Címke: Báldi Gergő

  • Új szerepkörben folytatja a M1RA szimulátor-világbajnoka

    Új szerepkörben folytatja a M1RA szimulátor-világbajnoka

    Báldi Gergő 2019-ben és 2020-ban a túraautó-világkupa (WTCR) hivatalos e-sport bajnokságának online győztese volt a M1RA Esports színeiben, tavaly már valódi versenyautóban szerzett dobogós helyezéseket a M1RA-val, idén pedig a csapat Driver Academy szárnyának menedzsereként lép vezetői szerepkörbe.

    Az Európában nemzetközi autós gyorsasági bajnoki címeket szerző, Magyarországon többször az év versenycsapatának megválasztott M1RA 2020-ban indította el a Driver Academy programját, amely keretében fiatal autóversenyzőket oktat, akik a szakmai ismeretek mellett a közlekedésbiztonsággal is kiemelten foglalkoznak.

    A munka java a Swift Cup Europe bajnokságban zajlik, amely kiváló belépő sorozat a túraautózás nemzetközi vérkeringésébe. Jó példa erre a legsikeresebb magyar autóversenyző, Michelisz Norbert története, hiszen a WTCR 2019-es bajnoka is a Suzuki márkakupában kezdte a versenyzést.

    2022-ben Báldi Gergő lett a M1RA Driver Academy csapatának menedzsere, így feladatkörébe tartozik, hogy összefogja a Swift Cupban zajló szakmai munkát. Ebben a szezonban a két fiatal tehetség, a 14 éves Bucsi Attila és a 15 éves Csermely Móric szakmai fejlődése került a fókuszba.

    Új szerepkörbe kerültem, amit az elején még biztosan meg kell szoknom, mégis nagyon motivál ez az izgalmas kihívás – fogalmazott Báldi Gergő, aki tavaly még autóversenyzőként képviselte a M1RA-t, többször is dobogós helyet megszerezve a Swift Cupban.

    Az új feladata közel áll hozzá, hiszen a hatodik félévét tölti a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) műszaki menedzser szakon, valamint több területen is belekóstolt már egy csapat menedzselésének a világába.

    Az egyetemen a mérnöki és a gazdasági terület egyaránt hangsúlyos, ami számomra azért fontos, mert az új szerepkörömben éppen erre a tudásra kell majd támaszkodnom – árulta el Báldi Gergő, aki gyakorlati szinten sem a nulláról kezdi a munkát.

    Tavaly fontos tagja volt a BME Formula Racing Team csapatának, amely a legjobb magyar alakulatként az összesített ranglista 11. helyén végzett a világ egyetemeinek szervezett versenyautóépítő és -üzemeltető versenyében. Ez a helyezés a valaha volt második legjobb magyar eredmény a 2016-os 9. hely után, amikor is a M1RA egyik alapító tagja, Boriszov Dániel volt a BME FRT csapatkapitánya.

    Megtanultam, milyen fontosak a felelősségi körök és az egymás iránti bizalom egy sikeresen működő csapat életében. Mindez segít betartani a M1RA egyik alapvetését is, miszerint a versenypályán a biztonság az első – osztotta meg Báldi Gergő a legfontosabb tapasztalatait.

    Gergő amellett, hogy 2019-ben és 2020-ban szimulátoros túraautó-világbajnok volt, szervezte a M1RA e-sportcsapatának életét, és most ebből is meríthet.

    Olyan ez, mint amikor a szimulátorból átülsz a valódi versenyautóba: sok minden hasonló, de vannak új ingerek – hasonlította össze a két világot Báldi Gergő. – Az e-sportcsapat esetében a legtöbb dolgot el lehet intézni a gép előtt ülve, a Driver Academy-s feladatok viszont több személyes jelenlétet és odafigyelést követelnek.

    Báldi Gergő szimulátoron is dolgozik a két fiatal autóversenyzővel, és mind Bucsi Attila, mind Csermely Móric esetében bizakodó a hétvégi Swift Cup-szezon rajtja előtt.

