Címke: Barcelona

  • Akadnak hiányosságok az Alpine 2022-es autóján

    Akadnak hiányosságok az Alpine 2022-es autóján

    Fernando Alonso azt válaszolta, „Nem tudom.” arra a kérdésre, hogy elégedett-e az Alpine 2022-es új autójával.

    A franciák Forma-1-es csapatát a Genii utolsó részvényeinek átvétele után immár 100 százalékban a Renault vásárolta meg, nagy reményeket fűzött az idei évre teljesen új szabályrendszerben szereplő autójához. Amikor azonban az El Mundo Deportivo egy forrását az istállónál arról kérdezett, hogyan haladtak a dolgok a múlt héten Barcelonában, a bennfentes azt mondta:

    „Fernando, nagyon jól. Az autó? Az már nem annyira. Hiányoznak dolgok, nagyon.”

    Az Alpine 2022-es projektjének központi eleme egy vadonatúj V6-os turbómotor volt, mert a Renault felismerte, hogy az előző generáció fejlesztése kifutott. A spanyol pilóta így beszélt róla:

    „Az új erőforrással nagy lépést tettünk előre a teljesítmény tekintetében. Bírom benne, hogy a többiek szintjén leszünk. Az új benzin miatt veszítettünk a teljesítményből, szóval ezt a tényezőt is figyelembe kell majd venni, amikor a motor teljesítményéről beszélünk.”

    Alonsót a spanyol RTVE televízió is megkérdezte az elégedetlenkedő bennfentes megjegyzéseiről:

    „Nem tudom megmondani, hogy elégedett vagyok-e az autó teljesítményével vagy sem. Még a kezdeti napokban vagyunk, de összességében elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok alakulnak. Egy új előszezonban vagyunk, új évet és korszakot kezdünk, és remélhetőleg a járvány is szünetetni fog. Tehát vegyesek az érzéseim. Ezek az első napjaink az autóval – vannak pozitívumok, de vannak apró problémák is, amiket mindig felfedezünk, és amelyekre még megoldást kell találnunk.”

  • Marko: A Red Bull kicsivel a Ferrari előtt van

    Marko: A Red Bull kicsivel a Ferrari előtt van

    Dr. Helmut Marko válaszolt azon állításokra, amelyek szerint a Red Bull 2022-es túlsúlyos autója már most lemaradásban van a látszólagos korai éllovas Ferrarihoz képest. Elismerte azonban, hogy a barcelonai teszt első elemzése szerint a maranellói székhelyű Ferrarinak sikerült csatlakoznia a Mercedeshez és a Red Bullhoz a rajtrács elejére. Az energiaitalosok illetékese a német RTL-nek elmondta, hogy a bahreini szezonnyitó előtt a három különböző műszaki koncepció finomhangolása fogja meghatározni a sorrendet. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a Ferrari tűnik „az osztályelsőnek” a motorerő tekintetében.

    Ezzel szemben a világbajnok Max Verstappen és Sergio Perez kevésbé tűnt versenyképesnek és megbízhatónak Barcelonában, de Marko tartja, hogy az RB18-as „mind a teljesítmény, mind a futásteljesítmény tekintetében kielégítő volt”.

    A pilóták és Marko is utaltak rá, hogy csak, beültek az autóba, és azt mondták: „Igen, ez jó érzés.” A 78 éves szakember még hozzátette:

    „Még mindig vannak gyengeségeink, de úgy tűnik, hogy ezek viszonylag kis technikai ráfordítással javíthatók. Az első benyomásunk azonban nagyon jó.”

    A Mercedesnél Lewis Hamilton elismerte, hogy Barcelona „nem volt a legkönnyebb vagy legsimább teszt”. Új csapattársa, George Russell ugyanakkor tagadja, hogy a német csapat homokzsákolással játszadozna, vagy félrevezető nyilatkozatokat tenne. Az ifjú brit nevetve nyilatkozott:

    „Baromira nem foglalkozom az ilyen dolgokkal, tényleg nincs rá időm. Csak arról tudok biztosítani mindenkit, hogy egy összetett programon dolgozunk, és teszünk az időkre. A rajongóknak sem kellene ezzel foglalkozniuk.”

