Címke: Bajnokok Tornája

  • Olasz himnusz Hamiltonnak, páros hátraszaltó és előkerülő Ricciardo – a hétvége legjobb videói

    Olasz himnusz Hamiltonnak, páros hátraszaltó és előkerülő Ricciardo – a hétvége legjobb videói

    Egy hét múlva jön az F1-es szezonrajt, de mintegy ennek felvezetéseként már ez a hétvége is szállított különleges pillanatokat az autósport világából. Ezeket gyűjtöttük egy csokorba.

    Ünnep Milánóban

    A Ferrari Milánóban tartott szezonindító utcai parádét, Lewis Hamilton és Charles Leclerc színre lépése pedig hatalmas tömeget csalogatott az utcára. A hangulat fokozása céljából az olasz himnusz is felcsendült, amitől zengett a Piazza Castello, hiszen a rajongók szenvedélytől átitatva, egy emberként énekelték a sportban olyan jól ismert dallamot.

    Hamilton F1-es karrierje során 26 alkalommal állt a dobogón, amikor egy Ferrari-versenyző nyerte a futamot. Talán most tudatosult benne, hogy amikor legközelebb ő győz, akkor már neki és csapatának fog megszólalni a Fratelli d’Italia. A videó alapján igencsak élvezte ezt a „főpróbát” a brit, bár Leclerc volt az, aki hazai pilótát imitálva már maga is éneklésbe kezdett.

    Loeb emberére talált

    Az autósport-történelem egyik legsikeresebb alakjáról, Sébastien Loebről közismert, hogy tornászmúlttal rendelkezik, amit ünneplései során alkalmi hátraszaltókkal is prezentált már. A Sydney-ben rendezett Bajnokok Tornáján bemutatott produkciója azonban mindenkit meglepett: miután pénteken megnyerték a Nemzetek Kupáját Victor Martinsszal, a két francia egymással szemben kiállt a pódium elé, majd szinkronban mindketten hátraszaltóztak egyet! Kevesen tudták ugyanis, de az F2-es versenyző Martins gyerekkorában hat éven át szintén tornásznak készült!

    Üzenet Schumachernek

    Minden egyes évben, amikor a motorsportvilág legkülönfélébb szegleteiből összegyűlnek a versenyzők a Bajnokok Tornájára, elmaradhatatlan a Michael Schumachert biztató üzenet. A hétszeres bajnok 2007 és 2012 között zsinórban hat alkalommal nyerte meg a csapatversenyt Sebastian Vettel oldalán, a 2013 végére, Thaiföldre tervezett esemény elmaradt, decemberben pedig megtörtént a német síbalesete. 2019 óta Vettel már Mick Schumacherrel alkot egy csapatot a Nemzetek Tornáján, de Németország sikerét megismételniük még nem sikerült.

    Ricciardo a rózsakertben

    Az F1-es ülését a tavalyi Szingapúri Nagydíj után elveszítő Daniel Ricciardo egyelőre annyira nem gondolkodik a versenyzésen, hogy még az Ausztráliában rendezett Bajnokok Tornáján sem tűnt fel – pedig biztosak lehetünk benne, hogy a szervezők nem mulasztották el meghívni az ország legismertebb autóversenyzőjét.

    A nyolcszoros nagydíjgyőztes a napokban belebegtetett egy bejelentést, ami ismét adhatott egy kis reménykedést a rajongók számára, hogy versenyzéssel kapcsolatos hír érkezik, ám ehelyett Ricciardo a saját brandjének építését folytatta. Enchanté nevű márkájával korábban már belépett a divatiparba, most pedig a ruhák mellé megérkezett egy bor, az Enchanté Rosé is. A videó így is tartalmaz érdekes utalásokat Ricciardo karrierjére, azzal kezdi például a felvezetőt, hogy „az utóbbi időben egy kicsit elvettem a lábam a gázpedálról”, de szóba kerül a shoey is a szinte rímekbe szedett szövegben, amelyben a pilóta igyekszik a lehető legtöbb szó végét „é” hangra kanyarítani.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

    Az egy négyzetméterre jutó, cipőből ivó ausztrálok száma kilő

    Ricciardo nélkül sem volt hiány ausztrál versenyzőkből a Bajnokok Tornáján, öten is képviselték az országot, és volt is ok az ünneplésre, hiszen mindannyian jól mentek, Will Brown és Brodie Kostecki a csapatversenyben, Chaz Mostert pedig egyéniben lett második. Az esemény végén pedig ez a három Supercars-versenyző egy rendkívüli mutatvánnyal rukkolt elő: a szinkronizált cipőből ivással!

