Címke: Baku

  • Pereznek fekszik a legjobban a bakui pálya?

    Pereznek fekszik a legjobban a bakui pálya?

    Az Azerbajdzsánban rendezett Forma-1-es futamnak ugyan még nem túl messzire nyúlik vissza a történelme, hiszen idén még csak a negyedik versenyt rendezik majd ott.

    Érdekesség, hogy bár a legelső azeri futam igazán unalmasra sikerült, az utána következők meglepően sok fordulatot és váratlan dobogós helyeket hoztak. Elég ha csak arra gondolunk, hogy 2017-ben Lance Stroll harmadik lett a Williamsszel.

    Ez idő alatt azonban a legtöbb alkalommal Sergio Perez ért dobogóra Bakuban. Ő az egyetlen ugyanis, aki kétszer is dobogón állt: 2016-ban és 2018-ban is harmadik lett.

    Versenyző Dobogós helyezések száma Melyik évben? Hányadik helyezés?
    Sergio Perez 2 2016, 2018 3, 3
    Nico Rosberg 1 2016 1
    Sebastian Vettel 1 2016 2
    Daniel Ricciardo 1 2017 1
    Valtteri Bottas 1 2017 2
    Lance Stroll 1 2017 3
    Lewis Hamilton 1 2018 1
    Kimi Räikkönen 1 2018 2
  • Vettel a húsvéti terveiről: Én a család értékében hiszek

    Vettel a húsvéti terveiről: Én a család értékében hiszek

    A Ferrari legfontosabb felszereléseinek egy rész már megérkezett Bakuba, az Azeri Nagydíj helyszínére. Azonban a Forma-1-es versenyzők számára ez egy szabad hétvége, ami nagyszerű hír a számukra, ugyanis minden pilóta együtt ünnepelheti a húsvétot a saját családjával, barátaival.

    Sebastian Vettel egy exkluzív interjúban, amit a német Bildnek adott, a húsvéti terveiről beszélt, még az ünnep előtt.

    „Hiszek a család értékében,” – mondta a négyszeres világbajnok német pilóta. „Együtt fogom tölteni velük a hétvégét, mivel nem fogunk versenyezni. Egy pár húsvéti tojást elrejtünk a kertben, azonban ezen kívül nincsen más húsvéti szokásom.”

    Azonban Vettelnek a következő héten már a Forma-1 történetének negyedik Azeri Nagydíján kell majd részt vennie a Ferrari színeiben. A bakui pálya az egyik leghosszabb a szezonban a maga 6.003 kilométerével.

    2016-ban még az Európai Nagydíjat rendezték meg itt, azonban 2017-re nevet változtattak és így lett a verseny neve Azeri Nagydíj. Ez a városi pálya tele van hosszú egyenesekkel és derékszögű kanyarokkal. Emiatt a motorerő kulcsszerepet tölthet be a hétvége során.

    A pálya minden egyes négyzetcentiméterét ki kell használnia a versenyzőknek, ha egy jó köridőt szeretnének elérni. Fontos lehet még, hogy a versenyzők hogyan tudják kellő hőmérsékleten tartani a gumikat és a fékeket.

    A pálya legnehezebb szakasza az óvárosi rész, ami  a 8-as, 9-es, 10-es, 11-es kanyarokból áll, ugyanis a pálya ezen szakasza borzalmasan szűk. Elég egy apró hiba és már is a falban találod magad.

  • Binotto: A Ferrarinak nincs nagy tempóelőnye az egyenesekben

    Binotto: A Ferrarinak nincs nagy tempóelőnye az egyenesekben

    Mattia Binotto nem ért egyet a Mercedes azon kijelentésével miszerint a Ferrari sokkal gyorsabb az egyenesekben, mint riválisai. A svájci-olasz csapatfőnök szerint az Ezüst Nyilak nincsenek elmaradva az említett szakaszokon, hiába állítják ezt.

    Bahreinben és Kínában a német alakulat mérnökei a GPS adatokra hagyatkozva kijelentették, hogy a Scuderia autói a hosszú egyenesekben sokkal jobban teljesítenek, mint a Mercedes. Ezt az állítás Christian Horner és Max Verstappen is igazolta. A holland versenyző még azt is hozzátette, egyelőre senki sem tudja, mitől gyorsak az olasz istálló konstrukciói az említett szakaszokon.

    A sanghaji aszfaltcsíkon ugyanakkor Sebastian Vettel és Charles Leclerc sem tudta felvenni a versenyt a Mercedesszes pilóták köreivel, hiába harangozta be Toto Wolff a versenyhétvége előtt, hogy az egyenesek miatt az olaszok vannak előnyben.

