Címke: baleset

  • Óriási baleset történt az egykori F1-es pályán, csoda, hogy nem lett sérülés (videó)

    Óriási baleset történt az egykori F1-es pályán, csoda, hogy nem lett sérülés (videó)

    Hatalmas balesettel indult a a japán Super Formula GT szezonja, miután az egyik versenyző nagy erővel csapódott a falba, és az autó többször is átfordult. Az érintett megúszta a sérülést, és csapatának csak az időmérőt kellett kihagynia.

    Ezen a hétvégén zajlott a japán Super GT első fordulója. A helyszín az idősebb Forma-1-es rajongók számára ismert lehet, hiszen a futamot az Okajama pályán rendezték. Ugyanott, ahol az 1994-es és 1995-ös Csendes-óceáni Nagydíjat is tartották, csak akkor a pálya akkor még Aida néven működött, mielőtt 2005-ben átnevezték.

    A szombati edzés óriási esőben zajlott, aminek meg is lett az eredménye. Körülbelül 30 perc elteltével a SARD színeiben versenyző Nakajama Juicsi a Moss S-ben elvesztette az uralmát a Toyotája felett, aminek következtében hatalmas erővel csapódott a falba. Olyannyira, hogy az autó a levegőbe emelkedett, majd többször is átfordult a tengelye körül, mielőtt fejjel lefelé megállt.

    A japán pilóta nem először hibázott, hiszen nem sokkal korábban az 1-es kanyarban pördült meg, de annak nem lett komolyabb következménye. Szerencsére abból a szempontból a balesetnek sem, hogy saját lábán hagyta el az autót, később pedig a csapatigazgató, Vakiszaka Juicsi saját blogján erősítette meg, hogy versenyzője sérülés nélkül megúszta az incidenst.

    A gyakorlást természetesen megszakították, és nagyjából fél óra múlva indították újra, ám a heves esőzés miatt végül idő előtt lefújták. Az első helyen Nakajama autója, a 39-es számú Toyota végzett, miután csapattársa, Szekigucsi Juhi nem sokkal korábban 1:31.164 másodperccel megfutotta a nap legjobb körét, 172 ezreddel megelőzve a 36-os számú Toyotát.

    Az időmérőn viszont nem tudtak részt venni, mert a kocsi annyira összetört, hogy nem lehetett időben megjavítani. A futamon viszont már el tudtak indulni, és végül pontot is tudtak szerezni. A nemrég véget ért viadalon Nakajama a kilencedik pozícióban szelte át a célvonalat, ami 2 egységet jelentett a páros számára. A következő fordulót Fudzsiban rendezik május elején.

  • Lelátón landolt a Porsche – könnyen tragédia történhetett volna (videó)

    Lelátón landolt a Porsche – könnyen tragédia történhetett volna (videó)

    A hétvégén rendezik meg az Endurance Világbajnokság (WEC) idei második fordulóját Portimaóban, ahol a pénteki napon elég ijesztő baleset történt az egyik betétfutamon.

    A Porsche Sprint Cup Iberia második szabadedzésén Alexandre Areia fékei tönkrementek a célegyenes végén, így az első kanyarban kicsúszott. A rendhagyó az volt az esetben, hogy az autó háttal érkezett meg a korlátoknak és végül a tribünön kötött ki!

    Szerencsére nem ült ott senki, és a lelátót utána le is zárták, az FIA azonban ki fogja vizsgálni a nagyon veszélyes esetet.

    Íme a bukás:

    @wls350z

    #fiawec_official #portimao

    ♬ original sound – WLS_lifeinfocus

    „Az FIA jelenleg az információgyűjtés szakaszában van, az FIA Pályák Bizottsága fogja felülvizsgálni az esetet. A biztonság javítása egy állandóan fejlődő folyamat, ezért a következtetéseket a világ minden pontján alkalmazni fogjuk, annak érdekében, hogy a motorsport biztonságosabb legyen.” olvasni a testület közelményében.

    Maga a pilóta pedig így írta le a történeteket:

    „Utassá váltam. Szerencsére nem volt ott senki, és nem is sérültem meg, az autó biztonságának köszönhetően.” – fejtette ki a Porsche-pilóta a Twitteren.

    A P21 Motorsport most először felelős versenyrendezésért, ezzel szemben Portimao az FIA legmagasabb, Grade 1-es fokozatát is megkapta, kétszer az F1 is ellátogatott ide.

    Pályára gurult a Hypercar nyolcadik márkája is!