    Egy beugró szorongatta meg legjobban, de Loeb példátlan tettet vitt véghez a Bajnokok Tornáján

  • Egy beugró szorongatta meg legjobban, de Loeb példátlan tettet vitt véghez a Bajnokok Tornáján

    Egy beugró szorongatta meg legjobban, de Loeb példátlan tettet vitt véghez a Bajnokok Tornáján

    Sébastien Loeb nyerte a 2025-ös Bajnokok Tornáját, ezzel egyedüli ötszörös győztessé válva, s példátlan módon egyazon kiírás során behúzva az egyéni és a csapatsikert is. Az ausztrálok kimagaslóan szerepeltek, a németek a negyeddöntőben kiestek.

    A franciák által megnyert Nemzetek Kupáját követő napon az egyéni versenyre került sor a 33. alkalommal megrendezett Bajnokok Tornáján. Ahogy az az utóbbi kiírásokon már megszokottá vált, külön ágra sorsolták a ralis és a pályaversenyzői múlttal rendelkező versenyzőket, ezzel garantálva, hogy a döntőben a két világ egy-egy képviselője csapjon össze. Ezúttal is hat különböző autót sorsoltak ki véletlenszerűen a párharcokhoz.

    A 20 nevezőből ketten kaptak kiemelést: a legutóbbi verseny két döntőseként ezek Mattias Ekström és Mick Schumacher lehettek volna, ám mivel Ekström betegség miatt lemondta a részvételt, a szintén négyszeres korábbi győztes Loeb részesült ebben a kegyben.

    A maradék 18 versenyzőt hat darab hármas csoportba osztották be, amelyek tagjai párharcot vívtak egymással, majd a trióknak csak a legjobbja folytathatta. Ezen a napon is parádéztak az ausztrálok, hiszen öt csoportból, amelyben volt képviselőjük, négyben is a hazai versenyző emelkedett ki. Továbbjutott a mezőny egyetlen női versenyzője, Molly Taylor, mellette Oliver Solberg, Toby Price, Sebastian Vettel, Chaz Mostert és Will Brown. Közben olyan nevek számára ért véget a verseny mindössze két menet után, mint Johan Kristoffersson, Petter Solberg, Valtteri Bottas és a Nemzetek Kupája-győztes francia csapat döntőben brillírozó tagja, Victor Martins.

    A negyeddöntőben két győzelemig tartottak a párharcok, de egyikben sem volt szükség döntőfutamra. Loeb lesimázta Taylort, Solberg pedig továbbjutott Price ellen, az alsó ágon azonban tartották magukat az ausztrálok, nem is akárkik ellen, hiszen Mostert Vettelt, Brown pedig Schumachert búcsúztatta. Ezzel megakadályozták, hogy összejöjjön a sokak által várt német összecsapás az elődöntőben, s ehelyett garantálták, hogy egy ausztrál versenyző mindenképpen legyen a fináléban.

    Az első elődöntőben a raliversenyzés múltja és jövője, az 51 éves Loeb és a 23 éves ifjabb Solberg csaptak össze, párharcukban pedig győzött a rutin, Loeb ugyanis újabb 2:0-val masírozott be a döntőbe.

    A két Supercars-versenyző összecsapását ugyanilyen különbséggel Mostert nyerte Brown ellen, ő lett tehát az első ausztrál, aki eljutott a fináléig a Bajnokok Tornája történetében.

    Hazai bajnoki címből kettő is volt a közelmúltban a RoC-ban, hiszen 2023-ban Svédországban Ekström, 2019-ben Mexikóban pedig Benito Guerra nyert, erre is hajtott Mostert a döntőben. Na meg arra, hogy újoncként egyből megnyerje a versenyt, ami szintén meglehetősen ritka, bár Guerrával, valamint 2010-ben Filipe Albuquerque-kel és 2004-ben Heikki Kovalainennel megtörtént. Ráadásul Mostert nem is volt a tervezett mezőny tagja, csak Ekström visszalépése után kapott meghívót beugróként.

