Címke: bajnoki cím

  • Robert Shwartzman Formula 3-as bajnok!

    Robert Shwartzman Formula 3-as bajnok!

    Robert Shwartzman nem bízta a dolgokat a véletlenre és már a Formula 3-as szezon utolsó előtti versenyén bebiztosította bajnoki címét.

    Az orosz fiatal kényelmes, 33 pontos előnnyel vághatott neki a hazai versenyének csapattársa, Jehan Daruvala előtt. Az orosz versenyző az időmérő edzést is meg tudta nyerni, amivel 37 pontra növelte előnyét indiai csapattársával szemben még a főverseny előtt. Mivel a főfutamon Shwartzman az indiai csapattársa előtt ért célba, ezért Daruvalának már matematikai esélye sem maradt a bajnoki címre.

    Mindez azt jelenti, hogy a Premánál versenyző Shwartzman lett a vadonatúj Formula 3-as bajnokság első bajnoka!

    A verseny

    A Prema versenyzője, Marcus Armstrong briliáns teljesítményt nyújtva nyerte meg a Formula 3 idei szezonjának utolsó versenyét Szocsiban. Az új-zélandi pilótának három pilótán is át kellett hámoznia magát, hogy megszerezze az első helyet. A sprintversenyen pedig a Hitech GP észtje, Jüri Vips diadalmaskodott.

    Armstrong repülőrajtot vett a harmadik helyről és rögtön lerajtolta a második helyről rajtoló Jehan Daruvalát, és az egyenes végén a poleból rajtoló Robert Shawrtzman mellett is el tudott menni. Daruvalának, akinek egy győzelemre lett volna szüksége ahhoz, hogy életben tartsa bajnoki esélyeit, kipörögtek a kerekei a rajtnál, ami miatt visszaesett a negyedik helyre.

    A nedves körülmények megnehezítette a versenyzők dolgát, ugyanis az eső mennyisége nem volt akkora, hogy esőgumikra kellett volna váltania a pilótáknak. Azonban a verseny ezen szakaszában rengeteg pilóta balesetezett, ami miatt több virtuális és normál biztonsági autós fázis is volt.

    Éppen a verseny féltávjához közeledtünk, amikor Niko Kari átvette Armstrongtól az első helyet. Az új-zélandi a következő körben megpróbálta visszavenni az első helyet Karitól, azonban lecsúszott az ívről és visszaesett a negyedik helyre.

    Shwartzman ezt kihasználva vette át a második helyet és a DRS-nek köszönhetően meg is tudta előzni a Trident finn versenyzőjét hét körrel a verseny vége előtt. Azonban itt még nem volt vége a meccsnek, ugyanis Armstrong két körrel a verseny vége már a hazai közönség előtt autózó Shwartzman mögött haladt.

    Az új-zélandi az utolsó körben pedig meg is előzte orosz csapattársát, aki nem tudott visszatámadni és be kellett érnie a második hellyel. Azonban az a bizonyos második hely elég volt Shwatzmannak ahhoz, hogy bebiztosítsa a bajnoki címét, ugyanis Daruvala csak az ötödik helyen ért célba.

    Kari a harmadik helyével megszerezte idei legjobb eredményét, a negyedik helyen pedig a Red Bull junior Jüri Vips ért célba. Igen ám, azonban az észt versenyző az egyik biztonsági autós fázisban kilökte Christian Lungaardot a pályáról, ami miatt egy 10 másodperces időbüntetést kapott. Vips emiatt végül csak a nyolcadik helyen lett rangsorolva.

    További pontszerzők a negyedik helytől kezdődően: Leonardo Pulcini, Jehan Daruvala, Pedro Piquet, Jake Hughes, Jüri Vips, Raoul Hyman és Richard Verschoor

  • Hamilton: Még elveszíthetem az idei bajnokságot

    Hamilton: Még elveszíthetem az idei bajnokságot

    Lewis Hamilton még nem érzi zsebében az idei világbajnoki címet, és felhívta erre a csapata figyelmét is.

