Kiss Norbert háza tájáról is lassan szivárognak a hírek az idei évével kapcsolatban. Az már kiderült, hogy nincsenek ott a közös teszten Autodrom Mostban, de ez nem jelenti azt, hogy ne dolgoznának gőzerővel azon, hogy a május végén kezdődő szezont minél jobban kezdhesse meg a Tankpool24 legénysége. Most már az is hivatalossá vált, hogy idén az #5-ös rajtszámú fekete Mercedest kell keresni majd a versenykamionok között.
Az autó kinézete még nem végleges, Bakó Csabiék még az utolsó pillanatig próbálnak fejleszteni majd a járművön. és még adós a csapat Norbi versenyzőtársának a megnevezésével is, akinek a kilétére hamarosan fény derül.
Kiss Norbi már nagyon várja, hogy újra felvehesse a kesztyűt a többiek ellen a kamion Europa-bajnokságban, és a Tankpool24 csapata is számos ponton változtatott azért, hogy a kétszeres bajnokuk eredményesebb lehessen. Korábbi sikerkovácsai közül újra vele van már Bakó Csaba főmérnök, és Imi, a főszerelő. A 2014 és 2015-ben elért közös siker után újra együtt vannak a srácok, de már Mercedeseket kell összeraknia a magyar kolóniának. Kiss így nyilatkozott a visszatért kollégákról:
„Nagyon boldog vagyok, hogy újra Csabával dolgozhatok! Együtt történelmet írtunk, és rekordokat döntöttünk 2015-ben, de nem csak Csabi, hanem Imi is, aki a főszerelőm volt a bajnoki éveimben, és együtt dolgoztunk. Azt hiszem, hogy ők remekül kiegészítik majd a Tankpool24 állományát, és ha bárkik is képesek eredményekre, akkor ők azok. Innentől fogva már csak idő és pénz kérdése az egész.”
Bakó Csaba adatmérnökként kezdett még 2009-ben, a kamionos szériában, majd már főmérnökként asszisztált Norbin kívül Ryan Smithnek, Ray Colemannek és legutóbb Sascha Lenznek. Most már ő irányítja a Tankpool24 szerelői csapatát, de továbbra is az adatelemzés is az asztala. Csaba ennyit mondott az új szerepéről:
„Nagyon örülök, hogy újra együtt dolgozhatunk. Ez számomra is egy nagy kihívás, hiszen az első alkalom, hogy Mercedes versenykamionokkal dolgozhatok. Megpróbáljuk a lehető legjobban fejleszteni a kamionokat, de leginkább a motoron kellene javítani. Ettől függetlenül javítunk a többi részen, és próbálunk nagyobb teljesítményt kipréselni a csomagból, megbízható üzem mellett.”
Kiss is egyetért, hogy a Tankpool24 Racing gyengéje jelenleg a motor:
„Nehezebb a feladatunk, mint a többi csapatnak, mert nekünk magunknak kell a motorral is törődnünk. Ez sokkal komolyabb kihívásnak bizonyult mint azt gondoltuk, de dolgozunk rajta. 2018 nem volt a legjobb évünk. Nem indult rosszul, mert megbízhatóak voltunk, de nem tudtunk versenyeket nyerni, mint a korábbi szezonban. Kemény időszakot éltünk meg az év vége felé, amikor minden rosszra fordult. 2019-ben azonban emelni akarjuk a tétet. Vannak új ötleteink és terveink, és a célunk az, hogy visszakerüljünk a top háromba. Nem lesz egyszerű, és nyilvánvalóan több idő kell hozzá, mint azt terveztem, de magam részéről én bele fogom tenni a munkámat és az időmet.”
A kamion Európa-bajnokságon 2011 óta szereplő Kiss Norbertről a tavalyi szezonzáró óta nem nagyon lehetett hallani, most azonban megtört a jég. Fontos változással kezdi a 2019-es versenyszezont, hiszen régi/új versenymérnöke van. Bakó Csaba tehát a Tankpool24-hez igazolt, ahogy 2016-ban a versenyzője is, és az összeállt magyar párosnak a német környezetben is pontosan ugyanaz a terve, ami 2014 és 2015-ben volt: újra bajnokává válni a szériának. Tavaly Csabi Sascha Lenzzel dolgozott, így a német környezet már neki sem lesz annyira meglepő.
