Címke: bahreini teszt

  • Norrist sokkolta a Mercedes tesztelésen mutatott rossz formája

    Norrist sokkolta a Mercedes tesztelésen mutatott rossz formája

    A McLaren pilótája mindenkiről összegezte véleményét, de különösen szigorú volt a címvédő Mercedes csapatával.

    Andrew Shovlin, a címvédő csapat helyszíni főmérnöke is úgy fogalmazott, „van bőven dolga” a Mercedes csapatának a szezonkezdetig hátralévő két hétben, hogy újra a Red Bullal egy szinten legyenek.

    Még a csapatfőnök, Toto Wolff is óvatosan fogalmazott, Bottas pedig instabil hátsó részre panaszkodott. A Mercedes teljesítette a legkevesebb kört a három nap alatt, ezzel pedig kevesebb adat áll rendelkezésükre, mint a korábbi években.

    Norris, aki most először vezetett Mercedes motoros autót, így vélekedett:

    „[1 perc] 30.0 környékén voltak, Lewis pedig háromszor-négyszer megpördült, nem tűnik jónak a helyzetük.”

    „Ha 50 kiló üzemanyaggal mentek is, nem ment minden olyan simán, mint az előző években. Talán meglepetés lesz, és a Mercedes nem olyan gyors, mint ami elvárható lenne tőlük, de a tesztek után még semmi sincs kőbe vésve. Senki sem tudja, mit csinálnak a többiek, az egész egy kitalálós játék.”

    „Nem akarok az a fickó lenni, aki előre megmondja, hogy egy csapat jól vagy rosszul teljesít, aztán majd rám cáfolnak, és hülyének tűnök majd.”

    Ami a Mercedes mögötti mezőnyt illeti, a tavaly győztesként kikerülő McLarennek nem lesz könnyű dolga megvédeni a „kiskirályi” címet. Bár tavaly nem feltétlenül voltak egymással paliban, Norris szerint az AlphaTaurira oda kell majd figyelni.

    „A belső kamerás felvételeket, és az általunk is látható adatokat elnézve, úgy néz ki, jó autójuk van. Jónak tűnik a vezethetőség, bármilyenek is legyenek a körülmények.”

    „Nem volt problémájuk egyik nap sem, minden etapon jónak tűntek, a hosszabbakon is, amiről tudni lehet, hogy teletankolták magukat. Minden szorosnak tűnik, senki sincs túlságosan elől. A Red Bull erősnek tűnt, de ezt azért lehetett sejteni.”

  • Schumacher megijedt a szombati boxutcai incidenstől

    Schumacher megijedt a szombati boxutcai incidenstől

    A Haas ismét egy boxutcai bakival kezdi az évet, most azonban nem az első versenyen, hanem a teszten akadt gondjuk Mick Schumacher kiállásánál.

    A német pilóta 181 körig jutott a bahreini előszezoni teszten, így gyűjtött tapasztalatot első versenye előtt.

    Az első napon hidraulikus problémák hátráltatták, a második napon azonban szorgosan gyűjtögette a köröket. A nap végén kereket cserélt, megkapta a jelet az indulásra, de magával rántotta az emelőt is.

    „Nagyon megijedtem, hirtelen nem tudtam, mi történt, hogy elrontottam-e valamit, vagy nem.” – mesélte Schumacher. – „A végén kiderült, egy félreértés volt.”

    A problémát egy beszorult anyacsavar okozta a bal első keréknél. A szerelő, aki felelős volt az esetért, nem volt benne biztos, hogy fennmarad a kerék, ezért rögtön felemelte a kezét, amint kiadták az indítójelzést. Szerencsére senki sem sérült meg.

    A csapatfőnök, Günther Steiner kijelentette: nem vezetői hiba okozta az esetet:

    „Mick jól reagált. Amikor megérkezett hozzá a rádióüzenet, hogy álljon meg, azonnal megtette. Ezért nem történt semmi kár. Azt is mondhatnám, ez is a kiképzés része volt, mert annyit gyakoroltuk a kiállásokat. De nem ilyesmiről volt szó.”

    Schumacher már várja, hogy újra autóba ülhessen, a kétes tapasztalat ellenére:

    „Kicsit szomorú, hogy máris vége van, és csak ennyi volt a verseny előtt, de legalább 23 hétvége van idén, ami nagyszerű.” – foglalta össze az újonc.

    „Sok kört tudtunk futni, ami hasznos. Nem volt ezután semmi probléma, ami plusz pont, sikerült visszahoznunk az első napon szerzett lemaradásunkat.”

    „Nagyon türelmetlen vagyok, már várom a szezont. Nem jöhet elég korán. Nagyon felkészültnek érzem magam, késznek. Remélhetőleg mindent meg tudunk érteni, amit a teszten tapasztaltunk, és teljesítményre tudjuk fordítani.”