    Az év eleji rangsorról természetesen Markónak van véleménye:

    „Egészen biztos vagyok benne, hogy több üzemanyag mennyiséggel dolgoztunk, mint a legtöbb csapat, így szerintem sebességben nem vagyunk rosszabbak a Mercedesnél, és a Ferrarit is megelőzzük egy kicsit.”

  • Az Alpine szándékosan leplezte erejét Barcelonában

    Az Alpine szándékosan leplezte erejét Barcelonában

    Alan Permane, az Alpine sportigazgatója szerint a DRS használatának mellőzése és a szándékosan nagyobb üzemanyagmennyiség használata elfedte a csapat esetleges fejlődését. Az enstone-i bázisú csapat visszafogottan teljesített az első barcelonai teszten, és a három nap alatt nem igazán tudta megzavarni az időmérők élmezőnyét. Az Alpine ugyanakkor azóta elárulta, hogy a barcelonai teljesítményükhöz képest sokkal jobb helyen érzik magukat.

    Az, hogy nem használták a DRS-t, a hírek szerint körönként körülbelül hét tizedet ér, és az autó nagy mennyiségű üzemanyaggal való körözése elfedte a csapat teljesítményét. Permane-t a Motorsport.com kérdezte:

    „Nem akarok úgy hangozni, mintha kifogásokat keresnék. Azt se mondom, hogy kimegyünk, és megverjük a Mercedest meg a Red Bullt, de úgy gondolom, remek helyzetben vagyunk. Az a kör, amit Fernando az utolsó délelőtt ment, bár csak egy kör volt, nagyon hasonló volt ahhoz, amit Max Verstappen ment egy időben, bár ő DRS-t használ. Ha a GPS adatokat összehasonlítjuk, amit az FIA-tól kapott rendszerekkel megtehetünk, a nyomok majdnem azonosak, eltekintve az egyenesektől, ahol rengeteg időt veszítünk.

    Fernando kifejezetten elégedett volt az autóval. Az éjszaka folyamán találtunk néhány fontos dolgot a beállítások terén, és tényleg lenyugtattuk az autó hátsó részét. Ha egy másik C3-ast tettünk volna fel azon a ponton, akkor lett volna még három-négy tized benne, és akkor hirtelen nagyon-nagyon közel kerültünk volna. Nem akarom azt állítani, hogy minden rendben van, és teljesen megnyugodtunk. Természetesen izgulunk. De semmiképp sem leszünk az időmérő edzések alján. Az a meglátásom, hogy valószínűleg egy kicsit közelebb vagyunk az élmezőnyhöz, mint tavaly év végén.”

    Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi megerősítette, hogy a Renault a teljesítményt választotta a megbízhatóság helyett a motorjuknál. A 2025-ben lejáró erőforrás-fejlesztési befagyasztás tiltja a teljesítményfokozó módosításokat, de a megbízhatósági változtatásokat lehetővé teszi. Permane elárulta, hogy az istálló más területeken is óvatos, és hogy aggódnak amiatt, hogy a DRS nagy sebességnél problémákat okozhat. Így magyarázta el a jelenséget:

    „Egyszerűen csak volt valami az autón, és nem éreztük megfelelően magunkat. Őszinte leszek, ez a végsebességhez kapcsolódik, tehát ez egy terheléses dolog. Csak elővigyázatosak vagyunk. Nem arról van szó, hogy ne tudnánk megcsinálni, vagy félünk, vagy aggódunk valami miatt, vagy azt gondoljuk, hogy valami el fog törni. Csak következetesek vagyunk. Csak arra gondoltunk, hogy ne vállaljunk kockázatot. Használjuk ki ezt a hetet arra, hogy kilométereket gyűjtsünk, és úgy menjünk Bahreinbe, hogy ott minden kész legyen. Kár, mert ez a nagy teljesítménynövekedés, több mint hét tizedet jelent számunkra körönként. Szóval ez egy nagyon masszív köridő. Csak éppen itt tartunk.”

