Címke: Barber Motorsports Park

  • Rossi az egekig MAGASZTALTA csapatát a gyors szerelés után

    Alexander Rossi rendkívül hálás volt csapatának, amiért az edzésen történt kisiklását követően gyorsan újjáépítették autóját.

    Rossi a reggeli edzésen eléggé csúnyán odaverte autóját az utolsó kanyart övező korláthoz, és a sérülés elég nagy volt ahhoz, hogy egy teljesen új hátsó futóművet és egy új motort kelljen beszerelni.

    A csapatnak kevesebb mint 2 óra 45 perc állt rendelkezésére, hogy az szerelést elvégezze és az autót beállítsa a kvalifikációra.

    Alexander Rossi a kvalifikáció elejétől kezdve keményen dolgozott a 27-es Andretti Autosport szerelőiért.

    A Q1-ben az ötödik leggyorsabb volt a 13 autóból álló csoportból, a Q2-ben a harmadik leggyorsabb a 12 autóból álló csatában, majd a Firestone Fast Sixben ötödik lett, 0,3 másodperccel elmaradva Rinus VeeKay pole idejétől.

    Hihetetlen volt” – mondta Rossi a csapata munkájáról. „Azt hiszem, hatan voltak benne, sőt a menedzsment tagjai is részt vettek a munkálatokban… Nagyon nehéz helyzet volt egy motort és egy váltót beszerelni. Szóval igen, nagyon nehéz helyzetbe hoztam őket.

    Csodálatos volt, hogy egyáltalán ott lehettem az időmérőn. Nyilvánvalóan tudtuk, hogy az autó egész hétvégén erős volt. A piros gumikon nem voltunk annyira erősek, így a Q1-ben picit találgattunk.

    Végső soron, ahhoz képest, ahol két órával ezelőtt voltunk, azt hiszem, mindenki megkönnyebbült és boldog, hogy túljutottunk ezen. Bármilyen eredményt érünk el ezen a hétvégén, az biztos, hogy ezeknek a srácoknak lesz köszönhető.

    Rossi azt is elmondta, miért lett volna olyan nagy katasztrófa, ha nem készül el a 27-es Honda a kvalfikáció kezdetéig.

    Ha nem sikerült volna a kvalifikáció, akkor a 26. helyről rajtolnánk, ami óriási szívás lenne. A jelenlegi autóval nagyon nehéz előzni, akár oválról van szó, akár épített, vagy utcai pályáról. Óriási előny ha az első hatban vagy. Nagyon örülök, köszönöm a srácoknak.

  • Rossi csúnyán összetörte autóját Barberben

    Alexander Rossi napja nem kezdődött túlságosan jól, hiszen a Barber Motosport Park-ban tartott időmérő előtti utolsó edzésen összetörte autóját.

    Alexander Rossi – mint ahogy az egész Andretti Autosport – esélyesként érkezett a Barber Motosport Parkba.

    Az amerikai versenyző tegnap jól is szerepelt, hiszen harmadik lett, csapattársa, és Alex Palou mögött az első edzésen.

    A mai első – összességében második edzés – már nem sikerült ilyen jól számára.

    Rossi a pálya trükkös, utolsó kanyarjába érkezve veszíttette el uralmát autója felett, és megpördült, majd a falnak csapódott.

    A képek alapján az autó hátulja csúnyán összetört, beleértve a hátsó szárnyat és a hátsó felfüggesztést is.

    A csapatnak sietnie kell majd a Rossi autójának javítási munkálataival, hiszen magyar idő szerint 19:00-kor kezdődik majd a kvalifikáció.

    Teljes menetrend

  • Romain Grosjean bemutatja – Barber Motorsports Park

    Romain Grosjean szokásos IndyCar verseny előtti videójában a szimulátoron mutatja be, milyen is a Barber Motorsport Park.

    Grosjean tavaly ezen a helyszínen mutatkozott be, méghozzá egy 10. hellyel.

    A francia versenyző elmondta, hogy a pálya – a szezon eddigi fordulóihoz képest – teljesen más kihívást jelent majd, hiszen sokkal nagyobb tapadással rendelkezik, mint St. Pete, vagy Long Beach.

    A Barber Motorsport Park egy 880 hektáros (360 hektár) versenylétesítmény az alabamai Birminghamben. George W. Barber (róla nevezték el) építtette, és magában foglalja a 230 000 négyzetméteres (21 000 m2) Barber Vintage Motorsport Múzeumot.