  • Elnézést kért az „elfeledett” baleset okozója

    Elnézést kért az „elfeledett” baleset okozója

    Logan Sargeant elnézést kért Nyck de Vriestől, amiért kiütötte őt az Ausztrál Nagydíj hajrájában. A Williams pilótája ugyanakkor nem igazán érti, hogy pontosan mi okozta a súlyos hibát.

    Elképesztő káosz alakult ki az Ausztrál Nagydíj hajrájában, miután másodszorra is újraindították a versenyt. A legnagyobb figyelmet Carlos Sainz és Fernando Alonso, valamint Pierre Gasly és Esteban Ocon ütközése kapta, de rajtuk kívül is kicsúsztak többen, aminek aztán nem lett jelentősége. Ám a hátsó régióban szintén történt egy ütközés, amely kevesebb figyelmet kapott.

    A helyszínt tekintve ráadásul ez volt a legkorábbi incidens, hiszen Logan Sargeant még az 1-es kanyar külső ívének féktávján ment neki az előtte autózó Nyck de Vriesnek, aminek következtében mindkettőjüknek fel kellett adnia a versenyt. Sainz büntetésének ismeretében kissé furcsa módon nem szankcionálták az amerikai versenyző hibáját, aki ennek ellenére bocsánatot kért ellenfelétől.

    „Egyszerűen úgy éreztem, hogy amikor a fékre léptem, semmi sem volt a megfelelő hőmérsékleten – nyilatkozta a Williams újonc pilótája egy sajtóbeszélgetésen. – Csak hozzáértem a fékhez, és azonnal blokkolt mindkét kerék. Elnézést kérek Nycktől. Határozottan furcsa volt, mert úgy éreztem, hogy az előző két rajtnál hasonló helyen fékeztem.”

    Sargeant és De Vries ütközése a videó végén látható

    A futamot háromszor is megszakították piros zászlóval, és ebből kétszer állórajttal indították újra. Sokan úgy vélik, hogy a másodikra semmi szükség nem volt, és a versenyirányítást teszik felelőssé a végén kialakult roncsderbiért. Annak ellenére, hogy ő is rajtavesztett, Sargeant nem bánja, hogy így alakult, hiszen ennek köszönhetően extra tapasztalatot szerzett.

    „Őszintén szólva újoncként nem zavart a lehetőség, hogy háromszor elrajtolhattam egy futamon, mert így tovább dolgozhattam rajta – fogalmazott. – Az utolsó nyilván nem a terv szerint alakult, az biztos. Szinte olyan volt, mint amikor hidegek a fékek, és amikor az ember hozzáér, az első [kerekek] azonnal blokkolnak, és onnantól kezdve nem nagyon lehet mit tenni.”

    Sargeant egyelőre pont nélkül áll három futam után, érdekes módon pont De Vries az egyetlen rajta kívül, aki ugyanezt elmondhatja magáról. A 22 éves versenyző eddigi produkciója ennek ellenére sem mondható katasztrofálisnak, hiszen voltak biztató eredményei. Bahreinben például a tizenkettedik helyen ért célba, Dzsiddában pedig simán bejutott volna a Q2-be, ha körét nem veszik el minimális pályaelhagyás miatt.

  • Kiderült, hogy Gasly megúszta-e az eltiltást vagy sem

    Kiderült, hogy Gasly megúszta-e az eltiltást vagy sem

    Habár Pierre Gasly vizsgálat alá került az Ausztrál Nagydíjat követően baleset okozása miatt, az FIA végül nem büntette meg őt. A francia pilóta így meg tudta úszni az eltiltást.

    A második piros zászlót követően – amit a Kevin Magnussen autójáról leszakadó törmelékek okoztak – Gasly az 5. helyről indulhatott, de már a rajtnál elfékezte magát, hogy elkerülje a Fernando Alonsóval való ütközést.

    A francia pilóta emiatt lesodródott a fűre, és amikor visszatért a pályára, pont a csapattársa érkezett a jobb oldalán. Az egykori Red Bull junior azomnban nem nézte a jobb oldali tükrét, ami miatt összeakadtak Oconnal, és végül mindkét Alpine csúnyán le lett amortizálva.

    Masi jelenléte meghozta az izgalmakat: Verstappen nyerte a kaotikus futamot

    Az eset miatt jelentős pontokat bukott a francia istálló és ennek tetejében még a versenybírák előtt is jelenése volt mindkét pilótájuknak. A meeting majdnem 5 órán keresztül tartott, de a felvételeket és a bizonyítékokat vizsgálva Gasly nem kapott végül büntetőpontot, aminek köszönhetően elkerülte az eltiltást.