    A brit pilóta előnye jelenleg 96 pont Charles Leclerc előtt, ami nagyjából négy futamgyőzelemnyi különbség. A szezonból még hat verseny hátra, viszont a nyári szünet utáni három futamot eddig a Ferrari tudta megnyerni.

    Ennek apropóján óvatos Hamilton a hatodik bajnoki címét illetően.

    „Jobb munkát kell végeznünk a szezon hátralévő részében. Az éve elején még remekül dolgozunk, de most nincsenek illúzióim, a bajnoki előnyöm még eltűnhet. Fel kell vennünk a fonalat.” – fogalmazott a címvédő.

    Eközben pedig a Mercedesnél pedig úgy vélik, hogy a következő futam is a Ferrarinak fog kedvezni.

  • René Rast a DTM idei bajnoka!

    René Rast a DTM idei bajnoka!

    Az Audi Sport Team Rosberg jó napot zárhatott, miután Jamie Green révén megnyerték a nürburgringi 2. futamot, de ami még fontosabb, hogy René Rast 3. helyével behúzta a DTM 2019-es bajnoki címét.

    Tette mindezt úgy, hogy még egy hétvége hátravan, de 56 pontos előnye a 6-ként záró Nico Müller előtt már behozhatatlan.

    Rast állt a 3. helynél előrébb is a verseny során, sőt a rajtnál ő tört az élre, hiszen megelőzte a pole pozíciós Greent. Mögöttük Rockenfeller és Duval következett.

    Van der Linde eközben büntetést kapott márkatársával, Timo Glockkal való incidense miatt.

    Az Audi dominanciát Marco Wittmann igyekezett megtörni a BMW-vel, a startnál feljebb is jött, de csak a 7. helyig sikerült felzárkóznia. Rast fő riválisa, a hátulról érkező Nico Müller ezzel szemben hatékonyan jött fel, hat kör után már 9. volt.

    Az élen a 10. kör környékén kezdett változni a helyzet: Green egyre inkább nyomás alá helyezte a vezető Rastot. A német ki is állt a boxba a 12. körben, Green pedig egy körrel később követte, és itt előzte meg, ugyanis elé jött vissza. Hiába támadott Rast, a brit a még csak melegedő gumikon állta a sarat. Müller eközben folytatta a felzárkózást, jó stratégiája miatt már a 4. helyen találta magát Duval mögött. Itt akadt meg, nem volt képes előzni, sőt őt előzték meg: Frijns lépte át a 24. kör első kanyarjában. A holland nem állt meg, három körrel később Duvalt is otthagyta, és komoly tempóban közeledett Rastra: fél másodpercet adott neki körönként.

    Kicsivel hátrébb Wittmann műszaki hiba miatt félreállt. Ekkor még egy újraindítás után tudta folytatni, de a 16. helyre visszaesve már végleg kiesett váltóproblémák miatt. Müllert utolérte Rockenfeller és Aberdein párosa is, nagy küzdelmükben pedig megérkeztek Duval mögé.

    Frijns eközben a 34. körben utolérte Rastot, és a sikánban meg is előzte. Aberdein pedig Rockenfellert lépte át, és két körrel a vége előtt Müllert is, aki így a 6. helyre visszacsúszva már a matematikai esélyét is elvesztette a bajnoki címre (az 5. hellyel még maradt volna sansza). Frijns olyan tempót diktált, hogy még Greent is utolérte a végén. Megpróbálta megelőzni az utolsó előtti körben, de levágta a sikánt, és vissza kellett adnia az első helyet az angolnak.

    Ezt Green már nem engedte ki a kezéből, így idei első győzelmét aratta Frijns és a bajnoki címét bebiztosító Rast előtt.

    Az utolsó forduló Hockenheimben lesz, október első hétvégéjén.

