Címke: baleset

  • Räikkönen Sainzot hibáztatja a kettejük „majdnem balesete” miatt

    Räikkönen Sainzot hibáztatja a kettejük „majdnem balesete” miatt

    Kimi Räikkönen szerint Carlos Sainz Jr. volt a hibás a kettejük eseténél, ami a bahreini teszt utolsó napjának lefújását követően esett meg. A két pilóta ugyanis majdnem összeütközött a pálya tízes kanyarjában.

    A három napos teszt utolsó levezető körén Sainz úgy vetődött be a finn pilóta mellé, hogy arra a Jégember nem számított és majdnem rá is csukta a kaput. Azonban Räikkönennek az utolsó utáni pillanatban sikerült megelőznie a koccanást, amiért szerinte csakis kizárólag a Ferrari spanyol pilótáját lehet hibáztatni.

    „Nem hiszem, hogy összeértünk,” – mondta az esetről az Alfa Romeo pilótája, aki az utolsó tesztnapon 166 kört teljesített a C41 volánja mögött.

    „Fogalmam sem volt róla, ugyanis egyik pillanatról a másikra láttam meg őt a tükörben és azonnal jobbra húztam a kormányt. Szerintem mérges volt vagy szimplán csak játszani akart, azonban szerintem ugyan közel voltunk, de mégse értünk össze.”

    A hinwili istálló pozitívan tekint az idei szezonra, ugyanis szerintük az autójuk is sokat fejlődött, valamint az új Ferrari motor is erősebbnek tűnik a tavalyihoz képest.

    „Sikerült egy pozitív napot zárnunk, ugyanis el tudtuk végezni az előre megtervezett programokat. Ezzel pedig maximálisan sikerült felkészülnünk a két hét múlva esedékes szezonnyitó versenyre.

    „A köridők semmit nem jelentenek itt a teszten, nem leszünk képesek ezek alapján felállítani a valós sorrendet a csapatok között. Ez arról szól, hogy adatot gyűjtsünk a mérnökök számára és összebarátkozzunk az autóval. Szerintem gyorsabbak vagyunk a tavalyi évhez képest, azonban majd két hét múlva elválik, hogy mi lesz majd,” – zárta Räikkönen.

  • Alonso szerint nem lesznek problémái a titán lemezekkel

    Alonso szerint nem lesznek problémái a titán lemezekkel

    Fernando Alonso két titán lemezzel fog nekivágni a szezonnak, de elmondása szerint ez a versenyeken nem fogja hátráltatni. Az Alpine pilótája két kihagyott szezon után most tér vissza a Forma-1-be.

    „Őszintén, nem gondolnám, hogy probléma lesz.” – mondta Alonso a szezonkezdetről. A tapasztalt spanyol versenyzőt nemrég elütötték, ezért ki is kellett hagynia a felkészülésből pár hetet. A világbajnok szerint ennek semmiféle hatása nem lesz.

    Alonso már két hete edz, és mostanra a szimulátorba is beleült már. Fizikailag visszanyerte régi formáját:
    „Az egyik oldal a profizmus, illetve a vezetési oldal, ami 100%-on áll. A személyes oldalon pedig, természetesen ott lesz ez a két titán lemez, amit majd a szezon után fognak eltávolítani.” – mondta.

    Tehát, amikor a szezonnak vége lesz decemberben, Alonsora egy operáció vár majd:

    Szóval igen, lesz még valami a szezon után, de ahogyan azt már mondtam, ez nem fogja befolyásolni a profi életemet.” – zárta a kétszeres világbajnok, aki holnap már vezetni is fogja az idei gépét.

  • Két nagy baleset Diriyahban: mi lesz veled Formula E?

    Két nagy baleset Diriyahban: mi lesz veled Formula E?

    Már a Formula E első versenyén nagy baleset történt, most a hétvégén pedig két merően különböző okból kerültek veszélybe a versenyzők.

    Az elektromos sorozat büszke a kiszámíthatatlanságára, de talán a balesetek száma nem ennyire előkelő mutató. Míg komolyabb sérülés még nem történt, az elmúlt verseny eseményei alapján elmondható, nem sokon múlt.

    Nico Prost és Nick Heidfeld pekingi összeütközése több szempontból beírta magát a sorozat történetébe. Az első versenyt végül di Grassi nyerte a csörte miatt, a városi pályák veszélyei azonban már akkor látszódtak.

