Napra pontosan tíz évvel ezelőtt hunyt el Jules Bianchi, kilenc és fél hónappal a Szuzukában elszenvedett súlyos balesete után. A történtek miatt kifejlesztett glória már jó néhány életet megmentett, többek között alighanem keresztfiáét, Charles Leclerc-ét is, aki végül befejezte a francia versenyző által megkezdett utat.
Ayrton Senna 1994-es imolai tragédiája után több mint két évtizeden át nem volt pilótaáldozata a Forma–1-nek. A „pilótaáldozat” szót fontos kihangsúlyozni, hiszen a tragédiákat így sem úszta meg a sportág: a 2000-es Olasz, a 2001-es Ausztrál, valamint a 2013-as Kanadai Nagydíjon is elhunyt egy-egy pálya széli sportbíró vagy beavatkozó.
Szívbemarkoló történetet osztott meg a Szuzukában 8 éve halálos balesetet szenvedett Bianchiról volt főnöke
Napra pontosan tíz évvel ezelőtt viszont ismét egy versenyzőt gyászolt a sportág – na jó, ha pontosak akarunk lenni, akkor valójában egy nap híján tíz évvel ezelőtt, hiszen a világ csak másnap tudta meg a hírt, hogy 2015. július 17-én, egy nizzai kórházban elhunyt Jules Bianchi, miután kilenc és fél hónappal korábban súlyos balesetet szenvedett.
Ő volt a Ferrari első akadémistája
Biamchi 1989. augusztus 3-án született. Miután gokartban jó néhány bajnoki címet szerzett, 17 évesen versenyzett először együléses autóban. Tehetségére a Ferrari is felfigyelt, olyannyira, hogy egy sikeres teszt után le is szerződtették. Ezzel ő lett az akkoriban útjára induló Ferrari Versenyzői Akadémia első növendéke, a hosszú távú cél pedig a Scuderia F1-es csapata volt.
Bianchi pedig jó úton haladt afelé, hogy ezt előbb-utóbb megvalósítsa. 2010-ben és 2011-ben egyaránt harmadik lett a Forma–2 elődjének számító GP2-ben. 2012-ben rendszeresen lehetőséget kapott a Force Indiánál, hiszen a húsz hétvégéből kilenc alkalommal beültették őt egy-egy szabadedzésre, hogy tapasztalatot szerezzen.
Állandó üléshez mégis meglehetősen furcsa körülmények között jutott. A Marussia eredetileg a nála néhány hónappal idősebb Luiz Raziát igazolta le a 2013-as idényre, ám a brazil versenyző nem tudta teljesíteni a szerződés pénzügyi feltételeit, így azt az előszezonban felbontották. Az orosz istálló pedig csak ezután adott esélyt Bianchinak.
Ezzel az eséllyel pedig még úgy is élt, hogy az autó adottságai miatt általában az utolsó helyek egyikén haladt. Ebben az esztendőben, illetve a követező évben összesen huszonöt alkalommal fordult elő, hogy ő és csapattársa, Max Chilton is célba ért. Ebből huszonkétszer a francia versenyző végzett előrébb, ami 88 százalékos arányt jelent.
Szívszorító szavak az F1-es pilóta haláláról, volt csapattársa felidézte utolsó emlékeit Bianchiról
Külön ki kell emelni a 2014-es Monacói Nagydíjat, amelyen a nyolcadik helyen ért célba. Végül egy 5 másodperces büntetés miatt kilencedikként rangsorolták, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy megszerezte csapata történetének első pontjait. Később kiderült, hogy ez kulcsfontosságú volt abból a szempontból, hogy az istálló 2015-ben is versenyezni tudjon. Ő maga azonban ekkor már semmiképpen nem ott szerepelt volna, hiszen a tervek szerint a Sauber lett volna a következő állomás, hogy aztán 2016 vonatkozásában akár már a Ferrari is szóba kerüljön.
Elkerülhető baleset volt, de legalább nem hiábavaló
Mindebből azonban semmi nem lett, ugyanis a 2014-es Japán Nagydíjon Bianchi súlyos balesetet szenvedett. Egy olyan balesetet, amely több ponton is elkerülhető lett volna. Kezdve azzal a ténnyel, hogy már napokkal korábban sejteni lehetett, hogy a tájfun a verseny tervezett időpontjában csap le, és bár felmerült, végül nem hozták előrébb a rajtot.
A közvetlenül a tragédiához vezető láncreakciót Adrian Sutil hibája indította el: a német versenyző a Dunlop-kanyarban felúszott a vízen, kipördült, és nekicsapódott a falnak. Ennek következtében beküldtek egy munkagépet a pályára, az érintett területen pedig dupla sárga zászló volt érvényben. Azonban, mint kiderült, ez kevés volt.
Bianchi ugyanis nem lassított eléggé, és igen, ezen a ponton muszáj az ő felelősségét is taglalni. A francia versenyző szintén kisodródott a pályáról, és akár valamelyik beavatkozót is elgázolhatta volna, de ha csak simán belevágódik a falba, vélhetően akkor sem teszi zsebre, amit a sportfelügyelőktől, illetve a közvéleménytől kap. Balszerencséjére azonban egyenesen a munkagépnek ment.
