Címke: baleset

  • A Ferrari es a Mercedes főnöke is kiakadt, de teljesen mas véleményen vannak

    A Ferrari es a Mercedes főnöke is kiakadt, de teljesen mas véleményen vannak

    Frédéric Vasseur és Toto Wolff sem hagyhatta szó nélkül a Las Vegas-i Nagydíjon kibontakozott újabb botrányt. A Ferrari csapatvezetője szerint elfogadhatatlan, ami történt, a Mercedes szakvezetőjénak azonban nem volt problémája az elszabadul csatornafedéllel.

    Alig vette kezdetét a Las Vegas-i Naygídj, máris egy óriási problémával kell szembenéznie a Forma-1 vezetőinek és az FIA-nak. Az első szabadedzés elején ugyanis Carlos Sainz Ferrariját eltalálta egy nem megfelelően rögzített csatornafedél. Az incidesn után prios zázsló lépett érvénybe, és a további vizsgáltaok miatt már nem is indították újra az első szabadedzést.

    Óriási lebőgéssel indult a Las Vegas-i Nagydíj, lefújták az edzést

    Ugyan a múltban is láttunk már hasonló esetet utcai pályákon, a probléma óriási fejfájással járt, mivel ez a pályán lévő összes csatornafedéllel megtörténhet, miután ahibás darab rekord gyorsasággal adta meg magát.

    A Ferrariban jelentős károk is keletkeztek az eset miatt. Az olasz istálló szerint a spanyol autójának monokokja, erőforrása és az akkumulátora is olyan mértékben károsodott, hogy a kukába kell dobniuk őket. Nem csoda, hogy Vasseur felháborodva nyilatkozott a média munkatársainak az első gyakorlás lefújását követően.

    „Az a helyzet, hogy a monokokban, a hajtásláncban és az akkumulátorban is komoly kár keletkezett, és ez szerintem elfogadhatatlan – fogalmazott a Ferrari francia származású csapatfőnöke.

    „Ez nagyon rosszul érintett minket, és egy vagyonba fog fájni a javítás. Elb*sztuk Carlos edzését, aki így biztosan nem lesz ott a második edzésen, miután ki kell cserélnünk a monokokját.”

    „A show az remek, és minden szuper, de ez akkor sincsen rendjén szerintem, hogy ilyesmi megtörténhet.”

    Nagy meglepetésre Wolff egyáltalán nem úgy látja a dolgokatm, mint Vasseur, és tagadja azon állításokat, miszerint a szóban forgó incidens negatív fényben tünteti fel a sportágat.

    „Ez nem okoz kárt a számunkra, semmiség az egész – véli Wolff. – Egy csütörtöki napon vagyunk, és van egy olyan szabadedzésünk, amit nem teljesítünk. Most még mindenki a csatornafedélről beszél, de holnapra már mindenki elfelejti az egészet.”

    „Nevetséges az egész. Hogy merészel bárki is rosszat mondani egy olyan eseményről, ami vadonatúj mércét állít fel a sportban. Egy kib*szott csatornafedélről beszélünk, ami nem lett megfelelően lerögzítve. Ez már a múltban is megtörtént, semmi különleges nincsen benne.”

    „Inkább ismerjétek el azon embereket, akiknek köszönhetően létrejöhetett ez a verseny, és mindennél nagyobbá tették ezt a sportágat.”

  • Norris után Sainz is trófeát tört (videó)

    Norris után Sainz is trófeát tört (videó)

    Egy rendkívül kínos dolog történt Carlos Sainzcal a Las Vegas-i Nagydíj előtt. A spanyol pilóta ugyanis összetörte a Netflix által rendezett golfbajnokságon szerzett trófeáját.

    A szóban forgó versenyen párosok versenyeztek, ahol egy Forma-1-es pilóta, és egy profi golfjátékos alkották a duókat. Sainz Justin Thomasszal, Lando Norris Rickie Fowlerral, Alex Albon Max Homával, Pierre Gasly pedig Tony Fineu-val alkotott egy csapatot.

