Címke: bajnok

  • Báldi Gergő lett az Esports WTCR idei bajnoka

    Báldi Gergő lett az Esports WTCR idei bajnoka

    Véget ért az előszezoni online WTCR bajnokság, amelyben szimulátor versenyzők csaptak össze a profi pilótákkal. A szezonzárót Esteban Guerrieri nyerte meg, de a bajnok a M1RA színeiben Báldi Gergő lett.

    Malajziában zárta a virtuális szezont a mezőny, ahol az első futamon a szlovák színekben induló Bánki Bence indulhatott az élről a Hondával. Remekül sikerült a rajtja, meg tudta tartani az első helyét. Nem volt nyugodt versenye, mivel a második helyen haladó és a bajnoki címre hajtó Báldi Gergő végig szorongatta őt. Az utolsó körben a magyar versenyző rövid időre át tudta venni a vezetést, de Bánkinak végül sikerült visszaszereznie a pozícióját, így megnyerve az idény utolsó előtti futamát.

    A befutónál a harmadik helyért végül ezredek döntöttek, mivel az utolsó kanyarban tudta megragadni a dobogós pozíciót az orosz Antonov, letaszítva onnan a szintén bajnok aspiráns Löhnert. A top 10-ben további három magyar végzett, Nagy Dávid 5., Csuti Zoltán 6. és Pinczés Ádám a 9. lett.

    Guerrieri a tizedik helyével pedig megszerezte a második futamra az első rajtkockát.

    Az argentin is meg tudta őrizni a vezető helyét a második futam rajtja után, az előnyét pedig nagyon gyorsan elkezdte felépíteni. Hátrébb Báldi és Löhner csatázott nagyot nem csak a pozíciókért, hanem a bajnoki címért is. Többször is helyet cseréltek, miközben igyekeztek feljebb kapaszkodni.

    A szezonzárót végül Guerrieri magabiztosan nyerte, a Williams lengyel eSport versenyzője Kuba Brzezinszki előtt. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára Pinczés Ádám állhatott. A negyedik helyen pedig a korábbi WTCC pilóta Kiril Antonov zárt.

    Báldi Gergő a nyolcadik helyével bebiztosította a virtuális világkupa győzelmét. Csuti Zoltán pedig a 10.helyen végzett.

    A bajnok Báldi mellett a bajnokság első tíz helyén végzett a bronzérmes Bánki Bence, az ötödik Pinczés Ádám, a nyolcadik Nagy Dávid és a kilencedik Csuti Zoltán.

  • Vasseur Leclercről: Ezek a tulajdonságok teszik őt bajnokká

    Vasseur Leclercről: Ezek a tulajdonságok teszik őt bajnokká

    Charles Leclerc egykori főnöke, Frederic Vasseur, aki immáron az Alfa Romeo csapatfőnöke – szerint a monacói két olyan fontos tulajdonsággal rendelkezik, amik a későbbiekben Forma-1-es világbajnokká tehetik őt. Vasseur szerint a monacói kellőképpen magabiztos és önkritikus, és szerinte Leclerc-t ez a fajta mentalitása emelheti a száguldó cirkusz legtetejére.

    Leclerc első ferraris szezonjában ugyan vétett kisebb-nagyobb hibákat, azonban a 22 éves monacói a hibái ellenére mégis egy eredményes szezont zárt, ráadásul még a sokkal tapasztaltabb négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt is sikerült legyőznie. Az idei teljesítménye pedig épp elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a Ferrarit és meghosszabbítsa a szerződését az olasz istállóval a 2024-es szezon végéig.

    Nagyon úgy néz ki, hogy a Ferrari megtalálta a csiszolatlan gyémántot és még jó ideig rajta szeretné tartani a kezét. Vasseur szerint nincs kétség afelől, hogy Leclerc képes rá, azonban hangsúlyozta, hogy a tehetsége mellé helyes mentalitás párosul.

    „Charles rendkívüli módon magabiztos az autóban ülve és ez egy olyan tulajdonság szerintem, amivel csak a legnagyobb bajnokok rendelkeznek,” – véli az Alfa Romeo csapatfőnöke. „Emiatt a magabiztossága miatt képes olyan dolgokat véghez vinni, amiket még a legmerészebb álmában sem mert elképzelni.