Kiss a Facebook oldalán osztotta meg elsőként ezt a hírt, ami a magyar rajongók körében biztos örömet okoz, de lesznek még változások, ami mind azt szolgálják, hogy újabb fokozatba kapcsolhasson a szombathelyi kétszeres Európa-bajnok 2019-ben.
Az autóversenyek titánjai, a FIA ETRC versenyzői már szállingóznak Mogyoródra, ahol megkezdődik a Hungaroringen az újabb Kamion EB és Fesztivál, ami egyben a 2018-as bajnoki sorozat második állomása. Hamar kedveltté vált a pálya a kamionversenyzők között, aminek ráadásul a 80-as évek óta hagyománya van, bár volt egy nagyobb megszakítás az egykori Hungarocamionos, és a mai szervezés között.
Az első négy futamot Misanóban rendezték a múlt hónapban, és a 2016-os bajnok Jochen Hahn nyitott remekül, így megnyugtató előnynel érkezik az IVECO-jával hazánkba. A német pilóta vitathatatlanul a generációjának a legjobbja, és nagyon is arra törekszik, hogy behúzza az ötödik Európa-bajnoki címét idén. Ugyanakkor ő is pontosan tudja azt, hogy kemény menet lesz ez, hiába ismeri az utolsó porcikájáig a csapata által épített kamiont.
Egyik legnagyobb kihívója pedig a szombathelyi Kiss Norbert lehet, pedig jelenleg pont fele annyi pontja van, mint Hahnnak. Lehetne több is, de olasz földön diszkvalifikálták, és egy dobogós helyezésétől megfosztották, így csak a hatodik helyről várja az összetettben a folytatást a magyar pilóta.
Az inkább kellemesebb ellenfél Hahnnak, a szintén idén már IVECO-s Steffi Halm, akivel sikerült is az elmúlt versenyhétvégén a dobogó legfelsőbb két fokát is bitorolniuk. Remek előzéseket mutatott be a mezőny egyetlen hölgyversenyzője a félresikerült időmérő edzéseket követően, de mindenképp mutatja az olasz márka erősségét, hogy ő a második honfitársa mögött, 16 pont lemaradással.
Régi ismerős Antonio Albacete is, de Misanóból vegyes érzelmekkel távozhatott. Részese volt egy balesetnek, de a veterán pilóta kétszer is a dobogó legalsó fokára állhatott, ezzel biztosítva a harmadik helyét a bajnokságban.
Ryan Smith is feltüzelve érkezik Magyarországra, már csak azért is, mert a misanói negyedik versenyt ő nyerte meg. Smith az egyetlen magyar csapat versenyzőjeként nevezett be, és az OXXO Hungary Truck Racing Team is komolyan készül a hazai megmérettetésre.
Sascha Lenz az összetett negyedik helyéről várhatja a folytatást, miután a valaha volt legeredményesebb FIA ETRC-s hétvégéjén van túl, köszönhetően már részben Bakó Csaba vezénylésének is, hiszen nyerni is tudott, és egy második helyezéssel is gazdagodott. A teljesen új SL Trucksport MAN tehát komolyan vehető ellenféllé léptette elő a fiatal német pilótát, és beleszólhat a nagyok játékába.
André Kursim is Lenz nyomdokain halad, Norbi tavalyi csapattársa még több győzelmet szeretne, ha már tavaly Zolderban ráérzett a dolog ízére. Az új Don’t Touch Racing alakulat pilótája is magyarán egyértelműen előre lépett.
René Reinert is megmutatta Misanóban, hogy semmit sem vesztett a sebességéből, miután egy év kihagyás után visszatért a szcénába. 18 ponttal gazdagodott eddig idén.
A kulcsszereplők ismertetése után itt pedig az indulók listája, hiszen tavalyhoz képest az jelentősen bővült, így izgalmakban nem lesz hiány immáron a negyedik Kamion EB és Fesztiválon!
A mai nappal megkezdhette a menetelését Kiss Norbi is a 2018-as kamion Európa-bajnokságban, amelynek az első versenyhelyszíne a Misano World Circuit Marco Simoncelli, Olaszországban. 21 versenygépet neveztek ide, és már az időmérőn is nagy volt a tülekedés, főleg az élmenők között. A szombathelyi fiú az idei új #3-as rajtszámú Tankpool24-Mercedes versenykamionjával a harmadik helyet szerezte meg az időmérő edzésen.
