Címke: baleset

  • Piastri győzelmet és meglepetés dobogót hozott a sprintverseny Barcelonában

    Piastri győzelmet és meglepetés dobogót hozott a sprintverseny Barcelonában

    A Prema versenyzője Oscar Piastri, nyerte a Formula 3 második barcelonai versenyét. Az ausztrál versenyző mellett Alexander Peroni és a meglepetés ember Matteo Nannini pezsgőzhetett a dobogón.

    A poleból rajtoló Matteo Nannini hiába kapta el jól a rajtot, a hosszú egyenes miatt a mögülük rajtolók tudtak profitálni a szélárnyék miatt. Ezt használta ki Oscar Piastri is, aki az ötödik helyről feljött a második helyre és a négyes kanyarban átvette a vezetést a szintén remekül rajtoló Alexander Peronitól.

    Azonban a biztonsági autót egyből be kellett hívni, miután Max Fewtrell összeütközött Oli Caldwellel a kettes kanyarban. Mindkét versenyző a kavicságyban kötött ki és már nem tudtak kijönni onnan, miután mindketten elásták autóikat. Rajtuk kívül még Dennis Hauger és a visszatérő Leonardo Pulcini ütközött, utóbbi azonban folytatni tudta a versenyt.

    Az újraindítást követően a nem változott sorrend az első tízben. Piastri azonnal megpróbált DRS távolságon kívülre kerülni Nanninihez képest, amit két kör alatt sikerült is elérnie.

    Nannini – aki a tegnapi versenyen megszerezte a Jenzer Motorsport első pontjait – ezt követően bajba került, ugyanis a mögötte érkezők használhatták az állítható hátsó szárnyat vele szemben. A Campost erősítő Peroninak két kör kellett ahhoz, hogy átugorja a Jenzer olasz versenyzőjét.

    Ezt követően Peroni mögött kialakult egy DRS vonat, ami miatt a bajnoki éllovas Logan Sargeant és Richard Verschoor sem tudta átrágni magát az egykori F1-es futamgyőztes, Alessandro Nannini rokonán.

    Piastri ezt követően folyamatosan növelte előnyét és a tizennegyedik körben már három másodperccel autózott Peroni előtt. Azonban az ausztrál legnagyobb pechjére be kellett hívni a biztonsági autót másodjára is, miután Frederico Malvestiti a kavicságyban ragadt az ötös kanyar bukóterében.

    A balesetet követően mindössze egyetlen kört kellett várni arra, hogy újraindítsák a mezőnyt. A sorrend ezt követően nem változott, Piastri második győzelmét szerezte meg a szezonban Peroni és a Jenzer első dobogóját megszerző Nannini előtt.

    További pontszerzők: Verschoor, Sargeant, Theo Pourchaire, Liam Lawson, Enzo Fittipaldi, David Beckmann és Jake Hughes.

    Piastri ezzel 1 pontra tudta csökkenteni a hátrányát Sargeanttel szemben az egyéni pontversenyben.

    A bajnokság Belgiumban, Spa-Francorschampsban folytatódik majd egy hét múlva.

  • Alonso autót tört Indianapolisban

    Alonso autót tört Indianapolisban

    Az idei Indy500 első balesete Fernando Alonso nevéhez fűződik, csakúgy mint a tavalyi évben.

    A spanyol a második edzésnapon csapódott falnak, ám szerencsére karcolás nélkül megúszta. A négyes kanyart nagyon szűken vette, ezáltal megcsúszott, és a külső SAFER falnak ütközött, majd becsúszott a boxutcába. A napot ennek ellenére is a legjobb tízben zárta, nyolcadik lett, a nyitónap ötödik helyét követően.

    „Ezen a helyen a falak nagyon közel vannak” – kezdte Alonso a baleset utáni nyilatkozatát. „Sajnos ma ismét megtörtént. Inkább most történjen meg, mint 23-án, vasárnap. Minden nap itt megtett körrel tanul az ember, így ebből is. Holnap ismét nekikezdünk. Szerintem minden rendben lesz. Tartsuk meg a jó munkát, és reménykedjünk, hogy nem lesz több probléma.”

