Címke: baleset

  • Lucas di Grassi: Két őrült miatt estem ki a versenyből

    Lucas di Grassi: Két őrült miatt estem ki a versenyből

    Lucas di Grassi elmondta, hogy csakis kizárólag Robin Frijnsnek és Sebastien Bueminek köszönheti, hogy közel egy év után idő előtt kellett kiszállnia az autójából a Formula E legutóbbi versenyén Sanyában.

    A gyári Audi brazilját végül a tizenötödik helyen rangsorolták, azonban a kockás zászlót nem láthatta meg, ugyanis Frijns Virginje a verseny vége felé megtorpedózta az autóját, ami miatt kénytelen volt feladni versenyt. Di Grassinak ez volt az első kiesése a 2018-as Santiago ePrix óta.

    Buemi folytatni tudta a versenyt, azonban a leintést követően egy tíz másodperces büntetéssel díjazták a produkcióját. Frijns is folytatni tudta, azonban a holland pilóta jelentősen visszaesett az eset következtében.

    „Látni akarom az ismétlést az esetről és a stewardokkal is szívesen elbeszélgetnék,” – nyilatkozta kiesése után a Mexikói ePrix győztese. „Folyamatosan figyeltem a tükröm és nyugtáztam, hogy gyorsabb voltam Frijnsnél. Azonban először meg szeretném nézni az esetet, mielőtt bármit is mondanék.”

    A brazil a Twitter oldalán adott hangot annak, hogy a stewardoknak sokkal szigorúbb büntetést kellett volna kiszabniuk a Nissan svájci pilótája számára. Buemi a büntetése ellenére is a nyolcadik helyen zárt, ez nem tetszett az Audi versenyzőjének.

    Di Grassinak a verseny közben problémái akadtak az attack mode használatával. Az elektromos széria harmadik szezonjának bajnoka nem a megfelelő módon hajtott rá az attack mode sávjára, ami miatt csak harmadjára tudta aktiválni azt.

    „Próbáltam használni az attack modeot, azonban többször is elhibáztam. Az én hibám volt, ugyanis túl nagy sebességet akartam bevinni a kanyarba. Igaz, többször is elrontottam, azonban nem veszítettem velük sokat. Két alkalommal rontottam el: először túl gyorsan, másodjára pedig túl lassan akartam keresztül hajtani a sávon.”

    Nem csak di Grassi szenvedett az attack mode használatával, hanem Eduardo Mortara is, aki még meg is büntettek, mert a második attack modeját nem használta fel a verseny során.

  • Kubica: A felépülés mentális része volt a legkeményebb

    Kubica: A felépülés mentális része volt a legkeményebb

    A Forma-1-be hosszú évek után visszatérő Robert Kubica elmondta, hogy a súlyos 2011-es rali balesete utáni felépülés során az volt számára a legnehezebb, hogy mentálisan alkalmazkodjon a jelenlegi helyzetéhez.

    Kubica nyolc éve szenvedett súlyos rali balesetet, aminek következtében majdnem elvesztette egyik karját, így a Forma-1-es pályafutását is abba kellett hagynia.

    2017-ben jött el számára a visszatérés, amikor is számtalan alkalommal tesztelhette a Renaultot, ám Enstone-ban nem talált magának versenyzői ülést, így 2018-ra elment a Williamshez, mint teszt-és tartalékpilóta. Idén pedig már állandó versenylehetőséget is kapott a britektől George Russell oldalán. A lengyel pilóta a The Guardiannak nyilatkozva mesélt a hosszú felépüléséről.

    „A baleset utáni közvetlen időszak volt fizikailag a legnehezebb. Egy teljesen más helyzetben élsz, így végül átkapcsolsz fejben, megváltozik a gondolkodásod, tanulnod kell és tanulni is akarsz. Rájöttem, hogy az agy milyen erős is lehet, nagyon gyorsan tud alkalmazkodni. Lenyűgöző, hogy az agyad milyen gyorsan hozzá tud szokni a megváltozott helyzethez, és rövid idő alatt mekkora előrelépést lehet elérni.” – kezdte Kubica.

