Címke: Barcelona

  • Ocon reméli, hogy Messi és a PSG megnyeri a Bajnokok Ligáját

    Ocon reméli, hogy Messi és a PSG megnyeri a Bajnokok Ligáját

    Esteban Ocon francia F1-es pilóta hihetetlennek nevezte Lionel Messi átigazolását a PSG-hez a Barcelonától és bízik benne, hogy az argentinnak döntő szerepe lesz abban, hogy párizsi csapat európai sikereket érhessen el. Amikor megkérdezték arról, hogy mit gondol Messi csatlakozásáról a PSG-hez, így felelt:

    „Nos, ez annyira izgalmas. Azt hiszem, egyértelműen elmondhatjuk, hogy a világ legjobb játékosai vannak a csapatunkban. Ez hihetetlen. Egyértelműen erősítiés ez az értékeinknek. Mint az ismert, még nem nyertük meg a Bajnokok Ligáját, és remélem, hogy ez segíteni fog nekünk abban, hogy idén megnyerjük. Igen, ez fantasztikus, kifejezetten izgalmas, hogy egy ilyen legenda van a csapatban. De igen, most már sok legendánk van az alakulatban, szóval ez csodálatos.”

    Kérdezték arról is, hogy mi a véleménye arról a pletykáról, hogy Kylian Mbappét a Real Madridba menne. Erre Ocon azt mondta, hogy egy kicsit aggódik emiatt, és reméli, hogy a francia csatár csak marad a Parc des Princes-ben:

    „Igen, láttam, kicsit nyugtalan is vagyok emiatt.”

    Miután legutóbb Magyarországon megnyerte élete első Forma-1-es futamát, Ocon jelenleg a 10. helyen áll a versenyzők tabelláján. Ugyanezen az interjújában Ocon elmondta, hogy izgatottan várta, hogy visszatérjen Spa-Francorchamps-ba a soronkövetkező Belga Nagydíjra, mivel sok szép emlék helyszíne. Hozzátette azonban, hogy számára ez érzelmes lesz, mivel a néhai francia Formula 2-es pilóta, Anthoine Hubert 2018-ban itt hunyt el egy nagy sebességű balesetet követően a pályán.

  • Barcelona mindent megtesz a hosszabbítás érdekében

    Barcelona mindent megtesz a hosszabbítás érdekében

    A Circuit de Barcelona-Catalunya vezérigazgatója, Josep Lluis Santamaria azon dolgozik, hogy a Forma-1 hosszú távon is megtartsa a Spanyol Nagydíjat a helyszínen.

    A Spanyol Nagydíjnak 1991 óta otthont adó pálya a legkevésbé népszerű az F1-rajongók körében, mivel ritkán alakulnak ott izgalmasan futamok.

    A pálya helyzetét az us megnehezíti, hogy rendre új helyszínek kerülnek a várólistára, legutóbb például a Miami Nagydíj került be a naptárba, amelyről úgy gondolják, hogy nyár eleji időpontra pályázik – esetleg a Spanyol Nagydíj helyén.

    Barcelonával szerződést hosszabbítottak 2021-re, a versenyt május 9-én Lewis Hamilton nyerte meg, de 2022-re és az azt követő évekre még nincs aláírva semmi.

    Santamaria tisztában van azzal, hogy a pálya infrastruktúrája fejlesztésre szorul, és azon dolgozik, hogy hosszabbítani tudjanak a Forma-1-gyel legalább öt évre szeretne.

    „Voltak megbeszéléseink az egész csapattal, és azon dolgozunk, hogy egy hosszú távú szerződéssel megújítsuk, amit szeretnénk” – mondta Santamaria a Mundo Deportivónak.

    „Ez azt jelenti, hogy sok beruházást kell majd eszközölnünk a pályán, a létesítményben. Egy 30 éves pályáról beszélünk, amelyet új technológiákkal kell felszerelni.”

    „Ezt meg kell tennünk, hogy minden csapat, amelyik idejön dolgozni, jól érezze magát és nyugodtan dolgozhasson. Az igazság az, hogy a pálya gyakorlatilag nem igényel fejlesztéseket, de vannak más dolgok, amiken javítani kell.”

    Stefano Domenicali szeretné, ha a pálya továbbra is a naptárban maradna

    „Domenicali elmondta nekünk, hogy ők (a Liberty Media) úgy gondolják, hogy a Forma-1-nek folytatódnia kell Barcelonában, és hogy erőfeszítéseket kell tennünk a létesítményeinkk fejlesztése érdekében” – magyarázta.