  • Verstappen: A bahreini Q3-ig nem fogok foglalkozni a köridőkkel

    Verstappen: A bahreini Q3-ig nem fogok foglalkozni a köridőkkel

    Annak ellenére, hogy a Red Bull pilótái az utolsó tesztnapon előkelő helyezést értek el, Max Verstappen úgy gondolja, hogy a Bahreini Nagydíj időmérőjének Q3-as szakaszáig felesleges a köridőkkel foglalkozni.

    A Forma-1-ben a téli szünet hivatalosan is véget ért, ugyanis a barcelonai teszthét már le is zajlott. Mindössze az új szabályrendszer hajnalán járunk, azonban bátran ki lehet jelenteni, hogy a Ferrari és a McLaren kezdte a legjobban a teszteket. A pénteki napon azonban „helyre állt a világ rendje”, mert a Mercedes és a Red Bull magához ragadta a kezdeményezést és kisajátította az első négy helyet saját magának.

    A bajnoki címvédő istálló az első két helyen végzett Lewis Hamilton, George Russell sorrendben, őket követte a Milton Keynes-i istálló két pilótája, a regnáló világbajnok Max Verstappen és Sergio Pérez. A holland szupersztár szerint a téli tesztek eredményeiből semmit nem szabad levonni, mert ilyenkor még minden csapat megpróbálja rejtegetni az autójában rejlő valós potenciált.

    „Nem tudom, ki lehet legelőrébb az erősorrendben, nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a köridőknek” – fogalmazott 2021 világbajnoka, aki nemrégiben kiállt a kirúgott versenyigazgató, Michael Masi mellett. „Bahreinben majd úgy is minden ki fog derülni a Q3 végén.”

    Az energiaitalosok a bemutatójuk során csupán az RB18 fényezését prezentálták, amivel eleget tettek a szponzoraik igényeinek. A tényleges RB18-ra a barcelonai tesztek első napjáig kellett várnunk és ekkor szinte minden csapatnak leesett az álla, amikor meglátták a Red Bull formabontóan keskeny oldalszekrényeit. Emellett még az első tengelyen a push rod megoldást választották, amivel merészet húztak, mert a csapatok nagy része a tradicionális push rod megoldáshoz ragaszkodott.

    „Nehéz bármit is mondani az első teszthetet követően, de annyi biztos, hogy az autót nagyon jó érzés volt vezetni. Az egyensúllyal elégedett voltam, azonban Bahreinben már más lesz a prioritás, mivel azt követően már jönni fog a szezon első versenye. Minden a legnagyobb rendben volt az első naptól kezdődően, ami nagyon jó hír a számunkra. Ez volt a prioritásunk Barcelonára, remélhetőleg Bahreinben már még jobbak leszünk majd.”

  • Egy elfékezés okozta Gasly vesztét Barcelonában

    Egy elfékezés okozta Gasly vesztét Barcelonában

    Pierre Gasly szerint egy sima elfékezés miatt csapta falnak az AT03-at a barcelonai teszt pénteki napjának délelőttjén. A francia pilóta a malőrje miatt egy ideig nem körözhetett a Circuit de Catalyunán, de a folytatásra nem kellett annyira sokat várnia a bokszban.

    Az AlphaTauri fiatal franciája a baleset előtt már megtett 40 kört a pénteki délelőtt folyamán a Spanyol Nagydíj helyszínén. Gasly az ötös kanyarban mérte el a féktávot, ami miatt nagyot kellett fékeznie, de a gumifallal való csattanást már így sem tudta megakadályozni. Az autójának a jobb eleje sérült meg a baleset következtében, valamint a kavicságyban is elásta magát, ami miatt a pályamunkásoknak is be kellett avatkozniuk az autó mentésébe.

    „Sajnos péntek délelőtt egy elfékezés miatt megtörtem az autót, azonban a tesztelés pont erről szól, hogy megtaláljuk az autó határait” – véli a 2020-as Olasz Nagydíj győztese, aki a Red Bullnál való bukását követően tudta felépíteni magát a faenzai istálló versenyzőjeként.

    A faenzai kiscsapat még ezen negatív esemény ellenére is képes volt átlépni a 300 kört a három tesztnap során, ami egy igen szép számnak nevezhető.

