Címke: baleset

  • Így látta Gasly az első körös káoszt a Hungaroringen

    Így látta Gasly az első körös káoszt a Hungaroringen

    Pierre Gasly tökéletesen tisztában van vele, miként lehet profitálni egy nagyobb kavarodásból egy Formula 1-es verseny során. 2019-ben így szerezte meg az első dobogós helyét Brazíliában és az első győzelmét is a tavalyi monzai verseny során. A Magyar Nagydíjon ismét eluralkodott a káosz, azonban ezúttal nem az AlphaTauri pilótájának kedvezett a szerencse.

    Gasly az ötödik helyre kvalifikálta magát és így jó eséllyel pályázott egy előkelő helyezésre a 71 körös verseny során. Azonban Valtteri Bottas „ámokfutása” miatt már az első kanyarban visszaesett az utolsó helyre. Ugyan a Red Bull egykori pilótájának végül sikerült felzárkóznia a hatodik helyre, ami Sebastian Vettel kizárásával akár ötödik hely is lehet.

    „Nem tudom, hogy a mai verseny egy jó nap volt vagy inkább egy elszalasztott lehetőség” – ismerte el a francia fiatal a Magyar Nagydíjat követően. „Egyszerűen frusztráló ez az egész, mert az ilyen pályákon mindig jól kell teljesíteni az időmérőn és ez sikerült is. Ötödik lett és ez egy remek pozíció, mert erre normál körülmények között nem lennénk képesek.”

    Gaslynak esélye sem volt elfordulni az egyes kanyarban, mert ki kellett kerülnie a Bottas Mercedesét, Norris McLarenjét és rajtuk kívül még két Red Bullt is, akik szintén a bukótérbe kerültek a Mercedes finn pilótájának „bowlingozását” követően. Az egyetlen pozitív dolog az volt Gasly esetében, hogy nem sérült meg az autója és emiatt tudott ilyen mértékben felzárkózni.

    „Az első kanyarban Sergioval (Pérez) és Maxszal (Verstappen), ezt követően szabadult el nem sokkal a pokol” – mesélte Gasly, akinek elmondása szerint a sorsa a Milton Keynes-i istálló kezében van.

    „Nem hittem el, az ötödik helyről egy pillanat alatt visszaestem utolsónak. A felzárkózásunk jó volt, mert megvolt az autóban rejlő potenciál és ezt meg is tudtuk mutatni. Azonban a konstruktőri bajnokságban jó sok pontot buktunk el a riválisainkkal szemben és elnézve a dogogót, kicsit több szerencsével akár mi is odaérhettünk volna” – zárta a francia, aki a versenytársaihoz hasonlóan legközelebb a nyári szünet utáni első futamon ülhet majd autóba legközelebb a belgiumi Spa-Francorschapmsban.

  • Leclerc: A rajt bowlingozásba fulladt

    Leclerc: A rajt bowlingozásba fulladt

    Charles Leclerc egy „remek bowling meccsnek” titulálta a Magyar Nagydíj rajtja után történő eseményit az egyes kanyarban. A monacói pilóta nagyon frusztrált és csalódott volt, miután Lance Stroll szabályosan kiütötte őt a versenytől.

    Az eset legfőbb kiváltója Valtteri Bottas volt, aki csúnyán elmérte az egyes kanyar féktávját, eltalálta hátulról Lando Norris McLarenjét, majd a két Red Bullt is magukkal sodorták. Stroll azt az esetet próbálta elkerülni és még a fűre is lement, azonban a kanadai elveszítette uralmát az Aston Martinja felett és nekiment Leclerc Ferrarijának és mindketten kiestek.

    Az olasz istálló monacói pilótája kizárólag a saját versenyére próbált meg koncentrálni és ugyan nehezek voltak a körülmények, de nagyon frusztrálta az a tény, hogy a sahját hibáján kívül esett el egy potenciális jó eredménytől.

    „Egy remek bowling játszma volt” – idézi a kétszeres futamgyőztes Leclerc szavait a Sky Italia. „A nyári szünet előtti utolsó versenyen különösen sz*r érzés egy ilyen baleset, nem is tudom, hogyan történhetett meg ez.”

    „Stroll körülbelül öt vagy hat pozícióval volt hátrébb hozzám képest. A létező legóvatosabban próbáltam bevenni az első kanyart, mert tisztában voltam vele, hogy ezen körülmények között bármi megtörténhet. Azonban már az első kanyar után kiestem és ez szégyen.”

    „Nem szeretném túl gyorsa megítélni a szituációt, de nem sokat tehettem az eset ellen, mivel Lancet egyáltalán nem láttam a tükrömben. De ez van, mennünk kell tovább és bízom benne, hogy a nyári szünet után már kegyesebb lesz hozzánk a sors.”