    „Az az időszak, amikor mentális kell alkalmazkodnod, talán még nehezebb. A fizikai problémákat meg tudod oldani, de aztán a számos műtét után arra eszmélsz, hogy nem javult a helyzet, sőt még rosszabb is lett. Ezzel foglalkozni egy komoly mentális feladat. Erősnek kell lenned. Nem vagyok egy könnyű karakter, de ezekben az időkben ez sokat segített nekem.” – tette hozzá.

  • Lotterer: Bird manővere egyáltalán nem volt sportszerű

    Lotterer: Bird manővere egyáltalán nem volt sportszerű

    A DS Techeetah német versenyzője, André Lotterer szerint Sam Bird előzési kísérlete az utolsó előtti körben, teljes mértékben unfair volt. A német azt is elmondta, hogy egyik versenyzőnek sem szabadna ilyen felelőtlenül vezetnie a Formula E-ben.

    Lotterer a tegnap megrendezett Hong Kong-i ePrix korai szakaszában még csak a negyedik helyen haladt. Ezek után kezdte meg a felzárkózást: elsőnek a pole-ból induló Stoffel Vandoornet, majd az elektronikai problémával küzdő Oliver Rowlandet és a hibázó Sam Bird-öt is megelőzte. A DS Techeetah versenyzője pár kör alatt az élen találta magát.

    A verseny hátralevő részében Bird folyamatosan nyomás alatt tartotta Lotterert. Azonban az Envision Virgin Racing versenyzője az utolsó előtti körben nekiment Jean-Éric Vergne csapattársának. Mint ismert, Lotterer defektet kapott és kiesett, Bird pedig csak így tudta megnyerni a futamot. Bird azonban nem úszta meg szárazon, ugyanis egy öt másodperces büntetést kapott az ütközés miatt. Emiatt elvesztette a győzelmét és csak a hatodik helyen rangsorolták.

    Még mielőtt Bird-öt megbüntették, Lotterer elmondta, hogy a stewardoknak mindenféleképpen meg kell vizsgálniuk az esetet. „Az ütközés nem volt nagy, azonban emiatt tönkrement az autóm felfüggesztése, ráadásul még defektet is kaptam,” – nyilatkozta csalódottan Lotterer, aki első futamgyőzelmét szerezhette volna meg a sorozatban.

    „Ez egy nagyon nagy probléma, ugyanis a versenyzők szinte büntetlenül csinálhatnak hasonló manővereket. Bird manővere egyáltalán nem volt sportszerű. Védtem a pozíciómat, de ez akkor is unfair volt. Tönkretette a versenyemet, de remélem, hogy a stewardok nekem adnak majd igazat. Versenyzőként nagyon nehéz volt ezt a pillanatot megélnem.”

    Lotterer hozzátette, hogyha Bird megúszta volna a büntetést, az nagyon rossz hatással lett volna az egész sorozatra. „Ha nem kap büntetést ezért, akkor csomó ilyen őrült manővert fogunk majd látni a sorozatban.”

    A német versenyző azt is elmondta, hogy felesleges lenne megbeszélnie az esetet Bird-del. „Nem, nem érdekel. Ha meg is beszélnénk az egészet, akkor sem kapnám vissza a győzelmemet.”

    A pódiumceremónia során az Envision Virgin Racing britjét is megkérdezték az esettel kapcsolatban. Bird elmondta, hogy nagyon sajnálja a történteket. „Ami történt, az sajnálatos. Nagyon sajnálom, hogy André miattam nem tudta befejezni a versenyt. Az esetünk nagyon hasonlított a tavalyi Santiago ePrix-n történtekre,” – véli Bird. „Ott André volt az, aki nekiment Vergne autójának.

    „Becsukta a kaput. Megpróbáltam megelőzni, azonban André rám csukta az ajtót, nem volt hová mennem. Ennek ellenére egy fantasztikus versenyen vagyunk túl.”

    A DS Techeetah csapatfőnöke, Mark Preston teljes mértékben egyetértett Lottererrel. „Mondhatod, hogy ez csak versenyzés, de ez a mai nem igazán volt az,” – véli a csapatfőnök. „A stewardoknak csinálniuk kell valamit ezzel kapcsolatban, ugyanis ha nem tesznek semmit, akkor mindenki hasonló kockázatot fog majd vállalni, mint Bird a mai versenyen.”