    A képlet a Gen2 autók bevezetésével sem változott, a nagyobb tempó miatt nem egyszer történt hasonló, mint most Diriyahban, Aley Lynn esetében. Az első bajnok Nelson Piquet Jr. egy kísértetiesen hasonló eset kapcsán „kapott szárnyra” a 2019-es Mexikóvárosi E-Prix-n.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

     

    Most a legutóbbi versenyen ketten is ijesztő balesetet produkáltak, Lynn esetében pedig a versenytársai a sorozat eddigi legnagyobb balesetének nevezték repülését.

    Közel vannak a falak

    Ha utcai pályáról van szó, a veszélyfaktor legalább eggyel nő, ugyanis nem kifejezetten versenyzésre van tervezve az aszfalt. Legyen szó feljövő csatornafedélről, összegyűlő gumitörmelékről vagy a bukóterek hiányáról, a pilótákra nézve minden egyes tényező kockázatot jelent.

    Egy városi pályán hibázni sem nehéz, a vezetői hiba sokkal kisebb különbségeknél is ütközéshez vezethet, és gyakran sokkal nagyobb következményekkel.

    A Formula E pedig csakis hasonló körülmények között rendezett eddig versenyt, az idei Valencia E-Prix-n azonban meglátjuk, milyen versenyt tudnak futni egy épített pályán.

    Safety Car, Formula E, Diriyah, racingline.hu
    A biztonsági autó gyakori látogató a versenyeken, Fotó: FIA Formula E

    Nagy a mezőny

    24 autó vesz részt az elektromos sorozat versenyein, így könnyen összetalálkozik két autó. A csapatok között sincs nagy különbség, így nem szóródik szét a mezőny két kör után. Emellett az előzésekért is nagyobb kockázatot kell vállalniuk a pilótáknak.

    Az első körökben gyakran torlódik fel a mezőny, bár a berni első körös incidens óta egyre kevesebb a sikán a pályákon. A kevesebb féktáv miatt pedig kevesebb a hely, ahol tömegbaleset alakulhat ki.

    A keskeny és rövidebb pálya ebből a szempontból sem előny, az esőben nem egyszer történt meg, hogy egy autó balesete végül több versenyzőt is magával rántott.

    A technika ördöge

    Mortara ütközésénél azonban nem saját, vagy másik ember hibája, esetleg a pálya karaktere okozta a gondot, hanem maga az autó. Persze minden autósport technikai sport, de nem szabad elfeledni, ez is egy tényező abban a bizonyos képletben.

    Sergio Sette Camara, Dragon, Formula E, racingline.hu
    Fotó: FIA Formula E

    A Formula E egyszer már reagált a növekvő tempó által jelentette veszélyre a pályák átalakításával, most azonban egy másfajta problémára derült fény.

    Hosszabb távon meg kell akadályozni a hasonló baleseteket, a 2022-ben bemutatkozó Gen3-as autók kialakításánál minden bizonnyal ezt is figyelembe fogják venni. Kérdés azonban, James Reigle és csapata hogyan fogják ezt majd megoldani.

  • A „repülőbalesetet” szenvedő Lynn már elhagyta a kórházat – VIDEÓ

    A „repülőbalesetet” szenvedő Lynn már elhagyta a kórházat – VIDEÓ

    Az idei második Formula E versenyen balesetet szenvedő Alex Lynn az ellenőrzéseket követően elhagyhatta a kórházat.

    A Mahindra pilótája 10 perccel a verseny vége előtt a 14. helyért küzdött Mitch Evansszel, amikor ütköztek, ezt követően pedig 60 métert csúszott fejjel lefelé az autójával.

    A TV közvetítés éppen előttük Günther és Blomqvist balesetére koncentrált, így lemaradtak a sokkal nagyobb ütközésről.

    Evans alatt még működött az autó, de inkább kiszállt a versenyből, és odavezetett brit kollégája mellé, hogy megnézze, minden rendben van-e.

    „Keményen védekeztem a 18-as kanyar felé.” – emlékszik vissza az új-zélandi. – „Közel voltunk a falhoz, és nem hátrált meg. Volt ott elég hely? Nem vagyok benne biztos, látnom kéne a felvételeket. Remélem igen, és nem tettem semmi rosszat.”

    „Ütközött a hátsó kerekemmel, és utána repülőként felemelkedett, úgy esett a földre. Beszéltem vele, láttam, minden rendben.”

    Lynn a pályabírókkal is kommunikált, térdfájdalomra panaszkodott, még a helyszínen.