    Loebnek eközben a verseny legkomolyabb rekordjaira nyílt esélye a döntőben: egyedüliként válhatott ötszörös egyéni győztessé, olyan pedig sohasem fordult még elő, amióta a csapatverseny is bemutatkozott 1999-ben, hogy egy versenyző ugyanabban az évben mindkettőt megnyerje.

    A finálé első összecsapását Polaris buggyval vívták meg a felek, és Loeb szoros versenyen került előnybe. A folytatásban az FC2-es ralikrosszautó kapott szerepet, a pálya határait és a nézők idegszálait feszegető futam pedig a nap egyik legszorosabb befutójával zárult, de ismét Loeb érte el előbb a célvonalat, ezzel pedig megnyerte a Bajnokok Tornáját!

    A francia ralilegenda, aki számos bajnokságban és terepen bizonyított már karrierje során, új szintre lépett ezen a versenyzői sokoldalúságot kihangsúlyozó eseményen is, korszakokat ölelve át: először 2003-ban nyerte meg a tornát, majd 2005-ben, 2008-ban, 2022-ben és idén ismételt, egyedüli ötszörös bajnokként megelőzve az örökranglistán Didier Auriolt és Mattias Ekströmöt.

  • Vettel nem sokáig bírta a versenyzés nélküli létet

    Vettel nem sokáig bírta a versenyzés nélküli létet

    Kiderült, hogy a Forma-1-ből az idei szezon végén visszavonuló Sebastian Vettel rajthoz fog állni a Bajnokok Tornáján, amit a tavalyi évhez hasonlóan Svédországban rendeznek majd meg.

    A négyszeres világbajnok visszatérésére így nem kell sokat várni, ugyanis az esemény keretein belül már januárban láthatjuk őt versenyezni. A csapatversenyben pedig a már állandó partnerének tekinthető Mick Schumacherrel fogja majd képviselni Németországot.

    „Örülök, hogy Mick mellett versenyezhetek majd a Bajnokok Tornáján, ami az első megmérettetésem lesz a Forma-1-es visszavonulása óta” – fogalmazott az 53-szoros futamgyőztes Vettel. – Egyikünknek sem volt túl sok tapasztalata abban, miként kellene a hóban és a jégben vezetni, szóval a tavalyi esemény egy óriási tanulási lehetőség volt a számunkra.”

    „Az egyéniben nagy meglepetésre a döntőig tudtam menetelni, ahol ugyan kikaptam Sebastien Loeb-től, de nagyon jól éreztem magamat. Alig várom már, hogy idén visszatérjünk Svédországba Mickkel, hogy megpróbáljunk egy újabb csapatversenyt nyerni Németország számára.”

    Schumacher is nagyon várja már „a versenytársaival való találkozást” és azt is, hogy ismételten „Vettel oldalán képviselhetik majd Németországot” a Bajnokok Tornáján.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    raceofchampions (@raceofchampions) által megosztott bejegyzés

  • Itt fog versenyezni először Vettel az F1-es visszavonulása után

    Itt fog versenyezni először Vettel az F1-es visszavonulása után

    Ugyan még hátra van 6 futam az idei Forma-1-es szezon, az már a Magyar Nagydíj előtt hivatalossá vált, hogy Sebastian Vettel szögre akasztja a bukósisakját a 2022-es szezon legvégén. A német számára ugyan az F1-es fejezet véget fog érni, de az még nem jelenti azt, hogy a Bajnokok Tornáját is ki kell hagynia emiatt.

    A négyszeres világbajnok már évek óta fix résztvevője az eseménynek, ahol a különböző sorozatok bajnokai és kiváló pilótái mérhetik össze a tudásukat más és más autókkal. A Bajnokok Tornán két versenyt szoktak rendezni: az egyéniben a pilóták egymás ellen mérhetik össze a tudásukat, a csapatversenyben pedig a különböző nemzetek győzelméért küzdhetnek a párosok.

    Németország páros sokáig az ikonikus Vettel – Michael Schumacher duóból állt, akik 2007 és 2012 között minden egyes alkalommal képesek voltak megnyerni a csapatversenyt. Az 53-szoros futamgyőztes ezen sikerei mellett az egyéni versenyt címet is el tudta hódítani 2015-ben, miután Juan Pablo Montoyát legyőzte a döntőben.