    Jövő héten azonban Bakuba látogat a mezőny, aminek vonalvezetése hosszú egyenesekkel tűzdelt, ez pedig ismét lehetőséget adhat a Ferrarinak arra, hogy jól szerepelhessenek. A Scuderia csapatfőnöke ugyanakkor kételkedik abban, hogy az SF90 dominálni fog a riválisokkal szemben.

    ,,Ha megnézzük a Mercedes Kínában mutatott tempóját, akkor láthatjuk, hogy ők is erősek voltak az egyenesekben. Talán nekünk is meg kellene kérdeznünk, hogy mitől is lettek ilyen jók. Nem hinném, hogy különbség lenne az autóink között az említett szakaszokon.

    Binotto kihangsúlyozta a bakui versenyhétvégén nem az egyenesek lesznek a meghatározó tényezők, sokkal inkább az aerodinamikán lesz a hangsúly.

    ,,Baku egy olyan pálya, ahol más aero beállításokkal kell mennünk, nem csak az erőforrás fogja meghatározni az autók viselkedését. Bakuban a hosszú egyenesek mellett, sok kanyar is található, egy utcai pályáról van szó, ennek tükrében pedig nehéz vonalvezetéssel rendelkezik, meglátjuk majd mi lesz. Úgy vélem a bajnokság nagyon szoros, vannak futamok, amikor csak néhány századdal kerülünk az élre, és vannak olyanok is, amikor néhány századdal maradunk le. A legfontosabb dolog az, hogy ne maradjunk le az autó fejlesztésével, ugyanis még hosszú a szezon, 18 futam még hátra van.”

  • A Williams reméli, közelebb tud kerülni a többiekhez

    A Williams reméli, közelebb tud kerülni a többiekhez

    A Williams Forma-1-es csapata katasztrofális szezonkezdeten van túl, és most abban reménykednek, hogy a fejlesztéseikkel közelebb tudnak kerülni a középmezőnyhöz.

    A grove-i istálló 2019-es autója el sem készült időben a barcelonai tesztekre, és eddig az összes futamon az utolsó két helyen értek célba, konkrétan még a középmezőny vége is elérhetetlen számukra.

    Azonban talán most már megindulnak felfelé. A Kínai Nagydíj után a csapat fő versenymérnöke, Dave Robson arról beszélt, hogy jó versenyük volt, és némi javulás várható az eredményeikben.

    „Élvezhető versenyünk volt, ráadásul pár az első körös incidensek miatt visszaeső autó miatt kicsit előrébb is tudtunk jönni a verseny első felében. A pilótáinknak tiszta versenyünk volt, remekül vezettek, Roberttel pedig sikerült végrehajtani egy egykiállásos taktikát. Az autón sikerült egy kicsit fejleszteni a hétvégén, ezzel elkezdtünk felzárkózni. Emellett néhány új alkatrészt is teszteltünk, melyek segíthetnek faragni a hátrányunkból. A következő verseny Baku utcáin újfajta kihívásokat tartogat magában, de készen állunk, és még többet szeretnénk tanulni az FW42-esről.”

  • Albon tudja, hogy a bakui egyes kanyarral sok versenyzőnek meggyűlhet a baja

    Albon tudja, hogy a bakui egyes kanyarral sok versenyzőnek meggyűlhet a baja

    A Toro Rosso újonca, Alexander Albon nagyon jól tudja, hogy az azeri versenypálya egyes kanyarjában bármi megtörténhet. A 23 éves fiatal ugyanis tavaly úgy tudott nyerni ezen a pályán még a Forma-2-ben, hogy az előtte levő két pilóta nem tudta bevenni azt a bizonyos egyes kanyart.

    A thaiföldi pilóta lett a nap versenyzője a Forma-1 történetének ezredik futamán, Kínában, miután a boxutcából rajtolva tudott felérni egészen a tizedik helyig. Albon azért rajtolt a boxutcából, mert a harmadik szabadedzésen borzalmasan összetörte az autóját. A balesete miatt az időmérőt is ki kellett hagynia.

    A thaiföldi fiatal rengeteg dicséretet kapott már a csapatától, ugyanis újonc létére már zsinórban másodjára tudott pontot szerezni. Előre tekintve a soron következő Azeri Nagydíjra, Albon a tavalyi Forma-2-es győzelmére emlékezett vissza.

    „A Forma-2-ben már versenyezhettem Baku utcáin,” – mondta a Toro Rosso fiatalja. „A tavalyi főfutamot, ami eléggé eseménydúsra sikeredett, én tudtam megnyerni. A poleból vághattam neki a futamnak és a rajtnál sikerült elkerülnöm a bajt. Azonban a kerékcserém elég lassúra sikeredett, ami miatt visszaestem a harmadik helyre.

    „Azonban egy biztonsági autós fázis után a második helyen haladó pilóta elmérte az egyes kanyar féktávját, ami miatt sem ő, sem az első helyezett nem tudott befordulni. Én pedig kihasználtam az adódó lehetőséget és megelőztem őket, majd megnyertem a versenyt.”