  • Günther egy őrült csata végén szerezte meg a győzelmet Berlinben

    Günther egy őrült csata végén szerezte meg a győzelmet Berlinben

    A BMW-s Maximillian Günther nyerte a Formula E szuper szezonzárójának harmadik versenyét Berlinben. A német fiatalnak sikerült megelőznie a regnáló bajnok Jean-Éric Vergnet és a verseny végén kivédekeznie Robin Frijns támadását az első helyért.

    Jerome d’Ambrosi fantasztikusan kapta el a rajtot és azonnal meg is előzte Günthert az egyes kanyarban. A kettejük csatája miatt Vergne azonnal el is lépett tőlük két másodpercre. Günther azonban nem teketóriázott és már a második körben visszavette a második helyét és nyomban a DS Techeetah franciája után eredt.

    Egészen sokáig megúszta a mezőny baleset nélkül, azonban a tizenegyedik körben egy hatalmas tömegbalesetnek lehettünk szemtanúi. Alexander Sims Sergio Sette Camarat próbálta meg kifékezni a kilences kanyar sikánjában, azonban a brazil elfékezte magát és megforgatta James Caladot. Camara autója megsérült, ami miatt félre is állt, de egy nagyon rossz helyre, ugyanis Neel Jani telibe találta őt a Porschéjával. Az eset miatt természetesen be kellett hívni a biztonsági autót.

    Az újraindítást követően Vergne az első Attack Mode segítségével elkezdte kiépíteni az előnyét Güntherrel szemben. A BMW németje azonban ledolgozta a hátrányát és folyamatosan nyomás alá helyezte a kétszeres bajnokot, aki így több energiát fogyasztott a kelletténél.

    Günthernek végig több energiája volt Vergnenél és megannyi kísérlet után a hetes kanyarban meg is előzte őt a harmincadik körben. A kettejük csatája miatt Frijns is felzárkózott rájuk és Vergnet azonnal maga mögé utasította, hogy többlet energiájával megpróbálja Günthert is megelőzni és megnyerni a versenyt.

    Azonban az idő elfogyott és Günthernek pont sikerült begurulnia az Envision Virgin Racing hollandja előtt a célba, miután elfogyott az energiája. Mögöttük a két DS Techeetah ért célba Vergne-António Félix da Costa sorrendben.

    A kínai istálló versenyzői majdnem addig szórakoztak egymással, hogy a szintén nagyszerű versenyt teljesítő André Lotterer mindkettőjüket megelőzze. Azonban a Porsche németjének végül be kellett érnie az ötödik hellyel.

    További pontszerzők: Oliver Rowland, d’Ambrosio, Lucas di Grassi, Mitch Evans és Alexander Sims

  • Da Costa az összes létező pontot megszerezte az első berlini versenyen!

    Da Costa az összes létező pontot megszerezte az első berlini versenyen!

    António Félix Da Costa győzelmét hozta a Formula E berlini szuper szezonzáró első versenyen. A DS Techeetah portugál versenyzője ott folytatta, ahol Marraskeshben befejezte: az időmérőn is magabiztos előnnyel nyert és a versenyen sem sikerült őt megállítania senkinek, ezzel óriási lépést téve a bajnoki cím felé, miután a közvetlen riválisai leszerepeltek.

    Da Costa és csapattársa, Jean-Éric Vergne repülőrajtot vettek az első sorból, miközben a harmadik helyről rajtoló André Lotterernek szinte azonnal védekeznie kellett Sébastien Buemi mellett. A rajtnál nem történt baleset, mindenki szépen kezdte meg a 45 perc + 1 körig tartó versenyt a Tempelhof repülőtéren.

    Buemi és a Porsche német versenyzőjének csatája miatt a két DS Techeetah azonnal el is húzott a többiektől két másodpercre, azonban a megszerzett előnyüknek nem örülhettek sokáig. Max Günther ugyanis beleterelte Robin Frijnst a falba, ami miatt az Envision Virgin Racing holland versenyzőjének fel kellett adnia a versenyt, miután autójának jobb eleje csúnyán összetört.

