Címke: baleset

  • Verstappen megkönnyezte a monacói balesetét

    Verstappen megkönnyezte a monacói balesetét

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko elárulta, hogy Max Verstappen a könnyeivel küszködött a tavalyi Monacói Nagydíj szombatján, amikor is a harmadik szabadedzésen a falhoz vágta az autót.

    A szóban forgó incidens az egész hétvégéjét tönkretette: ki kellett hagynia az időmérőt, így be kellett érnie az utolsó rajtkockával a vasárnapi futamon. A legendás utcai verseny pedig nem arról híres, hogy könnyű lenne rajta előzni, tehát hiába volt győzelemre képes autóban (csapattársa, Ricciardo nyert), csak a kilencedik helyre tudott feljönni a holland. A monacói volt a hatodik verseny a szezonban, Verstappennek pedig zsinórban a hatodik, ahol valamilyen incidensbe keveredett. A szezonkezdet tehát felejthető volt neki, ám annál erősebben tért vissza az évad második felében.

    Marko a kezdeti hibákat Verstappen afelé irányuló ellenállhatatlan vágyának számlájára írta, hogy megmutassa, ő a legjobb. Ezt a Motorsport-Total hasábjain fejtette ki az osztrák: „Max nem ostoba, a könnyeivel küzdött a bokszban, ez pedig elgondolkodtatta. Elég gyors, nem kell folyamatosan bizonyítania ezt, erre nincs szükség. Híres a csatáiról, jobb, ha nem kezdesz ki vele.”

    Marko arról is beszélt, min kellett Verstappennek dolgoznia, és mit kellett volna csinálnia, hogy elkerülje a Vettellel való ütközést a Kínai Nagydíjon: „Az alapvető probléma, hogy nem tudta kontrollálni magát, türelmetlen volt. Vegyük példának a Vettellel való ütközését a Kínai Nagydíjról. Csak egy kicsit tovább kellett volna várnia, a hajtűkanyarból kifelé zökkenőmentesen el tudott volna menni mellette jobb kigyorsítással. Övé volt a gumielőny, valamint a kasztni adottságai is segíthettek volna.”

  • Vergne: Egy idióta voltam!

    Vergne: Egy idióta voltam!

    Egy rajt utáni elkapkodott előzési kísérlet a futamgyőzelmébe került Jean-Eric Vergne-nek a Formula E marrakeshi fordulójában. A francia pilóta pilóta viszont ígéri, több ilyen nem lesz.

    A Formula E címvédője rendkívül bosszús a legutóbbi futamon elért ötödik helye miatt, mert a rajt utáni első kanyarban egy buta hibát elkövetett, ami a biztosnak látszó győzelmébe került. A francia versenyző a második helyről rajtolhatott, Sam Bird mellől, rögtön a rajt után már megakarta előzni a britet, de nem volt ideális pozícióban, így megforgott és a mezőny végére esett vissza.

    „Egy idióta voltam!” – nyilatkozta a motorsport-total.com-nak. „Mindig megpróbálok előzni, ha van annyi hely, ahogy tettem ezt New York-ban Sebastian [Buemi – a szerk.] ellen, és akkor sikerült, de idén az autók már mások.” – folytatta.

    Vergne elismerte, hogy már a manőver közben rájött, hogy nem volt jó ötlet, de már nem volt vissza út.

    „Nem akartam beleütközni Sam-be vagy elrontani az ő versenyét, de a sajátomét sem. Még egy esetleges büntetést sem akartam megkockáztatni.”  – mentegetőzött.

    Amikor viszont már látta, hogy kontakt elkerülhetetlen inkább úgy döntött, hogy megforgatja az autóját így elkerülve egy nagyobb balesetet.

    „Dönthettem, hogy vagy mindketten kiesünk vagy megpördülök, így az utóbbit választottam.” – mesélte.

    Vergne mindezek ellenére is rendkívül bosszús, mivel úgy érzi, megnyerhette volna a versenyt.

    „Megvolt a tempóm, hogy nyerjek. A felzárkózásban nem fogyasztottam több energiát, mint az élen haladó BMW-k, ez is azt bizonyítja, hogy erős tempóm volt. Nem az első kanyarban kell elsőnek lennem, hogy nyerjek. Ez hiba volt, de nem fog mégegyszer megtörténni.” – fogadkozott a címvédő.