    Az a bizonyos egyes kanyart, ahol Nyck De Vries és George Russell is kicsúszott a tavalyi F2-es futamon, tartja Albon a pálya legfontosabbnak, ugyanis szerinte ez a kanyar akár még a Forma-1-es versenyzőket is megtréfálhatja.

    „Az azeri pálya nagyon szokatlan. Egyrészt a nagyon hosszú célegyenes miatt, ami miatt könnyen lehűlhetnek a gumijaid. Emiatt úgy gondolom, hogy bármi megtörténhet majd ott. A tavalyi futam egy kitűnő példa erre, ugyanis az újraindítás után történt ott egy és más.

    „Akár dupla szélárnyékod is lehet majd a hosszú egyenesben, azonban a hideg gumik és fékek miatt különösen nehéz lesz majd a dolgunk. Nagyon precíznek kell majd lennünk, ha nem akarunk a bukótérben kikötni.”

    Albon azt is hozzátette, hogy az időmérőnek óriási szerepe lehet majd a hétvége során. „Ez a pálya nagyon hasonlít a monacóira, ugyanis itt is a határon kell autóznod, hogyha egy jó eredményt szeretnél elérni az időmérőn,” – véli a Toro Rosso újonca. „Keményen kell használni a rázókat és van olyan, hogy a faltól is csak milliméterek választanak el, mint például az óvárosi résznél.

    „Az autónk van olyan jó, hogy mind a ketten bejussunk a Q3-ba. Ez már az első három versenyen is megmutatkozott, azonban egy kicsi mindig hiányzott. Ez az elsődleges célunk, hogy végre bejussunk a kvalifikáció harmadik szakaszába,”- szögezte le a thaiföldi pilóta.

  • Marko szerint Bakuban már a Red Bull 20 lóerővel lesz gazdagabb

    Marko szerint Bakuban már a Red Bull 20 lóerővel lesz gazdagabb

    Helmut Marko elárulta, hogy a Red Bull Bakuban már erősebb Honda motort kap. Az első három futamot követően a legtöbb csapat frissíti a csomagját, és a Red Bull reményei szerint a fejlesztéseik jobbak lehetnek mint a Ferrarié vagy a Mercedes csomagjáé és akkor közelebb kerülhet egymáshoz a három élcsapat. A GPToday-nek nyilatkozott a tanácsadó:

    „Jó híreket kaptunk a Hondától, 20 lóerővel erősebbek leszünk Bakuban.”

    Ez jó hír Christian Hornernek is, mert ő úgy véli, hogy alapvetően nem rossz az autójuk, de nagyobb végsebességre lenne szükségük. A csapatfőnök ennyit tett még hozzá:

    „A Honda fejlődik az egyenesekben. A végsebesség is egyre jobb.”

    A Red Bull a reményei szerint tudja tartani a harmadik helyet a versenyzők bajnokságában, és segítenék Pierre Gasly fejlődését is, hogy harcba szállhassanak a Ferrarival a konstruktőri bajnokság második helyéért.

  • Norris szerint a top három után az ő sebességük a legjobb

    Norris szerint a top három után az ő sebességük a legjobb

    Lando Norris úgy gondolja, hogy a McLaren a negyedik leggyorsabb csapat lehetett volna Kínában, de mindezt nem tudták megmutatni, mert ütköztek Danyiil Kvjattal. Norris kénytelen is volt kiállni, Sainz elvánszorgott a célvonalig a 14. helyen, a csapat csalódott is volt. Az Autosportnak nyilatkozott az ifjú brit:

    „Látván Carlos sebességét, az elég jó volt, mert az ű autója nem is sérült meg annyira. Gyorsabb volt a Renault autóinál is, sőt mindenkinél, a top hármat leszámítva. Sok még a potenciál az autóban, de elkenődtünk az eredmények miatt, azonban túl kell lépnünk ezen, és már Bakura kell koncentrálnunk. Pénteken észrevehetőek voltunk, szombaton azonban már nem tudtunk előrelépni. Nem gondolom azt, hogy nem léptünk előre, mert fejlesztéseket hajtottunk végre, de az egész csomagunk belimitálta a lehetőségeinket, így nem tudtunk akkorát előrelépni, mint azt szerettük volna. Ennek ellenére jónak ígérkezett a dolog. Ez az, amire majd emlékeztetnünk kell magunkat a következő pár versenyen: feltehetően a versenytempónk kicsit jobb, mint az időmérős.”

    A McLaren meglehetősen gyorsnak tűnik az elmúlt pár verseny alapján, de nagyon még nem sikerült mindezt pontokra váltani. Remélik, hogy Bakuban lesz már ebben is változás.

