Címke: Barcelona

  • Kimi boldog, hogy maga mögött hagyhatta a Ferrari sportpolitikáját

    Kimi boldog, hogy maga mögött hagyhatta a Ferrari sportpolitikáját

    Évekig volt az alkalmazottja a Ferrarinak Kimi Räikkönen, és örül, hogy a színfalak mögötti olasz sportpolitika már nem része az életének. Räikkönen tavaly hagyta el a Ferrarit és gyorsan csatlakozott a Sauberhez ahol annak idején elkezdődött az F1-es pályafutása. Időközben a svájci csapatból is Alfa Romeo Racing lett.

    A 39 éves pilóta ezidáig az utolsó, aki tudott nyerni a Scuderiával, de ez is még 2007-ben volt. Visszatért ugyan a csapathoz, de Fernando Alonso és Sebastian Vettel mellett is igazából csak másodhegedűs lehetett. Elhagyta tehát a topcsapatot, és csatlakozott az ígéretes Alfa Romeóhoz, Räikkönen pedig elégedett, hogy vége lett a gyötrelmes ferraris éveinek. A svájci Blicknek így beszélt erről:

    „Végre nem kell foglalkozzak a (sport)politikával. Vezetni szeretek, és itt végre minden a sportról szól. A süketelésnek vége. Így mindannyiunknak egyszerűbb. Másrészt a médiát is általában csak a negatív sztorik érdeklik!”

    Räikkönen sokakat lenyűgözött az első teszthét után Barcelonában, és úgy tűnik, hogy az Alfa Romeo 2019-ben egyike lehet a középmezőny kiemelkedő autóinak. Nem valószínű persze az, hogy győzelmekért szállna majd harcba, de a finn lehet az élmenők utáni legjobb versenyző, ahogy jelenleg az kinéz a melbourne-i rajtig. Ezen felkészüléssel kapcsolatosan ennyit árult el:

    „Nem mentünk időmérős köröket, csak kipróbáltunk különféle gumikat. Összességében azonban úgy vélem, hogy egy jól kiegyensúlyozott autónk van, elég jó tapadással. Amint lendületbe jövünk, meglátjuk majd, hogy hol végzünk. Azt gondolom, hogy mindig lehet jobb, de nem nyomjuk most annyira neki. Csak kipróbálunk pár dolgot, ami elismerem, mókás.”

  • A Pirelli kiszámolta a valós erőviszonyokat

    A Pirelli kiszámolta a valós erőviszonyokat

    Túl van a Forma-1 mezőnye a téli tesztek első hetén, és ahogy ilyenkor lenni szokott mennek a találgatások az erőviszonyokat illetően. A Pirelli ennek érdekében pedig kiszámolta, hogy milyen lehet valós sorrend, abban az esetben, ha mindenki a leglágyabb (C5) gumikeveréken futotta volna a legjobb idejét.

    Az első négy nap után a pályán elért eredmények alapján a top három istálló a Renault, a Toro Rosso és az Alfa Romeo volt. A címvédő Mercedes csupán a negyedik volt, míg a Ferrari az ötödik, hét tized másodperces hátránnyal, ám a legjobb Ferraris időt futó Charles Leclerc mindezt a közepes (C3) gumin érte el, míg a leggyorsabb hat versenyző – Bottast is beleértve – a leglágyabb (C5) abroncsokon.

    A Pirelli számításai szerint a C5-ös és a C3-as keverékek között nagyjából 1,2 másodperc a különbség, és ezt felhasználva az olasz gumigyártó átkonvertálta a köridőket a leglágyabb keverékűre. Az így kapott rangsort torony magasan a Ferrari vezeti.

    A Pirelli által kalkulált köridők az első barcelonai tesztet követően

    Poz. Név Csapat Köridő
    1. Charles Leclerc Ferrari 1:16.846
    2. Sebastian Vettel Ferrari 1:16:961
    3. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:17.311
    4. Romain Grosjean Haas 1:17.363
    5. Lewis Hamilton Mercedes 1:17.377
    6. Nico Hülkenberg Renault 1:17.393
    7. Kevin Magnussen Haas 1:17.520
    8. Pierre Gasly Red Bull 1:17.580
    9. Max Verstappen Red Bull 1:17.587
    10. Alexander Albon Toro Rosso 1:17.637
    11. Daniil Kvyat Toro Rosso 1:17.704
    12. Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:17.762
    13. Lance Stroll Racing Point 1:17.764
    14. Daniel Ricciardo Renault 1:17.785
    15. Lando Norris McLaren 1:17.831
    16. Valtteri Bottas Mercedes 1:17.857
    17. Carlos Sainz McLaren 1:17.958
    18. Pietro Fittipaldi Haas 1:18.649
    19. Sergio Pérez Racing Point 1:18.744
    20. Robert Kubica Williams 1:19.642
    21. George Russell Williams 1:19.797
  • Hülkenberg: Gyors a Renault

    Hülkenberg: Gyors a Renault

    Nico Hülkenberg kijelentette, hogy ugyan gyors a Renault, de továbbra is csak a negyedik helyre van reális esélyük idén.

