Címke: Barcelona

  • A néző nélküli futamok rendezőinek nem kell jogdíjat fizetni

    A néző nélküli futamok rendezőinek nem kell jogdíjat fizetni

    A Spanyol Nagydíj szervezői megerősítették, hogy nem fizetnek a Liberty Mediának jogdíjat azért, mert egyike lesznek azon nyolc európai nézők nélküli futamnak, ahol idén csak ilyen versenyek lesznek. A Liberty kedden végre bejelentette a módosított versenynaptárat, Chase Carey pedig elmondta, hogy reménykedik abban, hogy egy 15-18 futamos szezont jelenthet be majd teljesen még június vége előtt. A Forma-1 közleményében ez állt:

    „Az F1 az első futamait zártan rendezi meg rajongók nélkül, de remélhetően újra érkezhetnek nézők, amint ez biztonsággal kezelhető.”

    A sportág terve az, hogy egy sor biztonsági intézkedést hoznak a koronavírus megelőzése végett, Carey ugyanakkor azt is leszögezte, hogy még akkor sem fújnak most már le futamot, ha esetleg egy versenyző tesztje bizonyulna pozitívnak. Sőt, még ezt is hozzátette:

    „Akár ha egy csapat nem képes versenyezni, akkor sem töröljük a futamot. Amennyiben egy versenyző kapná el a fertőzést, akkor arra van a tartalékpilóta.”

    A nyolc versenyes európai szezon Ausztriában kezdődik egy dupla futammal, majd Magyarország jön, utána következik Silverstone, Spa és Monza. Spanyolország egyetlen futama idén augusztus közepén lenne Barcelonában. Erről a pályaigazgató, Joan Fontsere beszélt az EFE hírügynökségnek, ahogy azt is megerősítette, hogy ellentétben Ausztriával, hazájának csak egy versenye lesz:

    „Az erősítette a pozíciónkat a Libertynél, hogy tudták miképp dolgozunk, milyen a tapasztalatunk, a helyszínünk és az időjárásunk. Azonban a kezdetektől fogva nálunk csak egy versenyt akartak. Amennyiben szükségük lenne még egyre, megvizsgálnánk annak is a lehetőségét. Lehetőségként felvázoltuk ezt nekik.”

    Mindeközben a Mexikói Nagydíj promótere azt jelentette be, hogy november elsején lesz náluk futam, az eredeti terveknek megfelelően. Egy kiskaput azonban nyitva hagyott a közleményük, mely szerint megrendeznék akár nézők nélkül is a futamot, amennyiben a helyzet úgy kívánja.

  • Hivatalos új 2020-as Magyar Nagydíj időpont: július 19-én!

    Hivatalos új 2020-as Magyar Nagydíj időpont: július 19-én!

    Nyolc európai futammal rajtol a Formula 1-es világbajnoki sorozat: a nemzetközi jogtulajdonos által ma közzétett versenynaptárban a 35. Formula 1 Aramco Magyar Nagydíj július 17-19-ei dátummal szerepel.

    A mezőny tehát alig több mint másfél hónap múlva, Ausztriából érkezik a Hungaroringre, ahol zárt kapus verseny zajlik majd.

    „Több mint két hónapon keresztül tartottak az egyeztetések, jó néhány dátum szóba került, és végül a versenyünk a július 19-ei időponttal került a Formula 1-es világbajnokság naptárába – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Cégünk végig rugalmas volt, hiszen a pályánk készen áll, bármikor tudunk versenyt rendezni, és mindenképp szerettük volna megtartani a 35. Magyar Nagydíjat. A zárt kapus verseny során a járványügyi előírásokat szem előtt tartjuk, folyamatosan egyeztetünk az illetékes hatóságokkal, hiszen nemcsak jó versenyt akarunk rendezni, de azt is szeretnénk, hogy a paddockban mindenki biztonságban érezhesse magát.”

    A különleges körülmények között tartandó Magyar Nagydíj háttérmunkái folyamatosan zajlanak, a szervezés kihívásairól csütörtökön 15 órától online sajtótájékoztatót tart Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter, Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Szujó Zoltán miniszteri tanácsadó.

