Címke: Baja 1000

  • A Dakar bajnok szeretné, ha például Button is elindulna, mint Alonso

    A Dakar bajnok szeretné, ha például Button is elindulna, mint Alonso

    Nasser Al-Attiyah, a jelenlegi Dakar Rally bajnok úgy véli, hogy Fernando Alonso jövőre is visszatér, miután jó benyomásokat szerzett, sőt, szeretné, ha Jenson Button is csatlakozna. Alonso jelenleg az első Dakar raliján vesz részt a Toyotával, és csapattársa Al-Attiyahnak, akit lenyűgözött az „újonc” sebessége.

    A második napon szerzett két órás hátránya miatt a spanyol csak a 16. az összetettben, de a többi toyotás kolléga Giniel de Villiers és Bernhard ten Brinke előtt áll így is, ami szemet szúrt a katarinak is. Így nyilatkozott Alonsoról Al-Attiyah a motorsport.com-nak:

    „Igazán jó hete volt. Egy nap volt csak balszerencséje, de ha megnézzük a teljesítményét, akkor elmondhatom, hogy igazán meglepett, sokkal jobb, mint Giniel, és vagy tízszer jobb mint Brinke. És ez még csak az első Dakarja… Tudom, hogy egy kemény fickó, és gyorsan tanul. Ez jó, mert ez azt is jelenti, hogy jövőre is jön dakarozni.”

    Al-Attiyah szerint persze 2021-ben se nyerne Alonso, ha ő személy szerint visszatérne, de örömmel venné, ha más Forma-1-es versenyzők is indulnának, mint például a spanyol korábbi mclarenes csapattársa Jenson Button, aki indult már a Baja 1000-en Mexikóban a múlt hónapban. Erről ennyit mondott a bajnok:

    „Nyertes? Nem is tudom, ehhez idő kell. Igazán sok tapasztalattal kell rendelkezned. Biztos vagyok benne, hogy újra megpróbálja, és ha a top háromban vagy ötben végez, akkor az már jó. Szükségünk van rá. Tudod, biztos vagyok benne, hogy még több Forma-1-es versenyzőt ide vonz. Akár Jenson Button-t is, miért is ne? Láttam őt a Baja 1000-en Mexikóban, teljesítette a versenyt, miért is ne csinálhatná végig a Dakart?”

  • Jenson Button 17 órára a sivatagban rekedt

    Jenson Button 17 órára a sivatagban rekedt

    A Forma-1-es világbajnok Jenson Button a sivatagban ragadt, miután kiesett a Baja 1000 versenyen.

    Az off-road versenyen, melyet Mexikóban rendeznek, Button és navigátora, Terry Madden mintegy 17 órát vesztegelt a sivatagban, várva arra, hogy segítséget kapjanak.

    „A 235. mérföldnél a navigátorom és én hallottuk, hogy valami hangosan zörög, nem volt tovább hajtás, eltört a differenciálmű. Furcsa, mert a tempónk jó volt és vigyáztunk az autóra, de hé, megesik az ilyen.” – idézte Buttont a WTF1. „A probléma az volt, hogy a legtávolabbi helyen robbantunk le, ami azt jelentette, hogy az egész éjjelt, összesen 17 órát töltöttünk a csillagos ég alatt.”

    „Energiaszeletekkel, és tűzzel, amire folyamatosan figyelni kellett és gallyakból raktunk, Terry és én élveztük a békés pillanatokat, és történeteket meséltünk, melyek mindig úgy értek véget, hogy ‘ez Baja’.”

    „Életre szóló élmény, bár nem olyan, mint amilyenre számítottam, de elfogadom.”

    Végül a párost sértetlenül kimentették a sivatagból, Button pedig reméli, hogy következő off-road versenye szerencsésebben alakul majd.

     

  • Button vissza akar térni a WEC-be

    Button vissza akar térni a WEC-be

    Jenson Button elárulta, hogy újra a WEC-ben szeretne versenyezni. A 2009-es Forma-1-es világbajnok rajong a le mans-i versenyzésért. A brit a Sky Sports-nak dolgozik a 2019-es szezon alatt, azonban elárult néhány tervet a 2020-as évével kapcsolatban.

    Button idén januárban töltötte be negyvenedik életévét. A Forma-1-ből 2016-ban vonult vissza, azonban a 2017-es Monacói Nagydíjon rajthoz állt, mivel az Indy 500-on induló Fernando Alonsót helyettesítette. Idén pedig a Super GT-ben versenyzett.

    „Rengeteg széria van, amit ki szeretnék próbálni. Szeretem az off-road versenyeket, de azok, amiket én eddig próbáltam, azok teljesen eltérnek a Dakar-tól. A Dakar sokkal nehezebb kihívás a sok ugratók és egyéb más tényezők miatt. Az idei év vége fele indulni fogok a Baja 1000-esen a barátaimmal, ami ugyanazon a hétvégén lesz, mint a DTM és a Super GT közös versenye, ami miatt nagyon izgatott vagyok. A jövőben egyértelműen versenyezni szeretnék Le Mans-ban. Nagyon érdekel az, hogy milyenek lesznek az új változtatások. Ha sikerülne jövőre, hogy újra induljak Le Mans-ban az remek tapasztalatszerzési lehetőség lenne. Valószínűleg az LMP2-ben fogok versenyezni, mert azoknak a kocsiknak sebessége hasonlít legjobban egy hiperautóéhoz” – nyilatkozta Button.

    (Szerző: Csatlós Martin)

  • Hajmeresztő pillanatot élt át Alexander Rossi

    Hajmeresztő pillanatot élt át Alexander Rossi

    Centiken múlt, hogy óriási balesetet szenvedjen a korábbi Forma-1-es pilóta és Indy500 győztes Alexander Rossi, a híres Baja 1000 off-road versenyen.

    Az amerikai pilóta az IndyCar szezon utáni szünetet versenyzéssel igyekszik kitölteni, emiatt elindult a kaliforniai Baja sivatagban megrendezett off-road versenyen. A Honda Ridgeline-jával teljes sebességgel érkezett egy ugratóhoz, nem számítva arra, hogy a túloldalon egy elég nyugodtan közlekedő civil autó fog jönni vele szembe. Márpedig ez történt.

    Szerencsével határos módon a két autó centiméterekkel ugyan, de elkerülte egymást, csupán a szemben érkező autó jobb oldali tükre bánta az esetet.

    Az incidenst Rossi akkor nem is érzékelte, csupán utólag, az Instagramra feltöltött videókból értesült a történtekről.

    A videót a saját Twitter oldalára is feltöltötte, amin nagyon jól érzékelhető a két jármű közötti hatalmas sebesség különbség.