Címke: Baku

  • Norris: már ideje volt, hogy Pérez megelőzzön

    Norris: már ideje volt, hogy Pérez megelőzzön

    A McLaren pilótája viccelődött a Bakuban győztes Pérezzel. Norris aznap ötödik lett, de így talált „kivetnivalót” kollégája eddigi teljesítményében.

    A mémgyáros idén felülmúlta korábbi teljesítményét, két dobogót is szerzett, Imolában és Monacóban. Ez olyannyira erős pozícióba repítette a bajnokságban, hogy a Hamilton-Verstappen pároson kívül senki sem tudott huzamosabb ideig előtte maradni.

    Ez mindenképpen Norris teljesítményét dicséri, azonban két pilótára ez igencsak nem vetett jó fényt: előbbiek csapattársaira, Bottasra és Pérezre.

    Utóbbi csapatváltáson is keresztül ment télen, így nem csoda, hogy lassabban rázódott bele a szezonba. Szerencsés győzelme most azt mutatja, jó úton jár.

    „Már ideje volt, szóval gratulálok neki, ez az első győzelme a Red Bullal.” – jegyezte meg viccesen Norris, amikor szembesítették vele, hogy pozíciót veszített a tabellán.

    „Sokkal gyorsabbak nálunk, szóval ez várható volt. Nem vagyok csalódott amiatt, hogy most már nem én állok a harmadik helyen. Ami engem illet, még boldog is voltam a hétvégémmel.”

    „Vétettem néhány hibát szombaton, és később a versenyen is, de azonkívül jó munkát végeztem.”

    Ami a verseny végi kétkörös sprintet illeti, így értékelt:

    „Más volt, mint az legeleje, mert több tapadásunk volt a lágy gumik miatt, és kevés üzemanyaggal jobban tudtunk támadni.”

    „Kicsit élvezetesebb volt, és két helyet nyertünk. Hamilton ugye továbbment egyenesen, és Tsunoda mellett is el tudtunk menni.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

  • Hamilton megúszta, Latifi nem: a csapat hibáját a pilótán büntették

    Hamilton megúszta, Latifi nem: a csapat hibáját a pilótán büntették

    Nicholas Latifi csapata téves utasítására nem ment be a boxba Verstappen balesetét követően, hanem a célegyenesen keresztül autózott, és nyert két pozíciót is.

    Az újraindításnál visszasorolták eredeti helyére, és kapott egy 10 másodperces stop-and-go büntetést is.

    Latifi nem töltötte le ezt az utolsó előtti körben, így 30 másodperces visszasorolást kapott. Amivel nemcsak két Haas, hanem a mezőny végére visszacsúszó Hamilton is elé került. Végül ez egyúttal azt is jelentette, a Williams utolsó helyre került a csapatbajnokságban.

    „Gondolom szerencsétlen, hogy azt tettem, amit a fülemre mondtak. Remélem nem kapok érte büntetőpontot is, mert az nevetséges lenne. Nem biztos, hogy fogok, és szerintem nem is kéne.”

    Végül kapott, rögtön a legsúlyosabbat, egyszerre három egység is került Latifi neve mellé. Mindezt csapata hibájából.

    A stewardok közleménye szerint a boxbejárat előtt fényjelzés adta tudtára a versenyzőknek a helyes haladási irányt. Arra is hivatkoznak, hogy minden csapat megkapta időben az információt, és ennek megfelelően tájékoztatták a pilótáikat.

    A Latifi és a versenymérnöke közötti kommunikációból azonban pont ennek az ellentéte derül ki.

    Tavaly az Orosz Nagydíjon „elkövetett” próbarajt miatt Hamilton eredetileg két büntetőpontot kapott. Később azonban ezt – pont a rádiós beszélgetésre hivatkozva – visszavonták, és a csapatra szabtak ki egy 25 ezer eurós pénzbüntetést.

    „Nem tudtam volna mit tenni.” ­– erősíti meg a Latifi. – „Azt az üzenetet kaptam, hogy maradjak kint, szóval rossz volt a kommunikáció. Így megy ez.”