    Az eset miatt be is kellett hívni a biztonsági autót, ami miatt Da Costa és Vergne elveszítették előnyüket. Az újraindítást követően Lotterer közel tudott maradni a két élen álló fekete-arany versenyautóhoz. Azonban a Porsche német versenyzője nem hajtott át jól az Attack Mode-on, ami miatt sebezhetővé vált a mögötte haladók számára.

    Vergne meg szerette volna portugál csapattársát, ami miatt fel is vette az Attack Mode-ot. Azonban nem számított arra, hogy Felipe Massa csúnyán falba áll a hatos kanyarban, ami miatt teljes pályás sárga zászlót kellett érvénybe léptetnie a versenyirányításnak.

    A verseny folytatásakor Vergne tempója látványosan visszaesett, ami miatt sorra megelőzték őt a versenytársai. Ez pedig lehetővé tette da Costának, hogy ott hagyja a többieket és tovább gyarapítsa győzelmei számát az elektromos szériában.

    Először fordult elő olyan a sorozat történelmében, hogy egy versenyző a létező összes pontot be legyen képes zsebelni egy verseny során. Da Costának ez sikerült, ugyanis az időmérőn első lett a Super Pole előtt, amiért kapott egy pontot. Ezt követően megnyerte a Super Pole-t, ami miatt további három pont ütötte a markát. A versenyt pedig ugye megnyerte és emellett még a leggyorsabb kör is az övé lett, ami miatt még 26 pontot kapott, ezzel 30-ra növelve a versenyen szerzett pontjainak számát. A DS Techeetah versenyzője így tökéletes hétvégét zárt és ezzel 41 pontra növelte előnyét az egyéni pontversenyben.

    Lotterer az utolsó körben képes volt maga mögé utasítani Sam Birdöt, aki zseniális versenyt teljesített. A hetedik helyről rajtoló brit versenyző – aki jövőre már a Jaguár csapatánál fog versenyezni – káprázatos manőverekkel verekedte magát előre, ami miatt megérdemelten ünnepelhetett a dobogó harmadik fokán.

    Vergne problémáit tovább növelte, hogy ütközött Nyck de Vries-zel, akit végül a negyedik helyen intettek le a verseny végén. A Formula E regnáló bajnokának azonban mindezek mellett energia fogyasztási problémái is adódtak, ami miatt végül csak a 20. helyen zárt.

    A Mercedes holland versenyzője mögött a friss házas Jerome D’Ambrosio végzett az ötödik helyen. A Mahindra belga versenyzőjének kijárt már egy jó eredmény, ugyanis számos technikai hiba sújtotta őt az idei szezonban. A hatodik Stoffel Vandoorne lett, aki egészen a tizenötödik helyről kapaszkodott fel odáig.

    A hetedik Buemi lett, megelőzve ezzel Günthert, aki vizsgálat alatt áll, miután megforgatta a bajnoki esélyes Mitch Evanst, akinek a bajnoki esélyei így elszállni látszódnak.

    Az utolsó két pontszerző helyet pedig Alexander Sims és Lucas di Grassi szerezte meg.

    A hat futamos berlini szezonzáró következő versenyét holnap rendezik meg ugyanazon a vonalvezetésen, mint amit a mai versenyen is használtak a versenyzők. A futamot az Eurosport élőben közvetíti majd, az időmérőt pedig a Formula E YouTube csatornáján lesz majd megtalálható élő adás formájában.

    FRISSÍTÉS: Günthert utólag kizárták a versenyből, mivel a megengedettnél több energiát használt fel a verseny során. A BMW német versenyzőjének kizárása azt jelenti, hogy Sims a nyolcadik, di Grassi pedig a kilencedik helyre lépett előre. Továbbá Günther diszkvalifikációja miatt az Audi újonca, a kétszeres DTM bajnok René Rast a pontszerzők között végzett.

  • F3: Lawson nyert, látványos balesettel ért véget a verseny

    F3: Lawson nyert, látványos balesettel ért véget a verseny

    A szombat délelőtti, silverstone-i első versenyen borús idő fogadta a Formula 3-as mezőnyt, de száraz aszfalton rajtolhattak.

    Az első sorból Logan Sargeant és Liam Lawson indultak, mögöttük pedig Oscar Piastri és Max Fewtrell foglalt helyet.
    A 30 fős mezőny női tagja, Sophia Flörsch a 17. helyről indult, míg David Schumacher a boxból indult.