    2010 óta az IndyCar Series Alabama Nagydíjának helyszíne. A körrekordot Pato O’Ward tartja, 1:06.8182-el, amit tavaly állított fel.

  • Időutazás 2011-ben a Barber Motorsports Parkba

    Will Power indult a pole pozícióból a 2011-es alabamai Indy Grand Prix-n a Barber Motorsport Parkban. Képes volt az élen maradni?

    2011-ben a szezon második versenyét rendezték a Barber Motorsport Parkban. Az időmérőn Will Power volt a leggyorsabb 1:11.4546-os idővel – érdemes lesz összehasonlítani majd az idei pole körrel.

    Hogy a versenyen mi történt? Érdemes visszanézni az egész közvetítést.

  • Íme a teljes menetrend a hétvégi barberi versenyre

    Rövidebb szünet után folytatódik az IndyCar Series 2022-es szezonja. A mezőny a Barber Motorsports Park-ba látogat.

    VERSENYTÁV: 90 kör

    GUMIK: Hat szett kemény, négy szett lágy, egy további szett áll rendelkezésre az újoncok számára, amelyet az első edzésen használhatnak.

    PUSH TO PASS: 200 másodperc teljes idő, aktiválásonként maximum 20 másodperc. A funkció körülbelül 60 lóerővel növeli a motor teljesítményét.

    IDŐJÁRÁS: A Wunderground.com szerint 24 fok várható, és 35% esély van arra, hogy a zöld zászlót követően esni fog az eső.

    Barber Motorsports Park program (magyar idő szerint)

    Április 29., péntek

    22:00-23:00: NTT IndyCar Series 1. edzés IndyCar LIVE!

    Április 30., szombat

    16:00-17:00: IndyCar Series 2. edzés IndyCar LIVE!
    19:00-20:15: IndyCar Series kvalifikáció IndyCar LIVE!
    23:20-23:50: IndyCar utolsó edzés IndyCar LIVE!

    Május 1., vasárnap

    19:00: IndyCar Series verseny ARENA4 (TV)

  • Íme Lindsay Brewer Indy Pro 2000 tesztje – VIDEÓ

    Lindsay Brewer szezonja április végén kezdődik a Barber Motorsport parkban, most még azonban Dél-Karolinában tesztelt.

    Brewer egy kis kulisszák mögötti betekintést enged tesztjére, ahol több más típusú autóval is együtt körözött.

    Bár több autó élesben versenyzett, a hölgyversenyző autója nem volt homologizálva az eseményre, így ő csak gyakorlásként gurulhatott ki a pályára.

    Nagyon jól éreztem magam az autóban. Az egész napot meg tudtam tenni minden nagyobb fájdalom nélkül, úgyhogy a fizikális szintem is fejlődik. Ezért edzek minden nap év eleje óta” – mondta a teszt után Lindsay Brewer.

    A 24 éves versenyző ezután azzal viccelődött, hogy azért van az amerikai zászló felrakva az autó belsején, mert az segít a tapadásban.

    A videóban fedélzeti kamerás felvétel is látható, és aki eddig nem ismerte a Carolina Motorsports Park-ot, annak bizony meglepetést okozhat, hogy mennyire technikás pályáról van szó.

    Az alakulat a második tesztnapra változtatott a gép beállításain, ezek azonban nem váltak be, így a „versenyre” visszaálltak az eredeti állapotra.

    Éppen ezért kijelenthető, hogy ez egy tökéletes teszthelyszín volt Lindsay Brewer és csapata számára az áprilisi barberi szezonkezdet előtt.

    Brewer ugyanakkor hozzátette, hogy az éles bevetés előtt még 6 tesztnapot fog eltölteni az Indy Pro 2000-es autóban.

    Az Indy Pro 2000 Barber Motorsport Park-i fordulóját április 30-án és május 1-én rendezik majd az IndyCar betétfutamaként.

  • Havazás és hideg nélkül zajlott le az IndyCar barberi tesztje

    A múltheti zimankós körülmények után komfortos időjárás várta az IndyCar mezőnyét az alabamai Barber Motorsports Parkban.

    Öt különböző csapat 13 autója volt a pályán, és értékes kilométereket tettek meg az Alabama középső részén található 2,36 mérföldes pályán.