    Pozícó Versenyző Gyártó Hátrány
    1 Jamie Green Audi 41 kör
    2 Robin Frijns Audi +0.442
    3 René Rast Audi +5.827
    4 Loïc Duval Audi +10.813
    5 Jonathan Aberdein Audi +11.121
    6 Nico Müller Audi +12.410
    7 Mike Rockenfeller Audi +12.753
    8 Philipp Eng BMW +19.886
    9 Timo Glock BMW +27.159
    10 Bruno Spengler BMW +27.675
  • A W Series bajnoka célba vette a Forma-1-et

    A W Series bajnoka célba vette a Forma-1-et

    Jamie Chadwick történelmet írt a hétvége folyamán, miután ő lett a W Series történetének első bajnoka. A brit versenyzőnő elmondta, hogy egy időn belül már a Forma-1-ben is kipróbálná magát.

    A 21 éves Chadwick a negyedik helyen ért célba a női széria szezonzáró versenyén Brands Hatchben, ami elég volt neki ahhoz, hogy megszerezze a bajnoki címet Beitske Visser és Alice Powell előtt. Chadwick, aki fél millió dollárt zsebelt be a bajnokság megnyerésével, Hockenheimben és Misanoban tudott futamot nyerni és emellett a szezon összes versenyén pontszerző helyen ért célba.

    A brit versenyzőnő most már olyan nagy dolgokra gondol a sikerét követően, mint az F1. Tudja, hogy nagy kihívás lesz ez a számára, ugyanis utoljára 1976-ban fordult elő olyan, hogy egy női versenyző szerepelhessen a száguldó cirkuszban Lella Lombardi személyében.

    „Ötletem sincs, hogy milyen rögös utat kell majd végig járnom, ha el szeretnék jutni a Forma-1-be,” – véli a brit versenyzőnő. „Ha megnézed a versenyzőket, akik eljutottak a Forma-1-ben, akkor látszik, hogy mindenki mögött állt egy erős szponzor. Bárhogyan is jutottak hozzá a támogatókhoz, az nyilvánvaló, hogy egyikük sem fizette be a versenyzőjét a királykategóriába.”

    Chadwick már a korábbiakban is történelmet írt, ugyanis ő volt az első női versenyző, aki meg tudta nyerni a brit Formula 3-as bajnokságot, ahol rajta kívül szinte csak férfi versenyző szerepelt. Többek között emiatt alkalmazza őt a Williams tesztpilótaként. Chadwick a bajnokság megnyerése után most már nagyobb dolgokra gondol.

    „Feljebb szeretnék lépni a ranglétrán. Nagyobb szériákban is ki szeretném próbálni magam, mint a W Series. Sok mindent szeretnék elérni ebben a sportban, szóval a következő év arról fog szólni a számomra, hogy minél jobban felkészítsem magam erre. Az idei év eddig remek volt, azonban most már szeretnék jobb képességű versenyzők ellen versenyezni és remélhetőleg a következő szezonban már lehetőségem adódik majd erre.”

  • Verstappen: Nem gondolok idén a bajnoki címre

    Verstappen: Nem gondolok idén a bajnoki címre

    Jó formája ellenére sem gondolja azt Max Verstappen, hogy utolérheti Lewis Hamiltont és a Mercedes a bajnoki tabellán.

    Az utóbbi három versenyből kettőt megnyerő holland egyre közelebb kerül az egyéni pontversenyt vezető ötszörös világbajnokhoz. Jelenleg 63 pontra tendál a különbség kettőjük között, ám a 21 éves versenyző nem hiszi azt, hogy esélye lenne idén arra, hogy megelőzze a brit pilótát, ám a pályán, nyílt sisakos csatákba szívesen bonyolódna ellenfelével.

    Csütörtökön a Hungaroringen kérdezték Verstappen Helmut Marko bajnoki címről szőtt álmaira. A holland leszögezte, ilyen messzemenő gondolatok nem foglalkoztatják jelenleg, mindig csak a követ versenyhétvégére akar koncentrálni és nem akar feleslegesen álmodozni.

    ,,Nem gondolok a bajnoki címre, az a célom, hogy minden versenyhétvégén a legtöbbet hozzam ki magamból. A Mercedes nagyon erősen kezdte ezt az évet, úgy vélem nagyon nehéz lenne elkapni őket. Természetesen meg fogjuk próbálni, de jelenleg nem akarok a bajnokságra gondolni.”