    A német pilóta autózta az első barcelonai teszt abszolút leggyorsabb idejét, ám kihangsúlyozta, hogy ez nem azt jelenti, hogy a Renault a legjobb három istálló között van, mert szerinte ugyanis a Red Bull még mindig gyorsabb náluk.

    „Tudjuk, hogy a Red Bull gyorsabb, de szeretnénk azt is tudni, hogy miért. Őszintén megvallva nincs problémám ezzel. Először is teljesítenünk kell az előzetes programokat és optimalizálnunk kell az autót.” – fogalmazott.

    Hülkenberg elismerte, hogy idén is szoros csatára számít a középmezőnyben.

    „Nagyon kiegyensúlyozott a középmezőny. Nem vagyunk kényelmes előnnyel a negyedik helyen. Jók a megérzéseim az autóról, sikerült bepótolnunk az új szabályok miatt elvesztett leszorítóerőt. Az autó olyan, mint a tavalyi, mintha valaki csak megnyomta volna a másolás-beillesztés gombokat.” – tette hozzá a német.

  • Végül csak megérkezett a Williams is!

    Végül csak megérkezett a Williams is!

    A 2019-es Williams, az FW42-es is megérkezett éjszaka Spanyolországba, hajnali négykor már ki is csomagolták Barcelonában. Komoly késést mutatott be a grove-i csapat, kihagyták a shakedown tesztjüket, de az első két napot is, így 25%-kal kevesebb pályaidejük lesz az Ausztrál Nagydíjig.

    Kedden már lehetett tudni, hogy elindult a kalandos útja az autónak Barcelonába, de alig pár órája ért csak oda. A csapat már vcégre a felkészítési fázisban lépett, hogy megkezdjék a felkészülésüket a pályán is. Elismerték, hogy még rengeteg munka vár rájuk, így feltehetően csak délután tudnak majd körözni, de minden tőlük telhetőt megtesznek ezért.

    Robert Kubica és George Russell is várja már a bevetést, de tisztázatlan továbbra is az, hogy a tartalékpilótájuk Nicholas Latifi egyáltalán kap-e most bármiféle lehetőséget.

  • Riválisait is lenyűgözte a Ferrari tempója

    Riválisait is lenyűgözte a Ferrari tempója

    Számos versenyzőben és csapatfőnökben mély nyomott hagyott Sebastian Vettel és a Ferrari első tesztnapon mutatott teljesítménye.

    A versenyzők közül Nico Hülkenberg volt az, aki a legkomolyabb jelzőkkel illette a vörösök első napját, szerinte már most hihetetlenül gyorsak. De két csapatfőnök Christian Horner és Toto Wolff is megszólalt ezzel kapcsolatban.

    „Úgy tűnik, hogy Sebastiannak jó tele volt.” – mondta mosolyogva a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner.

    Toto Wolff pedig meg is kapta a helyszínen egy újságírótól, hogy akkor most már a Ferrari-e az idei szezon legnagyobb esélyese?!

    „Mennyi tesztnap is ment le eddig? Nyilván láttam az időket, és rendkívül gyorsak, a Ferrari olyan erős, mint egy medve.” – vont hasonlatot Wolff.

    Maga az érintett, Vettel nem is rejtette véka alá, hogy mennyire elégedett volt az első nappal.

    „Még csak egy nap telt el, de minden évben egyre közelebb kerülünk a célunkhoz. Idén nagyon sok versenyt akarunk nyerni, és csak akkor vagyunk abban a helyzetben, hogy beszélhessünk a bajnoki címről. Ha annyira jól fogom magam érezni az autóban, mint tegnap akkor rendkívül boldog leszek. Mióta a Forma-1-ben vagyok ez volt a legjobb szezonkezdet, ez még ugyan nem jelent semmit, de jó érzés.” – mondta a négyszeres világbajnok.

  • A 2019-es Williams autó ott sincs Barcelonában

    A 2019-es Williams autó ott sincs Barcelonában

    Utolsó volt a Williams 2018-ban, és egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az egykoron legendás brit csapat ugyanott is marad, hiába volt némi remény. A szombatra tervezett filmezős napjukat törölni kellett, majd bejelentették, hogy nem tudnak csatlakozni a többi kilenc istállóhoz hétfőn a hivatalos szezon előtti első teszthétre. Claire Williams ennyit árult el a sanyarú helyzetükről:

    „Időre van még szükségünk.”

    Majd azt is bejelentette, hogy kedden se tudnak körözni majd, így a leghamarábbi időpont amikor bemutatkozhat az FW42-es, az szerda lehet. Barcelonából megerősített hírek szerint a gond az egyik külső beszállítójukkal lehet, mert a csapat egyébként ott van a csapattagokkal, versenyzőkkel, a motorhomejukban. Ugyanakkor már olyan pletyka is felütötte a fejét, hogy valamit rettenetesen félreterveztek, és számos alkatrészt most gyárthatnak le újra. Robert Kubica is ugyan ott volt hétfőn a paddockban, de később elment inkább trenírozni a biciklijével.

    Egy meg nem nevezett forrás ennyit árult még el:

    „Az FW42-es nincs Barcelonában. Az autó, ami itt van, az a tavalyi, pár új alkatrésszel, mint például az első és a hátsó szárny.”