    Attilával már a harmadik éve dolgozik a csapat, tavaly ő volt a bajnokság legjobbja, kiemelkedett a mezőnyből. Ennek ellenére nem kényelmesedett el, a téli szimulátoros munka során is láttam rajta, hogy mennyire motivált. Hasonló teljesítményt szeretnénk látni tőle, mint az előző idényben, és remélhetőleg még egy lapáttal rá tud tenni. Móric most érkezett hozzánk, még az ismerkedési szakaszban járunk, folyamatosan fejlődik a közös nyelvünk. Nagyon biztató, hogy az eddigi tapasztalatok alapján nemcsak hallgat ránk, hanem képes is alakítani a vezetési stílusát a megbeszéltek szerint – foglalta össze Báldi Gergő.

    A Swift Cup Europe-idény április 29-én rajtol az ausztriai Salzburgringen, és hat versenyhétvégéből áll, a Hungaroringre július 8-10-én érkezik a mezőny.

    A Swift Cup Europe 2022-es idényének programja:

    1. forduló: Salzburgring, 2022. április 29.-május 1.
    2. forduló: Red Bull Ring, 2022. június 3-5.
    3. forduló: Hungaroring, 2022. július 8-10.
    4. forduló: Grobnik, 2022. július 22-24.
    5. forduló: Slovakiaring, 2022. augusztus 19-21.
    6. forduló: Poznań, 2022. szeptember 30.-október 1.
  • Megérkezett a RaceRoom-ba a 2021-es WTCR szezon

    Megérkezett a RaceRoom-ba a 2021-es WTCR szezon

    A 2021-es FIA WTCR szezon hamarosan hivatalosan is bemutatkozik a RaceRoom Racing Experience PC-szimulátorban.

    A FIA Túraautó Világkupa legutóbbi szezonja saját autócsomagot kapott a RaceRoomhoz, beleértve a legújabb Hyundai és Audi TCR modelleket.

    A fizetős letölthető tartalomként elérhető autócsomag opcionális frissítésként tartalmazza majd az összes valós versenyzőt, csapatot, autót és festést a tavalyi szezonból – egy olyan évből, amikor Yann Ehrlacher sorozatban másodszor szerezte meg a WTCR bajnoki címét a Cyan Racing Lynk & Co. számára.

    2021 persze magyar sikerektől is hangos volt volt. Portugáliában a Honda gyári versenyzője, Tassi Attila megszerezte élete első győzelmét, Michelisz Norbert pedig egy nehézkes év után, a szomszédos Csehországban tudott győzedelmeskedni.

    Ezen kívül a Zengő Motorsport is nagyszerűen zárta az évet, hiszen Oroszországban mindkét futamot behúzták.

    Talán a legjelentősebb újdonság a Hyundai Elantra N TCR és a legújabb specifikációjú Audi RS 3 LMS TCR megjelenése. A 2021-ben használt többi TCR autó – CUPRA León Competición, Lynk & Co 03 TCR és Honda Civic Type R TCR – már elérhető a szimulátorban.

    Bár az új csomag a 2021-es szezon autóit is tartalmazza, több pálya nem lesz elérhető. A Circuito do Estoril, az Autodrom Most, a Sochi Autodrom, a Circuit Pau-Arnos és az Adria International Raceway is hiányozni fog.

    A RaceRoom régóta erős támogatója a WTCR-nek – korábban WTCC-nek – hiszen 2013 óta kínál szezonspecifikus autókat és festéseket. Korábban eWTCR esportversenyeket is rendezett, legutóbb 2020-ban, amelyet Baldi Gergő nyert meg.

    A 2021-es WTCR autócsomag már megvásárolható PC-n 21,95 euróért.

  • Hétvégén rendezik az iRacing Daytonai 24 órást – VIDEÓ

    Január 22-e és 23-a között rendezik az iRacing szezon nyitányát, a Daytona 24 órást – amelyen bárki részt vehet.