Az első helyről a négyszeres bajnok Jochen Hahn, a másodikról a háromszoros Európa-bajnok Antonio Albacete indulhatott, a 15:00-kor kezdődött első versenyen. A repülőrajtot követően Hahn fordulhatott elsőként őt támadta a spanyol, Norbi a harmadik volt, őt követte Reinert és Lacko, aki sikeresen ment el Ryan Smith mellett. A visszatérő francia Anthony Janiec kilátogatott inkább a sóderágyba, míg a négyes kanyart Steffi Halm nézte el. Kiss friss csapattársának, Steffen Faasnak nem sikerült jól a bemutatkozás, mert összeakadt Shane Beretonnal, de a franciák is egymásra találtak, mert Thomas Robineau és Anthony Janiec is ütköztek. A piros zászlót viszont nem miattuk kellett elővenni: a veterán Frankie Vijtisek új MAN-je végigfolyatott valamit a pályán, majd kigyulladt.
Majdnem egy órán át takarították a pályát és állt a mezőny, ekkor a sorrend: Hahn, Albacete, Kiss, Reinert, Smith, Lacko, Körber és Kursim. Janiec defektjét és Halm kamionjának a sérüléseit is sikerült helyrerakni, így ugyan a bokszutcából, de ők is újra csatlakozhattak a mezőnyhöz. Beretonnak elment teljesen a kormányzás, de Faas szintén elindulhatott újra. Az új rajtot követően Lacko begyújtotta a rakétákat, hiszen egyik kedvenc pályája egyébként az olasz, jól fekszik a Freightlinernek Misano, egészen a harmadik helyig előre jött. Az ezt követő zavarban Kiss és Smith is egymásra talált, ahogy tavaly is tették ezt a Hungaroringen, de ezúttal nem lett szerencsére komolyabb probléma. Steffi Halm mindeközben a megtépázott mezőnyben feljött már a 9. helyre. Lacko-Kiss és Smith egyébként igen komolyat meccseltek az utolsó dobogós helyért, az angolnak lógott is az első lökhárítója. A műsor ugyan a célvonalig tartott, de az angolt végül megbüntették, mert érintett egy bóját, ahogy Thomas Robineau is. Az utolsó körben Albacete végül hibázott, így Hahn mögött Lacko és Kiss érhetett be. Az IVECO Schwabentruck erősségét azonban mindenképp mutatja, hogy a szimpatikus versenyzőnő végül az ötödik tudott lenni, a büntetéseket követően. *
A szombati nap második versenye jó nagy csúszással indult már a fentebb leírtak miatt. Jamie Anderson újonc találta magát a fordított rajtrácsos poleban az első versenyes kavarodásnak köszönhetően, mellőle Sascha Lenz indulhatott, akinek a munkáját idén már az ismert magyar mérnök, Bakó Csaba is segíti. A rajtnál ellentmondást nem tűrően a német pilóta el is ment az angol kolléga mellett, a középmezőnyben viszont komoly ütközet volt, amelynek az áldozata ezúttal Ryan Smith lett. Albacete sem járt jól, a jelentősen sérült járművével a 17. helyről kezdhette meg újra a felzárkózást. Elöl Lenzet aztán Janiec és Lacko követte az első körökben.
Steffi Halm ezen a versenyen is pokoli felzárkózást kezdett el, és már viszonylag hamar a nyolcadik helyen haladhatott. Jóval mögötte, a 14. helyért is komoly csata alakult ki, a spanyol Recuenco megtalálta a „szomszéd” portugál Eduardo Rodriguest. Hahn mindeközben rácsatlakozott negyedikként az élmenőkre, bár Lenznek sikerült kicsit meglépnie. A magyar Kiss aránylag magányosan, minden balhéból kimaradva végül az ötödik helyen ért be. Sascha Lenznek végül sikerült a bravúr, és megnyerte élete első Európa-bajnoki kamionversenyét, Adam Lacko és Anthony Janiec előtt.
Folytatás holnap, 10:30-tól már időmérő edzés.
* Albacete is időbüntetés miatt maradt le a dobogóról, de Norbit is kizárták, mert a kamionja súlyhatár alatt volt.