    „Ez a fajta magabiztosság lehetővé teszi számára, hogy az autón kívül önkritikusan viselkedjen magával szemben, hogy ha hibázik, akkor képes legyen magát okolni. Ők a bajnokok, akik képesek azt mondani: „Rendben, felejtsük el a mai napot, ez egyáltalán nem volt jó.” Ez pedig nagyon jó a csapat számára, ugyanis, ha nem erről lenne szó, akkor félre is vezethetnék a versenyzőt, ami pedig senkinek nem lenne hasznos.”

  • Jordan: Hamilton már most nagyobb bajnok, mint Schumacher

    Jordan: Hamilton már most nagyobb bajnok, mint Schumacher

    A korábbi sikeres csapattulajdonos Eddie Jordan szemében, Lewis Hamilton már most felülmúlta a rekordert, Michael Schumachert.

    Hamilton a hétvégén szerezte meg a hatodik bajnoki koronáját, ezzel pedig már csak egyre van a csúcstartótó Michael Schumachertől, ráadásul a brit is hasonló domináns időszakot tud felmutatni, hiszen az elmúlt hat bajnokságból ötöt is behúzott.

    A rekordhoz közel érve sokakat el kezdett foglalkoztatni az a kérdés, hogy ki a jobb. Eddie Jordan pedig a talkSPORT-nak adott interjújában foglalt állást e kérdésben.

    „Ebben a témában mindenkinek meg van a saját nézőpontja, az enyém az, hogy Lewis már most túlszárnyalta Michaelt.” – kezdte az ír. „Michael nálam kezdte, így a szívügyem ő, de van olyan helyzet, amit nem mindenki lát át teljesen. Abban az időben olyan versenyzőim voltak, mint Barrichello, Fisichella, Irvine vagy Alesi, akik egytől-egyig Schumacher mellé vagy a Ferrarihoz igazoltak. Ezekben a szerződésekben pedig mindig voltak olyan feltételek, amik értelmében a most Austinban látott dolgok nem történhettek meg.”

    „Ha Lewisnak is lenne egy ilyen szerződése, akkor Valtteri nem előzhette volna meg őt a győzelemért. Egy ilyen presztízsű sorozatban nem létezhet az, hogy a csapat diktál. Számomra ez a hibás tényező Michael kapcsán. Hét világbajnoki cím… vajon mennyiszer nyert volna, ha nem lett volna mögötte ekkora befolyás és támogatás mások irányából?” – zárta a gondolatmenetét.

  • Montezemolo: Hamilton most már Forma-1-es legenda

    Montezemolo: Hamilton most már Forma-1-es legenda

    A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo szerint Lewis Hamilton a Forma-1 legendái közé tartozik.

    A Mercedes brit versenyzője a most hétvégi Amerikai Nagydíjon szerezte meg hatodik világbajnoki címét a száguldó cirkuszban. A 34 éves britet immáron csak Michael Schumacher előzi meg őt a bajnoki címek terén.

    Rengeteg ember gratulált és ismeri el Hamilton eredményét, köztük a Ferrari korábbi elnöke, Montezemolo is. „Lewis fantasztikus,” – idézi az olasz szavait a szintén olasz Rai rádiócsatorna. „Szerintem az idei sikere nagy örömére szolgál barátomnak, Niki Laudnának is, ugyanis az ő tanácsára szerződött át anno a Mercedeshez.”

    Montezemolo arról is kérdezték, hogy mit gondol azokról a pletykákról, miszerint a 34 éves Hamilton 2021-től akár a Ferrari versenyzője is lehet. A 72 éves olasz ekképp vélekedett: „Először is, mindig is csodáltam Lewis viselkedését az autóban és a pályán kívül is egyaránt. Aztán ott van az a különleges képessége is, hogy szinte soha nem hibázik. Lewis nagyon gyors és emellett még a gumikat is jól tudja kezelni.

    „Lewis egy olyan versenyző, aki képes volt belépni a Forma-1 legendái közé,” – folytatta Montezemolo. „A tavalyi évben még annak ellenére is nyerni tudott, hogy nem az egész évben a Mercedesé volt a legjobb autó. Lewis olyan szintet képvisel, mint a korábbiakban Juan Manuel Fangio, Niki Lauda, Michael Schumacher, Ayrton Senna, Jim Clark vagy éppen Jackie Stewart.”

  • Josef Newgarden az IndyCar idei bajnoka!

    Josef Newgarden az IndyCar idei bajnoka!