    „A három nap alatt számos hasznos adatot tudtunk gyűjteni a csapat számára” – folytatta a mondanivalóját Gasly. „Ez csupán az első teszt volt, azonban feltétlen ki kell elemeznünk az itt gyűjtött információkat még a bahreini teszt kezdete előtt.”

    A fiatal francia „rendkívül jól érezte magát az új autójában a hosszabb etapjai folyamán”, és hozzátette, hogy az új autók miatt „számos dolgon kellett változtatnia annak érdekében, hogy gyorsabb és eredményesebb lehessen a pályán”.

  • Russell: A Ferrari és a McLaren is előttünk jár

    Russell: A Ferrari és a McLaren is előttünk jár

    George Russell szerint a Ferrari és McLaren is rendkívül versenyképesnek tűnik az első két tesztnapot követően. A Mercedes fiatal brit versenyzője úgy gondolja, hogy a brackley-i istálló jelen pillanatban az előbb említett két istálló mögött helyezkedik el az erősorrendben.

    Russell a tegnapi teszt délutánja folyamán pont egy teljes versenytávot, 66 kört tett meg Barcelonában. A brit fiatal azt a Lewis Hamiltont váltotta, aki csütörtökön a délelőtt folyamán folytathatta az ismerkedést a W13-mal. A tegnapi tesztnapot végül Charles Leclerc húzta be Pierre Gasly és Daniel Ricciardo előtt, azonban ezen eredményekből nem szabad megítélni a csapatok közötti erősorrendet.

    Russell a csütörtöki nap végén elárulta, hogy rendkívül érdekesnek találja azt, ahogyan a csapatok különböző módon próbálják meg felvenni a ritmust a sportágba megérkező vadonatúj szabályrendszerben.

    „Nagyon sok érdekes megoldást láthattunk már, azonban a tesztelés pontosan erről szól. Vannak olyan csapatok, akik nagyon gyorsnak tűnnek. Jelen pillanatban a piros és a narancssárga sínű autót birtokló csapatra gondolok. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a holnap és arra is kíváncsi vagyunk, hogy a bahreini tesztig mennyit fogunk tudni majd javulni.”

    „Nem hinném, hogy mi lennénk elöl” – folytatta a brit, aki a tavalyi évben Belgiumban megszerezte első dobogós helyezését a Forma-1-ben. „A Ferrari és a McLaren időmérő és versenyszimulációi is jónak tűnnek idáig és mindezek mellett még a gumikat is jól kezelik.”

    „Senki tudja, mi a valós sorrend. Annyi biztos, hogy mindannyian más és más programokat teljesítünk a tesztnapok során. Ha pedig megnézzük a nagy átlagot, akkor látszik, hogy ez a két csapat jelen pillanatban előttünk jár. Minden esetre meglátjuk majd, mi lesz. Mindössze két tesztnapról beszélünk, a bajnoki cím sorsa pedig nem az első téli tesztek folyamán dől el.”

  • Leclerc: Nem szabad elbíznunk magunkat

    Leclerc: Nem szabad elbíznunk magunkat

    Charles Leclerc szerint a barcelonai tesztnapok eredményeiből nem szabad messze menő következtetéseket levonniuk. A monacói fiatal úgy gondolja, hogy még senki nem mutatta meg az igazi arcát és próbálják rejtegetni az autójukban rejlő valós potenciált.

    A téli szünet hivatalosan is véget ért a Forma-1-ben, ugyanis a szerdai napon kezdetét vette a tesztelés Barcelonában. A csapatok már bőszen próbálgatják az új autóikat, amikkel az idei szezonban fognak majd versenyezni. Ugyan Lando Norris volt a leggyorsabb az első tesztnapot követően, Leclerc és csapattársa, Carlos Sainz a második, harmadik helyen zártak, ráadásul ketten együtt több, mint 150 kört teljesítettek a Circuit de Catalunyán. Ez több, mint két teljes versenytáv a Spanyol Nagydíjon.