A 2018-as magyar kamionsport egyik meglepő híre az, hogy Bakó Csaba is egy német csapatnál kötött ki, ahogy Kiss Norbi is pár éve. Az egyik legismertebb és legjobb magyar versenymérnök ugyan szokott klasszikus versenyautókkal is foglalkozni, de évek óta már a kamionsport az első számú terepe. Itt szerzett magának már olyan hírnevet, hogy Sascha Lenzék is felfigyeltek rá, és leszerződtették 2018-ra. A csapat és kamionjuk Stella már bemutatkozott, így gyorsan kikérdeztük Csabit is, hogy miképp találtak egymásra.
Hivatalosan is csapatot váltottál, hogy jött ez a felkérés?
A 2018-as szezonban az ETRC-ben az SL Trucksport csapatával fogok együtt dolgozni, Sascha Lenz lesz a pilótám. Már a 2017-es év záró futamán is tartottunk egy „próba” hétvégét Jaramában, hogy megnézzük, tudunk-e együtt dolgozni. Mivel szezonzáró futamot mindketten sikeresnek ítéltük, így megegyeztünk az idei évi együttműködésben.
Eredetileg azonban maradt volna veled minden a régiben, nem?
Ekkor az előzetes tervek még egy év angol bajnokságról szóltak Ryan Smith-szel, ami mellett az EB-n dolgoztam volna Sascha-val. Mivel azonban Ryan-nek is sikerült összeraknia a teljes EB szezont, így az a terv nem működött, így a 2017-es ígéretemet megtartva Sascha-val tartok.
Így akkor már két volt pilótád ellen is küzdhetsz a kamion Európa-bajnokságon. Nem lesz ez kicsit furcsa?
Érdekes kihívás lesz, hogy Kiss Norbi mellett egy újabb „volt” pilótám ellen kell tevékenykednem a mezőnyben, de azt gondolom, hogy a szakágban eltöltött évek mellett ez elkerülhetetlen. Ez semmilyen szinten nem jelent negatívumot, mindannyian vagyunk annyira profik, hogy ezt a helyzetet kezelni tudjuk: Norbival az elmúlt évek alatt is barátok tudtunk maradni, továbbra is el tudunk úgy beszélgetni, hogy a szakmai kérdésekben nem hozzuk egymást kellemetlen helyzetbe. Úgy gondolom, hogy Ryan-nel is meg tud maradni a hasonlóan jó kapcsolat.
Változik bármiben is a pozíciód, esetleg jobban beleszólhatsz a kamion fejlesztésébe mint eddig?
Sascha-nál továbbra is a versenymérnöki feladatokat fogom ellátni: a hétvége során dolgozom az adatrögzítő rendszerrel, és a pilótával együtt próbálom megtalálni az optimális beállításokat, és próbálok vezetéstechnikai tanácsokat is adni. A jelenleg használt konstrukción még nem dolgoztunk együtt, az autó az SL Trucksport műve. A tavalyihoz képest megújult az alváza, de érdemi változás nem történt a konstrukcióban, inkább egy minden részletre kiterjedő felújításnak nevezném. A téli felkészülés során voltam már kint a csapatnál, ahol néhány kisebb műszaki kérdést tisztáztunk.
Mit vársz az idei évtől, hova várod Saschát?
Az előttünk álló szezont tekintve remélem, hogy előrébb tudunk jutni a tabellán: a 2017-es évben Sascha a 6. helyen zárt a bajnokságban. Azt gondolom, hogy 2018-ra az erősödő bajnokságban is reális lehet ezen javítanunk, örülnék, ha sikerülne a top 5-be bekerülni. Ehhez bizonyára lesz 1-2 szava Norbinak és Ryannek is, nem is beszélve az igen erős német konkurenciáról, és az évek óta stabil élmenőkről.
Egy igazán kis községben, Weißenthurmban az új csarnokuk mellett a Rajnánál mutatta be Sascha Lenz az új kamionját vagy száz meghívott vendég előtt. Az S.L. – Trucksport barátai és a média együtt nézhették azt, ahogy életre kel Sztella, az a MAN versenykamion, amivel Lenz idén indul harcba a pontokért a kamion Európa-bajnokságon.
Miután mindenki megcsodálta a felújított műhelyt, Lenz, és a FIA ETRC-ről jój ismert német kommentátor, Jörg Hennig bemutatták a csapatot, felemlegették a múltat, és elmondták, hogy mit várnak a szezontól. A fiatal versenyző célja, hogy amennyi dobogós helyezést csak lehet, összeszedjen, és még jobb helyezést érjen el majd az egyéni összetettben, mint eddig bármikor.