    Stroll és Bottas is öt rajthellyel hátrébb fog majd rajtolni a Belga Nagydíjon a mostani versenyen bemutatott akciójuk miatt.

    „A szezon első felében nem állt mellettünk a szerencse és ez ma sem így volt. Nagyon kár, mert így egy nagy lehetőséget szalasztottunk el” – írta Leclerc a kiesését követően a Twitter oldalán.

  • Hauger győzelmét hozta az esős káoszfutam a Hungaroringen

    Hauger győzelmét hozta az esős káoszfutam a Hungaroringen

    A Prema versenyzőjét, Dennis Haugert intették le elsőként a Formula 3 hungaroringi hétvégéjének utolsó versenyén, ahol az eső játszotta a főszerepet.

    Mivel az eső elkezdett szakadni a rajt előtt, így a versenyzők a biztonsági autó mögül voltak kénytelenek elrajtolni. Így a pole-pozícióból induló Arthur Leclerc meg tudta tartani az első helyét a bajnokság éllovasával, Dennis Haugerrel szemben. Mögöttük a két Trident, Jack Doohan és David Schumacher harcolt a dobogó legalsó fokáért.

    Nem kellett sokat várni az újabb safety carra, mert Victor Martins egy előzési manőver során elszámolta magát Oliver Rasmussennel szemben és a falban kötött ki a második szektorban, ami miatt megsérült az első szárnya is. Az MP Motorsport pilótája folytatni tudta a futamot, miután vissza tudott érni a bokszutcába.

    A biztonsági autó a verseny harmadik körének végén jött be és ezt követően újra folytatódhatott a száguldás. Leclerc meg tudta tartani a vezető helyét és mögöttük mindenki próbált tapadást találni a vizes aszfalton. Olli Caldwell gyorsan tudott alkalmazkodni a körülményekhez és majdnem sikerült megelőznie a második versenyen brillírozó Frederik Vestit. A brit ezt követően pozíciót veszített Ayumu Iwasával szemben, miután elmérte az egyes kanyar féktávját.

    Hauger a 6. körben elkezdte csökkenteni a hátrányát Leclerc-rel szemben és megpróbált előzési távolságba kerülni a csapattársához képest. A Prema norvég pilóta egyértelműen gyorsabb volt Charles Leclerc öccsénél, azonban a monacói pilóta zseniálisan védekezett és meg tudta tartani az első helyet. Hauger a 9. körben azonban a kettes kanyar külső ívén végül sikerült dűlőre jutnia csapattársával szemben és átvette a vezetést a versenyben.

    Hauger azonban túlmelegítette a gumijait a nagy csatában és Leclerc egy kör alatt 8 tizedmásodpercet vett ki csapattársa előnyéből és támadásba lendült. Leclerc – aki Le Castellet-ben nyerte meg első versenyét – végül nem tudott előzni, mert Hauger időben tudott válaszolni a szélvészgyors monacói tempójára.

    A 14. körre olyan mértékben kezdett el száradni a pálya, hogy a vizes ívek elkezdtek fogyni, ami óriási gondot jelentett az extrém esős gumikon köröző pilótáknak. így ugyanis egyre kevesebb lehetőségük volt hűteni az abroncsaikat. A tegnapi versenyt megnyerő Matteo Nannini fel is tette a száraz pályaás gumikat a 15. körben, ezzel óriásit kockáztatva.

    A hazai pályán versenyző Tóth László egy megpördülő HWA-ba szaladt bele, ezzel egy óriási balesetet okozva. Mivel a biztonsági autó újra a pályára gurult és már csak két kör volt hátra a futamból, így mögötte futottak be a pilóták a célba, mivel a pályamunkások már nem tudták eltakarítani időben a pályán maradó összetört autókat.

    Hauger nyert ezzel megszerezve idei harmadik sikerét, valamint az előnyét is tovább növelte az egyéni bajnokságban. A norvég mellett Leclerc és Doohan állhatott fel a dobogóra. Schumacher lett a negyedik, mögötte Clement Novalak és Alexander Smolyaer intették le. További pontszerzők: Vesti, Caldwell, Pietro Fittipaldi és Logan Sargeant.

    A bajnokság három hét múlva fog folytatódni a Belgiumban található Spa-Francorschampsban.

  • Balesetben veszítette életét egy pályamunkás Brands Hatch-ben

    Balesetben veszítette életét egy pályamunkás Brands Hatch-ben

    Baleset következtében hunyt el egy pályabíró a Brands Hatch-ben található aszfaltcsíkon a szombati nap folyamán. A hírt a Brit Automobile Racing Club erősítette meg.