    A győzelmet végül a Ferrari spanyol pilótája, és a korábbi világelső golfozó nyerték meg a versenyt, de az örömük nem tartott sokáig. Sainz ugyanis elejtette a Netflix logóval fémjelzett trófeát, ami darabokra tört. A kétszeres futamgyőztes így csatlakozott a jóbarátjához, Norrishoz, aki az idei Magyar Nagydíjon Max Verstappen győztes trófeáját törte darabokra egy rossz mozdulattal a pódium ceremónia során.

    A verseny során egy veszélyes pillanatot is át kellett élnie a stábtagoknak. Gasly egyik ütése ugyanis olyannyira szerencsétlenül sikerült, hogy a golflabdája majdnem fejbe talált valakit a pályán lévő emberek közül. Nagy szerencsére azonban ez nem történt meg, és mindenki sértetlenül megúszta az esetet.

  • Magyar versenyző is belekeveredett az év rajtbalesetébe az olasz TCR-sorozatban

    Magyar versenyző is belekeveredett az év rajtbalesetébe az olasz TCR-sorozatban

    Valóra vált az autóversenyzők rémálma a TCR Italy szezonzáró hétvégéjén, Imolában. Az Aggressive Team Italia színeiben induló Losonczy Levente is érintett a balesetben.

    Látványos balesettel kezdődött a TCR Italy szezonzáró hétvégéje az olaszországi Imolában. Az első sorból induló Ruben Volt nem tudott elrajtolni és a mögötte érkező, népes mezőny több tagja is eltalálta az autóját. Az ütközések következtében sérülés szerencsére nem történt, de sajnos Losonczy Levente is belekeveredett a balesetbe.

    Az Aggressive Team Italia versenyzője az idénynyitó imolai hétvégén 3. helyet szerzett, ezúttal viszont az időmérőn nem jött ki neki a lépés, többször is kénytelen volt megszakítani a mért körét, így végül csak a 17. rajthelyet szerezte meg.

    „A zászlók felkavarták az időmérőt is. Az első felvonásban egy piros zászló vetett véget a gyors körömnek, majd ezután kaptam két új első gumit és vele együtt egy egész pályás sárga zászlót, aminek köszönhetően ismét nem tudtam elkezdeni a gyors körömet” – nyilatkozta a Hungarian Motorsport Academy versenyzője.

    „Miután sikerült megkezdeni, ismét piros zászlót kaptunk és mivel már nem volt új szettem, ezért az eddigi egy-két körös szettel kellett megnyomnom a végét. Ez sikerült is egy ideig, majd a célvonal előtt 200 méterrel ismét kaptam egy egész pályás sárga zászlót és törölték a köröm. Így összességében az időmérő 17. helyet hozott.”

    A kilencedik sorból rajtolva a sűrű mezőnyben nem sok esélye volt, hogy kimaradjon a láncreakcióból, amit az előtte összeütköző ellenfelek és a hirtelenül irányt váltó versenyzők okoztak. Végül nem Volt autóját találta el, hanem egy másik ellenfele autójának ment neki. Az ütközéshullám miatt azonnal leállították a versenyt, ami a pálya helyreállítása után újraindult, de Losonczy Levente a szombati futamon nem tudott részt venni. A futamot a pontverseny 5. helyezettje, Marco Butti zárta az élen.

  • Balesetfesztivál és az eldőlt bajnoki cím – ez történt az F2 monzai főversenyén

    Balesetfesztivál és az eldőlt bajnoki cím – ez történt az F2 monzai főversenyén

    Izgalmas utolsóelőtti hétvégén van túl a Formula 2 mezőnye. Fordulatokban ezúttal sem volt hiány: rengeteg baleset történt a mezőnyben és egy szerencsétlen eseménynek köszönhetően Frederik Vesti bajnoki álmai szinte teljes mértékben elhalványultak.

    A Prema dán pilótája – aki a Mercedes pilótaakadémiájába tartozik – számára már a rajt után véget ért a verseny, miután Roman Stanek érthetetlen módon a falba terelte őt a Roggia sikán kijáratán a Lesmo 1 felé menet. Mivel Théo Pourchaire az élmezőnyben volt, ezért Vesti ezzel a kiesésével mondhatni elveszítette a bajnoki esélyeit, hiába áll a bajnokság 2. helyén, mert már csak egy óriási szerencse segíthetne rajta.