  • Jobban fogyaszthatják az első szárnyakat az F1-es csapatok

    Jobban fogyaszthatják az első szárnyakat az F1-es csapatok

    Az új szabályok miatt az F1-es csapatok „sokkal több” tartalék első szárnnyal érkeznek majd meg egy-egy versenyhétvégére, véli Andy Green, a Racing Point technikai igazgatója.

    Az eddigi 1800 mm-es első szárnyak idéntől 2000 mm-re szélesednek, azaz átérik az autó teljes szélességét, aminek köszönhetően megnő annak az esélye, hogy a szárnyak áldozatul esnek a csatáknak és baleseteknek. A jelentősebb kockázati tényező miatt egyfelől csapatonként több szárnyra lesz szükség, másfelől a versenyzők jóval visszafogottabban viselkedhetnek a rajtot követő néhány kanyarban.

    „Normál esetben egy versenyre öt szárnnyal készülünk” – árulta el Green. „Most azonban hét-kilenc környékére emelhetjük a számot. Majd kiderül, ez elég lesz-e; ha gyorsan leamortizáljuk őket, akár még feljebb is mehetünk. Költségvetés szempontjából nem lesz akkora tényező, mert viszonylag olcsó és könnyű legyártani őket. Mivel sokkal hajlamosabbak a sérülésekre, mint az eddigi szárnyak – és a rázókövek már így is koptatják az alsó részeket –, a versenyzőknek nagyon oda kell figyelniük, hogyan veszik be a rajt után az egyes kanyart.”

  • A Ferrari tovább vizsgálja Vettel balesetének okait

    A Ferrari tovább vizsgálja Vettel balesetének okait

    Mattia Binotto elárulta, további vizsgálatokat fognak végezni  Sebastian Vettel szerdai balesetével kapcsolatban.

    Az utolsó szezon előtti tesztnapok második napján a német világbajnok elvesztette uralmát az autója felett a 3-as kanyarnál, majd egyenesen a gumifalba csapódott. Azóta az olasz csapat felfedte, hogy a bal első kerék felnijének sérülése okozhatta a balesetet.

    ,,Átnéztük az összes rendelkezésre álló adatot, annak érdekében, hogy megtudjuk mi okozta és mitől keletkezett a probléma. Úgy véljük a felni meghibásodása volt a gond, ugyanis az említett alkatrészen sérülés nyomokat fedeztünk fel, ami egy külső ütés során keletkezhetett a pályán, tehát ez egy olyan szerencsétlen helyzet volt, amit még csak elkerülni sem tudtunk volna. Ez az eddigi legjobb magyarázat, amit adhatunk, azonban biztosra akarunk menni, ezért még jobban megvizsgáljuk a körülményeket és még jobban átnézzük az adatokat.” –nyilatkozta Mattia Binotto a Motorsport.com-nak.

    Az új csapatfőnök elégedett azzal a teljesítménnyel, melyet a téli tesztnapokon mutattak, ugyanakkor felidézte, tavaly sokkal többet küszködtek ebben a periódusban.

    ,,Tavaly sokkal nehezebb napok voltak mögöttünk, ami elsősorban az időjárásnak volt köszönhető. Idén különböző szituációban találtuk magunkat, napos volt az idő és levegő hőmérséklete is megfelelőn alakult, azonban megbízhatósági gondokkal is szembe kellett néznünk, Seb a 3-as kanyarban balesetet szenvedett, pénteken pedig egy elektronikai probléma hátráltatott minket.”

  • Vettel: Nem tudtam semmit sem tenni annak érdekében, hogy elkerüljem az ütközést

    Vettel: Nem tudtam semmit sem tenni annak érdekében, hogy elkerüljem az ütközést

    Sebastian Vettel elmondta, elvesztette uralmát az autója felett és már csak utasként nézte végig azt, hogy az SF90 egyenesen a gumifalba csapódik. A probléma okát még nem tudják pontosan, ám annyi biztos, hogy nem vezetői hiba okozta a kiesést, hanem egy mechanikai meghibásodás miatt kellett idő előtt befejezniük a tesztelést.