    A balesetet egy klasszikus túraautó balesetet során történt, amikor két autó ütközött egymással a célegyenesben. Az egyik pilóta elveszítette uralmát az autója felett és nagy sebességgel a falba csapódott, majd egy, az egyenesben található megnyitást is telibe talált. A baleset után kiadott közleményben az állt, hogy „a pilóta mellett még egy ember volt részese az esetnek.”

    A pályamunkás halálát az első közlemény kiadása után 6 órával jelentették be. A hír nyilvánosságra hozását követően az összes szombati programot törölték, de a tervezet szerint vasárnap folytatódni fognak az eseményen a Nagy-Britanniában található pályán.

    Forrás: REIDY Youtube

  • Túlélte a Honda motor Verstappen balesetét

    Túlélte a Honda motor Verstappen balesetét

    Továbbra is használható Max Verstappen erőforrása, amely súlyosabb következmények nélkül megúszta a holland 51G-s becsapódását Silverstone-ban.

    A Red Bull versenyzője a Brit Nagydíj első körében ütözött Lewis Hamiltonnal, majd a becsapódás mértéke miatt kórházba kellett szállítani. Az viszont azóta is kérdéses volt, hogy az erőforrása mennyire viselte meg az ütközést. A Magyar Nagydíj előtt azonban erre is választ kaptunk.

    „Hálaistennek a motort ismételten tudjuk használni” – jelentette ki Helmut Marko.

    Hogy pontosan mi is történt a motorral a baleset óta, arról a Honda szóvivője mesélt:

    „Az erőforrás egységet a futam után visszaküldtük Sakuraba, alapos kivizsgálásra. Néhány elemet kicseréltünk rajta, olyan egységeket cseréltünk ki, amivel nem vétünk az FIA szabályai ellen. Pénteken ezt az erőforrást fogjuk használni, hogy teljes körű tesztet tudjunk vele végezni a pályán és tisztább képet kaphassunk a lehetséges további használatáról.”

    „Ha nem lesznek további nehézségek vagy technikai gondok, akkor a tervezett három motorral fogjuk teljesíteni a szezont, így Maxot nem fogják büntetni.” – egészítette ki Helmut Marko.

  • Da Costa: Lotterer egy igazi lúzer

    Da Costa: Lotterer egy igazi lúzer

    Antonió Félix da Costa egy igazi vesztesnek titulálta André Lotterert, miután a német pilóta szó szerint a falba rakta a sorozat regnáló bajnokát a második londoni versenyen.

    A Porsche német versenyzője egy áthajtásos büntetést kapott, miután da Costa megpróbálta megelőzni őt és a falba rakta őt az egyes kanyarba menet. Lottererer folytatni tudta a futamot, de a DS Techeetah pilótájának kitört a bal első felfüggesztése, ami miatt kénytelen volt idő előtt kiszállni az autójából.

    A baleset pedig azért lehet fájó da Costának, mert a londoni duplaforduló előtt még az összetett második helyén állt, de a mostani nullázása és az első versenyen elért kilencedik helyével visszaesett az egyéni tabella ötödik helyére.

    „Egészen jó futamom volt, amíg nem találkoztam azzal a lúzerrel” – értékelt a portugál a kiesését követően a Motorsport.comnak. „Ez van, nem lehet ezzel mit tenni. Annyi autót megelőztem az attack mode-dal abban a kanyarban. Mindenki figyelmes volt mindkét versenyen, Andrét leszámítva.”

    „Várható volt, hogy ez fog történni. Mindig ugyanaz az ember okozza ezeket a baleseteket. Idejét sem tudom már, mikor tudott befejezni egy versenyt sérült autó nélkül. Lehet, hogy csak ellenem vet be ilyen sportszerűtlen manővereket, de minden esetre ez elfogadhatatlan.”

    A portugál kritikáját az FIA sem hagyta figyelmen kívül, ugyanis két büntetőpontot felvarrtak a háromszoros Le Mans-i 24 órás győztes Lotterer licenszére, amivel immáron 8 egységnél jár.

    Da Costa hozzátette, hogy a Porsche pilótájának manőverei „nem állják meg a helyüket egy világbajnokságban” és szerinte ezzel „rossz fényben tünteti fel a sorozatot”, ahol a mostani bokszutcás botrány előtt is volt már nagyobb szintű üzemzavar az elektromos széria idei kiírásában.