    A 24 órás versenyen csapatok regisztrációját várják, ami azt jelenti, hogy minimum két embernek el kell indulnia a vesenyen, hogy értékelhető eredményt érjenek el a 24 óra végére.

    A csapatok a versenyzők átlag iRatingjei alapján lesznek beosztva splitekbe – ez azt jelenti, hogy hasonló képességű versenyzőkkel mérheti össze mindenki a tudását.

    Valószínűleg rengeteg valós versenyző is tiszteletét teszi majd az eseményen, bár azok, akik a hétvégi Roar before the Rolex 24-en részt vesznek, biztosan nem lesznek itt.

    Annyi már most biztosra mondható, hogy Romain Grosjean rajthoz fog állni az eseményen, ezt egy twitter üzenetben erősítette meg.

    A hétvégi versenyek több időpontban is elérhetőek lesznek, de múltbéli tapasztalatokból kiindulva a legnépszerűbb start időpont – előreláthatólag – szombat délután 1 órakor lesz.

    A versenyen találkozhatunk majd magyar versenyzőkkel, és magyar csapatokkal is.

    Részt fog venni a M1RA, Báldi Gergő és Bucsi Attila vezetésével, illetve a wannaBEE SRT is, ahonnan a pro licenszes Tóth Dávidot, és Leitner Norbertet érdemes kiemelni, de ott lesz az RSM is, amely a WSRT-hez hasonlóan több autóval – és magyar versenyzővel – képviselteti majd magát.

    Természetesen az iRacing platformján már jól ismert Kiss Norbert is tiszteletét teszi majd az eseményen, egy héttel a Le Mans Virtualon való szereplése után most nem a Red Bull, hanem a Racewerk gárdáját fogja erősíteni.

    Megemlíthetjük még Tassi Attilát is, aki szintén ott volt a múlt heti rFactor 2-es versenyen, de itt is találkozhatunk majd vele a külföldi RSR Racing színeiben.

    Az Obsidian Racing szenzációs promo videója nekünk már meghozta a kedvünket, és nektek?

    E-Sport rovatunk partnere a Magyar iRacing HQ.

  • A WTCR magyar szimulátorbajnoka igazi TCR-autóval debütál

    A WTCR magyar szimulátorbajnoka igazi TCR-autóval debütál

    Báldi Gergő kétszer nyerte meg az FIA WTCR hivatalos szimulátor-bajnokságát, és most hétvégén igazi TCR-autóval versenyezhet Brnóban a M1RA csapat színeiben, amely címvédőként tér vissza a TCR Eastern Europe mezőnyébe.

    Az biztos volt, hogy Báldi Gergő ezen a hétvégén Brnóban versenyez, de egy csavarral
    nem a Swift Cup Europe idényzáróján áll rajthoz, hanem a TCR Eastern Europe idei utolsó
    fordulójában.

    A M1RA ezzel lehetőséget ad a 26 éves versenyzőnek, hogy azt az autót vezethesse,
    amellyel 2019-ben és 2020-ban az FIA WTCR hivatalos e-sportbajnokságának győztese
    volt. Báldi akkor a játékban egy Hyundai i30 N TCR-t irányított, és most a valóságban is
    ezt teszi majd.

    – Ugyanazt a kormánykereket látom magam előtt az igazi autóban, mint amihez a
    számítógépen hozzászoktam, és ez nagyon megnyugtató, kellemes érzés – árulta el Báldi
    Gergő. – Eddig két teszten és egy shake down alkalmával vezettem az autót, amelyet 60-
    70 százalékban ismerhettem ki, úgyhogy van hová fejlődnöm. A mezőnyben biztos vannak
    nálam tapasztaltabb versenyzők, ezért konkrét célokat nem tűzök ki előre. Azt szeretném,
    hogy sikerüljön egy jól felépített, nagyobb hibáktól mentes hétvégét teljesítenem, amely
    során folyamatosan tudok előrelépni.