  • Wolff: Nem fogok motort ajándékozni Hamiltonnak karácsonyra

    Wolff: Nem fogok motort ajándékozni Hamiltonnak karácsonyra

    A Mercedes csapatfőnökét, Toto Wolffot meglepte, hogy az immáron ötszörös világbajnok, Lewis Hamilton részt vett egy teszten, ahol motorokat próbálhatott ki.

    Az osztrák csapafőnök elmondta, hogy nem tudott arról, hogy Hamilton egy Yamaha R4-es motort tesztelt a jerezi aszfaltcsíkon december 1-én. A brit klasszis két Superbike legenda, Michael Van der Mark és Alex Lowes mellett motorozhatott. Hamilton nagyon élvezte a tesztet és elmondta, hogy gyakrabban kéne két keréken furikáznia.

    Wolff a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott Hamilton tesztjével kapcsolatban: „Amint elterjedt a hír, azonnal megpróbáltam beszélni vele. Szóval felhívtam az egyik ott tevékenykedő versenymérnököt. Ő elmondta, hogy mindhárman teszteltek, de már befejezték a körözést addigra”

    Azonban Hamilton a teszt során könnyebb sérüléseket szenvedett. Amikor Van der Markot kérdezték az esetről, ő csak annyit mondott, hogy az ötszörös bajnok néha elég meggondolatlan volt.

    Ennek ellenére Wolff elég viccesre vette a figurát: „Nyilvánvaló, hogy Lewis karácsonyra nem egy motort fog tőlem kapni.”

  • Vettelnek vegyes érzései vannak Kubica visszatérésével kapcsolatban

    Vettelnek vegyes érzései vannak Kubica visszatérésével kapcsolatban

    Sebastian Vettel vegyes érzésekkel fogadja Robert Kubica visszatérését.

    A lengyel versenyző 8 év után fog újra rajthoz állni, a szériában, anno F1-es karrierje még 2011-ben szakadt meg, mikor is egy rally versenyen egy baleset következtében súlyos kézsérülést szenvedett.

    ,,Vegyes érzéseim vannak. Egyrészről örülök neki, hogy visszatér. Senki sem tudja elképzelni, milyen nehéz volt számára és min kellett keresztül mennie. Másrészről pedig sok olyan fiatal versenyző van, aki megérdemelné, hogy helyet kapjon. –nyilatkozta a német világbajnok a svájci Blicknek.

    Ugyanebben az interjúban Vettel elárulta, nem látogatta meg egykori mentorát és barátját Michael Shcumachert mióta a versenyző súlyos balesetet szenvedett. A Ferrari jelenlegi pilótája ugyanakkor elmondta, szüksége lenne honfitársa tanácsaira.

    ..Michael sok évet töltött Maranellóban, a szelleme még mindig körül lengi a helyet. Mi pilóták más nyelven beszélünk, mint a mérnökök, ezért is lenne olyan jó tőle tanácsot kapni. Mindig is jó kapcsolatunk volt, és igen nagyon hiányzik.”

  • Lewis Hamilton motorbalesetet szenvedett!

    Lewis Hamilton motorbalesetet szenvedett!

    Olasz sajtóhírek szerint a regnáló Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton Jerezben tesztelt egy Superbike motort, ahol balesetet szenvedett, de sértetlenül megúszta.

    A Gazzetta dello Sport szerint Hamilton egy Yamaha YZF-R1-es motort vezetett a spanyol pályán, amivel a Superbike világbajnokságban indult a Crescent csapat. A brit pilótának is ők készítették fel a motort, ami teljesen fekete színben gurult pályára 44-es számmal.

    A napját egy kisebb baleset tarkította, amit sérülés nélkül megúszott, de a későbbiekben folytatta a programját.

    Hamilton közismerten nagy MotoGP rajongó hírében áll, illetve tavaly óta az MV Agusta motorkerékpáros vállalat nagykövete, akik egy róla elnevezett limitált szériás motort is piacra dobtak, F4 LH 44 néven.

    Idén pedig Kaliforniában a szintén a Monster által támogatott Hondás Cal Crutchlow-val köröztek egy Superbike motorral.

  • Wolffot nem győzte meg a halo

    Wolffot nem győzte meg a halo

    Nico Hülkenberg múlt heti balesete láttán Toto Wolff még mindig nem biztos abban, hogy a halo a megfelelő biztonsági megoldás az F1-ben.