    „Készek vagyunk mindent megtenni azért, hogy Európa legjobb pálya legyünk, és hogy a Forma-1, a MotoGP és a nagy szériák hosszú évekig itt maradjanak.”

    „Ez egyre bonyolultabbá válik, de zsinórban 31 F1-es nagydíj van mögöttünk, megmutattuk, hogyan kell itt csinálni a dolgokat, és úgy gondolom, ez is számít.”

    „Azon kevés pályák közé tartozunk, amelyek tudtak zsinórban ennyi versenyt rendezni, és ez olyasmi, amit nemcsak a csapatok, hanem az F1 is nagyra értékel.”

    Arra vonatkozóan, hogy mennyire áll közel a megállapodáshoz, Santamaria egy futball hasonlattal élt.

    „Az igazság az, hogy most nálunk van a labda, játszunk, és jó játékosaink vannak, hogy befejezzük ezt a manővert.”

  • Alonso így javítana a Spanyol Nagydíj helyzetén

    Alonso így javítana a Spanyol Nagydíj helyzetén

    Idén megváltozott a vonalvezetés, de így is unalmasnak találják a katalán pályát a versenyzők. Russell javaslata után az egyik hazai versenyző, Alonso is felszólalt.

    A spanyol világbajnok a tizedik rajthelyről a 17.-re csúszott vissza, miután a második etapján nagyon elfogytak alatta a közepes keverékű gumik, és még egy kiállásra kényszerült.

    „Beigazolódtak az érzéseim.” – állapította meg Alonso. – „Nem nagyon változtatott az előzési lehetőségeken. Hasonló maradt a kanyar.”

    „Élvezetesebb volt vezetni, mert nagyobb sebességet tudunk átvinni rajta, ez pozitív, de az előzések szempontjából nem volt nagy hatása.”

    „Hogyan javítsunk? Talán egy kis extra DRS a sikán után úgy, hogy rögtön nyithassuk a hátsó szárnyat, az egy lehetőség a jövőben. De nem tudom. Barcelona mindig nehéz marad ilyen szempontból.”

    Az Alpine már a fejlődés jeleit mutatta Portugáliában, most pedig mindkét autóval bejutottak a Q3-ba, bár Alonso és Ocon is pozíciókat veszített a versenyen.

    „Többé-kevésbé kényelmes volt. Szerintem több tempónk van az időmérőn, mint a versenyen. Ott még inkább szoros volt a küzdelem, mert a többi autónak is hasonló volt a teljesítménye.”

    „A rajtunk jól sikerült. A legjobbak vagy második legjobbak voltunk Portimaóban, és ez most is így volt. Lassan összerakjuk a dolgokat, lépésről-lépésre. Most az a legfontosabb, hogy ki tudjuk használni az autó teljesítményét a garázs ezen oldalán is.” – utalt Alonso arra, hogy eddig rosszabbul szerepelt csapattársánál.

    „Már rájöttünk, melyek azok a területek, ahol jobban is ki tudjuk használni a lehetőségeinket, ezen dolgozunk most. Ez a hét elég intenzív lesz majd, kemény munka vár ránk.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

  • Kubica a futam utáni teszten már 2022 egyik újításával dolgozik

    Kubica a futam utáni teszten már 2022 egyik újításával dolgozik

    Robert Kubica ült kedden az autóban, amikor olyan aerodinamikai kerékborítások voltak a kerekeken, mint amelyek egy évtizeddel ezelőtt a betiltásig mindennaposak voltak a Forma-1-ben. Az Alfa Romeo adott némi ízelítőt abból, a Pirelli 18 colos gumijainak a tesztje alatt Barcelonában ezen a héten, hogy milyen technikai újdonságok várnak ránk 2022-ben. A lengyel pilóta így nyilatkozott a Przeglad Sportowynak:

    „Az első dolog, amihez alkalmazkodni kell, azok az aerodinamikai részek az autó alatt, mert ezek a (18 colos) kerekek jelentősen megemelik az autót. Ezeket a teszteket arra akarjuk használni, hogy adatokat és információkat gyűjtsünk a jövő évi szabályok egyik kulcseleméről.”

    A tesztpilótát kérdezték még a megforgásáról, amelyet még Kimi Räikkönen autójában kivitelezett pénteken az első szabadedzésen a múlt héten:

    „Furcsa érzés volt visszatérni az autóba, de összességében mindig jó dolog. Egy ilyen hosszú kihagyás után azonban úgy érzed magadat, mint egy kezdő. Az a megpördülés volt az első nagy hibám az Alfa Romeóban, de ilyen mindig megtörténhet, különösen, ha csak ritkán vezeted az autót.”