  • Jelenleg nincs megoldás a Haas problémáira

    Jelenleg nincs megoldás a Haas problémáira

    Günther Steiner elmondta, hogy rövid távon nem tudják megoldani a nemrégiben fellépett problémáikat, hiába fognak kemény munkát végezni Bakuig.

    A szezon előtt még az amerikai istálló tűnt legesélyesebbnek arra, hogy a középmezőny legjobbjai legyenek, ám az elmúlt két futamon eléggé messze voltak ettől.

    A csapatfőnök Günther Steiner az Ekstra Bladet lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a legfőbb probléma a gumik hőmérsékletével kapcsolatos.

    „Amikor melegek az abroncsaink, akkor minden rendben van. Bahrein után értettük meg a problémát, de még nem tudtuk azt orvosolni. Meg kell találnunk rá a megoldást.” – kezdte Steiner.

    „Nem keresek kifogásokat, de igyekszünk felkészülni egy csalódást keltő eredményre, ha Bakuig nem találjuk meg a megoldást. A gond sok dolog kombinációjából jön össze, máskülönben könnyű lenne kijavítani. Vissza kell mennünk a szélcsatornába és meg kell próbálnunk megtalálni egy megoldást, hogy hogyan juttassunk több energiát a gumikba. Most azonban nincs még megoldás.” – tette hozzá.

  • A Mercedes még nagyobb Ferrari-előnytől tart Kínában

    A Mercedes még nagyobb Ferrari-előnytől tart Kínában

    A Mercedes attól fél, Kína és utána Baku hosszú egyenesei még a Bahreinben látottaknál is nagyobb előnyhöz juttatja majd a Ferrarit.

    A maga 1,4 km-ével a sanghaji pályán található a versenynaptár leghosszabb egyenese, míg a két héttel későbbi Azeri Nagydíjon a versenyzők hosszú-hosszú másodperceket tölthetnek padlógázon a célegyenesben és környékén. Az elmúlt években ez mind örömhír lehetett volna a Mercedes táborának, ám a Bahreinben látottak után a címvédő istálló rettegve tekint a következő két helyszínre.

    „A következő két futamon Kínában és Bakuban roppant hosszú egyenesek vannak” – kezdte Valtteri Bottas. „[Bahreinben] csak az egyenesekben több négy tizedet kaptunk tőlük körönként, amit nem lehet csak úgy visszahozni. Folyamatosan fejlesztjük az autót, gondolkozunk azon, mit tehetnénk az egyenesekben, de nagyon kemény menet lesz.”

    A finn pilóta főnöke, Toto Wolff is hasonló véleményen van.

    „Ha sikerül fenntartaniuk ezt a teljesítményszintet egy olyan motorerő-dominálta pályán, mint Sanghaj, akkor ők az egyértelmű favoritok, mert itt még a bahreininél is nagyobb előnyt lehet összeszedni.”

  • Ricciardo: A bakui incidens a Red Bull hibájából történt meg

    Ricciardo: A bakui incidens a Red Bull hibájából történt meg

    Daniel Ricciardo ismét visszaemlékezett a tavalyi bakui incidensre és annak utóéletére. Az ausztrál versenyző továbbra is azt hangoztatja, az az ominózus eset valamint a baleset után történt események közrejátszottak abban, hogy végül elhagyja korábbi csapatát a Red Bull Racinget.

    A párosnak már a futam elején volt egy kisebb ütközése, amikor is az ausztrál versenyző utolérte csapattársát, ám a kedvezőbb pozíciót végül Verstappen tartotta meg. A kerékcserék alatt a sorrend megfordult, viszont a 40. körre ismét a régi felállás mellett harcoltak egymással a felek. Ricciardo hátulról neki ment a holland pilótának, aki állítása szerint kétszer is irányt váltott a védekezés során, végül mind két pilóta kiesett a versenyből.

    A The Sydney Morning Heraldnak Ricciardo azt nyilatkozta, sokáig nem tudta megemészteni ezt a dolgot, főleg azt, ahogy a csapat kezelte a helyzetet a futam után. Az ausztrál pilóta végül nem hosszabbította meg a szerződését az osztrák alakulattal, inkább elfogadta a Renault ajánlatát.

    ,,Ez az ügy szerepet játszott a döntésemben, az események után már nem azt éreztem, mint régen. Mikor hátulról neki mentem, egy részem azt gondolta: srácok megérdemelitek ezt, ez az egész műsor sz*r volt. Ha mindez fordítva történt volna, ha én haladtam volna elől és én váltottam volna kétszer irányt a féktávon és ő rongyolt volna belém, akkor hasonlóan kezelték volna a helyzetet? Ez a kérdés sokszor felmerült bennem, az utóbbi időkben. A csapat mindkettőnket ugyanolyan hibásnak tartott, azonban úgy vélem, mélyen belül tudták, hogy ezt Maxszel együtt ők szúrták el.”