  • Wolff elmondta miért nem óvták meg Sergio Pérez győzelmét

    Wolff elmondta miért nem óvták meg Sergio Pérez győzelmét

    Toto Wolff elmondta, miért döntöttek úgy, hogy nem óvják meg Sergio Pérez győzelmét a bakui futam után.

    Az egész versenyhétvégét a Mercedes és a Red Bull szárnyháborúja lengte be. Monacóban ugyanis a csillagosok vezetője azt nyilatkozta, hogyha Azerbajdzsánban is látni fog flexibilis hátsó szárnyakat, akkor a stewardokhoz fordul. A Bikák erre rákontráztak, ugyanis szerintük az Ezüst Nyilak első szárnya is kifogásolható.

    Ugyan a McLaren és az Aston Martin is fontolgatta azt, hogy csatlakozik a Mercedes háborújába, ám végül egyik istálló sem lépett. A szócsata azonban nem maradt abba. Christian Horner ugyanis beszólt Toto Wolffnak, hogy ő ellenfele helyében csöndbe maradna azzal a hajlékony első elemmel, míg az osztrák csapatfőnök „szóf**ónak” nevezte kollégáját. Még Lewis Hamilton és Max Verstappen is azona a véleményen volt, hogy főnökeiket egy ringbe kellene tenni, ahol is lebokszolhatják az egészet.

    Ugyanakkor a vasárnapi események tükrében, amikor a Mercedes 0 ponttal távozott, páran meglepődtek azon, hogy nem használták az ‘óvás’ kártyát:

    ,,Ez elég furcsa. Egy ideig pont emiatt volt a csetepaté Christian Horner és Toto Wolff között. Wolff végül nem óvott, pedig most ez igazán az érdekeiket szolgálta volna. Megpróbálhatta volna kizáratni a versenyből Sergio Pérezt. Ez sokat elmond a mentalitásukról. Csak dobálóznak a szavakkal.” – állapította meg az RTL Slipstream-ben Kees van de Grint, Michael Schumacher korábbi gumimérnöke.

    A német Sky is furcsának találta azt, hogy a csillagosok nem léptek semmit, ezért mikrofonvégre kapták Toto Wolffot. Az osztrák vezető a következőket mondta:

    ,,Nem fogunk Sergio Pérez győzelme ellen óvást indítani. Bízunk abban a szigorított új tesztben, amit a Szövetség rendelt el.”

  • Mazepin már Schumacher haragját is kivívta: meg akar minket ölni?!

    Mazepin már Schumacher haragját is kivívta: meg akar minket ölni?!

    A Haas két pilótája az utolsó körben került közel egymáshoz, amikor Mazepin autójában már elfogyott az ERS. Schumacher előzéssel próbálkozott a célegyenesben.

    Mazepin az utolsó pillanatban reagálta le csapattársa támadását, és kis híján össze is ütköztek, végül azonban a német szelte át először a célvonalat, igaz, kissé felpaprikázott állapotban.

    A két autó között eredetileg nagy sebességkülönbség volt, végül azonban a korrigálás miatt Schumacher csak 7 század különbséggel szerezte meg a konstruktőri 9. helyet érő 13. pozíciót.

    „Meg akar ölni minket, vagy mi?” – kérdezte csapatát a rádión a német.

    A csapatfőnök Günther Steiner azóta elárulta, az ügyet kielemezték, és megoldották zárt ajtók mögött.

    „Volt egy kis eset az egyenesben, de megoldottuk, és újra boldog mindenki. Félreértés volt, de most minden rendben, mindannyian továbbléptünk.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • Masi: Nem csak a show miatt indítottuk újra a bakui versenyt

    Masi: Nem csak a show miatt indítottuk újra a bakui versenyt

    Michael Masi tagadja azokat a vádakat, amik szerint csak a show kedvéért engedték útjára a piros zászló után a versenyt.