  • Alonso: Nem jött be a kockázatos stratégia, de a tempónk beigazolódott

    Alonso: Nem jött be a kockázatos stratégia, de a tempónk beigazolódott

    Fernando Alonso úgy érzi, tényleg előrelépett az Alpine a gyengécske szezonkezdet után, hiszen Portimao után a Spanyol Nagydíjon ismét ott voltak az első tízben, igaz ő maga végül kicsúszott onnan a verseny végére. A csapattársa, Esteban Ocon azonban a 9. helyen ért célba.

    A franciák próbálták meg gyakorlatilag egyedül a középmezőnyből az egykiállást (Kimi Räikkönenen kívül), ám ez nem működött az esetükben, hiszen Alonso előbb kiesett a legjobb tízből, majd késői kiállása után a 17. helyig esett vissza. A spanyol azonban megvédte csapata taktikáját, hiszen a kiállások előtt a 11. helyen állt, így valami mással kellett próbálkozni.

    „Kockázatos volt” – kezdte nyilatkozatát. „A 11. helyen álltunk a 20. kör környékén, amikor megkezdődtek a kiállások. Reagálnunk kellett Gaslyra, aki a 23. vagy 24. körben állt ki. De mi a 11-ek voltunk, így a pontszerzés érdekében kockáztatnunk kellett, nagy rizikót is vállaltunk ennek megfelelően.”

    „Viszont nem működött, mert a végére teljesen elfogytak a gumik” – tette hozzá. „Nem jöttünk ki másodjára, mert ha így teszünk, akkor valószínűleg Gasly és Vettel megelőzött volna minket, és akkor a verseny hátralévő részében a 12. vagy 13. helyen haladtam volna, szóval nehéz volt.”

    A középmezőny párharca még szorosabb volt Spanyolországban, mint az előző futamokon, Alonso mindkét Aston Martinnal, Gaslyval és Russellel is csatázott.

    „Jó móka volt” – mondta a csatákról. „Nagyon élveztem. Először is, Barcelonában voltunk, szóval különleges vasárnap volt számomra. A lelátókon csak 1000 ember volt, de egy kis adrenalint így is érzel, amikor látod a szurkolókat és a hangszóró a nevedet mondogatja. Ez sokkal különlegesebb volt, mint a másik három eddigi verseny. Szórakoztató volt, sok csatával és különböző gumistratégiákkal. Szerettünk volna jobb helyen célba érni és pontokat szerezni, de ez nem volt lehetséges. Azonban a hétvége összességében pozitívabb volt. Portimãóban versenyképesek voltunk, de nem tudtuk, hogy ez csak a portugál pálya miatt van-e. De itt ismét jól mentünk. Úgy gondolom, hogy a Ferrari és a McLaren mögött az ötödik csapat lehetünk, és ez jó hír, mert az első két futamon nehezebb volt a Q3-ban lenni.”

  • Gasly dühös magára a hibája után

    Gasly dühös magára a hibája után

    Pierre Gasly a tizedik helyen ért célba a Spanyol Nagydíjon, még a büntetésével együtt is. A francia bosszús is volt emiatt, merthogy a saját hibás büntetést simán elkerülhette volna, ha szabályosan áll fel a rajtrácsra, tudniillik kicsit túlcsúszott a felfestett rajtkockán.

    A francia az első kiállása alatt töltötte le a kapott öt másodpercet, a verseny után pedig vállalta a felelősséget a hibájáért.

    „Nagyon mérges vagyok magamra a rajtnál kapott büntetés miatt, mert nagyon buta hiba volt” – mondta Gasly. „Egyszerűen rosszul ítéltem meg a helyzetet. Mindig megpróbálok mindenen nyerni, amin csak tudok, így vagyok minden milliméterrel is, de ezúttal egyszerűen túl messzire mentem, és elég nagy árat fizettem érte. Öt másodperc büntetést kapva, és tudva, hogy csak egy tizeddel lemaradva értünk célba Ocon mögött a 10. helyen, nyilvánvalóan elvesztettem egy pontot, és ez felbosszant.”