    Azonban mindannyian jól tudjuk, hogy a szezonközi tesztek nem a köridőkről szólnak elsősorban. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy a versenyzők összebarátkozzanak az autóval és fontos adatokat gyűjtsenek a mérnökök számára, akik ezek alapján dolgozhatnak majd a fejlesztéseken.

    Leclerc – aki a második tesztnapot az élen zártasaját elmondása szerint elégedett volt az első tesztnapot követően.

    „Ez volt az első olyan alkalom, hogy az új autókkal versenytempóban közlekedhettünk” – nyilatkozta a Ferrari kétszeres futamgyőztese. „Nagyon jó érzés volt újra a volán mögé ülni. Teljesíteni tudtuk a programunkat, egyetlen olyan elem sem volt, amit ne tudtunk volna végrehajtani.”

    „Az első benyomásaim egyáltalán nem rosszak, azonban egyáltalán nem szabad megbíznunk a mostani időeredményekben. Több kört tettünk meg, mint bármelyik másik csapat, most erre kell építenünk. Lehetetlen megállapítani ilyen kevés idő alatt, hogy ki hol helyezkedik el az erősorrendben, ami miatt továbbra is összeszedetteknek és fegyelmezetteknek kell lennünk a pályán.”

    A Vörösök az eddigi két tesztnap alatt összesen 303 kört tettek meg, ami rendkívül pozitív hír a számukra, ugyanis az F1-75-nek a gyorsasága mellett a megbízhatósággal sincsenek komolyabb problémái egyelőre.

  • Alonso nem számít rá, hogy nagyon másolnák majd egymást a csapatok

    Alonso nem számít rá, hogy nagyon másolnák majd egymást a csapatok

    Fernando Alonso szerint nehéz lesz a csapatoknak hatékonyan lemásolni a riválisok innovatív megoldásait, mert ezek általában a teljes csomagnak a létfontosságú részei, csak egészben működnek úgy, ahogy.

    A Forma-1 új korszaka a szerdai barcelonai teszttel kezdődött meg, ahol a csapatok végre pályára vitték autóikat, melyeken a legkülönbözőbb megoldásokkal álltak elő. A mérnökök pedig már rá is szegezték tekintetüket a rivális csapatok autóinak egyes, egyedibbnek tűnő részeire.

    Az Alpine versenyzőjét, Fernando Alonsót is megkérdezték, hogy ő figyeli-e a többi csapat alkotásait, azonban elmondta, hogy nem kifejezetten.

    „Ez csak a közösségi médiának és nektek [újságíróknak – a szerk.] van” – válaszolta a kétszeres világbajnok. „Mindenki szakértő, amikor felfedezi, hogy valami ott van az autón.”

    „Szerintem senki sem tudja, hogy működik egy teljes csomag, mert a légáramlat az első szárnytól indul, majd teljesen máshogy terjed tovább a különböző autókon” – folytatta. „Tehát nem arról van szó, hogy valaki meglát valamit egy autón, és azonnal átmásolja a saját autójára. Mert lehet, hogy az áramlás nem megy át az autónak azon a bizonyos részén. Szerintem ez egy nagyon nehéz feladat. Szóval nem tudom – tetszenek az autók, mint általános koncepció szerintem jól néznek ki, nem nézve a teljesítményt.”

  • Kubica: Sok időbe telik, mire újra vezetni fogok

    Kubica: Sok időbe telik, mire újra vezetni fogok

    Robert Kubica szerda délelőtt újra egy Alfa Romeo volánja mögött ült. Az új C42-es versenyautót vezette az F1-es teszt első napján Barcelonában – de úgy tűnik, hogy egy ideig ez lesz az utolsó bevetése. A lengyel pilóta azzal számol, hogy „hosszú időbe” telik, amíg újra Forma-1-es autót vezethet. A barcelonai teszten – önhibáján kívül – csalódást okozott az Alfa Romeo volánja mögött.