Ebben az évben is Sascha Lenz a csapatbajnokságban a Team Reinert Adventure tagjaként is érdekelt lesz, de ezúttal a szintén MAN-es honfitársa, René Reinert lesz a párja. Napnyugtára Stella is végre kidugta az orrát, a csarnok mellett felállított sátorból. Az este végül lassan véget ért, sok disznóhússal és itallal.
Magyar vonatkozású meglepetés, hogy 2018-ra Lenz csapatába szerződött Bakó Csaba is, aki korábban a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert mellett dolgozott, majd a szombathelyi távozása után is maradt a csapattal, így az elmúlt két évben Ryan Smith mellett szolgált.
Kiss Norbi példáján felbátorodva én is ellátogattam a Sasszemklinika orvosaihoz, majd megműttettem a szemem. Számtalan családtag, ismerős és kolléga érdeklődött a műtét sikerességéről, ezért úgy döntöttem, hogy megírom a történetem. Számomra is megdöbbentő, hogy milyen sok párhuzamot vélek felfedezni egy Forma-1-es csapat és a Sasszemklinika működése között.
A cikk írója 1988-ban, a Hungaroringen. Fotó: Vámosi András
Az első mérföldkő az volt, amikor az ismert Forma-1-es brit fotóssal, John Townsenddel beszélgettem, és elárulta, hogy bizony ő is Magyarországon műttette meg a szemét, és élvezi azóta is az előnyeit – nyugdíjasként. Ekkor elkezdtem feltenni magamnak a szemrehányó kérdéseket, hogy akkor én miért is nem? Neki a pálya mellett nyilván tökéletes látásra van szüksége a 300 km/órával elsuhanó versenyautók mellett, és jól láthatóan működik a dolog. Továbbra is kerestem a motorsporton belüli példákat, mert elmondhatjuk, hogy itt extrém igénybevételnek van kitéve a szem, pláne autóversenyen, de akár kormány mögött, vagy azon kívül is.
Minden autóversenyző, főleg a Forma-1-es pilóták roppant hiú emberek is egyben egoisták, de talán ebben a sportban ez érthető is. Épp ezért volt feltűnő, amikor Ralf Schumacher még a Williamses korszakában elsőként merte felvállalni, hogy szemüveget visel a sisak alatt. Az ő szemproblémái témát adtak a paddocknak. Ugyan esetében nem tudni pontosan, hogy megműttette-e a szemét, de tény, hogy 2014 környékén újra szemüveg nélkül lehetett őt látni, láthatóan problémamentesen.
Ralf Schumacher, még szemüvegben. Fotó: DTM
Nico Rosberg is egy ideig láthatóan bevörösödött szemmel erőlködött Lewis Hamilton ellen, de az ő, ilyen jellegű tünetei eltűntek. 2016-ban világbajnok lett, majd be is fejezte az aktív versenyzői karrierjét.
Az a német pilóta, aki viszont aránylag jól dokumentált ebben a témakörben, az nem más, mint Nico Hülkenberg. Ő 2012 téli szünetében egy lebenyes kezelést választott, és mint elárulta, azóta tökéletesen lát és sokkal könnyebb lett az élete. Ő is kontaktlencsét hordott, mint magyar kollégája, a szintén szemműtött Kiss Norbi, és a pihentetési fázis után mindketten ugyanolyan sikeresen folytatták a pályafutásukat, mint korábban.
Nico Hülkenberggel, 2010-ben, a Hungaroringen. Fotó: Vámosi Péter
Ezen logikus érvekkel felvértezve, illetve Norbi és Bakó Csabi példáján felbuzdulva végül megnyomtam az Enter-t a Sasszemklinika jelentkezési formján, és vártam a csodát.
Másnap munkaidőben felhívott a kolléganőjük, és elkezdett kérdezgetni arról is, amiről úgy gondoltam, hogy egyértelműen kitöltöttem az adatlapon. Kifejezetten furcsa volt, mert ez visszaköszönő elem lett később is. Már kezdtem azt hinni, hogy én fejezem ki rosszul magam, vagy velem van a baj. Utólag persze összeállt a kép: annyira túlbiztosítanak mindent, hogy ez is a része a műtétre felkészítésnek.