    Gasly a második kiállást követően vissza tudta hozni magát, kihasználva, hogy Fernando Alonso több versenyzőt is feltartott az utolsó pontszerző helyen haladva, ami így végül az AlphaTauri pilótájáé lett. A futam küzdelmes befejezésével kapcsolatban Gasly hozzátette: „Azt hiszem, az utolsó etap nagyon jó volt, nagyon agresszív, és előztünk, szóval ez pozitívum. Másrészt viszont nincs meg az a teljesítményünk, amit szeretnénk, szóval dolgoznunk kell, hogy több időt találjunk.”

  • Újabb változásra készülhet az F1 spanyol pályája?

    Újabb változásra készülhet az F1 spanyol pályája?

    Az F1 nem zárja ki, az idei évhez hasonlóan változtassanak a barcelonai pálya vonalvezetésén, hogy ezáltal izgalmasabb futamokat hozzanak létre.

    A GPDA (a pilóták szövetsége) újdonsült elnöke, George Russell jelezte, szerinte a sikán eltávolítása megoldaná a problémát.

    „Úgy gondoljuk, jobban tudnánk követni egymást, és nagyobb sebességgel érkezünk meg az egyenesre, így nagyobb lenne a szélárnyékhatás is.”

    „Ez mindenkinek nyereséges lenne, olcsó megoldás az amúgy nem valami jó pályának.”

    Az F1 versenyigazgatója, Michael Masi reagált is a felvetésre, és nem zárkózott el az elől, hogy végül hallgasson a fiatal brit és a többi pilóta véleményére.

    „Ezt már jó ideje vizsgáljuk.” – jelentette ki a vasárnapi verseny után. – „De nem tudjuk ezt pár nap alatt megvalósítani, az összes következménnyel – legyen az közvetett vagy közvetlen – számolnunk kell.”

    „A csapatokkal, a versenyzőkkel és a Forma-1-gyel közösen kell elemeznünk a problémát, hogy megtaláljuk az elsősorban biztonságos, másodjára pedig izgalmas versenyzést biztosító megoldást.”

    Az azonban még kérdéses, lesz-e következő verseny Barcelona környékén. Idén az F1 csak egy évre szóló szerződést kötött a pályával. Jerez neve eközben egyre gyakrabban merül fel lehetséges versenyhelyszínként.

    Az új versenyek érkezése (Hollandia, Szaúd-Arábia és Miami) miatt talán nincs is szükségük Spanyol Nagydíjra…

  • Alonso: Túl szép, hogy igaz legyen az Alpine fejlődése

    Alonso: Túl szép, hogy igaz legyen az Alpine fejlődése

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso úgy véli, hogy egyértelműen előrébb lépett a csapata Portimaoban és Barcelonában, még akkor is, ha ennek mértéke túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

    Gyengén kezdte a szezont az enstone-i gárda, Bahreinben és Imolában is nem tudták felvenni a versenyt a középmezőnnyel. Az Ibériai-félszigetre látogatva azonban jelentőset ugrottak előre a franciák, ami mögött az eltérő pályakarakterisztikák is állhatnak.

    Spanyolországban pedig már mindkét Alpine bejutott a Q3-ba, ahol Esteban Ocon az előkelő ötödik rajthelyet szerezte meg. Alonso szerint azonban az utóbbi futamokon mutatott teljesítmény a valóság az autó ereje kapcsán.

    „Talán hajlamos vagyok azt hinni, hogy a McLaren és a Ferrari valamivel gyorsabb. Legalábbis az első négy hétvégén valamivel egyenletesebb tempót mutattak. De az igazság az, hogy hatalmasat léptünk előre Portugáliában. Nem tudtuk, hogy ez most a pályának köszönhető-e vagy ez a valóság. Jó megerősítés volt Barcelonában, hogy ez a valóság és nem csak Portimaonak volt ez betudható.” kezdte a spanyol.

    „Szerintem az Alpine már a Ferrari és a McLaren szintjén van. Nagyon pozitív tendencia, amit látunk most a csapatnál, nagyon izgatottan várjuk a következő néhány versenyt. De óvatosnak kell maradnunk, és további megerősítésre van szükségünk. Mert ahogy mondta, Portimao és Barcelona Bahreinhez és Imolához képest túl szépnek és jónak tűnik, hogy igaz legyen. De nyilván igaz, mert most mindkét autó a Q3-ban volt, ahol Esteban ötödik lett, miközben legutóbb a hatodik volt, szóval ez jó hír.” – tette hozzá.