    Pályafutása második bajnoki címét szerezte meg az IndyCarban a Penske pilótája Josef Newgarden. Az amerikai versenyző a laguna seca-i szezonzárón egy biztonsági versenyzéssel a nyolcadik helyen ért célba, így szerezve meg a bajnoki elsőséget.

    Az utolsó futamot az újonc Colton Herta dominánsan nyerte meg, Newgarden pedig egész évben kiegyensúlyozottan teljesített, így 25 pont előnnyel Pagenaud előtt végezve zsebelte be a második koronáját.

    A leintés után érthetően nagyon boldog volt a 28 éves versenyző.

    „Nem tudom miért, de ez sokkal különlegesebb érzés. Nagyon megérintett. Nem tudom miért, de nagyon érzelmes pillanat. Az első bajnoki címemnél nem éreztem ennyire, nem tudom miért van ez. Második alkalommal talán jobban tudod, hogy mennyire nehéz ez az egész. Ez a siker éve volt, sokkal rosszabb érzés lett volna, ha nem sikerül.”

    „Sosem sírtam, ami kissé dühíti a menyasszonyomat is, hiszen még előtte sem sírtam. De ez most egy kellemes sírás volt, úgy éreztem, hogy egy nagy súly nehezedik rám. Ez az egész rengeteget jelent nekem.” – nyilatkozta meghatottan.

  • George Russell győzelemmel szerezte meg a Formula 2 bajnoki címét

    George Russell győzelemmel szerezte meg a Formula 2 bajnoki címét

    A Williams jövő évi pilótája George Russell győzelemmel biztosította be a bajnoki címet a Formula 2-ben. A brit pilóta a pole-ból indulva nyerte meg az abu dhabi-i főfutamot, ami rögtön egy sorsdöntő drámával kezdődött.

    A brit pilóta gyakorlatilag már a rajt után bajnoknak érezhette magát, ugyanis közvetlen riválisa Alexander Albon a rajtrácson ragadt, csupán pár centit tudott megtenni a rajtkockából. A harmadik helyről induló DAMS-os csapattársa Nicholas Latifi is hasonló sorsa jutott, akit hátulról telibe talált Arjun Maini.

    Albon újra tudott indulni, de ekkor már két körös hátrányban volt a mezőnyhöz képest, végül a 14.helyen ért célba.

    A rajtbaleset után a biztonsági autó hat körön keresztül volt a pályán, ami nagyban befolyásolta a gumistratégiát. Az újraindítás után Russell visszaesett Nyck De Vries mögé, de az egy körrel hamarabbi bokszkiállása sikeresnek bizonyult, így ismét a holland előtt találta magát.

    A Prema pilótája a futam végére visszaesett, előbb Markelov, majd később Ghiotto is megelőzte őt. A Russian Time pilótája az utolsó körökre már Russellt is szorongatta, de megelőznie nem sikerült a britet. Így George Russell újoncként és regnáló GP3 bajnokként megnyerte a Formula 2 idei szezonját.

    Fantasztikus versenyt zárt Luca Ghiotto is, aki a 16.helyről indulva a dobogó legalsó fokán találta magát, köszönhetően annak, hogy keményebb gumikon rajtolt. Az olasz pilótát öt másodperces büntetéssel sújtották pálya levágás miatt, enélkül akár a második helye is meglehetett volna.

    De Vries mögött az ötödik helyen Lando Norris végzett. Deletraz révén a Charouz Racing egy hatodik helynek örülhetett, mögötte a csapattársa, Antonio Fuoco végzett, aki a 12.helyről kapaszkodott fel. Roberto Merhi is sokat jött előre, az ő jutalma egy nyolcadik hely lett, illetve egy fordított rajrácsos pole a vasárnapi futamra.

    A legjobb tízet Tadasuke Makino és a bajnok ART-os csapattársa, Jack Aitken zárta.

  • Nagy dráma kell ahhoz, hogy Hamilton ne legyen bajnok Mexikóban

    Nagy dráma kell ahhoz, hogy Hamilton ne legyen bajnok Mexikóban

    Lewis Hamilton elég nagy valószínűséggel be fogja biztosítani 2018-as világbajnoki címét a Mexikói Nagydíjon.