Térjünk is rá a fogadtatásra! Amikor belépsz a Bécsi úti Sasszemklinika ajtaján, úgy érezheted magad, mint egy autóversenyző, aki megkapta élete első Forma-1-es szerződését, és minden csak rólad szól, érted van. Technofilként is meglepett az, hogy klasszikus portás nincs, hanem magamnak kell bejelentkeznem számítógépen és úgy mehetek tovább.
Mire felérek az emeletre, ott a kedves hölgyek közül az egyik név szerint szólít, és teljesen mindegy, hogy épp műtét előtt, vagy után vagyok, a leglényegesebb dolgokkal velem kapcsolatban képben van, és ennek megfelelően irányít, intézkedik.
Elképesztő egyébként, hogy mennyien vetik alá magukat a Sasszemkezeléseknek. Ami örömteli, hogy kortól, nemtől függetlenül sokan belevágnak, mert most már közel 100.000 sikeres műtét körül járnak. És újfent hangsúlyozom: inkább bele sem vágnak, ha a legcsekélyebb kockázat is felmerül. Akinek nem javasolják a műtétet, az is elmondhatja magáról, hogy olyan teljes körű vizsgálatsorozaton vett részt, ami szinte példátlan az országban.
Visszatérve a megérkezésemhez, aránylag hamar asszisztens kezébe kerülünk, vagy autóversenyesen fogalmazva, kaptunk magunk mellé egy mérnököt. Sorra végigmegyünk a szem különféle funkcióit tesztelő gépeken, látásélesség, szemnyomás, szaruhártya-vastagság mérése, szaruhártya domborzati térképének elkészítése, egyedi hibák felmérése stb. Végül be lehet kerülni a „főmérnökhöz”, a főorvoshoz. Annak ellenére, hogy előbb vázoltam, hogy egy jól irányított méhkashoz hasonlít a rendszer, mégis azt kell írjam, az egyén a legfontosabb, hiszen tényleg minden egyes alkalommal kimerítően foglalkoztak velem, és tényleg minden keresztkérdésemre választ kaptam.
Nagyon fontos megjegyezni, hogy mindenki esete más és más, hiszen kortól, állapottól, sok mindentől függhet, hogy végül melyik lézerkezelést érdemes választani. Nem is szeretem azokat az egyszerű kérdéseket, hogy milyen volt, és mennyibe kerül. Persze, ezekre is lehet válaszolni, de ez nem egy kőbe vésett dolog.
Amikor több vizsgálat után végül kimondták, hogy műtétre alkalmas vagyok, az tényleg olyan érzés volt, mint amikor közlik az újonc pilótával, hogy mikor vezetheti először élesben a versenyautót. Nem féltem tőle, hanem vártam, hogy megtörténjen.
Esetemben a FEMTO kezelés lett az előnyös és hatékony. Mint megtudtam, ezt engedélyezte a NASA is az űrhajósainak és az amerikai haditengerészet a vadászpilótáinak. Így gondoltam, nekem is megfelel.
A műtét napján két órát töltöttem a Sasszemklinika épületében és ebben bőven benne volt a léleksimogató beszélgetés is. Maga a műtét – amikor már beöltözve készültünk a kijelölt nővérrel – is maximum negyed óra volt.
És akkor jöjjön, ami mindenkit érdekel. A műtőben egy lézermérnök, egy szemsebész és egy műtősnő fogadott mosolyogva. Mindent előre elmondtak, hogy mi fog történni. Nyilván már szemüveg nélkül, felfektetve a műtőasztalra, a fejem egy mélyedésbe került, ami gyakorlatilag rögzítette azt, még ha nem is olyan határozottan, mint egy 5 pontos biztonsági öv. Engem kifejezetten meglepett, hogy a kezem szabadon maradhatott. Innentől dióhéjban elmondva körülbelül annyi történt, mint amit a boxutcában a szerelők kerékcserénél elvégeznek. Ezerszer begyakorolt mozdulatokkal kapcsolgatták ki-be a gépeket felettem, tologatták, beállították. Amikor a lézer elindult, akkor pedig hangosan visszaszámolt a lézermérnök, hogy halljam meddig tart. Egyébként a lézer mindössze pár másodperc alatt elvégezte a szaruhártyám tökéletesre formálását, hogy jó törje a fényt. Később néhány szót váltva a lézermérnökkel, kiderült az is, hogy a lézert ugyanaz a szofver vezérli, mint a haditechnikából jól ismert cirkálórakétákat. Folyamatosan követi a célt a szemmozgásunktól függetlenül. Félelmetes! Teljességgel fájdalommentes a dolog, és inkább meglepő, mint kellemetlen.