    Gaslynak jelen pillanatban 10 darab büntetőpontja van és leghamarabb idén május 22-én szabadul meg 2 darab egységétől. Azt a két pontot a tavalyi Spanyol Nagydíjon kapta, miután Lance Strollal ütközött az egyes kanyarban.

  • Nagyot hibázott az F1 következő ígérete, óriási baleset lett a vége

    Nagyot hibázott az F1 következő ígérete, óriási baleset lett a vége

    Sokan már a Forma-1-ben is nagyon megnéznék Theo Pourchaire-t. Azonban a francia fiatal a Formula 2 Jeddah-i hétvégéjének sprintfutamán megmutatta, hogy még van mit tanulnia a királykategóriához vezető úton.

    A Sauber akadémiáját erősítő Pourchaire – ki a tavalyi évben már 2 darab pénteki szabadedzésen is lehetőséget kapott a Forma-1-ben az Alfa Romeotól – a 7. helyen haladt a 20 körös futam 7. körében. A francia fiatal a csapattársát, Victor Martins-t próbálta megelőzni, de a kifékezés során elmérte a féktávot, és telibetalálta az 5. helyen haladó Oliver Bearman Premáját.

    Az ütközés elég nagy erejű volt, mindkét autóban olyan károk keletkeztek, hogy egyik pilóta sem tudta folytatni a száguldást. Ugyan Pourchaire hibája volt a baleset teljes mértékben, még ennek ellenére sem volt harag a két versenyző között.

    A Sauber akadémista a Twitteren is bocsánatot kért Bearmantől, valamint a Premától és a saját csapatától is, és már a mai főfutamra koncentrál, ahol a 8. rajtkockából indulhat majd. A versenybírák ugyanis a futamot követően megvizsgálták az esetet, ahol a franciát találták bűnösnek, és egy 5 rajthelyes büntetéssel sújtották őt baleset okozása miatt.

  • Óriásit bukott az egyik Ferrari a Hosszútávú-világbajnokság szezonnyitóján (videó)

    Óriásit bukott az egyik Ferrari a Hosszútávú-világbajnokság szezonnyitóján (videó)

    Óriási baleset történt a Sebringi 1000 mérföldes verseny elején. A 83-as számú Ferrarit vezető Luis Pérez Companc csapódott a falnak, majd borult fel. Az argentin pilóta sértetlenül szállt ki a kocsiból.

    A mai napon indul a Hosszútávú-világbajnokság szezonja. A mezőny tagjai elsőként a Sebringi 1000 mérföldes viadalon küzdenek meg egymással, amely jelenleg is zajlik. A futam óriási balesettel indult: az LMGTE Am kategória 83-as számú autója nagy sebességgel csapódott a falnak, és borult fel. A Richard Mille AF Corse Ferrariját vezető Luis Pérez Companc sértetlenül szállt ki az autóból.

    Cikkünk írásának pillanatában a 24. körében tart a 268 futam. A versenyt a 8-as számú Toyota vezeti, megelőzve a japánok 7-es számú autóját, valamint a 6-os számú Porschét. Az élről induló 50-es számú Ferrari a hatodik helyre esett vissza, míg a csapat másik, 51-es számú versenygépe a kilencedik pozícióban halad. Az LMP2-ben a United Autosports 23-as autója, míg az LMGTE Am kategóriában a D’Station Racing 777-es kocsija vezet.

  • Komoly balesettel indult az F3 idei kiírása – VIDEÓ

    Komoly balesettel indult az F3 idei kiírása – VIDEÓ

    Ha egy pályára kiengedsz 30 versenyautót, akkor a káosz szinte garantált. A Formula 3-ban versenyről versenyre fennáll ez a jelenség és ez a mostani bahreini szezonnyitón sem volt másként.

    A mezőny a sprintfutam nagy részét a biztonsági autó mögött töltötte a versenyen történt balesetek miatt. Az első balesetet Rafael Villagomez szenvedte el, aki a második körben egy kisebb kontakt után törte össze az autóját. A Van Amersfoort Racing versenyzőjének szerencsére nem esett nagyobb baja.

    A 19 körös futamot végül a Fernando Alonso menedzsmentje alá tartozó Pepe Marti nyerte meg Franco Colapinto és Caio Collet előtt.

  • Da Costa hatalmas felzárkózást követően nyert Dél-Afrikában

    Da Costa hatalmas felzárkózást követően nyert Dél-Afrikában

    A Porsche pilótája, Antonió Félix da Costa nyerte a Formula E kilencedik szezonjának dél-afrikai versenyét, amit két csapat is bojkottált. A portugál pilóta a 11. helyről volt képes végiggázolni a mezőnyön.