  • Rosberg is ítéletet mondott a Verstappen-Hamilton ütközésről

    Rosberg is ítéletet mondott a Verstappen-Hamilton ütközésről

    Hamilton korábbi riválisa és csapattársa, Nico Rosberg is elmondta véleményét a brit és Verstappen silverstone-i balesetéről.

    Rosberg 2014-ben Belgiumban, 2016-ban pedig Spanyolországban és Ausztriában is ütközött bajnoki ellenfelével, így nem ismeretlen számára a helyzet.

    Max Verstappen, Lewis Hamilton, Brit Nagydíj
    Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    „Versenybaleset volt.” – zárta rövidre. – „Mármint mindenki a határon van. Teljesen normális, ha a győzelemért vagy a bajnokságért küzdesz, és szoros a dolog, akkor tudod milyen fontos elsőnek lenni az első kör végén.”

    „Igenis nagy különbséget jelent a végén. Szóval versenybaleset, mert mindenki a határon volt.”

    Hamilton ünneplése kiédemelte Verstappen dühét, a holland pedig éles kritikájával a brit ellenszenvére könnyen szert tehet. Rosberg szerint a személyes ellentétek olajat jelenthetnek a tűzre.

    „Ez még intenzívebbé teszi a csatát. Már alig várom, hogy bekapcsolhassam a tévét a következő felvonásra.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NICO ROSBERG (@nicorosberg) által megosztott bejegyzés

  • 550 millió a kár, tovább lobbizhat az FIA-nál a Red Bull

    550 millió a kár, tovább lobbizhat az FIA-nál a Red Bull

    A Red Bull képtelen megnyugodni és tovább folytathatja a harcát a Lewis Hamilton-Max Verstappen baleset során hozott ítélettel szemben. A holland autójában ugyanis a baleset következtében 1,8 millió dollár kár keletkezett, ami átszámítva több, mint fél milliárd forintnak felel meg!

    A két bajnoki rivális a Brit Nagydíj első körében találkozott egymással a Copse kanyarban. Verstappen húzta a rövidebbet és 51 G-t kapott, miután a becsapódott a gumifalba. A Red Bull holland pilótája ugyan önerőből el tudta hagyni az összetört RB16B-t, azonban a balesetet követően kórházba kellett őt szállítani, de vasárnap este már ki is engedték őt onnan a kivizsgálásokat követően.

    Hamiltont ugyan egy 10 másodperces büntetést kapott a versenybíráktól baleset okozása miatt, azonban még ennek ellenére is képes volt megnyerni a futamot, miután két körrel a vége előtt sikerült levadásznia a sokáig vezető Charles Leclerc-t. Verstappen előnye pedig ezzel 8 pontra olvadt az egyéni pontversenyben a hétszeres világbajnok brit pilótával szemben.

    A Miltony Keynes-i istálló csapatfőnöke, Christian Horner szerint a csapatának joga van megfellebezni az FIA döntését, azonban nem gondolja azt, hogy Hamilton az eredetinél súlyosabb büntetést fog majd kapni a tettéért.

    „Nem titok, hogy már eleinte is azt gondoltuk, hogy Hamilton olcsón megúszta az egészet és a véleményünk azóta sem változott meg” – mondta a brit szakember, aki akár jogi témára is elterelheti az esetet. „Figyelembe véve a baleset súlyosságát és a büntetés enyheségét, jogunk van arra, hogy felülvizsgálást kérjünk az FIA-tól. Megpróbálunk terhelő bizonyítékot találni és élni az összes lehetőségünkkel.”

    A Bikák nem kérhetik a 10 másodperces büntetés felülvizsgálást azonnal, hanem 14 napon belül nyújthatják be azt, ha „jelentős és releváns” bizonyítékot sikerül találniuk. Verstappen balesete pedig több szempontból is fájó pont a bajnoki éllovas csapat számára. Egyrészt nem tudni, mennyire sérültek a jelentősebb motorkomponensek, másrészt pedig a költségsapka bevezetése miatt így egy jelentősebb összegtől esnek el a javítás miatt.

    A csapat szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko először azt hitte, hogy 750.000 euró körül lesz a kár értéke, azonban Horner felfedte, hogy a kár az osztrák által gondolt összeg több, mint kétszerese és hozzátette, hogy „sokat köszönhetnek a glóriának és a biztonsági előírásoknak, mert a baleset olyan kemény volt, hogy még Verstappen ülése is eltört benne.”

  • Marko: Egy átlagember nem élte volna túl Verstappen balesetét

    Marko: Egy átlagember nem élte volna túl Verstappen balesetét

    Dr. Helmut Marko elmondta, hogy Max Verstappennek mindössze nyakfájdalmai vannak a vasárnapi Brit Nagydíjon elszenvedett balesetét követően. Az osztrák ex-F1-es versenyző azonban hozzátette, hogy ha egy átlagember ült volna a holland RB16B-jében, akkor nagy valószínűséggel tragikus kimenetelű lett volna a becsapódás.