Vizualitásáról: képzeljük el azt, hogy Monacoban az alagút felé tartunk, de eléggé elmosódottan látunk. Bemegyünk az alagútba, majd kapunk egy nem bántó „díszkivilágítást”, azonban nekünk versenyzőként semmi másra nem kell koncentrálnunk, csak a fényre az alagút végén. Eközben azért mégis csak alagútban vagyunk, így egy villanásnyira sötét lesz, de pontosan ismert a cél és haladunk tovább. Amikor kiérkeztünk az alagútból, ugyan foltokban még, kicsit homályosan, de valójában már azonnal jól látunk!
Ezt követően, ha pezsgőt nem is kapunk, (és bárminemű alkoholtartalmú italt is pár napig kerülni kell), de járt a keksz, és még válogatni is lehetett közülük!
Azt is érdemes mérlegelni, hogy annak ellenére, hogy a műtét után akár már 1-2 nap múlva autót vezethetünk és dolgozhatunk, azért a gondos odafigyelés és a maximális precízió elvárt a páciens részéről, ahogy az autósportban is. Mert hiába adott minden jó körülmény, ha a versenyző azt elbaltázza, nem tartja be az orvosi előírásokat.
Elképesztően fontos ugyanis a műtétet követő fázis, hiszen az első hetekben több szemcseppet kell alkalmazni, pontosan időre adagolva a használatukat, immáron már otthon. Ugyanakkor kímélni kell a szemet. Én épp ezért választottam szintén a téli időszakot, mert nem kellett rohannom sehová, és a borongós idő is segített abban, hogy ne napszemüvegben közlekedjek az utcán.
Bizonyos terhelések és sportok egy ideig kerülendők, így ezt is érdemes figyelembe venni, amikor az ember beidőzít magának egy ilyen korrekciós műtétet. Azonban a legextrémebb sportokhoz is vissza lehet térni legkésőbb 1 hónap után, legyen az akár ejtőernyőzés, búvárkodás, szörfözés vagy bungee jumping.
Most, hogy túl vagyok az egészen, sajnálom, hogy idáig húztam. Minimum 10, de lehet hogy 15 évvel ezelőtt már meg kellett volna lézereztetnem a szememet, megkímélve magam pár vesződségtől, indokolatlan bosszankodástól. Még a pedigrés nevű szemüvegmárka is bizony 1,5-2 év alatt tönkremegy.
Amiről még nem tettem említést, az az, hogy az épület is hozza gyakorlatilag azt az érzést, mintha amikor meghívják az embert egy Forma-1 garázsba (velem már háromszor is megtörtént), és megcsodálható az a katonás rend és patikatisztaság, ami az adott környezetben tapasztalható. Ugyanez mondható el a Sasszemklinikára is.
Egy szónak is száz a vége: aki eddig azon dilemmázott, hogy elinduljon-e ezen az úton, csak biztatni tudom, hogy tegye meg bátran! Bízom benne, hogy a cikkem segít abban, hogy az olvasóm – hozzám hasonlóan – meghozza élete egyik legjobb döntését. Ha ezzel akár csak egyetlen emberen is segítettem, már megérte.
Nagyjából egy éve, kétszeres kamion Európa-bajnok versenyzőnk, Kiss Norbi komoly tettre szánta el magát és megműttette a szemét. Saját bevallása szerint évekig mérlegelte, halogatta a dolgot. Ahogy a legtöbb hasonló esetben lenni szokott, Norbinál is egy viszonylag közeli ismerős adta meg a végső lökést, aki sikeres szemműtéten volt túl. Ez pedig nem más volt, mint korábbi versenymérnöke, Bakó Csaba, aki a Sasszemklinikának köszönhetően lett nem csak éles eszű, hanem éles szemű is. 2017-ben Kiss már újra, rendre dobogókon végzett a FIA ETRC bajnokságában, és nagyon érdekes az is, hogy ő hogyan élte meg azt az időszakot, mikor már versenyeznie kellett, miközben még regenerálódott a szeme.