    Báldi ebben az idényben a Swift Cup Europe mezőnyében versenyzett a M1RA színeiben.
    Szerencsétlenül indult az éve, hiszen koronavírus-fertőzés miatt ki kellett hagynia az első
    fordulót a Hungaroringen, és ezzel rögtön jelentős hátrányba került a rövid évadban.
    Ennek ellenére a most hétvégi, ugyancsak brnói szezonzáró előtt Báldi a nemzetközi
    bajnokság második helyén áll hat dobogós helyezést elérve.

    – Mivel a bajnoki cím megszerzésére már nincs esély a Swift Cup Europe-ban, úgy
    gondoltuk, hogy adunk Gergőnek egy nagy kihívást jelentő lehetőséget TCR-autóval,
    egyrészt, mert megérett rá, másrészt, mert megérdemli – fogalmazott Bári Dávid, a M1RA
    csapatvezetője. – Azt kaptuk Gergőtől idén, amit vártunk. A szimulátoros eredményei
    alapján tudtuk, hogy kivételes tehetség, és ezt az első pillanattól bizonyította valódi
    autóban is. Itt az idő, hogy megtegye a következő lépést.

    A M1RA 2020-ban a TCR Eastern Europe-ban versenyzett a szerb túraautó Európa-
    bajnok Dusan Borkoviccsal, aki páratlan teljesítményt nyújtva, az idény összes időmérőjét
    és futamát megnyerve szerezte meg a bajnoki címet. A magyar csapat címvédőként eddig
    nem indult az idei szezonban, hiszen a vadonatúj elektromos túraautó-bajnokságban, a
    Pure ETCR-ben áll rajthoz az olasz Romeo Ferrarisszal együttműködve.

    A TCR Eastern Europe idényének hatodik és egyben záró fordulóját péntektől vasárnapig
    rendezik Brnóban.

  • Tim Gábor: Karnyújtásra a hetedik bajnoki cím

    Tim Gábor: Karnyújtásra a hetedik bajnoki cím

    Tim Gábor kezében már félig ott van a karrierjének hetedik bajnoki trófeája, már csak két versenyt kell teljesítenie a csehországi Brno pályán és megszerezheti az FIA Swift Cup Europe 2021-es bajnoki címét.

    A vanyarci versenyző már 2020-ban is elhódította az FIA Swift Cup Europe bajnoki címét és idén a cím megvédésére készült. Sok új rivális sorakozott fel a rajtrács idén, köztük a 2017-es bajnok Molnár Bendegúz, a M1RA #nextmichelisz programjának győztese Báldi Gergő, de több hazai, illetve lengyel és osztrák pilóta próbálta megkaparintani a bajnoki címet Tim elől. A bajnokság első felében ez meg is látszott az eredményeken, de Tim már a második hétvégétől átvette a vezetést a bajnokságban.

    A bajnokság ötödik fordulójára 18 pontos előnnyel érkezett Tim, ezt próbálta megtartani vagy növelni a Slovakiaringen, ahol 23 fős mezőnyben kellett helyt állnia. A kezdés azonban döcögősre sikerült.

    Az időmérés egyszerűen nem megy. Vagy bennem van a hiba, vagy a beállításaink olyanok, amik nem működnek egy körön. A gumik egy körre adnak maximális tapadást, így általában minden időmérő edzésünk nagy része a bokszban telik. Lefutjuk az egy mért kört és várjuk, hogy az hova lesz elég. Nem éreztem rossznak a körömet, az mégis csak az ötödik helyet jelentette. A legfurcsább az, hogy szabadedzéseken jóval jobb köröket autóztam, új gumin azonban nem volt jó a kocsi egyensúlya.” – elemezte az időmérést Tim Gábor.

    Az első versenyen aztán az időmérésen látott jelentős hátrányból semmi nem látszott. Tim fokozatosan kapaszkodott előre, majd az utolsó előtti körben átvette a vezetést, amit a leintésig nem is engedett ki a kezei közül.