    A rajtrácsra 18 autó állhatott fel, de már a rajt után csökkent ez a szám. A bajnoki éllovas Pascal Wehrlein elrontotta Nico Müller 31. születésnapját, miután megtorpedózta őt hátulról. A balesetben mindkét autó komolyan megsérült, egyikük sem tudta folytatni a futamot.

    Az újraindítás után Günther őrizte az első helyét, amit el tudott csenni a pole-ból induló Sacha Fenestrazzal szemben. Mögöttük stabilizálódott a sorrend és a 10. körben elkezdték felvenni a versenyzők az attack modejaikat. Günther és Fenestraz is így tettek, aminek köszönhetően Cassidy átvehette a vezetést.

    A Jaguar csapata ismét egy óriásit hibázott: Mitch Evans az előírtnál nagyobb teljesítményt használt, ami miatt a versenybírók egy bokszutca áthajtásos büntetést szórtak ki rá. Az új-zélandi pilóta így kiszállt a pontokért való küzdelemből.

    Fenestraz a 14. körre visszavette a pozícióját Günthertől, akinek ezután az Indiában futamot nyerő Jean-Éric Vergne miatt kellett néznie tükreit. Cassidy azonban meg tudta tartani a vezető pozícióját az attack modeja elhasználása után is, amivel Fenestrazt és Günthert is átugrotta.

    Az egyetlen állva maradt Porschéval Antonio Félix da Costa remekelt. A portugál folyamatosan szórta a leggyorsabb köröket és a 20. körre már a 4. helyen haladt. A következő körben újabb dráma történt: A 3. helyen autózó Günther az egyik egyenesben hozzáért a falhoz, ami miatt ki is esett a versenyből.

    A teljes pályás sárga legnagyobb vesztese Fenestraz volt, aki a baleset előtt vette fel a maradék plusz lóerőjét, ami miatt visszaesett da Costa mögé, aki így már a 2. helyen haladt. A 23. körre az első 7 pilóta nagyon közel került egymáshoz és ezzel rendkívül nyílttá vált a győzelemért való küzdelem.

    A portugál megállíthatatlan volt, az első helyen haladó Cassidyt is le tudta vadászni és az előzést követően folyamatosan növelte a különbséget. Az Envision pilótájának spórolnia kellett az energiával, ami miatt Vergne is meg tudta előzni őt.

    Da Costa a 27. körben felvette az utolsó attack modeját és megpróbálta visszaszeretni a vezető helyét Vergne-nyel szemben. A biztonsági autós fázis miatti hosszabbításban a portugál egy látványos manőverrel előzte meg egykori csapattársát és meg is nyerte a versenyt.

    A harmadik helyen Cassidy végzett. További pontszerzők: René Rast, Sebastien Buemi, Dan Ticktum, Stoffel Vandoorne, Norman Nato, André Lotterer és Jake Hughes.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

    Dráma: két csapat is bojkottálja a dél-afrikai versenyt

  • Óriási Jaguar dráma után Vergne győzelem született Indiában

    Óriási Jaguar dráma után Vergne győzelem született Indiában

    A DS Penske pilótája, Jean-Éric Vergne nyerte a Formula E vadonatúj versenyét Hyderabadban. A francia bajnok többek között a két Jaguár drámájának és a zseniális energiabeosztásának köszönhetően szerezhette meg Penske első sikerét 2016 óta.

    A pole-ból rajtoló Mitch Evans meg tudta tartani a vezető pozícióját a mellőle rajtoló Jean-Éric Vergne-nyel szemben. Mivel a pályán nehéz előzni, ezért kevés pozíciócsere történt a rajtot követően.

    Edoardo Mortara nagyon hamar pórul járt, ugyanis elmérte a féktávot a sikánba menet és ütközött Nick Cassidy-vel. A Maserati pilótájának leszakadt az első szárnya, de ennek ellenére kintmaradt a pályán és nem jött be a bokszba egy új elemért.

    A 7. körben Evans felvette az első attack modeját és eközben mögötte Sébastien Buemi átvette az első helyet Vergne-től egy kifékezős manővert követően. A svájci pilóta óriásit nyert ezzel, mert miután ős is aktiválta a plusz lóerőit, Evans elé ért vissza, így át tudta ugrani az új-zélandi riválisát.

    A 13. körben egy óriási dráma történt: Sam Bird elszámolta magát, túlzottan optimista volt és kiütötte a saját csapattársát a sikánba menet. Az esetbe még Sacha Fenestraz és Max Günther is belekeveredett. Az ő autóik nem sérültek meg, de visszaestek a mezőny legvégére.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

    Nem sokkal később Vergne visszavette a vette a vezetést és nagy meglepetésre a 12. helyről induló Jake Dennis már a 3. helyen autózott és Nick Cassidyvel csatázott a 2. pozícióért. Az Envision pilótája azonban lerázta magáról a németet és üldözőbe vette az elektromos széria harmadik évadának bajnokát.