    Ahhoz, hogy Vettelnek még maradjon matematikai esélye a bajnoki cím megszerzésére, az szükséges, hogy ő mind a három hátralévő versenyt megnyerje, Hamilton pedig ne szerezzen négy pontnál többet a három futam során…

    Hamilton bajnok lesz Mexikóban, ha…

    • Hamilton a hetedik, vagy jobb pozícióban ér célba, ekkor mindegy, hogy Vettel hányadik lesz
    • Hamilton nyolcadik vagy rosszabb helyen végez és Vettel második, vagy rosszabb helyen zár, vagyis a német nem nyeri meg a versenyt

    Tehát Vettelnek még Hamilton kiesése esetén is csak akkor marad némi esélye, ha megnyeri a versenyt, sőt az összes hátralévő versenyt.

    A hétvégén már akár a Mercedes is megnyerheti a konstruktőri bajnoki címet. Ehhez azonban nem elég pusztán annyi, hogy versenyzőik az első és második helyet is megszerezzék Mexikóban, hiszen ha közvetlenül mögöttük, a harmadik és negyedik helyen a két Ferrari ér célba, akkor még nincs meg a bajnoki cím.

  • Alonso: Hamilton minden idők egyik legjobbja

    Alonso: Hamilton minden idők egyik legjobbja

    Fernando Alonso szerint korábbi csapattársa, Lewis Hamilton az F1 valaha volt egyik legnagyobb világbajnoka.

    A duó kezdetben nem ápolt túl jó kapcsolatot egymással, gondoljunk csak a balhés 2007-es évükre, de azóta Alonso beismerte, Hamilton nagy dolgokra hivatott.

    „Akkoriban nehéz volt elképzelni, mit hozhat a jövő Lewisnak és a többieknek a rajtrácson” – mondta Alonso a csütörtöki sajtónapon. „De ő már az első naptól kezdve megmutatta, hogy mit tud, első évében a bajnokságért harcolt, 2008-ban nyert is. Már akkor számíthattunk arra, hogy akár 5-7 bajnoki cím elérhető lesz neki. Aztán pár évre hullámvölgybe került, az autója nem teljesített eléggé. Átigazolt a Mercedeshez, akkor azt gondolhattuk, hogy ez nem egy jó váltás, ugyanis szenvedett a csapat, még 2013-ban is. Egyszer fent, egyszer lent.”

    „Örülök a sikereinek, már a kezdetektől megmutatta, milyen tehetséges. Nyilván tudott nyerni akkor, amikor az autó teljesítménye megvolt hozzá, de néha még akkor is, amikor nem, például 2009-ben, meg még néhányszor. Ez lenyűgöző.”

    A spanyolt megkérdezték, hogy szerinte ki az 5 legnagyobb bajnok. Hamiltont, Schumachert, Sennát, Prostot és Fangio-t mondta. A brit egyébként már most hétvégét egyenlíthet az ötszörös világbajnok Fangio-val.

    „Lewis ötszörös bajnok lehet, tehát utolérheti Fangio-t, ez egy remek teljesítmény. Ha valaki, akkor ő képes erre a mezőnyből. Örülök, hogy ő, hiszen bizonyította tehetségét és elkötelezettségét. Amikor domináns autója volt, behúzta a bajnokságot. Amikor nem volt elég jó, akkor is villantott párszor, ezzel is mutatva, mennyire jó. Ezt nehéz észrevenni manapság.”

    Hamiltont megkérdezték, hogy milyen érzés lenne Schumacher mögött a valaha volt második legsikeresebbnek lenni, számára ez „őrület” lenne.

    „Fangio olyan ennek a sportnak, mintha az atyja lenne. Az elejétől fogva a legjobbak egyike, mindig is nagyra becsültük. Őrület még belegondolni is, hogy ugyanannyi bajnokságot nyerhetek, mint ő.”

  • A Racingline.hu olvasói szerint ők a bajnokok bajnokai

    A Racingline.hu olvasói szerint ők a bajnokok bajnokai

    Miután Jackie Stewart azon lamentált, hogy szerinte kik minden idők legnagyobb F1-es versenyzői (bajnoki címek számától függetlenül), kíváncsiak lettünk a ti véleményeitekre is. Így aztán szavazást indítottunk, minden eddigi F1-es bajnok felsorolásával, ti pedig voksoltatok, hogy szerintetek kik minden idők legnagyobbjai.

    A top háromba a Racingline.hu olvasói által Michael Schumacher, Lewis Hamilton és Ayrton Senna került be.