    Az istálló tartalékosa, aki F1-es pályafutása során 99 versenyen indult, a szerdai négyórás délelőtti edzésen mindössze kilenc kört tett meg. Egyet sem teljes sebességgel, az autóval kapcsolatos problémák miatt. Az Alfa Romeo 32 körös nap végi eredménye a legalacsonyabb volt, még a Haasnál is kevesebb, amely végig szintén saját problémákkal küszködött. Kubicának így ez egy szomorú visszatérést jelentett a pilótafülkébe. A BMW Sauber, a Renault és a Williams egykori versenyzője nem tudja pontosan, mikor kap legközelebb lehetőséget arra, hogy Forma-1-es autót vezessen. Ahogy mondta, a padlólemezzel voltak gondok:

    „Csak két komolyabb köröm volt, és nem is megfelelő tempóban. Kaptam egy kis ízelítőt, és többet akartam, de ilyen a versenyzés. Akartam ezt az érzést, mivel már nem fogok az autóban ülni. Megint volt egy újabb gondunk, így nem tudtam rendesen vezetni. Azt hiszem, hosszú idő lesz, mire újra lehetőségem lesz vezetni. Kár, de ez van.”

    A frusztráló nap ellenére, amely során az Alfa Romeo veszített a riválisokkal szemben, Kubica szerint a csapat megértette a problémáikat, és tudja, hogyan kell azokat orvosolni. Még rengeteg idő van arra, hogy a szezonnyitó bahreini verseny előtt mindent helyrehozzanak, hiszen a Forma-1 péntekig Barcelonában folytatja a tesztelést, mielőtt a jövő hónapban a Közel-Keletre költözik egy újabb háromnapos tesztre:

    „Általában, ha nem teszel meg sok kört, az azt jelenti, hogy vannak gondjaid. A srácok remek munkát végeztek, hogy megoldjanak egy problémát, de néhány kör után felfedeztünk egy másikat, amiről azt hittük, hogy megoldódott, de nem. Ezért nagy kár. Érzésre nem volt túl rossz, miután megoldottuk az egyik gondot. Erre ráment a délelőttünk. De amint az egyik problémát megoldottuk, megjelent egy másik, és sajnos elvesztettünk egy fél napot. Úgy vélem, hogy az autó mostantól már simán fog futni. Reméljük, hogy tudunk nyerni újra egy kis teret, és tudunk néhány rendes kört megtenni, hogy felfedezzük az új gyermekünket.”

  • Verstappen a legutóbbi versenyét egy McLarennel nyerte meg

    Verstappen a legutóbbi versenyét egy McLarennel nyerte meg

    Ugyan Max Verstappen még nem tért vissza az F1-es pályára, de a Red Bull pilótája a virtuális világban továbbra is szorgalmasan versenyez, miután fölényes győzelmet aratott a Bathurst 12 órás verseny online verziójában.

    Eseménydús héten van túl Max; a holland nem csak a Red Bull 2022-es F1-es autójának bemutatásában segédkezett, hanem újabb győzelmet aratott a legutóbbi virtuális futamon.

    Verstappen a hétvégén részt vett a 12 Hours of Bathurst online szimulátorversenyén, ahol a szokásos csapata, a Team Redline színeiben futott. A világbajnok és csapattársa, Luke Bennett az ötödik helyre kvalifikálta magát a versenyre, és gyorsan átvette a vezetést, néhány kör alatt. Ezt követően a páros megőrizte pozícióját, és egy McLaren autó, egy MP4-12C GT3 volánja mögött fölényes győzelmet arattak. Verstappen elégedett volt a saját és Bennett teljesítményével, árulta el a Red Bull pilótája a hivatalos oldalán:

    „Remek dolog volt versenyezni. Az autó klassz volt, akárcsak tavaly, még ha akkor más autóval is mentünk. A fiatal pártfogoltunk, Luke nagyon stabilan versenyzett, amit jó látni. Jó, hogy együtt sikerült megnyernünk ezt a futamot a Team Redlinenak.”

    Nem kell már sokáig várni arra, hogy Verstappen újra igazi pályán, és ne pedig virtuálisan versenyezzen: a 2022-es Forma-1 előszezoni tesztre február 23-25-én kerül sor Barcelonában. Ezt követi a második teszt március 10-12-én Bahreinben, mielőtt egy héttel később, a március 18-20-i Bahreini Nagydíjjal megkezdődik a szezon