    Hülkenberg Romain Grosjeannal akadt össze az Abu Dhabi Nagydíj első körében, aminek következtében a Renault fejjel lefele landolt a szalagkorlát tövében. A halo ugyan megemelte kissé az autót és emiatt több szabad tér volt a versenyző számára, ám Hülkenbergnek esélye sem volt magától kimásznia – érthető tehát a német izgatott „szedjetek ki innen” rádióüzenete, amikor lángcsóvákat pillantott meg a Renault hátulján. Szerencsére semmi komoly nem történt, a kisebbfajta tüzet azonnal eloltották, az autót talpra állították, Hülkenberg pedig kiszállt; a procedúrát Charlie Whiting „roppant fegyelmezettként” jellemezte, de másokat kevésbé győzött meg a produkció.

    „Aggasztónak tartom, hogy nem tudott kimászni az autóból, amikor meglátta a lángokat” – magyarázta Wolff. „Ha valóban történne valami komoly, muszáj előrukkolnunk egy olyan rendszerrel, ami révén a versenyző ki tud szállni az autóból.”

    Nico Rosberg is megszólalt az üggyel kapcsolatban: habár elismerte, hogy a vasárnap látott ’meleg’ körülmények jelentik a „halo egyetlen hibáját és hátulütőjét”, gyorsan hozzátette, hogy „a biztonság sokkal jobb lett a bevezetésével, csak ezen kell még egy kicsit dolgoznunk”. Hülkenberg azonban később elárulta, lehet, hogy a halo nélkül sem lett volna helye kimászni.

    „Nem tudom, hogy a halo blokkolta-e az utamat vagy nem” – összegezte a német. „Egyik oldalamon amúgyis ott volt a korlát, amellett pedig nagyon kicsi volt a rés. Csak annyit tudtam tenni, hogy összehúzom magam és várok, és szerencsére a pályabírók nagyon gyorsan reagáltak és kiszedtek onnan.”

  • A halo nem akadályozta Hülkenberg mentését

    A halo nem akadályozta Hülkenberg mentését

    Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elmondta, hogy Nico Hülkenberg Abu Dhabi Nagydíjon történt balesetekor a halo nem nehezítette meg a versenyző kimentését a kocsiból.

    A halo bevezetése óta talán ez volt az első F1-es verseny, melyen fejre állt egy autó, így némileg körülményesebb volt megoldani, hogy a versenyző kijusson a versenygépből, de ezt nem akadályozta a halo.

    Abu Dhabiban a szabályok szerint jártak el, mi szerint talpára kell fordítani az autót, mielőtt a versenyzőt kisegítik belőle. Ez némi időbe telt a német versenyző esetében, így többen arra kezdtek gyanakodni, hogy a halo nehezíti a helyzetet. Whiting azonban cáfolja ezt.

    „Elég egyértelmű, hogy ez olyasfajta baleset volt mely helyzetek segítésére tervezték a halót.” – mondta Whiting az Autosportnak. „Több teret biztosít a versenyzőnek egy fejjel lefelé lévő állapotban.”

    „Egy ilyen baleset esetén az autó rádiója automatikusan a versenyirányításhoz irányul, így azonnali információt kapunk. A versenyzők általában azt mondják, ‘Rendben vagyok’, vagy ‘jól vagyok’, mi pedig átadjuk a helyszínre tartó orvosoknak.”

    „Tudtuk, hogy (Nico) jól van, és nincs miért aggódni. Szóval ilyen körülmények között az a rutin, hogy visszaállítják az autót a kerekeire, persze óvatosan. Amikor ez megtörtént, már maga tudott kiszállni az autóból.”

    „Én úgy láttam, hogy ez nagyon kontrolláltan zajlott, és az orvosi delegációnk is több, mint elégedett volt. Pontosan úgy zajlott, ahogy kellett.”

    A Renault F1 ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski, aki a halo fejlesztésének idején az FIA-nél dolgozott, egyetért abban, hogy a helyzet megfelelően volt kezelve.