Mielőtt rátérnénk Bianchi sérülésére és az azt követő időszakra, érdemes arra is kitérni, hogy a baleset milyen következményekkel járt a biztonság szempontjából. Egyfelől manapság munkagépek addig nem mehetnek be a pálya területére, ameddig bárki is versenytempóban közlekedik, másrészt ezzel összefüggésben bevezették a virtuális biztonsági autó intézményét.
„Szerencsénk van, hogy a tragédiáját bemutatta a világ” – 10 éve történt a Jules Bianchi életét követelő baleset
Ami viszont talán a legfontosabb újítás volt, az a 2018 óta az autókon lévő glória, amely megvédi a versenyzők fejét a külső elemek által okozott ütésektől, Ez azóta már több pilóta életét is megmentette: a legemlékezetesebb incidens Romain Grosjean 2020-as bahreini esete volt, de szinte biztos, hogy Guanyu Zhou vagy éppen az akkoriban az F2-ben szereplő Roy Nissany sem élne, ha nincs a bukókeret, ahogyan talán Lewis Hamilton sem. A sors iróniája, hogy Bianchit jó eséllyel ez sem óvta volna meg.
Mintha csak meghallotta volna édesapját
A francia versenyző ugyanis – csodával határos módon – nem szenvedett külső sérülést, ám a brutális lassulás miatt jelentős agykárosodás lépett fel. Miután mentőautóval kórházba szállították, megműtötték, majd mesterséges kómába helyezték. Bianchinál diffúz axonális sérülést diagnosztizáltak, amely az egész agyra kiható károsodást jelent.
A közvélemény, illetve annak egy része akkor még próbált bízni a javulásban, és novemberben meg is szüntették a mesterséges kómát, Bianchi pedig önállóan tudott lélegezni. Mindez lehetővé tette, hogy Japánból átszállítsák egy nizzai kórházba, de ez volt az utolsó jó hír, amelyet a nyilvánosság vele kapcsolatban kapott.
2015. július 13-án édesapja, Philippe Bianchi a France Info nevű rádiónak meglehetősen pesszimistán nyilatkozott. Elmondta, hogy a helyzet még annál is borzasztóbb, mint ha fia meghalt volna, hiszen nem tudnak neki segíteni, ami az őrületbe kergeti a családot. Hozzátette, néhány hónappal korábban még jóval optimistább volt. „Nehéz úgy felkelni reggel, hogy közben az ember azt mondja magának, hogy nem biztos a fia életben maradásában, és minden nap ilyen” – fogalmazott.
Az idősebbik Bianchi Michael Schumacher 2013-as síbalesetét is felhozta. Bár orvosi szempontból a két versenyző nagyon más jellegű agysérülést szenvedett, az a párhuzam nyilvánvalóan megállja a helyét, hogy a baleset mindkettőjüket olyan helyzetbe sodorta, amelyben jelentős segítségre szorulnak. Jules Bianchi pedig nem akart ilyen állapotba kerülni.
Szívszorító szavak Bianchi apjától – fiuk azután ment el, hogy többé nem kérték, hogy harcoljon
„Ha súlyos fogyatékosságai lennének, meggyőződésünk, hogy Jules biztosan nem ezt szeretné – jelentette ki apja. – Erről beszéltünk. Azt mondta nekünk, hogy ha egy nap olyan balesetet szenvedne, mint Michael Schumacher, még ha az egyetlen fogyatékossága az is lenne, hogy nem tud vezetni, akkor is nagyon nehezen tudna együtt élni ezzel. Ez volt ugyanis az élete.”
Négy nappal később, mintha csak meghallotta volna ezeket a szavakat, Jules Bianchi távozott az élők sorából. Temetésére számos akkoriban aktív Forma–1-es versenyző elment, a soron következő Magyar Nagydíj előtt pedig szívszorító megemlékezést tartottak a tiszteletére. Szintén sorsszerű, hogy Sebastian Vettel révén a Ferrari nyerte a futamot, a négyszeres világbajnok szájából pedig túlzás nélkül az egyik legszebb rádióüzenet hangzott el, amikor előbb franciául Bianchinak ajánlotta a győzelmét, majd angolul hozzátette, előbb-utóbb néhai kollégája is a maranellóiaknál kötött volna ki. A Forma–1 pedig azzal tisztelgett előtte, hogy az általa használt 17-es rajtszámot örökre visszavonultatta.
Bő két és fél évvel később, 2018 márciusában aztán Bianchi keresztfia, Charles Leclerc bemutatkozott a Forma–1-ben. A monacói pilóta sokszor beszél róla, hogy mennyit jelentett neki a nála bő nyolc esztendővel idősebb francia versenyző, akinek az útját, mondhatni, ő teljesítette be, hiszen ő lett a Ferrari első akadémistája, aki eljutott a nagycsapatig. Emellett meg kell említeni, hogy a 2018-as Belga Nagydíjon talán az ő életét is a glória mentette meg, hiszen ez biztosította, hogy Fernando Alonso McLarenjének kereke ne a fejének csapódjon neki a rajtbalesetben.
Jules Bianchi családja is kapott egy darabot Leclerc monacói győzelméből