    A Formula 1 idei versenynaptárának európai futamai

    Július 3-5.: Formula 1 Rolex Grosser Preis von Österreich, Spielberg (Ausztria)
    Július 10-12.: Formula 1 Pirelli Grosser Preis der Steiermark, Spielberg (Ausztria)
    Július 17-19.: Formula 1 Aramco Magyar Nagydíj, Hungaroring (Magyarország)
    Július 31.–Augusztus 2.: Formula 1 Pirelli British Grand Prix, Silverstone (Nagy-Britannia)
    Augusztus 7-9.: Formula 1 Emirates 70th Anniversary Grand Prix, Silverstone (Nagy-Britannia)
    Augusztus 14-16.: Formula 1 Aramco Gran Premio de Espana, Barcelona (Spanyolország)
    Augusztus 28-30.: Formula 1 Rolex Belgian Grand Prix, Spa-Franchorchamps (Belgium)
    Szeptember 4-6.: Formula 1 Gran Premio Heineken D’Italia, Monza (Olaszország)

    A Liberty Media az elkövetkező hetekben hozza nyilvánosságra a versenynaptár további részleteit, a tervek szerint 15-18 futamot tartanak meg decemberig.

  • Sainz új szerződésével mentené meg hazai futamát

    Sainz új szerződésével mentené meg hazai futamát

    Carlos Sainz reméli, azzal, hogy élcsapathoz szerződött, Spanyolországban új löketet ad majd a Forma-1 népszerűségének.

    Amint megtörtént a bejelentés, a tévétársaságok már elkezdtek licitálni a közvetítési jogokra, ebből is látszik, a spanyolok érdeklődése már most megnőtt, Alonso visszavonulása után először.

    A Spanyol Nagydíj sorsa továbbra is kérdéses, mert ugyan Barcelona idén még szerepelt a versenynaptárban, 2021-ben már korántsem biztosított a helye.

    „Remélem, a „Sainz a Ferrariban” ügy segít majd, hogy folytatódhasson a verseny története.” – ismerte el.

    A 25 éves pilóta azonban kijelentette, jelenleg azonban még a 2020-as szezonra és a McLarenre fókuszál.

    „Sokan szeretnének már vörösben látni, dobogókért és győzelmekért küzdeni, de addig a 2020-es év is nagyon nehéz lesz, keményen kell majd dolgoznunk. Csak arra gondolok, hogy jövő héten megyek az Egyesült Királyságba, félreteszem a Ferrarit, és 100%-ban a McLarené leszek.”

    „Mindenki nagyon jó volt hozzám, még a csapatvezetők és a részvényesek is gratuláltak nekem. Ezt pedig nem fogom elfelejteni.”

    Az ifjabbik Sainz természetesen örömmel venné, ha jövőre mentora és honfitársa, Fernando Alonso is ott lenne a rajtrácson.

    „Az F1 a legjobbaknak való, Fernando pedig egy közülük. Szívesen küzdenék ismét ellene. Szerintem az ő eredményeivel megengedheti magának, hogy kénye-kedve szerint döntsön. Azt kéne tennie, ami őt a legboldogabbá teszi.”

  • Íme a TCR Europe legújabb versenynaptár tervezete!

    Íme a TCR Europe legújabb versenynaptár tervezete!

    A TCR Europe szervezői újra kiadták a terveiket a 2020-as szezonnal kapcsolatban, amelyben már csak egy pályát és időpontot kell majd véglegesíteni. Vilt már versenynaptár tervezetük, amely három fix időpont és helyszín köré épült, most már megvan a negyedik is: tehát Zolder, Monza és Barcelona mellett Spa-Francorchampsban is lenne futam a 24 órás versenyen, október végén.

    Most megerősítették, hogy lenne egy ötödik helyszín is a TCR Europe sorozatában, amely november elején kerülhetne megrendezésre, de mgé a pályát is be kell jelenteniük. Feltehetően egy olasz helyszínről van szó, de nem elvetendő Paul Ricard sem, Franciaországban.

    Ami biztos, hogy a szezon Jaramában zárul, bár pontos időpontja még annak sincs.

    Legutolsó tervezett TCR Európa versenynaptár 2020

    szeptermber 11-13. – Zolder
    szeptermber 25-27. – Monza
    október 9-11. – Barcelona
    október 22-24. – Spa-Francorchamps
    november 6-8. – bejelentendő versenypálya
    bejelentendő időpont – Jarama

  • Barcelona 2024-ig szóló új szerződést akar a Forma-1-gyel

    Barcelona 2024-ig szóló új szerződést akar a Forma-1-gyel

    A Barcelona mellett található Circuit de Catalunya pálya vezetője reméli, hogy 2020 után is tagjai maradhatnak a száguldó cirkusznak.

    Nyugodtan kijelenthető, hogy a katalán pálya mára egy klasszikus helyszínné nőtte ki magát a Forma-1-ben, mivel már majdnem 30 éves adnak otthont a Spanyol Nagydíjnak, emellett pedig a téli tesztek állandó házigazdái is.