    Az első körök kemények voltak, észnél kellett lenni, mert sok volt a kontakt, és kiesni semmikép nem szerettem volna. Így vártam. Nagy nehezen előre keveredtem, Bucsi Attila és Molnár Bendegúz küzdött az első helyért előttem. Bucsi junior, így nem szerez pontot a nemzetközi bajnokságban, de Bendegúz ellenfél, így Őt el kellett kapnom. Végül annyira el voltak foglalva egymással, hogy sikerült az utolsó előtti körben egyszerre megelőznöm Őket. Az utolsó kört levédekeztem és elsőként értem célba. A csapat eszement jó kocsit rakott alám, köszönöm nekik.” – nyilatkozta a győzelem után Tim.

    A második futamon az első nyolc helyezett fordított sorrendben rajtolt, így Tim Gábor a nyolcadik helyről várta a kezdést. A rajt után egy komolyabb baleset miatt bejött a Safety Car és közel a verseny feléig nem is engedték a versenyzőket versenytempóban menni. Az újra indítás után Tim a harmadik helyre jött fel, és itt meg is várta a befutót, nem küzdött az élen álló két pilótával. Így is a nemzetközi értékelés első helyéért járó pontokat kapta.

    „Furcsa verseny volt. Az első körben mögöttem láttam a tömegbalesetet és azt hittem, hogy ez azonnal piros zászló lesz, megszakítják a versenyt. Ehelyett körökön át vittek minket az SC mögött. Semmi értelme nem volt. Rengeteg törmelék maradt a pályán, volt akinek ez okozott kiesést, vagy problémát, hogy egy kő vagy törmelék kilukasztotta a hűtőjét. Én szerencsésen megúsztam, és az újraindítás után feljöttem a harmadik helyre. Előttem Rácz Gergő és Maciej Banas küzdött az első helyért. Mivel junior pilótákról volt szó, akik nem szereznek a nemzetközi értékelésben pontot, nem szóltam bele a küzdelmükbe. Ha több kör lett volna hátra, akkor megpróbáltam volna az előzést biztonságosan, hisz azért mégis jobb elsőként célba érni, de így nem volt értelme kockázatot vállalni. Több pontot a győzelemmel sem szereztem volna.” – értékelte a második futamot Tim.

    Ezzel Tim Gábor az FIA értékelésben két győzelemmel zárta a szlovákiai hétvégét és a 18 pontos előnyét 49 pontra növelte, ám a két legrosszabb eredményét minden versenyző eldobja, így ezt számolva 39 pont az előnye Timnek. Az utolsó csehországi hétvégén 43 pont szerezhető.

    Már csak matematikailag lehet elbukni az idei bajnok címet, már az első versenyen, ha legrosszabb esetben a 12. helyen sikerül beérnem akkor megvan a cím. Persze bármi közbejöhet, de nem tudok mit csinálni, versenyző vagyok. Győzni szeretnék a szezonzáró hétvégén, ha lehet mindkét versenyen. Azaz nem lesz elalibizve a hétvége, menni fogok, mint minden más versenyen. Nyilván az autót nem akarom rommá törni, így túl necces helyzetekbe már nem megyek bele, de jó lenne legalább dobogón ünnepelni a hetedik bajnoki címemet. – latolgatta esélyeit Tim.

    A Swift Cup Europe 2021-es szezonja a csehországi Brno pályán kerül megrendezésre szeptember 3-5. között.