    A Formula 1 idei kiírásának éllovasa és közvetlen riválisa, Lewis Hamilton párharca kicsúcsosodott a silverstone-i verseny első körében, amikor a két bajnokaspiráns összeütközött a Copse kanyarban. Verstappen húzta a rövidebbet és a becsapódása során 51 G erőhatás érte őt. A Red Bull pilótájának balesete minden szurkolót emlékeztetett a száguldó cirkusz veszélyeire, de Marko szerint – aki szerint a Mercedes hétszeres világbajnoka eltiltást érdemelt volna – egy átlagember nem lett volna olyan szerencsés, mint Verstappen.

    „A vasárnapi nap folyamán Max mellett végig ott volt az édesapja, Jos is, hogy támogassa őt a balesetét követően” – idézi a Red Bull szaktanácsadójának szavait az RTL TV. „Azt gondoltuk, hogy az egész testét meg fogja viselni az 51 G-s becsapódás, de szerencsére Max csupán a nyakát fájlalja. Ezt az 51 G erejű becsapódást pedig egy normál ember biztosan nem élte volna túl. Max azért is úszta meg ennyivel, mert kitűnő fizikai állapotban van, és nagyon keményen edz versenyről versenyre.”

    Verstappen a közösségi média oldalán „tiszteletlennek” és „sportszerűtlennek” titulálta Hamilton ünneplését, aki még a 10 másodperces büntetése ellenére is képes volt kiénekelni a sajtot Charles Leclerc és a Ferrari szájából. Marko egyetértett a holland pilótával, ugyanis ő sem tudta tolerálni a hétszeres világbajnok viselkedését.

    Azonban Marko felfedte, hogy Hamilton a hétfői nap folyamán felhívta Verstappent, hogy megbeszélhessék a történteket egymás között.

    „A fair versenyzés hívei vagyunk, nem pedig az ilyen fajta manővereké, mint amit Hamilton csinált” – folytatta Marko. „Az ünnepléséről pedig akkor még szót sem ejtettem. Hamilton egészen a mai napig fel se hívta Maxot, de legalább megtette és ezt is értékeljük valamilyen szinten. Azonban nem szabad ezen sokáig rágódnunk, mert még nagyon hosszú a szezon és rengeteg verseny áll még előttünk.”

  • Hamilton: Nem tartozom bocsánatkéréssel Verstappennek

    Hamilton: Nem tartozom bocsánatkéréssel Verstappennek

    A Brit Nagydíjat megnyerő Lewis Hamilton nem érzi úgy, hogy bocsánatot kellene kérnie Max Verstappentől, miután ütközött vele Silverstone-ban, ami a holland kiesését és a kórházba kerülését eredményezte.

    A világbajnoki címvédő a Copse kanyarban próbálta megelőzni legfőbb bajnoki vetélytársát, ám a bal első kereke hozzáért a Red Bullos jobb hátuljához. Az ütközés miatt Verstappen 51 G-s erővel csapódott a gumifalba. Az eset miatt Hamiltont 10 másodperces időbüntetéssel és két büntetőponttal sújtották, ám ez elég volt arra, hogy megnyerje a versenyt.

    Az eset komoly visszhangot váltott ki, Christian Horner és Helmut Marko is komolyan beleszállt a hétszeres bajnokba, akit ráadásul rasszista támadások is érték a futam után a közösségi médiában. Hiába a támadások, a brit nem érzi, hogy elnézést kellene kérnie a megmozdulásáért.

    „Nem igazán láttam képeket az esetről, csak egy rövid bejátszást, amikor mentem vissza a garázsba. De lesz majd időm gondolkodni rajta. Jelenlegi tudomásom alapján viszont nem érzem azt, hogy lenne miért bocsánatot kérnem.” – vélekedett Hamilton, aki azonban azt is elmondta, hogy nagyon aggódott Verstappenért, amikor meghallotta, hogy kórházba szállították, ezért mindenképpen szeretne majd személyesen is beszélni.

    „Hallottam, hogy Max kórházba került és eléggé aggódtam érte. Egyikünk sem szeretné, ha a másikunk megsérülne, ez sosem állt szándékomban, szóval remélem, hogy rendben van. Felfogom keresni, hogy meggyőződjek róla, hogy rendben van-e. Azért élünk, hogy megküzdhessünk egymással, sok kemény verseny van még előttünk.– zárta.