    Mutatjuk a teljes végeredményt:

    1. Michael Schumacher 34%
    2. Lewis Hamilton 20%
    3. Ayrton Senna 18%
    4. Fernando Alonso 6%
    5. Jim Clark 3%
    6. Kimi Räikkönen 3%
    7. Juan Manuel Fangio 3%
    8. Sebastian Vettel 3%
    9. Alain Prost 3%
    10. James Hunt 2%
    11. Nigel Mansell 2%
    12. Graham Hill 1%
    13. Jenson Button 1%
    14. Nico Rosberg 1%
    15. Damon Hill 0%
    16. Jacques Villeneuve 0%
    17. Mika Häkkinen 0%
    18. Keke Rosberg 0%
    19. Nelson Piquet 0%
    20. Alan Jones 0%
    21. Alberto Ascrai 0%
    22. Mike Hawthorn 0%
    23. Jack Brabham 0%
    24. Phil Hill 0%
    25. John Surtees 0%
    26. Denny Hulme 0%
    27. Jackie Stewart 0%
    28. Jochen Rindt 0%
    29. Emerson Fittipaldi 0%
    30. Niki Lauda 0%
    31. Mario Andretti 0%
    32. Jody Scheckter 0%
    33. Giuseppe Farina 0%
  • Kiss Pál Tamás nem versenyez tovább saját csapattal

    Kiss Pál Tamás nem versenyez tovább saját csapattal

    A formaautózásban elért legjobb hazai eredmény után mindössze három szezon alatt a rallycrossban is a legsikeresebb magyar versenyző lett Kiss Pál Tamás. A kétszeres magyar bajnok és európa-bajnoki harmadik helyezett miskolci versenyző most úgy döntött, hogy egy 1998 óta tartó korszak véget ért, saját csapattal nem folytatja a versenyzést.

    Az év második felében kezdett körvonalazódni bennem ez a döntés. Egyetlen ok áll a háttérben: a realitás. Egyre inkább azt éreztem, hogy felismertem a valóságot, és ez a kép folyamatosan tisztult. Más életszakaszban járok, és másképp látok dolgokat. Az autóversenyzésben sok mindent átéltem, ezek közt volt, ami megerősített, volt, ami elvett tőlem, volt, ami örömet okozott, volt, ami felemésztett. Szerencsére a legtöbb az örömből jutott, de mindegyik mégis oda vezetett, hogy egyre tisztábban lássam a képet. Most azt látom, hogy az egyéni karriereket sokszor felülírják a nemzetközi sportérdekek, a gyártói érdekek, és a már bebetonozott kapcsolatrendszerek. A rallycrossban sem kaptuk meg azt a támogatást, ami egy valóban csúcsot jelentő folytatáshoz szükséges. A névjegyünket letettük, bizonyítottuk, hogy alkalmasak vagyunk rá csapatként is, és versenyzőként is megvannak azok a képességeim, amelyek ehhez szükségesek. Erre bizonyíték, hogy olyan csapatok jöttek év végén gratulálni, ami már önamagában megérte ezt a rengeteg befektetést. Éjt nappallá téve dolgoztam azon, hogy egy teljes év Eb szereplés után Vb csapattá nőjük ki magunkat, vagy legalább teljes gyári támogatást kapjunk, de ezt nem szavazták meg nekünk. Most elértünk minden célt, amit kitűztünk magunk elé, sőt túl is teljesítettük ezeket a célokat. Ezzel a háttérrel, ez a maximum. Nagyon büszke vagyok mindenkire, akinek ebben része volt, nagyszerű az, amit elértünk!

    Ezen a ponton meg kellett hoznom egy döntést, és ez a döntés az lett, hogy befejeztem, ebben a formában itt a vége. Egy újabb szakágban jutottam el a csúcsra, és a saját csapattal versenyzésnek itt most vége. Arra, hogy továbbra is versenyezzek az egyetlen lehetőség az, hogy egy gyári vagy félgyári csapattal, a nemzetközi mezőnyben pilótaként versenyezzek. Folynak ezirányú tárgyalások, de most ennek megvalósulására kevés esélyt látok.

    2017 végén véget ér egy nagyon hosszú korszak, ami 1998-ban kezdődött. Pihenőre vonulok, az élet más területeire koncentrálok. Mindenkinek nagyon hálás vagyok a támogatásért, nagyon köszönöm, hogy segítettek eljutni a csúcsra, de most itt kell abbahagyni, és büszkén mondom azt, hogy a csúcson elég.”

    Kiss Pál Tamás Rallycross eredményei:

    2016: Magyar bajnok
    2016: Eb 5. hely
    2017: Magyar bajnok
    2017: Eb 3. hely