    Az élen nem történt változás a rajt után, a rajtrács legvégén Deledda azonban ott ragadt rajtrácson.
    Később azonban Lawson átvette a vezetést, Fewtrell pedig kicsúszott a pálya mellé, ezzel rengeteg helyet veszített, így pedig Vesti feljött a negyedik helyre és csatázni kezdett csapattársával, Piastrival a harmadik helyért.

    Flörsch a még hideg gumikon megforgott a második körben, így visszacsúszott a 28. helyre. Később az eset kapcsán Hauger 5 másodperces büntetést kapott, mert megpöckölte Flörsch autóját, emiatt fogott meg.

    Nannini a 4. körben rossz helyen állt meg a pálya szélén, ezért rövid ideig életbe lépett a virtuális safety car, azonban végül Nannini újra el tudott indulni. A 29. helyre esett vissza.

    A 6. körre Piastri lerázta magáról Vestit, olyannyira, hogy megelőzte Sargeant-t.

    Féltávnál, a 10. körben pedig Piastri már Lawson nyakán volt.

    11 kör elteltével Barnicoat és Viscaal ütköztek össze. Utóbbi úgy sodródott át a boxutca bejáratához, hogy magával sodorta Doohant is. Viscaal és Doohan versenye véget is ért, a biztonsági autó pedig megjelent a pályán.

    A 15. körben távozott a safety car, nem sokkal később azonban újabb baleset következett. Caldwell enyhén összeért Fewtrellel, előbbi megforgott majd megállt a pályán, majd az autója hátulját úgy eltalálta Dunner, hogy Caldwell autójának hátulja teljesen leszakadt. Szerencsére mindhárom versenyző maga szállt ki az autóból, látszólag sértetlenül, a biztonsági autó pedig visszatért.

    A verseny a biztonsági autó vezetése mellett ért véget.

    A végén azonban még volt némi kavarodás, mivel az utolsó kör végén beterelték a mezőnyt a boxba, így nem lettek hivatalosan leintve, és egy ideig senki nem volt biztos benne, hogy most akkor valóban véget ért-e a verseny, vagy sem…

    Végül azonban Lawson nyert Piastri és Sargeant előtt.

    Enzo Fittipaldi 18. lett, Flörsch 22., Schumacher pedig 25 lett.

     

     

     

  • Életét veszítette egy építőmunkás a berlini Formula E pálya összeállítása közben

    Életét veszítette egy építőmunkás a berlini Formula E pálya összeállítása közben

    Egy munkás életét veszítette Berlinben a Tempelhof repülőtéren a Formula E pálya építése közben. A hétvégén ugyanis két versennyel fog visszatérni az elektromos széria, aminek az idei szezonjából már csak hat verseny van vissza.

    Mind a hat versenyt a berlini Tempelhof repülőtéren fogják rendezni és a mostani héttől kezdődően három hétig minden hétvégén két darab versenyt fognak rendezni. A pálya vonalvezetése pedig hétről hétre más lesz, erről bővebben itt olvashattok.

    Azonban a repülőtéren való építkezési munkálatok közben az helyszínen dolgozó munkás balesetbe keveredett, ami az életébe került.

    A Formula E egyik szóvivője szűkszavúan csak ennyit nyilatkozott az esetről. „Megerősítjük, hogy halálos baleset történt a mai nap folyamán a Tempelhof repülőtéren.”

    Mivel részletesebb közleményt nem adtak ki az esetről, ezért a baleset körülményei ismeretlenek és nem tudni, hogy mi történhetett.

  • Adrian Sutil összetört egy ritka McLaren Senna LM-et Monacóban

    Adrian Sutil összetört egy ritka McLaren Senna LM-et Monacóban

    Ripityára tört egy narancsszínű McLaren Senna LM eleje Monacóban.

    Mindig borzasztó látni egy gyönyörű sportautót összetörve, ez az eset azonban azért is érdekes, mert a sofőr is ismert. Legalábbis a Forma-1-es közönség számára biztosan. Az autót ugyanis nem más vezette, mint az egykori F1-es versenyző, akiről már rég nem hallottunk: Adrian Sutil.