    Scot Elkins versenyigazgató eleinte egész pályás sárgát rendelt el, majd a mentés miatt piros zászlóval leintette a versenyt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

    Nem ez volt az első baleset a hétvégén, a versenyt megelőző gyakorláson Edoardo Mortara ütközött a falnak ugyan abban a kanyarban technikai hiba miatt.

    https://www.youtube.com/watch?v=oqlOIaDzykE

  • A Mercedes és a Venturi nem vehet részt az időmérőn Mortara szörnyű balesete miatt

    A Mercedes és a Venturi nem vehet részt az időmérőn Mortara szörnyű balesete miatt

    A Mercedes és a Venturi csapata nem vehet majd részt a Formula E hetedik szezonjának második időmérő edzésén, miután az utóbbi csapat versenyzője Edoardo Mortara egy hatalmas balesetet szenvedett a kvalifikáció előtt gyakorlás végén.

    A tegnapi helyen második helyen célba érő Mortara a hatodik leggyorsabb időt futotta a szabadedzésen, majd a próbarajtok után feltehetőleg az autó hibája miatt nem tudott lassítani és nagy sebességgel a falba csapódott a tizennyolcas kanyar kijáratán.

    A svájci-olasz pilótát azonnal kórházba szállították a balesetét követően, hogy elővigyázatosságból megvizsgálják és megnézzék, szerzett-e sérülést a balesetben.

    Azt viszont biztos, hogy Mortara a becsapódást követően magánál volt, tudott beszélni és az ujjait is képes volt mozgatni.

    Azonban mivel a Venturi a Mercedes partnercsapata a sorozatban, így az FIA mindkét csapatnak megtiltotta az időmérőn való részvételt a Mortara autójával adódó probléma miatt.

    Mortara balesete egyébként kísértetiesen hasonlított Daniel Abt esetére, ami az előző szezon mexikói versenyén történt. A német pilóta a FanBoostját aktiválta az egyenesben, majd lassítás nélkül csapódott a falba nagy sebességgel. A becsapódás 20 G nagyságú volt, de szerencsére azt az esetet Abt sértetlenül megúszta.

    Nagy kérdés, hogy Mortara így képes lesz-e rajthoz állni a mai versenyen, amit az Eurosport 2 élőben fog közvetíteni 17:30-as kezdéssel.

  • Nyck de Vries nyerte a Formula E első éjszakai versenyét

    Nyck de Vries nyerte a Formula E első éjszakai versenyét

    A Mercedes versenyzője Nyck de Vries magabiztosan, pole pozícióbol rajtolva tudott nyerni a Formula E hetedik szezonjának nyitóversenyén Rijádban.

    A holland fiatal a verseny előtt mindkét szabaedzést meg tudta nyerni, valamint a kvalifikáció első részében és a Super Poleban sem talált legyőzőre.

    De Vries mellett a német gyártó ügyfélcsapatának versenyzője Edoardo Mortara végzett és a dobogó harmadik fokára a Jaguárnál versenyző Mitch Evansnek sikerült felkapaszkodnia.

    A Mercedes holland pilótájának sikerült repülőrajtot vennie és már az első kört követően 1.2 másodperccel vezetett a többiek előtt. A többiek a rosszul rajtoló Pascal Wehrlein miatt maradtak le, aki egy hatalmas fékezés árán tudta csak megtartani a második helyét.

    De Vries a verseny elején annyira nyomta neki, hogy túl sok energiát használt fel az akkumulátorából, ami miatt bajba is kerülhetett volna. Azonban a holland fiatalnak végül sikerült kezelnie a helyzetet és végül nem is használt fel több energiát a megengedettnél.

    Eközben a Daniel Abt helyét átvevő René Rast felkapaszkodott a második helyre, miután a tizennyolcas kanyarban sikerült kifékeznie Wehrleint. A Porsche német pilótája ezt követően azonnal el is használta az első attack modeját, hogy visszatámadhasson.

    Azonban az Audi pilóta a két biztonsági autós fázis ellenére sem jelentett komolyabb veszélyt de Vrisere, aki végül magabiztos előnnyel szerezte meg első győzelmét az elektromos szériában.

    További pontszerzők: René Rast, Pascal Wehrlein, Oliver Rowland, Alexander Sims, Stoffel Vandoorne, Lucas di Grassi és Oliver Turvey.