    A folytatásban Arthur Leclerc csúnyán elfékezte magát, és nagy sebességgel vágódott az első sikán bukóterébe. A monacói fiatal idei teljesítménye egy óriási csalódás, és ezen az állapoton a monzai hétvégén sem tudott javítani.

    A második újraindítást követően történt a futam legnagyobb balesete: Zane Maloney és Roy Nissany a célegyenesben ütközött egymásnak, aminek következtében a barbadosi származású pilóta autója nagy sebességgel vágódott bele a betonfalba. Nagy szerencsére Maloney sértetlenül szállt ki az autójából, de Nissany Spa után ismét nagyot hibázott. Akkor Leclerc-t forgatta meg az Eau Rouge-ban.

    A futam záró szakaszában pedig Kush Maini és Jak Crawford akadt össze egymással a Curva Grandéban, miután az amerikai pilóta nem hagyott elég helyett maga mellett. Maini első szárnya az autója alá ragadt, Crawford pedig defektet kapott, így mindketten elestek a pontszerzés lehetőségétől.

    A futamot végül Oliver Bearman nyerte meg, és Pourchaire a 2. helyével már félig megfoghatja a bajnoki trófeát. Már csak egy hétvége van hátra az F2 idei kiírásából, és a francia fiatal 25 pontos előnnyel vezeti az egyéni bajnokságot Vesti előtt. Egy hétvégén pedig 39 pont szerezhető, ami azt jelenti, hogy a Sauber akadémiáját erősítő Pourchaire-nek már 14 pont is elég a bajnoki korona megszerzéséhez.

  • Hatalmas baleset a Formula 2-ben – ismét életet menthetett a glória (videó)

    Hatalmas baleset a Formula 2-ben – ismét életet menthetett a glória (videó)

    Az esős körülmények megtréfálták a Formula 2 mezőnyét. A rajt utáni kavarodásban egy óriási balesetet láthattak a nézők, de nagy szerencsére senkinek nem esett baja, és az incidensben érintettek a saját lábukon tudták elhagyni az autóikat.

    A baleset Jak Crawford, Kush Maini és Ralph Boschung között történt az első döntött kanyar utáni egyenes szakaszon. Crawford próbált Maini mellett maradni a hetes kanyarba menet, azonban összeértek. Crawford autója a bukótérben landolt, Maini viszont rosszabbul járt, és miután visszatért az ideális ívre, a lendülettel érkező Boscung telibetalálta őt.

    A két Campos szétzúzta egymást, és Maini autója Boschung tetején landolt. Nagyon ijesztő látvány volt a baleset végeredménye, de a svájci pilóta az eset után azonnal Mainihoz rohant, hogy ellenőrizze, jól van-e. A három fél közül Crawford úszta meg a legolcsóbban, miután a kicsúszását követően a szalagkorlátban ért véget a sprint futama.

    Az eset miatt piros zászlóval félbe kellett szakítani a versenyt, és a rossz időjárási körülmények miatt nem is indították újra a versenyt, amit így végül Isack Hadjar nyert meg.

  • Műtét várhat Ricciardóra a szerencsétlen balesete miatt

    Műtét várhat Ricciardóra a szerencsétlen balesete miatt

    Daniel Ricciardónak nem csak a pénteki napja, hanem a versenyhétvégéje is befejeződött a második szabadedzésen elszenvedett balesetével. Az ausztrál pilótának eltört a kézközépcsontja, miután a baleset előtt rajtahagyta azt a kormányon.

    A tegnapi második szabadedzésen először Oscar Piastri állt a falba az első döntött kanyarban. Azonban nem sokkal később Ricciardo is balesetet szenvedett ugyanazon a helyen, miután nem vette észre honfitársa McLarenjét.

    Hivatalos: Ricciardo egyik kézközépcsontja eltört, így nem folytathatja a Holland Nagydíjat!