    A Red Bull pilótája nem csak Hamiltonon hozott pontokat a Német Nagydíjon, hanem Valtteri Bottason is. A finn versenyző a hockenheimi fiaskó után már csak 22 egységnyi előnyt jegyez a hollanddal szemben, így őt könnyebb lesz utolérni és megelőznie az ifjú tehetségnek, mint az ötszörös világbajnokot. A Mercedes csapatként nagyon sokat szenvedett a kaotikus német versenyen, de nem csak a regnáló bajnokcsapatnak volt nehéz dolga azon a futamon.

    ,,Azok között a körülmények között csapatként jól kezeltük a nyomást, különösen a bokszkiállásoknál klappolt minden, ami úgy néz ki idén a legerősebb attribútumunk. Ha a nyomás növekedik, akkor könnyebb hibázni is, aztán te elsőként végzel, ők másodikként, így nem igazán nyersz annyi pontot. Több, mint 60 ponttal vezetnek, ami nem fog csak úgy eltűnni. Igen, a múlt heti verseny nem alakult számukra túl fényesen, ám a hátrányunk még mindig nagy. Megpróbálom üldözni őket, de nem a bajnoki címre fókuszálok. Minden hétvégén csak jól szeretnék teljesíteni.”

    A nyári szünet előtti utolsó versenyen nem a Red Bull a legesélyesebb, de Verstappen elmondta, mindent megfognak tenni annak érdekében, hogy jó eredménnyel távozzanak a Hungaroringről.

    ,,Nem mi vagyunk itt a favoritok, de megpróbálunk majd mindent beleadni és jó munkát végezni. A Mercedes dominálja ezt a szezont, és biztos vagyok benne, hogy a hibájuk után még erősebben fognak visszatérni. Tudjuk, hogy nagyon jó autóval rendelkeznek, nekünk azonban az a feladatunk, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat, és borsot törjünk az orruk alá.”

  • Jövőre már a szezon elejétől küzdene a bajnoki címért a Red Bull

    Jövőre már a szezon elejétől küzdene a bajnoki címért a Red Bull

    Max Verstappen osztrák sikere után komoly optimizmus uralkodott el a Red Bull garázsán belül, olyannyira hogy 2020-ra kitűzték célnak, hogy már a szezonnyitótól kezdve harcban akarnak lenni a világbajnoki címért.

    A holland sikere egyben azt is jelentette, hogy nem lép életbe a szerződésében az a záradék, hogy a nyári szünetben szabadon tárgyalhat más csapatokkal, így jó eséllyel marad majd az energiaitalosoknál. A csapatfőnök Christian Horner azonban elismerte, hogy jövőre mindenáron egy bajnok aspiránssá kell tenniük Verstappent.

    „Max egy hatalmas érték számunkra. Olyan autót kell adnunk alá, amivel jövőre harcban lehet a világbajnoki címért. 2019 egy átmeneti év, amelyben teljes egészében összeszokunk az új motorpartnerünkkel és az egész újdonsággal. Jelen pillanatban ez egy kicsit meghaladta az elvárásainkat.” – kezdte.

    „Már az ötödik évében jár az F1-es karrierjében, és már lehet rajta látni, hogy mennyire komplett lett az elmúlt 12 hónapban. Sokkal érettebb lett és a nyomást is jobban kezeli. 2013 óta a motor erő hátrány volt az Achilles-sarkunk. 2019 egy feltörekvő év, de 2020-ban már az első futamtól kezdve harcban akarunk lenni a világbajnoki címért.” – zárta.

  • Vergne még nem mer az újabb bajnoki címre gondolni

    Vergne még nem mer az újabb bajnoki címre gondolni

    A DS Techeetah versenyzője, Jean-Eric Vergne egyelőre függetleníti magát a bajnoki címvédés gondolatától. A francia pilóta kényelmes előnnyel vezeti a bajnokságot a New York-i duplafutam előtt, még gondolni sem mer arra, hogy ő lesz az első olyan pilóta az elektromos széria történetében, aki képes lenne megvédeni a címét.