    A versenyt három pilóta nem tudta befejezni. A Jaugarhoz igazoló Sam Bird egy túlságosan optimista manőverrel vetett végett a saját és a Mahindránál versenyző Alex Lynn versenyének. Ezért kellett először pályára gurulnia a biztonsági autónak. A harmadik versenyző pedig Max Günther volt, aki az újraindítást követően nem sokkal vágta falhoz a BMW-jét, kiváltva ezzel a második biztonsági autós fázist.

    A sorozat második versenyét a holnapi folyamán rendezik majd meg szintén Rijádban.

  • A balesete miatt nem támogatja tovább Grosjeant Gene Haas

    A balesete miatt nem támogatja tovább Grosjeant Gene Haas

    Sokáig készen állt Gene Haas arra, hogy az IndyCarba szerződő Romain Grosjeant a tengerentúlon is támogassa, ám a bahreini súlyos balesete mindent megváltoztatott.

    A francia pilóta a tavalyi Bahreini Nagydíjon szenvedett súlyos balesetet, ami után az égési sérülései miatt ki kellett hagynia a szezon utolsó két versenyhétvégéjét. Már korábban biztossá vált, hogy sem ő sem pedig Magnussen nem marad a csaptatnál idénre. Grosjean számára így az IndyCar maradt, mint folytatás.

    Az F1-es főnöke Gene Haas egy igen érdekes dolgot árult el, nevezetesen úgy tervezte, hogy támogatni fogja Amerikában is a francia versenyzését, de aztán a baleset hatására elállt ettől a törekvésétől.

    „Megkérdezte, hogy az IndyCarban is szponzorálnánk-e majd őt, és én erre kezdetben nagyon nyitott voltam.” – kezdte Haas. „De ezután jött a balesete Bahreinben, nagyon boldog voltam, hogy akkor nem halt meg. Egy ennyire összetört autó esetében nem is lehetnék boldogabb, hogy túlélte.”

    „Van egy felesége és három gyereke, ezért azt mondtam neki, hogy nem adhatok pénzt neki arra, hogy kimenjen és megölje magát. Úgy éreztem, hogy otthon kell maradnia és a családjával kell törődnie. Egy hatalmas balesetet úszott meg, ha megértjük mi történt ott… Ha akkor az autó pár fokkal egyik vagy másik irányba elfordulva csapódik be, akkor nem tudott volna már kiszállni és nem élte volna túl. Elképesztő szerencséje volt.” – folytatta.

    „És a csapat is szerencsés volt. Nem tudnék az özvegye és a gyermekei szemébe nézni, egyszerűen nem menne. Csak ennyit mondtam neki, hogy ’na most otthon maradsz, nem segíthetek neked többé.’”. – zárta.

    Grosejant azonban ez sem tántorította el a folytatástól, ugyanis már az első IndyCaros tesztjén is túl van.

  • Grosjean balesetet szenvedett első IndyCaros tesztjén

    Grosjean balesetet szenvedett első IndyCaros tesztjén

    Az egykori F1-es pilóta a Barber Motorsport Parkban vett részt a sorozat hivatalos tesztjén. Grosjean az első kanyarban pördült meg, és csúszott gumifalba.

    Már első tengerentúli pályára lépésekor történt egy kis incidens a Szahír Nagydíjon hatalmas balesetet szenvedő Grosjeannal. Gyermekei által festett sisakkal érkezett meg Alabamába, ahol szerencsére nem történt komolyabb baj.

    Az autó sérülése ellenére a Dale Coyne Racing szerelői még a nap vége előtt vissza tudták küldeni a franciát a pályára. Grosjean sértetlenül megúszta az esetet.

    Remélhetőleg ez nem befolyásolja a felkészülését, amit IndyCaros csonka szezonja – az oválpályákon nem áll rajthoz – előtt kell végeznie. A tengerentúli sorozat szezonja áprilisban kezdődik majd az alabamai pályán.