  • Ricciardo megosztotta első benyomásait az új autójáról

    Ricciardo megosztotta első benyomásait az új autójáról

    A McLaren újonnan szerződtetett ausztrál pilótája leggyorsabb volt az első tesztnap délelőttjén, így Ricciardo elégedett lehet az új masinájával.

    „Igen, ez jól esett.” – összegezte röviden. – „Persze nem tudjuk még, mi az az idő, amihez viszonyítanunk kell. Ahhoz még egy kicsit várni kell, mondjuk a Q3-ig.”

    „Minden jól ment ma délelőtt.”

    Ricciardo kiemelte, azért a különböző körülmények változtathatnak majd az autó teljesítményén, hiszen a verseny más napszakban lesz, mint a teszt.

    „Meleg, szeles és homokos volt odakint az idő, trükkös volt navigálni. De azért jó érzés újra a pályán lenni.”

    A délutáni szakaszban már a csapattárs, Lando Norris körözhet a pénteki tesztnapon.

  • Váltóhibák hátráltatják a Mercedes első napját, így telt a bahreini délelőtt!

    Váltóhibák hátráltatják a Mercedes első napját, így telt a bahreini délelőtt!

    A Mercedes mindössze egy installációs kör után a boxba kényszerült, miután Valtteri Bottas kivezető köre alatt, megadta magát a váltó.

    A csapat a váltó cseréje mellett döntött, így a délelőtti szakaszban eléggé lekorlátozódott a fekete-szürke autó ideje. A hibát később fogják majd csak megvizsgálni.

    Azóta már sikerült kihajtani, de így is csak közel negyedóra jutott a címvédő csapat finn pilótájának, mert az ebédszünet miatt így is be kellett fejezniük a tesztelést.

    Ezzel nem indul jól a Mercedes szezonja, és mivel csak három tesztnap áll rendelkezésükre, minden kihagyott perc többet számít.

    Ricciardo futotta eddig a leggyorsabb kört 1:32.302-vel, a Haas szintén váltócserére kényszerült, de Mick Schumacher még így is eljutott 15 körig.

    10 percre állították le az edzést, amikor Charles Leclerc Ferrariját kellett kivontatni a pályáról.

    Pierre Gasly tette meg a legtöbb kört 74-gyel, őt követte Räikkönen (63), Verstappen (60) és Leclerc (59).

  • Gyorsabb lesz Barcelona új kanyarja az átalakítást követően

    Gyorsabb lesz Barcelona új kanyarja az átalakítást követően

    A korábbi F1-es versenyző, Pedro de la Rosa gyorsabbnak titulálta Barcelona új 10-es kanyarját, mint az előző verziót.

    A téli szünetben a Spanyol Nagydíj helyszíne átdolgozta a kanyart, miután az FIA és a MotoGP promóterei is beleegyeztek a változtatásokba.

    „Ez egy olyan változás, aminek a szurkolók örülni fognak.” – jelentette ki a HRT egykori pilótája, aki a helyszínen követte a munkálatokat.

    „Kerekebb alakja lesz. A nagyobb tempó miatt pedig gyorsabban érkeznek majd be az autók a stadion részbe, azok a kanyarok nehezebbek lesznek majd. Érdekes lesz.” – tette hozzá a spanyol.

    A Pirelli gumijai miatt minden a kanyarsebesség csökkentéséről szól idén, az olaszok nem biztos, hogy örülnek majd ennek a változtatásnak.

    Az F1-es pilóták legkorábban a májusi versenyen próbálhatják majd ki az új kanyart. Ugyanis a szezon előtti teszteket Barcelona helyett Bahreinben rendezik majd meg.

  • A Red Bull korábbi fenegyereke, Ticktum még egy évet marad az F2-ben

    A Red Bull korábbi fenegyereke, Ticktum még egy évet marad az F2-ben

    Ticktum a DAMS-tól a Carlinhoz szerződik át, ahol egy jelenlegi Red Bull junior, Jehan Daruvala csapattársa lesz.

    Tavaly egy győzelemmel és másik három dobogóval a brit 11. helyen végzett az összetettben. Ticktum már korábban is állt a csapat alkalmazásában a ma már nem létező F3-as Európa-bajnokságon, illetve a Makaói Nagydíjon indultak együtt.

    „Három produktív nap áll mögöttünk a csapattal, a Bahrein óta már a csapat részének érzem magam. Könnyen együtt tudtunk dolgozni, már tudom is, milyen céljaink lesznek az év eleji teszteken.”

    Az említett gyakorlás az év végi alkalomhoz hasonlóan Bahreinben lesz, közvetlenül a Forma-1-esek tesztje előtt, március 9-től 11-ig.