    A 24. körben be kellett hívni a pályára a biztonsági autót, miután Jake Hughes McLarenje nagyon rossz helyen állt meg a versenypályán. Vergne-nek fel kellett kötnie a gatyáját az újraindítás után, mert a mögötte érkező Cassidy-nek 3 százalékkal több energiája volt.

    A zöld zászló után René Rast azonnal megtorpedózta Dennis autóját hátulról, ami miatt mindkettőjük számára is véget ért a verseny. Vergne hősiesen védekezett a robogó Envisionökkel szemben. Antonió Félix da Costa a Szaúd-Arábiában megélt pechjei után belehúzott és elkapta Oliver Rowlandet a 4. helyért. A portugál egyébként már a rajt után is sokat tudott előretörni és ezzel a manőverrel koronázta meg a teljesítményét.

    Vergne 1%-kal kezdte meg az utolsó kört, ami miatt fel is torlódott mögötte a mezőny. A DS Penske francia versenyzőjének pont elfogyott az energiája amint átszelte a célvonalat, így ő nyerte meg a versenyt.

    A francia mögött még Cassidy és da Costa állhatott fel, miután a 3. helyen célbaérő Buemi egy utólagos 17 másodperces büntetést kapott túlzott energia használatért, ami miatt pontot sem szerzett.

    A futam végeredménye:

    Hely  Pilóta Csapat Kör Különbség
    Jean-Eric Vergne DS 33
    Nick Cassidy Jaguar 33 0.400
    A.F.da Costa Porsche 33 1.859
    Pascal Wehrlein Porsche 33 2.855
    S.Sette Camara NIO 33 3.523
    Oliver Rowland Mahindra 33 7.138
    Norman Nato Nissan 33 7.318
    S.Vandoorne DS 33 7.564
    André Lotterer Porsche 33 8.703
    10  Edoardo Mortara Maserati 33 9.073
    11  Nico Muller Mahindra 33 10.622
    12  Sacha Fenestraz Nissan 33 11.635
    13  Max Gunther Maserati 33 15.446
    14  Lucas di Grassi Mahindra 33 15.999
    15  Sébastien Buemi Jaguar 33 17.735
    16  Jake Dennis Porsche 32
    –  Rene Rast Nissan 25
    –  Jake Hughes Nissan 22
    –  Sam Bird Jaguar 18
    –  Dan Ticktum NIO 15
    –  Mitch Evans Jaguar 12
    –  K.van der Linde Mahindra 9

    Di Grassi: 100%-on fogunk teljesíteni a Mahindra hazai futamán

  • 12 éve, hogy Kubica kis híján elveszítette a karját és derékba tört az F1-es karriejre

    12 éve, hogy Kubica kis híján elveszítette a karját és derékba tört az F1-es karriejre

    Világbajnok lehetett volna – gondolták a legtöbben Robert Kubicáról. A lengyel versenyzőt nagy tehetségnek tartották, és a 2011-es szezon előtt – mikor még a Renault csapat alkalmazásában állt – már azt pedzegették, hogy kivetette rá a hálóját a Ferrari.

    Kubica azonban már neki sem vágott a 2011-es szezonnak, így sosem derült ki, hogy miként tudott volna teljesíteni a Ferrarinál, és mára világbajnok lenne-e.

    2011. február 6-án ugyanis majdnem tragédiával ért véget F1-es pályafutása. Versenyautóban, de nem F1-es eseményen.

    A lengyel egy Skoda Fabiával indult a Rally Ronde di Andora Super2000-es kategóriájában. Egy óvatlan pillanatban azonban az autó nagy sebességgel egy szalagkorlátnak ütközött, ami szabályosan felnyársalta a Skodát, és benne Kubica karját. Karja súlyosan roncsolódott, többórás műtét várt rá, és több, mint 2 hónapot töltött kórházban.

    Szimuláció az balesetről

    Az is csoda, hogy egyáltalán túlélte, így különösen nagy dolog, hogy a kezét meg tudták menteni, és Kubica nem csupán az autóversenyzéshez, de kimondottan a Forma-1-be is vissza tudott térni.

    Sajnos azonban a rehabilitáció ideje alatt ő sem lett fiatalabb, és nyilvánvalóan nem százszázalékos a keze sem, régi formáját már nem tudta megismételni.

    2023-ban Kubica ismét a WEC-ben áll majd rajthoz.