    Délelőtt a német világbajnok pattant volán mögé, 40 kört sikerült is megtennie, mikor a hármas kanyarban egyszer csak elveszítette uralmát az autója felett, majd ennek következtében egyenesen a gumifalba csapódott. A pilótának nem lett baja, azonban felküldték az orvosi szobába, hogy a kötelezendő rutin vizsgálatok elvégezzék rajta, autója az SF90 viszont eléggé megsérült, ezért a nap hátra levő része szinte a kukában landolt a maranellói gárdának, Charles Leclerc csak egy installációs kört tudott teljesíteni az újjáépített autóval.

    ,,A hármas kanyar felé tartottam, majd érezni kezdtem, hogy valami nincs rendben a bal elsővel. Nem tudtam semmit sem tenni annak érdekében, hogy elkerüljem az ütközést, miután már nem én kontrolláltam az autót, egyenesen a gumifalba mentem.” – osztotta meg Vettel a történteket a Ferrari sajtótájékoztatóján.

    ,,Mi sem tudunk többet, mint bárki más. Mindenki kutatja a miérteket itt is és Maranellóban is, nagyon kíváncsiak vagyunk mi is történhetett. Sokkal egyszerűbb lenne a dolgunk akkor, ha csak lesodródott volna az autó és nem ütközik valaminek. Képzelhetitek milyen károkat okozott a becsapódás.”

    A balesetet követően 40 percig javították és igazgatták a pályamunkások TecPro-falat, aminek Vettel ütközött,.

    ,,A Techpro jól végezte feladatát, ahogy az autó is, azonban ez az egész egy csalódás a számunkra.”

    Ugyanakkor, ha egészben nézi az eddigi teljesítményüket, akkor a négyszeres világbajnok elégedett azzal, ahogy jelenleg haladnak.

    ,,Összességében az autó jó, sok mindent felfedeztünk az első nap óta, és a múlt hetet nagyon produktívan zártuk. Tegnap sikerült az elvesztegetett időt behoznunk egy kicsit és még mindig pozitív érzéseim vannak az autóval kapcsolatban. Természetesen a terv mindig az, hogy az aznapi programot teljesítsük, és ma 40 kört sikerült megtennünk, ami nem ideális és ez időveszteséget is jelent, azonban most a legfontosabb az, hogy megértsük pontosan mi is történt.”

  • Visszatért a Bahreinben megsérült Ferrari szerelő

    Visszatért a Bahreinben megsérült Ferrari szerelő

    Francesco Cigarini, aki tavaly a bahreini futamon szenvedett lábtörést Kimi Räikkönen bokszkiállásánál, visszatért a bokszba, amelyről az Instagram oldalán számolt be.

    Az olasz szerelő sípcsont és szárkapocscsont törést szenvedett, annak következtében, hogy Räikkönent túl hamar indították, és elsodorta őt. A baleset után a finn versenye véget ért, míg Cigarinihez időben megérkezett az orvosi segítség, és hamar kórházba szállították, ahol sikeres műtétet hajtottak végre rajta.

    Az eset következtében a Ferrari 50.000 eurós büntetést kapott nem biztonságos kiengedés miatt, a csapat pedig azzal védekezett, hogy három apróbb hiba együttese vezetett a balesethez.

    Gyors felépülésének hála már tavaly év végén meglátogathatta kollégáit Maranellóban, most pedig közösségi oldalán számolt be, hogy ismételten erősíti a Ferrari bokszutcai csapatát.

    „Első nap a bokszban 2019-ben, első nap a baleset után. Úgy gondoltam erre a pillanatra, mint az egyik biztos pont, amikor kétségek között voltam…és most boldog vagyok, hogy eljutottam ide, azt követően, hogy egy másik fontos pillanathoz is elérkeztem ezen „élményem” során, és már várom a további ilyen pillanatokat.  Amit most érzek az a hála.  Köszönöm.” – írta Cigarini az Instagram oldalán.

    https://www.instagram.com/p/Bt9TmaLFGe1/

     

  • Burti: A Senna-tragédia után bevezetett biztonsági intézkedések mentették meg az életem

    Burti: A Senna-tragédia után bevezetett biztonsági intézkedések mentették meg az életem

    Korábbi Ferraris tesztpilóta Luciano Burti elmondta, csak azért élhette túl a 2001-ben elszenvedett spa-i balesetét, mert korábban Ayrton Senna tragikus halála miatt a biztonsági intézkedések sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak és az évek során jelentős fejlődésen mentek át.