    A szóban forgó Senna LM még ritkább, mint a „sima” Senna és egy kicsit több lóerő is van benne (789 helyett 800). Állítólag mindössze 20 darab készült belőle, és csak a leghűségesebb ügyfelek juthattak hozzá.

    Azt nem tudni, hogy hogyan történt a baleset, és hogy Sutil megsérült-e. A képek alapján azonban a versenyző jól van (legalábbis fizikailag), az autó eleje azonban alaposan összetört.

    https://www.facebook.com/aemautosmexico/posts/2023512471113717?__tn__=-R

    View post on imgur.com

  • Visszakerült az intenzív osztályra Alex Zanardi

    Visszakerült az intenzív osztályra Alex Zanardi

    Romlott az állapota, így visszakerült az intenzív osztályra Alex Zanardi, aki csupán pár napot tölthetett a rehabilitációjával.

    A korábbi Forma-1-es pilóta és paralimpiai bajnok még júniusban szenvedett balesetet a kézihajtású kerékpárjával. Ezt követően a sienai korházban három operációt is elvégeztek rajta, majd mesterséges kómába helyezték. Pár napja azonban javult annyit az állapota, hogy az orvosok úgy döntöttek, hogy felébresztik őt és egy rehabilitációs kórházba szállítják.

    Ezt követően a fia is bizalomkeltő hírekkel szolgált, sajnos azonban az állapota ismét romlott, így ismételten az intenzív osztályra kellett őt szállítani.

    Jelenleg a milánói San Raffaele kórházban van, ahol az orvosok csak annyit mondtak az állapotáról, hogy bizonytalan.

  • Hosszú ideig is eltarthat Alex Zanardi rehabilitációja

    Hosszú ideig is eltarthat Alex Zanardi rehabilitációja

    Felébresztették a kómából és elhagyhatta azt a kórházat, ahol eddig feküdt a súlyos balesete után Alex Zanardi, akinek a fia most nyilatkozott és elmondta, hogy lát biztató jeleket az apjával kapcsolatban.

    Egy hónapig tartották kómában az egykori Lotus és Williams versenyzőt, ám most már ébren van és átkerült egy rehabilitációs kórházba. Niccolo Zanardi, Alex fia most a Corriere della Sera lapnak nyilatkozott apja állapotával kapcsolatban.

    „Megfogja csinálni, biztos vagyok benne. Ezúttal is sikerülni fog neki, és egy nap majd együtt beszélünk erről. Beszélni fog velem meg a gyerekemmel is. Reménykedem, akárcsak anyám.” – kezdte.

    Azonban azt ő maga is elismerte, hogy a látásával kapcsolatban vannak aggodalmai.

    „Nem ez most a legfontosabb dolog. Ami most számít az az, hogy tudjuk azt, hogy képes lesz-e velünk újra kommunikálni. Ehhez azonban még hosszú út vezet. Egyelőre nagyon boldogok vagyunk, mivel eddig a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, de ez egyáltalán nem meglepő, mert apáról van szó.”

    „Elképesztő mennyi energia van ebben a férfiban, szokatlanul erős. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, annyit mondhatok, hogy kicsit jobban van és megkezdte a rehabilitációt. Nincs már életveszélyben, és ez sokat elmond. De ismétlem: a rehabilitáció sokáig fog tartani.” – jelentette ki a 21 éves fia.

  • Zanardi számára megkezdődött a rehabilitáció, miután elszállították a kórházból

    Zanardi számára megkezdődött a rehabilitáció, miután elszállították a kórházból

    Bő egy hónappal horrorbalesete után Alex Zanardit elszállították abból a sienai kórházból, ahol megoperálták.

    Múlt héten olyan hírt kaptunk róla, hogy megpróbálják fokozatosan felébreszteni a mesterséges kómából, most pedig újabb közleményt adott ki vele kapcsolatban a Santa Marie alle Scotte kórház. Megerősítették, hogy az olaszt neurológiai kórképe alapján most már átszállíthatják egy speciális rehabilitációs intézménybe.

    A kórház igazgatója hozzátette, hogy ez a kivételes ember meg fogja kapni a szükséges neurorehabilitációt.