    Ricciardo nagy balszerencséje rajtahagyta a kezét a kormányon, amit normál esetben tilos lenne csinálni egy baleset előtt. A kormány ugyanis olyan erővel ránthatja meg a pilóta csuklóját a balesetkor fellépő óriási erőhatások miatt, hogy az akár el is törhet. A Méhészborz is ugyanígy járt, akit a hétvége hátralévő részében nem a kirúgott Nyck de Vries, hanem a Super Formulában versenyző Liam Lawson helyettesít majd.

    Ricciardo – aki azonnal kórházba került és az orvosok be is kötötték a sérült kezét – állapotáról az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost nyilatkozott, aki szerint akár műtét is várhat az ausztrál kiválóságra.

    „Az orvosok a soron következő napokban vizsgálják majd meg Danielt, és az alapján döntik el, hogy szükséges lesz-e műtéti beavatkozásra vagy sem – árulta el az idei szezon végén visszavonuló szakvezető. – Egy átlagos ember esetében a gyógyulás akár 6 hétig is eltarthat, de Daniel egy Forma-1-es pilóta, szóval reméljük, hogy az esetében ez az idő rövidebb lesz.”

    A nyolcszoros futamgyőztes a balesetét követően elárulta, hogy így is úgy is a falban végezte volna. Ricciardo szerint ha megpróbálja elkerülni a falat, akkor Piastri sérült McLarenjének ütközött volna neki, ami már csak azért is veszélyes lett volna, mert az ausztrál fiatal még az autóban ült a baleset történtekor.

    Ezt kell tudni a Ricciardo helyén debütáló F1-es újoncról

  • Sok fájdalom árán tudott végig az F1 mezőnyében lenni Alonso csapattársa

    Sok fájdalom árán tudott végig az F1 mezőnyében lenni Alonso csapattársa

    Lance Stroll balesetet szenvedett a 2023-as szezon előtt, és elismerte, hogy csapata erősnek tűnő autója hozta vissza szinte lehetetlenül korán a volán mögé. Ez ugyanakkor sok szenvedéssel járt.

    Az Aston Martin versenyzője egy kerékpáros baleset miatt nem tudott részt venni az évad előtti háromnapos teszten, de a Bahreini Nagydíjon már autóba ült a csukló- és lábujjsérülése után, jóllehet, orvosai kizártnak tartották ezt az eshetőséget.

    Már akkor látszott a televíziós felvételeken, hogy ez kínszenvedés neki, de becsületére legyen mondva, nagyszerűen helytállt és pontokat szerzett, még ha ekkor és általában később sem tudott csapattársa, Fernando Alonso szintjén teljesíteni.

    Stroll elárulta, hogy a meglepően erős felszerelés csábította vissza ilyen hamar a kocsiba, hiába érezte heteken át a sérülés hatását. „Az orvos nem azt akarta volna, hogy 12 nappal a csonttörésem után Forma-1-es autót vezessek. De megtettem” – mondta az Autosportnak.

    A Stroll-dilemma – meddig maradhat valaki F1-es versenyző az apja csapatában?

    „A visszatérésem rámenős volt, de tudtam, hogy jó az autónk, és vissza akartam térni a volán mögé, mert úgy éreztem, készen állok rá. Az első néhány verseny szívás volt, sok fájdalommal, de most már sokkal jobban érzem magam.”

    Stroll a tabella 9. helyén áll a nyári szünetben, miután a jó kezdés után kicsit visszaesett az Aston Martin formája. Úgy érzi, képesek lesznek új erőre kapni.

    „Az előző versenyhétvégék nehezebbek voltak számunkra, egyértelműen foglalkoznunk kell több dologgal, hogy visszatérjünk oda, ahol lenni akarunk – mondta. – Vannak ötleteink erre, várom az idény második felét.”

  • Hamilton értetlenül áll a büntetése előtt – Senna idézetével magyarázta tettét

    Hamilton értetlenül áll a büntetése előtt – Senna idézetével magyarázta tettét

    Lewis Hamilton számára egyáltalán nem volt unalmas a Belga Nagydíj sprintkvalifikációja. A Mercedes brit világbajnoka Sergio Pérezzel ütközött, büntetést is kapott miatta, de az okát nem igazán értette.