    A regnáló bajnok 32 pontos előnnyel vághat majd neki az ötödik szezon utolsó két versenyének New Yorkban. Vergne előnye nagyobb a tavalyi évhez képest, ugyanis akkor 23 ponttal vezetett Sam Birddel szemben az utolsó versenyhétvége előtt. Tavaly már az első verseny után sikerült bebiztosítania a bajnoki címét, ugyanis a Virgin britversenyzőjének közel nem úgy alakult a hétvégéje, ahogy ő azt eltervezte.

    Vergne szerint, ha sikerülne megvédenie a címét, akkor az lenne karrierje legnagyobb eredménye. „Még nem merek a bajnoki címre gondolni,” – jelentette ki a DS Techeetah francia versenyzője. „Egyáltalán nem agyalok azon, hogy „Mi lenne, ha a második címemet is New Yorkban zsebelném be?”

    „Remélem emlékeztek, hogy tavaly előtt Sebastien Buemi 10 ponttal vezette a bajnokságot Lucas di Grassi előtt két futammal a bajnokság vége előtt. Lucas nagyszerű eredményeket ért el az utolsó két futamon Montreálban,aminek segítségével meg is nyerte a bajnokságot Sebastien előtt.

    „Még semmi sem biztos, ugyanis a Formula E-ben rendkívül gyorsan megváltozhatnak a dolgok. Jó érzés, hogy bajnoki éllovasként utazhatok majd New Yorkba. Az idei előnyöm nagyobb, mint tavaly volt, azonban ez lényegtelen. Az eredeti céljaimmal fogok nekivágni a New York-i hétvégének: nyerni akarok és a legjobbamat nyújtani a páláyn.”

    Di Grassinak egy kisebbfajta csodára lenne szüksége ahhoz, hogy bajnok legyen

    A DS Techeetah előny nem csak az egyéni, hanem emellett még a konstruktőri bajnokságot is magabiztos, 43 pontos előnnyel vezetik az Audi előtt, akik tavaly pont őket győzték le a konstruktőri bajnokságért folytatott harcban.

    Di Grassi úgy lett második a tavalyi bajnokságban, hogy az utolsó két futamon már matematikai esélye sem volt esélye az egyéni bajnoki címre, amit Vergne már az első futamon megnyert.

    A harmadik szezon bajnokának idén még van esélye az egyéni bajnoki címre, azonban egy hatalmas fordításra lenne szüksége ahhoz, hogy megszerezze második bajnoki címét a sorozatban.

    „Egy kisebb fajta csodára lenn szükség, azonban a nyomás JEV-en (Vergne) van,” – véli az Audi brazilja. „Nyugodt szívvel fogok vezetni és a célom az, hogy mindkét futamon engem intsenek le először a kockás zászlóval. Soha nem lehet tudni, lehet, hogy Vergne-nyel is történni fog valami, ugyanis a Formula E kiszámíthatatlan. Soha nem tudod megmondani előre, hogy mi fog történni.”

  • Da Costának agresszívnak kell lennie, hogy életben tartsa bajnoki esélyeit

    Da Costának agresszívnak kell lennie, hogy életben tartsa bajnoki esélyeit

    A BMW Andretti Motorsport versenyzője, Antonio Felix da Costa elmondta, hogy tökösen kell versenyeznie a Formula E idei szezonjának hátralevő versenyein. A portugálnak ugyanis le kellene vadásznia az előtte levő három versenyzőt az összetettben, ha meg szeretné nyerni a bajnokságot.

    Da Costa nyerte meg az idei szezon első versenyét az első Ad Diriyah ePrix-t Szaúd-Arábiában. A BMW versenyzője az egyetlen olyan pilóta az elektromos széria mezőnyéből, aki a szezon kezdetétől fogva mindig az első csoportban vesz részt az időmérő edzéseken. Azonban jelen pillanatban csak a negyedik helyen áll az összetettben, 20 ponttal lemaradva az éllovas Jean-Eric Vergnetől.