    „A Carlin egy futamgyőztes autó, szeretnék erre építeni. Szeretném, ha már a szezon elején olyan helyzetben lennék, hogy a bajnokságért küzdhetek majd. Alig várom, hogy elkezdődjön a szezon.

    Ticktum a Red Bulltól való távozása után a Williams kötelékébe tartozott mint fejlesztőpilóta. A Szahír Nagydíjon azonban nem ő, hanem Jack Aitken kapott lehetőséget, a szabadedzéseken pedig Roy Nissany vezetett.

    A brit istálló tulajdonosváltása után pedig még nem közöltek információt a fiatal pilótáik sorsáról.

  • Az F2-esek Bahreinben maradtak, így zajlott a teszt!

    Az F2-esek Bahreinben maradtak, így zajlott a teszt!

    Az F2 mezőnye a héten háromnapos, szezonvégi tesztet teljesített az arab szigetországban, a csapatok „felállása” pedig előrevetítheti a jövő évi mezőnyt.

    A Szahír Nagydíjat követően a Formula 2 maradt, ahol volt, és a bahreini pálya „sima” – visszaalakított – változatán tovább rótták a köröket.

    A csapatok által felállásán látszott azonban, hogy ez már a 2021-es szezonra való felkészülést szolgálja.

    Eddig négy versenyzőt jelentettek be a következő évre, ők értelemszerűen csapataik egyik autóját vezették. Robert Shwartzman és Oscar Piastri (Prema) mellett Ralph Boschung (Campos), valamint Felipe Drugovich (UNI-Virtuosi) jár ebben a cipőben.

    Csupán hárman maradtak a 2020-as helyükön, Christian Lundgaard az ART-nál, Jehan Daruvala a Carlinnál és Marino Sato a Tridentnél.

    Ami az F3-ból érkező újoncokat illeti, sokan vezethettek először F2-es autót. A bajnokság első három helyezettje (Piastri, Pourchaire és Sargeant), rajtuk kívül a Red Bull juniorja Liam Lawson, David Beckmann, Lirim Zendeli, Clément Novalak, a Hungaroringen és Silverstone-ban is parázs csatát vívó Bent Viscaal, és az egykori nagydíjgyőztes unokaöccse, Matteo Nannini is.

    „Visszatért” továbbra a korábbi Forma-1-es pilóta Roberto Merhi is, aki 2015-ben teljesített, majdnem egy teljes évet, majd az F2-ben két szezon során kétszer állt dobogóra.

    Az első két napon Jehan Daruvala volt a leggyorsabb, a teszt leggyorsabb idejét is ő jegyezte, a második napon. A harmadikat Théo Pourchaire, az Alfa Romeo fiatalja „nyerte”, aki F3-as második helye után már szerepelt az F2 az utolsó két versenyhétvégéjén.

    A résztvevő versenyzők:

    Csapat 1. nap 2. nap 3. nap
    Prema
    ?? Oscar Piastri (Renault)
    ?? Robert Shwartzman (Ferrari)
    UNI-Virtuosi
    ?? Felipe Drugovich
    ?? Guanyu Zhou (Renault) ?? Clément Novalak
    Carlin
    ?? Dan Ticktum (Williams)
    ?? Jehan Daruvala (Red Bull)
    Hitech
    ?? Jüri Vips (Red Bull)
    ?? Liam Lawson (Red Bull)
    ART
    ?? Théo Pourchaire (Alfa Romeo)
    ?? Christian Lundgaard (Renault)
    MP
    ?? Louis Délétraz (Haas)
    ?? Lirim Zendeli
    Charouz
    ?? Callum Ilott (Ferrari) ?? David Beckmann
    ?? David Beckmann ?? Guilherme Samaia
    DAMS
    ?? Marcus Armstrong (Ferrari)
    ?? Roy Nissany (Williams)
    Campos
    ?? Ralph Boschung
    ?? Logan Sargeant
    HWA
    ?? Roberto Merhi
    ?? Matteo Nannini
    Trident
    ?? Marino Sato
    ?? Clément Novalak ?? Bent Viscaal

    félkövér=már bejelentett 2021-es F2-es versenyzők, (zárójel)=nevelőakadémia

  • Russell három napot tesztel a Mercedesszel még idén

    Russell három napot tesztel a Mercedesszel még idén

    A Williams versenyzője, George Russell három tesztnapot teljesít majd a 2019-es idény vége előtt a Mercedes autójában, a szezonvégi tesztek keretében.

    A fiatal brit jelenlegi autóját vezeti kedd délelőtt, miután átadja a volánt Roy Nissanynak délután. Másnap ül be a Mercedesbe, amit Valtteri Bottas terelget még előző nap, mivel Lewis Hamilton szponzori kötelezettsége miatt nem maradhat a tesztre.