    Max Verstappen balesete a futam végén ütött be. Összesen öt kör volt még vissza, mikor a holland autóján a bal hátsó abroncs megadta magát, és még két körbe telt, mire előkerült a piros zászló. Sokan úgy gondolták, hogy ezzel véget is ért az Azerbajdzsáni Nagydíj, ám a versenyigazgatóság máshogy döntött. Két körre még elengedte a mezőnyt (a 3.-at a felvezető kör vitte el), ami egy „időmérős versenyzéssel” ért fel. Az események mentén Lewis Hamilton kiírta magát a pontszerzők közül, Sebastian Vettel feljött a második helyre, míg a harmadik pozíciót Pierre Gasly kaparintotta meg. Jól jött még ez Fernando Alonsónak és Lando Norrisnak is, ugyanis ők is sok egységet gyűjtöttek.

    Mikor megkérdezték a három dobogóst, hogy szerintük jól döntött-e Masi az újraindítással kapcsolatban, így feleltek:

    ,,Az amerikaiak vették át az irányítást, ezért nem lepődtem meg. Az elsődleges szempont a szórakoztatás lett. El kell ismernem, hogy nagyon intenzív volt, de ugyanakkor jól szórakoztam. Remélhetőleg a jövőben is meghozzák majd ezt a döntést.”nyilatkozta Pierre Gasly.

    Sergio Pérez osztotta a francia véleményét, ám csak akkor látja ennek értelmét, ha mindig alkalmazzák:

    ,,Egyértelműen segít ez abban, hogy a szurkolókat a TV képernyője előtt tartsuk.”

    Sebastian Vettel ugyanakkor úgy véli, hogy a döntések többsége már csak a show-t szolgálják, és nem az F1-et:

    ,,Véleményem szerint figyelnünk kell arra, hogy ne legyenek ezek túl mesterkéltek, és ne veszítsük el általuk a sport gyökereit.”

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke azonban teljes mellszéllességgel ki áll a döntés mellett:

    ,, Nem számít az, hogy 2, 10, vagy 20 kör van hátra, ezek az újraindítások normál esetben elég biztonságosak, és különben is láthattunk két nagyon izgalmas kört. Az állórajt is helyes döntés volt, még a szórakoztatás szempontjából is. Nincs ezzel semmi baj. Mindenki cserélhetett abroncsot, így nem merült fel biztonsági kockázat sem.”

    Michael Masit is megkérdezték az esetről. Az ausztrál versenyigazgató kikérte magának azt a feltételezést, hogy a szórakoztatás miatt feláldozta a biztonságot:

    ,,Nincs olyan sor a szabályzatban, hogy nem lehet újraindítani a futamot, ha azt a körülmények lehetővé teszik. Nem láttam okát annak, hogy ezt a piros zászlóval fejezzük be.”

  • Schumacher korábbi gumimérnöke szerint is sántít a Pirelli magyarázata

    Schumacher korábbi gumimérnöke szerint is sántít a Pirelli magyarázata

    Kees van de Grint szerint a Pirelli nem akarja felfedni az igazságot a bakui balesetekkel kapcsolatban.

    Azerbajdzsánban ismét az abroncsoké volt a főszerep, ugyanis két versenyzőt is kiírtak a vasárnapi történetből. Lance Strollt a kemény keverékű gumikon, a verseny közepe felé érte utol az abroncs „átka”, ugyanis az említett komponens bal hátsó darabja felmondta szolgálatot. Ezután Max Verstappen következett, akit 5 körrel a vége előtt talált meg a defekt.

    A Pirelli ugyanakkor azt jósolta, hogy 40 kört is meg lehet tenni a fehér oldalfalú gumikon, ám a holland épphogy átlépte velük a bűvös 30-as számot. Semmi előjele nem volt az eseteknek, nem éreztek vibrációt, az értékek sem csökkentek, így, mint derült égből a villámcsapás, úgy érte őket (Strollt és Verstappent) a baj.

    A futam után Verstappen előre megjósolta, hogy milyen magyarázatot fog adni a Pirelli, és nem is tévedett. Mario Isola ugyanis elmondta, hogy karbondarabok okozhatták a balesetet, amik még Lance Stroll autójáról repülhettek le. Ugyanakkor a Red Bull pilótája kihangsúlyozta, rendesen fel lett takarítva a pálya, és jó pár kört megtettek azután, miután Stroll búcsúzott a viadalból.