    Azon a bizonyos futamon, a brazil pilóta a Blanchimont kanyarban szenvedett balesetet, miután nem sikerült megelőznie korábbi csapattársát Eddie Irvine-t. Az autója irányíthatatlanná vált és egyenesen a gumifalba csapódott. A Prost Racing és a Jaguar egykori versenyzője az Autosport Podcastjében elevenítette fel újra a balesetet és az azt követő változtatásokat.

    ,,Az emberiség részét képezi  az, hogy azt hisszük a rossz dolgoknak meg kell történniük annak érdekében, hogy meglegyen az a késztetés, amitől jobbá válik minden. A spa-i incidens hatalmas baleset volt, 270km/h-val csapódtam a falba, nem volt fék, csak egyenesen haladtam mialatt 111G erő hatott rám, nem is hallottam korábban ekkora számról. Ha Senna halála nem lett volna, akkor nem éltem volna túl a balesetet, ugyanis a Formula 1 sokkal biztonságosabbá vált a tragédiája után. Az én incidensem is magával hozott pár változtatás. Például, láthatjuk, hogy minden gumi fal előtt egy lepel van, ami egy esetleges becsapódásnál megfogja az abroncsokat, nos, ez azért lett bevezetve, mert annak idején az autóm a gumik alá került. Továbbá, a sisakom eleje teljesen törött volt, mert akkoriban egy lyuk volt rajtuk, amin keresztül hozzáférhettünk a kulacsunkhoz, ha inni akartunk, avagy a rádióhoz, azonban most már nem használható ez az eljárás. Mindig javulás következik be olyan rossz tapasztalatok után, amin én is átmentem.”

    Noha Burti támogatja a biztonsági fejlesztéseket, mégis úgy gondolja, hogy a tavaly bevezetett glóriával túl messzire mentek.

    ,,Nem szeretem a glóriát, nem hinném, hogy szükséges. Talán egy nap valakit megment egy komolyabb sérüléstől, vagy esetleg magától a haláltól, de ha így gondolkodunk, akkor korlátozzuk a sebességet 100 mérföld/órára. Ha 180 mérföld/órával száguldozol, akkor vállalod a kockázatot. Az F1 eléggé biztonságos, és remélem, hogy nem akarják teljesen „golyóállóvá” tenni. A motorsportoknak egy kicsit veszélyeseknek kell lenniük, termesztésen nem akarom azt látni, hogy bárki megsérül vagy meghal, de egész egyszerűen magában kell hordoznia azt.”

    Embed from Getty Images

    Embed from Getty Images

  • Buemi odaajándékozta a győzelmet Birdnek Santiagoban

    Buemi odaajándékozta a győzelmet Birdnek Santiagoban

    A DS Virgin brit versenyzője, Sam Bird diadalmaskodott Santiago utcáin. A brit versenyző ki tudta használni Sebastien Buemi hibáját, ugyanis a svájci pilóta az élről esett ki egy elfékezés miatt.

    Már a rajt előtt megtörtént a dráma, ugyanis a polet megszerző Lucas Di Grassit száműzték a rajtrács utolsó helyére, mert a brazil pilóta változtatott a fékerő eloszlásán az időmérő edzés közben. Azonban ez szabályellenes az FE szabályai szerint.

    A rajtnál Buemi megtartotta a vezető helyét, mögötte Pascal Wehrlein és Sam Bird haladt. A svájci pilóta már a verseny elején elhasználta az attack mode-ját, hogy elhúzzon a többiek elől. Azonban ez nem jött össze neki, mivel a többiek lépést tudtak tartani vele.