    Már tavaly is kérdésessé vált a pálya jövője, ám akkor sikerült megegyezniük a folytatásról, ám ez csak az idei évre vonatkozott. Ám a koronavírus miatt azonban mindig kérdéses, hogy idén tudják-e fogadni a mezőnyt.

    „Bemutattuk az F1 vezetőinek azokat az ajánlásokat, okokat amiért érdemes nálunk versenyt rendezni. Először is, tapasztaltak vagyunk, már 30 éve szervezzük meg a Spanyol Nagydíjat. Másodszor, logisztikailag kiváló a kapcsolatunk Európával. Harmadrészt pedig a kiváló klímánk és maga Barcelona városa.” – magyarázta a pálya vezetője John Fontsere.

    Ha a verseny szabad utat kap az idei nézők nélküli „szellem futamra” akkor Fontsere reméli, hogy ez alapot adhat arra, hogy megkezdhessék a hosszabb távra szóló tárgyalásokat.

    „Konkrét vízióink vannak a jövőre. Ha ehhez együttes erőre van szükség, akkor megtesszük. Mi mindig 2021 és az azt követő 22-es, 23-as és 24-es évre, egy középtávú megállapodásra gondoltunk a Liberty Mediaval.” – tette hozzá.

  • Prost erős Red Bullra számít Ausztriában

    Prost erős Red Bullra számít Ausztriában

    Aki követte a téli teszteket még februárban, tudja, hogy a Mercedes tűnt a legerősebbnek, a legyőzendő csapatnak. Alain Prost azonban a Red Bulltól is jó teljesítményre számít, legalábbis ő maga erre utaló jeleket látott.

    A koronavírus miatti kényszerszünet azt eredményezte, hogy a szezon júliusban indul majd csak el, Ausztriában, pont a bikások hazai pályáján – legalábbis ezek a tervek. Prost tehát elmondta, mire számít a spielbergi szezonnyitón.

    „Még mindig nem tudjuk, melyik a legjobb csapat a TOP 3 közül” – magyarázta. „Furcsa dolgokat láthattunk Barcelonában. Nagyon nyitott lesz ez a versengés. Talán lesz egy kis meglepetés Ausztriában. Szerintem a Red Bull nagyon versenyképes lesz ezen a pályán.”

    A francia saját csapatával kapcsolatban már kicsit pesszimistább volt. Ugyanarra számít, mint tavaly, valahol a középmezőnyben lesznek. A Racing Point sebessége miatt pedig eléggé aggódik, úgy gondolja, a Mercedeséhez hasonló autóval akár a Ferrarira is veszélyesek lehetnek.

  • Spanyolország is szigorít, végveszélyben az idei futam

    Spanyolország is szigorít, végveszélyben az idei futam

    Spanyolország pénzügyminisztere bejelentette, hogy beszünteti a turisztikai tevékenységeket. Ez nem jó hír az elhalasztott nagydíj szempontjából.

    „Spanyolország nem fogja visszaállítani a turizmust, amíg nem tudja garantálni a rendkívül biztonságos körülményeket a lakosság, illetve az ide látogatók számára.” – nyilatkozta Maria Jesus Montero pénteken.

    Bár a katalánok éppen összeszedték a pénzt egy egyéves szerződéshosszabbításra, úgy tűnik tervük, hogy még egy versenyt rendezzenek idén, füstbe megy. Igaz, ez a helyükre pályázó Jerez számára sem jó hír.

    A Circuit de Catalunya igazgatója még arra is hajlandó lenne, hogy nézők távollétében rendezzen versenyt. Joan Fontserè a bejelentés előtt nyilatkozta azt, hogy egyeztetnek az FOM-mel.

    „Megkérdezték, és azt feleltük, igen, zárt kapuk mögött is elvállalnánk a rendezést. Amíg ez hozzájárul ahhoz, hogy idén bajnokság legyen, addig rendben van a dolog.”

    Felvetette azonban, ebben az esetben más megegyezést kéne kötni az FOM-mel.

    „Ha nincsenek nézők, a promóterek fő bevételi forrása eltűnik. Így a megegyezés feltételeinek is másnak kéne lennie.”

    Hozzátette, ők is megfontolják, hogy több verseny legyen a katalán pályán.

    „Mi tudunk ilyen lehetőséget biztosítani, rövid idő alatt előkészítünk egy nagydíjat. És a jövőre is gondolunk. Vizsgáljuk a lehetőségeket, hogy a következő években is része lehessünk a versenynaptárnak.”