    „Az FIA-nél töltött életem során nagyon sok kérdés merült fel, hogy negatív lenne-e (a halo ilyen helyzetekben).” – mondta Budkowski az Autosportnak. „Sokkal több teret ad a versenyzőnek. Megvárni az autó talpra állítását, bevett szokás, és ez a halo előtt is így volt. ”

    Hozzátette, hogy ha a versenyző veszélyben lett volna, minden bizonnyal előbb kiszedték volna őt az autóból.

  • Sophia Flörsh ma hazautazhat Németországba

    Sophia Flörsh ma hazautazhat Németországba

    Sophia Flörsch F3-as versenyző makaóban szenvedett gerincsérülést, alig több, mint egy hete. A 17 éves versenyzőnő múlthéten átesett egy műtéten, most pedig már hazarepülhet Németországba, ezt maga Sophia közölte a közösségi oldalain.

    „Ma hazarepülök.” – írta Sophia. „Nagyon boldog vagyok, hogy újra láthatom a családomat és a barátaimat.”

    „Még mindig a hatása alatt vagyok a támogatásnak, amit tőletek, rajongóktól kaptam, a világ minden részéről. Nagy köszönet mindenkinek Makaóban, különösen a kórházban Dr. Lau, Dr. Chan, Mr. Lei Wai Seng, Maria Elisa Goncalves, Sulanir Goncalves Pacheco és minden csodálatos nővér részére. A teljes Makaói Nagydíj szervezésének, Patricknak, Dr. Ceccarellinek, a HWA-nak, és a Mercedesnek, akik tökéletes munkát végeztek, pusztán azzal, hogy annyira kedvesen segítettek minden lehetséges módon.”

    „A második születésnapomat ünnepeltem 2018 november 18-án Makaóban… Most egy új fejezet kezdődik és alig várom, hogy elkezdődjön. Fókuszáljunk 2019-re.”

  • Rajtbaleset volt F2-ben, Charlie Whitingnak fedezékbe kellett húzódnia

    Rajtbaleset volt F2-ben, Charlie Whitingnak fedezékbe kellett húzódnia

    A Formula 2 mai főversenye rajtbalesettel indult. Nicholas Latifi autója lefulladt, Arjun Maini pedig nem tudta kikerülni. Az ütközés következtében a törmelékek szétröppentek, egyenesen Charlie Whiting versenyigazgató felé, aki le is guggol gyorsan, hogy biztonságban legyen, ha bevágódna hozzá egy darab.

    https://twitter.com/Burgrid7/status/1066343994056237056

  • Sopha Flörsch köszönetet mondott mindenkinek!

    Sopha Flörsch köszönetet mondott mindenkinek!

    Sophia Flörsh bejelentkezett! A versenyzőnőt tegnap műtötték meg, miután Makaóban súlyos balesetet szenvedett. Mint kiderült nem 7, hanem 11 órán át műtötték, de jól van, és köszönetet mondott mindenkinek. Legfőképpen talán a Dallarának a strapabíró kaszniért.

    „Túléltem a műtétet, ami 11 órán át tartott. Remélem most már csak jobb lesz. Pár napig még Makaóban kell maradnom, míg szállítható nem leszek.” – írta Sophia Instagramon.

    „Szeretnék köszönetet mondani minden rajongómnak, minden egyes jókívánságért, amiket csak most kezdtem olvasgatni. Ez nagyon motivál engem és bátorságot ad.”

    „Azokra is gondolok, akik szintén érintettek voltak a balesetben. Remélem mindenki egészséges.”

    „A balesetkor nagyon kedvesek voltak velem az emberek, ez még mindig a fejemben van. Köszönöm a bátorító és megnyugtató szavakat, amiket azokban a percekben kaptam, mikor az autómban voltam. Igazán nagy köszönet az orvosi személyzetnek itt Makaóban a barátságos és profi ellátásért. Hatalmas köszönet az FIA helyi mentő csapatának, a Mercedesnek, a HWA-nak és az FIA-nak és az orvosi csapatuknak a háttérben végzett munkájukért és a Makaói Nagydíj szervezésének, akik a legjobb módon támogattak engem. Külön köszönet Dr. Riccardo Ceccarellinek és végül, de nem utolsó sorban a csapatomnak, a Van Amersfoort Racingnek, Facu Regaliának és Ferdinand Habsburgnak, akik velem szenvedtek, fenomenálisak vagytok. Vissza fogok térni! Mellesleg a Dallara nagyon stabil kasznit épített.”