    Van de Grint, aki korábban a Bridgestone-t erősített, és Michael Schumacher gumimérnökeként vált ismerté, egyetért honfitársával. A holland szerint a karkasszal van probléma.

    ,,Elméletileg igen, lehetett törmelék a pályán. Ám nekem úgy tűnt, hogy az abroncsok ugyanazon életszakaszán történt a gond Strollnál is és Verstappennél is. Elég nagy véletlennek kellett lennie, ugyanis mindkét komponensnél a 34. körük környékén ütött be a baj. Tegyük fel, Strollnál és Verstappennél is volt törmelék a pályán, de a között a periódus között nem?” –nyilatkozta a korábbi mérnök a Algemeen Dagbladnak.

    Van de Grint kihangsúlyozta, hogy az efféle meghibásodások nem túl szokatlanok a Forma-1-ben, de manapság „túl sokszor fordulnak elő”:

    ,,Gyanítom, hogy a Pirelli már az azerbajdzsáni futam előtt is ideges volt, ugyanis a csapatok arra kérték őket, hogy növeljék a nyomást a maximumra. Csak akkor teszel ilyet, ha aggódsz.”

    Ugyanakkor a magyarázatot tekintve a holland sem lepődött meg, csakúgy, mint az esetet elszenvedő honfitársa:

    ,,Az elmúlt évek során mindig előhúzták ezt a kártyát. Mindig ott volt a törmelék, vagy épp a csapat hibája volt, és ne felejtsük el a különleges vezetési stílust sem. Sosem okolták a gumikat. Nem ártana azért némi szerénység és önkritika a részükről. A jelenlegi komponenseket a tavalyi monzai eset után erősítették meg. Előbb legalább vizsgálnák ki, hogy mi történt, és csak azután nyilatkozzanak róla.”

    Van de Grint szerint az FIA-nak is be kellene avatkoznia és felügyelnie kellene a Pirelli vizsgálatait:

    ,,Romain Grosjean balesete után alapos elemzés készült arról, hogy mi is történt, és ez így is van rendjén. Ennek most is meg kellene történnie, mert itt is emberéletekről volt szó. Ezek az autók úgy 99,9%-ban biztonságosak, de képzeljük el, mi lett volna akkor, ha egy másik konstrukció 300 km/h-val belerohan Strollba vagy Verstappenbe. David (Coulthard) azt mondta vasárnap, hogy ilyen esetek nem igazán fordultak elő, mikor a Goodyear, a Michelin vagy a Bridgestone volt a gumiszállító. Ez azért volt, mert a versenyhelyzet jobbá teszi a terméket.”

  • Vettel szerint az FIA veszélybe sodorta Verstappent a késlekedésével

    Vettel szerint az FIA veszélybe sodorta Verstappent a késlekedésével

    A pilóták érdekvédelmi szervezetének egyik elnöke, Sebastian Vettel biztonsági kockázatot látott abban, ahogyan a versenyigazgatás kezelte Verstappen késői balesetét.

    A holland nagy sebességgel csapódott falnak a célegyenesben, és miután kihámozta magát autójából még egy kis ideig ott maradt megvizsgálni a romokat.

    Eközben továbbra is ment a verseny, a versenyigazgató csak 88 másodperccel (csak nem egy körrel) az ütközés után rendelte el a biztonsági autós fázist. A McLaren szóvá is tette, hogy például Tsunoda túl gyorsan ment a két esemény között.

    „Csodálkoztam, miért tartott ilyen sokáig, hogy kijöjjön a safety car Max baleseténél.” – sérelmezte Vettel a késlekedést.

    „Elég egyértelmű volt, hogy a pálya közepén áll. Kicsit sokáig tartott, majd megkérdezzük, miért.”