    Russell a jövő héten még egyszer visszatér Abu Dhabiba. A Pirelli 2021-es, 18 colos kerekeit teszteli majd a bajnoki csapat öszvérautójával.

    A Mercedes csapatfönőke jelezte, ez nem vizsga lesz, bár Hamilton távozása esetén nyilván örömmel vetnék be, amennyiben továbbra is jól teljesít.

    „Mondtam neki, ez nem egy felmérés, mert tudjuk, rendelkezik megfelelő tulajdonságokkal, hogy Mercedes versenyző legyen belőle. – tisztázta Toto Wolff – „Gyors, tehetséges, intelligens. Megvan az oka, miért lett az F3 és az F2 bajnoki újoncként. Ez keveseknek sikerült eddig. És most a Forma-1-ben is hibátlanul teljesít.”

    „Egyetlen hibája a tapasztalatlanság. Erre is jók lesznek a tesztek. De valószínűleg csak megerősítik, amit eddig is tudunk.”

    Az osztrák annak is elejét vette, hogy meginduljanak a pletykák, miszerint kivásárolnák őt a jelenlegi szerződéséből.

    „George a Williamsszel írt alá. Ezt pedig tiszteletben tartjuk, mert ők biztosítottak számára lehetőséget, hogy egyáltalán itt legyen az F1-ben.”

    Russell legutóbb Bahrein után vezette a csapat autóját, most sem izgul a teszt miatt.

    „Az egészségem még kérdéses, a jövő hétre is kihatással lehet, amikor az autót fogom vezetni. Nem egy teszt alapján fognak rólam véleményt alkotni. Egy dolgom van, hogy adatot szolgáltassak.”

    „Igyekszem majd a lehető legtöbbet tanulni, és a tapasztalatokat a jövőben felhasználni. Ez Bahrein után is előnyösnek bizonyult, remélem most is így lesz.”

  • Ricciardo még a bahreini tesztek után sem érzi kényelmesen magát az autóban

    Ricciardo még a bahreini tesztek után sem érzi kényelmesen magát az autóban

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy még mindig nem sikerült hozzászoknia új csapata, a Renault autójához.

    A tavalyi Kínai Nagydíj győztese elismerte, hogy nem érzi magát teljesen kényelmesen új autójában.

    „Természetesen egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy kihozzam a maximumot és kényelmesebben érezzem magam. Az ilyen dolgokhoz idő kell, de jó áthidalni ezeket.”

    Az ausztrálnak még nincs pontja a szezonban, bár Bahreinben közel állt ehhez, hiszen a versenyen szinte végig pontszerző helyen haladt, csakhogy kiesett az utolsó körökben. A Bahreni Nagydíj utáni kétnapos teszt egyik napján ő kapott lehetőséget, hogy tovább szoktassa magát az RS19-hez.

    „El fogjuk érni a kitűzött célt, magabiztos vagyok azt illetően, hogy jó úton haladunk. Mutattuk már ennek jeleit a versenyhétvégén. Pénteken még szenvedtünk, szombatra már jobb lett a helyzet, és vasárnap is sikerült tartani ezt a fejlődést. Tisztán látszik, hogy megvan a tempó az autóban, csak meg kéne találnom. Úgy érzem, a java csak most jön.”

    A Renault dupla kiesése után természetesen a csapatfőnök, Cyril Abiteboul is megszólalt, azt mondta, a Kínai Nagydíjat óvatosabban közelítik meg.

    „A versenyképességünk összességében elég arra, hogy a TOP 10-ben versengjünk és közelebb legyünk a topcsapatokhoz, mint tavaly. Azonban megbízhatósági problémák hátráltattak. Kínába egyfelől óvatosan érkezünk, másrészt viszont azzal az elszántsággal, hogy végre beindítsuk a szezont.”

  • A Pirelli Alonsot dicséri a bahreini tesztek után

    A Pirelli Alonsot dicséri a bahreini tesztek után

    A Pirelli motorsport főnöke, Mario Isola meg van elégedve a Bahreini Nagydíj utáni teszten gyűjtött adatokkal.

    A kétnapos teszt folyamán Daniil Kvyat, Carlos Sainz és a visszatérő Fernando Alonso tesztelt az olasz gumigyártónak. Isola különösen Alonso munkáját emelte ki.

    „Annak ellenére, hogy az első nap több órát vesztettünk az eső miatt, sikerült elvégeznünk azt a munkát, amit elterveztünk a 2020-as abroncsok prototípusaival. Köszönetet kell mondanunk minden pilótának, aki tesztelt nekünk, de különösen Fernando Alonsonak, aki tapasztalatával nagy hasznunkra vált.”

    „Most elkezdjük elemezni a gyűjtött adatokat az elkövetkezendő napokban és hetekben. Meg szeretnénk határozni az irányt, amit a 13 colos gumik utolsó évében követnénk.”