is első lett, ami akkor nem tartozott az ERC értékelésbe, de ezzel kilenc alkalommal nyerte meg a legrangosabb hazai versenyét.

    2021-ben is elsőszámú esélyes Jan Kopecký, de ő óvatosabban látja ezt a kérdést.

    „A győzelem a cél, de nem lesz könnyű. Mostanában nem sok ralin indultam. Néhyán cseh bajnoki futamon, és pár versenyen Magyarországon, de világ- vagy európa-bajnoki futamon nem, ami megnehezíti a dolgomat. Azért remélem meglesz a tempóm. A teljes csapat készen áll, és remélem, hogy mi is” – mondta 2018 WRC2 bajnoka.

    A teljes képhez érdemes megemlíteni, hogy a kevés verseny az ő esetében hét ralit jelent, ebből hármat nyert, háromszor dobogós volt és egyszer kiesett. Magyarországon a Boldogkő Rallyn állt ki, Ózdot megnyerte, a Salgón harmadik lett. Míg Kopeckynek a hét verseny kevés, például Herczig Norbiék négy versenyen és a ZEG Rally Shown ültek autóba, és elégedettek, hogy ennyit mehetnek. Igaz ebben volt vb futam, és három ERC forduló is, de mégis látszik a különbség. A tesztek mennyiségét tekintve pedig biztos, hogy Kopecký áll jobban…

    A Barum ráadásul hazai verseny lesz, ahol rengeteget számít a pályaismeret. Kopecky is elismeri, hogy ez főként változó körülmények közt lesz fontos.

    „A Barum nehéz verseny szárazon, de sokkal nehezebb, ha esik, mert nagyon csúszós, és a tapadás centiről centire változik. Az biztos, hogy könnyebb lesz, ha állandóak a körülmények. Az, hogy esik vagy száraz, nem igazán számít. De ha változó lesz az időjárás, akkor az trükkössé teszi, főleg a gumiválasztás lesz nehéz” – mondta Jan Kopecký.

    A 2021-es Barum Rally augusztus 27-én pénteken reggel kezdődik a kvalifikációval. A versenyen öt magyar páros is elindul.

    Kopecky Barum
    fotó: Thomas Fenetre / DPPI

     

  • Itt a Barum Rally nevezési listája – öt magyar páros indul

    Itt a Barum Rally nevezési listája – öt magyar páros indul

    A jubileumi 50. Barum Rallyra rengeteg nevezés érkezett. A 146 autóból 61 indul az ERC pontokért, közülük 29-en Rally2-es autóval.

    15 gyorsasági 210 kilométeren, mellé 574 kilométer etap, ez vár a 146 nevezőre az idei Barumon. Augusztus 27-én 17 órakor rajtol a mezőny Zlin főteréről, és ugyanide érkeznek meg vasárnap 17:12-kor a versenyben maradt párosok.

    Fontos információ, hogy a versenyen részt vehetnek nézők is, a részletes szabályokról itt írnak a szervezők. A legfontosabb, hogy a 2 méteres védőtávolságot be kell tartani, ahol ez nem lehetséges, ott maszkot kell viselni. A szervizparkba és a VIP területekre ingyenesen kapható karkötővel lehet belépni. A karkötőhöz oltási igazolás, 7 napnál korábbi negatív PCR teszt, 72 óránál korábbi negatív antigén teszt vagy immunitást igazoló dokumentum szükséges.

    A nevezési listán természetesen ott van Jan Kopecky neve is. A csehek hőse kilencszer nyerte meg a versenyt, az utolsó öt alkalommal sorozatban állt a dobogó tetején. Az élmezőny megint pokoli erős lesz, Lukyanuk, Mikkelsen és az Ypres Rallyn győztes Huttunen is indul. Nekünk a legfontosabb az 5-ös rajtszám lesz, ezt kapta Herczig Norbert és Ferencz Ramón, akik ismét aszfalton mutathatják meg, hogy számolni kell velük a dobogóesélyesek között.

    AZ ERC2-ben két magyar duó indul, Ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán mellett Juhász Csaba és Juhász István is leadta nevezését. Mindketten Evo X-es Mitsubishivel versenyeznek.

    Az RC4-ben is két párossal leszünk érdekeltek. László Martin és Berendi Dávid egyre gyorsabb a Peugeot 208 Rally4-gyel, Vogel Adrienn és Notheisz Ivett pedig a Ford Fiestával áll rajthoz.

    Az 50. Barum Rally nevezési listája itt érhető el.

    ERC Barum
    fotó: fiaerc.com