    Tim Gábor eddigi bajnoki címei:
    2006 – Magyar Gokart Bajnok K100
    2011 – Suzuki Swift Kupa bajnok
    2014 – RCM Cup bajnok
    2016 – Skoda Octavia Cup bajnok
    2017 – MARB Rally északi bajnok
    2020 – FIA Swift Cup Europe bajnok

    Az FIA Swift Cup Europe bajnokság állása:

    Pos No Pilóta Csapat Pont
    1. 512 Tim Gábor Full Auto SE 216
    2. 513 Báldi Gergő / Csuti Zoltán M1RA 167
    3. 586 Aleks Sówka Novicki Racing 167
    4. 546 Lengyel Ádám / Molnár Bendegúz Car Competition 159
    5. 126 Max Wimmer Team Wimmer Werk Motorsport 113
    6. 505 Hartmann Balázs GFS Racing Team 103
    7. 149 Christoph Zellhofer Suzuki Team Austria 102
    8. 510 Kamil Serafin Serafin Racing 96
    9. 164 Martin Zellhofer Suzuki Team Austria 96
    10. 188 Fabian Ohrfandl Suzuki Team Austria 85
    11. 114 Dominik Haselsteiner Team Wimmer Werk Motorsport 83
    12. 171 Philipp Dietrich Suzuki Team Austria 69
    13. 518 Szomszéd Lajos Car Competition 37
    14. 112 Günther Wiesmeier Team Wimmer Werk Motorsport 36
    15. 107 Michael Mayr Suzuki Team Austria 33
    16. 196 Daniel Lemmerhofer Team Wimmer Werk Motorsport 32
    17. 112 Maximilan Mayr Suzuki Team Austria 29
    18. 566 Jakub Szablewski Novicki Racing 24
    19. 166 Robert Pesevski Suzuki Team Austria 16
    20. 196 Günther Edenstöckl Team Wimmer Werk Motorsport 13
    21. 160 Gottfried Cepin Suzuki Team Austria 7
    22. 111 Erich Weghofer Team Wimmer Werk Motorsport 4
    23. 511 Füge Krisztián Wixxico 0
  • Eldőlt, hol versenyez idén a #NextMichelisz bajnoka

    Eldőlt, hol versenyez idén a #NextMichelisz bajnoka

    Sajtóközlemény: Tavaly a M1RA és Michelisz Norbert vezetésével nagyszabású tehetségkutató indult, amelynek célja az volt, hogy a leginkább rátermett magyar szimulátorversenyző 2021-ben valódi autóban bizonyíthasson. A győztes, Báldi Gergő a Swift Cup Europe mezőnyében, egy 1.4 literes Suzuki versenyautóval áll rajthoz idén. Az első fordulót azonban ki kell hagynia koronavírus-fertőzés miatt.

    A #NextMichelisz névre keresztelt tehetségkutató tavaly tavasszal indult egy öt fordulós online szimulátor-bajnoksággal, amelyen csaknem 4500-an vettek részt. Közülük az öt legjobb jutott be a kiválasztás következő szakaszába, amely során laboratóriumi vizsgálat, elméleti és fizikai teszt, pszichológiai és mentális felmérés várt a résztvevőkre, végül pedig két különböző versenyautóval kellett bizonyítaniuk a Hungaroringen.

    Ennek a kiválasztási folyamatnak a végén Báldi Gergő lett a #NextMichelisz győztese, így ő kapja meg a lehetőséget arra, hogy idén a Swift Cup Europe-ban beindítsa autóversenyzői pályafutását. Az első fordulót pénteken és szombaton rendezik a Hungaroringen, ezen azonban Báldi nem vehet részt, mert március közepén megfertőződött a koronavírussal, és még a legutóbbi tesztje is pozitív lett.

    – Kivártunk az utolsó utáni pillanatig, hogy Gergő ott lehessen velünk az idény első versenyén, de sajnos erről le kellett mondanunk – árulta el Bári Dávid, a M1RA csapatfőnöke. – A legfontosabb most az, hogy Gergő teljesen meggyógyuljon, és ha ez már mindenki szempontjából biztonságos lesz, megkapja a lehetőséget, amelyet tavaly kiérdemelt. A második fordulót jelen állás szerint júniusban rendezik Ausztriában, ahol reményeink szerint már Gergő is ott lesz velünk. A Swift Cup Europe egy komoly nemzetközi bajnokság, amely egyben kiváló terep a tanulásra, jól felkészít az erősebb autókra. Büszkék vagyunk erre a projektre, és alig várjuk, hogy mihamarabb a pályán is viszontlássuk Gergő szimulátoron látott fantasztikus teljesítményét.