    Bird viszont kihasználta az attack mode-ot és megelőzte a Mahindra németjét. Az első sárga zászlós fázis után, amit Maximillian Günther megálló autója okozott, az első hármas egy bolyban autózott. Azonban az újraindítás után nem sokkal Buemi elfékezte magát és a falnak ütközött csakúgy, mint az első szabadedzésen. A svájcinak fel kellett adnia a versenyt, mivel a letört vezetőszárny miatt megsérült a svájci pilóta Nissanjának futóműve.

    Az eset után Bird és Wehrlein küzdött meg egymással a futamgyőzelemért. Az ex F1-es Wehrlein mindent megpróbált, azonban még az attack mode sem segített rajta. A Virgin britje végül nyerni tudott, 6,4 másodperccel megelőzve Wehrleint.

    A harmadik helyen célba érő Alexander Simset utólag büntették meg, ugyanis a BMW versenyzője hátulról nekiment Edoardo Mortara autójának a 14. körben. Sims a büntetése miatt visszaesett a hetedik helyre. Ennek köszönhetően Daniel Abt állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

    Mortárának sikerült kivédekeznie Robin Frijns támadásait a verseny vége felé, így a svájci megtarthatta a negyedik helyét. A hatodik helyen a Jaguár új-zélandi versenyzője, Mitch Evans végzett.  José Maria Lopez a hetedik helyen ért célba, azonban őt is megbüntették, mivel több energiát használt a megengedettnél.

    Di Grassi végül a tizenkettedik helyen ért célba. Az Audi braziljának majdnem sikerült felöklelnie Lopez autóját az utolsó kanyarban. Végül Di Grassi le tudta fékezni az autóját, így csak éppen nekiment az argentin Dragonjának.

    A verseny során rengeteg baleset történt: Stoffel Vandoorne a kettes kanyarban csapta oda a HWA-ját a falnak, Oliver Rowland pedig a négyes kanyarban találkozott a fallal.

    A bajnokság élmenői szenvedtek: Jean-Eric Vergne és Antonio Felix da Costa is kiesett. Vergne a saját csapattársa miatt esett vissza a mezőny végére, Da Costa pedig szintén egy megpördülés miatt esett vissza, majd adta fel a versenyt.

    A verseny végeredménye:

    Poz Versenyző Csapat Autó Megtett kör Különbség
    1 Sam Bird Virgin Audi 36 47m02.511s
    2 Pascal Wehrlein Mahindra Mahindra 36 6.489s
    3 Daniel Abt Audi Audi 36 14.529s
    4 Edoardo Mortara Venturi Venturi 36 17.056s
    5 Robin Frijns Virgin Audi 36 20.276s
    6 Mitch Evans Jaguar Jaguar 36 23.755s
    7 Alexander Sims BMW BMW 36 27.590s
    8 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 36 41.984s
    9 Oliver Turvey NIO NIO 36 45.059s
    10 Jose Maria Lopez Dragon Penske 36 45.376s
    11 Nelson Piquet Jr. Jaguar Jaguar 36 48.635s
    12 Lucas di Grassi Audi Audi 36 1m03.552s
    13 Andre Lotterer DS Techeetah DS 36 1m14.706s
    14 Gary Paffett HWA Venturi 35 1 Lap
    Oliver Rowland e.dams Nissan 31 Kiesett
    Antonio Felix da Costa BMW BMW 23 Kiesett
    Jean-Eric Vergne DS Techeetah DS 22 Kiesett
    Sebastien Buemi e.dams Nissan 21 Kiesett
    Stoffel Vandoorne HWA Venturi 17 Kiesett
    Maximilian Gunther Dragon Penske 12 Kiesett
    Felipe Massa Venturi Venturi 12 Kiesett
    Tom Dillmann NIO NIO 10 Kiesett

     

  • Sebastien Buemi balesetet szenvedett az első szabadedzésen Santiagoban!

    Sebastien Buemi balesetet szenvedett az első szabadedzésen Santiagoban!

    A Nissan eDams svájci pilótája, Sebastien Buemi összetörte az autóját a Santiago ePrix első szabadedzésén.

    Az egyszeres FE bajnok svájci pilóta elfékezte magát az egyik kanyarban, aminek meg is lett a következménye. Természetesen az eset miatt félbe kellett szakítani az edzést. A balesetet a videóban megtekinthetitek!

    Videó forrása: Formula E twitter