    Azonban 2019-ben újra létrejött a Vettel-Schumacher páros, de ezúttal már Mick Schumacher versenyzett a négyszeres bajnok oldalán. A fiatal német révén Németország a döntőbe jutott a tavalyi csapatverseny folyamán, azonban végül alulmaradtak az Északi ország versenyzői által képviselt alakulattal szemben.

    A Bajnokok Tornájának idei kiírását is Svédországban fogják megrendezni a tavalyi évhez hasonlóan és többek között a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen, a W Series egyedüli bajnoka, Jamie Chadwick, a Solberg apa-fia páros és az FIA Rallycross világbajnoka, Johann Kristofferson is a versenyzők között lesz majd.

  • Összegyűjtöttük, mit lehet tudni a következő Bajnokok Tornájáról!

    Összegyűjtöttük, mit lehet tudni a következő Bajnokok Tornájáról!

    2022 febuárjában rendezik majd meg a Bajnokok Tornáját, most először jégen került majd sor az angolul „Race of Champions”-ként ismert versenyre.

    Utoljára 2019-ben gyűltek össze a motorsport legjobbjai, akkor a Mexikóvárosi baseball stadionban gyűltek össze a sportág legjobbjai. Hazai pályán a ralis Benito Guerra és a Kristensen-Kristoffersson (Team Nordic/Északi csapat) páros tudott győzedelmeskedni.

    Helyszín és dátum

    A versenyt eredetileg murván talajon rendezték meg a Rali Világbajnokság résztvevőinek, ezt követően egy arculatváltással stadionokban ideiglenes pályákon aszfalt volt a verseny felszíne.

    Jövőre február 5 és 6-án azonban a svédországi Pite Havsbadban egy új alapra helyezik a versenyt. Pontosabban a városhoz közeli Botteni-öböl befagyott jegén.

    Ezzel nem kerül sor a pazarlásra, amit az ideiglenes pálya kialakítása jelent. A környezettudatosság jegyében megújuló energiaforrásokra támaszkodnak majd. Ezenkívül újra lesznek elektromos autók is a használt gépek között, és a benzines autók is bioüzemanyaggal mennek majd.

    Autók

    A szervezők egyelőre nem tettek közzé sokat, csupán három autót erősítettek meg. A ralikrossz és elektromos változata mellett a Porsche 718 Cayman GT4 Clubsport tartozik majd a Bajnokok Tornája játékszerei közé.

    Versenyzők és csapatok

    Ami a nemzeteket illeti, a címvédők visszatérnek, rajtuk kívül egy apa-fia páros – Petter és Oliver Solberg – jelentette be, hogy csapatként indulnak a Nemzetek Kupáján. Előbbiek maradnak a Nordic (Északi) megnevezésnél, míg a második kettős Norvégiát fogja képviselni.

    Mr. Le Mans ezzel rekordot dönt, ez lesz a 16. indulása a versenyen.

    Az amerikai színeket az adrenalinhajhász Travis Pastrana fogja képviselni, aki az elmúlt években többször is szórakoztatta a nézőközönséget mutatványaival.

    Rajtuk kívül két korábbi háromszoros egyéni győztes, Mattias Ekström és Sébastien Loeb jelezte részvételét az eseményen. Nemrég pedig egy nagy név, de „Bajnokok Tornája”- újonc, Valtteri Bottas is bejelentette, hogy kipróbálja magát. Ismerős lesz számára a terep, hiszen többször is részt vett már a téli Lapland Rallyn.

  • Az Északi-sarkvidéken fogják megrendezni a Bajnokok Tornáját 2022-ben

    Az Északi-sarkvidéken fogják megrendezni a Bajnokok Tornáját 2022-ben

    Történelmi pillanathoz érkezett a Race of Champions, ugyanis az eseményt először fogják megrendezni havas körülmények között 2022 januárjában.

    Az esemény szervezői nemrégiben jelentették be, hogy egy, az Északi-sarkkörtől hatvan mérföldre fekvő közel fekvő svéd település, Pite Havsbadban rendeznék meg a Bajnokok Tornákát havas és jeges pályán.

    A ROC-on a világ minden tájáról érkeznek sztárversenyzők, akik ugyanolyan autókkal versenyeznek egymás ellen. Két bajnokságot szoktak rendezni minden évben: a Nemzetek Kupját, ahol egy adott nemzetből két versenyző képviseli a csapatot és a Bajnokok Tornáját, ahol a versenyzők egyéniben mérhetik össze a tudásukat.