    # Dátum Verseny Helyszín Típus
    1 04.11. Indy Grand Prix of Alabama ?? Barber Motorsports Park épített
    2 04.25. Grand Prix of St. Petersburg ?? Streets of St. Petersburg utcai
    3 05.01. Texas 300
    ?? Texas Motor Speedway
    ovál
    4 05.02. Genesys 300
    5 05.15. GMR Grand Prix ?? Indianapolis Motor Speedway – Road Course épített
    6 05.30. 105. Indianapolis 500 ?? Indianapolis Motor Speedway ovál
    7 06.12.
    Detroit Grand Prix
    ?? Belle Isle Street Circuit
    utcai
    8 06.13.
    9 06.20. Grand Prix at Road America ?? Road America épített
    10 07.04. Indy 200 at Mid-Ohio ?? Mid-Ohio Sports Car Course épített
    11 07.11. Indy Toronto ?? Exhibition Place utcai
    12 08.08. Music City Grand Prix ?? Nashville Street Circuit utcai
    13 08.14. TBA ?? Indianapolis Motor Speedway – Road Course épített
    14 08.21. Bonmarito Automotive Group 500 ?? World Wide Technology Raceway ovál
    15 09.12. Grand Prix of Portland ?? Portland International Raceway utcai
    16 09.19. Grand Prix of Monterey ?? WeatherTech Raceway Laguna Seca épített
    17 09.26. Grand Prix of Long Beach ?? Streets of Long Beach utcai
  • De la Rosa: Alonso fitt lesz Bahreinre

    De la Rosa: Alonso fitt lesz Bahreinre

    A közúti balesete ellenére nagy az esély rá, hogy Fernando Alonso képes lesz tesztelni és versenyezni Bahreinben, jövő hónapban. Az Alpine közleményben erősítette meg, hogy erre számítanak, Alonso pedig olyannyira biztos a dologban, hogy állítólag egy héten belül újra elkezdene edzeni.

    A kétszeres világbajnok honfitársa, Pedro de la Rosa is egyetért.

    „Fernando jól van és még mindig van egy hónap, lesz ideje a teszteken is részt venni” – mondta a Marca nevű spanyol lap hasábjain. „Természetesen szorosan fér be az állkapcsa a sisakba és az egyenesekben is komoly felfele irányuló terhelés hat rá. De biztató, hogy csak az állkapcsáról és néhány fogról van szó. Ez azt jelenti, hogy a felépülés nem lesz hosszú idő, habár befolyásolja majd Fernandót, mert jelenleg nem tud edzeni.”

    A spanyol újságíró, Carlos Miguel az alábbiakról számolt be Alonsóval kapcsolatban: „Alonso azt tervezi, hogy 5-6 napon belül visszatér az edzéshez. Jó kedve van, beszélget a barátaival, üzenetekre válaszol a kórházban. Néhány fárasztó nap előtt áll, de a felső állkapocscsont gyorsabban gyógyul az alsónál.”

  • A rendőrség felfedte: egy áruház parkolójában történt Alonso balesete

    A rendőrség felfedte: egy áruház parkolójában történt Alonso balesete

    A svájci rendőrség több részletet árult el az F1-es világbajnok, Alonso kerékpáros incidenséről, többek között azt, hogy egy parkolóban történt az eset.

    Csütörtök délután Luganóban törte el állkapcsát a kétszeres világbajnok. Felső állkapcsa repedt meg, de már sikeres műtéten van túl a spanyol.

    A luganói kanton rendőrsége most közleményben ismertette a baleset körülményeit:

    „Tegnap délután kettő előtt Viganellóban egy 42 éves luganói sofőr a La Santa úton Pregassona felé tartott. Az előzetes vizsgálatok szerint, egyelőre nem ismert okokból ütközött egy 39 éves spanyol állampolgárral – aki szemből érkezett, álló helyzetben lévő autókat kikerülve -, miközben balra kanyarodott egy szupermarket parkolójába.”

    „Az ütközés az autó jobb oldalán történt a kerékpárost pedig a Luganói Zöld Kereszt elsősegélynyújtás után kórházba szállította állkapocsrepedéssel.”

    Alonso csapata, az Alpine úgy számol, a bahreini tesztekre már teljes épségben érkezhet meg a versenyző, nem kell kihagynia emiatt egy napot sem.

    „A kerékpáros balesetét követően Fernando Alonso kórházi megfigyelés alatt volt. Az orvosok egy repedésre lettek figyelmesek a felső állkapcsán, és sikeres műtétet hajtottak végre. Mindenki elégedett a felépülésével.”

    „48 óráig azonban még megfigyelés alatt tartják majd. Ezután pár nap teljes pihenőt követően fokozatos visszatér az edzéshez. Arra számítunk, hogy teljesen képes lesz elvégezni a szezon előtti előkészületeket.”

    „Az Alpine F1 Team és Fernando nevében köszönjük a jókívánságokat, és további híreket szolgáltatunk, amint itt lesz az ideje.”