    Az meg nem valószínű, hogy a Williams akarna menni ezzel az autóval. Ugyanezen informátor szerint amennyiben szerdára megérkezne az istálló új járgánya, akkor is szükség lesz némi előkészületre, ami a harmadik tesztnapjukat is jelentősen befolyásolhatja majd. Ilyen helyzetben az sem meglepő, hogy a tesztpilótájuk, Nicholas Latifi sem tud majd ezen a héten pályára gurulni Barcelonában. Ő egyébként a McLaren résztulajdonos Michael Latifi fia.

    Mára a csapat tervezett volna egy sajtótájékoztatót Claire Williams és Paddy Lowe részvételével, de ezt is törölték.

  • Kihagyja az első tesztnapot a Williams

    Kihagyja az első tesztnapot a Williams

    Nem indul jól a legendás brit istálló, a Williams 2019-es szezonja, miután bejelentették, hogy kihagyják a holnapi, első hivatalos tesztnapot.

    Ennek a döntésnek már voltak előzményei, ugyanis a hétvégére tervezett autó bejáratást is visszamondták, így az FW42 csak kedden mutatkozhat be versenypályán.

    „Sajnálatos módon el kellett tolnunk az első pályára gurulásunkat kedd délelőttre. Rendkívül elfoglalt telünk volt Grove-ban, annak érdekében, hogy felkészítsük az autónkat az idei szezonra. Mindenki maximális erőfeszítéseinek ellenére is egy kis időre szükségünk van még, hogy készen álljunk a pályára gurulásra.” – nyilatkozta Claire Williams helyettes csapatfőnök.

    „Nálunk mindig elsődleges szempont, hogy olyan autót vigyünk ki a pályára, ami a lehető legjobb, de néha ehhez több időre van szükség, mint amire számítunk vagy szeretnénk. Egyértelmű, hogy ez nem ideális, viszont nem is a világvége. Sok munkánk lesz abban, hogy behozzuk az elvesztegetett időnket, de még lesz hét napunk a tesztelésre. Maximalizáljuk majd a rendelkezésünkre álló időt, hogy megfelelően felkészítsük az autónkat a szezonnyitóra.” – folytatta.

  • Grosjean körbe körbevitte kisfiait a barcelonai pályán

    Grosjean körbe körbevitte kisfiait a barcelonai pályán

    Romain Grosjean bemutatta a barcelonai pályát – melyen hétfőn megkezdődik az F1-es szezon előtti teszt – fiainak, Sachának és Simonnak (egy Merciben ülve).

    https://www.instagram.com/p/Bt5ms8CI8ck/

  • Hivatalos lett a WTCR barcelonai tesztidőpontja!

    Hivatalos lett a WTCR barcelonai tesztidőpontja!

    A  2019-es WTCR szezon első hivatalos tesztjének az időpontja most már végleges: március 28-29. Barcelona ugyanakkor immáron másodszor fogadja egymást követő évben emiatt a mezőnyt.

    Tavaly az WTCR első szezonjának a mezőnye is a spanyol pályán kezdett, és idén újra Katalónia ad otthont a 2019-es próbafutásoknak, egy héttel a valós marokkói szezonnyitó előtt. A versenyzők nagy része ott lesz, bár pár kivétel akadhat, mivel Laguna Secában épp International GT futam is lesz, olyan  versenyzőkkel, mint Frédéric Vervisch, Nicky Catsburg és Augusto Farfus, ők tehát nem lesznek ott.

    Francois Riberio, a WTCR promótereként így nyilatkozott:

    „Barcelona egy egyértelmű választás részünkről a két napos tesztre. Egy ismert teszthelyszín, remek építményekkel, különféle kanyarokkal, és ideális helyen van a csapatoknak, mielőtt hajóra szállnak és átmennek Marokkóba az első versenyhelyszínére az új szezonnak.”

  • Ismertette tesztbeosztását a Haas

    Ismertette tesztbeosztását a Haas

    A Rich Energy Haas elsőként hozta nyilvánosságra, hogy a jövő héten kezdődő téli tesztek során melyik nap melyik versenyző fogja vezetni a VF-19-et.

    Az amerikaiak a két állandó versenyzőjükön, vagyis Kevin Magnussenen és Romain Grosjeanon kívül a tartalékpilótát Pietro Fittipaldit is pályára küldik majd.

    A február 18.-án kezdődő első barcelonai teszten Romain Grosjean kapta az első napot, majd kedden Magnussen ül autóba. Szerdán pedig megosztották a napot, délelőtt ismét a francia, délután pedig Fittipaldi róhatja a köröket. Csütörtök is hasonló forgatókönyv szerint fog zajlani, csak akkor Magnussen osztozik majd a napon Fittipaldival és ekkor a brazil nyitja, a dán pedig zárja a napot.

    A második, február 26. és március 1. közötti teszthéten már csak Grosjean és Magnussen ül autóba. Mindketten teljes napokat kapnak majd és 26.-án Kevin Magnussen nyitja a sort, és naponta váltogatják majd egymást.