    Végül piros zászló lett az esetből, Vettel pedig nyert egy pozíciót a hibázó Hamiltonnal szemben. Arról, hogy szerinte jó döntés volt-e, így vélekedett:

    „Ha lehetek őszinte, szerintem ez azon múlik, melyik oldalon állsz, és nem a rajtrácson. Ha jól jártál vele, örülsz neki. De például Lewis biztos nem ezt mondaná, hiszen a lehető legrosszabb történt vele.”

  • Masi beszólt Norrisnak: Már a hatévesek is tudják, mit jelent a piros zászló

    Masi beszólt Norrisnak: Már a hatévesek is tudják, mit jelent a piros zászló

    Michael Masi reagált Lando Norris azon megjegyzésére, miszerint a büntetése nem volt teljesen fair.

    A brit versenyző a Q1-ben került nehéz helyzetbe, mikor is gyors döntést kellett hoznia a piros zászlós szakasz alatt. A 21 éves pilóta épp a bokszbejárat felé tarott, mikor meglátta villogni a piros jelzést. Gyorsan megkérdezte a csapatát, hogy hajtson-e be, vagy inkább maradjon kint, ám a válasz későn érkezett. Így Norris még egy plusz kört teljesített, míg Antonio Giovinazzi autóját takarították el a pályáról.

    A stewardok emiatt három helyes rajtbüntetéssel és három büntetőponttal ajándékozták meg. Mivel figyelembe vették, hogy gyorsan kellett döntést hoznia, így nem a szabályzatban leírt szankciót kapta.

    Az eset után azonban Norris úgy érezte, jogtalanul sorolták hátra, ugyanis ő próbálta a legbiztonságosabb módszert választani. A McLaren versenyzője fel vetette, ha esetleg a boksz környékén történt volna valami, és ő úgy hajt be, akkor az lett volna a baj, ezért is kérdezte meg a csapatát. A büntetőpontokat, ugyanakkor végképp nem értette, hiszen meglátása szerint cselekedete korántsem sorolható a „veszélyes vezetés” kategóriájába.

    Masi viszont nem osztotta a brit véleményét:

    ,,Őszintén szólva, mikor piros zászlót mutatnak, akkor annak a jelentése nagyon is világos kell, hogy legyen. Vagyis, azonnal le kell lassítani és be kell menni a bokszba. Ez a gokarttól a Forma-1-igy van. Félreértés ne essék, ez mindenhol egységes, az első versenyét teljesítő hat éves gokartosoktól a Forma-1-ig. Ami pedig a büntetőpontokat és magát a tényleges szankciót illeti, a stewardok azzal élnek, amit a legjobbnak tartanak az incidens tekintetében. Természetesen van iránymutatás, amit használnak és alkalmaznak. Ám ebben az esetben nem alkalmazták az előírtakat, ugyanis meg tudtak állapítani enyhítő körülményeket. A büntetőpont megítélést teljesen helyénvalónak találták, mivel a szabálysértés a piros zászlós szakasz alatt történt.” – magyarázta a Racingnews365.com-nak a versenyigazgató.

    A versenyen ugyanakkor Norrisnak sikerült szépítenie, ugyanis a 9. helyről rajtolva az 5. pozícióba ért fel. A McLaren tegnap megosztotta, hogy milyen célt tűzött ki maga elé a futam előtt a pilóta és mennyit sikerült ebből teljesítenie:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Pérez ilyen szinten kell folytassa, ha maradni akar a Red Bullnál 2022-re

    Pérez ilyen szinten kell folytassa, ha maradni akar a Red Bullnál 2022-re

    Christian Horner egyértelművé tette, hogy ez az a szint, amelyet Sergio Péreztől elvárnak. A mexikói a vasárnapi Azeri Nagydíjon élete második győzelmét aratta, a 6. helyről rajtolva.

    Az eredmény valóban azt az ígéretet követi, melyet Pérez tett a szezon elején, vagyis hogy kelleni fog neki öt futam, ami alatt belerázódik.

    „Tudtuk, hogy jó itt [Bakuban – a szerk.], de azt nem tudtuk, hogy ennyire jó” – nyilatkozta róla Horner. „Egész hétvégén gyors volt, tartotta a tempót. Az egyetlen kör, ahol hibázott, az a Q3-ban volt, ám a versenytempója fenomenális volt.”