    A #NextMichelisz program egy teljes idényre fedezi a versenyeztetés költségeit, és ebből a szempontból az első forduló sem veszik kárba. Báldi Gergő ugyan nem lehet ott a Hungaroringen, de a #NextMichelisz tavalyi második helyezettje, Csuti Zoltán helyettesíti őt.

    – Szerettük volna megkezdeni a munkát élesben is Gergővel, de mint mindig, ebből a helyzetből is próbáljuk a legjobbat kihozni. Az pedig, hogy így két szimulátorosnak is esélyt tudunk adni valódi versenyhétvégén idén, mindenképpen pozitív – fogalmazott Bári Dávid. – Csuti Zoli is nagyszerűen teljesített a #NextMichelisz tavalyi döntőjében, nüanszok döntöttek a végén. Akárcsak Gergő, ő is megérdemli a lehetőséget.

    A Swift Cup Europe szabályai szerint egy autóval több versenyző is gyűjtheti a pontokat az idény során, így Csuti Zoltán eredményei beleszámítanak majd Báldi Gergőébe a végelszámoláskor. A bajnokság jelen állás szerint öt fordulóból áll, és szeptember első hétvégéjén Csehországban ér véget.

  • Michelisz Norbert valódi versenyautóba ülteti a világ egyik legjobb szimulátorosát

    Michelisz Norbert valódi versenyautóba ülteti a világ egyik legjobb szimulátorosát

    Lezárult a Michelisz Norbert és a M1RA versenycsapat által szervezett nagyszabású tehetségkutató, amelynek célja az volt, hogy egy tehetséges szimulátoros 2021-ben valódi autóversenyzővé váljon. A komplex kiválasztási folyamat győztese Báldi Gergő lett, aki e-sportban a világ legjobbjai közé tartozik, jövőre pedig a valóságban is megmutathatja képességeit.

    A #NextMichelisz névre keresztelt tehetségkutató a tavasszal indult egy öt fordulós online
    szimulátor-bajnoksággal, amelyen csaknem 4500-an vettek részt. Közülük az öt legjobb jutott be a kiválasztás következő szakaszába, amely során laboratóriumi vizsgálat, elméleti és fizikai teszt, pszichológiai és mentális felmérés várt a résztvevőkre, végül pedig két különböző versenyautóval kellett bizonyítaniuk a Hungaroringen.

    Ennek a kiválasztási folyamatnak a végén a túraautó-világkupa (WTCR) tavalyi bajnoka, Michelisz Norbert, a M1RA csapatfőnöke, Bári Dávid, valamint a laboratóriumi felméréseket vezető Matics Zsolt objektív alapokon meghozott döntése alapján Báldi Gergő nyújtotta a legjobb teljesítményt, azaz ő nyerte meg a #NextMichelisz tehetségkutatót. Ennek fődíjaként 2021-ben teljes idényben versenyezhet egy gyorsasági bajnokságban, amelynek kiválasztására később kerül sor.

    Báldi Gergő szimulátoron a világ legjobbjai közé tartozik. 2019-ben ő volt a WTCR hivatalos online bajnokságának a győztese, idén pedig két nagy presztízsű nemzetközi sorozatot is megnyert. Előbb a koronavírus-járvány első hullámának idejére kiírt, valódi WTCR pilótákkal, így többek közt Michelisszel közös e-sportbajnokság első helyezettje lett, majd a szimulátorosok bajnokságában megvédte a tavalyi bajnoki címét.