  • Barcelona megtartaná a Spanyol Nagydíjat

    Barcelona megtartaná a Spanyol Nagydíjat

    Barcelona – bár utolsó pillanatban került hozzá az ideihez egy egyéves szerződéssel – a jövő évi versenynaptárban is szerepelne.

    A pálya főnöke, Joan Fontsere és az F1 igazgatója, Chase Carey múlt pénteken ültek tárgyalóasztalhoz a tesztek helyszínén.

    „Vannak olyanok, akik szerint nem lesz folytatás,” – vallotta be Fontsere – „de biztosítok mindenkit, jó esélyünk van a szerződés meghosszabbítására. Chase nagyon elégedett volt azzal, ahogy a tesztek zajlottak, sokan kijöttek.” – tette hozzá.

    A problémát valószínűleg a Liberty Media által kért 20 millió eurós rendezési díj jelenti. A Marca értesülései szerint Barcelona próbálja elérni, hogy az eseményt a „rendkívüli nyilvános érdeklődés” által övezettnek nyilvánítsa a spanyol kormány, és így biztosítson a rendezéshez segítséget.

    Ha ez nem jönne össze, Spanyolország valószínűleg nem maradna futam nélkül, Jerez ugyanis már jelezte, készen állna futamot rendezni.

  • Rejtegette a valós erejét a Racing Point?

    Rejtegette a valós erejét a Racing Point?

    Meglepően erős tempóval rukkolt elő Barcelonaban a Racing Point. Megy is találgatás, hogy élesben mire lehetnek jók, a McLaren spanyolja, Carlos Sainz szerint azonban még nem fedte fel a valódi erejét a brit alakulat.

    Radikális változtatást eszközölt az RP20-as modelljén a Racing Point, akik rengeteget részletet és ötletet merítettek a tavalyi bajnok Mercedes autójáról, ami miatt rájuk aggatták a „rózsaszín Mercedes” titulust.

    A tesztek során sikeresnek tűnt az autó, ám az eltérő gumikeverékek és üzemanyagszintek miatt lehetetlen pontos képet festeni az erőviszonyokról. Carlos Sainz azonban úgy érzi, hogy az ex-Force India nem fedte fel teljesen a lapjait.

    „Szerintem minden csapat a tesztek bizonyos pontjain mutatott nagyon erős köridőt, így nagyon nehéz megmondani, hogy ki hol helyezkedik el a középmezőnyben. A Racing Pointot meg az AlphaTaurit nevezném meg, mint a legveszélyesebb riválisainknak.” – kezdte a spanyol.

    „Nincs egy egyértelmű képünk arra vonatkozóan, hogy milyen messze vagyunk a három top csapattól. Majd meglátjuk a Melbourne-ben a szabadedzéseken, amikor nagyjából egyforma üzemanyag mennyiségekkel megyünk. A középmezőnyben a Racing Point volt a leggyorsabb a két hét során. Már az első nap futottak egy 1:17.3-as kört. Onnantól kezdve, viszont nem tudtak javulni túl sokat, mert szerintem nem is akartak. Ez az első napi köridő mindannyiunkat lenyűgözött, nagyon, nagyon gyorsak lesznek.” – folytatta.

  • Sainz: Magabiztosabbak vagyunk, mint 12 hónapja

    Sainz: Magabiztosabbak vagyunk, mint 12 hónapja

    A McLarennél versenyző Carlos Sainz a csapatán belül uralkodó állapotokról beszélt a barcelonai előszezoni tesztek után.

    A wokingi gárda tavaly negyedikként végzett a konstruktőri bajnokságban, a szezonjukat pedig egy dobogóval koronázták meg Sainz révén Brazíliában.

    A cél a további fejlődés, illetve a topcsapatokhoz való közelebb kerülés, ám a középmezőny élén maradni sem lesz egyszerű. A spanyol komoly veszélyként említette a Racing Pointot és a AlphaTaurit is. Mindazonáltal a csapat magabiztosabb, mint egy éve.

    „Sikerült több leszorítóerőt generálni az autóval, boldogabbak vagyunk, mint 12 hónapja” – mondta a teszteket követően. „Az autót sokkal jobbnak éreztem, főleg az első-második szektor során, ráadásul az egyensúly is jó volt. Az utolsó szektor a gyengeségünk, ezen még dolgoznunk kell a csapattal. Szerintem még mindig vannak különbségek egyes csapatok üzemanyagszintjeiben és motormódjaiban, ezt pedig számításba kell vennünk. Sok következtetést nem vonhatunk le, magunkat kell kielemeznünk. És ebben szerintem kifejezetten jók vagyunk, mint ahogy abban is, hogy megpróbáljuk kijavítani a dolgokat.”