    Horner korábban is említette már, hogy Pérez olyan jó tempót futott, hogy akár Verstappen mögé is vághatott volna.

    „És ahogy védekezett Hamilton ellen, kontrollálva mindent, klasszis teljesítmény volt” – tette hozzá a csapatfőnök. „A győzelme jót fog tenni az önbizalmának is. Ezzel fellépett harmadiknak a bajnokságban, szóval az elvárások felett teljesít.”

    Daniel Ricciardo óta először nyert valaki Red Bullal, akit nem Max Verstappennek hívnak, tehát Gasly és Albon után lehetséges, hogy a Red Bull megtalálta az ideális csapattársat Verstappen számára, persze csak ha így folytatja Pérez.

    „Nyilván jó két autóval ott lenni az elején. Egy ilyen napon, amikor elveszítjük a vezető autót, Checo ott volt, hogy megszerezze a győzelmet, és ez pontosan az, amit kerestünk. Szóval örülök neki, mint ahogy a csapatnak és partnereinknek is. Mind keményen dolgoznak. Mindenki teszi a dolgát, és Checo is részese ennek.”

    Végezetül Horner kicsit a jövőre is tekintett, pontosabban arra, hogy Pérez velük lesz-e 2022-ben is: „Nagyon elégedett vagyok a Checo által végzett munkával. Még csak a hatodik futamnál tartunk a 23-ból, szóval rengeteg időnk van. Élvezi, hogy a csapatban van, nagyszerű munkát végez, és csak folytatnia kell, amit csinál.”

  • Mercedes: ez nem volt bajnokhoz méltó teljesítmény

    Mercedes: ez nem volt bajnokhoz méltó teljesítmény

    Az egyéni és konstruktőri cím védői a monacói hibák után Bakuban sem tudták felvenni a fonalat, ugyanis egyik Mercedes sem ért be a legjobb tízben.

    A 2012-es USA Nagydíj volt az utolsó, amikor ilyen történt. Azóta is csak kétszer távoztak pont nélkül versenyhelyszínről. Egyszer baleset (2016, Spanyol Nagydíj), egyszer pedig technikai problémák (2018, Osztrák Nagydíj) miatt esett ki mindkét Mercedes.

    Már a szabadedzések alatt is látszott, ez nem lesz az ő hétvégéjük, de végül a szélárnyékozás miatt Hamilton az első sorba kvalifikálta magát.

    Amikor Verstappen pár körrel a vége előtt ütközött, a brit és a valószínűtlennek tűnő győzelem között csak Sergio Pérez állt, amikor egy elfékezés miatt visszaesett a mezőny végére.

    Andrew Shovlin, a Mercedes helyszíni mérnökigazgatója kritikusan fordult csapata teljesítményéhez:

    „Rendkívül csalódást keltő végeredmény volt ez számunkra, de a szerencse egyszerűen nem mindig áll mellettünk. Max balszerencséje volt az, ami egyáltalán ebbe a helyzetbe juttatott minket.”

    „A nagyobb probléma az, hogy nem voltunk elég jók az elmúlt két versenyen. Nem volt elég tempónk, hibákat vétettünk, nem tudtuk működésre bírni a gumikat, és már a szabadedzéseken sem szerepeltünk jól.”

    „Tudjuk, milyen szintet kell hoznunk ahhoz, hogy bajnokságokat nyerjünk, és ez most nem volt a szint. Újra kell gondolnunk néhány dolgot, és úgy visszatérnünk, hogy azt a teljesítményt hozzuk, amire már korábban is képesek voltunk.”

    „Megvan a csapatunk, az autónk és a pilótáink is ahhoz, hogy nyerjünk, de keménynek és őszintének kell lennünk önmagunkkal az elkövetkező néhány napban.”

    „Voltak hasonló esetek korábban is, és mindig erősen tértünk vissza. Ez lesz a célunk Franciaországban is.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés