Címke: bajnoki cím

  • Guanyu Zhou lett az ázsiai Formula 3-as bajnokság bajnoka

    Guanyu Zhou lett az ázsiai Formula 3-as bajnokság bajnoka

    Az Alpine akadémiájába tartozó Guanyu Zhou nyerte az ázsiai Formula 3-as bajnokság egyéni pontversenyét.

    Ez volt annak a kínai fiatalnak az első bajnoki címe, aki Kína egyetlen Forma-1-es reménysége az elkövetkező 15 évre. Ezen győzelemmel immáron 36 szuperlicensz pont szerepel a Formula 2-ben versenyző Zhou neve mellett és így már csak 4 pont hiányzik neki a szuperlicensz megszerzéséhez.

    Az Alpine juniorja négy alkalommal ünnepelhetett a dobogó legtetején a tizenöt versenyből és emellett további hét dobogós helyezést is szerzett.

    Zhou a bajnoki címet végül a szezonzáró versenyen tudta megszerezni Pierre-Louis Chovetval szemben úgy, hogy az utolsó verseny kezdete előtt mindössze egy pont volt köztük a különbség a kínai versenyző javára.

    „Hatalmas köszönetet szeretnék mondani a csapatomnak,” – mondta az Alpine juniorja, aki az idei szezonban is az UNI Virtuosi csapatát fogja erősíteni a Forma-1-ben. „Nagyon nehéz volt, különösen az elmúlt hetek, ugyanis rendkívül sokat kellett dolgoznunk.

    „32 pontos hátránnyal megérkezni az utolsó hétvégére sosem könnyű dolog. Azonban egy pillanatig sem adtam fel és az utolsó versenyen sikerült egy jó rajtot fognom, amivel az élre is állhattam.

    „Az indulás után már minden a koncentrációról szólt, arról, hogy megőrizzem és bebiztosítsam a győzelmemet. Hihetetlen érzés, hogy immáron az ázsiai F3-as bajnoknak mondhatom magam, nagyon élveztem az itt töltött négy hetet.”

  • Horner arra számít, hogy komoly harcban lesznek a Mercedesszel

    Horner arra számít, hogy komoly harcban lesznek a Mercedesszel

    Tavaly a konstruktőri bajnokág második helyén zárt a Reed Bull, ám a hátrányuk tetemes, 254 pont volt a bajnoki gárda mögött. A csapatfőnök Christian Horner szerint azonban most került minden darab a helyére, ahhoz, hogy komolyan megcélozzák a tabella tetejét.

    A milton keynes-i csapat tavaly csupán két versenyt tudott megnyerni, mindkettőt Max Verstappen személyében, miközben a nagy rivális Mercedes 13 sikerig jutott. A csapat lemaradása elsősorban Alex Albon Verstappenhez képesti lemaradása miatt alakult ki, így ezt kiküszöbölve leigazolták a pontokat megbízhatóan szerző Sergio Pérezt.

    Mivel idénre az autók minimálisat változnak, így Christian Horner is úgy véli, hogy a Mercedes lesz az idei bajnokság első számú esélyese, azonban már megvan nekük is minden, hogy odaérjenek.

    „Láttunk egy csapatot amelyik totálisan dominálta az elmúlt hét évet. Mivel idén az autók és náluk a pilóták is szinte változatlanok lesznek, így az várható, hogy nagyon jó helyzetben lesznek.” kezdte a brit csapatfőnük.

    „Viszont remélem, hogy a tavaly megtanult leckét felhasználva sokkal komolyabb kihívás elé tudjuk állítani a Mercedest, akik kétségkívül megint lenyűgözőek lesznek, és továbbra is ők a favoritok, különösen a legutóbbi autó miatt, amely kétségkívül a hibridkorszak legerősebb autója volt. Kemény ellenfeleink lesznek, de ennek csak örülünk.” – tette hozzá.

  • Verstappen nyugodt, de reméli, végre harcolhat a bajnoki címért

    Verstappen nyugodt, de reméli, végre harcolhat a bajnoki címért

    Max Verstappen 2016-os, első győzelme óta már lassan öt év telt el, az akkor berobbanó holland viszont még mindig nem tudott a világbajnoki címért harcolni.

    Na persze ez nem rajta múlt, mert a Red Bullal sosem tudott elég közel lenni a hibridérában egyeduralkodó Mercedeshez. Verstappen reméli, 2021 más lesz, ugyanakkor nyugodtan várja a szezont.

    „Természetesen szeretnék harcolni a bajnokságért 2021-ben, de majd meglátjuk” – idézi őt az Autosport.com. „Úgy értem, még mindig nagyon fiatal vagyok. Az emberek persze azt mondják, hogy az időm gyorsan telik, ugyanakkor nagyon nyugodt vagyok, tudom, hogy ez az élet része. Azt is tudom, hogy nem lehet erőltetni a dolgokat az életben. Nyugodtnak kell maradni.”

    Az Abu-Dhabi Nagydíjon aratott győzelme után az elvárások kicsit megnőttek, de Verstappen még nem tudja, mire számíthat, főleg hogy a Mercedes állítólag már jövő évre dolgozott.

    „Azt hiszem nagy lépést tehetünk, de számítok rá, hogy a többiek is így tesznek majd. Remélhetőleg a mi fejlődésünk nagyobb lesz, mint a másoké” – zárta gondolatát.

  • Kyvat célja: Újabb visszatérés a Forma-1-be és a világbajnoki cím

    Kyvat célja: Újabb visszatérés a Forma-1-be és a világbajnoki cím

    A Forma-1-ből ismételten kikerülő Danyil Kvyat kijelentette, hogy most sem fogja feladni a visszatérését, noha már másodszor került partvonalon kívülre 2014 óta.

    Kvyat helyét az AlphaTaurinál a japán újonc Yuki Tsunoda veszi át idénre, aki a Red Bull és a Honda támogatását élvezi és harmadik volt tavaly a Formula 2-ben.

    Mielőtt hivatalossá vált a japán érkezése, az orosz így nyilatkozott:

    „Szükség volt rám 2019-re és 2020-ra. A célom az volt, hogy megpróbálja jó munkát végezni a csapat számára ezekben az években és akkor majd meglátjuk mi lesz. Úgy érzem, hogy sikerült a legjobbamat nyújtanom, személy szerint elégedett vagyok, mert remek munkát végeztem. Természetesen mindig is a világbajnoki címért akartam harcolni és erre egyre éhesebb és éhesebb leszek, meg fogok próbálni visszatérni és elérni ezt.” – fogalmazott akkor.

    Kvyat 2014 debütált a száguldó cirkuszban, majd 2015-ben már Daniel Ricciardo csapattársa volt a Red Bullnál, ahol 2016-ben a szezon során cserélték meg Verstappennel. 2017 végén azonban elvesztette a helyét, amikor is érkezett Pierre Gasly és Brendon Hartley.

    Egy éves Ferraris tesztelés után 2019-ben visszatért a volt csapatához, ahonnan ismét kiszorult.

    „Ahogy a karrierem mindig is mutatta, hogy lehet egy lövésed, ha jókor vagy jó helyen. A világbajnoki címhez azonban sok mindennek kell jókor jó helyen lennie. Tovább fogom nyomni, és a legjobbamat igyekszem majd mindig adni.” – tette hozzá.

  • Schumacher: Nagyon sokat jelent számomra a Formula 2-es bajnoki cím

    Schumacher: Nagyon sokat jelent számomra a Formula 2-es bajnoki cím

    Mick Schumacher úgy véli, hogy nagyon fontos volt a számára az, hogy legyőzze Callum Ilottot a Formula 2 bajnoki címéért folytatott csatában, mielőtt megérkezne a Forma-1-be.

    A fiatal német pilóta az előző hétvégén lett bajnok a Formula 2-ben, miután brit riválislának nem sikerült ledolgoznia 14 pontos hátrányát vele szemben. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia az első versenyen hatalmasat autózott, a második versenyen azonban már nem teljesített valami jól.

    Schumacher az első versenyen a tizennyolcadik helyről rajtolva tudott felzárkózni egészen a hatodik helyig, számos parázs előzési manővert bemutatva. A második versenyen azonban a számtalan elfékezésének a kerekei fizették meg az árát, ugyanis Schumacher kénytelen volt kereket cserélni egy olyan versenyen, ahol nem kötelező a boxkiállás a pilóták számára.

    A Prema németjének szerencséje volt, ugyanis Ilott hiába volt harmadik, a brit gumijai elfogytak és olyannyira visszaesett, hogy a végén még pontot sem tudott szerezni utolsó Formula 2-es futamán.

    Így végül Schumacher lett a Formula 2 bajnoka Ilott előtt, akinek 14 pont hiányzott a bajnoki koronához.

    A Ferrari junior Schumachernek ez volt az első bajnoki címe a Formula 3-as bajnoki címe óta, amit még 2018-ban szerzett. A német fiatal sokáig fel sem fogta a leintést követően, hogy ő lett a bajnok, amit természetesen jól meg is ünnepeltek a Prema dolgozóival.

    „Nagyon fontos számomra ez a bajnoki cím,” – idézi a Haas leendő pilótájának szavait a Motorsportweek.com. „A Formula 3 után ugyanis a Formula 2-t is sikerült megnyernem.

    „Nagyon nehéz elsőként végezni egy ilyen kaliberű bajnokságban, mert páratlan ellenfelek nehezítették meg a dolgomat az egész szezon során. A Formula 3-ban Dannel (Ticktum) meccseltünk végig, most pedig Callummal (Ilott) nem bírtunk egymással és kellett várjak az utolsó versenyig az ünnepléssel.

    „Ezen sikereket pedig a Prema csapatűval tudtam elérni, ami nagyon jól mutatja, milyen jó munkát is végeznek ezek a srácok az alsóbb kategóriákban.”

  • Mick Schumacher a Formula 2 idei bajnoka! Szavazással!

    Mick Schumacher a Formula 2 idei bajnoka! Szavazással!

    Mick Schumacher lett a Formula 2 2020-as szezonjának bajnoka!

    A Prema német versenyzője megtartotta előnyét az utolsó futamon is Callum Ilottal szemben, amivel csatlakozott az „új korszak” bajnokaihoz. Ezen bajnokok közé tartozik Charles Leclerc, George Russell és Nyck de Vries is.

    A szabály szerint, aki bajnok lesz a Formula 2-ben, az nem versenyezhet tovább a sorozatban. Így aztán külön jó számára, hogy 2021-re már leigazolta a Haas csapat a Forma-1-be.

    Az „új korszak” bajnokai közül de Vries az, aki hiába lett bajnok F2-ben, nem sikerült bekerülnie a Forma-1-be.

    Schumacher esetében azonban ez másként alakul.

    Mick, a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia, 1999. március 22-én született.

    2008-ban kezdett gokartozni. Eleinte édesanyja vezetéknevével (Betsch) nevezett, hogy kisebb feltűnést keltsen.

    Formaautós pályafutása 2015-ben kezdődött. 2-2 évet töltött ADAC Formula 4-ben, az F3 Európa-bajnokságban, és Formula 2-ben. Mindegyik bajnokságban gyengébb első szezonnal kezdett, majd a másodikre erőre kapott. F4-ben először 10., majd 2. lett, F3-ban 12., majd bajnok lett, és ugyanígy tett F2-ben is.

    Időközben a Ferrari akadémiájának tagja lett, részben ennek is köszönheti, hogy 2021-re lehetőséget kap a Ferrari-motor hajtotta Haas csapatnál.

    [poll id=”175″]

  • Tsunoda nyerte a Formula 2-es főfutamot, még nem dőlt el semmi

    Tsunoda nyerte a Formula 2-es főfutamot, még nem dőlt el semmi

    A Formula 2-es mezőnyt Tsunoda vezethette a rajtrácsra a felvezető körön, míg a két legnagyobb bajnoki aspiráns Ilott és Schumacher a 9. és a 18. helyről várták a piros lámpák kialvását.

    A rajtot jól kapta el Tsunoda, azonban az első kanyarban Mazepin és Shwartzman is agresszívabb volt nála, így visszaesett a harmadik helyre. A rajtrácson ragadt Lundgaard, azonban szerencsére mindenki ki tudta kerülni, így megúszták a versenyzők baleset nélkül.

    Az első körökben szinte követhetetlenül sok akciót láthattunk, a zavarosban halászva pedig Schumacher folyamatosan egerészte előre magát.

    A 9. körben egy élvezetes csatát láthattunk az élmezőnyben Markelov és Drugovich között, melynek köszönhetően utóbbi feljött a negyedik helyre.

    A 13. körben Tsunoda megelőzte Shwartzmant, aki így feljött a második helyre. Ticktum megelőzte Ilottot, Schumacher pedig egyre közelebb került bajnoki riválisához.

    A 18. kör után a kötelező kerékcseréjüket letudván a vezető trió hatalmas csatába bonyolódott, Mazepin előbb elment Shwartzman mellett, aztán levadászta Tsunodát is. A japán mellett ezután a Premát vezető orosz is elment.

    A 25. körben a 18-19-20-21.- helyen autózó Sato-Alesi-Gelalel-Nissany kvartett csatája dobta fel a hangulatot. Azonban a többi pozícióban állóháború alakult ki.

    A 29. körben Ilott megelőzte Daruvalat, ezzel feljött a hetedik helyre. Schumacher is megcsinálta a kötelező kerékcseréjét, akit a már bemelegített gumikon azonnal meg is előzött Ticktum. Zhou pedig boxutcai gyorshajtásért kapott egy öt másodperces büntetést.

    A 35. körben Schumacher feljött a pontszerző 10. helyre, így már nagyön közel került azokhoz a pozíciókhoz, amik a céljai lehettek a verseny előtt, méghozzá az első nyolc hely valamelyike.
    Az ezt követő körben Ticktumot is megelőzte a fiatal német versenyző, illetve Tsunoda is bemutatott egy előzést, ő Shwartzmant előzte meg a második helyért.

    A 39. körben Shwartzman bukott még egy pozíciót, hiszen Felipe Drugovich is elment mellette. Schumacher pedig ugyanebben a körben feljött a nyolcadik helyre, ami fordított rajtrácsos pole pozíciót jelenthet számára.

    A 43. körben óriási csata kezdődött a győzelemért. Tsunoda Mazepin, és Drugovich hajmeresztő viadalának köszönhetően Zhou is megérkezett rájuk. A sok oda-vissza előzés után Tsunoda-Zhou-Drugovich-Mazepin sorrend alakult ki.
    Mazepin és Drugovich nagyot vívtak az utolsó körben, ezzel elősegítve azt, hogy Zhou az öt másodperces büntetése ellenére megtartsa a második helyét. Szintén az utolsó körben Schumacher megelőzte még Daruvalat, ezzel közvetlenül riválisa, Ilott mögött ért be a leggyorsabb kört is birtokolva.

    A versenyt tehát Tsunoda nyerte meg Zhou és Mazepin előtt. A bajnokság eldöntése az utolsó futamra maradt, hiszen Schumacher előnye 14 pont maradt Ilott-al szemben.

     

     

     

  • Yann Ehrlacher a WTCR 2020-as bajnoka

    Yann Ehrlacher a WTCR 2020-as bajnoka

    Az aragoni szezonzáró második futama után vált biztossá, hogy Yann Ehrlacher szerezte meg az idei Túraautó Világkupa bajnoki trófeáját.

    A 24 éves francia pilóta ezzel a sorozat történetének legfiatalabb bajnokává avanzsált. Ehrlacher számára ez csupán a negyedik év volt, amit a túraautózás elit kategóriájában tölthetett. A csapata a Cyan Racing Lynk & Co pedig a csapat bajnoki címet is bezsebelte ezzel párhuzamosan.

    „Ez valami őrület. Életem legjobb napja, nem hiszem el, ami történt. Annyira büszke vagyok mindenki munkájára. Minden reggel erről álmodtam. Hihetetlen boldog vagyok.” – nyilatkozta érzelemdúsan a leintés után Ehrlacher.

    Talán még a bajnoknál is boldogabb volt a csapattársa és egyben nagybátyja Yvan Müller.

    „Ez volt az év legjobb versenye, nem azért, mert nyertem, hanem mert Yann hatodik lett és ez elég volt a bajnoki címéhez. Így mi megnyertük az egyéni meg a csapat bajnoki címet is, fantasztikus. Bajnoknak lenni az unokaöcsömmel… 25 év van köztünk és csapattársak vagyunk, most pedig együtt lettünk bajnokok. Amikor ő még kicsi volt én már versenyeztem, és akkor még messze nem gondoltam erre, de most megcsináltuk, nagyon büszke vagyok.” – fogalmazott a négyszeres WTCC-bajnok.

    A szezonzáró hétvége első futamán a nedves pálya tréfálta meg a mezőny nagy részét, ugyanis kevesen választották az elől slick, hátul eső gumis nyerő taktikát. Végül ez kellett a sikerhez, amit a bajnoki címre hajtó Esteban Guerrieri nyerte meg, a 16.helyről rajtolva, köszönhetően annak, hogy csapattársa Girolami az utolsó kör végén elengedte őt. A harmadik helyen Gilles Magnus végzett.

    A második futam döntött végül a bajnoki címről. A második elején kiesett Guerrieri, így Ehrlacher nagyon közel került a serleghez, amit végül egy hatodik hellyel be is tudott biztosítani. A versenyt a csapattársa Yvan Müller nyerte meg, Jean-Karl Vernay és a Zengő Motorsportos Mikel Azcona előtt. Michelisz 5., Tassi 8.lett.

    Az év utolsó futamán pedig egy újonc futamgyőzelem született Santiago Urrutia révén, a már bajnok Ehrlacher és Vernay előtt.

    A pontversenyben Ehrlacher mögött Yvan Müller végzett a második helyen, Guerrieri pedig harmadik lett. A pontversenyben a legjobb magyar Tassi Attila lett, a 12. helyen, míg a címvédő Michelisz Norbert 13.helyen zárt, legjobb Hyundaiosként.

    A bajnokság végeredménye:

    # Versenyző Márka Pont
    1 ?? Yann Ehrlacher Lync&Co 234
    2 ?? Yvan Muller Lync&Co 195 -39
    3 ?? Jean-Karl Vernay Alfa Romeo 194 -40
    4 ?? Esteban Guerrieri Honda 188 -46
    5 ?? Gilles Magnus (R) Audi 172 -62
    6 ?? Santiago Urrutia Lync&Co 169 -65
    7 ?? Mikel Azcona Cupra 168 -66
    8 ?? Nathanael Berthon Audi 148 -86
    9 ?? Thed Björk Lync&Co 142 -92
    10 ?? Nestor Girolami Honda 137 -97
    11 ?? Tom Coronel Audi 117 -117
    12 ?? Tassi Attila Honda 100 -134
    13 ?? Michelisz Norbert Hyundai 93 -141
    14 ?? Gabriele Tarquini Hyundai 79 -155
    15 ?? Tiago Monteiro Honda 79 -155
    16 ?? Luca Engstler (R) Hyundai 59 -175
    17 ?? Nick Catsburg Hyundai 53 -181
    18 ?? Boldizs Bence (R) Cupra 35 -199
    19 ?? Aurélien Comte Renault 17 -217
    20 ?? Kismarty-Lechner Gábor Cupra 17 -217
    21 ?? Josh Files Hyundai 9 -225
    22 ?? Mitchell Cheah Hyundai 4 -230
    23 ?? Nicolas Gruber Hyundai 3 -231
    24 ?? Jack Young (R) Renault 0 -234
  • Hamilton már Isztambulban bajnok, ha…

    Hamilton már Isztambulban bajnok, ha…

    Lewis Hamilton már nagyon közel áll ahhoz, hogy megszerezze hetedik világbajnoki címét a Forma-1-ben. Lássuk, hogy a még hatsoros bajnoknak mit kell tennie ahhoz, hogy már a Török Nagydíj után megszerezze a bajnoki koronát, amivel beérné Michael Schumachert a bajnoki címek tekintetében is.

    A brittől már csak a csapattársa, Valtteri Bottas vehetné el a sikert, azonban a finnek egy kisebb fajta csodára lenne szüksége ehhez. A Török Nagydíjjal együtt még négy futam van hátra az idei szezonból, ahol összesen 104 pontot lehet szerezni. Bottas hátránya jelen pillanatban 85 pont Hamiltonnal szemben, ami azt jelenti, hogy ha Bottas nem csökkenti le a hátrányát 78 pontnál kevesebbre, akkor már neki sem marad matematikai esélye az egyéni világbajnoki címre.

    Bottasnak egyetlen egy esélye van megakadályozni, hogy már Törökországban bajnokot avasson a Forma-1: ha megnyeri a versenyt és megfutja a verseny leggyorsabb körét. Ekkor Hamilton hiába lesz második, az előnye 77 pontra csökkenne, a hátralevő 3 versenyen pedig maximum 78 pont szerezhető.

    Ha Bottas ezt meg is tenné, Hamilton ebben az esetben a Bahreini Nagydíjon biztosíthatná be címét, ha nem történik semmi rendkívüli.

    Hamilton bajnok, ha:

    • ha megnyeri a futamot
    • ha Bottas előtt ér célba
    • ha Bottas második, akkor ő legalább negyedik vagy ötödik úgy, hogy övé a leggyorsabb kör
    • ha Bottas harmadik vagy negyedik és ő legalább hatodik
    • ha Bottas ötödik és ő legalább nyolcadik vagy kilencedik úgy, hogy övé a leggyorsabb kör
    • ha Bottas hatodik és ő legalább szerez 1 pontot
    • ha Bottas hetedik vagy annál lejjebb végez
  • Webber 2023-ra a Forma-1-ben szeretné látni pártfogoltját

    Webber 2023-ra a Forma-1-ben szeretné látni pártfogoltját

    Mark Webber szerint az FIA Formula 3 idei bajnoka Oscar Piastri képes lesz megbirkózni az előtte álló akadályokkal és 2023-ban már a Forma-1-ben fog versenyezni.

    Az ausztrál fiatal – akinek a Red Bull egykori pilótája a mentora – szoros csatában ugyan, de újoncként volt képes megszerezni az FIA Formula 3 bajnoki címét Theo Pourchaire és Logan Sargeant előtt.

    A Renauult junior Piastri ezt követően Forma-1-es tesztlehetőséget kapott Guanyu Zhou és Christian Lundgaard mellett. Az entstonei istálló fiatal pilótái Bahreinben vihetik majd pályára az R.S18-at.

    Piastri honfitársa, Daniel Ricciardo pedig ekkor már az Emilia Romagna Nagydíjon fog részt venni, amit ezen a héten rendeznek majd meg az imolai versenypályán.

    Webber úgy gondolja, hogy Piastri egy-két Formula 2-es szezont követően képes lesz megállni a helyét és csatlakozni az elithez, akik a Forma-1-ben versenyeznek egymás ellen.

    Ugyan az ausztrál fiatalt még egyik Formula 2-es csapat sem jelentette be, mint hivatalos versenyzőjét, Webber szerint ez már csak az idő kérdése, hogy megszülessen a megállapodás a két fél között.

    „Minden szezon és minden elkövetkező verseny fontos lesz ezentúl Oscar számára,” – mondta a 9-szeres futamgyőztes Webber. „Egyre csak nehezebb lesz a számára és a Formula 2 egy nagy ugrás lesz a Formula 3-hoz képest.

    „Szóval, ha minden jó alakul, akkor Oscar 2023-ra már a Forma-1-ben fog versenyezni. Egy év nem lenne elég a kellő felkészüléshez, két évet követően pedig majd csak 2023-ban mutatkozhatna be ugyebár.

    „Mindenre fel kell készítenünk Oscart. A Forma-1 pilótakeringője egy őrült játszma és a csapatok szeretik, ha vannak elérhető fiatal, tehetséges pilóták.

    „Sajnos jelen pillanatban az sem segít a számunkra, hogy számos tehetős apuka egyszerűen bevásárolja a fiát a sportba.”

    Webber Piastri leendő Forma-1-es tesztjére is kitért.

    „Ez bármelyik ausztrál számára egy nagy lehetőség és ezzel ő is tisztában van. A Renaultnál már megfelelően felkészült erre a kihívásra a szimulátorban. Ez lesz élete egyik legnagyobb napja szóval biztos vagyok benne, hogy nagyon várja már.

    „Oscar teljes mértékben megérdemli ezt a lehetőséget, ugyanis idén újoncként lett bajnok az FIA Formula 3-ban. Mellette idősebb versenyzők tesztelnek, szóval nem feltétlen kellene mellettük lennie, azonban az idei szezonban eredményei lehetővé tette számára azt, hogy egy szintre kerüljön velük.”