    A két fél a 6. körben ütközött össze egymással a második Stavelot kanyar kijáratán. Hamilton elkötelezte magát az előzés kapcsán, és a belső íven próbálkozott, azonban Pérez rácsukta a kaput, ami végül egy ütközésben nyilvánult meg.

    Verstappen-dominancia, Pérez-blama és meglepetésdobogósok a Belga Nagydíj sprintjén

    Végül a Red Bull mexikói versenyzője húzta a rövidebbet, mert az ő autójának jobb oldali oldalszekrénye sérült meg. A hiba következtében vezethetetlenné is vált az autója, ami miatt ki is csúszott a kavicságyba, majd pár körrel később fel is adta a sprintet.

    Hamilton Mercedese nem sérült, de a versenybírák bűnösnek találták őt, és egy 5 másodperces büntetéssel sújtották őt. Így a Mercedes pilótája hiába ért célba a 4. helyen a versenypályán, a büntetése miatt csak a 7. helyen lett rangsorolva.

    Nagyon sokan, köztük a 103-szoros futamgyőztes sem értette a büntetésének az okát, és emellett nagyon szigorúnak is titulálta azt a csapatfőnökével, Toto Wolffal egyetemben. A brit klasszis még Ayrton Senna egykori idézetét is felhozta az eset kapcsán. A brazil pilóta még egy 1990-ben adott interjúja során válaszolta azt Sir Jackie Stewart egyik kérdésére, hogy „ha nem mész rá egy keletkező helyre, ami létezik, akkor nem is vagy autóversenyző.”

    „Nagyon lassú volt, le is csúszott a tizennégyes kanyarban, és rámentem a keletkező helyre – emlékezett vissza az esetre Hamilton, akit többek között a Sky Sports szakkommentátora, Martin Brundle is megvédett a szóban forgó eset kapcsán.

    „Nekem meg remek volt a kanyarkijáratom, már félig be is értem az autója mellé. Ekkor azonban összeértünk, nyilván, nem állt szándékomban, hogy ez megtörténjen, de ők [versenyirányítás] másképpen látták.”

    „Nehezek voltak a körülmények, de ettől függetlenül próbáltuk a legjobbunkat nyújtani a pályán. Nem nagyon számít [a büntetés], mert a sprinten nincs túl sok különbség a 4. és a 7. hely között a pontok tekintetében.

    „A tempónk nagyon jó volt, és remélem, hogy holnap is az lesz. Előttem lesz Pérez, és az egyik Ferrari, remélem, hogy képes leszek harcra kelni velük. Egy ponton Max [Verstappen] át fog ugrani engem, és onnantól megpróbálom majd magam mögött tartani a Ferrarikat.”

  • Rémisztő hiba okozott ijedséget a híres angol parádén (videó)

    Rémisztő hiba okozott ijedséget a híres angol parádén (videó)

    A híres Goodwoodi Sebességfesztiválon egy autóról lerepült egy kerék és a nézők közé csapódott, de a baleset szerencsére nem okozott súlyos sérülést.

    A csütörtökön kezdődött klasszikus angol versenyautós felvonuláson egy Jaguar Mark One bal hátsó kereke vált le a kocsiról, majd a nézők közé repült, miután egyre magasabbra pattogva átugratott egy szalmabálán. 

    Először nagy volt az ijedség, mert a kerék két nézőt is eltalált, mentő is érkezett a helyszínre, de szerencsére senkinek sem esett komolyabb baja, a két néző közül az egyik percek múlva már állt, a másik ült. Goodwood szervezői később a Twitteren megerősítették, hogy nem történt súlyos sérülés.

    A versenyautóról lerepülő kerekek sajnos képesek élet kioltására, 2009-ben az F2-ben Henry Surtees így halt meg. Az idei Indy 500-on is könnyen lehetett volna tragédia ilyesmiből, ott szerencsére nem a nézőtéren landolt a kerék.