    Vergne csapattársa, André Lotterer négy ponttal előzi meg a portugált, az Audi brazilja, Lucas di Grassi pedig mindössze hat pontra van szüksége a regnáló bajnok megelőzéséhez. Emiatt kell da Costának agresszívan versenyeznie a hátralevő három versenyen, hogy megszerezze elsőbajnoki címét a sorozatban.

    „Tulajdonképpen erőszakosabban kellene vezetnem az eddigi versenyekhez képest,” – nyilatkozta a portugál a Berlin ePrix leintését követően. „Berlinben már egy picit látszott is, hogy agresszívabb vagyok a megszokottnál. Ezentúl minden lehetőséget meg kell ragadnom, jó eredményekre van szükségem.

    „Nem lesz könnyű ledolgozni a 20 pontos hátrányomat JEV-vel (Vergne-nyel) szemben. Szóval igen, eléggé tökösnek és agresszívnak kell lennem, ugyanis a bajnoki cím megnyerése rendkívül különleges lenne a számomra.”

    Amikor a portugált a bajnoki esélyeiről kérdezték ezt válaszolta: „Még mindig hiszek abban, hogy bajnok lehetek. Azonban csak úgy nyerhetünk, ha kockáztatunk. Ki kell használnunk majd az előttünk adódó lehetőségeket, hogy a magunk javára fordítsuk a bajnokság állását.”

  • A Ferrari még nem mondott le az idei bajnoki címről

    A Ferrari még nem mondott le az idei bajnoki címről

    A Ferrari még nem adja fel a küzdelmet és szeretnének harcolni az egyéni és a konstruktőri bajnoki címért egyaránt.

    Sokan arról beszéltek a Paddockban, hogy a Ferrari már hat futam után elengedi az idei bajnokságot, ugyanis a Mercedes versenyzői az eddig megrendezett hat futamon még nem találtak legyőzőre.

    Az olaszok négyszeres bajnok pilótája, Sebastian Vettel szerint az elkövetkező három verseny kulcsfontosságú lesz a Ferrarinak a fejlődés szempontjából. „Nem fogok konkrét dátumot mondani, hogy ez mikor fog megtörténni, – mondta Vettel az előrelépésükről. „Meglátjuk, hogy mi lesz a következő versenyeken. Tisztán látszik, hogy le vagyunk maradva és jó lenne, ha közelebb tudnánk kerülni hozzájuk, máskülönben nehéz lesz nyernünk.”

    Vettel csapattársa, Charles Leclerc is elmondta, hogy egy erősebb Ferrarit szeretne, és még nem írná le a bajnoki esélyeit. „Amíg matematikailag esélyes vagyok a címre, addig nem fogom feladni,” – jelentette ki a fiatal monacói. „Egy nehéz szezonkezdeten vagyunk túl, ennél sokkal jobbra számítottunk. Azonban még korán sincs vége. Ha mindent jól csinálunk, akkor jobb eredményeket fogunk elérni.”

    Mindkét Ferrari pilóta tagadta, hogy az SF90-el bármi féle konstrukciós probléma lenne. A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto is elmondta, hogy nem fognak B autót építeni. „Nem fogunk komolyabb fejlesztéseken dolgozni, ugyanis elsősorban a gumiproblémáinkat kell megoldanunk. Vannak ötleteink, amit megpróbálunk minél hamarabb megvalósítani.”

    Az olasz csapatfőnök hozzátette, hogy a csapat nagy történelmi múltja ellenére egy fiatal csapattal rendelkeznek. „A csapatot teljes mértékben újjá kellett szervezünk még januárban. A régi csapatszerkezet már nincs többé,” – idézi Binottot a La Gazzetta dello Sport. „A Ferrari jelenlegi helyzetét a 1996-os és 1997-es évhez hasonlítanám. Az akarat, az odaadás és a szenvedély is ugyanaz most, mint anno.”

    Binotto tagadta, hogy egy Michael Schumacher kaliberű versenyzőre lenne szükségük és emellett teljes mértékben elégedett a pilótapárosával. „Egy rendkívül jó pilótapárosunk van. Egyrészt itt van Vettel, aki egy nagyon tapasztalt versenyző, másrészt pedig egy fiatal tehetség Leclerc személyében.”