    A sorozat már számos különböző helyszínre ellátogatott már történelme során. Ezen helyszínek közé tartozik a pekingi Madárfészek stadion vagy a Mexikóvárosban található baseballstadion, ami a Forma-1-ben is használt pálya részét képezi.

    Emellett még az is bejelentésre került, hogy elektromos hajtású autókat is használni fognak a soron következő esemény során.

    A Bajnokok Tornáján olyan nagy nevek fordultak már meg, mint például a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher, a négyszeres F1-es bajnok Sebastian Vettel, a kilencszeres Le-Mans-i 24 órás győztes Tom Kristensen vagy éppen a háromszoros Indy500 győztes Helio Castroneves.

  • Mick Schumacher: Vettel számomra olyan, mint édesapám neki

    Mick Schumacher: Vettel számomra olyan, mint édesapám neki

    Nem is olyan régen vált hivatalossá, hogy Mick Schumacher csatlakozott a Ferrari junior akadémiájához. Ezzel a lehetőséggel pedig olyan versenyzőkkel kerülhetett szorosabb kapcsolatba, mint például Sebastian Vettel vagy Charles Leclerc. Azt pedig nem el sem kell mondani, hogy a négyszeres világbajnok tanácsai hasznosak voltak az ifjabb Schumacher számára.

    Mick a tavalyi évben bajnok lett a Formula 3-ban és az idei szezonban már a Forma-1 előszobájában, a Formula 2-ben bontogatja szárnyait a Prema csapatának versenyzőjeként. Amikor az olasz istálló pilótaakadémiája mellett döntött, minden egyes embernek az jutott elsőnek az eszébe, hogy újra egyesült a Schumacher és a Ferrari neve, különösen azután, hogy az édesapja öt világbajnoki címet és 72 győzelmet szerzett a Scuderia színeiben a száguldó cirkuszban.

    A fiatal német ugyanakkor elmondta, hogy nyomós oka volt a Ferrarihoz csatlakozni annak ellenére, hogy a Mercedesszel is szoros kapcsolatban állt. „Csakis kizárólag a történelem miatt választottam a Ferrarit,” – nyilatkozta az ifjabb Schumacher. „Eddigi karrierem során egy év kivételével minden egyes szezonban olasz csapatok színeiben versenyeztem. Ez egy nagy család és nagyon jó érzés itt lenni, ugyanis tagja lehetsz a Ferrari hatalmas családjának.”

    Sebastian Vettel 2015-ben csatlakozott a Maranellóiakhoz és még mindig náluk versenyez. Valójában, a hétszeres világbajnok fia szoros kapcsolatban áll a négyszeres világbajnok honfitársával, ugyanis Vettel a fiatal német a mentora. „Maximális szinten tisztelem őt, rengeteget beszélünk a motorsportról. Próbálom megfogadni a tanácsait és alkalmazni is őket a pályán, ugyanis nyilvánvalóan sokkal több tapasztalattal rendelkezik, mint én,” – folytatta a német fiatal.

    Legutoljára 2007-ben fordult elő, hogy együtt beszéljenek a Schumacher-Vettel párosról. Akkor Mick édesapja, a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher vette a szárnyai alá az akkor még újoncnak számító Vettelt. Ők ketten képviselték Németországot a Bajnokok Tornáján egészen 2012-ig és rengeteg sikerben volt részük, ugyanis 2007-től 2012-ig zsinórban hatszor tudták megnyerni a Nemzetek Kupáját.

    Tizenkét évvel később a csapat újfent megalakult, azonban ezúttal Vettel az, aki a mentor szerepét tölti be. A két német már az idei szezonban is versenyeztek egy csapatban, ugyanis ők ketten képviselték Németországot az idei Bajnokok Tornáján Mexikóvárosban, ahol a Nemzetek Kupájában a második helyet szerezték meg a skandináv csapat mögött. A történelem megismételte önmagát.

    „Véleményem szerint Vettel számomra olyan, mint édesapám neki volt,” – véli Mick, aki idén a Hungaroringen szerezte meg első győzelmét a Formula 2-ben. „Sebbel jó barátságban vagyunk és ő egy olyan ember, akivel rengeteget tudok beszélgetni a versenyzéssel kapcsolatos dolgokról.”