  • Zord külsőt mutatott, de aranyból volt a szíve: meghatóan emlékeznek az autósport áldozatára

    Zord külsőt mutatott, de aranyból volt a szíve: meghatóan emlékeznek az autósport áldozatára

    A holland Dilano van’t Hoff Spában szenvedett halálos balesetet a Formula Regional európai sorozatában (ez az F4 és az F3 között áll a hierarchiában), s bár nem a következő Max Verstappennek látták a szakértő körökben, a hozzá közel álló mentorok szavai alapján egy elszánt, tisztességes fiút vesztettünk el.

    Az Autosport felkereste van’t Hoff két mentorát, Callan O’Keeffe-t és Simon Fitchettet, akik segítették a pilótát az elmúlt években. O’Keeffe a cégén keresztül egyfajta menedzser szerepet töltött be, míg Fitchett mentális és úgynevezett teljesítményedző volt, ő dolgozott korábban David Coultharddal és Sergio Pérezzel is.

    O’ Keeffe rámutatott, hogy egy gokartos baleset során elszenvedett vállsérülés és egy mopedes esésnél szerzett kulcscsont-törés hátráltatta van’t Hoff karrierjét az idei szezon előtt, ráadásul egyszer fertőzést is kapott a csont a vállában. „Barcelonában a szezon előtti teszten folyton mozgatnia kellett a kezét a kormányon a padlógázos utolsó kanyarnál, annyira fájt a bal válla. Nem tudta szilárdan fogni a kormányt” – mondta.

    „Ez odáig fajult, hogy egy idő után nem tudta rendesen elforgatni, annyira fájt neki. A srác igazi harcos volt, minden értelemben. Gyakran árnyékbokszoltunk a kamion hátuljában, s bár nagyon alacsony volt, biztos vagyok benne, hogy ha meg akart volna verni, megtette volna. Sohasem adta fel, sohasem mutatta a fájdalmat.”

    Verstappent kilökte volna, de profi benyomást keltett a tragikusan elhunyt holland versenyző

    A Formula Regional európai bajnokságában egy dobogós hely volt a legjobb eredménye az elhunyt pilótának, de trénere szerint csak pont a végzetes baleset előtt jött helyre. „Épphogy elkezdett látszani a haszna a segítségemnek – állapította meg Fitchett. – A pályán elért eredmények nem feltétlenül tükrözték az állapotát.”

    „Mindig bátorságot sugárzott, de nagyon zavarta, hogy nem megfelelő a fizikai állapota, bár közeledett hozzá. Az utolsó versenyeken visszatért a megfelelő erőnlétbe. Szinte helyrejött, csak néha befeszült a válla. Amikor lazítani próbáltuk, lassítottuk volna a srácot, olyankor is elvégezte az edzést, mert ragaszkodott hozzá, hogy visszanyerje az erőnlétét. Ez kihívás volt.”

    „Szóltam neki, hogy pihennie kell, had regenerálódjon a teste, és utána erősebbnek fogja érezni magát. Pihent egy hetet, meglátogatta a barátnőjét, és utána azt mondta, káprázatosnak érzi a vállát.”

    Dilano van't Hoff
    Fotó: Alpine

    Van’t Hoff nem vagyonos családból származott, mentorai úgy vélik, mindenért keményen megdolgozott, és nem várta el, hogy bármi az ölébe hulljon.

    „Nagy veleszületett tehetséggel rendelkezett. Inkább régi vágású versenyző volt, beült az autóba és ment, amilyen gyorsan csak tudott, a határt feszegetve. Üdítő volt ezt látni, ritka manapság a hasonló” – közölte O’ Keeffe.

    „Nem kellett neki vezetési tanácsadó, inkább olyanra volt szüksége, aki a teljesítményét maximalizálja.”

    „Keménynek mutatkozott kifelé, de aranyból volt a szíve, és így viselkedett azzal, akit közel engedett magához, akiben megbízott. Akiket szeretett, azokért bármit megtett volna.”

    Dilano van't Hoff
    Fotó: Alpine

    „Emlékszem, amikor először láttam, úgy gondoltam, nem bunyóznék vele. A felszín alatt azonban egy kedves srác rejtőzött.”

    Mindkét mentora úgy vélte, van’t Hoff messzire jutott volna az autósportban, de biztosan természetesen egyikük sem állította, hogy az F1-ig felkapaszkodott volna.