    A múlt heti télies időjárással ellentétben a csapatokat 26°C-os hőmérséklet és szélcsend fogadta, és egész délután különböző beállításokat tesztelhettek.

    A pályán töltött idő a versenyzők számára éppolyan értékes volt, mint a csapatok számára, mivel az előző texasi futam és a következő, Long Beach-i verseny közötti háromhetes szünet miatt esetleg kieshettek a ritmusból.

    A Chip Ganassi Racing és az Andretti Autosport egyenként négy pilótát futtatott a privát eseményen, és egyszerre, a teljes mezőny felével vették birtokba a vidéki pályát.

    Az Ed Carpenter Racing és a Meyer Shank Racing versenyzői is jelen voltak, valamint Callum Ilott a Juncos Hollinger Racingtől.

    Nagyon, nagyon jól ment” – mesélte Simon Pagenaud a hétfői IndyCar teszt után. „Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy a délután lezajlott. A reggeli első körök után a délután még jobban sikerült.

    Megszoktam a csomagot, és folyamatosan próbáltunk olyan eszközöket találni, amelyekkel az autó gyorsabban fordul be a kanyarokban, és hamarabb vissza tudunk térni a gázpedálra, hogy jobb köridőt tudjunk autózni.

    Összepakolunk, és a hétvégén Long Beachre megyünk. Minden nagyon gyorsan fog történni, hiszen a szerelőknek már ma este el kell indulniuk, és csütörtökön a pályán kell lenniük az IndyCarral a műszaki ellenőrzésre.

    Az csapatokat valóban szorítja az idő, hiszen a hétvégi Long Beach-i Nagydíjra való tekintettel 2000 mérföldet kell utazniuk, valamint az összes felszerelésnek, és át kell szelniük az egész országot ahhoz, hogy a nyugati parti, kaliforniai helyszínre érkezzenek.

    Az első edzésre a Los Angeles mellett található tengerparti utcai pályán magyar idő szerint péntek délután 23:00-kor kerül sor.

  • Hülkenberg: IndyCarban nem olyan extrém a G-erő terhelés, de hűha!

    Hülkenberg: IndyCarban nem olyan extrém a G-erő terhelés, de hűha!

    Nico Hülkenberg hétfőn a Barber Motorsports Parkban kóstolt bele először az IndyCarba. Elismerte, hogy „be kell kullognia egy konditerembe”, mivel az autók kormányzása brutális erőt igényel.

    A német pilóta egy Arrow McLaren SP-t tesztelt a Barberen, és több mint 100 kört tett meg. A legjobb ideje 77,454 mp volt. Ezzel alig több mint egy másodperccel maradt csak el az iramot diktáló David Malukas mögött. Ez volt a korábbi F1-es versenyző első IndyCarral tett próbálkozása. A teszt állítólag inkább azért volt, hogy Hulkenberg megnézze, élvezi-e ezeket az autókat, mint pedig azért, hogy a McLaren leszerződtetné esetlegesen a jövőben.

    Hülkenberg, a Racing Point színeiben tavaly teljesített három beugrása óta nem versenyzett együléses autóban. Most azt mondja, kellett egy kis idő, mire megtalálta a helyét, mivel az autó nagyon különbözik attól, amivel eddig versenyzett. Erről a Racernek mesélt:

    „Eltartott reggel ez a dolog egy ideig. Volt itt pár olyan dolog, mint például az aeroscreen. Nem sok levegő jött be, és reggel gondjaim voltak vele, így egy kicsit nehéz és trükkös volt, hogy fizikai szempontból azonnal nagyon elégedetten érezzem magam az autóban.

    Ebédidőre úgy éreztem, hogy jól haladok, és egy kicsit jobban lendületbe jöttem, és akkorra már a köridők és a teljesítmény is megérkezett. Mindenképpen el kell mennem az edzőterembe! Megerősíthetem, hogy ezeknek a kormányzása brutális! Hűha! Mindig más, amikor saját magad tapasztalod meg, de a kormányterhelés elég lenyűgöző, nagyon nehéz. Ezeknél az autóknál a G-erő terhelése még mindig jelen van, nyilván nem olyan extrémen, mint az F1-ben, de még mindig adott, és a kormányterhelés ezzel együtt egy nagyon is fizikailag megterhelő autóvá teszi. Már egy éve nem ültem versenyautóban, szóval először is ez igazán remek volt most újra. Persze, teljesen más, mint egy Forma-1-es autó, egyszerűen az egész érzés, az élmény, a hang, az üléspozíció – minden más. Szóval ezt még meg kellett szoknom, de úgy vélem, hogy ez egy jó és sikeres nap volt az én szemszögemből nézve, és örülök, hogy lehetőséget kaptam itt. Remek móka volt.”