    A kiválasztásról készült dokumentumfilm az alábbi linken elérhető: https://fb.watch/2ufdSdxzXu/

    Michelisz Norbert:
    „Most jön az a rész, amelyet a tévés tehetséggondozókban nem szeretek, amikor megvan a
    győztes, akit aztán kicsit magára hagynak, és már azon gondolkoznak, ki lesz a következő. Nekem az a célom, hogy Gergő eljusson oda, ahol én is vagyok, és ehhez fontos feladat az anyagi háttér előteremtése. Szeretnénk, ha jövőre egy olyan bajnokságban versenyezne, amely kihívást jelentene neki.”

    Bári Dávid:
    „Báldi Gergő az, akit kerestünk. Versenyeztetni szeretnénk, bajnokságot szeretnénk vele nyerni. Ő egy olyan tehetség, akivel ezt meg lehet tenni, akiért szívesen vállaljuk a felelősséget, akire azt lehet mondani, hogy nem fogunk szégyent vallani vele egy nemzetközi sorozatban, aki méltón képviseli majd a csapatot, Norbit és az egész országot.”

    Báldi Gergő:
    „Két éve komolyan gondolkodtam azon, hogy felhagyok a szimulátorozással, ami ugye az autósportos álmok végét is jelentette volna. Úgy éreztem, hogy talán valami másban kellene megtalálnom önmagam. Most pedig egy valódi autósportos idény előtt állok, óriásit fordult velem a világ, amiért hálás vagyok. Úgy készülök, hogy bármilyen mezőnyben kelljen helytállnom, az autóból és magamból a legtöbbet tudjam kihozni.”

  • Báldi Gergő lett az Esports WTCR idei bajnoka

    Báldi Gergő lett az Esports WTCR idei bajnoka

    Véget ért az előszezoni online WTCR bajnokság, amelyben szimulátor versenyzők csaptak össze a profi pilótákkal. A szezonzárót Esteban Guerrieri nyerte meg, de a bajnok a M1RA színeiben Báldi Gergő lett.

    Malajziában zárta a virtuális szezont a mezőny, ahol az első futamon a szlovák színekben induló Bánki Bence indulhatott az élről a Hondával. Remekül sikerült a rajtja, meg tudta tartani az első helyét. Nem volt nyugodt versenye, mivel a második helyen haladó és a bajnoki címre hajtó Báldi Gergő végig szorongatta őt. Az utolsó körben a magyar versenyző rövid időre át tudta venni a vezetést, de Bánkinak végül sikerült visszaszereznie a pozícióját, így megnyerve az idény utolsó előtti futamát.

    A befutónál a harmadik helyért végül ezredek döntöttek, mivel az utolsó kanyarban tudta megragadni a dobogós pozíciót az orosz Antonov, letaszítva onnan a szintén bajnok aspiráns Löhnert. A top 10-ben további három magyar végzett, Nagy Dávid 5., Csuti Zoltán 6. és Pinczés Ádám a 9. lett.

    Guerrieri a tizedik helyével pedig megszerezte a második futamra az első rajtkockát.

    Az argentin is meg tudta őrizni a vezető helyét a második futam rajtja után, az előnyét pedig nagyon gyorsan elkezdte felépíteni. Hátrébb Báldi és Löhner csatázott nagyot nem csak a pozíciókért, hanem a bajnoki címért is. Többször is helyet cseréltek, miközben igyekeztek feljebb kapaszkodni.

    A szezonzárót végül Guerrieri magabiztosan nyerte, a Williams lengyel eSport versenyzője Kuba Brzezinszki előtt. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára Pinczés Ádám állhatott. A negyedik helyen pedig a korábbi WTCC pilóta Kiril Antonov zárt.

    Báldi Gergő a nyolcadik helyével bebiztosította a virtuális világkupa győzelmét. Csuti Zoltán pedig a 10.helyen végzett.

    A bajnok Báldi mellett a bajnokság első tíz helyén végzett a bronzérmes Bánki Bence, az ötödik Pinczés Ádám, a nyolcadik Nagy Dávid és a kilencedik Csuti Zoltán.