  • Hauger győzelemmel vágott vissza a tegnapi balesete után

    Hauger győzelemmel vágott vissza a tegnapi balesete után

    A Prema pilótája Dennis Hauger nyerte a FIA Formula első versenyhétvégéjének utolsó versenyét a barcelonai versenypályán. A norvég Red Bull junior mellett Jack Doohan és Matteo Nannini pezsgőzhetett a pódiumon.

    A rajtot a harmadik helyről rajtoló Victor Martins kapta el a legjobban és rögtön meg is támadta a poleból startoló Dennis Haugert. Kettejük csatájába még Nannini és Doohan is csatlakozott, így már négyen voltak egymás mellett az egyes kanyar felé menet. Azonban Hauger jött ki a kvartett csatájából a legjobban és sikerült megtartania az első helyét.

    Arthur Leclerc sem volt rest és az elrontott időmérőjét követően meg is kezdte a felzárkózását. Az ifjabb Leclerc ugyan a startnál visszaesett a 17. helyre, de a hatodik körre már a 14. helyen haladt és többek között olyan helyen sikerült előzést bemutatni, mint az átalakított tízes kanyar.

    Az élen egészen a kilencedik körig nem történt változás, amikor ugyanis Jack Doohan meg tudta előzni Martinst a DRS segítségével az egyes kanyarba menet. A Trident ausztrál pilótája ezzel előrelépett a harmadik helyre és nem sokkal később Nanninit is maga mögé tudta utasítani a második helyért.

    A mezőnyben nagy vonatok alakultak ki, ami nem sok előzést láthattunk, mivel szinte az egész mezőny nyithatta az állítható hátsó szárnyát a kijelölt helyeken. Általában akkor volt esélye a hátul autózónak az előzése, ha az előtte autózó pilóta nem nyithatta DRS-ét.

    Hauger a tizenötödik körre már 4 másodperccel előzte meg a mögötte autózó Doohant, akit Nannini, Martins, a második futamot megnyerő Olli Caldwell és Logan Sargeant követett.

    A verseny vége felé közeledve Frederik Vesti mutatott még be egy szép előzést Sargeant ellen az egyes kanyarban. A dán Mercedes junior az utolsó utáni pillanatban vetődött be Sargeantnek, aki hibázott az utolsó kanyarból kifele jövet és emiatt még Novalak is meg tudta előzni őt.

    Hauger végül magabiztos győzelmet aratott Doohan és Nannini előtt. A Prema norvég kiválósága ezzel a sikerével pedig átvette a vezetést az egyéni pontversenyben csapattársától Olli Caldwelltől.

    További pontszerzők: Caldwell, Martins, Novalak, Vesti, Caio Collet, Sargeant és Roman Stanek.

    Leclerc végül a tizenharmadik helyen ért célba, Tóth László pedig a mezőny hátsó régiójában töltötte a verseny egészét és végül a huszonhatodik helyen látta meg a kockás zászlót.

    A bajnokság több, mint egy hónap múlva június 25-27-ei hétvégén tér majd csak vissza Le Castelletben a Francia Nagydíj helyszínén

  • Ericsson: Az újonc Tsunoda gyermetegen viselkedik

    Ericsson: Az újonc Tsunoda gyermetegen viselkedik

    Yuki Tsunodának abba kellene hagynia, hogy „gyerekként viselkedjen”, miközben felveszi a Forma-1 fordulatszámát. Ez a veretes véleménye a korábbi F1 pilóta Marcus Ericssonnak, utalván arra, hogy a 20 éves japán újonc rendre káromkodik a csapatrádión:

    „Elsőre és másodikra is még poén volt. Most azonban már túl sok. Káromkodik, panaszkodik és úgy viselkedik, mint egy gyermek, aki nem kapta meg az édességét. Inkább arra kellene koncentrálnia, hogy miképp hozza ki magából és az autójából a legtöbbet. Gyors, de úgy tűnik hogy ő maga a saját legnagyobb ellensége.”

    Barcelonában a Q1-ből sem sikerült már tovább jutnia, az autójára pedig közölte, hogy vezethetetlen. Tsunoda még arra is utalt, hogy az AlphaTaurija nem ugyanolyan, mint az, amelyiket csapattársa, Pierre Gasly hajt:

    „Kicsit kételkedem benne, hogy ugyanolyan lenne az autónk. Persze ugyanazok az autók, de a karaktereik nagyon is eltérőek.”

    Később emiatt nyilvánosan bocsánatot kért:

    „Nem igazán a csapatot akartam kritizálni, hiszen remek munkát végeztek az egész hétvégén. Csak frusztrált voltam a teljesítményem miatt.”