    Ugyan az autó más, de a McLaren IndyCar csapatával dolgozni nagyjából ugyanolyan, mint egy F1-es csapattal dolgozni, állítja:

    „Jó volt a csapattal dolgozni, nagyon profik. Eléggé F1-es stílusú, azt mondanám. Nyilvánvalóan más itt kint a pitfalon, meg minden, de ami a munkamódszerüket illeti, és azt, hogy miről beszéltek, meg minden ilyesmi, nagyon hasonló a Forma-1-hez.”

  • Hülkenberg a McLaren IndyCarját tesztelheti majd

    Hülkenberg a McLaren IndyCarját tesztelheti majd

    Az IndyCar év végi tesztjén több, Európában ismert név is feltűnik majd, Nico Hülkenberg mellett egy F3-as „majdnem-bajnok”, Logan Sargeant is a mezőnyben lesz.

    Az újoncok tesztjére október 25-én kerül majd sor a Barber Motorsport Parkban.

    Hülkenberg csak kipróbálná az autót, hogy feltérképezze a sorozatot.

    A csapat már elkötelezte magát jelenlegi pilótái mellett jövőre is, és nem terveznek indítani még egy autót az összes versenyen. Ugyan tavaly is bővítettek az Indy 500-ra, de már kijelentették, nincs esély arra, hogy a teljes szezont három autóval csinálják végig.

    „Elégedett vagyok azzal, hogy kipróbálhatok egy IndyCart, és megnézzem miről is szól ez az egész.” – nyilatkozta a bejelentés után Hülkenberg. – „Szeretném megköszönni az Arrow McLaren SP-nek és a Chevynek, hogy ilyen rövid idő alatt létre tudták hozni mindezt.”

    Hülkenberg mellett a másik ismert jelölt Logan Sargeant. Az amerikai nem kis név, 2020-ban az utolsó futamon veszítette el az F3-as bajnoki címet. Az AJ Foyt Enterprises autóiért azonban az idei pilóták – Bourdais és Kellett – mellett Tatiana Calderón is versenyben van.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Logan Sargeant (@logansargeant) által megosztott bejegyzés

  • Valószínűleg életet mentett az aeroscreen az IndyCar idénynyitóján

    Valószínűleg életet mentett az aeroscreen az IndyCar idénynyitóján

    Már az első körben nagy balesettel kezdődött az idei IndyCar szezon. A többautós ütközést a kétszeres bajnok, Josef Newgarden idézte elő.

    A Penske pilótája lecsúszott a fűre, majd korrigálás közben megcsúszott, és az érkező mezőnyben több autóval is találkozott.

    Barber Motorsport Park, IndyCar, racingline.hu
    A baleset egy másik szemszögből, Fotó: Chris Owens/IndyCar

    Colton Herta és Felix Rosenqvist pár pozícióval hátrébb nem tudta lereagálni a történteket, és elkapta a 2019-es bajnok autóját.

    A mezőny végéről érkező Ryan Hunter-Reay is eltalálta a keresztbe álló Newgardent, mivel nem látta, mi történt. Kiemelte, szerinte könnyen lehet, hogy az aeroscreen nélkül nem lenne itt köztünk.

    „Ez egy felejthető hétvége volt. Hajtáslánc problémákkal küzdöttünk a szabadedzésen és az időmérőn is. Aztán a versenyünk azelőtt véget ért, minthogy igazán elkezdődött volna, az első körös ütközésben. Nagyon hálás vagyok az aeroscreenért, valószínűleg megmentette az életemet.”

    A fej védelme Jules Bianchi balesete előtérbe került a nyitott karosszériás sorozatokban. A Forma-1 a glóriát választotta, a tengertúlon az IndyCar azonban a Red Bull által kifejlesztett aeroscreen mellett döntött.

    A verseny volt Romain Grosjean első éles fellépése is a tengerentúlon, ahol az újoncok közül a legjobb helyen zárt.