  • Vettel nem is érti honnan jött a visszavonulásáról szóló pletyka

    Vettel nem is érti honnan jött a visszavonulásáról szóló pletyka

    Sebastian Vettel ismételten kijelentette, hogy a visszavonulásáról szóló pletykák kitaláltak csupán, ugyanis nem gondol még a távozásra, befejezetlen ügyei vannak még a Ferrarival. A német azt is hozzátette, fogalma sincs, honnan származik ez a furcsa szóbeszéd.

    Vettel a Red Bull színeiben négy világbajnoki címet nyert, majd 2014-ben úgy érezte változásra vágyik, és az akkor nem brillírozó bikákat elhagyva igazolt a Ferrarihoz. A 2015-ös év viszonylag jól sikerült a számára, 2016-ban az autó nem tette lehetővé, hogy ellenfele legyenek a Mercedesnek, míg 2017-ben és 2018-ban saját és csapata hibái miatt estek el a bajnoki címtől.

    Jelenlegi szerződése, ami érvényben van, egy három éves kontraktus, ami 2020-ban jár le, ám Monacóban szárnyra kaptak azok a pletykák, hogy Vettel már idén szögre akaszthatja a sisakot.

    Az Auto Bild-nek már elmondta, hogy esze ágába sincs visszavonulni, ám Kanadában sem csillapodtak a kedélyek, így kénytelen volt hosszabban kifejteni az álláspontját.

    ,,Nem tudom honnan jött ez a pletyka, sosem mondtam senkinek még ehhez hasonló dolgot sem. Úgy vélem akkor hagyom abba a versenyzést mikor akarom, vagy mikor a csapat kirúg engem, azonban én boldog vagyok, és remélem ők is így éreznek velem kapcsolatban. Még mindig éhes vagyok a sikerre és az a küldetésem, hogy nyerjünk a Ferrarival, ez most a legfontosabb dolog a számomra, és ezért is dolgozom. Jelenleg nem vagyunk nyerő pozícióban, ennél fogva még van mit tennünk.”

    Az Autosport megkérdezte a négyszeres világbajnokot, mit érzett, mikor meghallotta a róla szóló híreszteléseket, a német erre így felelt:

    ,,Nem tudom ki talált ki ezt. Nem hinném, hogy valaha is mondtam valakinek hasonlót, amiből ezt lehetett volna leszűrni. Nem tudom és nem is igazán érdekel. Megértem azt, hogy a munkátok része az, hogy előhozakodjatok valamivel, ami érdekes lehet, igazából engem ez nem zavar, tehát ti teszitek amit tennetek kell, és én is azt teszem amit akarok.”

    Monacóban Vettel másodikként ért célba (Max Verstappen büntetésének köszönhetően), ezzel pedig megszakította a Mercedes kettős győzelmének sorozatát. Habár a hercegségbe, nem sok eséllyel vágtak neki a hétvégének még is jó eredményt érteke el, ám többen is úgy vélik, hogy Kanadában most már igazán a Ferrari mellé áll a szerencse, ugyanis a montreali pálya jobban feküdhet majd a vörösöknek, mint a monte carlói aszfaltcsík.

    ,,Nem akarok jóslatokba bocsátkozni, de papíron ez a helyszín ígéretesebbnek tűnik a számunkra, ahogy Bahrein is az volt. Más részről az aszfalt nagyon sima, ezért nehezebb lesz az abroncsokat üzemi hőfokra felmelegíteni, és ezzel a folyamattal az elmúlt versenyeken meggyűlt a bajunk. Nem arról van szó, hogy  ülök itt és minden sötéten látok,  ám még egy kört sem mentünk ezen a hétvégén. Optimista vagyok, ugyanis tavaly egy erős nagydíjat zártunk itt. Ha szenvedünk az abroncsokkal, akkor most már lesz pár trükk a tarsolyunkban, meg látjuk, hogy működni fognak-e vagy sem.”