„Most már bevallhatom utólag, hogy annyiban magamnak nehezítettem az alkalmassági vizsgálatot, és húztam el a műtét idejét ezzel, hogy kontaktlencsét hordtam jó ideig. A szemüveget amennyire lehetett, próbáltam kerülni, pedig nyilván az volt a kényelmesebb, egyszerűbb. A kontaktlencsézés viszont még a legnagyobb odafigyelés mellett is jár olyan kockázattal, hogy terheljük vele a saját szaruhártyánkat, sérülést okozhatunk rajta, elmozdulhat stb. Ez elég kényelmetlen, főleg a versenysportban. Vezethet akár odáig is, hogy begyullad a szem, sőt extrém esetben akár a szemészorvos el is tanácsolhat a használatától.” – kezdett bele a látásával kapcsolatos élményekbe Kiss, majd rátért a mindenkit foglalkoztató fő kérdésre, hogy mégis milyen volt a műtét után.
„Az úgynevezett FEMTO kezelést választottam egy 2 órás alkalmassági vizsgálat után. Az amerikai hadseregben – ha indokolt -, akkor a vadászrepülőgép pilótákon is ezt alkalmazzák leginkább. Minden tekintetben ez a legelőnyösebb, mivel nem jár fájdalommal a gyógyulás sem, és gyakorlatilag maximum két nap múlva már lehet vezetni, még ha először nem is egy repülőt. Esetemben is fontos volt, hogy mielőbb újra versenyezhessek, pláne, mivel az év elején kaptam egy meghívást egy indiai kamionversenyre, ahol jól akartam szerepelni. A második helyet szereztem meg úgy, hogy a rajtrács végéről jöttem fel, és éreztem, hogy semmi problémám nincs, tényleg bátran mehettem, nem kellett óvatoskodnom. Remek élmény volt!” – mondta el Norbi a 2017-es versenyéről.
Adódik a kérdés, hogy mennyit változtatott a mindennapjain, hogy már nem kell szemüveget vagy kontaktlencsét viselnie. Volt-e esetleg olyan, ami mégis hátrányosan érintette, amíg a teljes gyógyulási folyamat lezajlott? Egy meglepő dologról számolt be ezzel kapcsolatban Norbi.
„Autóversenyzőként szerencsére hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy gyorsan tudjak életmódot váltani, és ez annyiban volt jó, hogy hozzá tudtam igazítani a napjaimat ahhoz, hogy mindig pontosan csepegtessek, az orvos által előírt módon és mennyiségben. Többet pislogtam egy ideig, és furcsa volt, hogy a műkönnyből még jó ideig használnom kellett, pedig elviekben már le kellett volna redukálnom annak a használatát is. Kiderült, hogy a szemszárazságomat az okozta, hogy a házunkban nagyon száraz a levegő. Így beszereztem pár párologtatót, és mindamellett, hogy ez javított a szememen, a pihenésemet, közérzetemet, hangulatomat is javítja.”
Végül, de nem utolsósorban, érdemes kitérni arra, hogy miképp fogadták a rajongók és ellenfelek azt, hogy már szemüveg vagy kontaktlencse nélkül versenyez, és ezen Kiss is elmosolyodik.
„Főleg a haverjaim ugrattak azzal, amikor kiderült, hogy milyen műtéten vagyok túl, hogy akkor eddig mégis, hogy láttam a pályán, és miért adtam előnyt ezzel a többieknek? Viccen kívül: tényleg annyira kiváló lett a látásom, hogy messzebbre is ellátok talán, mint az megszokott. Így történt az, hogy egy időmérő edzésen már messziről megláttam, hogy egy kanyaríven a rázókőre valaki felhordott egy nagyobb követ egy megforgást követően. Ki tudtam kerülni különösebb sebességvesztés nélkül, de nem vagyok benne biztos, hogy ha azt esetleg elkapom, akkor nem okoztam volna komolyabb sérülést a versenygumiban vagy más alkatrészben, ha megpattan. A versenyzői mindennapjaimban pedig tényleg egy áldás: nem kell szerencsétlenkedni szemüveggel amikor tűzálló maszkot, sisakot húzok. Ha izzadtság is folyik a szemembe, nem irritál. Annak ellenére, hogy kicsit tartottam tőle, hogy a gyógyulási fázisom belelóg a versenyszezonba, és nyár közepéig sűrűbben időről-időre jelentkeznem kellett a Sasszemklinikán, minden a terv szerint alakult a szememmel. Megígérem, idén tényleg sasként csapok le a mezőnyre, és ha minden összeáll, akkor újra harcban leszek a bajnoki címért! Rajtam, – és a látásomon – már tényleg nem fog múlni…”